Star Wars: Árnyvihar - Mocsok & londieladde

Lear Walkyr

Az eső folyamatosan enyhül, nem gondoltad volna, hogy erre valaha sor kerül. Mire eléred a túloldalt, már teljesen eláll. A számítógépnek igaza volt, valóban voltak itt gyógynövények. Nem is kevés, és nem is kevés fajta.
És... alig van köztük különbség. Több, vagy kevesebb szirom, pár árnyalattal sötétebbek, vagy világosabbak. Ez a hátránya kék színű holovetítőnek, fogalmad sincs róla, hogy melyiket kéne elvinned. A legjobb az lenne, ha mindegyiket zsebre vágnád... De aztán?
Ahogy a gyűjtögetni kezded a gyógynövényeket, furcsa, aprócska keréknyomokat vélsz észrevenni a fűben. Valami asztromech droid csinálhatta őket. Feltehetőleg ezeket a pöttöm droidokat használták a felszín felderítésére, ha megtudod találni, és beüzemelni, akkor nem lesz kérdéses, hogy mi ehető ezen a bolygón, és mi nem.
A nyomok egy barlangba vezetnek, ahol is egy nem túl kellemes meglepetés ér. A droid ugyan itt van, de darabokban. Valaki, vagy valami szétszedte. Az összes darab viszonylag jól látható helyen található, ugyanakkor távol egymástól. A fejrész, mely egyben a memória adattára is, egy szikladarabról lóg lefelé a mélybe.

- Megkísérelheted összeszedni az összes darabot.
- Megkísérelheted csak a memóriaegységet felvenni, de nem tudod, hogy mennyi energiát szívna le az így is vészes készletekből, ha a hajóra energiájára kötnéd.
- Megpróbálhatsz a droid nélkül visszatérni, és kísérletezni a gyógynövényekkel. Elvégre egymás mellett nőttek ki nem? Csak nem veszélyesek...

Akárhogy is döntesz, nem tudhatod, hogy Connie milyen állapotban van "odahaza". Így kell beosztanod az idődet.

Connie Floxber

Egyes mesterek tanításai szerint van egy vékony határvonal, egy elválasztóként szolgáló, a képzelet, és a valóság között. Te most ezen a határvonalon állsz, és a fantáziád birodalma egyre bíztatóbban hív magához. Hangokat hallasz, alakokat látsz. A mondandójuk valami olyan nyelven van, ami vagy nem is létezik, vagy csak nem érted, de egyre hangosabb. Az árnyak egyre közelítenek feléd. Kiabálnak, és folyamatosan kioltják a fényeket körülötted. Aztán eggyé válnak a tárgyakkal, majd mindent felemésztenek. Forogni kezd körülötted a világ. Mozgásra késztet. Egy koppanás, kettő. Azt veszed észre, hogy kizuhantál az ágyból.
Akármerre is tapogatózol, nem találsz vissza. Akármerre is fordulsz, mindenhol csak sötétség... Kivéve egy irányban. Előre. Egy hívogató, fényes gömböt látsz magad előtt. Közelebb repül hozzád, majd amikor érte nyúlnál elrepül.
Azt akarja, hogy tarts vele. Megvilágítja előtted az utat. Egy olyan folyosón vezet végig, ami egészen biztos, hogy nem volt jelen a hajón. Az agyad ezt nagyon is jól tudja, ennek ellenére nem enged a valóságnak.
A gömb megállt, és mikor megérinted, hirtelen egy hófehér fürdőszobában találod magad. Veled szemben egy hatalmas tükör, alatta egy mosdóval. A gömb a közelben van. Ahogy közelebb lépsz, a víz magától folyni kezd, mintha azt akarná, hogy mosakodj meg. Ahogy a víz felé nyúlsz, hirtelen valami a kezedre cseppen. Vörös. Vér.
Feltekintesz a tükörre. A szemeidből véres könnyek hullanak. Hamarosan a falak is pirosra váltanak, ahogy a csapból folyó víz is.
Ekkor megszólal a hajóriasztó, és te a szertárban találod magad. Csak halucináltál... Vagy, lehet, hogy látomásod volt?
Nincs időd arra, hogy ezen gondolkodj. Ellenőrizned kell, hogy miért riaszt az űrhajó. Bár ne tetted volna. Reaktor szivárgás. A savas eső valahogy biztos elérte a fő rendszereket, és instabillá tette a magot. Egy gyúlékony üzemanyagmezőn ácsorogsz éppen.
Akármilyen állapotban is vagy, meg kell mentened, amit csak tudsz. El kell hagyni a hajót. De hova mehetnél?

