Reto-Antares űrállomás

Szét tárom kezem látom az ellenfelem akinek annyi ideje sem volt hogy, mély levegőt vagy akár átgondolja az életének utolsó másodpercét.Rögtön mögötte talán három vagy négy öles lépésre áll a másik és rám szegezi a fegyverét, nem sebezhet meg vele igazán csak az illesztéseknél.
Azt a pár lépést szélsebesen teszem meg, közben mellette még két ember esik össze a ropogó puskaszóval a hátam mögött.Szikrázva jön mögöttem a bárdom széles csíkot húzva mögöttem ,ahogy a pajzsom felnyitom már fel is hasítom az embert, ágyékától a nyakáig majd az áldozat holtan dől hátra utolsó lélegzetét kifújva.
- Mindenki jól van?- körbenézek de mindenkit halottnak ítélek én,hol egy elszakadt kar hol egy félbe szakadt ember lógó belekkel.Csak intek a pörölyömmel, " Persze megmaradok"- majd szépen csatlakozom a csapathoz.
Hallom az első riadót "Narancskód" -gondolkodóba esem hogy ez nem lehet véletlen, talán egy lázadás?Majd miután beértünk a dokkba üvölti a rádió "Vörös kód" - mindegyikünk tekintete összefut. Mondom is a sisakon keresztül - Ez egy kicseszett invázió!- majd tovább indulunk és a hajóhoz vezető úton azért morgok.
-Egy repülőbe nem veszik hasznom,amúgy is utálok egy bárkán sínylődni most meg oda kell mennünk.Ha azon a hajón halok meg rohadt mérges leszek! -Rázom a fejem és egyre erősebben verem a lábam a fémpadlóhoz.

/Off
Elnézést a késésért, ezt sajna benéztem
/On

Röviden: az eligazítóteremben pár szóból hamar, egyértelműen és gyászosan kiderült, hogy én vagyok itt a legzöldfülűbb. A kezdő. Pompás.
Mikor pedig a támadás során a robbanás lökéshulláma úgy kiütött, hogy a következő több mint tíz percben csak reszkettem és csillagokat láttam, a maradék önbizalmam is elszállt. Ha lehet, még pompásabb. Most viszont, hogy lassacskán elmúlt a reszketés és látok is valamit, különös, szótlan hadnagyunk és a csatapáncélos kommandós nyomában, futólépésben indulok a 11-es dokk felé. Vár az Űr. Talán ott majd bizonyíthatok.

Pókerarccal vártam a felügyelő válaszát, de a tekintete nem volt túl biztató. Nem is vettem észre, hogy bent tartottam a levegőt, ezért a pozitív válasz hallatán, lassan, egyenletesen fújtam ki. De nem hagytam, hogy a megkönnyebbülés túlzottan elragadjon, és a kívülről is látható váljon.

-Köszönöm szépen. – szóltam a felügyelőnek, majd néhány szabad munkásra rászóltam, közben feléjük indultam el - Hé ti! Igen, ti! – majd ezután érthetően, gyorsan elmondtam a mi kell, és a szállítási módját is tömören kifejtettem. Nem segítettem be nekik, azon a véleményen voltam, hogy csak akadályoznám a munkálatokat. Inkább a szervezéssel foglalatoskodtam, meg arról, hogy mindig elegen legyenek. Az egyikük még azt is megsúgta, hogy maradt egy lőszeres doboz egy szállítmányból, és én azonnal lecsaptam rá. Mindig jó, ha van tartalék.

