Üvegutikalauz - Zima és Haka

Elkerekedett szemekkel, néha nagyokat pislogva a csodálkozás közepette figyelte, ahogy Zima élete és a világ nagy dolgairól csepegtet bölcsességet a fejembe. Ámulattal figyelte, ahogy lassanként mesél tanulmányairól a világ körül, a Köztársaság város csodáiról és innovációiról. Egy ideje pedig már csak az üres poharat emelgeti a szájához, észre se véve hogy bizony már egy csepp tea sincs benne. Ám ahogy a pohár kiürült, úgy telt meg Haka elméje a részletesen elmesélt, vagy épp a saját fantáziája alapján elképzelt csodás épületekkel és a sokfajta, furcsa gépezettel. Már pezsgett a vére azért hogy egyszer maga is megnézhesse ezt a gigászi várost amiről már olyan sokat hallott és fantáziált, na meg hogy elmélyedjen az új ismeretekben.
-Hát, biztosra vettem hogy homokot nehéz ott találni. Meg hát, mindig szabályos és szimmetrikus, na meg...- Hagyta abba egy pillanatra a fantáziái ecsetelését egy kuncogás erejére -...egy időben biztosra vettem hogy vannak repülő házak meg hogy azokat a masinákat kis emberek hajtják.- Magyarázta mosolyogva a képtelen elgondolásokat.
-De aztán jött egy olyan beszélő doboz a törzsbe. Tudod, volt az az eset amikor puff, akár a szomszéd, orrát túró srác is levegőidomárrá válhatott ha mázlija volt. Van annak az eseménynek valami közismert neve, vagy valami? Na mindegy. Szóval volt egy ilyen srác a törzsben és elköltözött hogy tanulhasson. Na, az a srác küldött egy rádiót. Már az első nap egy fél világ összeomlott bennem, amikor leültünk hallgatni. Durva volt.- Jegyezte meg széles mosollyal, kicsit elnosztalgiázva az eseményen.
-Hát, körülbelül ennyi. Nemigen emlékszem többre ennél. Fura mi?... Hogy mit hallottam? Hát nem sokat. Az a srác sokszor írt haza leveleket, de leginkább a tanulmányairól és a tapasztalatairól írt, na meg siratta a hazai kosztot. Nem sűrűn hagyta el a templomot. Na, szóval ez-az eljutott hozzánk, ha be tudtuk fogni az átjátszóállomások jelét és jó volt az idő. Látnod kellett volna azt a kétségbeesést amikor nem tudtuk a kedvenc rádiójátékunkat meghallgatni.- Nos, tudvalévő hogy az elszigeteltebb vidékeken a rádió az egyetlen szórakozási lehetőség az ott lakók számára rendszeres szokásává vált hogy estére a törzs az egyetlen rádiója köré telepszik a tábortűznél és egy elektromos tápegységről üzemeltetve a masinát, pár órán át hallgatják a világ híreiből, a dalokból és rádiójátékokból álló műsort, majd nyugovóra térnek. Lassan a világ egyre kisebb lesz, ahogy elterjed a technológia.
-Szóval a legtöbb elképzelésem kacsa volt, amit a beérkező hírek szépen lassan leromboltak. De volt pár műsor, ahol a látványosságokról beszéltek. Például ugye az aréna, azt mondtad is, na meg a belváros és a park. Otthon sokan szerettük a leírásaikat hallgatni.- Mesélte nosztalgiázgatva, Zima kérdésére adott válaszát felhígítva pár shi wong-i életképekkel. Nemigen van mit mesélnie.

Haka egészen megbabonázva figyelte, ahogy beszélt. Zima csak mosolygott ezen. Főleg a poháremelgetésen.
- Kérsz még? – kérdezte, s ha igen, akkor tölt neki.
- Hát homok tényleg nincs sok, de azért lehet találni… Valóban eléggé szabályos, meg szimmetrikus… ezt annyira nem szerettem benne… A repülő házakkal annyira nem lőttél mellé… vannak olyan léghajók, amiken lakosztályok is találhatók. – mosolygott rá.
Kicsit meglepte, hogy Haka ismeri a rádiót. Aranyosan mesélt róla.
