Starshine Legacy - Heroes of Jorvik

Rögtön ezek után letámadnak a többiek, így velük beszélgetek a maradék időben. Bevallom, az én ízlésemnek kicsit több lány van itt most, mivel én a fiúkkal jobban kijövök, de sosem zavart a dolog, szóval én jól elvagyok bárkivel. Meghallgatom Steph hétvégéjét is és osztom a többiek gondolatait: vigyáznia kéne, nehogy baja essen, nehogy belerángassák valamibe vagy nehogy összetörjék a szívét. Bár nem a kedvenc emberem a csaj – nekem kicsit sok és túl sokra tartja magát -, de azért aggódnék érte, ha baja lenne.

Végül rám kerül a sor, így elég gyorsan összefoglalom, mi volt az új lóval, na, meg a vasárnapot is elég dióhéjban. Szerencsére az emberek, akikkel az időm töltöttem, nagyobb lelkesedésnek örvendtek, mint maguk a programok, így hamar el is lett felejtve. Én csak a vállamat rángattam, hogy ja, így alakult és amúgy minden fasza volt. Kicsit nem értem ezt a hatalmas felhajtást Jake és Chloe körül. Mármint ja, mindketten nagy emberek, de azért engem kurvára zavarna, hogy állandóan így vagy úgy reagálnának rám…

Később aztán kapok egy üzenetet Valerie-től. Kicsit hezitálok, de végül úgy döntök, nem éri meg nagyon titkolózni.
"Szia! Nagyon-nagyon hálásak vagyunk. Ami azt illeti, engem megkértek, hogy amennyire lehet, ne sokat mondjak el, de megértem az aggályaidat. Valaki súlyos beteg lett és jött az ötlet egy régi gyógyfőzetre, ami segíthet neki, ahhoz gyűjtünk növényeket. Ha ez nem segít, akkor el fogják szállítani valamilyen másik kórházba. Ez az alapvetés, ezért próbálkozunk még utolsó szalmaszálként ezzel a főzettel. Remélem, így sikerült kicsit megnyugtatni téged:) Még egyszer köszi!"
"Kicsoda?"
"Hát, ezt nem kéne elvileg elmondanom... De megértem, ha emiatt nem akarnál segíteni, szóval ha ragaszkodsz hozzá, akkor elmondom. Csak én is úgy segítek, aztán kicsit úgy érzem, nem tartom a szavamat, ha elmondom... Ha érted, mire gondolok..."
"Miért is ilyen titkos az egész? Csak nem valami illegális dologról van szó? Vagyis... illegális személy?"
"Jesszus, dehogyis! Csak sokan ismerik szigeten, fontos ember... Én nem tudom, szerintem csak nem akarnak nagy feneket keríteni annak, hogy ez a valaki beteg és ha kitudódna, akkor mindenki tudná, mi van vele és szerintem csak egy kis magánszférát akarnak hagyni neki, hogy ne csesztessék."
"Aha... Nos sorry not sorry, én csak akkor segítek, ha tudom kiről van szó, meg amúgy a tünetei is érdekelnének, meg hogy mióta tart (szakmai ártalom). Na meg, ha tényleg olyan súlyos, miért nem lehet tényleg csak egyszerűen kórházba vinni, ahol rendesen ellátják? Hmm..."

Felmordulok. Komolyan, jobban jár, ha Emma-val beszél, én nem sokat tudok.

"Oké, oké... A bárónő beteg? Asszem... Őszintén, én nem nagyon kérdezgettem. Az unokatesóm odajött, hogy gáz van, záros határidőn belül meg kell ezt oldani, én meg nem kérdezgettem, hogy őszinte legyek. Megbízom benne és abban, hogy ha ezt kérte tőlem, akkor van valóságalapja annak, hogy ez segíthet. Meg hát, ha elviszik a bárónőt, akkor nem tud a versenyre sem menni, ami elvileg egyenlő a bukással. Ezért próbálják még ezt, hátha nem kell elszállítani."
“Haaahh… érdekes. Hol és mikor tudom odaadni a cuccost?”
"Hogy lenne neked kényelmes? Alkalmazkodom, amennyire tudok, ha már ilyen jófej voltál!"
“Nekem van autóm, szóval tulajdonképpen bárhova eljutok. Meg most itthon is vagyok, szóval nem gáz.”
"Igazából az állami suliba járok, onnan én is el tudok jutni városon belül, de ide jöhetsz, ha gondolod"
"Ewww... nem. Oda nem. Életem megkeserítője volt az az iskola, szóval igyekszem elkerülni. De azzon kívül bármi jó lehet."
Felnevetek. Gondolkodom egy helyen, amit mindenki ismer.
"Oké, asszem, ezt megértem... A városi könyvtár esetleg? Vagy valamelyik fő tér? A plázához nem mennék el, ha nem baj, utálom azt a helyet..."
"Jogos, oda most nagyon én sem. Legyen a könyvtár akkor."
“Igyekszem nem elkésni!”

Ezek után hamar eltelt a nap, aztán a könyvtárban én sem jutottam sokra, bááár találtam egy fura könyvjelzőt. Oké, nem gondolok sokat bele, de mostanság fura dolgok voltak, szóval mondhatni, mégiscsak egy jelnek fogtam fel. Na, ja. Úgyhogy biztosan felkeresem ma még a könyvtárat. Rám mosolygott a szerencse is, mert kaptam egy üzenetet Evan-tól, hogy még van pár elintézni valója, szóval majd ír, ha kész van és felvesz, ahol éppen akkor vagyok.

Van egy kis időm, hogy elnézzek a városi könyvtárba és kutassak kicsit. Írok is Emma-nak és Sofie-nak is, hogy odatartok, hátha találok valamit. Ott a fiatalabbik könyvtárosnő készségesen elvezet a levéltárhoz, sőt a polcot is megmutatja, hol keressem az 1871. évi 12. számot, ám többet nem tud segíteni, mert elhívják onnan, így magamra maradok. Milyen szerencse, hogy a városi könyvtárban telik nekik kedves könyvtárosra is, nemcsak a mogorva fajtára... Állapítom meg magamban, ahogy éppen követem a kedves hölgyet, aki még a polcot is megmutatja. Mielőtt lelépne, még megköszönöm neki.

-Nagyon szépen köszönöm a segítséget, ez életmentő volt! - mondom neki mosolyogva, majd visszafordulok a polchoz, és megkeresem, amit keresnem kell. Elkezdem böngészni a 6. polcsort, s rátalálok a megfelelő számra. Ahogy kihúzom, jön vele egy másik is, amely a földre hullik kinyitva. Érdekes módon ez nem a soron következő szám, hanem egy majdnem húsz évvel későbbi példány. Az oldalon pedig, ahol kinyílt az újság, egy viszonylag ismerős arcot vélhetek felfedezni. Persze kettőt sikerül kihúznom, de nem baj, ma már nem lepődöm meg semmin. Aha, a lófaszt nem. Majdnem pofára esek, ahogy meglátom a képen a faszit. Na, azért a lófasznak is van vége! Megkapaszkodom a falban. Ha nem lenne kép, akkor azt mondanám, ez Mr. Sands-nek a felmenője. De a kép pontosan ugyanolyannak mutatja, mint ahogy én ismerem, hát, baszki, ez nem véletlen! Meglesem gyorsan a másik újságot is, ahol 20 évvel később is ugyanúgy néz ki. Mi a fos ez? Elolvasom a cikket is, minden klappol vele kapcsolatban. Nem tudom magam túltenni a sokkon, így csak írok egy üzenetet Emma-nak, hogy ha tud és van ideje, siessen ide, addig én visszatérek a könyvtárosokhoz és először az online katalógus alapján próbálok minden Dark Core-os és Mr. Sands-t érintő cikket fellelni, de ha nem megy, akkor a kedves könyvtároshoz térek vissza. Most már minden érdekel.

Az újságok, amiket végül megtalálok:
-1871. évi 12. szám: ebben Mr. Sands Mr. Sandy-ként van említve.
-1890. évi 6. szám, ahol a multimilliárdos Mr. Owen D. Sands-ként van rá hivatkozva.
-1903. évi 5. szám, ahol egy Deep Core-i bányabalesetről írnak.
-1904. évi 8. szám, ahol arról írnak, hogy az előzőévi baleset miatt (ahol 211 dolgozó és 14 civil életét veszítette) berekesztették a Deep Core minden tevékenységét Jorvik szigetén örökre.
-1933. évi 7. szám, melyben egy Little Starshine nevezetű ló megmentett négy lányt.
-2003. évi 7. szám, melyben Anne von Blyssen eltűnéséről írnak. Ahogy jobban megnézem az újságot, mintha azt vélhetném felfedezni, hogy Anne és a lova ragyognak akár a nap, ám ez pár pislogás után elmúlik. Mintha Anne kesztyűjén hasonlít a szimbólum arra a napra, ami a mi családi ereklyénken is található.

Ám sajnos több feljegyzést nem találok sem Mr. Sandsről, sem az eltűnt lányokról, sem semmilyen Starshine nevezetű lóról. Ám rengeteg szám hiányzik a Jorvik Gazette újságból. A kedves könyvtáros nem igazán ér rá, de amikor tud szakítani egy kis időt, megmondja, hogy ő sem tudja, miért nincs a levéltárban minimum egy példány az összes újságból és hogy sajnálja, hogy többet nem tud segíteni.

Ezek után egy kis útbaigazítással találok egy vaskos legendákról szóló könyvet, ami Jorvik keletkezéséről szól, de abban csak egyetlen egy kis fejezet szól a léleklovasokról, ott sem túl bőbeszédűen. Amit innen megtudok: a négy léleklovas és a négy lélekló összefogva hatalmas erőt képviselhet és megvédheti a szigetet, sőt a világot a gonosztól, de bővebben nem taglalja a témát. Ír valamit az erejükről: van, aki bármilyen fizikai sérülést képes begyógyítani, van, aki képes látni a múltat, jelent és jövőt, van, aki képes átjárókat biztosítani a világok közt, illetve az utolsó léleklovas a villám pusztító erejével rendelkezik és képes életeket elvenni, lelkeket elpusztítani. Az utolsó nem tűnik túl hősies erőnek...

