Azoir
Írónövendék
Posts: 229 
|
Post by Azoir on Dec 28, 2017 16:32:15 GMT 1
A lány a lehető legrosszabb dologgal kezdett; vitába indult Walterral. Azt hittem, menten elájulok. Habár én ugyanígy letámadtam őt, tisztában voltam azzal, hogy meghalok. Neki azonban fogalma sem votl az egészről. Ha tudná mivel áll szemben, inkább csendben maradt volna. De helyzet más volt. A lány elindított egy lavinát, és a dolgok hamar szétcsúsztak.
A terv, amit kitaláltam, amit félig megvalósítottam most kezdett szétesni, hála a hősnőnek.
~ Vajon így gondolkodhatott rólam, Shawn és Zima is? ~ tettem fel magamnak a kérdést, de a választ elhessegettem. Nincs szükségem a lelkiismeretre. Van egy terv, amihez tartanom kell magamat, és amihez tartanom kell Waltert és a többi egyént is. Na meg persze itt ez furcsa valami, ami szellemnek tekinthető. Nem mutatja magát, de ő is itt van. Vele is kezdeni kell valamit. ~Ha tudnám kihez kötni, sokkal egyszerűbben meg tudnám tervezni a dolgokat. ~ Az egész egy hatalmas lutrira kezdett hasonlítani. Ahol én teszem meg a számot, és a többiek húzzák ki. Valahogy esélytelennek éreztem magamat.
Ezek után Walter pálfordulása újabb szívrohamot okozott nekem. Már megnyugodtam, amikor sarkon fordult, de utána a kijelentés, az emberek meginvitálása teljesen szembement az eddigi személyiségével. Ha egy ilyen gondolata támad, ott csak is a szellemi énjének felerősödése lehet az ok. Reagálni sem volt időm, hiszen a lány azonnal kötélnek állt! Nem akartam hinni a fülemnek. Önjelölt hős, komolyan? Walter pedig már indult is. Egyre kiszámíthatatlanabb lett, ami egyet jelentett azzal, hogy az életünk is veszélybe került. Szerencsémre Quan nem volt esztelen. Tairának igaza volt, hogy megbízható és nem egy "ócska civil". Magyarázata pedig ötletet adott nekem. Itt az idő, hogy újra megkeverjem a paklit!
- Walter! - kiáltottam cseppet sem finom hangon - Megegyeztünk! És ebben az egyezségben nem szerepelt harmadik fél. Csak mi ketten! - jól megnyomtam a "ketten" szót. Utalni akartam neki, hogy a másik felére sincs szükségünk. Remélem fogta az adást. - Ketten megyünk. - Doloreshez fordultam - Figyelj! Te nem sokat tudsz most a városról, de én igen. Ez az idő nem az önjelölt hősöké. Ha az akarsz lenni, a szellemátjárónál találsz egy csapattal belőlük. Quan odaigyekszik. Te pedig vele fogsz tartani, hogy miért, azt is elmondom. Egy, nekem van egy közös ezzel az úriemberrel, ahova nem szeretnék több embert. Értsd ezt úgy, ahogy akarod, gondolj bármilyen célra nem érdekel. Kettő, nem tudsz idomítani. Nekünk csak teher lennél, ha nem golyófogó. Neked egy csapat kell, ahol más idomárok meg tudnak védeni. Három, nagy valószínűséggel a hírnevet ott fogod megtalálni. Az elismerést is. Az én utamon inkább a halállal van kikövezve az út. Ha már megmenekültél, ne akarj meghalni.
Walter mellé léptem, gyengéden megütöttem a felkarját. - Miben sántikálsz Walter? Ne keress új utat, amíg nem jártad be a régit. Nekünk Zen a célunk, te is tudod. A nagyobb létszámmal csak felhívod a figyelmüket. Inkább lepjük meg mi őket, mint ők minket, nem?! Vagy kezded elveszíteni önmagadat? A szövetséget, amit annyira vigyázol épp te akarod szétszakítani? Üzlettársak vagyunk. Tartsuk is magunkat ahhoz! - A szoba felé fordultam, és megemeltem a hangom. ~ Na most fog mindenki őrültnek nézni...~
- Te! Az a valaki, aki senki, aki van, de mégsincs! Idefigyelj! Döntsd el, hogy mit akarsz csinálni. Mész ezzel a kettővel, vagy maradsz, míg újra be nem fognak?! Itt lenne az ideje, hogy egy szellem is kivegye a részét a világ formálásából. - Walterre pillantottam - Talán még nyerhetsz is az ügyön. A káoszból annyit tud magának szerezni az ember, vagy jelen esetben a szellem, amennyit csak tud. Nem lehet számonkérni. De ehhez cselekedni is kell!
- Quan, menjetek. A tűz és vízidomítás nem működik. Kint sötét van, semmit sem látni. Az utcákon sok az őrült. A szellemátjárónál felfedezitek a többieket, ebben biztos vagyok. Az élethez az az egy út járható csak. És ha látod a többieket, mondd meg Tairának, hogy te voltál a célom. Össze fogja tudni rakni.
Walterre néztem. Biztos voltam benne, hogy már elege van belőlem. Legszívesebben kitépné a szívemet, és megölne. De amíg szüksége van rám Zen ellen, nem tehet semmit. Vagyis tehet, csak rosszul jár. A gond, hogy vele csak így lehet dűlőre jutni.