- Harmonikus Együttállás a neve annak az eseménynek. Nem semmi, hogy az egyik ismerősöd is levegőidomár lett… Akkor egész sokat tudsz a nomádokról, meg az idomításról… Beszélő doboz… találó elnevezés. Hangulatos lehetett az egész törzzsel együtt körbeülni… Mikor kicsi voltam, néha mi is leültünk köré a családdal. ~ Kivéve Zerg… ő sosem tartott velünk… ~ Hasznos kis szerkezet, de alapjáraton megvagyok nélküle. Mint ahogy a legtöbb ilyen vívmány nélkül is. Valóban beszűkítik a világot, elveszik a figyelmed... Én már kicsi korom óta tudtam ezekről a szerkezetekről, így engem nem értek meglepetésként, mikor találkoztam velük. Persze gyerekként nem ismertem a működési elvüket… *elmosolyodik* A léghajó kapcsán először azt hittem, hogy madarak hajtják, csak el vannak rejtve. Emlékszem, anya milyen jót derült ezen… Nem értettem, mi olyan vicces… olyan szépen levezettem, hogy is gondolom… Végül elmondta, hogy nem úgy van… Mint ahogy hallhatod, ha úgy vesszük, engem is értek csalódások. De hát akkor még kicsi voltam…
Ekkor feláll, és leporolja a ruháját.
- Összességében egyszer érdemes megnézni… Nekem tetszett, de én jól megvagyok az olyan helyeken is, ahol nincs jelen a technika… Egészen elgémberedtem ebben az ülésben. Van kedved kicsit gyakorolni? Ja és ha van még kérdésed, nyugodtan tedd fel!
Zima kibontotta a zsákot, amin ült, majd egy kis homokot idomított a kezébe.
- A földdel és az üveggel elég jól boldogulok, de a homok… valahogy nem jövünk ki… Mit javasolsz kezdő homokidomárnak? – kérdezte mosolyogva, majd a tenyerében lévő homokot – hogy ne szórja szét – üveggé alakította. Ha belekezdenek az edzésbe, akkor visszaalakítja.

Rövid időre megtörte Haka figyelmét amikor ismét teával kínálták.
-Ó. Hehe... Igen, köszi.-
Nagyon le tudta kötni egy-egy jó sztori vagy pár kósza pletyka is. Nincs mentsége, hisz távol a civilizált világtól, a sivatagban ez volt az egyik legjobb mulatság a kaktuszlé és a homokvihar prüszkölést követően.
De persze mivel Hakának nemigen volt miről beszélnie, így hamar a végére ért a mesélésnek. Nyugis élet a sivatagi élet annak aki tudja mit kell tenni a túlélés érdekében.
-Lehet hogy elnézek egyszer oda. Ígéretes kalandnak tűnik.- Jegyezte meg, majd ásított egy hatalmasat. Zima igazat mondott. Nagyon elkényelmesedtek a fiatalok, szóval ideje összeszednie magukat és belecsapni a lecsóba, mert a végén biztos hogy elalszik.
Végül is Zima homokidomítós kis ideája mozgásra serkentette Hakát is. Sőt, most tündökölhetett a mester szerepében és megoszthatta tapasztalatait egy kevésbe avatott idomártársával, ami nem is kicsit imponált neki.
-Ó hát hogyne.- Hangzott a lelkes felszólalás, majd elgondolkodott és elkezdett az öltözetében kutakodni, majd egy darab barna textilt adott Zimának.
-Először is tekerd az arcod köré, mert mindened tele fog menni homokkal ha csak úgy nekilátsz gyakorolni.- Jegyezte meg bölcsen az alkalmi mentor, majd amint a kendő felkerült Zima fejére, hátralépve egyet öles mozdulatokkal elkezdte az egyik legalapvetőbb mozdulatot, amire a zsákból a homok lassan felszállt és hatalmas felhőként kavargott körülöttük.
-Ahogy én tanultam, homokidomítás abban különbözik a leginkább a hagyományos földidomítástól, hogy az elsősorban területre ható és nem célpontra hat. Majdnem olyan mit a levegőidomítás. Ebben különbözik talán a leginkább a többi földidomítási ágtól.- Adja az első komolyabb tanácsokat, majd azon kapja magát, hogy a szája és az orra telement homokkal, így a szájához kap és ezzel abba hagyja a leckét egy pillanatra, majd köpködni és prüszkölni kezd. A nagy jótékonykodás közepette még ő járta meg.
-Ez..püjj... de kínos... püjj...- Köpködi ki a nyálas homokot.

Zima mosolyogva csóválta a fejét. Látta Hakán, hogy élvezi, a mentor létet. Rögtön bele is vágtak. Zima először nem értette, miért kapja a ruhadarabot, de igazából logikus volt.
- Köszi! De… - nem fejezte be amit elkezdett, hagyta.
Meg akarta kérdezni, hogy biztos rendben lesz-e ez így, hogy rajta lesz a textil, de aztán úgy volt vele, hogy igen. Haka tapasztalt, az alapok meg neki valószínűleg meg sem kottyannak. Igyekezett úgy felcsavarni, ahogy annak idején a könyvekben látta. Haka aztán magyarázni kezdett. Zimának az elmélettel nem volt baja, csak a kivitelezés nem ment sose. Figyelte Haka mozdulatait. Már épp le akarta utánozni, mikor újra beszélni kezdett. Szegény srác nem figyelt eléggé, így tele ment a szája meg az orra homokkal.