Beletelik jó húsz percbe, mire összeválogatok mindent, de ami egyből feltűnik, hogy jó pár hiányzik. Mi a szar... Még a könyvtáros szerint is meg kellene lennie... Egyre furább ez az egész és egyre jobban borsódzik a hátam a dologtól... Még kimondani sem merem... Lehetséges volna, hogy Zachary apja Mr. Sands volna? De hát... Hogy a tökömben jelenhet meg kétszáz évvel ezelőtti cikkben?! Nem lehet, csak egy rokon, aki a végtelenségig hasonlít rá... Aha, ez is kicsit fura... Hogy ezeket kicsit eltaszítsam magamtól, elkezdem olvasni a cikkeket, amik egyrésze átlagos hírnek tűnik, a másik része meg megint túl varázslatos. Mi a fos történik napok óta?! Mindenesetre lefénymásolom az összeset, hogy legyen nekem is egy példányom belőle, ki tudja, mire használhatjuk még. Végül sikerül egy ősi legendás könyvet is találni, amiben nem sokat, de legalább írnak a Léleklovasokról. Gyorsan írok Sofie-nak is, hogy találtam valamit, majd lefotózom neki, hogy elolvashassa. Ekkor ír Emma, akinek gyorsan megírom, hogy hol vagyok, jöjjön ide nyugodtan, megvárom, vagy ha gondolja, én is mehetek.

-Szia! - köszön nekem halkan, ahogy megérkezik. - Képzeld, majdnem megevett a könyvtárosnő, és Chloe mentett meg. Jake pedig írta, hogy vannak növényei, meg én is találtam... Te mit fénymásolsz? - néz rám.
-Szia! Chloe? Hogyan mentett meg? - kérdezem tőle kicsit kizökkenve. - Ja, én is szereztem növényt, majd ide fog jönni, szóval itt át tudjuk venni majd! Őőő... Hát, ja, ez elég komoly, de... Vágod Zachary-nak az apját, Mr. Sands-t? Na, asszem, ő valami vámpír vagy a tököm se tudja, de bazzeg, a faszinak a felmenői vagy ugyanúgy néznek ki, mint ő vagy ez ő... - mutatom meg a cikkeket neki is.

-Helyretakta a bolond könyvtárosnőt - forgatja meg a szemeit, bár ez kivételesen nem Chloenak van szánva. - Bár nem nekem akart segíteni, gondolom, de mégis... Szóval fura - vonja meg a vállát. -Micsodaaaa? - nézi ő is az újságokat döbbenten. Mr. Sands tényleg egytől-egyig ugyanúgy néz ki minden cikkben, 200 év különbséggel is. - Itt valami nagyon nem okés... Ez biztos ő, ennyire nem hasonlíthatnak rokonok se! És hogy mind pont ezzel is foglalkozzanak... - kirázza a hideg. Mégis hogy lehetséges ez?

-Kíváncsi vagyok, hogy sikerült neki... Gondolom, használta a szövegét, az tényleg elég komoly tud lenni - kuncogok. -Nekem mondod?! Hallod, kiderül, hogy az a balfasz Zachary nemcsak egy faszkalap, de még valami sötét titka is van... Lassan nem is bánom annyira, hogy eltűnt az életünkből... Mondjuk, amúgy sem - fintorgok. - Te nem tudsz erről bármit? Vagy szerinted Chloe? Ő elég sok mindent tud... - morfondírozom.

-Amúgy is jó, hogy eltűnt... Bár ez alapján, lehet, 50 év múlva visszatér valaki más életét tönkre tenni - kirázza a hideg a gondolattól is. Valami nagyon nincs rendben ezzel. - Nem, most látom először. Talán Nagymama tudhat valamit? Chloe szerintem már egy életre eleget segített nekünk, nem hiszem, hogy értékelné, hogy tovább zavarjuk, csak most növények helyett vámpírokkal... – sóhajtja Emma.

-Megkérdezheted végülis - morfondírozom. - De az is lehet, hogy érdekelné a dolog... - erősködöm kicsit, de aztán elengedem inkább, nem akarom nagyon traktálni a lányt. Ekkor megrezzen a telóm. Valerie: “Itt vagyok a könyvtár előtt.”
-Uhh, megérkezett az emberünk! Gyorsan behozom a növényeket, egy pillanat! - mondom Emma-nak, majd felkapom az előre megvett brownie-t és csendesen kisurranok az épület elé. Ott próbálom betájolni, ki is lehet az emberem a növény miatt is és próbálom elkapni a pillantását.

Hamar egy fekete Suzuki-nak támaszkodó lány felé terelődik a figyelmem, akit több elhaladó fiatalabb lovas lányka gúnyol ki. Igazából az autónak támaszkodó lány ezekkel nem is foglalkozik, csak a telefonját nyomkodja az egyik kezével, a másikban pedig egy zacskót tart. A gúnyolódások közepette meghallom a Valerie nevet is. Többnyire a lovas tudását szidalmazzák, meg hogy milyen gáz, hogy csak így abbahagyta, mindenki tudja, hogy csak szimplán nem tudott többet nyújtani és az addigi eredményei is csak a szerencse műve, meg az, hogy mások nem jelentek meg a versenyeken.
Egyből ideges leszek, ahogy meghallom, hogy valakik basztatni kezdenek valakit. Mi a fasznak? Nincs jobb dolguk? Nekik ettől jobb lesz vagy mi van? Bár szerencsére ő lesz az emberem, akkor is odamentem volna, ha nem ő lett volna. Szóval odamegyek és cinizmustól csöpögő hangon szólalok meg.

-Talán ha egyszer elérnétek olyan eredményeket, mint Valerie, akkor talán... Nem, akkor sem érdekelne senkit, amit mondotok. De addig is tök gáz, hogy féltékenységből ilyen szöveget toltok... Na, inkább gondoljátok át az életeteket és hogy mit akartok az egésztől útközben, pápá! - intek, hogy húzzanak a francba. Ha valamelyik szeretne megszólalni, akkor csak letorkolom. - Mondom, húzzatok innen, senki nem kíváncsi rátok és a buta liba fejetekre! Csövi! - integetek, majd elfordulok tőlük és nem érdekel, bármit mondanak is, ignorálom őket és csak Valerie-re figyelek. -Szia Valerie! - mosolygok rá kedvesen.
A fiatalabbak azonnal el is húznak, de van egy nagyon beképzelt, nagyon gazdag picsának tűnő csaj, akit ez csak még jobban felidegesít és el is indul feléjük.

-Nem hiszem, hogy abban a helyzetben vagy szívem, hogy te bárkivel is így beszélj… - gúnyosan végigmér. - Mármint nézz magadra. Már a ruháidon is látszik, hogy egy rendes edzőre sem futja. Mit tudsz te felmutatni, ami alapján te így beszélsz velem? Még a lúzer királynő sem szól vissza, mert tudja, hogy igazunk van - áll meg karba font kezekkel tőlem egy 2 méterre. Rajta is ugyanaz az egyenruha van, mint Emmán. Valerie egyelőre nem szól semmit, csak némán figyeli az eseményeket.
Kissé undorodó, de unott arccal nézek vissza rá. Alaposan végig mérem, majd kitör belőlem a nevetés. De úgy igazán.

-Jaj, szívem, nem mindenkinek van szüksége edzőre, hogy fel tudjon mutatni valamit - folytatom cinikus mosollyal. - Tudod, nem a pénzed tesz feljebb valóvá, de majd ha kicsit még érsz az életre, remélem, felfogod majd, mik is az igazi értékek. Addig költsd csak apuciék pénzét és hidd azt, hogy a pénz, a menő rucik, a drága edző és drága lovak tesznek valakivé. Tudom, könnyebb ezekkel takarózni, mint felvállalni, hogy mennyire üres vagy. Majd szólj, ha sikerült önálló személyiséget fejlesztened, ha lesz egy önálló gondolatod vagy rájöttél arra, mi is lehetne fontos az életben, mielőtt full egyedül maradsz... Addig nincs miről beszélnünk, drágám, jó pénzköltést, hamis barátokat, és hamis célokat! - fordulok megint el, majd a szememet forgatom Valerie-re, hogy mennyire geci idegesítőek ezek a picsák.

-Ez a lúzerek szövege - nevet fel a csaj. - Nem mintha te értél volna el valaha bárhol bármit, mert ha az ellenkezője lenne, akkor már hallottam volna…
-Na jó, most untalak meg - löki el magát a kocsitól Valerie. - Kapsz 20 másodpercet, hogy elhordd magad - néz nyugodtan a csajra, de van valami veszélyesen fenyegető az aurájában meg a higgadtságában. A csaj megint csak felnevet, nem veszi komolyan.
-Ugyan mit tudnál Te tenni…? - kérdi nevetve. Vali csak az óráját kezdi figyelni, majd bekopog a hátulsó ablakon.
-Csibész - mond ennyit jól hallhatóan, mire egy sárga boxer megőrül az autóban és egy sötét tigriscsíkos buksi is feltűnik, de az sokkal nyugodtabb. Csak figyel, még morogni sem morog. Hasonló érzést kelt, mint Valerie most, aki amúgy a kezét az autónak a kilincsére helyezi.
-Úgysem mered… - mondja a csaj, de már picit hátrál.
-Try me - húzza egy félmosolyra a száját.
-Nem akarom, hogy az undorîtó dögeid összenyálazzák a ruhám, de később ezért még számolunk - mondja majd elgyorssétál. Valerie csak gúnyosan felnevet.

-Helyes, én is így gondoltam. Nyugi srácok - szól be a kocsiba, ahol a tigriscsíkos boxer felenged, a másik meg farokcsóválva nyálazza össze az ablakot. -Kedves volt tőled ez az előbbi, de ha folyton magadra veszed az ilyen fogyatékosokat, nagyon hamar ki fogsz égni. Tessék - nyújtja át a zacskót, majd megindul a vezető ülés ajtaja felé. Csak összefont karral hallgatom a következő beszélgetést, igazából én már nem terveztem válaszolni neki, de Valerie intézi a dolgot. A végén csak a szememet forgatom, majd rámosolygok.

-Ugyan... Már hozzászoktam ezekhez, nem veszem magamra... - legyintek, ahogy átveszem a zacskót. - Köszi szépen a segítséget! - mondom, majd ahogy elindul, még utánaszólok. - Uff, hé, várj! Nem igazán tudtam, mit hozhatnék, de végül a brownie mellett döntöttem, remélem, szereted! - mosolygok rá kedvesen. - Még egyszer nagyon köszi és ha bármiben kéne segítség, állok majd rendelkezésedre! - ajánlom kedvesen, majd várom a válaszát. Valerie megtorpan, vissza is fordul, de nem veszi át a brownie-t.
-Köszönöm, de diétázom - mosolyodik el. - Rendben, majd észben tartom - int egyet, majd beszáll a kocsiba és elhajt.
-Hát, jó! Legyen szép napod! - majdnem hozzáteszem, hogy pihenjen is, de az talán nem lett volna szép, szóval inkább nem, majd elindulok vissza. Miközben Emma olvasgat, lassan megjelenek a szatyorral.