A headsetem segítségével a nagyobb zajban is meghallom a tabletem hangját. Igen hasznos, de a mostani pillanatban nem örülök neki. Finoman elővettem az eszközt a táskámból, amiben tartom és cipelem ide-oda. A félelmem beigazolódott, Terravi volt az üzenet feladója. Egy pillanatig a készülék előtt lebeg az ujjam, de egy nagy levegővétellel nekiláttam az üzenetet megírni. Ekkora már minden megvolt, csak a rakodást kellett befejezni.
[/div]

Amint elindult a rakomány én is a hajóhoz trappoltam. Már csak a hajóhoz kell időben eljutnom és talán nem kapok ki. Menet közben ütötte meg a fülemet a hangosbemondó közleménye. A számat húztam az üggyel kapcsolatban, mert ebben az esetben úgy szól a szabályzat, hogy a hajón kell megjelennem. Legyen. Módosítottam az útvonalamat, hogy a vasútmegálló lett a cél. Pár kanyarral később el is jutottam oda. Szerencsémre újra életbe lépett a bemondó, és a nem túl jó helyzetet még rosszabbra fordult. Csodás. Nem vagyok az a kimondottan türelmetlen fajta, de most az idegeim kötéltáncot járnak. Szóval már jöhetne az a rohadt vasút. Már itt állok hosszú perceken keresztül, és semmi. A vörös kód miatt nekem már a hajón kell lennem, de még a vasútra se sikerült feljutnom. Rendben, mondjuk az is furcsa, hogy nincs itt senki. Azért ez egy elég forgalmas hely, és a csönd miatt a hideg futkosott a hátamon. Áh, legyen. Tele van a hócipőm, inkább startolok, és megteszem azt a 3 km hosszú szakaszt.

Jó ideje mendegéltem, de hideg és az idegeim még mindig járták azt az idegesítő táncukat. Pedig próbáltam magamat megnyugtatni, de valljuk be, egy kihalt folyosón nem megy olyan könnyen. A folyosó végén megtorpantam. A folyosó után ezért ért meglepetésként, hogy szemből alakok mozognak. Megigazítottam a szemüvegemet, megbizonyosodni, hogy nem az érzékszerveim csapnak-e be. A mozdulat végén nem engedtem el a szárát, Hihetetlenkedve olvastam el a jelzésüket. „Katasztrófa védelmisek” Az ok rögtön világossá vált, a vasút egyik szerelvénye nagy lángon égett. A szemem könnybe lábadt, a tűz füstje szúrta az orromat. Legalább közölhették volna valahol, hogy nem közlekedik a vasút. Morogtam még egykét sort, míg a körülményeket térképeztem fel a szememmel.

Egy emberi test volt, és látni lehetett, hogy egy fejlövéssel ölték meg. Az alvadt vér tócsában gyúlt össze a feje körül. Ennek hatására már rögtön kiszúrtam a további hullákat. A döbbenettől elakadt a lélegzetem, mikor az egyik védelmis bevilágított pont abba a folyosóba, ami nekem kell. Már az előbb látott testektől is a rosszullét környékezett, de a maradványok hatására a szám elé kaptam a kezemet. Saccra 100 körülire tenném az elhunytak számát, de a rosszullét miatt kétségbe vonnám ezt a számot. Többször mély levegőt vettem, nehogy dobjak egy rókát. Tudtam, hogy erre emlékezni fogok, mert még csak temetéseken láttam holtesteket, amik meg hát nem így néztek ki.

Elindultam azon a folyosón, mert csak az vezetett a célomhoz. A gyomrom pingpong labda méretűvé zsugorodott, közben egy gombóc is bejelentkezett a torkomba. Ne egyszer kellett megállnom, de mindannyiszor bent tartottam azt a szemtelen rókát. A Doloresem lámpájával világítottam meg magam előtt az utat, de a kezeim folyamatos remegése miatt a fény finoman követte a mozgását, így elkerülhettem az felismerhető, és a már nem ilyen állapotban lévő darabokat. Eddig sem szerettem a horror filmeket, de ezután lehetőleg kerülni fogom őket. Sosem értettem meg, miért jók ezek.

De ahogy mindennek, ennek is vége lett valahára. Kicsit bíbelődtem a fegyver eltételével, majd egy nagy levegővétellel a hajóhoz mentem. Kicsit megcsipkedtem az arcomat, hogy legalább valamilyen színt kapjon, de úgy éreztem nem használ sokat. A hajó hangárjában a legénység több tagját pillantottam meg, de nem álltam meg, hanem a legközelebbi komputerhez fordultam.