- Jól vagy? – kérdezte, majd miután kiprüszkölte a homokot, folytatta – Semmi baj, bárkivel megeshet. Kérsz egy kis vizet? – ha kér, visz.
Mivel tudta, hogy Hakát keményfából faragták, nem ült le. Valószínűleg hamar összeszedi magát. De addig nem tétlenkedik. Felveszi az alapállást. Koncentrál az apró szemcsékre, majd mikor úgy érzi, készen áll, megpróbálja azt a mozdulatot, amit Haka csinált. Nem járt sok sikerrel. Egy kisebb felhő ugyan létrejött, de a maradék – amit elvileg megmozdított – visszaesett a földre. Azt a kis felhőt sem tudta sokáig fenntartani, így több-kevesebb sikerrel visszaidomította a zsákba.
- Olyan bosszantó… Elég sok mozdulatot ismerek, tudom az elméletet, de egyszerűen nem megy… Na mindegy, folytassuk…

Na igen. Kínos a helyzet. Annyira beleélte magát a mester szerepébe, hogy megfeledkezett a védekezésről. Nevetséges helyzet, nem vitás.
-Igen...köhh. Nincs gáz. Megesik az ilyesmi.- Magyarázkodott hevesen Haka, majd szorgalmasan bólogatva fogadta el a felkínált vizet. Ha valamikor, akkor most nagyon is elkélhet egy kis folyadék. Amint megkapta, sietve elkezdte inni, majd gargalizált egy nagyot és kiköpte a homokos vizet.
-Köszi.- Köszönte meg hálásan az éltető nedűt, majd elővéve egy rongyot, belefújta az orrát, majd végül rátért a lecke folytatására, elvégre nem akarja lopni az időt, hisz fontos az efféle okítás.
-Kezdetnek ez is elég lesz. Tudod, van ez így, de még mindig fejlődhetsz.- Próbálja kicsit megnyugtatni Zimát, majd gondol egy merészet. Felmarkol egy kevés homokot, majd a földre szórja, majd a poharat ráteszi.
-A földiomításnál alap esetben egy nagy tömegre koncentrálsz, de a homoknál, sok apró, alig látható egységre kell oda figyelned. Kezdetnek talán próbáld meg a poharat az alatta és körülötte lévő homokkal elmozdítani, mintha egy homokfutó lenne. Az a pár homokszem, ami a pohár körül van, kezdetnek ideálisak gyakorlásra. Ha már ráérezték, próbáld kicsit gyorsabban.- Javasolta, majd legyintett egyet, amire apró kopogásokat követően a pohár kicsit elmozdult, a hozzá csapódó és az alatta gördülő homokszemeknek hála.

Zima sóhajtott. Tudja, hogy még fejlődőképes, de az a fejlődés kicsit siethetne… ~ Vagy csak én vagyok türelmetlen? A földdel meg az üveggel könnyű dolgom van… és már beletörődtem abba, hogy soha az életben nem leszek fémidomár. Legalábbis… asszem… De a homok… az üveg alapja… Áh, csak türelmetlen vagyok… majd abba is belejövök… unalmas lenne, ha minden egyszerűen menne… ~ Haka egy új ötlettel állt elő a gyakorláshoz. Zima elmosolyodott.
- Ez tetszik! – mondta, majd felvette az alapállást.
Koncentrált. Igyekezett megérezni az apró szemcséket. Hosszú percekig csak összpontosított. Végül normális állásba váltott és megcsóválta a fejét.
- Ez így nem fog menni… Az üvegtől nem érzem a homokot… vagyis… elvonja a figyelmem…
Ekkor a konyhának berendezett sarokba ment, fogott egy bádog bögrét és visszatért vele. Az üvegpoharat odébb tette, majd újra felvette az alapállást és koncentrált. Most már érezte a szemcséket. Már csak mozgásra kell bírnia őket. Tett egy bizonytalan mozdulatot, mire a bögre megingott. Ez kissé felbátorította. Egy határozottabb kézmozdulatot tett. A bögre kicsit odébb került. Nem olyan messzire, mint szerette volna, de kezdetnek nem volt rossz. Hakára nézett.
- Ne haragudj, hogy az én bénázásaimat kell nézned. Szólj, ha unatkozol. – mosolyog rá.
De még mielőtt a srác válaszolhatott volna, Zima hirtelen tüsszentett. Ennek az lett az eredménye, hogy hirtelen felkapta a kezét, minek hatására a homok fellökte a bádog bögrét. Gyors reflexeinek hála elkapta. Különben fejbe vágta volna magát.