-Halihó, visszajöttem! Kaptunk egy kis segítséget a gyógynövényekhez! - mondom, majd átnyújtom Emma-nak. -Hogy állunk amúgy? Miket olvasol? - veszem észre a könyveket.
-Oh, király! Nagyon köszi - suttogja. - Semmi érdekeset... Volt itt egy fiú, és képzeld... - gyorsan összefoglalja, mit látott a könyvében. - Sajnos azt mondta, saját, és aztán el is sietett... Nem ismered esetleg? Vékony, szőkésbarna haj, elég félénk, és nem a mi sulinkba jár, de velünk egykorú. Szereti a lovakat...? Ez alapján legalábbis - bök a könyvre. -Oh, és ezt nézd meg - veszi elő a fényképet. - Ez Nagymama. És Jeremiah. Meg egy csomó ismeretlen ember... És nézd a lány karkötőjét!

Figyelmesen hallgatom Emma-t, és amikor említi a dolgokat, akkor tágra nyílik a szemem és kapkodni kezdek. Előveszek egy papírt a táskámból, illetve valami íróeszközt, aztán gyorsan rajzolni kezdek, hogy én mit láttam azon a furcsa helyen.
-Ilyesmi volt? - kérdezem tőle felé mutatva. Aztán elgondolkodom, ki lehet. - Biztos láttam már, de ez a leírás sajnos elég sok mindenkire igaz - mondom szomorúan. Majd megint tágra nyílik a szemem. - Mi a szar... Nem tudtam, hogy ismerik egymást... Azta! Az a karkötő eléggé hasonlít a nyakláncunkra! - veszem elő a pólóm alól, hogy összehasonlítsuk.

-Igen, pont ilyen! - bólogat. - Sejtettem, pedig jó lenne összefutni vele... hátha kölcsönadná ezt a könyvet? Azt mondta, mesekönyv, de hát minden mesének van valami igazságalapja... és nem volt időm rendesen megnézni - mondja csalódottan. - Nem, én se tudtam! Sose mondta. Bár gondolhattuk volna, kb. egyidős korosztály. Megyek hozzá délután, majd kifaggatom. És tényleg! - mondja a nyakláncra célozva. - Pedig nem rokonod egyikük sem a képről, nem? Amúgy lassan indulnom kell. Még ki kell mennem a lovardába, mert Jake-nél is van egy növény, aztán Nagymamához... – mondja sóhajtva. Ekkor megrezzen a telóm. Evan: “Elszabadultam. Ki tudsz jönni a főtérre? 5 perc és ott. És bocsi!”

-Hm, fura, egyre többször jelennek meg ezek a dolgok, Em, nem tudom, mi történik velünk... - húzom el a számat. - Mindenképpen kérdezd meg! - mondom határozottan. - Nem tudok róla, nem ismerem fel egyiküket sem... - mondom elgondolkodva. Ekkor megrezzen a telóm. Evan: “Elszabadultam. Ki tudsz jönni a főtérre? 5 perc és ott. És bocsi!”. - Ohh, itt van Evan, indulnom kéne... - mondom neki, majd kapkodva visszarakom a helyére a dolgokat, a másolatokat pedig elrakom a táskámba. - Ma még beszélünk? - kérdezem tőle mosolyogva, ahogy összekészülök. - Este felhívhatlak, ha szeretnéd, addig vigyázz magadra, puszi! - köszönök el, ahogy sietve elindulok.

-Nem tudom... - sóhajtja. Tényleg nagyon sok volt mostanában a fura, megmagyarázhatatlan dolog... - Oké! Menj csak. Hívlak este, meg majd írok is. Puszi! - köszön el.

Kezet rázok Paullal, és megindulok az általa mutatott irányba, ami gondolom az istállók felé van. Közben próbálok diszkréten körbenézni, mivel teljesen új számomra a hely és a helyzet is. Megszeppenve pislogok Marcra is, és úgy érzem, el fogom átkozni a kisujjlábkörmét is a nap végén. Paul részletesen elmondja, mit hol találok a lovardán belül, de a lóról, Champagne Magicről nem sok szó esik.

Miután vége a kis körtúrának, megindulnak a karámok felé. Ott egy homokos karámban ügetget felcsapott farokkal egy pearl palomino kanca, időnként fel-felnyerít. -Csámpi! - szól neki Paul, mire megtorpan a ló és feléjük fordul. -Szóval ő itt Champagne Magic. Most a Grande Pixar Showjumping versenyre készülne a húgom, ha nem lett volna ez a balesete. Legkorábban is egy hónap múlva ülhet egyáltalán lóra, ez a verseny meg augusztusban lesz, szóval kellene valaki, aki addig mozgatja Csámpit, meg gyakorol vele - vázolja a szitut Paul.
-Kipróbálod? - kérdezi Marc, ahogy jó párszor megböködi a húgát, hogy reagáljon.


Elvarázsol a palomino gyönyörű külseje, így bátyám kedves bökdösésére eszmélek fel.
-Öm, persze. Mármint az elején szeretnék összeismerkedni vele, meg ha minden jól megy ma egy kis földről munka, vagy futószár, aztán holnap már mehetünk nyereggel. Van valami elképzelés, hogy mit kéne kifejezetten gyakorolni? Ugrások, vagy állóképesség inkább? Mindennap kellene jönni? -kezdem el Pault kérdésekkel bombázni.

-Őőő… az a helyzet, hogy szerintem sosem volt futószárazva. Azaz nálunk még sosem… - vakarja meg Paul zavartan a tarkóját.

Zavartan nézek Paulra, de fejben megvonom a vállam. Akkor körkarám, és kész. A többi kérdésemre azonban még nem válaszolt így megismétlem magam, miközben a karám bejárata felé sétálok, hogy megismerkedjek Csámpival.

-Ja-ja bocsi. Szóval mindent is kellene csinálni. Ha jól megvagytok és úgy érzed akkor edzővel is edzhetnél, hogy formában legyen mire Evelyn újra lovagolhat rajta. Az ideális az lenne, ha tudnál jönni minden nap, de minimum heti négyszer. Nem akarunk hatszáz embert megkérni, szóval ha ez nem opció neked, akkor keresünk tovább… - ezután ha Romi válaszolt, akkor Paul elmegy a kötőfékért, Csámpi pedig odalépdel Romihoz. Megszagolja Romi kezét majd elkezdi bökdösni finoman az orrával.

Rábólintok a heti négy alkalomra, így Paul elmegy a kötőfékért, míg én a lóval barátkozom. Sajnos jutifalit nem hoztam neki, de mikor oldalra fordítja a fejét lelkesen vakargatni kezdem a nyakát.
-Na? -néz rám kérdőn Marc-Jó ajánlatot szedtem össze neked?
-Meglátjuk. Remélem, nem késő még életbiztosítást kötni - Marc erre izomból a bordáim közé nyomja az ujját, nekem pedig minden idegszálamra szükségem van ahhoz, hogy ne síkitsak fel. Gyorsan arrébb ugrok, és lehajolva inkább bemászok a karámba Csámpihoz, aki lelkesen jön oda egy kis szeretetért.

Csámpi érdeklődve szaglássza Romit, majd ha megint elkezdi vakargatni, akkor finoman Csámpi viszonozza a vakarászást. Nemsokára Paul is visszatér a kötőfékkel, vezetőszárral meg egy ostorral. Csámpi konkrétan dugja bele a fejét a kötőfékbe és már húzná is Romit maga után. Látszik, hogy semmi jómodort nem neveltek belé, de alapvetően nem rosszindulatú ló, csak hiányos a neveltetése.

A nagy vakargatások közepette Csámpi felveszi a kötőféket, és el is rántana, ha nem emlékeztetném a vezetőszárral arra, hogy ezt nem éppen kellene. Hátraléptetem magam mellé, amit ő befeszített nyakkal tesz meg, de ekkor se áll le, egyhelyben toporog. Először sétálok vele két-három kiskört a karámban, egy-két megállítással, hogy lefektessük a határokat, majd amikor úgy érzem, felkészültünk, megkérem Marcot és Pault, hogy nyissák ki a kaput. Csámpi itt újra megkísérel elhúzni, de már felkészülten kezelem a helyzetet. Megindulunk a körkarámhoz, majd bent lecsatolom a vezetőszárat és megkísérelem Csámpit elindítani körben körülöttem. Amennyiben ez sikerül, Pault Csámpi korábbi versenyeiről és képességeiről kezdem kérdezgetni, miközben Marc a telefonját nyomkodja és néha fotóz egyet-egyet.

Bár Csámpi úgy fest nem igazán volt megtanítva a jómodorra, elég értelmes, így, viszonylag hamar megérti, hogy Romi mit vár tőle. Mikor kimennek a karámból már elég csak pár rántás, meg egyszer egy kiskör, hogy megértse, nem kéne elrohannia. Paul értetlenkedve áll a dolog előtt. -Evelyn nem szokott ilyeneket csinálni. Meg nagyon mást sem láttam itt. Menő! Hol tanultál meg ilyen jól lovakkal kommunikálni? - a srác teljesen le van nyűgözve. Ő maga nem lovagol, de a lóápolós részét nagyon éli ennek a dolognak. Míg Evelyn lovagol, addig Paul általában azért jön ki vele, hogy segítsen a Csámpi körüli teendőkben. Marc-tól tudhatja azt is Romi, hogy a leeséstől való félelme miatt nem akar lovagolni. Ugyanis Paul-nak van egy kizáródott gerincsérve, és egy rossz esés és le is bénulhatna. Így marad neki a földről való tutujgatás. azonban ebben a lovardában erre senki sem fektet hangsúlyt, így most Paul vérszemet kapott, hogy kérdezgesse Romit. Na meg kíváncsian várja, hogy tanítja majd meg Csámpit arra, amit most kérni szeretne tőle. Csámi a körkarámban nagyokat pislogva áll és fogalma sincs arról, Romi mit akar tőle. Ha Romi erőteljesebben lép fel az ostorral a kezében, akkor Csámpi megijed és elkezd körbe-körbe vágtatni. Egyet-kettőt bakol, de semmi komoly, inkább csak ahogy a lábai bírják keni neki galoppban a körkarámban.

