Londie
Lelkes fórumozó
Posts: 43 
|
Post by Londie on Sept 5, 2016 22:22:20 GMT 1
Úgy ítélem, hogy újdonsült társam nem lesz képes egyben odaérni a hajóhoz, ezért hagyom is egyelőre a pajzsgenerátort. Biztonságos helyre húzom, ahol remélhetőleg megtalálom, ha visszajövök, és az idő áldozatának sem eshet. Visszatámogatom a katonát a hajóig. Nehezen és lassan haladunk, de igyekszem türelmes lenni - nekem is olt már lőtt sebem, tudom milyen szenvedést okoz. Nincs nálam semmi, amivel a vérzést leszoríthatnánk, így kénytelenek vagyunk így megtenni az utat, ennek viszont az az eredménye, hogy a férfi a hajóhídtól pár lépésnyire összeroskadt. Még szerencse, hogy idáig kibírta, már ez is nagy teljesítmény egy ilyen erősségű vérzésnél. Karjánál fogva felhúzom a hátamra, és úgy viszem fel a hajó belsejébe. Nincs sok időm, miután az ájulás bekövetkezett. Első dolgom lefektetni őt az egyik kabinban található ágyra, leoldani róla a páncélzatot, és előkeresni az elsősegélyládát. Kivételes szerencsének fogom fel azt is, hogy elájult - legalább nem érzi a fájdalmat, amíg ellátom a sebét. Fertőtlenítésre csak az előző legénység által itt felejtett rumot tudom használni, kötözésre pedig a roncsok közt talált kötszert. Talán nem veszített annyi vért, hogy meghaljon... Szép is lenne. Megtalálom a vizespalackom, amit magammal hoztam, és elveszítettem a leszálláskor. Ez még jól jöhet, ha magához tér, így ott hagyom az ágy melletti szekrényen.
Felállok az ágytól, elvégre még feladatom van. Felszerelem magam fegyverekkel, és úgy indulok vissza a szerkezetért.
Legalább egy órába telik, amíg elcipelem a pajzsgenerátort a hajóhoz. Nem kezdek még hozzá a szerelésnek, előbb megnézem, hogy a férfi ébren van-e. Mivel még mindig úgy látom, mintha aludna, ezért elindulok, hogy vizet szerezzek a barlangból.
Az odavezető út sem rózsásabb, mint az előző, és óvatosnak kell lennem, jóformán a fegyvereimen kívül csak az ösztöneimre bízhatom magam. Utamat végig különös neszek kísérik, és olyan érzésem van, mintha követnének, ám látni nem látok semmit.
A felfedező kis körutam legalább sikerrel jár, és ép bőrrel, vízzel érkezem vissza a hajóra. Ekkor kezd el még jobban eluralkodni rajtam a hátfájásom, ami a cipekedés hozadéka, de nagy levegőt veszek - volt ettől már sokkal rosszabb is. Bemegyek a katonához.
- Ébren vagy? Innod kell egy kis vizet, különben soha nem épülsz fel. Hoztam vizet de...előbb inkább az fogyjon el, amit elhoztunk.
Kinyitom a palackot, és segítek neki félig felülni, hogy inni tudjon.
|
|
Mocsok
FRPG Guru
Ismerd el a hibáidat, s temesd el őket illően - különben visszajönnek kísérteni.
Posts: 337 
Elfoglaltság: Elfoglalt
|
Post by Mocsok on Sept 7, 2016 11:31:59 GMT 1
Lassan kinyíltak a szemeim. Kissé homályosan láttam, de legalább ágyban feküdtem, a fejem felett pedig volt tető. Retteneteset álmodtam, mégis olyan valóságosat. Amint megpróbáltam felülni, szörnyű fájdalom hasított a vállamba. Mintha meglőttek volna. Sajnos ekkor nyilallt belém a szörnyű felismerés, hogy mégsem álmodtam. Az orrom alatt elmormoltam egy halk szitkot, majd tíz percnyi fájdalmas próbálkozás után úgy döntöttem nem erőltetem tovább ezt a felülés dolgot. A háborúban kaptam már lőtt sebet. Nem is egyszer, de akkor általában egy korházi ágyon kötöttem ki, nem pedig egy rozsdás romhalmaz belsejében, megfelelő orvosi ellátás és felszerelés nélkül. Kissé talán a Duxnon töltött időre emlékeztetett ez az egész. Csak hát... Az ottani eső nem marta le az arcomat. Végül betoppant a nő. Eleinte azt hittem, hogy simán hagyna meghalni, de ha egyszer idáig elvonszolt, mégsem olyan rideg mint amilyennek tűnt.
