Starshine Legacy - Heroes of Jorvik

Beth és Emma megbeszélik Emma és Bradley randiját


-Kellemes volt - kezdem. - Kávéztunk. De... Szóval, valószínűleg nem fogsz örülni, de... Szóval, megkértem, hogy legyen őszinte velem, hogy csak Chloe miatt hívott el vagy van más is. Amire azt mondta nos... Hogy félig igaz... Elmondta, hogy még mindig szerelmes belé, de kedvel engem. Aztán... Ah, szóval, ez nagyon kínos, de muszáj volt kimondanom, megkértem, hogy ebből, mármint vele meg velem, szóval érted, ne legyen semmi komolyabb, amíg nem lép túl Chloen, mert én meg tényleg kedvelem... Amire amúgy azt mondta, hogy igazam van, de ha nem akarom nem kell találkoznunk. De nem azt, hogy szeretne amúgy bármit - vallom be szomorkásan, de aztán felidézem neki, hogy mit mondott pontosan. - Szerintem őszinte volt, ami jó. Ő nem lát ebbe többet, ahogy Nagymama mondta. Én meg legalább tudom, mihez tartsam magam, szóval I guess fogunk még találkozni.

Melanie első dolga volt, hogy hazatért New Yorkba, miután alaposan átbeszélte a költözést Sofie anyjával. Természetesen Mara eleinte nem akarta Melanie pénzét elfogadni, ám a lány ragaszkodott hozzá. Munkát is Mara segítségével talált. Bár egyik munka sem volt álmai állása, de a nénike aranyos volt és jól is fizetett, ahogy a postás állás is, ezért a lány lenyelte minden büszkeségét. A megbeszélés hetének maradékát azzal töltötte el, hogy gyorsan meghirdettek egy garázsvásárt otthon, elrendezte a dolgait, felpakolt egy rakás holmit az internetre, amit a nevelőszüleinél hagyott, hogy onnan könnyedén tudják majd postázni a vevőknek. Természetesen a holmijaiból származó pénzt mind a nevelőszüleinek tervezte odaadni, egy kis részéből azonban el akar majd venni vásárolni magának, de egyelőre kivárja ennek a káoszos hónapnak a végét.
Bár Melanie nem mutatja, illetve a világért sem vallaná be senkinek, de egyenesen retteg attól, hogy egy ennyire új környezetbe csöppen bele. Elveszettnek és kiszolgáltatottnak érzi magát. New York-ban hamar kezébe vette az életét, de most rövid idő alatt kicsúszott a lába alól a talaj, s kezdhet mindent újra felépíteni a nulláról, ami nem lesz egyszerű. Természetesen azok az emberek, akiket eddig megismert kedvesnek tűnnek, s bár Richi nyomulásától illetve Sofie Latin Lover mániájától a falnak tudna menni, de összességében kedvesnek ítéli az embereket. Sőt, ott van Sofie és Mara is, akik teljes mértékben támogatják a lányt, s Melanie tudja, hogy bármikor számíthat rájuk, de nem akar. Nem miattuk, hanem a múltbéli dolgai miatt, ennek ellenére örül, hogy ismét napi szinten láthatja legjobb barátnőjét. Mégis van egy rossz érzése, gyomorgörcse, mikor arra gondol, hogy átköltözik a szigetre, s nem várja azt a napot. Ám az idő nem kegyes hozzá, így elég hamar elérkezik ez a nap. Nem visz túl sok holmit, két bőröndbe belesűrítette a dolgait. Borzasztóan érzi magát amiatt, hogy kiszolgáltatott, s más jóindulatára van szorulva, így egyelőre a bejött pénzeket sem adja át a nevelőszüleinek, hátha valami történne, ami miatt szüksége lenne rá, vagy éppen Sofie-éknak. Melanie nagyjából berendezkedik, s kezdi megszokni a napi tanyasi rutint, majd elérkezik a hónap vége, majd a következő eleje, s ideje munkába állnia. Minden reggel hajnalban kel, igyekszik besegíteni az állatok körül is, de mivel Melanie ne egy nagy korán kelő, így végül nem tud érdemben segíteni, mert különben elkésne. A munkában viszont hajt rendesen, bár még nincs ott hosszú ideje, de elégedettek vele a munkaadói. Ő pont azért sem tud menni a vadlovas bemutatóra, mert éppen dolgozik: kint van a piacon segíteni Sofie-ék szomszédjának.