- Most már fel lehet tenni a kérdést. Mehetünk? |
|
Dolores
Kezdő tollforgató
Posts: 19 
Elfoglaltság: Játékot vállal
|
Post by Dolores on Dec 28, 2017 17:32:21 GMT 1
Meglepődtem, mikor Quan nemet mondott, hiszen azt hittem, ő is csatlakozik, hiszen az új lány, akinek még mindig nem tudom a nevét, oylan lelkes volt, hogy újra láthatja őt. Ám még jobban meglepett, amit Quan nekem mondott. ~ Vágy, miféle vágy? Utálom, mikor az emberek ennyi ismeretség után meg akarják mondani, hogy mit érzek, és hogy mi jár a fejemben. Bár... mondom én, aki 10 perc történésből azt hitte, hogy Quan is csatlakozni akar az ijesztő férfi küldetéséhez. ~
Igazából csak nem akartam egyedül menni az ismeretlenbe, főleg hogy nem tudok idomítani, és nem tudom miért nem tudok idomítani. A lánynak nagyon nem tetszett az ötlet, bár a hirtelen aggodalmát nem tudtam hova tenni. Persze én nem tudhatom miféle terve van, ezzel a fura alakkal, de magamról tudom, hogy én aztán nem szívességből veszek rajta részt. Eleinte úgy tűnt, az egész ügyet az öltönyös fickó szervezi, akivel hát valljuk be, én nem szívesen húzok ujjat.
A lány felém fordult. Olyan hevességgel darálta le nekem a mondandóját, hogy ha akartam se tudtam volna közbevágni. De nem vágtam. Túl egyszerű lett volna már a második szavánál elmondani, hogy ne aggódjon, nekem tökmindegy kivel megyek, inkább végighallgattam mit akar még hozzátenni.
~Én lennék az önjelölt hős, mert arról beszéltem, hogy Köztársaságvárosnak szüksége van pár ilyenre? Ó nem kedves, én nem ez volnék, de olyan jó látni, hogy így aggódsz a sorsomért ~ Lélekben elmosolyodtam, de a valóságban próbáltam megtartani komoly hallgató tekintetemet, mintha még egy egészen aprócskát bólintottam is volna, megerősítve a lány hitét abban, hogy én magamat tartom önjelölt hősnek. Amiket ezután mondott, arra mind szívesen válaszoltam volna, de helyette csak egy mély sóhaj hagyta el a számat. ~ Egy, megkönnyíted a dolgom, hogy nem kell ezzel az unszimpatikus alakkal együtt tartózkodnom. Kettő, valóban nem tudok idomítani, de megvan az okom rá, hogy miért nem állít ez meg, pont emiatt védelemre sincs szükségem. Három, nem érdekel a hírnév, reményeim szerint hős sem válik belőlem, de szívesen harcolok hősök oldalán. ~ Ezt mind végiggondolva a következőket válaszoltam:
- Semmi okod az aggodalomra. Véletlenül se gondold, hogy az utatokba szeretnék állni! - egy aprócska mosoly hagyta el a számat, ami próbált kedves és megértő lenni, de magamat ismerve inkább gúnyosra sikerült, és úgy nézhettem ki, mint egy idióta. - Veled ellentétben szerencsére nekem nincs személyes ügyem vele - ekkor az ajtóban toporzékoló férfire néztem, de már komolyabb hangnemben folytattam. - Nincs ellenemre, hogy Quannal tartsak, de persze csak akkor ha nem akadályozlak meg semmiben, és nem leszek terhedre - mondtam ezt a férfi felé fordulva.
Ezt egyébként a lánynak is elmondtam volna, hogy nem akarom őket zavarni, ha a társa nem támadott volna le azzal, hogy akár az életembe is kerülhet, ha nem megyek velük. Nem érzem magam hibásnak, hiszen nem hívattam meg magam az ő kis küldetésükbe, egyetlen amit most igazán szeretnék, végre eltűnni erről a helyről. Ez a lány meg azon aggódik, hogy én hősködéssel akarok a tervébe rontani. ~ Bárcsak olyan egyszerű lenne szót érteni ezekkel az emberekkel, mint a régi küldetéseim során a barátaimmal. Ha ők nem is ismertek igazán, de legalább nem ismertek félre. Azóta is szörnyen bánom, hogy ott kellett hagynom őket, de nem tehettem mást ~ Most azonban nem szomorkodhatok emiatt. Felemeltem a tekintetem, és Quan válaszára vártam.
|
|
Dogorn
FRPG Guru
"I have respect for people who live a fulfilled life."