- Sajnálatos módon...
Adok választ a kérdésére, halvány mosollyal az arcomon. Szerencsére most, hogy nem kell mozognom már nem fáj annyira az a rohadt seb. Már legalább nem érzem úgy mintha egy nexu rágcsálná állandó jelleggel.
- Esetleg némi érzéstelenítőt nem találtál? Esetleg némi alkohol?
Figyelembe véve a hajó ócskavas állapotát erősen kételkedtem benne, hogy ekkora szerencsém lenne, de azért egy próbát megért a dolog. Miután nagy nehezen, természetesen csak a nő segítségével sikerült felülnöm és innom egy keveset, azonnal felmerült bennem egy kérdés.
- Hogy hívnak?
Ha már egyszer ketten maradtunk ezen a bolygónak titulált földi poklon, bölcsebbnek láttam megismerni túlélőtársam.
|
|
Londie
Lelkes fórumozó
Posts: 43
|
Post by Londie on Sept 7, 2016 16:23:22 GMT 1
Miután a férfi ivott, segítek neki óvatosan visszafeküdni. Az utóbbi órákban igencsak ellentmondok az eddigi énemnek...Mikor pátyolgattam bárkit is így? Mint valami rossz filmből szalajtott jótétlélek. Igaz, eddig mindig megálltam a saját lábamon, nem kellett más segítsége, de most...most egymástól függünk ezzel a sebesült idegennel. Egyedül egyikünk sem lenne képes túlélni: megszerelni a pajzsgenerátort, indulásra késszé tenni ezt a roncsot, megjavítani az időjárás szabályozót, és túlélni ezt a pokoli bolygót - szinte lehetetlen, még két ember számára is.
- Van pár üveg rumunk, a legpocsékabb minőségből. Csökkentené a fájdalmad, de hamar be lehet rúgni tőle.
Meglep a férfi kérdése, pedig nem kellene túl meglepőnek lennie, hogy valaki, akivel ittragadtam egy ilyen átkozott bolygón, tudni szeretné a nevemet. Meglepettségem oka inkább csak az, hogy nem szoktam hozzá az ismerkedéshez. Az üzletkötés és alkudozás valahogy jobban megy.
- A nevem Floxber... - Vágom rá szinte automatikusan; évek óta nem volt szükség arra, hogy a teljes nevemet tudja valaki. Most viszont kissé zavarttá tesz ez a helyzet..Ugyan mi történhet, ha éppen tudja a keresztnevem is...? - Connie...És a tiéd?
Ismerkedésből elégtelen, de legalább túl vagyunk ezen a kellemetlenkedésen is., ideje témát váltani...
- Hozok rumot, ha akarod. Még pár napig biztosan nem tudsz majd felkelni, ilyen körülmények között, nem tudom meddig fog elhúzódni a gyógyulás. A hajó energiafelhasználását csökkenteni kell, hogy minél tovább kihúzzuk... Megpróbálom átkötni és működésre bírni az új pajzsgenerátort.
|
|
Mocsok
FRPG Guru
Ismerd el a hibáidat, s temesd el őket illően - különben visszajönnek kísérteni.
Posts: 337
Elfoglaltság: Elfoglalt
|
Post by Mocsok on Sept 9, 2016 15:25:59 GMT 1
Szemeimben újra megcsillant a remény fénye mikor választ kaptam első kérdésemre. A fájdalom ellenére újra elmosolyodtam, és csak ennyit mondtam.
- Nem érdekes milyen, a lényeg az, hogy tompítja a fájdalmat.
Nem voltam az a tipikus alkoholista. Ritkán ittam, elvégre jobban szerettem józan elmével gondolkodni, viszont egy ilyen esetben kész megváltásként szolgálhatott némi ital. Talán egy kis időre még azt is elfeledteti velem, hogy itt ragadtam egy istenháta mögötti lakatlan bolygón, egy szinte hasznavehetetlen hajóronccsal.
- Laer Walkyr.
Vágtam rá amint a nő szintén rákérdezett a nevemre. Kicsit fura volt újra kimondani. Elég régen hallottam már, annak ellenére, hogy a sajátom. Az ügyfelek, a célpontok és azok fogdmegei többnyire beérték azzal, hogy "fejvadász" vagy, hogy "mandalóriai."