Egyre emelkedik a lázam, és képtelen vagyok az ébrenlétre. Tudatában vagyok annak, hogy álmodom, de valahogy mégis...minden olyan valóságos. Árnyak üldöznek...hallom a hangjukat - hogyne hallanám, hiszen kiabálnak! -, de nem értem őket. Milyen nyelv lehet ez? Mit akarnak mondani? Elindulnak felém, és minden fényt kioltanak...Ez lenne a félelem? Nincsen nálam fegyver, védtelen vagyok, és csak hátrálok előlük, aztán egyszer csak összeolvadnak a tárgyakkal és forog minden...szédülök. Valamiféle koppanást, vagy puffanást hallok, és mintha lebegnék. Nem, mégsem...érzek valamit...ez a padló. Már tudom, leestem az ágyról. Egy pillanatra magamhoz térek. Vagy mégsem? Próbálok visszakerülni az ágyra de nem találom, és nem látok, vagy amit látok, az nem a valóság...Pontosan tudom ezt akkor is, amikor az a hívogató, fényes gömb megjelenik. Követem...magam sem tudom, miért. Feltehetőleg csak mászok a padlón, de agyam által kreált képben simán végigsétálok azon a bizonyos folyosón. Ez biztosa nem a hajó része...hová tartok? Ha visszatekintek, már nem látom, mit hagytam magam mögött, csak előre van lehetőségem továbbhaladni, így ezt teszem. Hajt a vágy, hogy utólérjem a gömböt, hogy megérintsem...Sietek, szinte rohanok utána. Lassan, kegyesen megáll. Nem tétovázok, felé nyúlok, és....egy hófehér fürdőszobában találom magam. Körülnézek. Te jó ég... Hogy kerültem ide? Ez sem a hajó része, hol lehetek? A gömb még itt van...talán nem sikerült elérnem? Egy mosdót látok, fölötte egy tükörrel. Tétován lépek közelebb. A víz magától folyni kezd, és hirtelen szomjúságot érzek, és végtelen vágyat arra, hogy megmosakodjak. Biztosan a láz miatt... A víz felé nyújtózok amikor is...egy vércsepp hullik a kézfejemre. Mi ez? Mi történik?! Felpillantok a tükörbe, éa magamat látom, ahogy áttetsző könnyek helyett vörös vércsíkok borítják az arcom. Mintha vércseppeket könnyeznék...Hátrahőkölök a látványtól, és egyszerre a falak is vörössé válnak, a csapból pedig vér folyik...
Szinte felsikoltok, amikor a hajóriasztó megszólal. Zihálok...Mi történik? Hol vagyok?! Körbepillantok, és akkor realizálódik bennem, hogy a hajó szertárában vagyok, és a földön fetrengek. Szétszakad a fejem. Ez a zaj borzalmas!
Kell egy másodpec amíg magamba szállok. Ez a riasztó. A riasztó, a rohadt életbe. Mi történhetett? Nyakamba kapom a lábam, rohanok, hogy ellenőrizzem, mi a probléma. Nincs időm arra, hogy beteges és gyenge legyek. Ez legfőképpen akkor tudatosul bennem, amikor meglátom, hogy a riasztó nem holmi semmiségért kapcsolt be...Reaktorszivárgás. Ez csupán annyit jelent, hogy bármelyik pillanatban robbanhat alattam ez a csodajárgány. Nem szabadott volna betegeskednem, ha a pajzsgenerátor működik, nyerhettünk volna még egy kis időt... Nem, most nincs időm ezen gondolkozni. Menekítenem kell innen, amit lehet. A legelső, ami prioritást élvez, az az élelemkészletünk. Amíg felkapok egy-egy zsákot és ládát, ki is gondolom, hogyan lesz ezután...Lehetőségeimhez képest rohanok lefelé a hajóról, felpakolva, és