-Terravi! Megérkeztek már a szállítmányok?? És mindenki jelen van a hajón a legénységből?? – kérdeztem rá.

 /Nick Ralphs, Cadian Camdros, Frederick Wolf, Soul Traviz, Kim Collins/

 A fedezőtüzem talált... Az egyik renegát torkát átszakította a töltény, és szanaszét fröcskölt az ütőérből a vér... Én most... Me göltem. El sem hiszem. Embert öltem! Hát... Mondjuk ez a hadsereg. Jobb lesz, ha hozzászokok. Közben észre se vettem, hogy a másik lövésem valakit lábon talált. Csak azt vettem észre, hogy a hadnagy odamegy hozzá, és végez vele. A többiekkel egyetemben tanácstalanul álltunk, és néztünk a hadnagyra. Egyszercsak meghallom a hadnagy szájából:
 -Paraziták.
 Paraziták? Szóval ezért voltak ilyenek... Nem beszivárgók, szerencsétleneket irányították. Ráadásul a láblövést is egész jól viselték... Hát ez nem kecsegtet semmi jóval. Közben a hadnagy mondta, hogy azonnal el kell érnünk a Twilight Huntresst. Hirtelen megszólalt a hangosbemondó, bejelentve a narancs riadót. Azonnal ki kell jutnunk. Közben felbukkantak a katasztrófavédelmi osztagok, de mi mentünk tovább. Nincs jele ellenséges aktivitásnak.
 Épp elértük a 11-es hangárt, és mentünk volna fel a Huntressre, amikor újra megszólal a bemondó: vörös riadó... Szóval az egész bázis és a környéke támadás alatt áll. Ez nem egyszerű terrortámadás. Ez megszálló hadműveletnek néz ki. Akaratlanul is kirohant belőlem:
 -A kurva életbe! Ilyen nincs! Az első kibaszott éles bevetésemen ennyire elbaszódik a dolog! Bassza meg! -közben a többiekkel együtt feltrappoltam a Huntressre.

Megfordítom a gépet és már húzok is el. Őszintén, a sok fordulat miatt csak körülbelüli tippem van arra, merről jöhettem ide… De megoldom… No problémo… Azaz van problémo, csak megoldom… remélem…

Irdatlan nagy mázlim van, hisz jó helyen bukkanok ki. Amint a gépek magukhoz térnek, vetek egy pillantást a térképre, a többi hajó és a bázis pontos helyzetére. Bekapcsolom a kommunikációs csatornákat, hogy értesíteni tudjam a flottát. Huh, úgy néz ki, időben ideértem… A vészjelzésemre a Penelopé elkezd felém vánszorogni. Ne már… Az ellenség a nyakunkon, erre ezek meg a hangminőséggel törődnek!? Gah, mindegy… A lehető legtömörebben, velősebben elmondom az infókat. Kicsit megnyugszom. Oké, a flotta intézkedik, nekem nincs más dolgom, csak…
- MI A JÓ FENE FOLYIK ITT? – kiáltok fel, ahogy a hajó a szemem láttára robban fel. Szemem elkerekedik, állam valahol a padlón, megremegek.
Nem lehet… ez mégis mi volt? Nem is… nem is érkezett támadás… hogy… hogy robbant fel…? Az ellenség közeledik… A jelzőműszer csipog, nem lehet tőle gondolkodni… BASSZUS, CSIPOG EZ A VACAK! El kell tűznöm innen! Megrázom a fejem, összekaparom a földről az államat és veszek egy mély levegőt, hogy abbamaradjon a remegésem. Koncentrálj, Jet, még nem vagy biztonságban! Bár kezdem gyanítani, hogy még egy ideig nem is leszek… Közben arra eszmélek, hogy az ösztöneimnek hála már jó ideje a gázt taposom. Az ellenséges hajók követnek, de nem vesznek rólam tudomást… Túlságosan is kis hal lennék? Hát igen, én egyedül nem nagyon tudok mit csinálni… De akkor is… kizárt dolog, hogy ne látnának, mert már nem vagyok a ködben… Mondjuk, örülök, hogy nem vagyok a célpontjuk…