Alig bírtam aludni az éjjel. Egyrészt amiatt is, hogy fog menni a mai nap, illetve amiatt is, hogy nekem egyáltalán ki kéne-e mennem. Félek, hogy én fogom megijeszteni és miattam fogják megölni. Szóval nagyjából két órát sikerült aludnom, mielőtt felkeltem egy rémálomból. Végülis már mindegy volt, inkább felkeltem és hosszan lezuhanyoztam, még hajat is mostam, pedig a lovardába fogok menni. Utána csak szokásosan befontam a hajam, hogy majd ne zavarjon, hagytam, hogy a vaskos fonat a hátam közepére essen. Ahogy belenéztem a tükörbe, kissé ijedtnek, izgatottnak, nyúzottnak, rettegőnek tűntem. Végül lekezeltem a sérüléseimet. Tulajdonképpen nem is volt baj, hogy ilyen korán keltem, legalább nem hallották a sziszegésemet. Nem voltak vészesek, de cserébe iszonyatosan belilultam a lábam is, a vállamról ne is beszélve. Egyedül a bokámat merem bekötni, mert a zoknim biztosan el fogja rejteni, így se anyának, se másnak nem fog feltűnni.

Ezek után lemegyek, megetetem Pörit, aztán nekiállok reggelit készíteni. Mivel ez egy nagy nap, anyáék is ki akartak jönni, de én mondtam nekik, hogy lehet, Zachary is kijön, nem kéne kockáztatni, de anya csak összeszorította a fogát és azt mondta, majd megoldjuk. Úgyhogy most szalonnás tojást készítek magunknak, Luke pedig kakaóba áztatott kiflikarikákat fog majd kapni. Egy adag kávét is lefőzök anyának, aki pont eddigre ér le még álmosan.

- Hát, te? – kérdezi, mire bután megrántom a vállam, de elrejtem a fájdalmat.
- Nem tudtam aludni… Gondoltam, akkor hasznos leszek… - válaszolom kicsit furcsa hangon. Anya látja rajtam, hogy halálra izgulom magam és hogy nem aludtam, így odajön és megölel, amit most szívesen fogadok.
- Hé! Minden rendben lesz! Azt mondtad, jól haladtok és a kávbojod is segített… Jó eséllyel indultok ma – próbál nyugtatni, mire én csak bólintok. Nem mondtam el neki a tegnapi balesetünket, még csak az kellett volna. Akkor nem biztatna ennyire…
- Megyek, felkeltem Oliver-t és Luke-t, addig idd meg a kávéd nyugodtan! – mondom neki kissé letörten, s örülök, hogy a lépcsőre nem lát rá, mert az elején igencsak sántikálok felfelé, mire belejövök abba, hogyan kell fájós lábbal felmenni.

Először Oliver-hez megyek, mert ő a nehezebb falat. Persze most is alig akar felkelni. Meg vele beszédem is van a tegnapi után.
Ma valahogy kivételesen egyszerűen ment a dolog, de látom rajta, hogy aggódik értem. Leülök mellé az ágyra.
- Oliver, figyi… Tudom, hogy megijesztett a tegnapi, de meg kell ígérned nekem, hogy nem mondod el senkinek! Anyának a legkevésbé… Tudod, az én apukámnak volt egy súlyos balesete, nem akarom, hogy…
- Tudom… - vág közbe kicsit sötéten. – Pont ezért nem szeretném, ha neked is bajod esne. Mi van, ha ma történik valami, hm? Valami komolyabb? – sziszegi nekem vádlón, mire bólintok.
- Igen, értem, de ne izgulj. Velem lesz Jake is és ő fogja a nagyrészét csinálni. Ha jól alakulnak a dolgok, akkor nekem semmit nem kell csinálni. Így jó lesz? Akkor megígéred? – kérdezem szinte könyörögve. Oliver egy kicsit habozik, de végül bólint egyet.
- Igen… - mondja végül. Megölelem, majd átmegyek és Luke-t is felkeltem, aki persze már ébren van, majd együtt megyünk le reggelizni. A családom nagyon rendes, tényleg próbált jókedvre deríteni, de én rettenetesen izgultam, így csak félig voltam vevő ezekre. Egy órán belül már úton is voltunk, felvettük Emma-t is, aztán már robogtunk is a lovardába. Furcsa volt otthonról nem biciklivel jönni.

Fél órán belül meg is érkeztünk, s az én izgulásom csak még jobban a tetőfokára hágott, pláne mikor megláttam Jake-t és Waltron-t. Próbálok takarásban lenni, hogy lehetőleg Waltron-t ne ijesszem meg, de azért szeretném látni a dolgokat.