- Ez egy jó ötlet. Így talán majd két hónapig is kihúzhatjuk majd. Amint tudok megpróbálok majd segíteni.
|
|
Londie
Lelkes fórumozó
Posts: 43
|
Post by Londie on Sept 12, 2016 12:55:28 GMT 1
Láttam rajta, hogy elviselhetetlen a fájdalom. Még fájdalomcsillapítónk sincs... Egészen olyan, mintha sajnálnám. Furcsa érzés.
Mondja a nevét, és már ajánlja is a segítségét. Csak bólintok az egészre, majd kilépek a szobából megemlített indok nélkül, bár a férfi sejtheti, vagy remélheti hogy a rumért megyek. Valóban így teszek. Egy üveg rummal térek vissza, amit még a sebfertőtlenítéshez bontottam. Ismét segítek neki felülni, hogy inni tudjon, aztán kerítek neki némi élelmet is - különben soha nem épül fel, ha a szervezete nem tud regenerálódni.
Kimegyek a központi terembe, é csökkentem az energiaellátás szintjét. Csak itt, és abban a szobában hagyom működni, ahol a katona fekszik.
Már elindulnék, hogy kipakoljam a szerszámokat a szereléshez, amikor eszembe jut a halott zsoldos. Ki hitte volna, hogy egyszer papot és temetkezési vállalkozót i kell játszanom... Magamhoz veszem az eleve bontott állapotban talált üveg rumot, kicipelem a hullát, és igyekszem a hajótól minél messzebb vinni. Lefektetem a földre, majd gy marék földet dobok rá. Fogalmam sincs miért csinálom ezt, mint egy bohóc...de nálunk az a hiedelem él, hogy amíg a holttestre nem hánynak földet, a lélek a testben ragad, és nem távozhat se mennybe, se pokolba, bár kétlem hogy ez az alak az előbbibe távozna.
Várok fölötte egy percet, aztán lelocsolom a rummal. Inkább így, mint hogy vadállatok tépjék szét a testet, arra pedig már nem vagyok kapható, hogy ássak. Előveszem az öngyújtóm - jól esne most egy szál cigaretta, de már egy éve leszoktam... - és meggyújtom. Hátat fordítok, és hagyom égni.
Visszatérek a hajóra, hogy belekezdhessek a munkálatokba. Sok a dolgom, és egyik sem könnyű. Előszedem hát az összes a hajón fellelhető szerszámot, és felhasználható drótokat, huzalokat. Nekilátok. Odakint már sötét van, és fáradt is vagyok, de addig csinálom, amíg bírom. Amíg végül el nem nyom az álom...
Telnek a napok, mindegyik pont ugyanúgy. Szerelek, pakolok, vizet hordok, kötést cserélek. A víznek az ízét mondjuk furcsállom, de nincs más, ezt kell megszoknunk. Érzem, hogy gyengébb vagyok, mint ezt megelőzően..ki tudja, miért. A gond az, hogy a környező furcsa vadállatok észrevették, hogy itt vagyunk, legalábbis azt, hogy én mászkálok vízért, ezért most már erre is oda kell figyelnem. Nem túl erős lények, egy lövéstől kiterülnek, de ha nem lenne fegyverem, szétszednének. Szerencsém, hogy még nem támadtak falkában, de lassan arra is számíthatok, mert napról napra többel találkozok...
|
|
Mocsok
FRPG Guru
Ismerd el a hibáidat, s temesd el őket illően - különben visszajönnek kísérteni.
Posts: 337
Elfoglaltság: Elfoglalt
|
Post by Mocsok on Sept 16, 2016 17:02:18 GMT 1
A lesérülésemet követő hét valami rettenetesen telt. Mivel a legtöbb mozdulat hatására úgy éreztem mintha kést forgatnának a vállamban, mást nem tudtam minthogy fekszek, ám az első tizenöt perc után rá kellett jönnöm arra, hogy ez nem éppen egy szórakoztató cselekmény. Vártam én már ennél jóval többet is, elvégre a préda nem ugrik csak úgy az ember ölébe, de valahogy a lesben eltöltött napok sem tűntek annyira unalmasnak mint az ágyban pár perc. Connie itt-ott benézett hozzám, de gondolom akadt jobb dolga is mint egy lesérült fejvadásszal társalogni.