Ahogy a bázis közelébe érek, újra megkönnyebbülök kicsit. Legalább a Penelopé tudta értesíteni őket… Én megtettem, amit tudtam, irány a roncs, akarom mondani a Twilight Huntress. Ahogy elnézem, nincs a többi hajó között. Úgy tűnik, minket nem vonnak be a védekezésbe, sanszos, hogy a küldetésünket kell végezni. Elindulok vissza a hangár felé. Amint elég közel jutok és sikerrel járok, felveszem velük a kapcsolatot.
- Üdv, itt Jet a Typhoon vadászpilóta. Visszatértem az elvileg tesztelésből, gyakorlatilag menekülésből. *rövid lényegre törő jelentés a tapasztaltakról* Kérem a további utasításokat, és/vagy az engedélyt a leszállásra!

Jul minden egyes megjegyzésére egy csak teljesen elégedetlen borogatok vagy „Ne is törődj vele” kijelentéseket alkalmazom. Mikor pedig Terravi bejátssza az élő felvételt a paneljára egy „ Tüntesd el ezt és hozd vissza a tervrajzokat!” felszólítással reagálom le. Mikor pedig Jul elkezdi magyarázni a rendszer hibáját, a szakállam simogatom és erősen gondolkodók rajta, melyik vad barom lehetett aki szétbaszta az álcát.

- Ja agyon csapnám én is azt a barmot. De lássunk hozzá a munkához.

A szerelés és bütykölés hangja igazi szimfónia a fülemnek és tényleg jó érzéssel tölt el. Az más kérdés, hogy akik képesek szétbaszni a munkámat azokat addig verném egy csavarkulccsal amíg a fejük olyan pépes lesz mint a zabkása. Enni se ártana majd valamit. Napok óta kávén, sörön és a hajó konyhán maradt több Az más kérdés, hogy akik képesek szétbaszni a munkámat azokat addig verném egy csavarkulccsal amíg a fejük olyan pépes lesz mint a zabkása. Enni se ártana majd valamit. Napok óta kávén, sörön és a hajó konyhán maradt több Az más kérdés, hogy akik képesek szétbaszni a munkámat azokat addig verném egy csavarkulccsal amíg a fejük olyan pépes lesz mint a zabkása. Enni se ártana majd valamit. Napok óta kávén, sörön és a hajó konyhán maradt több éves, ha nem évtizedes protein és vitamin szeleteken élek. Majd megszólal a riasztó.

- Figyelem Narancs kód. Ez nem gyakorlat. Ismétlem: Narancs kód. Harci állásokat elfoglalni. – Üvöltik a hangosbemondó.
- Afene. Vissza kell térnem a vadászgépekhez. Simán lehet, hogy a felszálláskor valami balfasz elcsesz nekem valamit. Innentől már úgyis megtudod oldani egyedül. - Mondja Jul miközben felpattan a helyéről.
- Ugyan. Ez csak narancs. Feltehetőleg valami őrült hobbi pilóta vagy valami eltévedt kereskedő. Bár lehet az a ronda hajó az ami minden támadás előtt az a furcsa üzenetet küldi. – Ekkor egy gonosz mosolyt eresztek el felé. – Na meg úgyse érsz innen vissza időben. Csinál…- Ekkor szólal meg a második riasztás.
- Figyelem Vörös kód. A bázis támadás alatt áll. Minden egység készüljön a harcra. Ismétlem: Vörös kód. Minden egység készüljön a harcra.
- BASSZÁK MEG! – Üvöltöm teli torokból. – Ez nem lehet igaz! Kirn verné beléjük a faszát! Ezt a hajót innen nem engedem harcba! A végén még valaki szétlövi a drága munkámat! A KURVA ISTENIT! – Ekkor belerúgók egyet a falba. Érzem, hogy ez nem volt jó ötlet. – A FASZOMBA! Jól van! Jul van fegyvered? Innen csak úgy mehetsz ki, ha van nálad egy stukker. Láttad te is az élő képet. Nem pár részegesről van szó és nem fogsz nekem azért megdögleni mert belefutsz pár ilyen seggfejbe. Hol van az egységed? Ha itt vannak a közelbe elkísérlek hozzájuk. De jobban örülnék, ha itt maradnál a hajón amíg nem bíztok, hogy biztonságos az állomás.

