Bratti
Szerepjátékok Császára
"Ez a világ kegyetlen... De egyben gyönyörű is." - Mikasa Ackerman
Posts: 914 
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
|
Post by Bratti on Mar 18, 2023 8:42:59 GMT 1
#s://i~pinimg~com/564x/8a/6f/98/8a6f9852337a62f0788327b7f643ae73~jpg Nem igazán tud az sem zavarni, hogy Agatha-nak egy kis feszültséget okoztam: úgyis megbékél vele, én meg tudom, hogy ezt még el kellett mondanom. Csak bólogatva hallgatom, amit mond, aztán elválnak útjaink. Végül soványmalac vágtába vágom magamat és hamarosan rálelek mindenki másra is, akik a körkarámnál várnak. Nem mondom, egy igazi bestiának tűnik az a ló, aki benne van, s valamiért ez máris szimpatikusabbá tette számomra az állatot. Nem sokáig gondolkodhatok ezen, mert hoznom kell egy kis szénát, amit hamar teljesítek is. S ezután végre találkozhatok Jeremiah-val is, bár amit mond, az nem éppen kecsegtető. És valóban úgy tűnik, mint aki már teljesen magánál van. Bár én természetesen lettem volna annyira őrült, hogy megpróbálkozzam az eloldozásával, úgy tűnik, most nincs rám szükség, mert a drága megoldja magának. Kissé döbbent tekintettel nézem, hogy leborul a lószállítóból, kicsit görcsbe is rándul a hasam, ahogy látom, milyen csúnyát esett. Féltem kicsit a főnökeimet is, de szerencsére még időben reagálnak. Én csak kissé csillogó szemmel nézem az új lovat. Olyan gyönyörű! Fantasztikus állat, s még az is vonzó benne, hogy ennyire ellenséges velünk. Látszik rajta, hogy igencsak sokra értékeli a szabadságát és a személyét, ezt pedig most elvették tőle. Büszke ló volt, egy igazi mén a vadonból. Biztosan megalázó és piszkosul dühítő lehetett, hogy a szabadságát elvéve bezárták ide. Csak elhúzom a számat, ahogy tovább bántja magát, hiszen tapasztalt szememmel szépen felmérem őt. Két nagyobb sebe van a régebbiek és kisebbek mellett: azonnali ellátásra lenne szüksége, de persze ilyen állapotban ez esélytelennek látszott. Valahogy meg kéne értetni vele, hogy akármennyire is dühítő a helyzet, akármennyire is megértem, hogy menni akar, mert ez nem az ő világa, jelenleg mi vagyunk az egyetlen esélye a két sebe miatt a túlélésre. De hogy ezt hogy lehetne neki áltadni… Fél füllel hallgatózom, hogy az állatorvos nem látja el, ami persze érthető valahol. Fontos a munkája, de nem várhatjuk el, hogy a saját életét kockáztassa egy lóért. Borzalmas és fájdalmas volt arra gondolni, hogy a ló vérmérgezést kapna csak azért, mert nem engedte a büszkesége, hogy ember lássa el. Még hogy őrült… Valamiért úgy éreztem, hogy még ha nehezen is, de meg lehetne értetni vele a dolgot. Kifejezetten értelmes állatnak tűnt, s azt is tudom, hogy a lovak elég sok mindent megértenek, ha nem is mindent. Csak egy kis idő kell… Elena hangjára eszmélek fel. Kicsit megrázom magamat. - Ohh… Nos, még sok dolgom van… - mondom teljesen egyszerre Agatha-val, majd bólintok egyet felé. – De utána mindenképpen megyek! – mondom határozott hangon, s ezzel a lendülettel még vetek egy utolsó pillantást a paripára, aztán visszatérek a munkámhoz, mert így is kicsit késésben vagyok emiatt. A másik gyerkőc új, pár alkalommal volt már itt, nagyobbacska (13 éves) és iszonyatosan fél lóháton, de ugyanakkor imádja a lovakat, szóval azért jár ide, hogy megtanulhasson lovagolni. És hátrányos helyzetű a család, a gyerkőc pedig nagyot hall. Ezért szülő is ott lesz vele végig, s jelnyelven fordítja az utasításokat, mert nincs pénz halllókészülékre. Ami számomra érdekes, hogy inkább lovagoltatják a gyereket, minthogy készüléket vegyenek neki, de asszem, ez a kívánsága és a szülei tiszteletben tartják, ami manapság elég ritka. Cathy egy 8 éves sárga kanca. Ugróló, és amúgy egy világi aranyos lovacska. A gazdája jelenleg külföldön nyaral, szóval arra kérte Agatha-t, hogy minden nap legyen Cathy lemozgatva. Örülne neki, ha pár alkalommal ugranának is vele, de egyébként nincs megkötése a mozgatás formára. Illetve ha bármi van vele, azonnal szóljanak neki. Cathy gazdája amúgy egy full jófej csaj és nagyon együttműködő. A bértartók közül igazából ő az egyedüli, aki nem néz ki, és amúgy tehetős családból származó egyetemista. A lovaglásnál alapvetően még azt tervezem, hogy különféle tornagyakorlatokat csinálunk, mert szeretném, ha magabiztosabb lenne és kevésbé félne. Ezért először mindig megállítom Cathy-t, hogy állásban, velem együtt csinálja a kissrác a dolgot, aztán megkérem, hogy még így, de egyedül csinálja, majd visszamegyek a futószáras körre, s csak azután indítom el Cathy-t, hogy ő engedélyt adott arra, hogy készen áll. Mivel én alapvetően elég sok mindenre nyitott vagyok, mindig hagyok lehetőséget, hogy ő is kitaláljon feladatot, azt szívesebben is csinálja. Már ezen a pár alkalmon is látszik, hogy már bátrabb és sokkal hamarabb mondja, hogy mehetünk tovább. Mióta hozzám került a srác, azóta én is próbálkozom kicsit azzal, hogy megtanuljam a nyelvét. Pár alap szót már tudok én is, de még sokáig kelleni fog valamelyik szüleje, de látom rajtuk, hogy nagyra értékelik, hogy próbálkozom. Végül következik a lovaglás. Mivel Cathy-n néha jó lenne, ha ugranának, így ezt a kívánságot teljesítem is, s egy negyed óráig még lovagolok rajta, majd levezetem a hölgyet, mielőtt áttérek Primadonna-ra. Igen jó érzés volt ugrani, most hogy belegondolok, régen volt már, mikor utoljára ugrottam. Primadonna a lovasiskola sajátja, azonban már egy hónapja le volt rakva egy sérülés miatt. Szerda óta már lehetett volna lovagolni/mozgatni, de senkinek nem volt rá ideje, így ez a feladat vár most rám. Primadonna amúgy is haladóknak való ló, ugyanis ijedős, önfejű és száguld ész nélkül, néha pedig más módokon is kifejezi nemtetszését (ágaskodás, bakolás). Egy hónap boxpihenő után pedig mindenki tudja, hogy valószínűleg lovas alatt végig kétlábon fog közlekedni. Ehhez