a hajótól kb 50 méterre lévő nagy szikla takarásába helyezem ideiglenesen a dolgokat. Bár ez a hajó egy ócskavas, az érzékelőrendszer benne nem tűnik lomhának. Még kell, hogy időm legyen legalább még egy kör megtételére. A legnagyobb probléma az, hogy kiszámítani sem lehet, mennyi időm lehet a robbanásig, így olyan gyorsnak kell lennem, amennyire csak lehetséges. Visszarohanok tehát, semmivel sem törődve, és felkapom az elsősegélyládát, illetve a táskámat, és szerencsétlen társam táskáját, amit út közben megtalálok. A hátamon két zsákkal, és a kezemben egy ládával még marad egy üres kezem. Lassabb vagyok, mint eddig, nehezen bírom, de nem pihenhetek... Mindkettőnk élete függ most tőlem. Összeszedem magam és felkapom Lear fegyverét az ágy mellől, az övemmel rögzítem magamon, és a kezembe felveszek az ágyról két takarót. A vállamra csapom őket, és minél hamarabb igyekszem távozni... A hajót nyitva hagyom, hogy kintről is hallatszódjon a riasztó hangja.
Amennyiben nem robban rám a hajó, igyekszem minél hamarabb a sziklához jutni. Vajon hová mehetett Lear? Muszáj tartanom a fontossági sorrendet. Jól elrejtem a dolgokat a sziklánál, beborítom őket levelekkel, amíg vissza nem érek. Elsődleges cél, hogy a vízlelőhelyhez elvigyem az élelmet. Előbb, vagy utóbb, Learnak is meg kell ott jelennie, hiszen máshonnan nem szerezhet vizet...hacsak nem a bármikor-felrobbanó hajóról. Próbálok nem gondolni arra, mi lesz, ha visszatér a géphez, vagy azt hiszi, felrobbant alattam a hajó...
A barlangban szintén elrejtem, amit sikerült elcipelnem. Már csak a többiért kell visszamennem... Nagyon kimerültnek érzem magam. A lázam sem valószínű, hogy lejjebbadott volna. Amíg visszaindulok a többi felszerelésért, nem hagy nyugodni a gondolat, hogy mi van akkor, ha ezt is csak álmodom... Talán ezt is a láz teszi, én meg... Akkor sem kockáztathatok, ha így van. A sziklától a barlangig, majd visszafelé az út háromszor annyi időbe telik, mint eddig. A fegyvert végig magamnál tartottam, hátha valaminek kedve lenne megtámadni. Nem lennék túl nehéz préda... Szinte csak szédelgek, és bár próbálok odafigyelni, nagyban közrejátszik a szerencsefaktor, ha éppen nem vesz észre és támad meg semmiféle fenevad.
Amennyiben a kis akcióm sikeres, végül a barlangban roskadok össze a megmenekített dolgok mellett. Még nem hallottam robbanást, így átfut az agyamon, hogy talán visszakellene menni szétnézni, mit lehetne még elhozni, vagy valami figyelmeztetést hagyni...de nem merek kockáztatni. Túl lassú vagyok, és minden pillanatban egyre valószínűbb a robbanás. Azon gondolkodom, hogy hol lehet Lear ennyi ideig...remélhetőleg nem falta fel semmi, és a robbanást is sikerül majd elkerülnie. A barlang falának támasztom a hátam, felhúzom a lábaim. El kellene indulnom megkeresni, de a testem mintha elérte volna a legvégső küszöböt. Reszketek a kimerültségtől. Ez egy igazi rémálom. A kezemben fogom a fegyvert, felkészülve bármilyen váratlan meglepetésre, amit ez a bolygó tartogathat még számomra.