- Úgy tűnik, van remény! –vigyorog, miközben a fejét csóválja.
Visszateszi a bögrét meg a homokot a helyére, majd folytatja a gyakorlást. Nem akarta, hogy Haka unja magát, így úgy döntött, feldob egy témát.
- Amúgy... ha tehetnéd, melyik idomítást próbálnád ki?

Egyértelmű volt Zima gondja a homokidomítással. Nincs meg az inspiráció. No, nem az a múzsa csókja jellegű, megihletett jellegű inspiráció, sokkal inkább az a vad, túlélni akarás jellegű ösztönzés, ami belülről tör felszínre. Több mint valószínű, hogy talán ez hiányzik. Kitenni a sivatagban és hagyni kibontakozni. Be a jelenlegi események függvényében, talán, de csak talán, nem kell efféléhez folyamodni, ugyanis Zima megmozdítja a frissen lecserélt ivóeszközt.
-Én? Dehogy is!- Rázta meg a fejét, miután feleszmélt a töprengésből. Nos igen, a gondolatai kicsit még az otthona körül forognak, de ez talán bocsánatos bűn. Pláne azután, hogy valamiféle reflex következtében aztán már nem csak vízszintes, de függőleges irányba is megmozgatta a bádogot.
-Ó! Ez fajin volt!- Tapsolta meg alkalmi tanítványának produkcióját, ugyanis biztosra vette, hogy a homokidomár mozdulatnak hála lendült meg a bögre. Ideje lenne talán a mély vízbe dobni az ifjúhölgyet. Kicsit hódolni a homokidomár mókáknak. Amíg Zima feszegette az idomítás témáját, volt alkalma kicsit kutakodni a környéken bambuszrudak és lemezek között.
-Tudod, ezen eddig még sosem gondolkodtam...- Kezdett töprengeni Haka, miközben két vastagabb bambuszon egy harmadik, vékonyabbat fektetett el keresztben, mintha építeni akarna valamit.
-Nálunk csak homok van. Nem lett volna sok értelme...ámbár, ha belegondolok, nem lenne rossz földidomítást tanulni, aztán kitudja.- Volta meg a vállát, amikor egy rozsdás szöget próbált a bambuszion átütni egy felvett kő segítségével, amire egy pillanatra rá is pillantott.

Zima kissé zavartan mosolygott, mikor Haka megdicsérte és még meg is tapsolta. Jól esett neki, de tudta, hogy a mozdulat csak véletlenül sikerült. ~ Nem baj, előbb vagy utóbb magamtól is menni fog. Csak gyakorlás és kitartás kérdése. ~
Haka időközben kutakodni kezdett. Válaszolt ugyan a kérdésére, de közben kicsit máshol járt.
- Értem. A földidomítás jó dolog. Később mutathatok pár mozdulatot, ha gondolod. Én igazából majdnem mindet kipróbálnám, de annak örülnék a legjobban, ha kiderülne, hogy lávaidomár vagyok.
Haka továbbra is az építményén dolgozott. Zimának kezdett balsejtelme lenni. Abba is hagyta a gyakorlást és őt figyelte. ~ Vajon mit talált ki…? Kicsit aggódok… meg kíváncsi vagyok. Lehet, hogy ez valami gyakorló szerkezet? Miért van olyan érzésem, hogy a textilen keresztül is csupa homok leszek? Főleg a hajam… Na elég! Nem vagyok holmi nyafka kislány… Ide nekem a sivatagot! Úgyis azt mondta, boldogulnék… Bármire is készül, megoldom. ~ Amíg tehette ivott egy kis teát, majd odasétált hozzá. Felvett egy bambusz rudat és nézegetni kezdte.
- Voltaképpen… mit csinálsz? Tudok segíteni valamit?

Elmerülve a barkácsolás és az idomárművészet rejtelmeiben, kellemesen beszélgetés alakult ki Zima és Haka között. Na igen. Eressz össze két földidomárt, adj nekik témát és egy kanna teát és máris be nem áll a szájuk a nagy ismerkedés és tudáscsere közepette.
-Na igen. Ha eleget értenék hozzá, akkor nem ébredtem volna arra az egyik éjszaka hogy a sátramat elnyelte a homok, amíg oda voltam az oázisban lepasszolni az árut. Vagy nem léptem volna futóhomokba, vagy egyáltalán nem is kéne sátrat állítanom. Csak lépés jobbra, lépés balra, és áll a döngölt homok viskó. Elfelejtettem említeni hogy a sátor este ha nem figyelsz meggyullad a homokkal ellentétben.- Panaszkodott némileg életéről tömören Haka, mialatt keserűen vette tudomásul, hogy bizony a szög elfogyott a közelében.