képest egészen jól megy nekem a dolog, amíg a végén kedves Primadonna meg nem ijed attól, hogy jaj, egy termés leesett mellé, akkor eléggé oldalra ugrik, s mivel már nem fogtam annyira a lovat (pihenőidő), le is estem, miután oldalra táncikált, majd ágaskodott és bakolt, de egyébként csak a csípőmön lesz szerintem zúzódás, meg kicsit retkes lettem, de annyi baj legyen. Mikor vele is végzek, még ellátom a drágát, majd bemegyek a közös helyiségbe. - Azt hiszem, végeztem a nagy részével, már csak az etetés van mára, de annak még nincs itt az ideje - nézek Agatha-ra, majd átadom a kipipált papíromat. Ha leokézza és nem küld el, akkor a többiekre nézek. - Tudok valamit segíteni? Mit érdemes tudni? - nézek érdeklődve rájuk. Már csak Agatha és Jeremiah tartózkodik a helyiségben. A nő elveszi a papírt és egy biccentéssel nyugtázza a dolgot, majd Jeremiah-ra néz, aki enyhén megfáradtnak tűnik. A férfi megdörzsöli a homlokát. - Ezt a lovat hatósági leölés miatt fogtuk be a polgármester engedélyével. Emberekre nézve veszélyes és rengeteg mezőgazdasági kárt okozott. Volt egy ménese, de nemrég veszített egy fiatalabb állattal szemben. Azóta okozta ezeket a károkat - fáradtan felsóhajt, majd átnyújt egy hivatalos papírt. Tömören összefoglalva: befogás után a befogónak 1 hónap áll rendelkezésére, hogy a lóból egy szelíd állat legyen. Ha továbbra is emberekre veszélyes marad, azonnali leölés a protokoll. Meg is van indokolva, hogy 1 hét leforgása alatt nem egy embert és egyéb állatot támadott meg és juttatott kórházba. - Ez az egy hónap szinte lehetetlen… - sóhajt fel nehéz szívvel a férfi. - Még soha nem találkoztam ennyire vad állattal. Nem tudom mi történhetett vele, de biztosan alapos indoka van arra, hogy ennyire gyűlölje az embereket… - mondja. Figyelmesen hallgatom, de egyre jobban elsötétül a tekintetem. Alapvetően eléggé nyitott könyv vagyok, könnyen látható, mit érzek, gondolok, mert az arcomon van, de ha nem akarom, hogy lássák, akkor egy kis erőfeszítéssel az is megy. Egyre jobban átérzem a helyzetét a lónak: tudom, milyen rossz, mikor valaki saját érdekből lerombolja az addigi világodat. Aztán a családodat is elveszíted és úgy érzed, egyedül maradtál. Nekem sem rövid ideig voltak dühkezelési problémáim, szerencsére a gimire kinőttem. - 1 hónap?! - hebegem. - Akkor azonnal neki kell állni. Jutottatok esetleg valamire, amíg odavoltam? - nézek rájuk elszántan. Nem hagyhatjuk, hogy megöljék! Az embereket sem gyilkoljuk le, ha esetleg bántanak valakit vagy valamit. Ennél a lónál sokkal veszélyesebb alakok mászkálnak odakint szabadlábon... Agatha és Jeremiah összenéznek. Az utóbbi csóválja a fejét. - Próbáltunk kapcsolatba lépni Jake Elly-vel, de egyelőre még nem értük el. Rajta kívül még nem tudom, ki segíthetne… - mondja Jeremiah. - Bár szűkös az idő, nem szabad meggondolatlanul cselekedni. Ha bárki megsérül a ló miatt itt, akkor vége. Akkor még az egy hónapot sem várják ki. - A sráccal az izé... Fancy lovardából? - kérdezem, miközben még egyszer átfutom a lapot, hátha van kiskapu, szóval közepesen figyelek, mit beszélek. Aztán felnézek. - Mármint... Igen. Emlékszem rá, igen, ő segíthet! - mondom, de közben leesik kicsit a mondata másik fele. Oké, nem gondolom magam egy csodának, de Jeremiah-tól is tanultam, Jake-tól is próbáltam ellesni ezt-azt, amikor itt volt... Ennyire nem tudnék semmit? Vagy ez megint ilyen tinédzseres reakció és valójában igaza van? Attól még rosszul esik, hogy szóba sem kerültem... Talán túl sokat képzelek magamról. - Igen, világos... - mondom a második felére. - Bármi információ róla még, ami segíthet? - pislogok. Az első mondatomra Agatha felvonja a szemöldökét. Sajnos a papírt olvasva semmi kibúvót nem találok. Sőt, a megfogalmazás kegyetlenebb, mint ahogy gondolhattam volna. Mintha hagynák, hogy reménykedjünk egy kicsit, ugyanakkor a végkifejlet már biztos lenne… - Nincsen sajnos… Még abban sem vagyunk biztosak, hogy az Elly fiú vállalná a dolgot. És az sem biztos, ha vállalja is, meg tudjuk fizetni a munkáját… - sóhajt fel Agatha is. Bár a nő nem Jeremiah rokona, de nála tanult gyerekként lovagolni. Bár Agatha elsőre, másodikra, meg igazából sokadjára is keménynek tűnik, a lovakat mindennél jobban szereti. Éppen ezért ennek a lónak is szívén viseli a sorsát. Legörbül a szám. - Értem... Reménykedjünk! Addig is mindent meg kell tennünk, hogy sikerüljön a dolog. Borzasztó elgondolni, hogy mi lenne a sorsa egy ilyen fantasztikus paripának... - sóhajtom. Pláne, hogy az idióta Zachary-nak is benne lenne a keze... - Esetleg addig is... Szabad csak megfigyelni? Megfelelő távolságból persze... Tanultam én is ezt-azt - pillantok a főnök úrra -, szóval legalább hátha felmérni, megérteni kicsit meg tudom... Az is segíthet hosszútávon! - Természetesen szeretnénk, ha segítenél, Beth… - kezdi Jeremiah, de nehezére esik kimondania a dolgot. Éppen ezért Agatha átveszi a szót. - De csak egy feltétellel! Soha, ismétlem soha nem léphetsz be a lóhoz. A karám szélénél óvatosan lehetsz, de ha megsebesítene a ló bármilyen úton-módon, akkor mindennek vége lehet. Ezt te is megérted, ugye? - néz rá komolyan a nő. Nincs semmi lenéző a kérdésében, inkább az érződik, hogy fontos neki is a dolog, és a lehető legnagyobb biztonságban szeretné tudni a lovat is és engem is. - Először beszélünk Jake-kel. Utána majd visszatérünk a dologra - áll fel a férfi. - Addig is tényleg legyél óvatos… - szól komolyan a bácsi. Ekkor látom meg most már így nyugodtabb körülmények között Jeremiah kabátja alól kikandikáló kötést, ami mintha véres is lenne. Halványan elmosolyodom és alig bírom visszafogni magam, hogy a szememet ne forgassam meg mókázva. - Köszönöm az aggódást és természetesen figyelni fogok. Mindig... – mondom. Ezt komolyan mondom, majd ekkor észreveszem a