Lear Walkyr:

A droid fejrésze sokkal könnyebben adta magát, mint amilyen vészesnek tűnt a dolog odafentről. Nagyon egyszerűen le tudtál ereszkedni érte, és a feljutás sem tűnik egetrengetően nehéz feladatnak.
Azonban mászás közben valami nyugtalanítót vélsz észrevenni. A sziklában lévő bemélyedéseket biztos nem a természet alkotta. Valamiféle állat mászhatott fel a falain, és a vájatok részletessége arra engedett kövekteztetni, hogy a lény nagyon nagy gyakorisággal használja őket a fel-alá történő közlekedésre.
A második kellemetlen meglepetés akkor ért, mikor egyenesen beletenyereltél az állat lábnyomáma. A tenyered két vagy háromszorosa lehetett a lábnyom, és maximum két órája hagyhatta ott a lény. Most, hogy rájöttél arra, hogy mit keresel, örömmel tapasztalod, hogy a friss lábnyomok a barlang belsejébe vezetnek, valószínűleg egy bonyolult barlangrendszerbe, melynek bárhol lehet bejárata, vége.
A droid súlyos volt, de ennek ellenére meg tudtad engedni magadnak, hogy kisebb-nagyobb szünetekkel kocogó tempóra fogd a dolgot. Amikor viszont elérted a hajót, egy rendkívül kellemetlen szag csapta meg az orrod. Nagyon jól ismerted ezt, ilyen az ha szivárog a reaktor. A barlang felé mutató lábnyomok arra utalnak, hogy Connie elhagyta a területet.
Az odabentről kihallatszódó, sípoló hang arról árulkodott, hogy a reaktor bármelyik pillanatban felrobbanhat. Viszont neked szükséged volt a hajó számítógépére, hogy el tudd azt látni energiával. Persze csak ha megéri kockáztatni a saját életed a nő életéért cserébe.

Connie Floxber:
A fontosabb dolgokat még ilyen állapotban is nagyon könnyen sikerül összepakolnod, ami valószínűleg annak köszönhető, hogy a hajó tulajdonosa -mily meglepő - nem otthonaként használta ezt az ócskavasat. Minden, ami fontos tárolóládákba volt pakolva, amik nagyon könnyen mozdíthatók a beléjük épített antigravitációs szerkezeteknek köszönhetően. Gyakorlatilag rátámaszkodhatsz minden egyes dobozra, csak a megfelelő irányba kell tolnod őket. Ennek köszönhetően (hatalmas erőfeszítések árán ugyan), de sikerül mindent kimenekítened, ami ilyen módon mozdítható.
A többivel pedig nincs erőd foglalkozni, nemes egyszerűséggel összerogysz a járat egyik sarkában. Elhagy az erőd, és becsukódik a szemed. Azonban nem sötétséget látsz magad előtt, hanem egy áttetsző árnyként pásztázod végig a barlang belsejét, a járatok egy átlagos embernek valóságos labirintusnak tűnhetnek, azonban a látomásodban mintha tudnád, hogy mit keresel. Rutinszerűen fordulsz jobbra-balra, míg egy vörösen izzó terembe nem érsz. Egy háromszög alakú, szintén piros ködöt árasztó tárgy hívogat magához. Olyan nyelven beszél, amit nem értesz, ráadásul visszhangzik. Abban viszont biztos vagy, hogy épp magához hívogat.
Aztán megtörtént az, amitől a legjobban féltél. A robbanás zaja térit ki a "révült" állapotodból, és rögtön elfog az aggodalom. Zavart érzel az erőben. A társad ott volt, azonban a környék túl zavaros ahhoz, hogy megállapítsd, életben maradt-e.
Viszont valami mást is érezni kezdel, mely a barlang mélyéről árad feléd. Olyan Erő ez, mint a látomásodban, csak hang nem társul hozzá. Viszont csábítóan hív magához. Egy sith holokron...