-Ha konyítanék a földidomításhoz, akkor nem hajóval utaznék.- Kesergett kicsit Haka, majd a tákolmány másik oldalán is elhelyezett egy rudat, ezzel egy nagy H betűt alkotva, majd a fejét vakargatva nézte azt, gondolkodva, miképp rögzítse azt, majd megrázta a fejét, tudatosítva magában, hogy ide talán földidomítást kell alkalmazni.
-Homokfutó lenne.- Magyarázta meg Haka. -...Izé ...Picit hátrébb állnál? Ja és a törékeny cuccaidat pakold el valami biztonságos helyre... Hidd el, így lesz a jó.- Javasolta, ám remélte hogy eddig nem kell elmennie a tákolás során. Felkészülésképp tett pár tornamozdulatot, majd lerázta a karjait és a lábait, majd igencsak amatőr módon, felvett egy feltételezhetően földidomáshoz használt alapállást, amire erek kezdtek kidudorodni a fején és a karjain, majd görcsösen tartotta a felvett pózt, összeszorította a fogait majd csendben elkezdett morogni, ami lassan sípolásba ment át, mire egy százas szeg méretű de arra nehezen emlékeztető, mégis ék alakú kődarab emelkedett, pontosabban remegett ki a földből, majd megállt az összeszegelendő rudak felett, majd amikor Haka bele akarta ütni a fába, még inkább sípolni kezdett, majd nyitott tenyérrel legyintett egyet függőlegesen, amire a rögtönzött szög szétpattant és a darabjai mindenfelé szálltak, több ablakot betörve.
-Au... nyögte halkan nyöszörögve, amikor tarkón találta az egyik visszapattanó kődarab.

- Értem. – felelte Zima Haka panaszáradatára.
Zima szeme kicsit elkerekedett, mikor azt mondta, ha tudna földet idomítani, akkor nem hajózna.
- Haka, rengeteg idő lenne átsétálni a világ egyik feléből a másikba, még földidomítás segítségével is. Mondjuk megértelek… én is gyalog tettem meg az útjaim egy részét… de csak néhány kisebb szakaszt. Ne csüggedj! Mint ahogy nekem is fog menni egyszer majd a homokidomítás, úgy te is meg fogsz majd tanulni bánni a földdel.
Bátorítóan mosolygott a srácra. ~ Mibe, hogy előbb meg fog tanulni földet idomítani, mint én homokot… ~ Haka egyre csak az építményét nézte, majd kibökte, mi lesz. Zima nem tudta, mit akar vele csinálni, de teljesítette a kérését. Odébb cuccolt, majd odébb állt. Ezután figyelt. Mikor a srác felvette az alapállást, Zima szemöldöke egy pillanatra felszaladt, de gyorsan visszarendezte, még mielőtt a srác észrevehette volna. ~ Az az alapállás… mire készül? Már most látom, hogy ez nem fog menni… ~ Úgy döntött, nem avatkozik közbe. Még akkor is tartotta magát ehhez, mikor elkezdett morogni, majd sípolni. ~ Szellemekre… ~ Aztán jött az ék lecsapása. ~ Lehet, hogy visszavonom a korábbi kijelentésem… Mindkettőnknek bőven van hova fejlődnie…~ Zimának nem esett baja, mert elkapta a felé szálló törmeléket, de Haka nem volt ilyen szerencsés. És az ablakok sem. Utóbbit könnyen orvosolta néhány mozdulattal, majd Hakához lépett.
- Haka, nagyon rágörcsöltél erre a mozdulatra. Adok egy gyorstalpalót, aztán próbáld meg újra! Először is, kicsit lazulj el. Rendben, most vedd fel az alapállást!
Hakával szembeállva, kicsit messzebb felveszi, majd miután a srác követi a példáját, pontosítja a felállását.
- Így ni. Ez a szilárd földidomár állás, ami elengedhetetlen számunkra. Senki és semmi sem hagyhat kizökkenni ebből az állapotból.
Hirtelen dobbant, mire Haka alatt megremeg a föld. Ha állva marad, megdicséri, ha elesik, megcsóválja a fejét és megvárja, amíg újra feláll.
- Légy szikla! Kemény és határozott!
Ekkor idomít egy földoszlopot maguk elé és mellé áll.
- Simogasd meg! – utasítja, majd miután megteszi, folytatja. – Nem történt semmi. Látod? A sziklával keményen és határozottan kell bánni. – Ekkor felé ütött, mire egy korong alakú darab nekirepült a falnak. – Így.
Odasétált a törmelékekhez, felvett egy darabot, majd Haka kezébe nyomta.