kötést. - Látta a karodat orvos már? Remélem, annyira nem súlyos! - bukik ki belőlem. Hát, igen... Ami a szívemen, az a számon. - Ha ezzel elmegyek orvoshoz, akkor a barátunknak lőttek - mondja morcosan a bácsi, majd elmegy. Agatha csak ingatja a fejét, jelezve, hogy ezt nem kellett volna. Elhúzom a számat, s csak Agatha fejingatása fog vissza, hogy kimondjam, hogy az sem jó, ha ő szerez maradandó sérülést. Aztán csak tanácstalanul felemelem a kezemet Agatha-nak. - Ha nincs más, akkor meglátogatom a barátunkat... – mondom. Jeremiah ügyén Agatha és én is kivételesen egyetértünk. - Nincs más. Menj nyugodtan. Óvatosan! - figyelmeztet a nő. én pedig már száguldok is ki a helyiségből. Először csak távolról figyelem meg, amíg nem vesz észre. Kíváncsi vagyok, hogy hogy létezik csak úgy, majd csak azután mennék közelebb hozzá, persze a tisztes távolságot tartanám. Na, nem csak miattam… Úgy érzem, ő is értékelné, ha nem másznának bele a személyes terébe, s maga a lovarda és a körkarám is sérti a személyes terét. |
|
skydragon449
Lelkes fórumozó
Posts: 79
Elfoglaltság:Mesélést & Játékot vállal
Utoljára online: Oct 31, 2024 8:46:54 GMT 1
Apr 1, 2022 19:37:49 GMT 1
|
Post by skydragon449 on Mar 18, 2023 13:39:06 GMT 1
#s://cdn~discordapp~com/attachments/959813619175014450/1084102317198037153/9a7671e2844141026c83fb186fb5a0f8~jpg Tavaszodik, már reggel is szinte érzem magamon, hogy ki tudnék robbanni az energiától, a szervezetem felgyorsul, mintha a téli üzemmódot kikapcsolták volna. Az ablakot kinyitva kellemes érzéssel szagolok a levegőbe. Mintha érezni lehetne a nyíló virágok illatát, de talán behaluzom, az egyik tanárom szerint képesek vagyunk behaluzni illatokat is, na, mindegy. Felöltözöm, felkészülök a napra. Korán keltem, mert gondozni kell az állatokat, de ki bánja? Inkább ez, mint a városi levegő szmogja. Remélem, a suli után sikerül messziről elkerülnöm az irodákat. Bőven elég volt az a hülye diákmeló, ami leginkább aktatologatásból állt. Nem is értem, hogy képesek emberek ilyesmire: levéliktatás, könyvelés a számítógépben, számok itt, számok ott a papíron, és el ne feledd, hol tartottál, miközben megy a telefonok felkapkodása meg ügyfelek terelgetése. Beleborzongok, ahogy belegondolok, de sebaj, mert itt van a népes állatseregünk. Egy gyors „jó reggelt” után, amit anyának címzek, elindulok, hogy megetessem a szárnyasokat. Finoman gyűjtöm össze a tojásokat, remélve, hogy nem kerget meg egyik sem. Utána a tehenek vályúját töltöm fel: egyiket vízzel, a másikat a szokásos eledellel, kicsit beszélek hozzájuk. - Na, hogy vagytok? Kanyarban a kis bocik, mi? - mosolygok rájuk. Persze csak a szokásos „múúú” a válasz, nem is hinném, hogy mondanának bármi mást, de biztos örülnek, hogy végre kapnak enni meg inni. Ahogy itt végeztem, megyek Döncihez meg Gömböchöz. - Remélem, ma Hógolyónak lesz némi nyugta tőletek, kis hárpiák – mondom nevetve, de őket is megetetem és megitatom, folytatom Tulipánnal a sort, aztán visszatérek anyához, hogy a cicákat is intézzem. A reggeli láttán szinte összefut a nyál a számban. Megéheztem a munkától, úgyhogy neki is látok jó étvágyat kívánva anyának, akiről csak sugárzik a jókedv. - Örülök, hogy végre nem az ügyfeleim anyjának nevét kell elkérnem tizenöt példányban, hogy öt példányban leírjam kézzel, aztán háromban gyártsak nyomtatványt róla – utalok vissza a diákmelóra anyának, ahogy felteszi a kérdését, majd ha nem értené, azért hozzáteszem. - amúgy mindenkit elláttam, evett, ivott az összes jószág – mondom. Ahogy a lovaglásra tereli a szót, felcsillannak a szemeim. Igen, ez az, végre egy kis túra meg egy kis izgalom! - Persze, hogy megyek – mondom vigyorogva. A reggeli után meg is vizsgáljuk a felszerelést, én pedig alaposan szemügyre veszek mindent. Hógolyót igyekszem felszerelni, ahogyan azt tanultuk, bár nem vagyok még profi ebben. Az alapvető eszközöket azért fel tudom tenni rá. A pucolást is igyekszem szakszerűen megoldani, de ha esetleg bénázok, majd anya segít. A patáknál óvatosan. Jó, ez talán menni fog. Igyekszem a patát finoman tisztítani, nehogy felsértsem Hógolyót ott. - Jó, rendben, kihúzom, igyekszem – mondom, aztán anya figyelmeztetésére el is végzem a folyamatot. - Na, nyugi van, kislány, nyugi! - próbálom nyugtatni hű társamat és lovamat, de ő persze nyugtalankodik a procedúra miatt. Már a fülei járásából tudom, hogy közel áll az idegbeteg fázishoz, de meglepő módon aztán sikerül anélkül megoldani, hogy a lábát egyszerűen kihúzza a kezemből. - Hú, hálistennek – sóhajtok fel megkönnyebbülve. Szóval sikerült – végre. Néha szinte aggaszt, mennyire félénk a leányzó, de talán még lehet trenírozni egy kicsit. Ha ő fel is adta, én nem. Mikor Hógolyó elszabadul a következő fázisnál, szinte fájdalommal sóhajtok fel. - Naaaaa – próbálom megállítani, aztán valahogy csak sikerrel járunk, és felkerül rá a kötőfék. Letörlöm a verejtéket a homlokomról egy „ezt megúsztuk” tekintettel az arcomon. Végül csak eljön a legjobb rész. Anya felsegít, aztán végre nyeregben vagyok – szó szerint, ha! Jó érzés végre szabadon lovagolni, annyira vágytam már erre. Szüntelenül mosolygok, és talán anya is végre felszabadul, ahogyan én. Persze észreveszem aztán, hogy jól lemaradunk anya és Tulipán mögött, úgyhogy megfékezem a lovamat. - Hóóóó, lassan, nagy lány! Tulipánból nem próbált apa versenylovat csinálni – szerencsére – jegyzem meg kicsit viccesen. Az ügetés egy kellemes bemelegítésnek tűnik számomra is, nekem is szinte együtt forr a vérem Hógolyóval, aztán jön a vágta. A szél csak úgy süvít, mintha repülnék. Ide a szárnyaimat! Becsukom a szemem egy pillanatra, de gyorsan kinyitom, nehogy baleset legyen a vége. Nem kellemes dolog lóról leesni, hallottam már rémtörténeteket, de szerencsére meg tudom tartani magam, bár én is megrémülök egy csöppet, ahogy