Starshine Legacy - Heroes of Jorvik

Ez most tényleg megtörténik... fel fogok ülni egy motorra, Bradley mögé. Ez a tény egyszerre volt izgalmas és pánikot keltő. Egyszer ültem már motoron, és nagyon hamar megállapítottam, hogy ez egyáltalán nem az én világom. De Bradley... vele nem lehet olyan rossz, nem? Ha meghalok, legalább őt átölelve halok meg.
Annyira elgondolkoztam ezen, hogy Bradley, aki közben a kezembe adta a bukósisakot, nyilván azt hitte, hogy nem tudom felvenni, így rögtön a segítségemre sietett. Nagyon hálás voltam, hogy a bukósisak takarta a fejem nagy részét, mert így senkinek nem kellett látnia, ahogy elpirultam és idiótán vigyorogtam, amíg Bradley megigazította a sisakot. Mivel nem voltam benne biztos, hogy értelmes választ tudtam volna adni a kérdésére, inkább csak bólintottam. Na, jó, ezt nagyon gyorsan abba kell hagynom. Fontos feladatunk van! Koncentrálnom kell!!
Összeszedtem minden bátorságomat, és felültem Bradley mögé a motorra. Eddig jó. Igyekeztem nem nagyon pánikolni. Továbbra sem voltam biztos benne, hogy ezt Bradley közelsége, vagy a motor okozza, esetleg mindkettő. Inkább vettem pár mély levegőt, amíg Bradley és Beth megbeszélték, hogy ők északra, mi meg a másik irányba megyünk. És ezzel elindultunk.
Tudtam, hogy Bradley valamit magyaráz, de reméltem, nem haragszik meg, ha nem nagyon válaszolok neki, miután minden második szavát hallottam csak, és valószínűleg ő is hasonlóképpen nem értett volna engem, ha megpróbálom túlkiabálni a szél és a motor hangját. Ezen kívül Bradley kicsit... túl lelkesen ment, de ez legalább lehetőséget adott nekem arra, hogy még szorosabban öleljem át. Legalább valami jó is van ebben az egészben...!

A szememben érzem könnyemet a verejtékemmel keveredni. Megizzaszt ez a hajsza, de nem állhatunk meg. Meglep, ahogy Hógolyó könnyedén veszi az akadályokat, de látszólag egyre idegesebb, érzem, és számomra sem szolgál megnyugtató hírekkel, hogy egyre közeledik az a furcsa lovas a lovával. Éjszaka van? Mióta vágtathatunk? Fáradok, és biztosan Hógolyó is így van vele. Az egész olyan, mint egy rémálom. Hógolyó igyekszik, de amint a szakadékhoz érünk, hirtelen inába száll a bátorságom. Bár azt hallom, hogy meg tudjuk csinálni, én mégis kiszállok a nyeregből, majd megpaskolom a lovam oldalát.
- Nyugi, kislány! Csak kezdem unni a cirkuszt - az egyik fa ágát letöröm, fegyverként próbálom használni, majd úgy fordítom az üldözőink felé. Nem kockáztatom meg azt az ugratást.
- Bízz bennem, és nagyon kérlek, most ne csináld össze magad! - fordulok aztán a lovam felé. Összeszedem minden bátorságomat, majd az üldözők felé fordulok.
- Hé, te! - kiáltom. - El kéne oltani a lovadat, mert a francos apám az erdőtűzre izgul! Így van, ezzel a nyomi cégének segítesz. Ha igazi lovas vagy, a gyárak felé fordulsz, és azokat borítod lángba! Nekem nincs dolgom veled. Nem jelentek rád veszélyt. Azt se tudom, mi történik - visszagondolva, lehet, hogy nem a legjobb ötlet beszólogatni, de inkább a lángoló tűzlovas öljön meg, mintsem az a szakadék. Fáradt vagyok, ahogyan Hógolyó is, érzem. Bármennyi erő is volt bennünk, ehhez nem elég, így várom a véget. Ha túl húzós lenne a szitu, Hógolyóra csapok egyet, és útnak indítom, hogy legalább ő élje túl. Akárhogy is, most már a végére járok, hogy mi a fene folyik itt - vagy belehalok. 

Nagyon örültem, amikor Bradley végre valami nem halálos sebességre kapcsolt vissza. Hogy ezt hogy tudják élvezni az emberek... pláne ha próbálták a lovaglást, ami nyilvánvalóan sokkal jobb. Hamarosan szerencsére megállunk, így még értem is, hogy Bradley mit mond.
- Igen! - veszem elő a füzetem, és valóban, valamerre erre lesz az egyik növény. - És igen, motoron jobb lenne... - bár azt nem tettem hozzá, hogy Kérlek, most menjünk lassabban de úgy tűnt, Bradley enélkül is úgy látta, hogy hasznosabb, ha nem száguldunk. Ezért igen hálás voltam. És szerintem ő is, mert így biztosan nem fogom kihányni a reggelimet.
- Nem, semmit - ráztam meg a fejem. - Hát öö... - hogy mi újság? Hirtelen semmi, de semmi nem jutott eszembe. - Nagyon sok tanulnivalót és házit kaptunk... Nem tudtam kijönni - magyarázom. - És, hát, nagyon más az órarendünk... az osztályon kívül senkit nem látok... pedig, hát, jó lenne... - folytatom, majd gondolatban fejbe verem magam párszor, amiért ennyire szerencsétlen vagyok. - És te hogy vagy? Titeket nem kínoznak rengeteg feladattal és beadandóval?