- Érezd egy kicsit a földet. Itt nem sok apró szemcse felett kell uralkodnod, hanem egy darab föld felett. Az egészet kell uralnod. Érezd, majd gondold át, mit is akarsz vele csinálni. Koncentrálj! Ha gondolod próbáld meg a korong lövést, kicsit gyakorolj a kisebb darabokkal. Mozgasd, dobáld… mondjuk a berendezésre azért vigyázz, majd próbáld meg újra a szeggel. Gondold végig a folyamatot! Nos, hajrá! Ja és bocsi a szigorért. Szerintem szükséges, meg a mesteremtől is ezt láttam, neki pedig bevált.
Figyeli Haka ezúttal hogy teljesít.

Több mint bizonyos, hogy kínos szituáció forog fenn ezután a kínosnak bátran nevezhető földidomításnak alig tekinthető cselekmény után. Már az, hogy senki sem szenvedett nyolc napon túl gyógyuló sérülést és semmi drágább holminak nem esett baja, már sikernek könyvelhető el Haka számára, ám a szakavatott földidomár, továbbiakban Zima, meggyőződéssel vallja azt, hogy ennél több potenciál van Hakában, csak a megfelelő bátorítás és okítás hiányzik. Nos igen, van benne valami.
-Lehet...- Hörögte Haka, majd megköszörülte a torkát. A furcsa hanghatások amiket a koncentráció alatt kiadott, nem kímélték a torkát, így mielőtt folytatta volna, megköszörülte azt és eképpen folytatta. -szóval... van benne valami.- Jegyezte meg, majd egy Zima-féle tutorial kíséretében felvette a pózt, amit persze kiigazított a szekértő asszonyság, mert miért ne. Volt mit... De úgy fest megvolt az eredménye, legalábbis félig-meddig. Haka próbálkozott az állásban dülöngélni. Rugózott kicsit, megállapítva, hogy ez bizony szilárd. Klassz, most már talán tud földet idomítani, ó igen. Már nem csak a homokban, hanem a szilárd talajon is ő a fasza gyerek. Gondolta kis naivan, Pff... Persze aztán jött a földrengés. Egy ideig próbált megmaradni, de azok a nyomorult reflexek... Tudva levő, ha a sivatagban megindul alattad a homok, hasra kell vetned magad, hogy lassabban nyeljen el. No, hát talajmozgás és talajmozgás között ő amatőr módon nem tud különbséget tenni, szóval fogta magát és ösztöneire hallhatva, mint egy béka, amin áthajtott egy gépjármű, elvette magát. Ment volna ez ha nem a túlélő ösztöneire hallgat. Nehéz lesz őket felülbírálni, de megtanulja hogyan kell, ha csak ezen múlik a fejlődése.
-Bocsánat. Én azt tanultam, hogy ha mozog alattam a homok, akkor hasaljak le. legközelebb oda figyelek, ígérem.- Magyarázkodott Zimának, aki Hakához viszonyítva kis termete ellenére igencsak erőteljes kijelentést tett arra hogy zöldfülű ismerőse mi is, mármint mivé kéne válnia. Ha azt nézzük, szikla ő, csak a nagy, lapos és hajlamos eldőlni. Mondhatni olyan lapos mint azok a kövek amikkel kacsázni lehet a vízen.
Na aztán jött a sziklasimogatás. Hajajaj... Még egy adag földidomár lelkifröccs, aminek kellékével aztán felcsapott az épületbontó iparban és kiütötte az egyik falat.
-Azt a büdös... mindenségit!- Tört ki Hakából az addig, a szigortól torkán akadt szó, egy cifra káromkodás kíséretében, amit a szikla rombolóereje a faldarabbal együtt kilökött.
-Oké, azt hiszem erre nincs definícióm.- Bökött a lyuk irányába, fennakadt szempillákkal. Igaz, van is miért. Minden esetre próbálta Zima jó tanácsait megszívlelve folytatni a gyakorlást, a kövecskéjét szorongatva, amit Zima a kezébe nyomott.
-O... Oké.-Jegyezte meg hebegve. Haka nem az a félős fajta, de aki azt állítja nem félne egy Zima-forma lánytól, aki ilyen kiadós adag földet meg követ tud A pontból B pontba exportálni, az vagy hülye vagy hazudik. Szóval Haka bátyó mostantól cseppet komolyabban veszi a dolgot, és a kavicsával szórakozva, próbálja érvényre juttatni a földidomár ismereteit.
-Nem gáz. Van ez így.- Indokolja meg Zima szigorát, majd elkezd a kővel szenvedni. Koncentrál, stabilan áll, meg eggyé válik a sziklával, mindenféle spirituális zsinten ami homokra korlátozott kis elméjétől elvárható, de persze semmi komolyabb reakció. Letéve a földre, az csak izeg-mozog, meg néha megpördül a tengelye körül, meg pattog. Ez persze felidegesíti Hakát, majd idegében elpattan benne valami és a kő fölé hajol.