Hógolyót megijeszti a fácán. - Nyugi, nyugalom! - próbálom biztatni, de persze talán ő is érzi, hogy nekem is felment a pulzusom. Talán így nem tudom megnyugtatni. Ahogy Hógolyó megindul, kiül az arcomra a rémület. - Hó, hó, állj meg, kislány! Lassabban! - próbálom fékezni őt, de persze kicsúszik az irányítás a kezeim közül – szó szerint. Végül csak visszaülök a nyeregbe,jobb híján, aztán a levegőt kezdem el kapkodni, a szívemet a torkomban érzem. Anya dicsérete jól esik, de azért láthatja, mennyire leizzadtam. - Nem ártana egy kis továbbképzés a leányzónak – mutatok Hógolyóra. - vagy beírathatnál egy jó Dr. Doulittle tanfolyamra, hogy megtanuljak suttogni vele. Ennek ellenére büszke vagyok magamra, hogy nem estem le, bár bennem volt a félsz egy ponton, hogy így lesz. Szerencsére az izgalmak elmúlnak ezek után, és a túra nyugalomban telik. Ahogy hazaérünk, még bennem van az adrenalin, de figyelek anyára. - Oké, intézem – mondom, miután emlékeztetett. Hagyom, hogy lepergessék az izzadtságot magukról a patás társaink, a vizet addigra persze már kivettem. Mikor konstatálom, hogy szeretnének egy kis juti falatot, megesik a szívem rajtuk. Répa után nyúlok. - Szeretnétek, igaz? - kérdezem őket. - De legközelebb nem megbokrosodni. A fácánoknak túl nagy falat lennél – kacsintok Hógolyóra, ahogy a többiekkel együtt megetetem őket a répával. Még az apám alapelve volt, hogy a legtermészetesebb jutalomfalat a legjobb ,a kockacukor csak méreg. Egy dolog, amiben egyetértettem vele, nem sok ilyen volt. Sebaj, vár az ebéd, amúgy is éhes vagyok, főleg ilyen izgalmak után, úgyhogy csatlakozok anyámhoz. Éppen falatozok már, amikor megkérdez a terveimről. - Nem is tudom – kezdem. - szerinted vannak még lovasok a szigeten? Hátha tudnak tanítani egyet és mást. Meg aztán Hógolyóra is ráférne a továbbképzés. Ha egy fácán megrémíti… - kezdek bele. Talán lehetne tanítani, de nem tudok hozzá eleget. Talán anyának van valami jó ötlete, vagy esetleg a szigeten él olyan lovas, aki ért hozzá. Különben is jó lenne megismerkedni a többiekkel, nem mintha nem élvezném a farmerek életét, különben is imádom ápolni az állatokat, és jó azt enni, amit megtermelünk, de bennem van a kalandvágy. Jó lenne új helyeket látni és felfedezni, akár Hógolyóval együtt, persze ha nem félne ennyire, talán még működne is, de addig egyedül nincs bátorságom kilovagolni vele. |
|
silentcupcake
Lelkes fórumozó
Posts: 53
Elfoglaltság:Játékot vállal
Utoljára online: Nov 17, 2024 21:16:33 GMT 1
Aug 20, 2022 9:24:28 GMT 1
|
Post by silentcupcake on Mar 19, 2023 12:26:37 GMT 1
#s://i~pinimg~com/564x/2c/e6/31/2ce631efb9aab9bbe221e9b968df67b0~jpg Helyesek voltak a számításaim, Andrea a klubhelyiségben iszogatta a teáját. Úgy pattant fel, amikor meglátott, mintha legalábbis még mindig 20 éves lenne – hiába szoktam neki mondani, hogy a gerincsérv nem játék, és vigyázzon jobban magára. -Andrea! Milyen jó látni, jól vagy? – ölelem vissza. Andrea gyerekkorom óta egy meghatározó személy az életemben. Nagyon szeretem, olyan mintha a második nagymamám lenne. - Miféle szívességre? – kérdezem, miközben a kanapé felé terelget, és a válaszomat meg sem várva már tölt is nekem a teából. De nagyon szeretem a teáit, szóval egyáltalán nem bánom. Amikor a Bárónőről kezd beszélni, először elég értetlenkedve nézek, szóval Andrea gyorsan felvázolja, hogy mi a helyzet: a Bárónő hosszú ideje betegeskedik, nem tudják, hogyan segítsenek neki, de Andreának van egy terve… majd előhúz egy papírt, rajta Nagymama kézírásával. A növényekről hallottam, de ötletem sem volt, merre kellene keresnem őket. Valószínűleg Nagymama, és Andrea sem tudta, mert különben már beszerezték volna. Annyira a gondolataimba mélyedek, és annyira természetesnek veszem, hogy segítek, hogy először nem is válaszolok Andreának. - Persze. Mindenképp megpróbálom – bólintok. Nem mondanám, hogy különösebben közeli kapcsolatunk van a Bárónővel, de tisztelem, és megérdemli, hogy jobban legyen. Ráadásul, ezzel Nagymamának és Andreának is segítek – ha őszinte akarok lenni, ez a fő motivációm. Miután megittam a teát, elköszönünk egymástól Andreával. A papírt a biztonság kedvéért lefotózom, hogy meglegyenek az összetevők akkor is, ha véletlenül elhagynám, majd a kabátzsebembe teszem. Az istálló felé indulok vissza Percyhez, és közben azon gondolkodom, hogy kit tudnék megkérni, hogy segítsen nekem keresni? Beth ilyenkor dolgozni szokott, de talán holnap meg tudom kérni, hogy jöjjön velem.
Visszaérve a lovamhoz, gyorsan felszerszámoztam, majd már indultunk is ki a kedvenc terepútvonalunkra. Úgy döntöttem, első körben a hegyek felé veszem az irányt. Percy lelkesen lépett alattam, nagyon örült, hogy kint lehet. |
|
Kami
FRPG Guru
Posts: 285
|
Post by Kami on Mar 19, 2023 17:19:29 GMT 1
#s://wallpaperaccess~com/full/2896044~jpg hyukadesune - Romi- Hahó! - szólal bele az ismerős vidám hang a telefonba. - Sajnos kicsit elcsúsztam, de tíz perc és ott! - a vonal túlsó felén lévő lány választ sem várva leteszi a telefont. Nos igen, Romhilda LLB-je (lovas legjobb barátnő), Valerie nem éppen a pontos érkezéséről híres. Talán el lehet nézni neki, hiszen hétköznap napi szinten ingázik az egyetemére, ami nem is a szigeten található, ezen felül pedig ő látja el az állataikat teljes körűen. Ha pedig tanulni is szeretne mellé, akkor éjszakába nyúlóan tudja megtenni. Romi sejtheti, hogy a lány most is kikapcsolta vagy 8 ébresztőjét, mire a kilencediknél kipattantak a szemei, hogy: Úristen, elkések!
11 perc és 38 másodperc múlva az autó be is gördül Romiék Jorvik city-ben található háza elé.
- Csá! - köszönti Romit Valerie egy ökölpacsival. - Felkészültél? - kérdezi, de már indul is az autójával. Valerie anyja előző autóját örökölte meg. A kicsi kocsi jó szolgálatot tesz neki a jorviki utakon.