Mihelyt nagy nehezen megbeszéljük, ki merre megy, mi is elindulunk. Oké, ha tegnap este valaki azt mondta volna, hogy Chloe-val fogok kocsikázni Kelet-Jorvikon, valószínűleg kinevettem volna. Most mégis ez történik. Egy ideig csendben nézelődünk, de én nem vagyok az a tipikusan csendben utazó lány, meg aztán ki tudja, még akár egy kicsit meg is tudok valamit a lányról, meg hát, az út végén már nem is volt annyira ellenszenves.

- Hogy bírod? - pillantok rá. Elég röviden fogalmaztam, így azt hoz ki belőle, amit szeretne, de tényleg kíváncsi vagyok. Chloe sokkal nyugodtabb, mint mikor Bradley a közelében volt. Éppen ezért a kérdésemre csak gúnyosan fújtat egyet és félmosolyra húzódnak az ajkai.

- Ugye tudod, hogy amiatt az egy gúnyos összepillantás miatt nem leszünk barátnők, ugye? - kérdez vissza válaszadás helyett inkább. Amúgy... vannak egyáltalán barátai Chloe-nak? Megrántom a vállam.

- Nem is gondoltam... De ha teljesen őszinte akarok lenni... A mai napból nekem az jött le, hogy hozzád egy sokkal értelmesebb és elviselhetőbb pár illene... Már bocs, semmi személyes vagy akármi - védekezem azonnal. Néha csak úgy kijön belőlem, amire gondolok.

- Akkor ebben is egyetértünk - mondja Chloe, közben le nem venné a szemét az útról.
- Akkor... Miért is nem zárod le végre ezzel az idiótával az egészet? - értetlenkedem.
- Én megtettem. De folyamatosan zaklat és nem hagy békén. Már nem győzöm a szigetlakók háromnegyedének a telefonszámát letiltatni, hogy ne zaklasson ott is. Hidd el, ha vagy 30-szor nem, akkor egyszer sem mondtam el neki, hogy vége, és szálljon le rólam… - forgatja idegesen a szemeit Chloe.

- Azt vágod, hogy ez zaklatásnak számít akkor? Mármint tényleg, azért a lófasznak is van vége... Gondolkodtál azon, hogy távoltartásit kérsz tőle? Már csak azért is, mert rohadt parán hangzik, amit mondasz és ez már kajak nem normális... - mondom komolyabban, mert tényleg kicsit megijesztett a dolog. Nem gondoltam, hogy ennyire komoly a dolog. Chloe megint felhorkan.

- Szerinted itt érdekel ez bárkit is? Ugyan, kérlek. A polgármester drágalátos unokája. Senki nem fog tenni ezellen semmit. Ha pedig a szüleimnek szólok, akkor költözhetek el innen, így minden oda, amit eddig felépítettem... - dobol idegesen a kormányon, ahogy közben tempósan haladnak a GPS segítségével. - Egyébként nem rosszindulatú... - enyhül meg kicsit Chloe. - Nem fenyeget, meg semmi ilyesmi, csak nem hajlandó felfogni, hogy részemről tényleg vége, és folyamatosan csak azt hajtogatja, hogy: "beszéljük meg" meg hogy "nem érti hol csúszott félre a dolog" - Chloe csak a fejét csóválja. Kicsit gonoszan megcsillan a szemem.

- Tudod, hogy ki az, akit nagyjából tönkretett ez a csodás kormány, még ha a polgármester csak egy eszköz is volt? És ki az, akinek még végzettsége is van, hogy segítsen ebben? Édesanyám... Ő biztosan segítene, ha érdekel - ajánlom fel kedvesen neki. Aztán hallgatom. - Még szerencse, különben nagyjából a következő találkozáson verném be a képét... Pedig még csak barátok sem vagyunk - vigyorgok rá.

- Édesem… Sokkal jobb ügyvédeket is fel tudnék fogadni, mint édesanyád. Bradley bár nem egy észkombájn, de alapvetően tényleg jólelkű. Nem akarok neki rosszat. Éppen ezért próbálom elmarni magam mellől, hogy tényleg feladja és keressen maga mellé mást, akivel… jobban kijönnek… - utolsó mondataimra nem mond semmit, csak alig észrevehetően elmosolyodik. Ezt egy pillanatra el is kapom, de a csaj szinte azonnal elfordul, mintha csak a visszapillantót csekkolná.

- Naaaa, anyukám nagyon ügyes - "háborodom fel", de aztán elnevetem magam. - Oké, megadom, valószínűleg. Te már úgyis nagykorú vagy, nem igaz? Szóval még attól sem kell tartani, hogy szólnak a szüleidnek. Na, mindegy... - közben én is nézem a tájat, hátha látok olyan növényt, ami kéne. - Ahogy látom, nála annyira nem jön be ez a dolog. Mármint, oké, nem vagyok egy pasiszakértő, de szerintem abszolút csak arra tüzeled ezzel a viselkedéssel, hogy tovább fusson utánad... Nem értek hozzá, szóval nem tudom, mi lenne hatásos, de ez szerintem egy jó ideig nem fog menni... Oké, most full úgy hangzottam, mint aki bele akar szólni, szóval csak felejtsd el... - sóhajtok egy nagyot. Chloe komolyan rám mosolygott?! Mi a franc van ma?! Durva... Ha ezt elmesélem Emma-nak... Chloe csak megvonja a vállát. Pár perc csend következik, majd kivételesen ő szólal meg.