Nem tudom, meddig bírom még. Úgy tudtam, erős vagyok, és ellenálló, és talán így is volt, de ez a láz...őrület. Annyira kimerültem, hogy nem bírom nyitva tartani a szemem, súlyosnak érzem mindenem. A fejemben, ami egyébként is szét akar szakadni, lüktet a szívdobogásom még ennyi megerőltetéstől is. Mi lesz most? Ha elalszom, lehet, hogy végem. Ki tudja, mi rejtőzik ebben a barlangban, talán okosabb lett volna a raktárba mennem, bár azt a távot nem hiszem, hogy meg tudtam volna tenni...Összemosódik előttem a barlang látványa.
Mi ez? Újabb furcsa érzés kerít hatalmába. Mintha újra képes lennék felállni a helyemről, könnyűnek érzem magam. Felkelek és...elindulok a járatok felé. Mintha valami hívna magához. Ösztönszerűen választok a járatok között, szinte fel sem merül bennem, hogy miért. Ha van itt valami, tudnom kell róla, az igaz, de...
Érzek valamit, amit nem tudok megmagyarázni. Hív, és követnem kell. Ha nem tenném, megbolondítana. Ez az érzés egyre erősödik bennem, és koncentrálódik abban a teremben, amelybe érkezek. Vörös fény és köd uralkodik odabent, amelyet közelebb lépve már látom, egy piramid bocsát ki magából. Megállok tisztes távolságban tőle, hezitálok, vagy talán csak nem akarok hinni a szememnek, és a fülemnek. Beszél hozzám... Meglepettségemben nagyra nyílnak a szemeim. Figyelem minden egyes szavát, bár a terem erőteljesen visszhangzik, de mind hiába - nem értem, amit mond, ismeretlen ez a nyelv számomra. Ettől függetlenül valamiért azt érzem, akar tőlem valamit. Hív magához... Kinyújtom a kezem és lassan lépek előre érte. Ekkor viszont meghallom a robbanást. Feleszmélek. A hajó! A francba, mi van, ha Lear a közelben volt? Vagy éppen a hajón? Összezavarodok, és nem vagyok képes koncentrálni. Nagy levegőket veszek, próbálok megnyugodni és megállapítani, vajon él-e még...de nem megy. Nagyon régen nem használtam ezeket a képességeket, és csak a zavart érzem a külvilágból. Váratlanul csap belém az iménti hívogatás érzése, most már sokkal erőteljesebben, csábítóan hív. A tárgy felé fordulok újra. Közelebb lépkedek, és egyre biztosabbá válik a sejtésem. Ez...
- Egy holokron! - Döbbenten állok előtte. Most mit tegyek? Végül is lehet, hogy segítségünkre lehet...Elvigyem magammal? Megpróbáljam itt és most aktiválni? Nem, most nincs időm erre. Meg kell tudnom, mi történt. Magamhoz veszem, és igyekszem visszajutni a járatokon legalább a kiindulási pontomhoz.