Posts: 565
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
|
Post by Dogorn on Dec 28, 2017 21:29:12 GMT 1
A férfi felhúzott szemöldökkel fordult meg, mikor Kala megszólította. Eleinte meglepődött, de később komor arcot vágott a dologhoz, majd karba tette a kezét. - Először is, ezt meg ne próbáld még egyszer... - Tekintett a saját felkarjára, majd a lányra. - Másodjára, én irányítok! És ez így is marad. Értsd úgy, ahogy akarod. Harmadjára pedig legyen önjelölt hős, golyófogó, csali, engem nem érdekel... Felőlem akár meg is öletheti magát, nem fogok könnyet hullatni. Ha meg veszélyeztetné a küldetésünk sikerét, cselekednék, hidd el... Jah és majd elfeledtem! Akármi történjék, én véghez fogom vinni, amit elterveztem. Akár segítséggel, akár egyedül, nem számít. Remélem értettük egymást... - Mondta, majd hátat fordított és kilépett az ajtón. - Most mehetünk! És aki úgy érzi, hogy segíteni szeretne, az jöjjön... - Szólt hátra a válla felett. |
|
Quan
Lelkes fórumozó
Posts: 86
Elfoglaltság: Játékot vállal
|
Post by Quan on Dec 29, 2017 2:36:14 GMT 1
Kala Walterhez váltott válaszából megtudtam, hogy kérésem nem volt hiába való. Az, hogy amit mondott abból mennyi volt igaz, azt nem tudom, de ez most nem lényeg. Amiket megosztott velem információ annak rendkívül örültem, miután elmondta nekem, egyből csendben bólintottam is, jelezvén, hogy köszönöm,
amiket elmondott. Utána várható volt, hogy Dolores nem hagyja szó nélkül. Az
viszont felebbé meglepett, hogy ilyen higgadtan tudta kezelni és végül is bele
egyezett. Walter személyisége kissé sem volt számomra szimpatikus, és minél
többet mutatott meg magából annál kevésbé gondoltam azt, hogy vele kéne
tartanom. Szerettem volna minél újra találkozni Tairával. Taira ! Majd hirtelen
Kalához fordultam mielőtt elfelejtettem volna mondandómat.
-Kala köszönöm a segítséget . Az lesz az első dolgom ha beszélek Tairával, hogy átadom
az üzeneted, és további jó utat kívánok. Vigyázz magadra. -
Majd Doloreshez fordultam, mivel még nem válaszoltam kérdésére és ezt a
hiányosságot szerettem volna minél előbb bepótolni.
-Dolores szerintem nem leszel terhemre, vagy te ezt másképp gondolod ?-
Néztem rá kérdően,mosolyogva.
-Szerintem ha velem tartasz, idővel minden kérdésedre megkapod a választ.-
Ezután kicsit komolyabb hangsúlyra váltottam, de arcomról nem tűnt el a kedves
tekintet.
-Mivel lehet, hogy az elkövetkező időben esetlegesen egymás hátát kell
tartanunk vészes időkben, nem szeretnék meglepetéseket. Utunk során tudnál
kicsit magadról mesélni ? Ne vedd tolakodásnak, csak szeretném tudni mennyire
számíthatók rád. Ha esetleg van még kérdésed nyugodtan tedd fel, közben
szerintem indulhatunk.-
Mondatom befejezése után egyből indultam is volna, de botom hiányában az első
lépés után hirtelen fél térdre is rogytam. Miközben támaszkodtam saját térdemen,
lehajtottam a fejem, és fújtam egyet. Elgondolkoztam, hogy miért is volt nekem
szükségem botra. Rájöttem, hogy a folyamatos lelki teher, bánat vezetett el
odáig, hogy fizikailag is meglátszódott rajtam. ~De Tairának férfi kell, nem nyomorék ! ~
Ezzel a lendülettel feláltam és eldöntöttem, hogy ideje lesz abba hagyni az
önsajnálatot, erőt vennem magamon, és újra a saját lábamra állni, szó szerint
is. Mikor már újra a lábamon álltam éreztem a tehert a lábaimba, de tudtam,
hogy igazából semmi bajom nincs. Majd hátra fordultam Doloreshez, mintha mi se
történt volna. Szokásos mosollyal indítottam kérdésemet.
-Nos, nem jössz ?-
|
|
Dolores
Kezdő tollforgató
Posts: 19
Elfoglaltság: Játékot vállal
|
Post by Dolores on Dec 29, 2017 16:02:06 GMT 1
A lány és az öltönyös férfi tovább haladtak, így Quannal maradtam.
- Nem - mosolyodtam el - Nem gondolom, hogy így lenne. Magamat ismerve észre sem fogod venni, hogy itt vagyok.
Ahogy elindultunk Quan lába nem igazán akarta kivenni a részét a haladásunkban, és a férfi térdre roggyant. Viszonylag hamar talpra is állt, ezért elengedtem a dolgot. Nem lehet mindenkinek kellemes érzés ilyen sok idő merev testtartás után talpra állni. Bár én már alig vártam, hogy megmozgassam a végtagjaim, hogy szinte már futni tudtam volna, nem várhatom el ezt tőle is, a hallottak alapján a laboratóriumban történtek előtt sem lehetett könnyű dolga.
Kimentünk a szobából és elindultunk megkeresni a labor kijáratát. Quan kérésére bólintottam, és bár nem kívánkozott ki belőlem, próbáltam pár dolgot mesélni.
- A meglepetéssel nincs baj, ha kellemes - mosolyogtam ismént. Már annyira jól esett mozogni, hogy akkor is jó kedvem lenne, ha a társam egy gonosz szellem lenne. - Hát nem is tudom... mit mondhatok, ami fontos lenne? Tűzzel nem foglak egy darabig meglepni az biztos. Elég övönaluli egy helyzet... de igyekszem tartani a lépést veled - csak azzal voltam tisztában, hogy én mire vagyok képes, Quan képességeit még nem ismertem, a pengémről nem akartam beszélni, jobb ha minél kevesebben tudnak róla, bár egy harcban biztos sokat tud segíteni, ha van nálad valami, amivel elvághatod a másik torkát. - Van rejtett fegyverem, de csak végszükség esetén használom, ha a tűz már tényleg nem elég. És nem... nem fogok meggondolatlanul "hősködni", nem az én stílusom - reméltem ezzel eleget tettem a kérésének, bár tartottam tőle, hogy még a múltamról is akar kérdezni. Nem arról van szó, hogy nem mesélek róla szívesen, csak hát, nem sok mindenkit érdekelt eddig, hogy ki is az a Dolores valójában.