- Az unokatesódnak mégis bejön… - jegyzi meg, miközben vet egy pillantást a GPS-re. Először megijedek, de aztán elnevetem magam.
- Nos... Azt hittem, ez csak nekem ennyire feltűnő... Bár lehet, mindketten rosszul látjuk a dolgot... - sóhajtok fel. Bárcsak igaz lenne.
- Ugyan, kérlek! - nevet fel majdnem Chloe. - Azon csodálkozom, hogy eddig még a nyála nem csordult ki. A vak is látná, hogy teljesen bele van habarodva a srácba, mondjuk azt nem igazán értem, miért… Ennél kicsit többet vártam volna tőle – mondja szemforgatva. Megrántom a vállam.

- Ne nekem mondd... Én abszolút nem értem, pontosabban de, el tudom képzelni, de hidd el, ennél azért értelmesebb. Szóval ne ítéld el emiatt, kérlek... - sóhajtok egy nagyot, majd kicsit gonoszkásra veszem a dolgot. - Ahelyett, hogy például Jake-t szemelte volna ki. Hát, mennyivel értelmesebb és kedvesebb már, nem? - kérdezem kissé méltatlanodva és figyelem a reakcióját. Chloe azért ennél már jóval dörzsöltebb, na meg egyèbként is: azért nem olyan gyerekes, hogy olyan szintre süllyedjen, mint a fangörlök.

- Szép próbálkozás… - ismeri el. - Nem igazán titkolom, hogy bejön nekem, azt viszont kevesen tudják, hogy sosem jönnék össze vele. Jól esik a figyelme, meg kedvelem a társaságát, de ennyi és nem több - vonja meg a vállát. Biccentek.
- Szabad kérdezni, hogy miért? Nem sokan mondhatják el magukról, hogy ellenállnak a fiú varázserejének - mondom egy félmosollyal, lazán.

- Nem, ez már egyáltalán nem a te dolgod - utasítja el a válaszadást, de meglepő módon ez tőle nem hat bántónak. Nem akar róla beszélni és ennyi. Közben rátérünk egy homokos útra. – Na, most figyelj nagyon, hátha találunk valamit… - Chloe itt az útviszonyok miatt meg a keresés miatt is sokkal lassabban megy.

- Oké! - teszem fel védekezően a kezem. Aztán biccentek. - Igenis, főnökasszony! - mondom, majd valóban még jobban figyelni kezdek, így csendben maradok. Chloe is árgus szemekkel figyel, mégis én veszem észre az utolsó megmaradt kis virágot a fán, ami kellhet nekünk.

- Várj, várj! - szólok hirtelen és egy fára mutatok. - Ott van! - mondom mosolyogva, aztán megvárom, hogy Chloe leállljon a kocsival. Aztán kiszállok és ha nincs ellenvetése és messze van a virág, akkor nekiállok felmászni a fára. Chloe nyom egy satuféket. Közelebb érve konstatálom, hogy egyedül nem fogok tudni felmászni, ugyanis az első ág túl magasan van, még ugrással sem érem el rendesen, a fa törzse meg átérhetetlenül vastag. Chloe azonban követett, majd egy kis tanakodás után felém fordul.

- Ha tartok bakot, akkor szerintem el fogod tudni érni a legalacsonyabban levő ágat. Csak nagy lendülettel ugorj, és akkor fel tudlak odáig emelni… - mondja. Chloe-ra kacsintok.
- Én is pont erre gondoltam. Igyekszem finoman, oké? - mondom, majd felkészülök a mutatványra. Voltizsosként nem kéne, hogy problémát okozzon a dolog, de sosem lehet tudni... Szerencsére az én voltizsos, Chloe cheerleader múltja miatt együttműködve nagyon hamar megszerezzük az utolsó virágot a fáról.

- Na, egy megvan, már csak baromi sok van hátra… - forgatja a lány a szemeit, ahogy összecsapkodja a tenyerét, mint aki jól végezte dolgát. Ezután ő vissza is indul a kocsi felé.
- Szép lökés! Te sportolsz még valamit, abszolút érződött, hogy tudod, hogy kell szépen ellökni... - gondolkodom hangosan, miközben követem vissza a kocsihoz. A virágot elrakom a kis vászon szatyromba.

- Hm! Meglep, hogy erről a drága Emmácska nem számolt be neked - néz kissé fölényesen a kocsi teteje felett Chloe, aztán beül. Amint beszálltam, folytatja. - Cheerleaderkedem is - vonja meg a vállát.
- Hm, nem akarlak elkeseríteni, de nem szoktunk ám rólad annyit beszélni... Bocs - mondom, de egyáltalán nem bántó a dolog. -Wow! Ez a sulitokban van vagy valahol máshol? - nézek rá, majd egy másodperccel később hozzáteszem. - Fogadjunk, CSK is vagy - vizslatom. Kinézem belőle.

- Pedig simán kinézem belőletek, hogy nincs jobb témátok… bocs! - vág vissza Chloe hasonló stílusban, mint én. – Oh, wow, ki hitte volna! - kuncog fel a lány. - Amúgy nincs nekem időm arra, hogy sulin kívül űzzem. Gondolom, tudsz arról, hogy nálunk minimum egy klubot kötelező választani. Lovagolni is lehetne, de ott inkább csak visszafejlődnék, mintsem legalább szinten tartana a dolog, ez meg legalább valami új - vonja meg a vállát. Csak felnevetek.