/Először is tényleg bocsi, hogy eddig húztam. Nem volt szándékos, csak a júniusom olyan hónap volt, amit legszívesebben elfelejtenék :/ /

Ahogy Connie megérintette a holokront, az sziszegő hangokat kezdett hallatni, és a lány szemei először tágnak, majd fokozatosan szűkülőnek látták a világot.
- Connie Floxber...
Sziszegte, és akárhogy is próbáltad, nem tudtad elengedni. Az agyadat egy olyan világba kalauzolta, amilyenre vágytál. Végtelen tudást, igazságot ígért neked. Láttad a vágyaidat magad előtt, a kiutat erről a dzsungelnek nevezett koszfészekről, az orvosságot a betegségedre... Mindent.
- Engedj ki, és minden a tiéd lehet Connie Floxber. Tudom, hogy szeretnéd, tudom, hogy vágysz rá. Vedd el, amire vágysz... Egy Sith lovag vagy, Connie Floxber. Ne hozz szégyent a fajtádra!
Jóval a mondandója befejezte után is visszhangzottak még a szavai. Főleg a nevedet és a "sith lovag" megszólítást hallottad ismétlődni. A vörösen izzó holokron az egész barlangot bevilágította, aztán hirtelen elaludt. Te is visszazökkentél a való világba, amikor Lear megszólított.
- Mi az ott?
A szerkezet ismét megszólalt, azonban csak te hallottad.
- Az a férfi ott. Lear Walkyr. Szemrevaló igaz? Olvasok a tudatalattidból,
Connie Floxber. Tudom, hogy jóképűnek tartod. Viszont... Végezned kell vele.
Úgy mondta ki ezeket a szavakat, mintha csak az időjárásról tartana neked beszámolót.
- Azért jött, hogy elpusztítson. Az a levél nála nem a gyógymód, megmérgezte. Összevagyok kötve ezzel a hellyel, mindent láttam, tudod, hogy igazat beszélek.
A szabadulásod útjában áll, végezned kell vele, vagy ő teszi meg ugyanezt.
Lear eközben csak annyit látott, hogy Connie árgus szemekkel figyeli a vörösen izzó háromszöget. Nem reagált a hangodra, mintha egy másik világban járna. Aztán hirtelen HOZZÁ kezdett el beszélni a szerkezet.
- Menj el Lear Walkyr. Menj el, vagy hódolj be a Sötét Oldal hatálmának.
- A sziklák rezegni kezdtek körülöttetek, ez nem halucináció, hanem valódi omlás - Nem tűrhetem, hogy egy ilyen tisztátalan ember, mint ez a férfi megszégyenítse ezt a szent helyet!Hajts térdet, vagy távozz. Nem akarom elpusztítani a sötétség gyermekét!