Értetlenkedve nézek Paulra. Mi az hogy, senki sem teszi helyre a lovat? Mármint, itt mindenki lobog a ló mögött ha az elhúzza?
-A legjobb barátnőm, Vali, lóhátra született kb, tőle tanultam mindent -mesélem Paulnak -Meg van ami évek és a rutin.
Csámpinak láthatóan halvány lila gőze sincs arról, mit szeretnék tőle a körkarámban. Elkezdek csettegni neki, amire csak a füleit mozgatja és forgolódik, így suhintok egyet az ostorral is. Ez beindítja a versenyló rakétáit, galoppban nekiindul a köröknek. Párat ki is rúg, de hála istennek nem felém, csak úgy általánosságban. Csendesíteni kezdem, de arra se nagyon reagál, így pár perc után hagyom, hadd fusson. Nem fordulok utána, nem mozdulok, csak várom, hogy visszaváltson pár fokozatot. Marc-kal összenézek, és kicsiben megrázom a fejem. Rohadt sok meló lesz ezzel a lóval. Remélem, megfizetik...

-Azta. Nagyon szívesen tanulnék tőletek egyet s mást - mondja lelkesen, ahogy a körkarámot támasztja. Marc csak megrántja a vállát Romi fejrázására. Ennyire ő sem volt beavatva a dolgokba. Csámpi még galoppozik 4-5 kört, majd hirtelen befordul Romi háta mögött. Erre Paul és Marc is felkapját a fejüket, mert a ló olyan nagy lendülettel vágtat Romi felé, majd közvetlen mögötte lefékez és beleszuszog a fülébe. Sőt, meg is böködi.

Hangosan felnevetek és megvakarom Csámpi orrát.
-Meglátom mit tehetek az érdekedben, Paul -mosolygok felé. Arrébb lépek egyet, és a nyakát is megpaskolom, ami nem bizonyul a legjobn ötletnek, hiszen már most tiszta csatakos a ló. Marcnak kiszólok, így behozza nekem a vezetőszárat, és megpróbálom így magam köré küldeni a lovat, remélhetőleg nagyobb sikerrel.

Ezt viszont már Csámpi egyáltalán nem érti. Romi felé fordul, és ha hajtja az ostorral eleinte csak a fejét rángatja és hátrál, ha viszont nem fejezi be, akkor elkezd ágaskodni is. Közben végig értetlenül toporog.

Csámpit sikerül úgy összezavarnom, hogy szerintem azt sem tudja, merre van előre meg hátra. A fejrángatás után abba is hagyom a feladatkérést, és megkérem Marcot, hogy jöjjön be mellém. Csámpi továbbra is toporog, kishíján engem is letapos. Belenyomom a vezetőszárat a kezébe és ezzel egyidőben kiveszem a telefont a farzsebéből.
-Elindulsz vele körbe? Lépés, semmi különös, esetleg kiskör, megállások, a szokásos, csinálok pár videót. Bólint egyet, és elindul Csámpival, aki megpróbálja az új klienst is elrántani, de Marc se ma kezdett lovakkal foglalkozni. Pár fotó és videó után átküldök mindent a telefonomra, elküldöm Valinak, majd anélkül, hogy megvárnám, hogy megnézze az üzeneteket, felhívom. Lehet nem hajlandó arról beszélni, hogy mi történt a gazgyűjtés során, de most nem ártana egy tapasztalt vélemény erről a helyzetről...

A telefon jó párszor kicsöng. Már Romi éppen feladná, amikor Valerie felveszi a telefont.
-Mondjad? - szól bele a telefonba, bár Romi nehezen érti mert olyan szinten süvít a szél Vali oldalán. Na meg a háttérzaj sem kicsi.

-Jó reggelt, Pocahontas, 3 perced van kedvenc lényedre? Hívtak egy Grand Pixarra készülő díjugróhoz, aztán a ló azt se tudja, mi az a futószár... Szerinted? Nem fogok első alkalommal felülni rá -Kezem a hajamat tépi a beszélgetés alatt, miközben realizálom, hogy mire vállalkoztam. -Vali, segíts, mi a fészkes Frippet csináljak?! Hogy tanítasz meg egy 5-8 éves lovat futoszáron menni?-nem tudom, honnét jut eszembe ez a szó, de megérzésem szerint jól használtam a mondatba. Meg Vali hozzászokott már az évek alatt a nyelvbotlásaimhoz.

-Tessék?! - kiabál a telefonba vissza Vali. - Nem ….zán é..telek - elkezd szakadozni a vonal. -Ki az a Philip? - kérdezi értetlenül. - Figyelj, m… …ésőbb vi……hívlak - és le is rakja a telefont.

Hiába sípol a telefon, még pár másodpercig a fülem mellett tartom majd rögtön zsebre is rakom. Ha Paul kérdez bármit is, nem válaszolok, csak Marcot megkérem, hogy hozza be Csámpit, és menjenek el a felszereléseiért. Akkor mégiscsak felülünk egy kicsit. Legalább megnézzük, nyeregből is értetlenkedik-e.

Paul értetlenkedve néz a felé tartó Marc-ra, aki csak megvonja a vállát. Paul mellé érve ennyit suttog csak: -Ahogy levágtam, kioffolták. - Azon gondolkodik, hogy vajon összevesztek-e Valival. Eldönti, hogy később majd rákérdez. Nemsokára vissza is térnek a srácok a felszerelésekkel. Paul besegít Rominak. Látszik rajta, hogy élvezi is, meg jól is csinálja. Csámpi szintén élvezi a pucolást és izgatottan kezd fülelni, ahogy a nyereg a hátára kerül. Még egy kicsit höhög is.

Paul segítségével gyorsan lepucolunk és nyergelünk, majd Marctól átveszem a kobakom és ő fel is dob a lóra. Elindulunk lépésben, és imádkozom, hogy ne legyen baj.

Csámpi lendületes lépésben indul meg, egyik fülével folyamatosan körbe nézeget, másikkal meg Romira figyel végig. Semmi rossz megmozdulása nincs egyelőre, az viszont érződik rajta, hogy tele van energiával.

Pár percig csak lazább száron, körökben megyünk egy-egy kézváltással, majd elkezdek hajlításokat is kérni. Amint befejezzük ezeket, ügetést kérek Csámpitól.

Nyeregből Csámpi úgy működik, akár egy álom. Már szinte első gondolatra fordul, a hajlításokat is gyönyörűen csinálja. Ügetésbe is egyből átugrik és nagyon lendületesen nagyokat lépdel. Viszont elég összeszedetlen.

Próbálom rávenni a lovat, hogy kicsit jobban figyeljen rám, bár nem várok túl sokat így első alkalommal. Csinálunk pár rövidítés-nyújtás váltást, meg különféle lovardai alakzatokat ügetésben-lépésben, majd egy jó félóra után felveszem lépésbe véglegesen és viszonylag laza száron leléptetem Csámpit. Közben Pault kérdezem a lóval kapcsolatos tapasztalatairól, mennyire energikus, ijedős stb stb.

Ahogy Romi jobban összeszedi a lovat, úgy Csámpi elkezd rendesen maga alá lépni és figyelni is. Az összeszedetlen fáziban Romi még érezhette, hogy kicsit furán mozog meg egyszer-kétszer meg is botlik, de ez utána nem áll fent. Meglepően készséges és együttműködő nyeregből és ott mindent szinte első szóra csinál. Mintha teljesen kicserélték volna a lovat. A leléptetésnél kinyújtja mélyre a nyakát és halkan szuszog. Paul lelkesen válaszolgat a kérdésekre. Csámpi nagyon jól ugrik, hátról nagyon jól dolgozik, csak össze kell szedni, különben furán mozog és csetlik botlik. Ami az ijedősségét illeti, karámban bent jól elvan, nagyon kevés dologtól ijed meg. Az egyik ilyen a fólia. Attól retteg. Terepen nem volt soha, így arról nem tud Paul nyilatkozni, de felajánlja, hogy kézről kiviszi szívesen párszor, hogy lássák milyen.

Miután végeztünk, lehoppanok a lóról, és Paul és Marc segítségével visszaviszem a helyére, majd a felszereléseket is. Még a részleteket letisztázom Paullal (óradíj, mikor megyek, Evelyn elérhetősége további kérdésekhez) majd bátyámmal együtt búcsút intünk, ha nincs a srácnak további kérdése/kérése.

Szóval jó a beültetett érzékelőm? Sejtettem, hogy erről van szó. Gerard oda meg vissza van értem, hát ilyen az én formám - vagy az övé? Nem tudom, de elnevetem magam.

-Jaj, ez olyan cuki – mondom Patty-nek. - de nyilván neki kellene lépnie. Ha van olyan kocka, hogy oda-vissza vágja az összes asztali rpg-t meg az összes videójátékot, akkor csak tudja, hogy van romantikus szál is - nevetek, Patty vállára téve a kezem. Valamiért jobban röhögök ezen, mint kéne.

Aztán persze sikerül Melanie-t is meglepni a plázában. Épp csak köszöntem neki, erre ráhoztam a szívbajt.

- Bocs a jumpscare-ért - mondom aztán.

- Ok, hozol nekem is lattét, kérlek? Tejszínhabbal meg csokidarával. Majd kifizetjük együtt - mondom aztán Patty-nek, majd Melanie-hoz fordulok.

-Kirúgtak?! - kérdezem Melanie-t meglepődve. - Be volt lőve a főnököd vagy mi? Figyelj, anya néha eladja a termést a piacon. Talán tudsz keresni némi zsebpénzt vele, ha segítesz neki. Én amúgy is be akarok iratkozni valami lovas tanfolyamra Hógolyóval, és hát nincs sok időm diákmelózni anyának - mondom aztán, gondolkodva a megoldáson. Persze túl sokat nem akarok ígérni. Előtte ezeket egyeztetni kéne anyuval.



- Szóval akkor hallottad... - néz végül rám Melanie egy szomorú mosollyal. - A helyzet az tömören, hogy kirúgtak a munkahelyemről meg ugye amit mondtam, hogy az albérletből is, mert el vagyok maradva már egy ideje a fizetéssel. Most az új albérletes nővel beszéltem, de visszalépett, tekintve hogy nincs keresetem és nem tudok egy havi kauciót előre lerakni. Tudod, említettem, hogy főnökváltás volt. És kölcsönösen nem csipáztuk egymást az új taggal, és ki is rakott rövid úton - gondterhelten sóhajt egy nagyot. - Aranyos vagy, de az nem lenne elég szerintem, hogy abból fizetni tudjak egy albérletet... Most is szörnyen érzem magam, hogy itt lebzselek nálatok, de folyamatosan agyalok, próbálok munkát keresni. De tudod a sulit sem akarom abbahagyni... Szeretnék leérettségizni, szeretnék egy diplomát is. Viszont ha így haladok, akkor ott kell hagyjam az iskolát és elmenni teljes állásban dolgozni, már ahova felvesznek érettségi nélkül... - az arcát a tenyereibe temeti.