A két lány először a Jorvik city-ben található bevásárlóközpontba látogat el. Valerie-nek gyógyszereket, tápokat kell vennie, valamint itt tudja átvenni a megrendelt csomózott sidepull-jait is a lovai számára. Valerie a saját dolgait pikk-pakk elintézi, ám az eladó csajszi is késik, így a lányoknak valahogyan el kell ütniük az időt. Őket sem kell ám félteni: bemennek különböző lovasboltokba, s körbenéznek, hátha találnak valami említésre méltót, vagy éppen megbeszélik mi miért olyan ratyi. Valerie western hobbilovas, aki anno 3 éven keresztül címvédő bajnok volt az Extreme Cowboy Race nevezetű versenysorozaton. Egyik pillanatról a másikra hagyta abba a versenyzést, Romi hallomásból tudhatja, mennyi negatív vélemény és pletyka övezi emiatt. Ám a valóság az, hogy Valerie realizálta, hogy lovának Sirius-nak annyira nem volt jó móka, hogy nyaranta állandóan ide-oda van rángatva (főleg mert nem egyszer borult meg szegény állat a lószállítóban a felelőtlen sofőrök miatt). Bár Jorvikon annyira nem híres ez a dolog, de itt is van pár ember, aki ismeri a történetet. Most sincs ez másképp: Romi egyik végzős sulistársa jelenik meg, hogy gúnyosan beszóljon.
- Ahh, nézzétek! A két lúzer. Csodálkozom Valerie, hogy mered még a képedet mutatni lovas berkekben, azok után, hogy füledet farkadat behúzva menekültél a konkurencia elől, mielőtt elvernek. - Az egyik legelterjedtebb pletyka az az, hogy vagy Valerie, vagy Sirius nem voltak képesek már többre, így félve a megaláztatástól a csúcson hagyták abba a versenyzést. Valerie a sértő kommentekre csak felhúzza az egyik szemöldökét.
- Ismerlek egyáltalán? - kérdezi lenéző hangnemben. Joana erre a nyugodt visszavágásra csak hápogni tud elsőre. Azonban mire összeszedné gondolatait egy visszavágásra, Valerie már el is fordul tőle. - Én megszomjaztam. Forrócsoki-kávé kombó? - kérdi, majd elindul kifelé, oda sem hederítve Joaana további oltásaira.
Elvitelre kérik a forró italaikat a lányok, majd gyorsan tovább is állnak. Van egy autentikus felszerelés bolt, ahol a magasabb árukat vasvillával lehet le- és visszaoperálni a helyükre. Az ottani eladó elég krípi. Folyamatosan meredt szemmel figyeli a lányokat, főleg Valerie-t. Egy ideig a lány tudja ignorálni a csávót, azonban előbb-utóbb megelégeli.
- Te hallod, csak engem ráz a hideg a csávótól? - kérdi suttogva Romi-tól. Ha Romi is egyet ért, akkor nagyon gyorsan kiiszkiriznek a lányok a boltból. Annyira gyorsan, hogy a kis művasvilla Valerie kezében marad.
- Elnézést! Kisasszony! - szól a lányok után az eladó. Valerie megtorpan és arca grimaszba rándul. Neki még mindig nem tűnik fel az eltulajdonított vasvilla a kezében. Ahogy megfordul egy mosolyt erőltet magára.
- Igen? Van valami probléma, Uram? - kérdi illedelmesen. A csávó nem könnyíti meg a dolgát az átható nézésével, ami hol Valerie dekoltázsát vizslatja, hol a lány szemeit keresve.
- Arra a vasvillára még szükségünk lesz - mutat mosolyogva a kopasz dagi középkorú krípi csávesz a lány kezében lévő tárgyra. Valerie egyszerre lepődik meg és szégyelli el magát.
- Oh! Úristen, bocsánat! Észre sem vettem, hogy a kezemben maradt! - nyújtja vissza készségesen a vasvillát pironkodva. A csávesz ezt vagy eléggé rendesen félreértelmezi, vagy csak annyira szégyentelen, hogy a lány kezére fog rá, mikor átvenné az eszközt. Valerie lesokkolódik, majd nagyon gyorsan elengedi a villát és visszahúzza a kezét. - Um... akkor mi megyünk. Bocsánat még egyszer! - hadarja a lány majd menekülne... ha hagynák neki.
- Á-á-á! Lassan a testtel. Ez lopásnak minősül kisasszony. De én hajlandó vagyok a kompromisszumra, s elintézhetjük kettőnk között... - mondja enyhén pedofil mosollyal a csávó. Valerie erre köpni nyelni nem tud, csak tátod, de egy hang nem jön ki a torkán. |
|
Kami
FRPG Guru
Posts: 285
|
Post by Kami on Mar 21, 2023 13:25:34 GMT 1
#s://wallpaperaccess~com/full/2896044~jpg
A vadló felcsapott farokkal, emelt fővel és kitágult orrlyukakkal feszesen üget a magas és masszív falú körkarámban. Az izmain táncot lejt a lemenő nap fénye. Mintha csak úgy vibrálna a levegő az állat körül. Sőt, egy pillanatra mintha szárnyakat is látna Beth, valamint a lóból fényesség is árad... Egy pislogás után ezek azonban mind eltűnnek, s Beth előtt csak egy idegesen rohangáló, csapzott, sérült állat látható. Olyan hangosan fújtat, mint ahogy egy gőzmozdony zakatol. Mellkasa erőteljesen ugrál le s föl. Az állat füleit hátra sunyja, akárhányszor megpillant valakit. Evan közben hordja már be egyesével a lovakat éjszakai szálláshelyükre. Fajtársai láttán a foltos ló elkeseredetten visítva nyihog, mintha tőlük várná a megváltást. A jövevény jelenlétére a többi, amúgy általában nyugis lovak is befeszülnek. Közben a foltos csoda egyre agresszívebbé válik. Harapni kezdi a körkarám falát, ahol éri, illetve ha Evan túl közel megy el előtte, akkor nekivágtat a kerítésnek, majd villámgyorsan megfordulva nagyokat belerúg az építménybe. Szerencsére ez a körkarám úgy lett megépítve, hogy az ilyen vad teremtéseket is visszatartsa, s minél inkább csökkentse a sérülések veszélyét.
Körülbelül egy 20 perc elteltével veszi észre a ló Beth-et. Ahogy a kettő egymás szemébe néz, mintha valami furcsaság történne. Olyan, mintha ismernék egymást valahonnan. Ám ez az érzés is egy szempillantás alatt elmúlik, s a ló vérben forgó szemekkel, vadul rúgkapálva felágaskodik, majd a karám azon felének ront, ahol Beth is ácsorog. Kifáradásig őrjöng, majd a körkarám azon részén áll meg, amely a legtávolabb van mindenkitől. Ott csalódottan, csata vesztesen lehajtott fejjel ácsorog. Szuszogása miatt az egész teste erőteljesen és ritmikusan mozog. Eleinte még az érkező lovakra felemeli a fejét, majd az idő múlásával már csak a fülét, majd azt sem mozdítja. Szemeiből kihunyt a harci vágy, s már csak tompán, szomorúan csillognak. Közben fél szemmel végig Beth-et figyeli. Majd a nagykapu felé fordulva keserves, gyenge nyihogás hagyja el az ajkait. Ezután pedig ismét lehorgasztja a fejét. Szívfacsaróan megsemmisült látványt kelt a nemrég még büszke és küzdő állat. |
|
Kami
FRPG Guru
Posts: 285
|
Post by Kami on Mar 24, 2023 20:27:54 GMT 1
#s://wallpaperaccess~com/full/2896044~jpg - Persze, ez a sziget a lovasok paradicsoma! Sőt, tudod, van az a Magángimnázium, ott is zajlik lovasoktatás - mosolyogva kortyol a teájába. - De tudod mit, délután átugrom úgyis Maria nénihez (a szomszéd), nála rákérdezek, kit ajánlana. Olyan kellene ugyebár, aki kijön házhoz is... Ami pedig a délutáni programot illeti... - kezdené, de kopogás hallatszik az ajtón. Mara szemei elkerekednek, sejtése sincs, ki lehet az. A kaput ő biztosan bezárta, a ház pedig eléggé a kerten belül van... lehet valamelyik állat?