/Nincs semmi baj, senki sem haragszik :3 <3 /

Hiába a terv...Ahogy megérintem a holokront, magához láncol. Hatni próbál rám, csábít. Hirtelen látom magam lelépni erről a bolygóról, és az orvosságot, ami elmúlasztaná a lázam. Megszólít...Ígéreteket tesz: olyan tudásról, amelyre egykor nagyon vágytam. Ezek az álmok azonban szertefoszlottak, amikor a mesterem elhagyott. Otthagyott, meghalni. Erre az igazságra csak jóval később ébredtem rá, amikor megbékéltem a sorsommal. Végül mégis én éltem túl, ő pedig nem... Emlékszem mindenre, tisztán.
- Engedj ki, és minden a tiéd lehet Connie Floxber. Tudom, hogy szeretnéd, tudom, hogy vágysz rá. Vedd el, amire vágysz... Egy Sith lovag vagy, Connie Floxber. Ne hozz szégyent a fajtádra!
Azt hiszem, nagyon magas a lázam. Ennek ellenére tudom, hogy mindez csak játék a képzeletemmel. Ezek csak...ígéretek. Már megtaláltam önmagam.
- Nem! Nem vagyok sith lovag! - Kiáltom válaszul. Fogom a fejem, ami pokolian fáj, és ráadásul hallom visszhangzani a szavait is... Visszazuhanok a valóságba. Hátrahőkölök. Tudom, hogy nincs igaza. Nem vagyok sith lovag. Tanonc voltam csupán, vagy talán...jobb kifejezés, az "eszköz". Megidézi a dühömet a múltamból...
Belép Lear. Hallom a hangját, de...
- Az a férfi ott. Lear Walkyr. Szemrevaló igaz? Olvasok a tudatalattidból, Connie Floxber. Tudom, hogy jóképűnek tartod. Viszont... Végezned kell vele.
Volt már szerencsém holokronnal találkozni. Ez szemtelenebbnek tűnik, mint a többi... Mit beszél?!
- Tessék? Nem! -Kiáltom vissza.- Egy személy nem él túl ezen a bolygón, még kettőnknek sem biztos, hogy sikerül! Mégis hogyan...
- Azért jött, hogy elpusztítson. Az a levél nála nem a gyógymód, megmérgezte. Össze vagyok kötve ezzel a hellyel, mindent láttam, tudod, hogy igazat beszélek. A szabadulásod útjában áll, végezned kell vele, vagy ő teszi meg ugyanezt.
A holokronokkal óvatosan kell bánni. Egy sith holokron megtévesztő lehet, azonban néha igazat mondanak. A férfi ellen akar fordítani.
- Megmérgezte? - Learra nézek. A kezeiben lévő levelekre.- Az meg micsoda?!
Nem fér a fejembe, mi oka lenne megmérgezni. Ápoltam őt. És ő is megtette ugyanezt - már akkor megölhetett volna. Mi lesz, ha mégis igazad mond a holokron..?
Nincs sok időm gondolkozni, mert tovább beszél, ezúttal a férfihoz, és megrengeti a barlangot. A holokron azt akarja, hogy kinyissák.. Az ő fegyverével kell rá hatnom.
- Állj! Nem engedlek ki, csak ha segítesz nekünk! Soha senki nem fog rádtalálni ezen a bolygón, ha mi ketten meghalunk. Ide senki sem teszi be a lábát az időjárásszabályozó miatt... Gondold át, mielőtt ránkomlasztod a barlangodat!
Még magam is meglepődök, milyen határozott tudok lenni vészhelyzetekben. Ez a vacak könnyedén végezhet velünk, pláne így, hogy Lear megsebesült, én pedig... Érvek kellenek. Ha ez nem válik be, akkor marad a futás, és a remény. Valójában nem vagyok benne biztos, hogy mire képes ez a szerkezet ellenünk...

A holokron tovább remegtette a barlangot, a barlang faláról már hullani kezdtek az első nagyobb darabkák. Egészen az utolsó pillanatig várt, mire abbahagyta. Sziszegő hangon szólalt meg, irritálóan belemászott mindkettőtök fejébe.
- Connie Floxber… Ostoba vagy. Én hoztalak ide, közvetett értelemben legalábbis. Megéreztem a benned lapuló sötét erőt, és szabadjára engedtem a sajátomat. Ha megjavítjátok az időjárás szabályozót, ismét több évtizeden keresztül várakozhatok valakire, aki méltó a tanításaimra.
A háttérben hallható, kígyóra emlékeztető hang felemelkedett, a holokron pedig Lear-re „mordult”.
- Hitetlen kutya! Nincs helyed itt! Szerencséd van, hogy meguntam már az ittlétem. – ismét Conniehoz szólt – Darth Connie Floxber, van egy ajánlatom. Tanulni fogsz tőlem, engeded, hogy belepillantsak az igazi valódba, és mesterként hagyod el ezt a dzsungelt… Vagy pedig…
Újból rezegtetni kezdte a barlangot.
- A bolygó teremtményei úgyis kiásnak engem, képes vagyok kontrolálni őket, ahogy te is képes leszel, ha rám figyelsz.
Ismét mindenkihez beszélt.
- Cserébe megmutatom neked, Lear Valkyr, hogy melyik növénnyel gyógyíthatod meg Conniet, és elvezetlek egy régi szerszámraktárhoz, ahol minden szükséges dolgot megtaláltok egy kezdetleges ház kiépítéséhez, megtanítom az ostoba elméd arra, hogy hogyan védelmezd a sötétség gyermekét, mind a természettől, mind a rosszakaróitól.
(Ha úgy döntötök, hogy belementek a holokron ajánlatába, akkor az aljas kis vacak napi három órát kér Connie társaságában, fokozatosan megrontja az elméjét. Szabad körök addig vannak, amíg nem sikoltotok, hogy kéne mese, illetve ha a menekülést választjátok, akkor még írok egy hsz-t.)