- Szerencsére itt még nem tartunk azért - válaszolom gyorsan. Aztán bólogatok, majd felnevetek. - Ennyire szar ott a lovasoktatás? Pedig az ember azt hinné, egy lovas szigeten a legmenőbb suliban legalább a lovasoktatás jó - morfondírozom. - De akkor gondolom, élvezed... Nem fura ilyen sok lánnyal együtt lenni? Nem irigykednek a pozíciódra? - kérdezem őszintén.

- Majd egyszer meglátod biztos. De a szar az enyhe kifejezés... - forgatja a szemeit, közben pedig már indulhatunk is tovább. - Az összes kompetens lovasoktató már elszerződött a lovasiskolákhoz, szóval oda csak a selejt jut. A legborzasztóbb a dologban, hogy nem is veszik észre magukon, hogy mennyire bénák... Miután a lovardában is kislányokkal vagyok körbevéve, nem, nem fura. Az meg, hogy irigyek... hát ez van. Legyenek jobbak akkor, mint én, ennyi - vonja meg a vállát. - Nem szoktam az ilyen emberekre figyelmet fordítani, mert felesleges. Tudom jól, hogy azt hiszik anyuci meg apuci pénze miatt tartok ott, ahol. Mert megvették nekem a legjobb lovat, kibérelték a legjobb oktatót. De fogalmuk sincs arról, nekem mennyi munkám van abban, hogy ott tartsunk NorthStarral, ahol, így a véleményük sem érdekel!

-Nem kifejezetten látják ott szívesen a magamfajta állami iskolás fajtákat... - húzom el a számat. Aztán csak bólogatok. - Azért azt a hülye is meg tudja állapítani, hogy valaki tesz-e energiát a dologba és tehetséges-e vagy sem... Nem sok mindent tudok rólad, Chloe, de azt igen, hogy iszonyú sok energiát teszel bele és tehetséged is van a lovagláshoz, így érted el ezeket az eredményeket - rántom meg a vállam. - Nekem van gazdag kisgyerek tanítványom és hát... Az egy dolog, hogy rohadtul nem csinálja azt, amit kéne, hogy jobb legyen, de hát annyira nem is jó emiatt, nyilván. Csak haladni akarna, de az alapokat nem sajátítja el. Szóval pontosan tudom, mit jelent az, hogy valaki energiát tesz bele és rendesen csinálja. Szóval... Így tovább, azt hiszem... Van valami hosszútávú terved? Te most végzel, nem? - kérdezem.

- Nos, pedig a legtöbben ezt nem látják - vonja meg a vállát leszarom stílusban. - Hmm. Pontosan még nem tudom. Lovas boltot szeretnék üzemeltetni leginkább, szeretnék divattervezést tanulni, és saját márkát alapítani, de apám szerint ez badarság, ezért valószínűleg valami gazdasági főiskolára fogok menni. Hogy azon belül hova, azt még nem döntötték el - vonja meg a vállát megint. - Miért, te már tudod, hova mennél tovább tanulni? - kérdez vissza. Megint csak bólogatok.

- Ez tök menő! - lelkesedem be. - De ne mááár... Miért nem hagyják, hogy azt tanuld, amit akarsz?! - kérdezem kissé mérgesen. - Szerintem tökre illene hozzád... - morfondírozom, majd a fejemet rázom. - Áhh, dehogyis... Még van másfél évem kitalálni... Bár nagyon szemezem a színészettel, különösen a lovasszínészettel - gondolkodom hangosan. Chloe csak a vállát vonogatja, de nem hajlandó erről a témáról több szót ejteni. Legalábbis magáról nem. - Nos, azt hallottam régebben mindig, ha azt csinálod, amit szeretsz, akkor nem is érződik munkának a dolog. Bár nem tudom mondjuk hol és hogyan lehet megélni lovasszínészetből... - morfondírozik hangosan. Én is a vállamat vonogatom, miközben tovább keresek a szememmel.

- Igazából most sem élünk annyira jól, meg kislánykoromban sem, hogy kifejezetten zavarna, ha meg kell húzni a határokat... Még majd utána kell járnom, de biztosan van valami ország, ahol ennek nagy kultúrája van! - gondolkodom hangosan. - Amúgy te maradnál itt vagy elköltöznél? Hosszútávon persze...

- És az sem zavarna, ha a gyerekeidnek is így kellene élnie? - kérdez vissza Chloe. Megvonja a vállát. - Attól függ, bár inkább elmennék. Egyelőre a lovaglás miatt vagyok itt, de egyetem miatt úgyis valószínűleg fel kell adnom. Addig pedig kihasználom a lehetőségeimet. Bár ki tudja, vannak az U.S.A.-ban is nagyon jó helyek, csak azok messze vannak az iskoláktól sajnos. De akkor ahogy abból leveszem, amit mondtál, te mennél? És ha mondjuk itt a szigeten találnál valakit, aki miatt megérné maradni?

- Azért nem feltétlen ebben látom a jövőmet egész életemre. De persze ha már ott tartanék, hogy család, azért átgondolnám. Plusz nem is legbiztonságosabb a dolog - szomorodom el kicsit, ahogy apára gondolok. Aztán hallgatom. -Igen... Valahogy téged a nagyvilágban jobban el tudlak képzelni, mint egy kis szigeten - mondom neki kedvesen. Aztán megrántom a vállam. - Igazából nekem egyelőre mindegy. Bár szívesen látnék világot. Aztán persze ha lenne itt valaki, akiért megérné maradni, maradnék. Szeretek itt is lakni, de kipróbálnék mást is. Akár csak rövid időre is - magyarázom nyugodtan a lánynak, miközben szememmel keresek. Chloe-nak feltűnik, hogy elszomorodok valami miatt, de nem teszi szóvá. Azért ilyen jóban még nem vagyunk… Várj, nem is vagyunk jóban, Geez Chloe… Időközben leérünk a földútról és rátérünk egy nagyobb hegyi útra. Nem tűnik a legbiztonságosabbnak, Chloe ezt többször meg is jegyzi, de a GPS a koordináták alapján erre visz minket. A lány nagyon óvatosan vezet, majd rátérünk valami hídszerűségre, ami egy hatalmas szakadékot szel át.