-Szikla vagyok!! Mozdulj! Szikla vagyok!!- Üvöltözik a kővel dühében, de mintha el is hinné ezt a képletes kijelentést, erre persze az ingerület hatására a kő megmozdult, egyenesen a homlokának.

A földrengetésnél Haka hasra vágta magát, majd szabadkozni kezdett.
- Nem kell bocsánatot kérned. Nekem kellett volna számításba vennem, hogy kapásból nem fogsz átállni földidomár módra. Homokidomárként reagáltál, ami nem baj. Majd belejössz az átállásba.
A sziklasimogatás után a kelleténél kicsit erősebben ütötte meg a földet, amit Haka egy döbbent kiáltással nyugtázott. Zimát meglepte, hogy ennyire lesokkolta a srácot. ~ Pedig ez még nem is volt nagy cucc. ~ Haka ezután gyakorolni kezdett. Zima már épp meg akarta dicsérni a próbálkozását, mikor hirtelen üvöltözni kezdett a kővel. Zima a fejét csóválta.
- Ez így nem lesz jó… Be kéne vennem a simogatás mellé a kiabálást is. Alapból attól sem mozdul meg… Miért bosszantod fel magad azon, hogy nem sikerült? Gyakorlat teszi a mestert. Menni fog! Főleg ha először lehiggadsz. Most sziklát fogunk játszani. Ülj le, majd hunyd le a szemed! Vegyél mély lélegzetet és ürítsd ki az elméd. Maradj így egy kicsit! Csak lazíts! Én addig főzök teát.
Miután Haka elhelyezkedett, a konyhába ment. Pár perccel később visszatért, majd mindkettőjüknek öntött teát. Ezután kicsit keresgélni kezdett a műhelyben, majd egy védősisakkal tért vissza.
- Szép lassan térj vissza. – mondja a srácnak, majd a kezébe nyomja a sisakot, aztán a teát. – Bocs, de rossz nézni, ahogy folyton fejbe vágod magad… Hogy érzed magad? Sikerült megnyugodnod? Szuper, akkor folytassuk. Amíg megiszod a teád, nyomok még egy kis elméletet. Szóval mikor ideges lettél, azt üvöltötted, hogy szikla vagy. Te a szikla keménységét akartad kihasználni. Azonban az erő egy maga nem vezet megoldásra. Ezért használd ki a szikla másik „tulajdonságát”. A türelmet. A föld makacs elem. Gondold végig, hogy mit akarsz csinálni. Aztán azt, hogy kivitelezhető-e? Majd a megfelelő pillanatban hajtsd végre! Oké, ha megvagy, akkor tényleg folytassuk!
Ezután feláll és felveszi az alapállást. Reméli, Haka a sisakkal együtt követi a példáját.
- Rendben, nézzük csak, mit szeretnénk elérni. Egy ék alakú földdarabot akarsz kiemelni a földből, majd beleütni a bambusz rúd egy adott pontyába, igaz? Első lépés ugye az alapállás. Ez megvan. Most koncentrálj! Egy kis darabot akarsz előidomítani a földből. Nem kell, hogy ék alakú legyen. Dobbants, majd mozdítsd a kezed! Tartsd meg a darabot a levegőben, majd nyugodtan engedd el! Ezt ismételd meg párszor. Közben megpróbálhatod ék alakúra formálni. Ha elég biztosnak érzed ezt a mozdulatsort, akkor mehetsz tovább. Ne ejtsd el rögtön a követ, hanem tartsd meg a levegőben!
Zima egy apró földdarabot emelt ki. Úgy nézett ki, mint egy gomb.
- Most célozd a gombot! Ismételd meg párszor! Ne csüggedj, ha nem sikerül! Ha megint úgy érzed, kezded elveszteni a türelmed, állj le és szusszanj egy kicsit! Nem sietünk sehova.
Bíztatóan mosolyog rá. Míg Haka a gyakorlás elején van, fog három ködarabot és nekiáll zsonglőrködni. (Persze azért szemmel tartja.) Ha Haka ráfigyel, akkor megcsóválja a fejét.

Még egy kudarc. Fantasztikus. A rögtönzött földidomárképzés bohóc és artistaképzővé redukálódott és jött az újabb fejtágítás ami még egy picit lejjebb vett Haka elhatározásából, amit a rögtönzött homokfutót illeti. Most ülhet a fenekén, mint egy sarokba állított, rossz kisfiú, akinek el kell gondolkodnia azon mit is tett. Oké, ordibált egy kővel, meg fejbe találta magát a hirtelen elszállt kővel, de ez akkor is felesleges, mármint szerinte.