A fel nem tett kérdések megválaszolásra kerülnek abban a pillanatban, amint egy ismerős alak, harsány rikkantással benyit az ajtón.
- SOF SZIA! - köszönti Sofie-t a New York-i iskolájából a legjobb barátnője, Melanie. - Szia Mara! - biccent vigyorogva Sofie anyukájának is. Melanie egy igencsak független és szabadszellemű lány. Hiába ment rengeteg szörnyűségen keresztül, mindig pozitív, vidám és vagány lány volt. Ez azóta sem változott, hogy Sofie-ék elköltöztek. Melanie anyja és apja is drogproblémákkal küzdöttek, így a lányt elvették tőlük, onnantól kezdve pedig eleinte intézetben, majd nevelőszülőknél nevelkedett. Melanie nem akart nekik bajt okozni, mert a nevelőszülei nagyon kedvesek, így mihamarabb elkezdett ő is dolgozni. Közösen dolgozott az irodában egy idő után Sofie-val. Bár látszott rajta, hogy nem neki való ez a munkakör, de megtett mindent, hogy felvegye a fonalat. Mostanra Sofie tudhatja, hogy a lány beindította online vállalkozását: különböző műveket készít rendelésre. Melanie nagyon jól ért a rajzoláshoz, festéshez, de még varrni is nagyon jól tud. Ezeket kombinálva az irodai munkával kiegészítve keresi a kenyerét, miközben az iskolában is igyekszik egy közepes- jó szintet fenntartani. Melanie a múltban is gyakran bejelentés nélkül megfordult már náluk. Legalább a nevelőszüleinek szokott hagyni üzenetet ilyenkor, ha már Sofie-ékat nem értesíti.
- Na, mi van? Úgy bámultok, mintha szellemet látnátok - nevet fel a lány, miközben ledobja a sporttáskáját a sarokba, a cipőjét pedig leveszi. - Gondoltam beugrom egy kicsit meglesni az új kérótokat. A sulinkban most felújítás van, így hosszú hétvégét kaptunk. Jó mi? - Ezután a lány szó szerint lerohanja Sofie-t s jól megnyomorgatja. - Remélem nem nagy gond, hogy beugrottam előzetes bejelentkezés nélkül! - Mara-nak kell egy kis idő, míg realizálja a dolgot, majd felnevet.
- Melanie, semmit sem változtál! - nevet fel a nő, majd ő is megölelgeti a lányt. - Dehogy baj, csak megleptél. Ebédeltél már? Mi pont most fejeztük be... - mosolyog kicsit bánatosan. - Ha tudom előre, megvártunk volna... - Melanie csak legyint.
- Ha tudtátok volna, akkor hol maradna a meglepi? Egyébként köszi, de ettem a hajón. Egész olcsó is volt - vigyorog a lány. - Szóval ettetek... - fordul csillogó szemekkel Sofie felé. - Akkor elrabolhatom a lyányt egy felfedező körútra? - Mara nevetve bólint.
- Felőlem persze. Csak ne keveredjetek bajba! Hogy szeretnétek menni? - kérdi, hiszen New Yorkban nem volt ez nagy kérdés, de itt Jorvikon nincsenek metrók, buszok, villamosok. Egyik opció az autó, vagy van bicikli (abból Sofie-éknak nincs kettő), vagy ló, vagy pedig a lábbusz (a vonat meg a busz nagy távokra megy, nagy időközönként, az nem a legjobb opció). Melanie pedig nem igazán tud lovagolni. Párszor lovagolt Sofie-éknál, de amúgy Melanie úgy döntött, ő erre nem akar külön költeni. Jelenleg arra gyűjt, hogy mielőbb kirepülhessen a nevelői családi fészekből.
- Hát én nem tudom, hogy érdemes menni - vonja meg a vállait. - Ha Sof szeretné, én szívesen nyeregbe pattanok!
 |
|
skydragon449
Lelkes fórumozó
Posts: 79
Elfoglaltság:Mesélést & Játékot vállal
Utoljára online: Oct 31, 2024 8:46:54 GMT 1
Apr 1, 2022 19:37:49 GMT 1
|
Post by skydragon449 on Mar 26, 2023 14:42:26 GMT 1
#s://cdn~discordapp~com/attachments/959813619175014450/1084102317198037153/9a7671e2844141026c83fb186fb5a0f8~jpg A lovasok paradicsoma, mi? Igaz is, nem véletlen költöztünk ide. Anyának igaza van, csakhogy a bőség zavarában is nehéz ám megkeresni azt a bizonyos tűt a szénakazalban. - De hol kezdjem? Épp ez a baj, hogy túl sok a lehetőség – szinte nevetek ebéd közben az ételt turkálva, mintha csak játszadoznék, épp csak falatozok belőle. Pont azon gondolkodom, hogy hogyan és hányféleképpen fog letolni azért, mert játszok az étellel, erre jön a kopogás. - Ki a fene… - kezdem, aztán megpillantom régi osztálytársamat, Melanie-t. - Szia… - kezdem kicsit meglepve. Azt sem tudom, hirtelen hogy került ide, aztán eszembe jut, hogy talán megemlítettem neki, hogy ide költözünk. - Ő...hogy vagy? - kérdezem, miután „letámadt” nem is kicsit. Épp csak próbálok levegőhöz jutni a szorításában. - Felfedező körút? - kérdezem szinte félve, hogy mit akar ez jelenteni. Melanie aztán nem szenvedett hiányt vagányságban, néha nekem is sok volt, de olykor egész jól elbeszélgettünk a digitális művészetek világáról vagy éppen izgatottan hallgattam, mik a pletykák a cégnél, ahol együtt dolgoztunk. Most azonban nem is jöhetett volna váratlanabbul az érkezése. Persze elhagyni a házat nem olyan egyszerű, mint New York-ban. Hál’istennek itt nincsenek koszos, büdös metrók meg még koszosabb, büdösebb buszok, úgyhogy megvagyunk azok nélkül, köszönjük szépen. Még akkor is, ha kicsit több fizikai munkát igényel a dolog. - Remélem, nem terveztél pöfékelő benzines marhavagonra, azaz buszra szállni, mert itt aztán nincsen, és hála Istennek, hogy nincsen – nevetek. - egyrészt formában kell maradnom, másrészt meg olyan jó itt a levegő – szagolok bele, de elfintorodok. - Ú, a fene, lócitrommal fűszerezve, azt kifelejtettem – nevetek aztán. Tényleg érezni a levegőben, de persze talán csak ideje kitakarítani a karámokat. - Te nyeregbe? - kérdeztem. Eljátszadozok a gondolattal, hogy jó lenne-e együtt lovagolni, aztán elmosolyodva, csillogó szemekkel nézek hol anyára, hol Melanie-re. - Jó, lovagoljunk! Elvihetjük Tulipánt? - kérdezem aztán. Gondolom, hátha Melanie jól tud bánni vele. Aztán az is lehet, hogy anya nem megy bele, látta, milyen kezdő vagyok, bár egész Hógolyó őrült vágtáját valahogy csak túléltem, és kicsit ki is kapcsolna, ha elmehetnénk lovagolni egyet a barinővel a naplementébe vagy csak úgy bárhová. |
|
Bratti
Szerepjátékok Császára