Bár jó pár napig minden próbálkozásom kudarcba fulladt a lábra állást illetően nem adtam fel. Ennek az eredménye pár fájdalmas esés volt, de még ettől sem adtam be a derekam. Végül csak sikerült megállnom a két lábamon és bár a vállam még mindig nem jött rendbe, legalább már csak fele annyira sajgott mint a rosszabb napokon. Ki is sétáltam a már-már börtönömként funkcionáló teremből és túlélőtársam keresésére indultam. Hamar rá is leltem. Bár napja nagy részét hangos szereléssel töltötte, szóval ez nem számított kifejezetten nehéz teljesítménynek.
- Kell segítség?
Vigyorgok rá szélesen. Tény túl sok hasznom még így sem vehette, de ez még így is körökkel verte a semmit. Kicsit jobban megvizsgálva a nőt, elég fáradtnak tűnt. A szemei alatt lévő táskák lassan szatyrokká nőtték ki magukat.
- Pihenj le! A hajó egyetlen ágya mát úgyis szabad, ez az ócskavas meg hála a pajzsgenerátornak holnap is itt lesz még.
|
|
Londie
Lelkes fórumozó
Posts: 43
|
Post by Londie on Sept 17, 2016 22:22:38 GMT 1
A pajzsgenerátor legalább már működőképes. Ezzel nyertünk igazán időt. Itt viszont még nem ér véget a munka, mert a zuhanólandolás teljesen tönkreverte a gépet. Fontossági sorrendben haladva mindent próbálok működőképessé tenni, amit csak lehetséges. Ez viszont nagyon időigényes, gyakran ér úgy véget a nap, hogy ott alszom el, ahol éppen szerelek, vagy ha nem, akkor az egyik székben ülve töltöm az éjszakát. Mi tagadás, elég pocsék így tölteni egy hetet.
A fejvadász minden nap megpróbálkozik a felkeléssel... Nem szólok neki, bár attól tartok, csak jobban összetöri magát, akkor meg aztán itt rohadunk meg mindketten. Hiába esik el, mindig feláll. Edzett és erős, nem sokan képesek ilyesmire.
Lépteket hallok, úgy tűnik sikerült felállnia, és kijönnie. Felpillantok rá. Mióta megsérült, most néz ki a legtűrhetőbben, már nem olyan sápadt, és úgy tűnik, némi erőre kapott. A segítségét ajánlja fel, vigyorogva. Biztosan jó a kedve attól, hogy már ki tud mozdulni, és ez tényleg jó hír... Rajtam viszont látszik, hogy lestrapált vagyok.
- Fel tudtál kelni? Szép. - Ismerem el az érdemet. - Kösz, de még van dolgom, és amúgy is..kezd egyre hidegebb lenni odakint, úgyhogy valamit erre is ki kell találnunk... Vizet is kell hoznom, amíg még lehet. Remélem nem fajul odáig a dolog, hogy itt fagyjunk meg...
|
|
Mocsok
FRPG Guru
Ismerd el a hibáidat, s temesd el őket illően - különben visszajönnek kísérteni.
Posts: 337
Elfoglaltság: Elfoglalt
|
Post by Mocsok on Sept 23, 2016 17:49:36 GMT 1
- Nyugalom!
Mondtam a lánynak, majd bal kezem óvatosan vállára helyeztem.
- Pihenj le nyugodtan. Holnap is lesz nap. Ha gondolod én is hozhatok vizet, a hideg ellen meg vannak takaróink és alkoholunk... Nem a legjobb megoldás, de most ez is megteszi.
Mit sem törődve azzal, hogy hogyan reagál betessékeltem a hálószobába, majd reménykedtem benne, hogy ott is marad. Ezzel persze vállaltam azt a kockázatot, hogy mindezt nem úgy reagálja le, ahogy kéne és még kellemetlenebb sérüléseket okoz, kényesebb területeken. Muszáj lesz aludni. Még a végén szerelés közben elalszik itt nekem, aztán véletlenül a hajó maradványait is felrobbantja velem együtt.
Mialatt Connie a hálószobában volt, én nekiláttam annak, hogy újra ellenőrizzem fegyvereimet. Legalább egy hete egyikhez sem nyúltam, arról nem is beszélve, hogy őrizetlenül hagytam őket. Különösebb probléma ezúttal sem volt velük, de azért kellőképpen megtisztítottam őket a biztonság kedvéért. Mire végeztem kezdtem megérteni, hogy a lány miért aggódott annyira a hideg miatt, bár lehet ebben az is közrejátszott, hogy felsőtestemet egyedül a kötésem fedte, de az sem javított túlzott jelleggel a helyzeten, szóval jobb ötlet híján bekopogtam a hálószobába. Általában nem szokásom olyan felesleges dolgokkal törődni mint a kopogás, de sosem lehet tudni, hogy egy nő mit művel magában. Bár, nem mondom, hogy nem lesném meg, de egy hang a fejemben azt súgta, ez nem tenne túl jót az egészségemnek.