Több folyosón is áthaladtunk keresve a kijáratot. Mikor megtaláltunk egy ajtót, ami bizonyosan e célt szolgálja, megtorpantam. Nem tudtam mi vár rám kint.
- Szóval. Azt szerettem volna kérdezni, hogy ki is ez a csapat, akikhez tartunk? Az akiről meséltél... Taira, ugye? Ő is köztük van? Ez a lány, a levegőidomáros ruhában..őt is ismered. Miért mondta, hogy menjünk a szellemátjáróhoz? Te tudsz bármit arról, hogy mi történik Köztársaságvárosban? - a sok kérdésem után hallgattam. Az ajtó előttünk állt, és én azt sem tudom, hol vagyok jelenleg.
|
|
Quan
Lelkes fórumozó
Posts: 86
Elfoglaltság: Játékot vállal
|
Post by Quan on Jan 2, 2018 18:00:44 GMT 1
Elindultunk a kijárat felé. Miközben mentünk
hallgattam Dolorest. Párszor el is mosolyodtam. Majd miután befejezte
mondandóját válaszoltam.
- A jó meglepetés engem sem zavar, csak olyan érzésem van, hogy amikor kiérünk
erről a helyről, ennél csak rosszabb lesz. De, ne legyen igazam. A penge legyen
készenlétben, hátha szükséged lesz rá. Értem ne aggódj, van kiképzésem és harci
tapasztalatom is. Sajnos. – Tettem hozzá kissé szomorúan. – Tudom ,hogy nem
fogsz hősködni, annyira kérlek, hogy óvatosan
közlekedjünk és ha bármi történik magaddal foglalkozz én megleszek. – Örültem neki,
hogy van fegyvere, így nem lesz az utunk során semmi gond. Már a sokadik folyosón
mentünk végig, mikor megtaláltuk a kijáratot. Dolores hirtelen megállt. Nem
értettem, még meg nem szólalt. Kérdései jogosak voltak, mivel egy idegennel
megy egy idegen helyre, ami tele van idegenekkel.
- Nos, magáról a „csapatról” én sem tudok sokat, annyit tudok, hogy Taira
köztük van. Nekem ennyi elég. Neked gondolom így elsőre nem, szóval. Tairát régről
ismerem, jobban, mint akárki más. Volt köztünk valami, csak egy időre elváltak
útjaink. Kicsit érdekes, de olyan embert, mint ő, nem találsz mást. Én gondolkodás
nélkül rábíznám az életem, és ő is megtenné ezt felém. Aki itt volt, őt Kalának
hívják. Mielőtt idekerültem a szellemvilágban jártam és összefutottam Kalával
és Tairával, mivel egy küldetésen voltak. Mind a hárman átjutottunk ebbe a világba,
csak én valami után itt ébredtem. Végső soron nem tudom, hogy mi történik Köztársaságvárosban.
De ha eljutunk a szellemátjáróhoz akkor többet tudunk meg, mivel a „csapat” ott
van. Remélem minden kérdésedre tudtam válaszolni.-
Elindultam és kinyitottam az ajtót. – Szerintem induljunk minél előbb, az idő
sürget minket. - |
|
Northside
Lelkes fórumozó
Posts: 79
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
|
Post by Northside on Jan 16, 2018 17:43:40 GMT 1
A terület körbepásztázása közben Blitz érdekes dolgokra lelt. Többek között látott két megkötözött embert, de nem tulajdonított nekik különösebb figyelmet, hisz ez biztos tipikusan olyan dolog lehet, amelyet nem érthet. Hallott már furcsaságokról, így eldöntötte, hogy bármi is történik inkább ő kimarad belőle.
Ám de hajjaj, a hiperaktív levegőidomár hölgyemény és a flegma félszellem fizimiskát viselő pojáca épp készült benyitni pont abba a szobába. Blitz nemlétező szellembajuszát tekergetve filozofált el azon, hogy innen milyen irányba haladhat a történet. Egyik opciót sem találta túl imponálónak, de végül hagyta az egészet, és csöndben maradva figyelte nem éppen feszülten az események sorát. Nem túl kedves. De úgy se tudott mit tenni az irányokkal.
Mi az hogy "az a valaki, aki senki, aki van, de még sincs?" Meg hogy "idefigyelj!" Modor? Hol marad a jó modor. Nem reagált a kérdése viszont. Mégis ki ez a lány, hogy dirigáljon? Meg különben is, van jobb dolga... Jobban belegondolva nincs. Üsse kő, nem kell mindenkinek udvariasnak lennie, főként ilyen próbáló időkben.
Megfordult a fejében, hogy megmutatja nekik a kijárat helyzetét, de nem tudta hogyan kivitelezze felbukkanási tervét, de végül egy kis bolyongás után maguktól is meglelték. Kinn keresztbe tett kézzel állt, ahogy a kis csapatocska kilépett.