Még sosem láttam ennyire összetörtnek, ennyire tehetetlennek a legjobb barátnőmet. Melanie mindig is vagány, talpraesett, határozott volt. Teljesen elképzelhetetlen volt eddig, hogy ő ne tudjon megoldani valamit. Most pedig mégis itt van egy kilátástalan helyzetben.

Főnökváltás, mi? Hát persze. Mindig ez van. Ilyenkor legszívesebben előjönne belőle a csöppet vörös, kissé komcsi anti-kapitalista, de végül csak a szememet forgatom ennek hallatán.

- Gondolom - mondom aztán empatikusan. - de talán addig elég lesz, amíg összeszeded magad - teszem hozzá. Valóban nehéz ez az ügy. Nem tudok sokat ajánlani, és nem is érzem magam kompetensnek benne, de szeretnék segíteni a barátnőmnek. Valóban megrázó, hogy ennyire összetört.

- Mihez kezdjünk most? - sóhajtok fel aztán. - Őszinte leszek, Melanie. Fingom nincs, hogy segíthetnék ezen felül. Csak néhány egyszerű melót tudok meg aztán...a multik világát nem kell bemutatni. Ha csak rájuk gondolok, előjön belőlem a kapitalistákat szidó komcsi. Viszont jó ideje vagyunk barátnők és szeretnék segíteni. Tudom, ez nem sok, de az ajánlatom áll. A lebzselés miatt meg ne aggódj! Anyám tök egyedül van velem, néha egymás agyára is megyünk, olyankor az állatokhoz húzódunk. Tud terápiás lenni a dolog -- mondom aztán. Lehet, hogy túl őszinte vagyok, de én ilyen vagyok. Melanie tudhatja a legjobban. - Szóval - döntöm oldalra a fejemet. - felhívjam anyut? Figyelj, ha nem találsz albit, még hozzánk is beköltözhetsz egy időre. Elég nagy a farm, elférünk.

Melanie könnytől csillogó szemekkel néz fel rám. Noha mindent igyekszik megtenni, hogy ne hagyja őket kicsordulni, egyértelműen látszik ez az egész. Elég régóta vagyunk barátok ahhoz, hogy tudhassam: Melanie egyik legnagyobb félelme, hogy egyedül nem tudja megállni a helyét. -É-én nem... - nyel egy Melanie nagyot. - Nem tudok előre beleadni semmit sem a költségekbe, é-és így ne-nem akarok a terhetekre lenni. Főleg, hogy még a seggfej apád is itt van, és nem tudom, vele hányadán álltok és... - mondja szaggatottan, majd végül elcsuklik a hangja. Ekkor érkezik meg Patty és lerakja a kávéinkat. -Nem akartam hallgatózni, de nem is akartam félbeszakítani semmit. Szerintem fogadd el Sofie ajánlatát, és amit Marának besegítve megkeresel, azt akkor vissza is adod nekik lakhatásra, ameddig nem találsz jobbat - mondja ahogy megsimítja Melanie vállát majd ő is leül. Melanie kicsit magába fordul, elgondolkodik a hallottakon. -De csak akkor, ha nem gond... - néz végül fel, egy nagyon halvány mosolyt is sikerül kipréselnie magából. - Abban az esetben nagyon megköszönném...

Megkönnyebbülök, ahogy Patty végre visszajön, kezében a kávéval.

- Hm, jó illata van, köszi - mondom, átvéve a kávét a másik barátnőmtől. Közben finoman Melanie vállára teszem a kezem.

- Na, semmi baj. Tudod, hogy itt szabad sírni. Itt demokrácia van - nevetek. - meg aztán a költségekbe nem kell semmit beleadni...kezdetben elég, ha segítesz nekünk ebben-abban, aztán meglátjuk - teszem hozzá. Patty végül bedobja az ő ötletét, ami még jobban hangzik.

- Akár ez is működhet - mondom. - de akkor időközönként csurran-cseppen majd valami finomság is itt-ott, esetleg némi zsebpénz, megbeszéljük - kacsintok Melanie-ra. - Meg aztán apám mindig meghiúsította kicsi koromban a szülinapozásokat otthon. Alig tudtam bulizni. Szóval na, most bepótoljuk - teszem hozzá sietve. Igen, ha velünk élne még, most tuti tiszta ideg lenne. Nevetek, már-már gonosznak érzem, hogy itt röhögnöm kell, de tényleg így volt, és igen, az apám valóban seggfej.

- A faterom miatt meg ne aggódj! Nem ér el hozzánk a keze, amúgy meg ott tolok ki vele, ahol csak tudok. Na, iszol valamit? - kérdezem aztán.

Melanie igyekszik visszanyelni a könnyeit, de amikor a meghatottság úrrá lesz rajta, kénytelen pár könnycseppet elmorzsolni. -Aaa, remélem azért oda engem is meghívtok. Meg esetleg Geraldot - kacsint egyet mókázva Patty.

-Ki az a Gerald? - kapja fel a fejét Melanie egy ismeretlen pasi nevén.

-Egy osztálytársunk - legyint Patty. - Csak szórakozásból mondtam. Szegény srác bele van zúgva Sofie-ba, de ez a dolog eléggé egyirányú. Na meg bevallani sem meri a dolgot - vonja meg a vállát Patty mosolyogva.

-Á, értem... az a tipikus geek srác? - kérdeziMelanie.

-Aha, mondhatni - nevet Patty. Melanie elnéz, mert a lányok hangos nevetést hallhatnak.

-Mondjuk, jobbak a geek srácok, mint ezek az önjelölt nagymenők - forgatja meg a szemeit.Megpillantottam aztán a latin lovert, ahogy a hamburgerezőhöz állnak sorba a haverjaival és nagyokat nevetnek valamin... vagy inkább valakin.

-Naaa, Cortez nem olyan rossz - veszi a védelmébe Patty a srácot.

-Cortez?! Milyen név ez már, hogy Cortez, te jó isten - nevet fel gúnyosan Mel.

– Becenév...

-Sajnálom, de nem nagyon bírom az ilyenCortez-féle csávókat - forgatja a szemeit ismét Melanie. Patty ezt csak rá hagyja, helyette vet Sofie-ra egy pillantást.

Patty megszólalására jóízűen nevetek.

- Miért ne? Akár még lovagolni is megpróbálhatsz, bár nekem is van még mit tanulnom, szóval nem tudok ígérni semmit - mondom a molettebb barátnőmnek. - Ami meg Geraldot illeti, meghívnám én ,de most én szedjem fel őt, komolyan? A végén még kinő a farkam, ne kérdezzétek, hogy elöl vagy hátul - mondom nevetve. - bár ami azt illeti, talán bele lehet menni, nem tudom. A srác meg belém van zúgva, de most képzeljétek el, egy puszitól szívrohamot kap, na akkor mit csinálok?! - nevetek. - Igen, geek srác. Lefogadom, hogy a párnája is egy D20-as, a gépén elfutna egy fél atomerőmű és ki tudja, talán még cosplayezik is meg ilyen "hülyeségek" - mondom, bár belegondolva talán nem is akkora őrültség ez, mint amikor valaki egy veszélyes partiállat. Igaz, az is tud vonzó lenni. Na ,épp hogy ezen gondolkodom, már Cortéz-ről is szó esik. Pont itt van a közelben? Egy kicsit elvörösödök.

- Tényleg nem rossz - mondom. - de nem tudom. Az is lehet, hogy má’ rácuppant a fél osztály, a lányok kétszer - mondom. Melanie álláspontját meg meg tudom érteni, de azért megkérdem.

- Miért? Szerintem cuki, bár mondom, lehet, hogy a fél osztály járni akar vele...vagy mit tudom én - mondom aztán. - Meg hát fele annyi érdeklődést se mutat, mint Gerard, csak azt meg újra kell éleszteni, ha ránézek - teszem hozzá gyorsan.

-2020 van Sof, miért ne hívhatnád el őt te? - csóválja a fejét Melanie. Sosem volt annak a híve, hogy mindig a férfinek kell megtennie a lépést. - Mondjuk az tényleg nagyobb baj, ha ennyire ideggyenge a lelkem - sóhajt fel.

-Miért, a cosplay az jó! - szólal fel full egyszerre Patty és Mel. A két lány egymásra néz, majd felnevetnek.

-Hmm, úgy érzem be kell majd avassuk Sofie-t a cosplayezés rejtelmeibe, mit szólsz? - kérdi Patty.

-Ezzel teljes mértékben egyet tudok érteni - bólogat Melanie is. Mikor Sofie és Patty megjegyzik, hogy Cortez nem rossz, Melanie elfintorodik. -Ajj, nemár! Miért kell a lányok többségének egy tiniregényből kilépett seggfej? Ugyan már. Vagy a rossz fiúk. Ez a két véglet van. Valakinek nem jöhet be mondjuk egy kedves, felelősségteljes, normális srác? - emeli Melanie a mennyezet felé a tekintetét.

-Ne érts félre, nekem Cortez egyáltalán nem az esetem, de ismerem Őt is meg a nagymamáját is. Nem olyan rossz srác, mint ahogy az... elsőre tűnik – mondja Patty.

- Ja, persze... - néz rá kétkedve Mel. - Már ne is haragudj, de aki nyilvánosan kigúnyol mást, az már csak egy seggfej lehet. -Tény, hogy ez nem a legjobb tulajdonsága...

-Sofie! - szól Melanie Sofie-ra, amikor a csaj elkezdi mondani hogy Cortez cuki amúgy. - Mi van veled? Lassan úgy beszélsz, mint egy tiniregény személyiség és gondolatok nélküli főszereplője. Hányszor beszéltél a sráccal egyáltalán? Na meg... CUKI? Közülük onnan bárki? - kérdezi emelt hangon, ahogy a társaságra mutat. Kicsit túl hangosra sikeredett, mert meghallották a srácok és feléjük fordulnak.

-Csak nem rólam volt szó? - röhögi oda a lányoknak Richi. Melanie vet rá egy undorodó pillantást, majd felmutatja a középső ujját. -Álmaidban sem seggfej! Erre a fiúk nagyot nevetnek, Richinek is tetszik a beszólás. De annyira, hogy oda is jön az asztalhoz.