- Mi az a tábla? - szűkíti össze a szemét. Én látom meg először, hogy azon egy halálfej van, Chloe pedig észreveszi, hogy miért: az út megszakad egy kisebb szakadékkal. Kocsival nem éppen átvihető, noha egy jól képzett lovas simán megugorja. - MI A SZAR?!?!- visítja a lány, ahogy nyom egy satuféket. Éppen, hogy sikerül a szakadék szélén lefékezni. Chloe teljesen megrökönyödve ül és elfehéredő ujjakkal szorítja a kormányt. Majd kínjában felnevet és a hajába túr. - Szent szar! - közben a szíve még mindig a torkában dobog. Kiszáll, hogy megnézze mennyin múlott az életük, és hát őszintén szólva nem sokon… Itt megint felnevet. Még szerencse, hogy ilyen óvatosan jött, különben nem lett volna jó vége a dolognak.

- Hm, biztosan erre kell menni? - kérdezem bizonytalanul, de látom, hogy jó felé megy. - Oké... Ez fura... - mondom kissé befeszülve. -Hé, az egy halálfej... ÁLLJ MEG! - kiáltok fel, de addigra meg is áll magától. Én is csendben vagyok. Majdnem meghaltunk, mi a szar... Realizáltam gyorsan. - Jézusom, jól vagy, Chloe? - kérdezem tőle komolyan. - Baszki, bocsi, hogy nem vettem észre előbb a jelet... - mondom még én is idegesen.

- A-a, én vagyok a sofőr, nekem kellett volna előbb észrevennem, de baszki! Ezek nem vágják a KRESZT, vagy mi?! Jó ég! Majdnem meghaltunk, basszameg! - mondja Chloe visszaszállva a kocsiba. Még mindig hitetlenkedő állapotban van és közben hisztérikusan nevet. Nem tudja eldönteni, hogy sírjon-e vagy nevessen. Még oda is nyúl a kezemért. - Én megvagyok, és te?
- Oké, akkor egyezzünk meg abban, hogy mindketten elbasztuk - mondom, hogy oldjam a feszkót. Csak megszorítom a kezét. Abszolút átérzem a lélekállapotot. - Jajaja, én megvagyok... Mi a terv most? - kérdezem.

- Nem tudom... - mondja őszintén tanácstalanul a lány. - Nézd... - mutat először a GPS koordinátára, majd a befotózott képre. - A szakadékon túlra kellene eljutnunk a felkiáltójeles gazért... De mint látod, nem igazán tudunk ezen se kocsival, se nélküle túljutni. Akkor hagyjuk? - kérdezi. Egy ideig morfondírozom, majd elkezdek körbenézni, hátha van valami út. Legnagyobb döbbenetemre tényleg van egy elég veszélyesnek kinéző hegyi út, ami odavezet.

- Nézd! - mutatom Chloe-nak. - Itt egy út, ami átvisz... Bár nem egy életbiztosítás... - mondom elgondolkodva. - Én szerintem megpróbálom, de ha te itt maradnál, az is teljesen rendben van. Már így is sokkal többet tettél, mint a legtöbbek, szóval nem kérlek, hogy kockáztasd az életed - mosolygok rá elszántan, mert nekem megjött a kedvem egy kis izgi túrához.

- Na-ah! - csattan fel Chloe. - Kettőnk közül én vagyok a nagykorú, rám vagy most tulajdonképpen bízva azzal, hogy beültél az autómba. Nélkülem biztos nem mész sehova! - mondja határozottan, majd kipattan az autóból. - Na, mire vársz?! Nem érünk rá egész nap! – mondja. Csak jóízűen felnevetek.

- Oké, lassan én is nagykorú vagyok, de ez jól esett... - mondom mosolyogva, aztán rákacsintok és elindulok energiától buzogva a kis ösvényen. - Gondolom, nem kell mondani, de vigyázz merre lépsz! – mondom. Chloe csak megforgatja a szemeit mögöttem. Időközben kikapta a kis táskáját is, amibe belerakta a telefont, pénztárcát meg a kocsikulcsot, amint bezárta az autót. Óvatosan lépked mögöttem.

- Még szerencse, hogy nem vagyok tériszonyos… - jegyzi meg letekintve a mélybe.
- Figyelj, ilyen jó kilátást is ritkán kap az ember - nevetek fel. - Jut eszembe, jól gondolom, hogy lassan a ballagási bálotok és ilyesmi? Milyen az a sulitokban? - kérdezem, hogy kicsit eltereljem a figyelmét az ijesztő helytől.
- Néha elgondolkodom, hogy komolyan kérdezel-e dolgokat, vagy csak vi… Áh!!! - sikkant fel, mert megcsúszik. - Minden rendben, csak megcsúsztam! - nyugtat meg azonnal. Elöl csak a szememet forgatom.