Ha nincsenek messze (értsd 10 perc oda-vissza futva az út) akkor elmegyek a fegyveremért és elkísérem. Viszont ha nem akkor minden módon megpróbálom fen tartani a hajón. De nem akarom bántani, hisz végül is a barátok vagyunk. És én féltem őt. Nagyon. Olyan nekem mintha a nővérem lenne és ezért nem is akarom, hogy veszélyben legyen ott kint.

Undorító - mordult fel
Ezzel párhuzamosan az egyik ajtó mögül kilép egy nyeszlett mocskos takarító ruhás ember a folyosóra, egy már majdnem hullát támogatva. Egy pillanatig értelmetlenül néznek egymásra, mikor megszólal a hangosbemondó:

-Figyelem Narancs kód. Ez nem gyakorlat. Ismétlem: Narancs kód. Harci állásokat elfoglalni.

Mivel őt nem érinti a harcállásosdi, csak még jobban sietni akar a Huntress felé, ami még körülbelül 5 percre van, ha siet. Kisebb zajra lesz figyelmes, miközben a takaritó lassan felemeli a remegő kezét kinyújtott mutatóujjal. Dratos reflexből hárít a kezével, miközben még azt se tudja mi történt. Ettől a mozdulattól a zombi szerű támadó megcsúszik, és neki esik a falnak. Ekkor figyel fel a többi fekvőre, akik mocorogni kezdenek és hirtelen gépies harsogás:

-Figyelem Vörös kód. A bázis támadás alatt áll.
Minden egység készüljön a harcra. Ismétlem: Vörös kód. Minden egység
készüljön a harcra.

Abban a pillanatban futásnak eredt, át a hányáson és emberi testeken. Menet közbe belekap a takarítóba, és hatalmas lendülettel elrántja. Az említett személyt kihúzta a támogatottja alól, épphogy el tudja kapni a felmosója nyelét. Biztos nagyon szereti vagy valami. A tisztítóeszközzel sikerült a félhullát elgáncsolnia. Szerencsétlen arca reccsenve koppanik a padlón, bár neki lehet, hogy így jobb is.