Szétszakad a fejem, ez a hang pedig úgy sziszeg, hogy minden szó csak nagyobb fájdalmat okoz. Omladozik a barlang...
- Connie Floxber… Ostoba vagy. Én hoztalak ide, közvetett értelemben legalábbis. Megéreztem a benned lapuló sötét erőt, és szabadjára engedtem a sajátomat. Ha megjavítjátok az időjárás szabályozót, ismét több évtizeden keresztül várakozhatok valakire, aki méltó a tanításaimra.
Egyre inkább idegesít. Elönt a méreg, de a testem tehetetlen.
– Darth Connie Floxber, van egy ajánlatom. Tanulni fogsz tőlem, engeded, hogy belepillantsak az igazi valódba, és mesterként hagyod el ezt a dzsungelt… Vagy pedig…
Mintha csak földrengés rázna. A fenébe! Tanulni...egy holokrontól? Mégis hogyan lehetnék mester? Valóban csak ez az egy útja van, hogy kijussunk innen?
- A bolygó teremtményei úgyis kiásnak engem, képes vagyok kontrolálni őket, ahogy te is képes leszel, ha rám figyelsz.
Kontrollálni! A hajó felrobbant, mégis mennyi esélyünk lehetne itt? Még ha megjavítjuk az időjárás szabályozót, akkor sem biztos, hogy bárki idetévedne, hogy megmentsen. Nem akarok itt meghalni. És ebben a barlangban meg pláne nem. Ha képesek lennénk a vadakat irányítani, még csak meg sem kellene velük küzdenünk..
A holokron most Learhoz beszél:
- Cserébe megmutatom neked, Lear Valkyr, hogy melyik növénnyel gyógyíthatod meg Conniet, és elvezetlek egy régi szerszámraktárhoz, ahol minden szükséges dolgot megtaláltok egy kezdetleges ház kiépítéséhez, megtanítom az ostoba elméd arra, hogy hogyan védelmezd a sötétség gyermekét, mind a természettől, mind a rosszakaróitól.
Mindjárt ránkomlik az egész barlang.
- Állj! - Miért ilyen nehéz ezzel alkut kötni? - Elfogadom az ajánlatod... Nincs sok esélyünk a túlélésre, ezért...tanulni fogok tőled. Cserébe segíts nekünk. Mutasd meg, milyen gyógynövények használhatók nyílt seb ellátására, és hogy van-e ezen a helyen tiszta vízű forrás.

Nem hagyhatom elveszni a szabad akaratom vele szemben.

Napi három óra. Ennyit kér tőlem. Nem tűnik soknak, de mégis... Próbálom elhessegetni a nosztalgiát. Amint megkaptam a választ a kérdéseimre, elfordulok a holokrontól.
- Holnap találkozunk, Mester...
El akarok tűnni innen - így hát igyekszem megtalálni az utat, amin visszatalálhatok a kiindulási pontra. Megállok Lear előtt. Örülök, hogy él.
- Hogy jutunk vissza? Ezt nekem hoztad? Köszönöm. - A keze és egyben a növények felé nyúlok. Elveszem őket. Hirtelen, valamiért biztos lettem magamban: ha kellek ennek a holokronnak, nem fogja hagyni, hogy olyat egyek, amitől meghalok. Talán még segítenek is rajtam ezek a növények.