-Szerintem mi még nem találkoztunk. Richi Bryant - kacsint Melanie-ra.

-Fúj, nem - áll fel gyorsan Melanie. - Menjünk! - kezdi el noszogatni a lányokat, hogy húzzanak el onnan.

- Jó, jó, persze, tudom, de... - nincs igazából kézzel fogható érvem erre, de végül Melanie mondja ki, amit gondolok. - Figyelj, ha Gerardhoz szólok, már háromszázas a pulzusa, tényleg inkább ez a baj – mondom.

-Igaz, az jó, persze attól függ, hogy mennyire ízléses - nevetek. - de csak gyanítom, hogy nem áll távol tőle. Mit tudom én, nem értek a geek-ekhez, vagy mégis? - kérdezem, nem tudom, hogy beletrafáltam-e ,végül is a srácot annyira még nem ismerem.

-Mi?! Jó, de nem veszek fel semmi csöcsöset, vagy olyat, amiből kilátszik a combom, mint a kötözött sonka, az kizárt - mondom aztán. Kellett nekem említeni a c betűs szót. A szemeim forgatom.

- Hát ő...ismersz engem - vonom meg a vállam, nem tudok mást mondani. Tudod, hogy kattant vagyok - mondom aztán Melanie-nak. - Szeretem, ha egy srác kicsit őrült, bár ki tudja, lehet, Gerald is elborult - teszem hozzá.

Na, remek! Erre meg felénk jön a többi srác, akiket aztán meg végképp nem ismerek! Melanie reakcióján szinte csak kuncogok. Nem akarom megbántani a barátnőmet, de néha azt érzem, hogy az ő intuíciója jobban tudja, merre az arra, mint az enyém, úgyhogy hallgatok rá.

- Bocs, srácok! Mi itt férfiakat keresünk, nem kisfiúkat - szólok be én is.. - Ja, meg ideje mennünk. Túl sok a koffein a véremben, és pisilnem is kell - mondom aztán. - azt meg ne akarjátok szagolni! - nevetek, aztán az első adandó alkalommal húzok onnan a lányokkal együtt.

Melanie csak megvonja a vállát, de elengedi ezt a Gerald témát. - Vannak még mások is a szigeten, nem csak ez a kettő létezik - mondja egyszerűen.

-Hát amúgy fogalmam sincs, Gerald mennyire van benne ezekben a dolgokban. Azt tudom, hogy él-hal a marvel és DC képregényekért. De a történelem számára az etalon. Nagyon szeret különböző háborús regényeket, legendákat, mitológiákat olvasgatni. Egyik karácsonyi húzáson egy másik srác az osztályból az apja egyik régi könyvét ajándékozta neki, amiről kiderült, hogy Gerald már nagyon régóta vágyott rá, csak azt a kiadást már sehol sem lehetett kapni. Látni kellett volna azt az örömöt az arcán - meséli Patty. Patty és Melanie csak cinkosan összenéznek és a tekintetükkel úgy fest meg is beszélték, minek fognak beöltöztetni először először... Lyaly? Lyaly...jön a csöcs- és combreklám?

-De az - mutat megint Cortezék irányába. - ... nem őrült, csak egy nagyképű seggfej - mondja felháborodottan.

-Naaa, először is nem mondjuk senkire sem, hogy az, másodszor meg nem rossz srác ő... - veszi Patty a védelmébe.

-Ja-ja persze... - fújtat Melanie. Mikor kiállok mellette, Melanie elégedetten mosolyog. Patty csak csóválja ezen a kis közjátékon a fejét. Nyugodtan megissza a kávéját, addig Richi még próbálja fűzögetni Melanie-t, aki csak fintorogva hátrál szépen lassan. Ahogy Patty befejezi a kávéját, Melanie lendületesen megindul a mosdó felé, vontatva engem maga után. Patty csak megvonja a vállát Richi felé, majd elnézést kér tőlük. Richi csak egy laza félmosollyal megvonja a vállát, de nem tett még le arról, hogy befűzi Melanie-t. Ezután Patty is a lányok után megy a mosdóba. Melanie csak folyamatosan füstölög, hogy hogy képzelte ezt az a nagyképű nyomi, Patty pedig elmegy ténylegesen pisilni addig. Én is elintézem a folyó ügyeket, aztán amint lehet, lelépek innen. Kellett nekem cosplayekről beszélni. Majd beöltöztetnek Halloween-re vagy valami még rosszabb. Mindegy, legalább a legjobb barinőm ott lakhat velünk, addig meg kiderítem, mi a falra felkent alvadt penészes tehéntúró akar lenni az a léleklovas dolog. Az is lehet, hogy ez egy Marvel eredet történet, csak még nem tudok róla? Remélem, nem, mert nem bunyózok jól. Mindenesetre a lovas sulit ideje végre megkeresni. Össze kéne hangolnom magam Hógolyóval…

Név: Lisette Rosendal
Becenév: Lis, Lizzie
Kor: 23 év
Nem: nő
Világ: Prizma Birodalmak
Liz egy nem kifejezetten ideális világban született. Mondhatni, a lehető legrosszabb helyzetben lévő világba született a lehető legelkeseredettebb helyzetbe. A világuk a lehető legkorruptabb az összes közül, ugyanis a Dark Core-nak sikerült a vezetésbe olyan szinten beleszivárognia, hogy mindent és mindenkit ők irányítanak.



A Prizma Birodalmak hasonló felépítésű, mint a világunk, amit ismerünk. Vannak országok, de csak egy kontinens van, viszont az elég nagy és mindenféle éghajlat megtalálható rajta. Az északi részén található a főváros, Ensrora, melyet egy folyó szel ketté és igazából egy teljesen átlagos, 80-as évekbeli városnak tűnik.

Ensrora, a Prizma Birodalmak fővárosa, a dombon pedig a politikai és vallási központ

Technológiailag elég fejlett, s a város északi részén, egy dombon helyezkedik el a vallási és politikai központ is. Ebben a világban annyira elterjeszkedett a Dark Core, hogy az összes vezetői szerep az övék és a nép imádja őket. Az ország vezetője egy Nathan Joyner nevű, harminc körüli pasi, aki nem mellesleg Liz dark párja.



Ami a népességet illeti, ebben a világban is az ember a domináns faj, azonban nem kevés természetfeletti lény is él itt. Mindenfélével találkozhat az ember: alakváltó, elementális erővel bíró, tündér, vámpír, sellő, szirén, nimfa, boszorkány, démoni lények, akármi. Azonban az emberek előtt ők nagyrészt rejtve élnek, a legtöbben nem is tudnak róluk. Természetesen vannak olyan helyek, ahol tudnak róluk, és mivel nyilván a Dark Core felt ezektől a lényektől, így ott úgy állította be őket, hogy ők tehetnek minden rosszról. Ez később még jobban kapóra jött, de erről egy kicsit később. Szóval a világ egyik fele gyűlölte őket, a másik pedig nem is tudott róluk.



Hogy milyen lehetősége van egy varázslénynek életben maradnia? Amikor a Dark Core elkezdte kiépíteni a hatalmát, akkor hozták létre a köznyelvben Intézet névre hallgató The Void Haven nevű intézetet, iskolát és menedéket azoknak, akik nem voltak átlagosak. Vannak, akik gyerekkoruktól kezdve itt élnek, vannak, akik csak később kerülnek ide, de az az élőlény, aki kicsit is más, mint egy átlag ember és túléli az ide vezető utat, ide kerül előbb vagy utóbb. Egészen fent van északon, így nincs túl meleg, de még nem is havas állandóan az idő. Ha valaki elindul a hegyek közé a fővárosból, akkor egyszer csak erre a kis eldugott helyre találhat, persze csak ha ismeri a megfelelő helyet, ugyanis az egész terület varázslatokkal van védve, hogy az ellenség ne találhassa meg ezt a kis menedéket. Hegyek és erdők között található ez az iskola, ami három épületből áll.





Van egy kisebb, takarosabb, itt élnek a fiatalok, akik még iskolába járnak és azok az idősebbek, akik már nem tudnak harcolni. Egy panzióra hasonlít az egész a pár ágyas szobáival, közös helyiségeivel, étkezőjével. Itt van a recepció és az adminisztráció is és itt élnek a nem katonai felnőttek, azaz tanárok, edzők, konyhások, portások, stb.



E mögött található a hatalmas kastély-szerű épület, mely maga az iskola. Ide járnak a gyerekek osztályokba, és rendes tanítás zajlik. Ezen kívül sokféle egyéb, nem kötelező órából is tudnak választani, illetve szakkörök és egyéb, túlélő órák is vannak itt.



A harmadik épület maga a kaszárnya. Ez egy relatíve régi épület, hiszen sokáig nem volt használva, azonban mióta elkezdődött a háború, azóta kénytelenek voltak beköltözni oda azok a fiatalok, akik már elvégezték a középiskolát és harcképesek voltak. Mindenkit besoroztak, nemtől, kortól (persze nagykorúnak kell lenni) függetlenül. Csak azok a kivételes személyek nem laktak itt, akik tanárok vagy egyéb személyzeti szerepet töltöttek be. Ez az épület kissé romos, hideg, nyirkos és sötét, de ide kerülnek a katonák vagy legalábbis valami olyasmi. Egy teljesen átlagos kaszárnya. Az itt élők egy feladata az Intézet védelme, támadás esetén a legeffektívebben reagálni. Ezen kívül felfedező küldetésekre is járnak, hogy feltérképezzék a Dark Core hatalmát, illetve a támadásaik visszaverése a lakott területeken és esetleges offenzíva végrehajtása is. És itt jön képbe az, hogy mennyire hasznos a Dark Core-nak, hogy elhitették az emberekkel, hogy ezek a lények a rosszak, hiszen úgy állítják be ezeket a támadásokat, hogy ők csak az embereket védik, holott a varázslények azok, akik segítenek a népen. Mégis, az emberek nem szeretik a háborút, így bármit elhisznek a kormánynak és ha van egy közös ellenségkép, azt könnyebb utálni és tenni ellene.
Szóval nem éppen ideális állapotban élnek, de amennyire tudják, igyekeznek a kisebbeknek megadni a nyugodt életet. Emellett mindenki mindenben részt vesz, azaz a gyerekek is besegítenek a főzésben, takarításban, mosásban, szervezésben, külön órákon pedig önvédelmet, túlélést, fegyverhasználatot is tanulnak, amit az idősebbek tanítanak. Az idősebbek szintén magukat látják el, s amennyire néha teljesen elkülönülnek a kisebbektől, azért igyekeznek sok időt tölteni velük is.