-Eddig is nyugodt voltam.- Vázolta jelenlegi kedélyállapotát, amiben annyi eltérés volt a realitástól, hogy cseppet csakugyan elborult az agya abban a röpke pillanatban, amikor a kő nem emelkedett fel ahogy ő akarta, szóval ennyi eltérés a valóságtól talán elfogadható.
-Bocs, de passzolom a sisakot. Nem érzek rá a helyes módszerre, ha nem érzem hogy rossz.- Magyarázta meg egy igen érdekes bölcselettel azt, hogy nem kér a sisakból. Úgy vélte hogy az csak felesleges teher lenne. Csak zavarná. És kitudja. Talán az ösztöneit becsapva elérheti, hogy a próbálkozásait siker koronázza.
-Türelmes. Értem.- Vonta le a következtetést hangosan. Egyértelmű! Logikus volt, csak eddig nem szúrta ki a szemét. A homokidomár-gyerek már ment is volna földet szelidíteni, de semmi türelme nem volt. Rá kell állnia a földre, és nem csak képletesen, hanem csakugyan fel is kell álni miután megitta a teát, mert földet idomítani ülve csak hülyék és magas szintű mesterek akarnak, Haka pedig valahol a kettő között, a hülye felé tendálva helyezkedik el a skálán.
Na akkor egy gyors eszmefuttatás következik. A homok szeszélyes, folyton mozog és bemegy mindenhová. Egy kollektív, sok kicsiből álló tömeg, ami azonnal reagál minden fuvallatra és azzal utazik. Ezzel ellentétben a föld afféle egy fős hadseregként egyszerre dugaszol el minden lyukat a fejen, s egyszersmind az egészet egy nagy lyukká képes változtatni, emellett pedig meg se moccan, vagy ha mégis, akkor is lassan és megfontoltan. Nafene. Végre valami érthető logika. Ezen hipotézis levonását követően, Haka húzóra megitta a maradék teát, majd a Zima-féle instrukciók megfogadásával nekiállt koncentrálni. Mi mást is tehetne. Felvette hát az alapállást és a nagy koncentrálás közepette dobbantott egyet és... semmi. Na még egyszer...Megint semmi. Drámai csend, és Haka csak nézi a földet, gondolkodva, mit is kéne máshogy csinálnia, majd Zimára néz, aki zsonglőrködve pár kővel, rosszallva néz vissza. Olyan könnyen megy neki. Eléggé határozott egy lány, annyi szent. Egészen más a temperamentuma mint Hakának. Kettejük közül ő a szikla. Ő a tömeg, ami alatt a homok a nyomás alatt préselődik, tömörödik, kővé válik. Ugye milyen költői? Ám a szép megfogalmazásban ott bújik a megoldás. Úgy ahogy nem értenek a másik természetes közegéhez, úgy kell a maguk módjára a saját lényükhöz igazítani az idomítást hogy sikert arassanak, ne csak lila foltokat és hangos földidomár bölcseleteket.
Summázva tehát, Haka fogta magát, felvette a kiinduló pozíciót. -Hááááá!- Ordította torka szakadtából, mintha meg volna győződve róla, hogy ordítva minden könnyebb, és mintha határozottabban is állt volna hozzá a dologhoz. Végül aztán dobbantott egyet, mire egy ökölnyi kő szépen kiemelkedett a földből, Haka nagy örömére. Micsoda szép diadal ez a sok kudarc után. Szóljon hát a fanfár, annak örömére hogy Haka végre kierőltetett magából egy kis földidomáros vonást. Volt is nem kevés öröm Hakában, amikor a kő ott lebegett, bár az öröm nem is kicsit tette mámorossá az addigi határozottságát, mire a kő némileg kezelhetetlenül megingott.
-Hééé!- Próbálta kordában tartani a követ, de az neki csapódott egy vas tartógerendának, mire az épület fémszerkezete hangos bongásban tört ki, és az ember azt is hihette volna, hogy ledől, amikor a ráült por leszállt róla, némi csörgés kíséretében, mait egy leeső szerszámos láda keltett. ezután Haka csak pislogva nézett maga elé, ahol a homokidomár módra bepólyált lábától pár centire egy hozzávetőleg méretű harmincas villáskulcs pihent, ami a ládából esett ki.
-Majdnem bekoszoltam a gatyámat... belülről.-Jegyezte meg fél hangon, felnézve.
-Mégis miféle kretén tartja a szerszámait egy gerendára pakolva mindenféle rögzítés nélkül!?- Merül fel a kérdés, ami nem épp Haka aktuális gondolatát realizálja, ami szerint talán jobb lenne az emberiség számára, ha a földidomítást hanyagolná, még akkor is ha ettől hasznosabb emberré válna.