- Üdvözletem. A nevem Geradeblitz, és úgy tűnik ma egy darabig magukkal tartok. - Pár fokkal előrehajolt kecsesen, egy mesterkélt mosollyal az arcán.
|
|
Azoir
Írónövendék
Posts: 229
|
Post by Azoir on Jan 30, 2018 1:47:12 GMT 1
Quan és Dolores mostantól a Raiko-sugárútra írjanak! Walter és Kala továbbra is ide. Geradeblitz oda, ahova akar.
|
|
Azoir
Írónövendék
Posts: 229
|
Post by Azoir on Feb 13, 2018 18:14:24 GMT 1
Walter és Kala. Megint ketten maradtak, megint visszaállt minden a rendes kerékvágásba. Tartani magukat az egyezséghez, ennyi volt a feladat, és most következett Walter vágya, vagyis Zen. A titkos rendőrség parancsnoka az új kütyüjével, a hihetetlen tudásával és modortalanságával, na meg a bajszával. Most őt keresik, ami kívülről nézve buta dolognak tűnt. A város hatalmas volt és sötét, nem éppen ideális hely egy bújócskának.
Ahogy haladtak előre, a sötétség egyre nehezebb lett. Kalanak. Walter inkább élvezhette a helyzetet. Az egyetlen probléma a csapda volt, amibe belesétáltak. Hirtelen földnyelvek törtek fel, és hamar egy földgúlában találta magát a páros. Egy földgúlában, amit bevontak fémmel, majd újra földdel, majd ismét fémmel. Kala és Walter a vaksötétben maradt. Kívülről egy undorító hang szólalt meg.
- Walti, Walti, hát ennyire jól érezzük magunkat? Semmi óvatosság, semmi védelem? - hangja alig hallható és tompa volt a vastag börtönfalnak köszönhetően. - Tetszik a kis börtönöd? Neked találtam ki. Itt benn senki nem fog rólad tudni, azt csinálhatsz, amit csak akarsz, és még életben is maradsz. Amíg éhen nem döglesz... Tudom ám, hogy nem tudsz kijönni - gúnyolódott. - Az az átkozott fizika, igaz? Köszönd meg a lánynak, aki idecsalogatott téged! - nevetett hangosan, majd intett az embereinek. A föld-fém-gúla aljastól emelkedett fel, és került egy teherautó platójára.
- Na most mi legyen? - tűnődött Zen. - Dobjuk a vízbe, hogyha kijutnának, megfulladjanak? Igen-igen, azt kellene csinálni. Akkor Walter nyugodt lehetne, hogy senki nem tud róla...
* Zen...Zen...jelentkezz* - szólalt meg recsegve a rádió. - *Ne essen bántódása a szellemnek! A katona viszont nem érdekel!*
Zen idegesen szellőztette meg fejbúbját, majd újra fejére biggyesztette a kalapját. Ez eldőlt - mondta maga elé, és beszállt az autóba.
- Vigyen gyártelepre!
|
|
Dogorn
FRPG Guru
"I have respect for people who live a fulfilled life."
Posts: 565
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
|
Post by Dogorn on Feb 13, 2018 22:32:58 GMT 1
A szellem szótlanul sétált Kala mellett. Sokat gondolkodott, de valójában már mindent lerendezett magában. Egyedül maga Walter kérdése volt tisztázatlan a számára, elvégre mégis csak ő a gazdatest. Ha akarná, akkor se tudná örökre kizárni, az életéből. Egyenlőre nem is foglalkozott vele. Addig kellett cselekednie, amíg csak ő irányít. Az elsődleges cél nem volt más, mint maga Zen. Így, vagy úgy, de meg kellett találnia. Ami sikerült is! Igaz, nem a várt módon, de mire is számított volna, ha a TITKOSrendőrségre vadászik? A csapda egy pillanatra meglepte, de aztán mikor meghallotta Zen hangját, akaratlanul is elmosolyodott. Mintha minden úgy történt volna, ahogyan azt elképzelte.
~ Jajj ne! A csúnya titkosrendőrség elkapott, most mi fog történni?! ~
Ironizált magában, majd leült a vaksötétben és várt.
~ "Semmi óvatosság, semmi védelem? Tudom ám, hogy nem tudsz kijönni!" ~
Ismételte magában Zen szavait.
~ Mondogasd csak magadnak ezeket idióta, amíg el nem hiszed... ~
Egy szót sem szólt. Mikor Zen meggyanúsította Kalát, egy pillanatra elgondolkodott rajta a szellem, de aztán vállat vont.
~ Még ha igaz is lenne, amit erősen kétlek... Még akkor sem számít. A lány elhozott Zenhez, ahogy ígérte. Mostantól kezdődik csak az igazi móka... ~
Mialatt utaztak, figyelte a külvilágot, leginkább hallgatózott. Élve kellett nekik és a gyártelepre vitték, Kalát pedig készek voltak megölni.