"Ez a világ kegyetlen... De egyben gyönyörű is." - Mikasa Ackerman
Posts: 914
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
|
Post by Bratti on Mar 26, 2023 20:19:38 GMT 1
#s://i~pinimg~com/564x/8a/6f/98/8a6f9852337a62f0788327b7f643ae73~jpg Körülbelül egy 20 perc elteltével veszi észre a ló Beth-et. Ahogy a kettő egymás szemébe néz, mintha valami furcsaság történne. Olyan, mintha ismernék egymást valahonnan. Ám ez az érzés is egy szempillantás alatt elmúlik, s a ló vérben forgó szemekkel, vadul rúgkapálva felágaskodik, majd a karám azon felének ront, ahol Beth is ácsorog. Kifáradásig őrjöng, majd a körkarám azon részén áll meg, amely a legtávolabb van mindenkitől. Ott csalódottan, csata vesztesen lehajtott fejjel ácsorog. Szuszogása miatt az egész teste erőteljesen és ritmikusan mozog. Eleinte még az érkező lovakra felemeli a fejét, majd az idő múlásával már csak a fülét, majd azt sem mozdítja. Szemeiből kihunyt a harci vágy, s már csak tompán, szomorúan csillognak. Közben fél szemmel végig Beth-et figyeli. Majd a nagykapu felé fordulva keserves, gyenge nyihogás hagyja el az ajkait. Ezután pedig ismét lehorgasztja a fejét. Szívfacsaróan megsemmisült látványt kelt a nemrég még büszke és küzdő állat. Ahogy figyelem, egyre csodálatosabbnak látom ezt a lovat. Fantasztikus látványa van, s mintha az egy szárny és fényesség lenne… Lehet, nem ittam ma eleget… Mindenesetre jól esett ránézni egészen addig, amíg újra meg nem látom, hogy mennyire sebzett és kimerül. Jó idő elteltével vesz észre, aztán lassan megindulok felé. Látom, hogy rám néz, így én is a szemébe nézek. A szívem kihagy egy ütemet, a levegő bennszakad a bensőmben. - Ki vagy te? - suttogom magam elé, de hamar elveszik a pillanat, s engem is ugyanúgy kezel, mint mindenki mást, sőt, talán még rosszabbul. Nem veszem magamra. A lényeg, hogy amikor közelebb megy, akkor megadja a tiszteletet. Egyenrangúként kezeli, semmiképpen sem áll felette, de alatta sem. Társként kezeli. Ahogy egyre jobban feladja a dolgot, úgy facsadorik össze az én szívem is. Még egy könnycseppet is elmorzsolok, de aztán finoman közelebb lépek. Először csak várok kicsit, nézem őt, aztán halkan megszólalok. - Rettenetesen sajnálom, ami történt... - suttogom neki elfúló hangon, de mielőtt folytatnám, megvárom, hogyan reagál. A ló eleinte mintha elviselné a közeledésemet. Ám mikor megszólalok, a ló hirtelen felém fordul, majd lesunyt fülekkel ismét neki támad a kerítésnek. Egészen addig nem hajlandó megnyugodni, míg el nem hátrálok onnan. A korábbi megmagyarázhatatlan köteléknek nyoma sincs, sőt, mintha mérhetetlen haragot és gyűlöletet érzékelnék. Egy ideig nem hátrálok, de aztán egy sóhajjal mégis. Egyelőre. Csípőre teszem a kezem. - Oké, én megértem, hogy mérges vagy a világra is, nem csak ránk... Hidd el, tényleg megértem. Ettől függetlenül ez nem segít... Nézz magadra! Súlyos sérüléseid vannak, amiket el kell látni! Látom rajtad, hogy nagyon értelmes vagy, meg se próbáld tagadni... De neked sem éri meg belehalni ezekbe a sérülésekbe! Gondold át! Kinek éri ez meg? - kérdezem kicsit kétségbeesetten. A ló erre lesunyt fülekkel először felágaskodik, majd már-már vicsorogva, vinnyogva kezd kiskörben ügetni. Keresztbe fonom a kezem. - Oké, nekem is idő volt, mire megtanultam, de az erőszak és agresszivitás nem megoldás senkinek. Pláne nem neked. Tudom, hogy ez egy börtön számodra... Elképzelni sem tudom, mennyire megalázó lehet számodra ez a helyzet. De ha hagynád, hogy ellássunk és egy kicsit megnyugodnál... Szerintem elengednének... De egyelőre túl veszélyes vagy - sóhajtok. - Hagyod, hogy segítsünk csak egy kicsit? Nem is kell mindenkinek hagynod. Elég egy vagy két embernek... - folytatom figyelmesen, hátha valami mást kicsikarok belőle, miközben további 2-3 lépést hátrálok. Személyes tér, ahogy szokták mondani. A ló szemmel láthatóan nyugszik lefele. Feje és farka magasan felcsapva, peckes lépésekkel üget körbe. Hangomat hallva lesunyja a füleit, néha fel-felvinnyog, de nem kezd vad támadásokba. - Ez itt jobb? Ugye, itt nem is vagyok annyira közel? – kérdezem, ha látom, hogy ez megfelel neki és megnyugszik, akkor nyugodtan hozok magamnak egy széket, majd leülök ugyanoda, hogy lásson, de ne zavarjam és olvasni kezdek. Főleg arról, hogyan tudnék segíteni, de ha ezzel végzek és még mindig nem érdeklődik normálisan vagy nem nyugszik le, akkor megnézem a házijaimat is. Láthatóan nem foglalkozom vele, de a közelében vagyok, hogy szokjon. A ló mintha csak értené, mit kérdezek, hevesen bólogatni kezd. Bár teljesen nem nyugszik meg, de egy idő után már csak lépésben köröz tőlem elfele. Közben végig árgus szemekkel figyel. Minden nagyobb megmozdulásomra heves reakcióval válaszol: felágaskodik, vinnyog, de ameddig nem lépem át a határt, nem lép fel támadólag. Ez így marad egész végig: idegesen köröz lesunyt fülekkel. Ha Evan elmegy előtte egy-egy lóval akkor megint felelevenedik, de úgy fest kezd lecsillapodni… vagy inkább kifáradni. Az oldala gyors ütemben mozog fel és alá. Egyszer-egyszer mozdonyszerűen nagyot fújtat. Egyáltalán nem érdeklődik irántam, de bizalmatlanul szemmel tart végig, így én sem teszek semmit egyelőre. Ha Pörkölt jön, akkor finoman simogatom, elvagyunk, de nem akarom zavarni a pacit, csak azt szeretném, hogy megszokjon kicsit és ne gondolja, hogy ennyire rossz lennék. Meg nem árt megvárni a valódi hozzáértőket, azaz Jeremiah-t és Jake-t. |
|
hyukadesune
Kezdő tollforgató
Posts: 14
Utoljára online: Mar 11, 2024 13:33:08 GMT 1
Apr 2, 2022 18:48:50 GMT 1
|
Post by hyukadesune on Mar 28, 2023 19:09:58 GMT 1
-Hahó! - Valerie enyhén túl energikus hangja bántalmazta a dobhártyámat amikor felvettem a telefont. Ki ilyen boldog korán reggel? Oké, 9 múlt pár perccel, de akkor is. Kell még egy kávé. Vagy három.