- Bejöhetek?
|
|
Londie
Lelkes fórumozó
Posts: 43
|
Post by Londie on Oct 14, 2016 19:58:07 GMT 1
Rápillantok a férfi kezére a vállamon. Most először érzem úgy, mintha valamiféle bizarr társakká váltunk volna - mégiscsak összeköt minket ez a nyomorúságos helyzet. Azt javasolja, hogy pihenjek le. Nem ellenkezem, nem látom értelmét, és időm sincs rá, mert már terelget is a hálószoba felé. Nem nagyon tudnék most ellenállni sem, mert pár napja elég nehezen állok a lábamon. Sejtettem előre, hogy le fogok gyengülni, de hogy ennyire, és ilyen hamar...erre nem készültem fel.
- Rendben. Pihenek, aztán majd... Váltjuk egymást, vagy majd meglátjuk, mire lesz szükség...
Néha azt érzem, hogy már gondolkodni sem tudok igazán. Szétszakad a fejem, ég a szemem, és hol ráz a hideg, hol pedig nagyokat sóhajtok a hőségtől. Ilyen gyorsan azért nem változik az időjárás, valami más lehet mögötte...az elgyengülés, vagy tudja a fene. Évek óta nem voltam beteg...
Levetem a védőfelszerelésem nehezebb darabjait, és lefekszem az ágyra. Ahogy kiegyenesedik a hátam az ágyon, hallom és érzem, ahogyan végigropog a gerincem - azt hiszem nem tesz túl jót a sok görnyedés és egy helyben való egész napos szerelés. Szinte azonnal elalszom, de ez semmiképp sem nevezhető mélyalvásnak. Képeket látok, színek kavarognak a sötétségben előttem... Hol vagyok? Megtörtént ez a pár hét egyáltalán, vagy ez csak valami rémálom..? Nehéz a testem, és zsong a fejem... Fázok, a takaróért nyúlok, de...már betakaróztam. Mégis vacogok. Borzalmas a fejfájásom. Homlokomra szorítom a kezem, felszusszanok...Csend. Egy sötét alak nyújtja a jobbját kézfogásra...én pedig elfogadom.
A kopogásra úgy riadok fel, mintha csak lövést hallanék. Kipattanok az ágyból, a lidérceim közül, és az ajtó felé teszek egy lépést...Aztán nem bírom rávenni magam, hogy én engedjen be, így csak felelek a kérdésre.
- Gyere nyugodtan.
Fogalmam sincs, milyen borzasztóan nézhetek ki, de még annyira az előzőek hatása alatt állok, hogy nem törődöm vele. Meglehet, a hajamat enyhén összeborzoltam, és a gondolataim is sápasztanak...Milyen meleg van idebent, ez kibírhatatlan...
|
|
Mocsok
FRPG Guru
Ismerd el a hibáidat, s temesd el őket illően - különben visszajönnek kísérteni.
Posts: 337
Elfoglaltság: Elfoglalt
|
Post by Mocsok on Oct 27, 2016 19:58:44 GMT 1
Miután megkaptam a kellő engedélyt, kinyitottam a köztem és a hálószoba közt gátat képező ajtót. Félhomály ide, vagy oda, a látvány némiképp meghökkentett, bár ezt igyekeztem a lehető legkevésbé kimutatni. Túlélő társam szörnyűbben festett, mint mikor a legutóbb láttam, pedig csupán fél óra telt azóta... Bár akkor sem volt túl rózsás a helyzet.
- Minden rendben?
Meg sem várva a választ tettem előre pár bizonytalan lépést, hogy közelebbről is megvizsgálhassam a szegény szerencsétlent. Sajnálatos módon a megváltozott távolság sem segített a helyzeten, sőt mintha csak romlott volna. Óvatosan a homlokára helyeztem az egyik kezem, majd ezt követően el is kaptam tőle a rémülettől.
- A pokolba! Forr a homlokod.