~ Remek! Egyenesen be a méhkas közepébe! Nincs semmi más dolgom, csak hátra kell dőlnöm... Ezeknek az idiótáknak fogalmuk sincs, hogy mivel állnak szemben. Amikor még kísérleteztek rajtunk Walter volt az erősebb... Azóta változtak a dolgok... Most én vagyok a domináns! ~
Némaság. Egy árva szót sem szólt, de még a levegőt is olyan halkan vette, hogy szinte meg se lehetett megmondani, hogy Kalán kívül van-e még valaki a csapdában. Szinte eggyé vált a sötétséggel és várt... Lehunyta a szemét és várta a megfelelő pillanatot.
|
|
Azoir
Írónövendék
Posts: 229
|
Post by Azoir on Apr 14, 2018 10:54:54 GMT 1
Nem éreztem úgy, mintha meg kellene szólalnom, bár a gyanúsítás hagyott némi magyarázatot maga után. Walter azonban nem reagált. Én pedig nem firtattam a dolgot. Éreztem, ahogy egyre jobban kezd eggyé válni a sötétséggel, mintha csak megszűnne létezni. Ennek ellenére olyannak tűnt, mint aki soha nem volt még ennyire elemében. ~ Egy időzített bomba, semmi más. Ha ki tudnék vetülni, legalább láthatnám, mi folyik oda kint, vagy hogy hol vagyunk egyáltalán! ~ Dühös voltam, hogy ebbe a csapdába kerültem. Bár bíztam Walterban, úgy éreztem, ha egyszer elszabadul, akkor nekem sem hagy lehetőséget életben maradni. Újrajátszottam régi beszélgetéseinket. Nem fogok megszabadulni tőle. A sorsom immáron hozzá köt, és ez kétségbeejtő. Elfelejthetem a hadbíróságot, a bocsánatot, mindent.
- Walter - törtem meg a csendet, és tudtam, ezzel csak bajt hozok magamra. - Tényleg úgy gondolod, ki fogják nyitni ezt a ketrecet? Mi van, ha csak egyszerűen a vízbe dobnak, vagy eltemetnek? Félig ember vagy, ami azt jelenti, hogy te is meg tudsz fulladni, ha elfogy a levegő... A legjobb módszer a várakozás?
|
|
Dogorn
FRPG Guru
"I have respect for people who live a fulfilled life."
Posts: 565
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
|
Post by Dogorn on Apr 15, 2018 11:38:34 GMT 1
A szellem egy ideig békésen ült és nem foglalkozott azzal, hogy kutyaszorítóban vannak. Arcáról az elégedettség jeleit lehetett volna leolvasni, ha nem lett volna vak sötét. Ennek ellenére Walt tökéletesen látta Kala arcát. Aggodalom, kétely, félelem. Először arra gondolt, hogyha nem ad választ, előbb-utóbb úgyis elhallgat. Nem volt túl sok kedve beszélgetni, csak csöndre vágyott, de a lányra pillantva megváltozott a véleménye.
~ Ha nem nyugtatom meg kétségbeesettebb lesz, mint valaha és romlani fog a teljesítménye. Kár lenne érte, hiszen szükségem van rá... Ugyanakkor szerintem tartozok ennyivel, hogy mondok neki valamit... ~
Kala mondandója közepébe vágott.
- Shhhh... -
Csitította, majd a lányhoz hajolt, a füléhez emelte száját és suttogni kezdett.
- Nyugalom... Élve kellek nekik, ki fogják nyitni... És akkor megismerik az igazi kínt... Ha meg valami balul sül el, akkor sincs minden veszve... Ne aggódj, nem fogsz ma meghalni... -
Ezek után visszaült a helyére és elgondolkodott, hogy mit is mondott az előbb. Hogy mondhatott ilyesmit? Most akkor védelmezi a barátját? Ő sose védelmez senkit, főleg nem a barátait. Nem mintha lennének egy gonosz szellemnek barátai... Ekkor esett le neki. Lehet, hogy Walter rengeteg tulajdonságot kapott a szellemtől, például az agressziót, a hirtelen haragúságot és az önzőséget, de ez fordítva is igaz volt. Walt megmérgezte a szellemet a segítőkészséggel, a higgadtsággal és az önzetlenséggel is többek között. A világ mindig törekszik az egyensúlyra. Előbb utóbb kiegyenlítődik minden. A sötétség mellet megjelenik a fény, és a jóság mellett mindig feltűnik a gonosz. Akármennyire kilátástalan is a helyzet, mindig meg fog jelenni a remény. Ahogy ezen gondolkodott, hirtelen belehasított az érzés. Váratlanul rátört a bezártság érzése. Úgy érezte, mintha a falak egyre közelebb és közelebb lennének. A levegő nehéz volt, ami nyomta összébb és összébb a mellkasát. A pulzusa egyre magasabb volt, kapkodott az oxigénért, már a fülében érezte szíve dobogását. Remegni kezdett, majd hirtelen felkiáltott Kala számára eddigi ismeretlen hangon.
- Levegőt!! Nem bírom tovább engedjenek ki!! -
Ijedten nézett mindenfele, mint a csapdába esett vadállat, ami a kiutat keresi. Végül magzatpózba kuporodott és dadogva mondta.
- So... So... Soha többet nem megyek vissza... Soha! Erről is te tehetsz Kala! -
Kiáltotta, miközben felült.