/Nick Ralphs, Cadian Camdros, Frederick Wolf, Soul Traviz/

Minden olyan mozdulatlan...rajtunk kívül senki sem maradt életben. Körülöttünk mindehol hullák, szétszakadt tetemek...ez csak hús. Talán ma estére mi is így fekszünk majd a mocskos padlón. A tekintetemmel követem, ahogy a hadnagy az egyik katona teste mellé lép, átvizsgálja. Jól hallottam? Persze, hogy jól...Paraziták. Ez valami nagyszabású terv része lehet. Közelebb lépek, és meglátom a jelenséget, ami az egyértelmű bizonyítékot adta. A rohadt életbe...Nem vagyok egy finom lélek, de ez összerántotta a gyomromat. Csak azt remélem, hogy nem sápadtam el. Undorító férgek képei lebegnek előttem attól, amit láttam, bár már nem nézek oda. A legnagyobb csapda a túlgondoló emberi agy képzelgése... Ki a fene vágyik ilyen halálra? Még csak nem is önmaga a halál pillanatában. Rémálom. Ez talán még a mantidáknál is undorítóbb.
A hadnagy szavai kizökkentenek. Pislogok párat, ahogy feleszmélek.
- Emberek ide! Az állomás támadás alatt áll. Ezúttal új ellenséggel állunk szemben. Nem tudunk róluk az égvilágon semmit, az viszont egyértelmű, hogy ez a pár ember csak ízelítő volt belőlük. Nem fogom feleslegesen feláldozni az osztagot az első bevetés előtt, így a terv a következő: Elindulunk a 11-es dokk irányába, közben pedig megtisztítjuk az utat az ellenséges erőktől. Ha időközben nem kapunk új utasítást, felszállunk a Twilight Huntressre. Ellenvetés?
Természetesen nincs ellenvetés. Nem szívesen maradnék itt, ezekkel a hullákkal..
Körülbelül félúton járunk, amikor érvénybe lép a narancs kód. A vörös kódnál viszont már mindenki tudja, hogy ez egy invázió. Hm...igaza volt annak a lókötőnek...
Minden pillanatban készen állok arra, hogy újabb parazita ügynökökkel kelljen felvenni a harcot, de erre nem kerül sor. A csapattagok közül nem mindenki viseli olyan jól a helyzetet...A Ralphs-nak nevezett tag szinte egyből kifakad, amit hadnagyunk egy visszazökkentő pofonnal jutalmaz.
- Hűha...
Vigyorgok a jeleneten. Pár éve lehet, hogy én is sorbaálltam volna egy pofonért, de ma már csak mókás emlék, hogy én is kaptam efféle kijózanítást. Meglehet, hogy az első gyilkolás élménye dolgozik még benne. Nem elég, hogy ő pánikol, a lovag is kifejezi a nemtetszését. A hadnagy válasza megnevettet. A páncéloshoz és a közlegényhez fordulok, amint a hadnagy továbbáll:
- Mitől félnek? Jobb így meghalni, mint otthon a fotelban tespedve várni a végítéletet! Ralphs - ugye így hívják? - jobb, ha nem gyötrődik mások halálán. Még csak nem is volt önmaga a szerencsétlen, amikor torkonlőtte. Kár sajnálni. Élvezzék, hogy történik valami maguk körül!
Bátorítóan Ralphs vállára teszem a kezem. Azt hiheti, lazán veszem a dolgot...Igazából csak örülök, hogy értelme van annak a hivatásnak, amit válaszottam. Így érdemes ezt csinálni. A katonasághoz kell egy kis őrültség is. Ha még nem bolondok eléggé hozzá, majd biztosan azzá válnak. Rákacsintok a páncélosra:
- Maga nem ezen a hajón fog meghalni. Ez a páncél egy ősrobbanástól is megvédené! Csak nem "légibeteg"?
Mi ez a hirtelen empátia bennem a többiek felé? Talán csak a jókedv...egye fene, majd elmúlik.

Pofoncsattanásra mindannyian odafigyeltünk ahogy csattan a keze a hadnagynak majd a kisgyerekre.
- Szedje össze magát katona!- mind megszeppentünk egy pillanatra még én is a sisak alatt kivéve az a nő azzal a nagy puskával.Ő kajánul nevet amikor nekem ossza a bölcselettét hogy, én is fertőzött legyek mintha ebben a páncélban lehetséges lenne.Amire nekikezdenék a mondandómnak elviharzik de így is kimondom.
-Megint embereket hagyunk hátra!Megint én leszek az egyetlen aki menti az irháját?!- összeszorított fogam között haragos arcom senki nem látva köpöm a szavakat.
Mindenki megint engem néz, mindegyikkel felveszem a szemkontaktus egy pillanatra a csajszi még rám is kacsint"- Maga nem ezen a hajón fog meghalni. Ez a páncél egy ősrobbanástól is megvédené! Csak nem "légibeteg"?
Ekkor elindulok a hajóra felfele - Éppenséggel nem vagyok az de akkor is sebezhetőbb vagyok úgy hogy semmit nem teszek mint ha lent küzdök." lecsatolom a sisakom a rámpán felérve.



Arcomon még mindig a több mint két hónapja elszenvedett sebhelyek forradásai vannak.
- De ne értsetek félre nem a halált keresem!- behunyom a szemem mély lélegzetet veszek -Csak az a tudat hogy mennyi embert hagyunk hátra- megállok a beszédben hatásszünetet tartva - feldúl.
Majd elindulok a hajó belsejébe.