Még fel se gyógyultam, erre Connie belázasodik nekem, méghozzá nem is akárhogy. Ha elpatkol, látok rá némi esélyt, hogy még a közeljövőben követni fogom. Valahogy életben kellett tartanom ezt a nőt, a problémáim viszont ott kezdődtek, hogy sose szerettem az ápolónő szerepét betölteni. Meg nem is volt rá alkalmam... Egyszer mindent el kell kezdeni...
Elkeseredett vigyorral elmormoltam egy halk káromkodást, majd minden pokrócot amit csak találtam Conniera terítettem. Izzadjon csak, az jót tesz. Ezt követően mit sem törődve sérülésemmel, magamra kaptam a felsőm, fogtam a pisztolyom és elmentem vízért. Szerencsére semmi sem próbálta meg kihasználni ezt az alkalmat arra, hogy eledelt csináljon belőlem, szóval épségben visszatértem a hajóra. Mielőtt még odaadtam volna a betegnek belekortyoltam és valami nem stimmelt. Igazából már a szaga sem. Gőzöm sem volt, hogy mégis mi a fene lehet benne, de valószínű, hogy Connie javarészt emiatt volt lázas.
- Hát... A mai éjszakát víz nélkül kell kibírnod...
Bár nekiláttam felforralni a vizet, akkor is legalább két óra mire iható hőmérsékletre hűl le... Arról nem is beszélve, hogy még az sem biztos, hogy ez beválik.
|
|
Londie
Lelkes fórumozó
Posts: 43
|
Post by Londie on Oct 29, 2016 17:20:59 GMT 1
Azt hiszem szédülök, és a fejem... Mindent olyan kiszámíthatatlannak érzek magam körül. Nem is hallom Lear első kérdését, csak annyit veszek észre, hogy felém mozdul, és hozzám akar nyúlni...Odakapok hogy eltoljam a kezét, de még ez sem sikerül; az átkozott fejfájásom a látásomra sincs jó hatással. Mindegy is, mert magától kapja el a kezét tőlem.
A homlokom? Nem lehetek beteg, évek óta nem volt efféle bajom. Meg aztán, elég szánalmas, ha az ember lánya törékeny és sebezhető...ez nem az én stílusom.
- Jól vagyok, csak meleg van. Inkább magad miatt aggódj, katona.
Visszadőlök az ágyra, abban reménykedve hogy ez segít a fejfájásomon. Mintha. A következő érzés pedig az, hogy terheket pakolnak rám, kissé nehezebben lélegzem. Hát persze... Lear a hajó összes takaróját rámterítette. Igyekszem elrendezni őket, hogy kevésbé érezzem fullasztónak.... Elviselhetetlen ez a meleg, de mégis...mintha fáznék... Álom és valóság közt lebegek félúton, néha ide, máskor oda billenek... Könnyű lenne most meghalni, még az igazi nagy harcok előtt.
Álmok, rémképek. Színek és illatok... Mintha otthon lennék, anyám konyhájában. Vagy ez már a kocsma? Igen, ott ül a két névtelen törzsvendégünk, és már valakinek a nyakát is elvágták... Azon vitatkozunk a pult mögött, ki fog takarítani; ütnek és visszaütök.... Egy sötét alak a kezét nyújtja felém. Elfogadom a kézfogását. Fájdalmat érzek az oldalamban, szúr és éget, tompán, mégis élesen - meglőttek. Mindenem fáj már. Az ajtó felé pillantok, távozni látom az előbbi alakot...
- Mester...hát itt hagysz meghalni...?
Suttogni tudok csak, de felé nyúlok még. Eltűnik, én pedig sötét, és mély álomba merülök. Mintha csak meghaltam volna...
Felriadok, ahogy a katona belép. Reflexből ülök fel, és mintha fegyver után kapnék - ami nincs is a kezem ügyében -, mire észreveszem, hogy ez már a valóság. Végignézek szobán, és kezdek észhez térni...legalábbis azt hiszem.
Gond van a vízzel. Ezt eddig is sejtettem, de nem hittem, hogy betegek leszünk tőle. Hiába, körülöttünk minden arra törekszik, hogy valahogyan megöljön minket. Kár ezt szépíteni.
- Nem baj. Kibírom.
Megtörlöm a homlokom, sóhajtok.