Képesség: Lis képessége tulajdonképpen az érzelmek és szándékok érzékelése. Kicsit olyan, mintha érezné a többi ember gondolatait, így eléggé jól meg tudja állapítani azt is, hogy ki mit fog tenni vagy mi fog történni csupán abból, hogy mit érzékel maga körül. Nem gondolatolvasó, de az éppen aktuális érzelmi állapotából és jelenlegei gondolataiból, szándékaiból jól fel tudja térképezni a dolgot, így valahogy a gondolatolvasás és a jövőbe látás között helyezkedik el a dolog. Nem lát túl mélyre, tehát a gondolatok gyökereit vagy a cselekvések kiindulópontjait nem tudja felfedezni, de minden élőlényt érzékel (tehát elbújni sem lehet előle, mert falon keresztül is érzékeli a másikat) és azoknak az érzelmeit és gondolatait is, legalábbis az érzelmei és szándékai alapján jósolt gondolatait. Elég pontos szokott lenni a dolog, így sok mindent és mindenkit meg tudott óvni a bajtól, hiszen ha a baj közeledik, azt is érzi, de azt nem tudja pontosan, mi. Előtte nem nagyon lehet hazudni sem, azt is egyből tudja, sőt, a valódi gondolatot, érzelmet is látja mögötte. Elég megterhelő minden másik élőlény érzelmeit, gondolatait konstans érezni, hallgatni, de szerencsére elég jó taktikák vannak arra, hogyan zárja ki, ha akarja. Persze csak ha nem túl erős a dolog. Ő maga nem tudja mások érzelmeit befolyásolni, de mivel pontosan tudja, mit érez a másik, ezért a szavak erejével tud hatni rá, de képességéből nem adódik, hogy mások érzelmi állapotát befolyásolja.

Ezen kívül kisebb kora óta őt is képezték harcra, így ő is profi szinten űzi a közelharcot, illetve ő erre is specializlódott, tehát a kés vagy bármilyen közelharci fegyver és a pisztoly kedvence, de semmilyen fegyvert nem vet meg alapvetően. Célzása is elég pontos, illetve a lopakodása is, amit erősen segít a képessége természetesen, hiszen előle nem lehet elbújni. Túlélni is elég sok helyzetben menne neki.

Ami még fontos, hogy a társával,Ethan-nel különleges kapcsolatuk van. Ez Lis képessége miatt számára fokozottabb. Tulajdonképpen olyan, mintha lelki társak lennének szó szerint. Halványan állandóan érzik egymás jelenlétét, de ha valamelyikőjükkel történik valami erősebb (akár jó, akár rossz), akkor azt a másik is érzi, Lis esetében részletesebben, akár szinte érzi a helyszínt, a pontos eseményeket is, mintha ő maga is ott lenne.

Jelkép:



Jelentése érzékelés, ami a képességére utal. Ezt magára is varratta, egyrészt a tarkójára, másrészt a bal alkarjára. Ezen kívül van még egy tetoválása, ami egy másik jelkép, ez a társával közös jelképük, ami a különleges kapcsolatukat jelképezi. Jelentése egység.



Kinézet: Nem túl magas lány (165 cm körül van), ellenben igencsak izmos és viszonylag formás is. Hosszú, enyhén hullámos, piszkosszőke haja van, ami a háta közepéig ér. Általában lófarokba kötve hordja, de van, hogy kontyban vagy ha nem feladatot végez, akkor ki is engedi. Általában katonai vagy legalábbis póló, kabát, sokzsebes nadrágban és bakancsban látni, de néha valami elegánsabbat is felvesz, ha a feladat megkívánja, csak a háború miatt főleg ezekre korlátozódtak a ruhadarabjai.



Sminkelni szeret, illetve fülbevalóból is van több a fülében, ahogy tetoválásnól is találni párat a testén. Szeme zöld színű, az oliva és a világos zöld között valahol.



Személyiség: Lis többféle arccal is rendelkezik a helyzettől függően. Egyrészt van egy tök jófej, laza, vicces arca, amikor csak úgy elvan a haverokkal, olyan igazi havercsaj. Másrészt van egy katonásabb, vezetőbb oldala, ami már sokkal kevésbé kedves, vicces. Ilyenkor hidegen, keményen hozza meg a döntéseket, mert pontosan tudja, hogy esetükben tényleg az egész világ számít rájuk, még ha nem is tudnak róla. Emiatt tud elég könyörtelen lenni, de ilyenkor nem hagyhatja, hogy az érzelmei befolyásolják, hanem hosszútávon, a nagyobb jóért kell gondolkodnia. Pontosan emiatt néha túl számító, túl rideg, akár kegyetlen is lehet, pedig nem akar az lenni, de ezt követeli meg tőle a helyzet. A háború miatt enyhén agresszív is tud lenni, alapvetően az első reakciója az ellenségre nem egy tárgyalás lenne, hanem a megtámadásuk és megsemmisítésük. De a saját embereivel törődő és bármit megtenne értük, pontosan tisztában van a feladata súlyával és mióta egyedül kell vinnie ezt a terhet, azóta többször inkább katonai vezető, mint egy éppen alig felnőtt nő. Azért így elsőre eléggé szarkasztikus és nyers, de ha az ember kicsit megismeri, akkor ezek alálát.

Lélekállat: Misu - Alakváltoztató, de a halásznyest, a vidra és egyéb menyétfélék a kedvencei



Ebben a világban még különlegesebb a Lélekállat és Lélekőrző (vagy Őrző, itt így nevezik a Léleklovasokat) kapcsolata, hiszen itt konkrétan az ember lelke az, ami az állatformában megnyilvánul. Ezek az állatok beszélni is tudnak, saját akarattal rendelkeznek és mindent tudnak egymásról a gazdájával. Tulajdonképpen egy morális iránytűként szolgál, hogy segítse az Őrzőt. Nem tudnak nagyon eltávolodni egymástól, mert az fájdalommal jár (olyan, mintha kiszakadna az ember lelke), és amit érez az egyik, azt a másik is: tehát ha megütöd az állatot, azt a gazdája is érezni fogja és fordítva is. Vannak olyan emberek, akiknek ilyen lélekkivetülései vannak, de csak és kizárólag az Őrzőknek képes alakváltoztatásra, így az egész világ egyből tudja, kik az új Őrzők már születésük pillanatában. Pontosan emiatt nehéz életben tartani őket, hiszen csecsemőkoruktól kezdve veszélyben vannak.

Ha a gazda többet enged el magából, akkor a lelke is nagyobbra tud nőni, nagyobb állatformát tud felvenni, de ez veszélyes, illetve ha nagyon összekapcsolódnak és teljes harmoniában, összhangban vannak, akkor a lélekállat is megváltozik: a közönséges nyelven használt lélek lesz belőle, azaz felizzik és inkább lesz szellemszerű, mint hús-vér állat. Ilyenkor teljesednek ki az Őrzőjével, de ez is fáradtságos. Azt rebesgetik, hogy aki el tud választani egy Őrzőt a Lélekállatától, az akkora energiát szabadít fel, amivel hatalmas pusztítást lehetne végezni vagy legalábbis átjárót lehet nyitni máshova.

Misu alapvetően egy szintén elég határozott állat, azonban ő azért többet gondolkodik a morális hátterén Lis egy-egy döntésének, tehát ő azért el tud tölteni napokat azzal, hogy ezen aggódik. De alapvetően elég jól kijönnek és bármit megtennének egymásért. Próbálja gazdáját a jó felé terelgetni, de közben ő is elég agresszív tud lenni, ha igazságtalanságról vagy fájdalomról van szó. Hím egyed (nagyrészt igaz, hogy azoknak, akik a lelke ilyen állatformában található meg, annak ellentétes nemű az állata).

Másik Lélekőrző: Ethan Melton, Lélekállata Nerapi, alakváltó, de a sakál formát szereti a legjobban, nőnemű



Ethan sokkal empatikusabb és érzelmesebb, mint Liz, szokták is mondani, hogy a srác a szív, az agy pedig a lány. Természetesen ő is elég komoly tud lenni adott helyzetben, de ő nem annyira jó a nehéz döntések meghozásában. Ellenben az emberek sokkal jobban szeretik, mint Liz-t. Persze a lányt is kedvelik és elfogadják egyfajta vezetőnek, de mégis csak Ethan a sztár és ez jól van így. Ethan elfogadta, Liz meg kb leszarja, amúgy sem az a fajta, aki annyira vágyna a figyelemre.



Egyszóval a srác kedves, törődő, melegszívű, de tud komoly, tekintélyt parancsoló is lenni. Nerapi, a Lélekállata egy meglehetősen komoly hölgy, aki mindig megválogatja a szavait és átgondolja a döntések előtt a lehetőségeket. Igen fenséges benyomást kelt, kicsit anyáskodó is néha, mintha ő maga vagy a negyvenes éveiben járna már.



Ethan képessége a fény használata. Akármilyen formában képes használni ezt, tehát onnan kezdve, hogy kedvére irányítja a fényekirányát, akár erősíteni és gyengíteni is tudja, akár holografikus képeket is tud vetíteni. Jelképe a fényességet és a reményt jelenti.



Előtörténet: Lisette már a fogantatása pillanatában sem volt kifejezetten biztonságban. Mindez a központi hivatali épületben történt, ahol fogvatartották az éppen akkori Őrzőket a börtönben. Nos, itt a Dark Core kitalálta, hogy ki kéne próbálni, hogy mi történik, ha egy Lélekőrző és a sötét párja nemz gyereket. Rá is kényszerítette a férfi Őrző tagot erre, s csak várni kellett kilenc hónapot. Alapvetően nem tervezték, hogy a születendő gyerek Lélekőrző lesz, azonban sajnálatos módon a két előző Lélekőrző végzett magával, hogy átadja a következő generációnak a feladatot, s így megszületett az egyik sötét Őrzőtől Lis maga. Körülbelül itt meg is lett volna pecsételve a sora, ha addigra nem szervez felmentő sereget a maradék ellenállás. Ennek köszönhette az életét. Egy nevelőcsaládhoz került, hogy ne találhassák meg őt a rosszak. Lis nem tudja a Dark Core-nál történteket, az új családját tekinti az eredetinek.