Melanie sajnos nem tud jönni. Nyilván dolgozik - amúgy is ki van szegény a miatt, hogy velünk kell laknia, de ez van. Nem hinném, hogy csövesként jobb lenne, de azért Patty, Gerard és én eljöttünk. Nem tudom, a srác hogyan reagálja le, hogy az anyja visz minket, de én örülök. Egyrészt van fuvar, másrészt meg mindig öröm új embereket megismerni. A tömeg már nem annyira vonz. Attól függetlenül kíváncsian várom, mi lesz a dolog vége.

- Tudnám, mi ez a nagy felhajtás - teszek egy rossz májú megjegyzést. Nyilván értem, mi itt a tét, de kétlem, hogy mindenki az állatért aggódna, mint mondjuk mi. Közben keresem a tekintetemmel az ismerősöket - mondjuk az a lány, Beth a suliból....bizonyára itt van valahol.

Az iskola mellett nem gyakran van időm közösségi programokra járni, de Paul és Marc körülbelül két hete rágják a fülem, hogy menjünk el Firgrove-ba, valami ló ügy miatt. Őszintén, az Evelynes eset óta nincs kedvem semmiféle új lovast megismerni, de beadom a derekam, és elmegyünk a srácokkal. Marc vezet szokásához híven káromkodik, mint egy kocsis, Paullal meg Csámpiről beszélgetünk.
A lovardánál látok pár ismerős arcot, de őszintén örülök, hogy észrevétlenül beleolvadunk a tömegbe. Kíváncsi vagyok, mi sül ki ebből a napból...

Vegyes érzésekkel készülődtem reggel. Ugyan Beth szentül meg volt róla győződve, hogy Waltron nem akarta őt bántani, mégis van bennem egy kis bizonytalanság és rossz érzés ezzel az egésszel kapcsolatban. De megígértem Beth-nek, hogy elkísérem, és mindezek ellenére azért azt nem szeretném, ha elaltatnák ezt a lovat. De azért remélem, Jake-nek nem lesz semmi baja. 
Megetetem az állatokat, rendbe teszem magam, aztán felöltözök és megreggelizek. Ezekkel elég hamar elkészülök, szóval utána már csak várom Beth-éket, mert azt mondta, hogy el tudok velük menni kocsival. Amikor ideérnek, látom Beth-en, hogy nagyon ideges, ezért a kocsiúton igyekszem megnyugtatni és kis lelket önteni belé. Amikor a lovardába érünk, Beth mellett maradok, és még gyorsan visszaírok Bradleynek is.

Beth bármennyire is próbál a háttérben maradni, Waltron azonnal megérzi a jelenlétét ahogy kiszáll a kocsiból és izgatottan kezd ficeregni. Éppen ezért Jake-nek is elég korán leesik a dolog, így a karám széléhez battyog Waltronnal a nyomában.
Természetesen csak egy biccentéssel köszön, hisz itt az egész família, közben pedig alaposan végig méri a lányt tetőtől talpig.

Patty már kora reggel üzenetekkel bombázta Gerald-ot és Sofie-t is, illetve a kocsiban sem állt be a szája. Részletesen elmesélte a sztorit, hogy a polgármesteri hivatal ki akarta lövetni ezt a lovat, mert hogy nagyon kártékony, okozott már baleseteket és támadt már rá emberre is, nem is egyszer (természetesen GED-es egyénekre, de ezt ők nem tudják). Azonban Jeremiah Clive a Firgrove-i istálló vezetője, akire sokak a lósuttogóként hivatkoznak azonnal ugrott, befogta a lovat és hazaszállította a lovardájába. A polgármestertől 1 hónapot kaptak arra, hogy egy kezelhető állatot faragjanak belőle.
A kocsiból kiszállva megpillanthatják Beth-et és a családját.
-Gyertek, menjünk oda! - húzza is egyből maga után Sofie-t, Gerald meg kénytelen őket követni. Gerald anyja talált magának más társaságot akivel tud sutyorogni.
-Sziasztok! - köszönt mindenkit lelkesen Patty. - És jó napot! - köszön Beth anyukájának is. - Annyira hihetetlen, hogy segítettél ennél a lónál! Biztos nagyon ügyesek voltatok. Milyen érzés volt a sziget két nagy lósuttogójával együtt dolgozni? - kérdezi izgatottan.

Romi itt nem igazán ismerhet senkit, csak Emmát, akivel egy iskolába járnak meg esetleg az unokatestvérét. Paul ezzel szemben először kíváncsian körbejárná a terepet és magával rángatja a testvéreket. Majd miután az önkörbevezetésnek vége visszatérnek ők is, majd a tömeg után elvonulnak a pálya felé, amit korábban lekerítettek erre a célra.
-Hű, milyen szép állat! - jegyzi meg Paul csodálattal.
-Hát nem tudom, elég rottyon van, nem? Csapzott meg sovány is, nem? - kérdezi. Közben Paul meghallja Patty szavait, amiken fellelkesülve elkezd közelebb araszolni a csapathoz, hogy ő is hallja miket beszélnek. Közben erősen jelez Rominak és Marc-nak, hogy ők is jöjjenek már.