- Hogy áll a pajzsgenerátor? Hány óra van?! Nem feküdhetek itt. - Már bontom is ki magam a takarórétegekből. Egy percet sem vesztegethetünk. Ha a katona megpróbálna visszatartani a felkeléstől és felöltözéstől, nem adom könnyen magam. Még betegen is van bennem erő, és nem félek visszakozni, vagy kiállni a társam ellen. Az idő szűkének gondolata most az eddigieknél jobban kísért... Talán ezt is láz okozza.
|
|
Mocsok
FRPG Guru
Ismerd el a hibáidat, s temesd el őket illően - különben visszajönnek kísérteni.
Posts: 337
Elfoglaltság: Elfoglalt
|
Post by Mocsok on Nov 6, 2016 0:35:22 GMT 1
A helyzet egyre javult... Legalábbis ezt hittem mikor elhagytam a hálószobát. Épp az alkarvédőmet babrálva figyeltem a fortyogó vízre mikor beszédet hallottam a hálószoba felől. "Mester... hát itt hagysz meghalni...?" Az ajtó zárva volt mégis tisztán hallottam. Valaki betört volna? Á az nem lehet... Nincs itt semmi csak vadállatok... Akkor Connie álmában beszélne? A pokolba! Az nem épp egy jó jel. A biztonság kedvéért átnéztem a hajó elsősegélykészletét. Persze antibiotikumot nem találok benne csak egy halom kötszert... meg pár ezer éves injekciós tűt. Remek...
Jobb ötlet híján ismét a hálószoba felé vettem az irányt és ezúttal már nem foglalkoztam olyan hasztalan hülyeségekkel mint a kopogás. Connie talpon volt. Makacs egy némber meg kell hagyni. Viszont én sem adom be egykönnyen a derekam, úgyhogy kihúzva magam, eltorlaszoltam előtte a kijáratot. Láttam az eltökéltséget a szemében. Ha kell akkor biza nekem ugrik. Én viszont nem hagyom, hogy elpatkoljon. A franc se tudja miért, de egyszerűen nem.
- Feküdj vissza!
Mindketten hátrányban voltunk. Neki a láz nekem a sérült vállam. Gondolom sejtette, hogy ha csapást mér rá, akkor az egész hetem kezdhetem elölről, viszont azzal is tisztában volt, hogy nem akarom megütni. Ez rázós este lesz...
- Holtan semmi hasznodat sem veszem, szóval maradj nyugton és gyógyulj meg! Tudom, hogy már így is jövök neked egyel, de ezt még kérlek tedd meg értem...
|
|
Londie
Lelkes fórumozó
Posts: 43
|
Post by Londie on Nov 6, 2016 17:14:11 GMT 1
Nincs időnk pihenni, egyszerűen..nincs ilyesmire idő...De hiába indulok nagy lendülettel az ajtó felé, akadályba ütközök. Megtorpanok, és felpillantok az útonállóra. Rám parancsol, meg még csak meg sem rezzenek a hangos szavakra. Ahelyett hogy visszahátrálnék szófogadóan, hátralépek egyet és végigmérem, mintha csak egy ellenfelet próbálnék felmérni. Ez a láz nem tréfadolog.
- Hű...A francba...milyen magas..és izmos... - Motyogom magam elé, legalábbis nekem úgy tűnik, ezzel szemben szinte normál hangerőn nyilvánítom ki a gondolataimat. Még így is gyengének érzem magam mellette, pedig sok férfit rongyoltam már a sárba. A sérült vállára pillantok. Ez nem lenne fair küzdelem, pedig... Kíváncsivá tesz az ereje.
Újra arra kér, hogy feküdjek vissza. Hát jó...a fejfájásom úgyis kezd újra kibírhatatlan lenni... Visszatalálok a racionalitáshoz - eszembe jut, hogy ha egyikünk meghal, a másiknak is annyi. És még ez így sem garancia arra, hogy mindketten túléljük.
- Ha meggyógyulsz, megküzdesz velem. - Nem igazán kérdésnek, inkább kijelentésnek hangzik a kihívásom, éppen ezért igazán választ sem várok. Visszalépek az ágyhoz, és visszafekszem. - Nem tartozol semmivel. Te se cselekedtél volna másképp.
Szusszanok egyet, nagyon melegnek érzem a takarókat.
- Nem kell aggódnod, ennyitől nem halok meg. - Jelentem ki biztosan. Remélhetőleg nem emelkedik fel újra a lázam, elég volt már a látomásokból.
|
|
Ben
Szerepjátékok Istene
"Supreme excellence consists in breaking the enemy's resistance without fighting."