- Eddig még nem sokszor találkoztunk... Én vagyok Walter és nem különösebben örülök a találkozásnak! Ha nem lettél volna most ott lennénk a csapattal, biztonságban! A rohadt életbe... Már bocsánat... Én most fogok az örök szenvedés végtelen ösvényére lépni, téged pedig valószínűleg tarkón lőnek, de előtte lehet, hogy még jól meg is kínoznak, hogy elmondjál minden információt, amire kíváncsiak. Erre vágytál?! Biztos vagyok benne, hogy egy olyan helyre fognak vinni ahol semmit se fog érni a szellemi energia. Aztán elkapnak és vége a játéknak! Pedig minden olyan jól ment... Már úgy éreztem, hogy lassan befogadnak valahova... -
Ezek után némaság következett. Ugyanakkor a fejében ismét megszólalt az ismerős hang.
~ Walt... Sajnálom, amit tettem, de most már látom, hogy hiba volt... Mostantól fogadom, hogy törekedni fogok az egyensúlyra. Nem szabad önzőnek lennünk. Egy testben vagyunk, egy lélek. Meg kell tanulnunk kiegyezni, mert ez veszélyes... Végzetes lehet mind a kettőnk számára. ~
- Nem!! NEEM! -
Üvöltötte a férfi.
- Soha többet nem hagyom, hogy teljesen elborítsd az elmém nem megyek oda vissza! Soha!
|
|
Azoir
Írónövendék
Posts: 229
|
Post by Azoir on Apr 19, 2018 15:05:05 GMT 1
Valahogy megnyugtató volt, amit Walter mondott. Vagyis, úgy éreztem, igaza van, nem fogunk meghalni, hiszen kell nekik. Tehát én is. Reméltem legalábbis. Aztán összerezzentem...összerezzentem? Majd kiugrott a szívem a helyéről, amikor Walter felsikoltott. És utána mekkora hisztit levágott. Nem sok embert láttam még ennyire kétségbeesni, de számomra az volt a legfurcsább, hogy teljesen ismeretlennek tűnt a társam, akivel összezártak.
~ Ez lenne a másik? ~ kérdeztem magamtól, de nem volt sok időm elmélkedni. A pánikrohamhoz kicsi volt a hely. ~ Talán megint rosszat cselekszem, viszont muszáj megtennem! ~ bátorítottam magamat, majd vállon ragadtam Waltert és adtam neki egy kiadós pofont. Egész jól esett. Úgy kiadhattam magamból a napi feszültséget. Hamár megölne, legalább ennyi szép legyen a dologban.
Nem tudom, megnyugodott-e, vagy sem, mindenesetre visszhangoztak szavai a fülemben. Végre befogadták volna. Most megkínoznak, tarkón lőnek - a gondolattól végigfutott a hideg a hátamon -, és neki csak rossz lesz. Hát nem!
- Idefigyelj Walter! Befogadni? Téged? Ne is álmodj róla. Azok az analfabéta spiritualisták csak tartottak tőled, és félelmükben kedveskedtek. Én tudom mi vagy, és már akkor is tudtam, amikor szövetségre léptem veled. Én már akkor befogadtalak, mert nem érdekelt, melyik feled az erősebb, vagy hogy veszélyes vagy-e. Nem tette különbséget, nem óvatoskodtam, és ezt te is olyan jól tudod, mint én! Az a helyzet, hogy kutyaszorítóban vagyunk. De egy valamit nem értek, akármelyik éned is van most előtérben... Te egy tudós vagy, egy feltaláló! Emellett szellemi erőd is van! Ez minden kétséget kizáróan egy olyan tényező, amivel a legtöbb játszmában nyert ügyed van. Itt van idő átgondolni mindent. Találjunk ki valamit, együtt. Igen, együtt. Szövetségesek vagyunk, társak, ha szeretnéd, szóval eljött az ideje, hogy úgy is kezeljük egymást. Közösen kitaláljuk hogyan jussunk ki, aztán mehetünk a dolgunkra! De ahhoz önmagadra kéne találnod!
Elhallgattam, mert eszembe jutott valami. Nem tudom, mennyire működhet a dolog, de sikerül, akkor nagyon sok mindenre pontot tehetünk.
- Mondd, meditáltál már valaha? Mit gondolsz, mennyire tudnátok megbeszélni egymással a dolgokat, ha szemtől szembe látnátok egymást? Nem sokat tudok még rólad, de van egy opció, amit megtehetnénk... Vetüljünk ki a szellemvilágba! Ott lesz Walter lelke, és a szellemé is. Na meg én is. Talán ott nyugodtan átbeszélhetjük a dolgokat.
|
|
Raven
Szerepjátékok Istene
Mindenkit szeress, ne sokban bízz, Ne bánts senkit,
Posts: 1,319
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
|
Post by Raven on Apr 19, 2018 22:28:33 GMT 1
Tanabe Kazunori
Ez a nap kész szívás, először a fal, aztán sötétség, most meg ezek gyökerek… Komolyan semmiből sem tanulnak? Azt hitték mert nem tudok idomítani, majd simán elintézhetnek bármit? Mind egy. Legalább a tea elmegy, volt már jobb is, de most minek panaszkodni? Inkább ki használom azt az öt perc nyugalmat, ami adatott. Bele kortyolok a teába. Ki kéne találni hol aludhatnék, ezek után nem itt. Nézek körbe a testekkel borított szobában. A halálnak van kedve haza menni és végig hallgatni a bátyám szentbeszédét. Na mindegy, valami majd csak lesz. Na jó ez a tea egész jó.
Hatalmas robajjal kicsapódik az ajtó, már vártam mikor ér ide. Körül se néz csak felém csattog, aztán az ingemnél fogva felemel a székről. Remélem nem szakítja el, van még egy pár, de nem volt olcsó.