- Én éreztelek korábban is… - nézett rá Ethan, mikor még alig ismerték egymást, csak azt tudták, hogy sok mindent várnak tőlük és hogy valahogyan szorosabb a kapcsolatuk, mint hitték volna. Ekkor voltak tizenhárom évesek, s Ethan nemrég került az Intézetbe. Na, bezzeg ő csak simán eljutott ide, nem kellett olyan borzalmakat kiállnia, mint Lis-nek…
- Én is… - válaszolta röviden a lány.
- Elmeséled, hogy kerültél ide? – kérdezte kedvesen a fiú, mire Lis elhúzta a száját.
- Nem szép történet… - válaszolta morcosan.
- Tudom… Azt is tudom, hogy hétévesen kerültél ide… Azok a napok… Borzalmasak voltak nekem is… Éreztem azt a félelmet, kilátástalanságot és gyászot, amit te is… Na, nem annyira, de tudtam, hogy bajban vagy és segíteni akartam, de azt se tudtam, ki vagy… - mondja felcsóválja a fiú. Lis egy fokkal érdeklődőbben nézett rá, majd elrévedt a távolba.
- Alig múltam hét, amikor egyik este valahogy éreztem, hogy baj lesz. Fogalmam sincs, hogyan és miért, de éreztem. Ezt mondtam anyáéknak is, akik mintha csak erre vártak volna… Utasítottak, hogy pakoljak össze, de azonnal. Én persze nem tudtam, mi van, így csak tettem, amit mondanak. Közben a két nagyobb húgomat is összeszedték, a legkisebb még kisbaba volt… A bátyámnak is utasításokat üvöltöttek, de már mindegy volt. Amikor megszólaltam, hogy itt vannak, akkor törtek be az ablakok. Tudtam, hogy anyáék jól harcolnak, de hogy ennyire… Sokan voltak és nem a leghülyébbeket küldték el. Anya azt üvöltötte a bátyámnak, hogy tegyen bármit, de nekem túl kell élnem… És a bátyám tudta, hogy ez mennyire fontos, így a legkisebb húgomat már rögtön nem is vittük magunkkal… Borzasztó volt ott hagyni, Ethan, láttam, hogy a kisbaba felsír még utoljára, mielőtt valamelyik szörnyeteg darabokra szaggatta volna… Apáéktól sem tudtam elköszönni, csak ránk mosolyogtak és annyit mondtak, hogy számítanak rám és hogy tudják, hogy én majd megváltoztatom ezt a rendszert… - csóválta a fejét a lány. – A képességemnek hála elég közel kerültünk a kijutáshoz, azonban észrevettek minket, s bár jó eséllyel kijutottunk volna, a második húgom elesett, a másik meg visszament érte. Én is ezt tettem volna, ha a bátyám nem ránt ki az ajtón, hiába üvöltöttem vele, hogy de hát el fogják őket kapni a szörnyek. És így is lett… Felkenték őket az üvegre, csak a vért és azt a sok szétszakadó testrészt láttam… Alig bírtam felfogni ezt hétévesen, s ekkor már a bátyám is sírt. De mennünk kellett. Bedobott a kocsiba és bár nem volt jogsija, alig múlt tizenhat, olyan profin vezetett ki a városból, hogy csak na. Még annyit láttunk, hogy a házunkat felrobbantják, így biztosak voltunk, hogy csak mi ketten éltük túl. Némán utaztunk, én próbáltam nem teljesen sokkos lenni, de Misu sem sokat tudott segíteni. Hamarosan már a hegyek között voltunk és ott száguldottunk az éjszakában a szerpentinen, de így sem tudtuk leelőzni őket. Az úton vártak minket, a bátyám majdnem belehajtott a csapdába. Megállt, kirakott a kocsiból és felém fordult, hogy rohanjak be az erdőbe és keressem meg a The Void Haven Intézetet, ott biztonságban leszek. Bízzak Misu-ban és a képességeimben és meg ne álljak. Aztán megölelt és azt mondta, szerettek engem, akármennyire is tudták, hogy ez lesz, és hogy ne hibáztassam magamat a dolgokért, mert ezt vállalták önként, majd elengedett és egy darab késsel megpróbálta feltartani azokat a fekete izéket és az embereket. Én pedig rohantam Misu-val, de rohadt sötét volt. Nem sokkal később hallottam a bátyám fájdalmas üvöltését,ami rövidesen félbeszakadt valami gurgulázó hang miatt, aztán az emberek hangját, ahogy utánam siettek... - suttogta a lány. Hirtelen gombóc nőtt a torkában, ahogy felidézte a dolgokat, kénytelen volt az ajkába harapni, hogy ne sírja el magát. Nem szabadott, erősnek kellett lennie. - Egy ideig fogalmam sem volt, mere megyünk, de utána mintha… Tényleg éreztem volna. Hiszen egyre távolodtak az emberi hangok, én meg egyre közelebb kerültem valamihez… Lényeg a lényeg, hamarosan elértünk ide, azóta itt élek… - zárja rövidre a lány. Ethan csak megértően hallgatta a lányt, mintha pontosan értené a dolgot. És Lis valahogy tudta, hogy a fiú érti és kivételesen nem zavarta, hogy gyengének mutatkozik.

Hét éves kora óta élt az Intézetben. Az eleje nagyon nehéz volt, messze az egyik legfiatalabb volt, csak akkor kezdte a sulit. Nehezen tudta feldolgozni a családja elvesztését, természetesen magát okolta, azt meg végképp nem akarta elfogadni, hogy valami nemes cél kell szolgálnia. De lassan muszáj volt ezt feladnia és nekiállt elfogadni az új helyzetét. Nem volt sosem kitűnő tanuló, de azért átlagos volt mindenképpen. Szépen lassan őket is bevezették a harcművészetek, túlélés alapjaiba, itt kiderült, hogy azért ebben egy fokkal jobb. Mikor Ethan bekerült mellé, sokkal jobban kezdett tanulni is és gyorsabban fejlődtek együtt. Nemcsak a Lélekőrző pár hatása miatt, de a fiú jó hatással volt rá alapvetően is. Hamar legjobb barátok, majd inkább testvérek lettek. Már tizenhat éves koruk óta arra képezték őket, hogy ők vezessék a katonaságot és az akciókat, mint a világ megmentői, bár ők maguk nem tudták, hogyan kéne ezt kivitelezni, azért igyekeztek és idővel egészen belejöttek. Ethan volt az empatikusabb vezető, Lis pedig a számítóbb, kalkulálóbb. Sikeres akciókat vezettek, jól terveztek és jól használták a társaik erősségeit és képességeit is, így egy időre jelentős előnyre tettek szert a Dark Core-ral szemben. Az előző és az azelőtti, illetve a mostani generációnak most először volt reménye a világban, hogy esetleg megdől a Dark Core hatalma.

Azonban nem sokkal ezelőtt egy akció félrement. Egy tucat elrabolt gyereket akartak kiszabadítani, de csapda volt az egész és Ethan-t sikeresen elrabolták. Azóta ő is a Központban raboskodik és ki tudja, mit tesznek vele… Lis érzi, amikor kínozzák és azt is, hogy nem tört még meg, de ki tudja… Mintha valami haragot is érezne felőle, ráadásul pont magával szemben. Nem érti... Azóta megcsappantak a sikerek, minden fókusz Ethan kiszabadítására ment, de sikertelennek bizonyult, hiszen a Központba nem lehet csak úgy betörni…

Továbbiak:
William Blake – 24 éves, emberi anyától és egy onitól származik, így félig-meddig pokolbéli lénynek számít, aki fel tudja venni valamennyire apja tulajdonságait: vörös szemek, emberfeletti erő, megfélemlítés, rémálmok hozása.



Alapvetően azért jószándékú a gyerek, de nem mindig lehet megmondani a szándékait, elég titokzatos is, nem sokakat enged közel, ami szintén közös pont Lis-zel, valószínűleg a háború és az állandó félelem hatása, hogy bármikor elveszíthetsz valakit. Mindenesetre ő is egészen fiatalkora óta van az intézetben. Alapvetően ő is eléggé szarkasztikus, így hamar megtalálták Lis-zel a közös hangot, de a lánnyal ellentétben ő igyekszik lazán venni mindent és a lehető legkevésbé részt venni bármiben. Nincs ínyére ez a háborúskodás, de pechére, ő is elég jó vezető alapvetően, így ő is vezető körben kapott helyet, akármennyire sem szeretné. Mióta Ethan eltűnt, ő vette át valamennyire a helyét, de nem akarja. Lis másik nagyon jó barátja, könnyen megértik egymást, de azért sokat veszekednek, mert mindketten elég erős személyiségek és nem mindig értenek egyet. A nem kívánt felelősséget viccel, flegmasággal és oda nem illő komentekkel igyekszik eltolni magától, de ha helyzet van, akkor igenis az egyik legijesztőbb ember tud lenni – ez mondjuk, származásából fakadóan nem meglepő. Sokan félnek tőle, amire rá is játszik, főleg a kisebbeknél, pedig alapvetően ugyanolyan, mint mindenki más.

Camille Kirova – 38 (?) éves, az iskola igazgatója, vámpír.



A nő igencsak extravagáns, komoly, méltóságteljes és szigorú. Igyekszik mindig a tökéletességre törekedni és az elvárásoknak megfelelni és ezt a többiektől is elvárja. Nem kis felelősséggel jár ez az egész, hiszen az ő kezében van a legtöbb varázslény sorsa. Sokat konzultál Lis-ékkel, akivel nem kifejezetten jönnek ki jól, de összedolgoznak valahogy. A nő szigorú és ott hajcsárkodik, ahol tud, de Lis tudja, hogy ez mind csak azért van, hogy biztonságban legyenek. Ettől függetlenül Will-lel minden alkalmat megragadnak, hogy beszóljanak és kötözködjenek, de alapvetően mindenki teszi a dolgát.


Meliphia Donres – fa nimfa, 20 éves



A lány végtelenül kedves és törődő, ami a képességeihez passzol is: kiváló gyógyító, illetve valamennyire képes a természetet is befolyásolni, kapcsolatba lépni vele, így a védelemben is nagyon fontos szerepet lát el, ő az egyik fő támaszpontja a védő varázslatoknak és a rejtekhelynek. Egyszerre van belezúgva Will-be és Ethan-be is, de Ethan kicsit komolyabb. Rendesen összetörte a lányt a hír, hogy a fiút elrabolták. Amennyire erős képességei vannak és amennyire jól tudja használni, annyira érzékeny és törékeny a lány, de szerencsére könnyű hatni rá, így hamar össze tudja szedni magát helyzetekben. Nagyon megnyugtató aurája van és ő maga is egyfajta tisztaságot és békét áraszt magából. Mind testileg, mind lelkileg képes gyógyítani az embereket.
 
Felszerelés:

Túlélő felszerelés