Posts: 1,151
Elfoglaltság: Elfoglalt
|
Post by Ben on Nov 6, 2016 18:10:46 GMT 1
De igen, felemelkedik újra, mivel Mocsok nem találja izgalmasnak a sztorit <3 Ha belelestek a gépbe, a közeli hegyvonulat tulsó felén találhattok gyógynövényeket amik csökkenthetik - ám nem mulasztják el - a lázat. Oldjátok meg, hogy hogyan visz át téged, mert az idő pénz.  :* Figyelek. ( ͡° ͜ʖ ͡° ) |
|
Mocsok
FRPG Guru
Ismerd el a hibáidat, s temesd el őket illően - különben visszajönnek kísérteni.
Posts: 337
Elfoglaltság: Elfoglalt
|
Post by Mocsok on Mar 5, 2017 20:42:10 GMT 1
- Hű...A francba...milyen magas..és izmos...
Ezen kijelentés némileg meglepett. Sokkal inkább valami olyanra számítottam, hogy "Takarodj az utamból." vagy "Letépem a tököd és megetetem veled." éppen ezért kissé talán el is pirultam. Amit ráeszméltem igyekeztem nem rá gondolni, hogy ne legyen súlyosabb a helyzet és csak reménykedtem benne, hogy a sötét megteszi a jótékony hatásait ez ügyben és kellőképp álcázza a lázas túlélőtársam elől.
Sikerült elkapnom a vállamra irányuló pillantását. Hiába a magas láz, másodpercek alatt kiszúrta a a gyenge pontom. Ijesztő egy ellenfél, és felettébb érdekes.
- Ha meggyógyulsz, megküzdesz velem.
Az aggodalmam elillant. Szélesen elvigyorodtam és csak ennyit mondtam:
- Alig várom.
Végignéztem ahogy az ágyhoz sétál, majd kiléptem a szobából.
- Nem kell aggódnod, ennyitől nem halok meg.
- Tudom.
Azzal elhagyom a szobát. Az első dolgom az volt, hogy rápillantsak a fortyogó vízre. Szerencsére még nem futott ki, de a biztonság kedvéért lejjebb húztam a hőfokot.
Connie szavai egyszerre tüzeltek fel és gondolkoztattak el. Mandalóriai vagyok. Nehéz ellentmondanom egy párbajra amiben egy méltó ellenfél ellen küzdhetek. Viszont ha nem éli túl... Lehet, hogy küzd a betegség ellen, de ez nem biztos, hogy elég lesz...
Nem voltam egy optimista alkat, úgyhogy ezt nem bíztam a véletlenre. Szerencsémre a hajó szkennerei még működtek így végezhettem egy letapogatást a bolygón. Volt a közelben egy hegyvonulat amin túl a gép gyógynövényeket jelzett. Ekkor már tudtam mit kell tennem.
Levettem a vizet a tűzhelyről, majd egy kényelmesnek tűnő kanapét kiszemelve álomra hajtottam a fejem.
***
Másnap reggel korán keltem. Elsősorban fogtam a vízzel teli edényt, egy kisebb üres tálat és egy poharat, majd a háló felé vettem az irányt. Óvatosan lopakodtam be az ajtón, nehogy felverjem a beteget. Először a víz egy részét átöntöttem a tálba, majd beledobtam egy adag kötszert, összehajtogattam és kicsavartam belőle a vizet, aztán Connie homlokára tettem. A poharat megtöltöttem tiszta vízzel majd az ágy melletti éjjeliszekrényre helyeztem, majd rögtön mellé a pisztolyom is, mellé pedig egy cetlit.
"Ha nem jövök vissza időben, használd belátásod szerint."
Az a pisztoly nálam volt már amióta csak az eszemet tudtam és rengetegszer kihúzott már a bajból, de ezúttal a lánynak nagyobb szüksége volt rá. Még a hálószobába vittem egy adag meleg ételt, és jó néhány szárazat, aztán nekiláttam a felfegyverkezésnek. Felvettem a páncélt, a szkenner által szerzett térképet, feltöltöttem az alkarvédőmbe, és legalább kétszer is leellenőriztem a puskám állapotát. Készen álltam arra, hogy vásárra vigyem a bőröm, egy teljesen ismeretlen nőért úgy, hogy még csak jutalmat sem kapok érte...
Ez így végiggondolva elég idiótán hangzott, de már nem volt visszaút, úgyhogy elindultam...
(Ha Connie még akkor szeretne felébredni mikor készülődöm nekem úgy is jó, majd max a következő reagban úgy írom át a dolgot  )
|
|
:* 
)