- Tudom, fura vagyok, de engem sok minden érdekel... - mondanám tovább, de megcsúszik. Hátrapördülök. - Jesszusom, egy szívfasz elég volt egy napra - nevetek fel kicsit idegesen. - Csak óvatosan... - mondom. - Szóval komolyan kérdeztem amúgy...
- Weirdo… - motyogja Chloe. - Már évek óta együtt tartják a két sulinak. Az államinak nagyon nem futja ebből, nálunk meg az igazgató asszony nagyon szeret felvágni. De teljesen olyan, mint amiket a filmekben látnál. Csilli-villi bálterem, észbontóbbnál észbontóbb báli ruhák, zene, tánc, bálkirály, bálkirálynő.
- Nem vagyok ám süket - mondom kicsit ingerülten. - Ha zavar, hogy túl közvetlen vagy barátkozós vagyok, szólj nyugodtan... - mondom elhúzva a számat. - Szóval akkor a nem is kell a suliból választani, mi? Na, és te várod? Van már párod vagy egyáltalán érdekel a dolog? - kérdezgetem tovább.

- Azért vagy fura, mert állítólag barátkozós vagy, de erről pont nem tudsz?! - szúrkálódik, majd hirtelen hátraránt, mert a lábam alól hirtelen eltűnik a talaj. - Hogy téged idézzelek: csak óvatosan! Amúgy nem, nem igazán várom, és nagyon úgy fest egyedül megyek… - mondja. Megrántom a vállam.

- Eddig túl messzinek tűnt ez a dolog... - magyarázkodom, majd megint megment. - Huhh, kösz... - majd megpördülök. - HOGY MI?! Azt már nem! Egyedül nem mehetsz! - mondom hevesen.
- Miért? - kérdezi felvont szemöldökkel, majd inkább átveszi a vezetést. - Már nem azért, hiába tűnök nagyon úgy, mint a tipikus “nyafka népszerű lány, akinek fontosak a klisék meg a látszat”, el kell, hogy keserítselek, de a legkevésbé sem érdekel. Ha nincs megfelelő párom a bálra, akkor megyek egyedül, nem fog semmiben sem befolyásolni és pont.

- Na, pont nem ez jutott eszembe, de kösz, hogy ennyit nézel ki belőlem - mondom játékos hangon, hogy nehogy magára vegye. Egyszerűen csak úgy éreztem, hogy igenis megérdemled, hogy valakivel menj... Ez ilyen ösztönös megszólalás volt, bocsánat - mondom, ahogy követem.

- Ugyan, kímélj meg ettől - mondana még valamit, de inkább mégsem teszi. Én csak megrántom a vállam, és inkább csendben maradok, úgyis figyelni kell. Ezúttal Chloe sem szólal meg, úgyhogy csendben haladunk egy ideig. Majd egyszer csak megtorpan. Előttünk van egy hasadék, amit át kellene ugrani. - Menjünk tovább? - kérdezi Chloe. Gondolataimban az új pacival foglalkozom. Mit hogy kéne vele tenni és milyen lesz, ha már megszelídül kicsit. Innen Chloe megtorpanása állít meg.

- Hm, most már csak nem kéne visszafordulni, nem? - kérdezem izgatottan, mert mindig is imádtam az ilyen helyeket. Csak mióta vannak kisebb öcséim, velük nyilván nem ilyen kirándulásra szoktam menni, ha családostul megyünk. - De ha szeretnéd, mehetek elől - mondom előzékenyen. Chloe csak hátrafordul és tekintete ezt üzeni: “most csak szórakozol, ugye?!”. Pár lépést hátrál, majd egy rövid nekifutás után olyan simán átlibben, mint amilyen simán a lovával viszi át az akadályokat.Csak felnevetek a reakcióján.

- Csak vicceltem! - mondom neki, aztán követem a példáját. Innentől nagyon oda kell figyelnünk, szóval nem sok szó tud esni közöttünk, maximum amikor felhívjuk valamire egymás figyelmét. Chloe megy elől, de az első csúszása után nagyon odafigyel. Az út keskeny, ezért lassan haladunk. Az ugrás után betérünk egy kisebb barlangba, aminek a végén az út hirtelen megszakad és jobbra fordul. Az utunk hirtelen megszakad, azaz nem teljesen, mert két kidőlt fatörzs vezet át a szakadék felett.

- Miket meg nem teszünk egy szaros növényért, ami nem is biztos, hogy segíteni fog! - nyavalyog a lány. - Először átmegyek én, ha nem ítélem biztonságosnak, visszafordulunk! - mondja ellentmondást nem tűrő hangon. Ám mindkét törzs olyan szinten be volt oda ékelődve, hogy teljes biztonsággal áthaladhatunk rajtuk. Én is csendben megyek, de mikor megszólal, bólintok.

- Ja, abszolút egyetértek - nyögök fel. - De nézzük a jó oldalát... A mai kondink meglesz... - mondom. Aztán csak bólintok. Nincs kedvem veszekedni vele, s mikor jelez, hogy mehetek, én is elindulok. Oké, ez itt kicsit veszélyes. De szerencsére nem először vagyok ilyen helyzetben, plusz a mozgó lovon is tudok állni, úgyhogy menni fog. -Huhh... Na, micsoda skilljeink lesznek nap végére... – mondom. Chloe megáll csípőre tett kezekkel a sziklafal előtt, ahol az út véget ér.