/Kommandós csapat, Terravi, Drake Von Wardude, Izabella Jetson/

A zene rendkívül szórakoztató volt, nosztalgikus élményt váltott ki bennem. Biztos vagyok benne, hogy már hallottam.
- Nagyon szépen köszönöm Terravi. 
A kérdésére, hogy kezeltem már-e mesterséges intelligenciát, csak bólintottam, majd helyet foglaltam a kényelmes bőrfotelben. Azzal belekortyoltam a kávémba, és böngészni kezdtem az átküldött akták egyikét. A kommandóscsapat parancsnokának aktája akadt a kezembe. Ahogy végiggörgettem rajta, halovány mosoly futott végig az arcomon.
A porból az egekbe? Dícséretes.
Közben megdícsértem a Terravi által készített kávét.
- Nagyon finom. És milyen alapos munka...
Feleltem, de valami aranyos emotikon helyett az AI képernyője vörös képernyőjét. Azon nyomban a hídra siettem.
- Wardude korvetthadnagyot azonnali hatállyal kéretik a hídra!
Feleltem, miután lenyomtam a kommunikációs csatornát nyitó gombot. Nem foglaltam helyet a kapitányi székemben, még nem.
Amint megérkezett a pilótám, rögtön kiosztottam a parancsokat.
- Terravi, azonnali hatállyal értesítse a...
Ekkor szólalt meg a bemondó. Most már hivatalos. Invázió. Egy pillantra tétlenül álltam az események felett. Az egyik legnagyobb flotta állomásozik itt, és van merszük rajtunk ütni?
- Módosítom a parancsot. Számolja ki, hogy az állomás ekkora tűzerő mellett meddig képes egy darabban maradni. Wardude, készüljön fel a kítérő manőverre. Harkin parancsnok utasításait követve nem avatkozunk be a háborúba, viszont amíg nem szükséges, nem ugrunk el a rendszerből. Megkerüljük az ellenséges flottát, és a ködben húzzuk meg magunkat.
Majd ismét a hajóhoz szólok.
- Terravi, kérem csatlakozzon a Reto-Antares számítógépére, és világítsa meg azokat a folyosókat, melyek mentőkabinokhoz, és még dokkoló fregattokhoz vezetnek. Ennek végrehajtásához kérje az állomás parancsnokának engedélyét. Mozgósítsa a pókrobotját, keresse fel a legénység tagjait, és vezesse őket a hajóra. Kerüljék a sérült folyosókat, de férjenek bele az időbe!
Elhatároztam, hogy annyi embert mentünk meg, amennyit csak tudunk. Épp ezért nem ugrunk még el. Amikor megjelent a kommandós osztag, tudtam, hogy már nem sokan lehetnek odakint.
- Pihenj, Hadnagy. Jelentsen.
Amint meghallgattam a mondandóját, engedélyeztem, hogy lelépjen. Mérlegeltem a jelentést, a helyzet súlyosságát, aztán a hangosbemondón keresztül osztottam ki a további utasításokat.
- Ralphs közlegény, készítse elő a hajó orvosi szobáját az esetleges sebesültek fogadására. Camdros hadnagy, Collins, biztosítsák a hangárt. Kísérjék fel a tűlélőket a hajóra. Terravi, továbbítsa a hajó legénységének listáját a fent említett személyeknek. Wolf, Traviz, helyezzék készenlétbe magukat, a küldetésnek még sajnos nincs vége, a parancs értelmében nem szabad megszakítanunk a küldetést, kerítsék elő ezt a Dratos Martelin nevű zsoldost. Hawk kapitány, vége.
Wardude-hoz fordulok.
- Addig, amíg épségben ki tud navigálni minket az állomásról, ne induljon el. Viszont izzítsa a motorokat.
Egy bejövő hírás érkezett. A Typhoon vadászpilóta volt az, Izabella Jetson.
- Megkapja az engedélyt a leszállásra. Kérem dokkoljon, majd azonnal jelentkezzen a Huntress hídján. Részletes jelentést kérek magától
Csak ezután foglalok helyet a székemben.
- Terravi, létszám és állapotjelentést kérek.