-Aról volt szó hogy beolvasztjuk őket, nem arról hogy kivered belőlük a lelket is.
-Most mit mondjak? Az utóbbi jobb programnak tűnt, így estére ha már az idomítás úgy sem megy.- Erre persze a pultnak vág, legalább nem szakadt el az ingem, de egy kis teát ő is kipróbálhatna.- Tudod hogy az idegességtől gyorsabban öregszel?
-Megtetelek jobb kezemnek, mert ismerem a képességeidet, de ne hidd, hogy bármit megtehetsz! A sötétség miatt nem tudsz vizet idomítani, úgyhogy vegyél vissza magadból. A győzelem nekem áll.- Előbbi talált, nagy szívás hogy nem tudok idomítani, bár nem hinném, hogy a sötétség végleges maradna, utóbbihoz viszont kis ész is kéne… Annyi életösztönöm azért van legalább, hogy ezt ne mondjam ki hangosan.
-Jól van Takuró akkor mit akarsz mit csináljak?- Igyekszem nem sokkal leereszkedőbb lenni a szokásosnál, mégis ő a „főnök”.
-Elkapták azt a furcsa Walter lényt. A hozzám hasonlót.- Hoppá, ez kezd érdekes lenni.- Ha ezek kiderítik, hogy miként jött létre, nekünk annyi. Nem csak nekem, neked is, a triádoknak is. Tudom hová vitték. Szabadítsd ki! Nem érdekel, hogyan, csak tedd meg, és vedd rá hogy jöjjön el hozzám.
-Hogyne, nem tudok idomítani de faszán el fogok tudni bánni azzal az izével…- Néha nem tudom mi alapján gondolkodik. De ki más intézné? A gyökerek akik az ujjaikat sem tudják összeszámolni?- Megoldom.- Mint mindig.
Ahogy elindul kifelé nekitámaszkodok a pultnak és belekortyolok párat a teába, azttán el is fintorodok, kihűlt.
-Azonnal indulj! És ha lehet, Zennel ne kerülj össze, nem éri meg.
-Nem mondod?- Kérdem a sötétségtől mert persze már rég eltűnt. Más sem hiányzik mint belefutni egy beteg földidomárba, pláne idomítás nélkül.
Ránézek a csészére a kezemben, már annyira nem esik jól ez a vacak, a hátam mögé vágom a poharat aztán az ajtó felé indulok.
-Legyen ahogy a nagyságos úr kívánja.- Út közben még belerúgok egy ébredezőbe, aztán elindulok a megjelölt hely felé.
|
|
Dogorn
FRPG Guru
"I have respect for people who live a fulfilled life."
Posts: 565
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
|
Post by Dogorn on Apr 20, 2018 20:57:37 GMT 1
Walter arca piros volt a pofontól. Először lenyugodott, majd megszeppent mintha csak rászóltak volna a szülők a csíntalan gyerekre. Arckifejezése semleges volt. Illemből végighallgatta a nő mondanivalóját, majd amint befejezte, hirtelen közvetlen közel suhant hozzá, megragadta jobb kezével a haját és hátra rántotta a fejét.
- Ha még egyszer kezet emelsz rám, vagy keresztbe teszel nekem, elvágom a torkodat. -
Közölte maximális nyugodtsággal.
- Ne gondold azt, hogy gyengébb, vagy kevesebb vagyok annál a mocsoknál. Remélem megértettük egymást... -
Mondta, majd elengedte.
- Te csak ne beszélj félelemről! Azt hiszed nem látom, hogy mit csinálsz? Ugyan az vagy, mint ők. Ugyan úgy rettegsz, mit akárki más! -
Egy nagy sóhajtás után folytatta.
- Figyelj... Ha azt akarod, hogy adjak neked egy esélyt, akkor fogadd el, hogy ők is kapnak egyet. Zima és a többiek... És ezzel most lezártnak tekinteném ezt a témát. Amiben viszont igazad van, bármennyire is nehezemre esik bevallani, hogy ki kell békülnöm magammal. Akármennyire is undorodok magamtól... -
Itt megállt. Pár pillanattal később maga alá húzta a lábait és lehunyta a szemét.
- A világ mindig az egyensúlyra törekszik és minél távolabb van tőle, annál több erőbefektetésre van szüksége, hogy ismét elérje azt. Ez igaz mindenre az egész világon. Ha valahogyan optimalizálnánk a köztem és a rohadék közötti "távolságot", akkor hatalmas erő szabadulna fel, hiszen az energia nagy része most az egyensúly létrejöttét próbálja megteremteni. Az erőnk nagy része most le van korlátozva... Ha képesek lennénk feloldani ezt a korlátot, olyan erőre tennénk szert, ami könnyedén kimenekítene minket ebből a kelepcéből. Elvégre egy legendás szellemről beszélünk, aki talán egyidős az általunk ismert világgal... Hogy ez lehetséges-e? Igen. Persze csak elméletileg... De így ez a legtöbb esélyünk. -
Ekkor idegességében beleharapott az ajkaiba, amiből kis vér csordult ki.
- Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem félek szembenézni vele... De ne ítélj el, hiszen nem tudhatod, hogy mit éltem át amíg odabent voltam... És még valami, mielőtt elindulunk: Ha most nem járunk sikerrel, akkor mind a hárman meghalunk... -
|
|