- Hahh, ha ezt tudom, hogy itt még sziklát is kell mászni, nem farmer rövidnadrágba jöttem volna… Csináljuk ugyanazt, amit a fánál. Én feldoblak, te meg segítesz majd nekem feljutni - mondja egy kis mérlegelés után. Csak felnevetek, majd bólintok.
- Csináljuk! Úgyis olyan jól dobtál! - mondom neki mosolyogva, majd felkészülök kicsit, mert így is mászni kell majd kicsit, szóval picit bemelegítek. Utána jelzek, hogy készen állok, s Chloe edzett mozdulattal fel is dob a sziklára. Szerencsére sikerül megkapaszkodni, így könnyebben tudok mászni. Azonban egy ponton lecsúszik a lába, így csak karból tartom magam, de végül találok fogást, szóval kicsit kifáradva de felérek. Amint felérek, körbenézek, hogy találjak valami botot vagy valamit, amivel segíthetek. Percekkel később találok egy elég vastagnak ítélt darabot, így ahogy bebiztosítom magam, lenyújtom neki az ágat. Chloe az elején kicsit nehezen kapaszkodik meg, ráadásul én sem vagyok a legbiztosabb, de aztán nagy nehezen ő is felszenvedi magát. Zihálva ülünk egymás mellett, majd egy pacsira nyújtom a kezem. -Na, menjünk, mert a végén még este is sziklát fogunk mászni... - mondom, aztán most én indulok előre.

- Amúgy neked van tesód? - kezdeményezek újra beszélgetést. Chloe kicsit habozik, majd mégis lepacsizik velem, utána feláll, és felsegít. Chloe felvont szemöldökkel néz rám.

- Miért tepersz ennyire? Nehogy azt hidd, hogy nem érzékeltem, hogy baromira nem tetszett, hogy visszautasítottalak, és még az unokatesód sem bír - néz gyanakvóan rám, ahogy már egy fokkal könnyebb úton haladunk. Egy percig gondolkodom, mielőtt megszólalnék.

- Ne értsd félre, azért nem nyalizom... Ahogy említettem, elég könnyen barátkozom, egészen könnyen kijövök másokkal. Mindig igyekszem nyitott lenni másokra, és nem előítélettel bírni, mert én is utálom, ha engem így kezelnek, de ez elkerülhetetlen egy szinten. Pontosan emiatt Emma is valamennyire befolyásolt és mivel szeretem, ezért egy kicsit negatívan álltam hozzád... Az is igaz, hogy baromira felhúztál a válaszoddal, mert abszolút nem értettem, miért akkora dolog elvinni minket, ha úgysincs kifejezetten nagyon fontos dolgod, bár akkor a sziklamászás még nem volt tervben. Ráadásul szerintem a hangnemedre sem szolgáltam rá. Ezekkel engem egészen könnyen ki lehet hozni a sodromból, ráadásul az az idióta Bradley is állandóan a nyakadra járt, mint egy pióca, az külön rátett, ahogy veszekedtetek. Ez a kettő elég volt, hogy bepöccenjek egy időre. De aztán láttam, hogy bár te zenét hallgattál, azért engedted, hogy mi hallgassuk a rádiót, ha akarjuk, meg láttam, hogy azért kurvára zavart a srác is, szóval mikor lenyugodtam és láttam, hogy azért nem alapbeállítás nálad az a hangnem, amivel először megajándékoztál minket, akkor kicsit máshogy igyekeztelek látni. Azóta kicsit tapogatózom, milyen is vagy - mosolygok rá halványan, most őszintén megmondtam a dolgokat. - Tulajdonképpen miért vagytok rosszban Emma-val? - kérdezek vissza. - Ahogy nézem, egyáltalán nem vagy rosszfej, róla meg tudom, hogy jóarc, abszolút nem értem, miért utáljátok egymást - nézek rá tanácstalanul. Chloe nem nagyon néz rám, miközben beszél. Mintha próbálná elrejteni, hogy valahol mélyen ez neki is jól esik. Így először egy rövid ideig nem is válaszol. Végül csak megvonja a vállát.

- Nem tudom, első pillanattól kezdve nem kedvelt engem és én sem őt… vagy legalábbis engem sosem érdekelt annyira, hogy utána járjak a dolognak, mégis miért nem bír - vonja meg végül a vállát, ahogy megtalálta a leszarom hangját.
- Na, jó, de... Oké, szerintem az a nagy helyzet, hogy mindketten így álltok hozzá. A másik nem bír, titeket nem érdekel, így ti sem kifejezetten kedvelitek a másikat, mert ő sem titeket... Pedig igazából egyikőtök sem utálja a másikat, csak azt hiszitek - nevetek fel. - Csak van egy olyan érzésem, hogy ez túl régóta megy ahhoz, hogy egész egyszerűen bármelyikőtök odaálljon a másikhoz, hogy amúgy mi lenne, ha újra kezdenétek... Kár, pedig szerintem jól ellennétek - mondom szomorkásan.

- Mint az előbb is mondtam, ez engem sajnos nem érdekel. Amúgy sem leszek már itt sokáig, szóval nem is számít! – mondja, majd felgyorsít egy kicsit. Megrántom a vállam.
- Sosem lehet tudni - mondom halkan, aztán követem. Egy fél percig csak csendben megyek mellette. - Amúgy zavar, ha kérdezgetek? – tudakolózom. Chloe megtorpan az úton, ami enyhén emelkedik fel és kezdenek megjelenni a növények is.
- Még nem döntöttem el. Igen is, meg nem is… - válaszolja, mire felnevetek.
- Majd szólj, ha döntöttél - mondom mókázva, aztán a környezetet kezdem figyelni, mert imádom a természetet.