Én óvatosan intek egyet Jake-nek, Waltron-ra alig bírok ránézni, rettegek, hogy meggyűlölt és esetleg továbbra is fél tőlem. Szerencsére már Luke is tudja, hogy nem szabad hangoskodni, így ő Oliver-rel kézenfogva odasétál Jake-hez (Luke valamiért teljesen odavan a srácért) és beszélgetni kezd vele, miközben Oliver csak csendben van és inkább Waltron-t figyeli.

Anya is kicsit odébb megy, miután köszönt, ő inkább leül a lelátón, de jelzett, hogy ha kellene, akkor ott van. Így kettesben maradunk Emma-val. Egyre többen lesznek, így még ha akarnék, sem tudnék odamenni Jake-ékhez.
- Sziasztok! - köszönök kedvesen, mosolygok, bár kicsit azért izgulósra sikerült. - Hát... Remélem... - mondom közepesen meggyőzően. - Azért azt hiszem, hogy Jake-nek nagy érdeme van ebben, nélküle semeddig nem jutottunk volna - kezdek lelazulni, úgy ered meg a nyelvem is kicsit. - Hogy mondjam... Fantasztikus! Tényleg elképesztően nagy tudásúak és nem csak azért, mert sokat tudnak, hanem mert ez így... Nem tudom, oké, furán hangzik, de így a vérükben van. Ösztönből jön... Tényleg fantasztikusak... - pillantok egy kicsit Jake-re.

- És ti hogy hogy kijöttetek? Érdekelt, mi lesz a vége? - kérdezem tőlük érdeklődően.

Útközben megismerhettem Waltron történetét, Patty meg hiperaktívabb, mint egy búgócsiga. Nem is értem ezt a lányt. Miért van így feldobva? Az, hogy meg akarnak ölni egy lovat, messze nem dob fel, de lehet, valami más az oka - vagy optimista, nem úgy, mint én. A közelben meg is pillantjuk Beth-et meg a családját. Esélyem sincs elkerülni őket, na, nem mintha ez lenne a szándékom, de Patty rögtön oda is húz. 
- Jó napot! Sziasztok - köszönök én is aztán.
- Érdekelne, hogyan alakul a paci sorsa - mondom, és valóban szép állat. Kár lenne érte. Persze nekem az állatokkal suttogás mindig valami fura okkult mágiának tűnt leginkább, de biztos csak én vagyok elrontva, valahol. Mindegy. Legalább újra láthatom Beth-et. 
- Szorítunk a vad szépségért - mondom aztán, Waltronra utalva. Tényleg varázslatos látványt nyújt. Igencsak bántana, ha tényleg kilövik. Különben is milyen elmebetegnek jut eszébe ilyesmi? Kiirtani egy lovat, mint a levélzabáló csigákat otthon a kertünkben? Áh, felfoghatatlan, de azért kíváncsian várom a fejleményeket.

Pault követve indulunk meg valami embercsoport felé,amikor ismerős(ebb) alakokat pillanatok meg: az anyukát és a kisfiút, akik megmentették Vali és az én hátsó felemet egy pár hónapja a bevásárlóközpontban, az elől az idióta biztonsági őr elől. Nem merek rájuk köszönni, csak mosolyogva intek a kissrácnak, mire Marc kérdő fejjel néz rám, én meg halkan elmagyarázom a sztorit. Mikor visszatérünk a beszélgetésbe, kiderül, hogy a lány, aki előttem áll, ezzel a -mint kiderült - életveszélyes lóval dolgozott. Minden elismerésem, Tobynál volt szerencsém megtapasztalni, milyen ha az életével játszik az ember aktívan.

Amíg állunk Beth-tel, odajön hozzánk egy csapat ember, akiket én nem ismerek, de úgy tűnik, ők ismerik Beth-t, ami nem meglepő, mert ő velem ellentétben szeret ismerkedni. De azért köszönök nekik én is, és aztán a barna hajú beszédes lány mögött észreveszem azt a vékony srácot, akivel a könyvtárban találkoztam. Akinek az a könyve volt! Mit is mondott Nagymama, mi a neve? Gideon? Nem érdekes, de később mindenképp beszélnem kell erről Beth-tel. Nagyrészt csak csendben állok, amíg Beth meg a másik két lány megbeszélik hogy Jake milyen nagyszerű és mennyire drukkolnak Valtronnak, amivel amúgy egyetértek.