Toby idegessége egyre nagyobb méreteket lát, aminek következményeként Vali beparancsol minket a fák közé. Mintha a ló értené az emberi beszédet megindul, én pedig két kézzel kapaszkodom a szárba, reménykedve abban, hogy még a mai nap folyamán megállunk. Egy jó pár méter múlva látom a szemem sarkából, hogy Vali is leurgik Beautyról, majd az út irányába visszafordítja magukat. Követve példáját én is megkísérelem visszafordítani Tobyt, ami egy nagyobb rántással sikerül is. Sajnos nem időben, így csak legjobb barátnőm elmondásából hallom utólag, hogy fura, csuklyás alakok szálltak ki az autóból.
Toby toporgásának tompa zaja a tapasztalt füleknek hangos trombita szóval egyenlő, szóval a kémkedést hamar feladjuk. Vali megragadja a szárat, én pedig gyorsan felpattanok, bár normálisan felülni nem sikerül, hiszen Toby egy 360 fokos fordulattal indul el, én pedig csak a sörényébe kapaszkodva mormogom az imákat, hogy ne essek le. Megint.
Toby egy tisztásra jutatt ki minket. Felülök a nyeregben, és próbálom kitalálni, hogy pontosan merre vagyunk, szerencsére Vali és Beauty kirobbannak mellénk másodperceken belül.
- Mégis mi jó élet történt bent?
Vali csak a vállát vonogatja.
- Fingom sincs, de a hatodik érzékem azt súgta, nem akarunk összefutni velük.
Próbálja a telefonjával betájolni, hogy pontosan merre vagyunk, de persze itt is elér minket a szerencse, mivel Valié lemerült, nekem meg szokásosan nulla mobilnetem van. Más út híján belevágunk a bozótba, remélve, hogy ismerősebb környékén lyukadunk ki.
Vali megy elől, de akármilyen hangosan mondom neki a magamét csak leint, és megy tovább az általa helyesnek vélt irányba. Egy jó fél óra, negyvenöt perc után ismerőssé válik a táj, és gyorsan Theodoréknák találjuk magunkat.
- Azért ez nem volt semmi baszki! - nevet fel Vali, bár a hangjából inkább idegesség mint felhőtlen szórakozás hallatszik ki. Feltartja a tenyerét, mire én belecsapok egy szemforgatással karöltve.
- Viszont ezt egyelőre ne nagyon emlegessük másoknak, okés? Még csak az hiányzik, hogy anyukád eltiltson innen, vagy az enyém jobban aggódjon az alapnál. Már így sem örül, hogy foglalkozom Toby-val. Na mindegy. Menjünk inkább.
Helyeslően bólogatok, de túl fáradt vagyok ahhoz, hogy verbális választ adjak. Amikor lendületesen megindulok Jimmy felé, Vali visszafordít, én pedig a számat húzva átöltözök.
A csodálatos, két órás vonat út után bedőlök az ágyamba és megfogadom, hogy holnap kialszom magamat. Drága barátosném azonban keresztül húzza a számításaimat, mert kora reggel már a jelenlétével fenyeget. A telefonomon lecsekkolva az időt rájövök, hogy 45 perce küldte az üzenetet, ami a szokásos késéssel is max 30 perc készülődési időt jelent nekem. Kapkodva próbálom összeszedni magamat, de amikor Vali megjelenik nálunk én még épp a zoknimat próbálom felhúzni. Beinvitálom egy kakaóra ameddig elkészülök, bár van egy olyan érzésem, hogy visszautasítja az ajánlatot, tekintve hogy az üzenet alapján valami nagyon fontosat és nagyon sürgőset kell elintéznünk.

Bradley csak felnevet, de nem egyértelmű, hogy azon, hogy Emma azt mondja, hogy jó lenne, vagy a második kérdésével.
- Nos de, de én ezért igyekszem nem teljesen elmerülni a tanulnivalókban. Természetesen fenntartom a jó átlagot, hisz az egy követelmény felém a szüleimtől, de egyébként... - megvonja a vállát. - Most ugye szabadult fel időm, amivel nem tudok mit kezdeni... - utal a Chloe-val való szakítására. - De a lovas meg fociedzések egész jól lekötnek. Ha gondolod, akkor ha kilátsz egy kicsit a tanulnivalók mögül, elmehetnénk moziba, vagy kávézni, ilyesmi - mondja a srác. Pont ebben a pillanatban láthat meg Emma egy növényt is, ami kell nekik.

Hát, lennének ötleteim, mihez kezdhetnél azzal a sok szabadidővel. Fut át a fejemen, de hangosan nem mondom ki. Bradley következő mondatától azonban kis híján lefordulok a motorról. Mozi? Kávé? Velem?? Te jó ég! Nagyon hálás voltam, hogy Bradley jelenleg nem látta az arcomat, mert biztos voltam benne, hogy borzasztóan elpirultam. Az agyam egy távoli (racionális) része ugyan kicsit furcsállta, hogy Bradley pont most akarna randira hívni, de igyekeztem tudomást sem venni róla. Kit érdekel, miért most!
-Oh, persze, ez remek... - azonban ebben a pillanatban vettem észre egy növényt, amire szükség volt a listáról. Amiről majdnem megfeledkeztem, pedig az volt oka annak, amiért egyáltalán itt voltunk Bradleyvel... Ketten... Ezen a motoron... - Állj meg! - kiáltottam. - Ott van!