Mikor Vali benyögte, hogy késik, meg se lepődtem. Csak a szoki- gondoltam. Zenét váltottam, és azt számolgattam, hogy vajon az a tíz, tizenöt e, mert ha igen, abba belefér egy gyors kávé.
Mint kiderült, a tíz most 11 percet és 38 másodpercet jelentett. Jimmy (igen, ez a kocsi neve)kerekei csikorogva álltak meg a ház előtt, és mihelyst beszálltam, egy gyors ökölpacsi után száguldottunk is tova.
A jorviki bevásárlóközpont egy borzalmas hely, Valival azonban egész jól el tudjuk ott foglalni magunkat. Nézelődünk, szidunk mindent és mindenkit, de leginkább az árakat. Éppen egy irtózatosan otromba, általam emberiség ellen elkövetett bűntettnek tartott narancssárga fülvédő-nyeregalátét-lábvédő szettet néztünk (az angol cuccok mindig olyan színesek, miafasz), amikor perifériámba megjelent Joana. Életében nem ült még lovon, de kedves-drága-kicsi-egyetlen-élete-értelme (értsd: palija) valami Jorvikon kívüli lovarda örököse és őstehetsége volt. Legnagyobb bánatomra útja egyenesen hozzánk vezetett, és amíg nekem egy biccentéssel köszönt (nem tudom miért próbál kedves lenni velem, help), addig Valerienek egy gúnyos mosolyt "ajándékozott".
- Ahh, nézzétek! A két lúzer. Csodálkozom Valerie, hogy mered még a képedet mutatni lovas berkekben, azok után, hogy füledet farkadat behúzva menekültél a konkurencia elől, mielőtt elvernek. -Ennyit a kedvességről. Utáltam, ha valaki felhozta Vali versenyes éveit. Abbahagyta, túllépett mindenki, kivéve az ilyen idióták. Már pont válaszolni akartam, hogy amúgy pontosan hallottuk, úgy osztályszinten, hogy a pénteki bioszkorrep hogy sikerült Mr.Valdeval (kiindulva az asztal nyikorgásából meg a nem túl jól álcázott nyögésekből, khm) addigra Vali is válaszolt. Egy idióta letudva mára, de tejószagúszénabála, mennyi lesz még itt.
- Én megszomjaztam. Forrócsoki-kávé kombó? - kérdi, majd elindul kifelé, oda sem hederítve Joaana további oltásaira.
-Naná, ingyen kávéra sose fogok nemet mondani!
Futnom kell kifele az üzletből, hogy utólérjem kedves drága hosszúlábú barátnőmet, aztán betérünk a kávézóba. Valerie már kérdés nélkül mondta a rendelésem, majd miután megkaptuk, átmentünk a kedvenc boltunkba, ahol mondjuk azt, hogy csak minden ötödik árucikk fura. Meg az eladó. De ő nagyon. Folyamatosan figyeli Valit, majd miután egyetértünk, hogy visszatérünk amikor bent lesz Steve (a jobbik eladó), elindulunk villámgyorsan kifele. Kicsit túl gyorsan. Ugyanis a kapunál becsipogunk. Összezavarodva nézünk össze Valival, majd nézünk az eladóra, aki eközben odajött hozzánk.
-Elnézést! Kisasszony! - szól az eladó. Valerie megtorpan és arca grimaszba rándul. Engem meg majd elvisz a nevetőgörcs ahogy meglátom mi van drágalátos barátosném kezébe. A művasvilla, amivel a magasban lévő árukat lehet levenni. Ahogy odafordul az eladóhoz, még mindig nem tűnik fel neki az eltulajdonított vasvilla a kezében.
-Igen? Van valami probléma, Uram? - próbál kedvesen fordulni az eladó felé, de jó pár kilométerrel messzebbről ki tudnám szúrni az undort az arcán. Mikor a csávesz felhívja Vali figyelmét az eltulajdonított vasvillára, arca pillanatok alatt tiszta piros lesz, és mentegetőzve visszanyújtja az eszközt. Az eladó ahelyett, hogy normálisan átvenné, inkább Vali kezét fogdossa, amitől a hányinger kerülget, valamint őt is szerver-errorba taszítja. Azt hittem (reméltem), hogy ennyivel megússzuk a mai napot, azonban kedves drága pedonk megállít minket amint kifele indulunk. Mihelyst meghallom az ajánlatát, amivel a "lopást" elrendezné, hangosan elkezdek öklendezni. Mégis mennyire kell ehhez egy beteg állatnak lenni??
Ahogy ránézek Valira látom, hogy elég rendesen megállt benne a gondolat. Megragadom a csuklóját (amiért később vagy elpicsáz, vagy megköszöni, ki tudja), és kihúzom a boltból, egyenesen a bevásárlóközpont terasza felé indulok. Amennyiben az eladó utánunk indulna, van egy kicsi - amúgy az ott dolgozóknak fenntartott - lépcső, amin keresztül pillanatok alatt elhagyjuk az épületet. Remélem, nem kell ma még rendőrségre mennünk, én csak új kesztyűt akartam venni...
|
|
Kami
FRPG Guru
Posts: 285
|
Post by Kami on Apr 2, 2023 10:56:20 GMT 1
#s://wallpaperaccess~com/full/2896044~jpg Emma és Percy útja keresztül vezet a teljes lovasudvaron. Elhaladnak a fedeles lovarda előtt, ahonnan Edgar üvöltése hallatszik ki, valamint a fedett körkarám mellett is, ahol éppen Jake mozgatja le Clair-t, hogy ne akkor kezdjen szórakozni, mikor a srác felül rá. Emma akár köszön Jake-nek akár nem, a fiú nem veszi őt most észre. Figyelmét teljes mértékben a lóra fordítja, ilyenkor megszűnik számára a külvilág, semmi személyes.
Emma még összefut pár bértartó társával, akik szintén megtehetik, hogy itt tartsák a lovaikat de nem tagjai a lovascsapatnak. Az északi kapun kilépve Emma útja elvezet a military pálya mellett is, ahol éppen Bradley edz egyedül. Bradley a másik sztár lovas Chloe mellett. Alapvetően egy egész kedves srác, bár bizonyos tekintetben elég vak és a legnagyobb red flag-je, hogy valamilyen oknál kifolyólag kedveli Chloe-t. Ilyen se veled-se nélküled kapcsolatban vannak. Most éppen a nélküled szakaszt élik. Chloe-nak van jelenleg barátja, Bradley-nek viszont nincs senkije. Állítása szerint most a versenyekre akar koncentrálni, nem akarja, hogy akár csak egy kicsikét is elterelődjön a figyelme.
Éppen befejezi a pályát mikor Emma-ék ott mennek el. Percy ruganyos léptekkel szeli az utat, érződik rajta, hogy már nagyon hiányzottak nekik ezek a kellemes lovaglások a gazdájával. Bradley észreveszi Emma-ékat és odaüget hozzájuk.
- Szia Emma! - üdvözli vidáman a lányt. - Az utóbbi időben nem igazán láttalak. Sok tanulnivaló? - cseveg a srác, mintha egyiküknek sem lenne semmi dolga. Percy idegesen megrázza a sörényét, sőt toppant is egyet, jelezve, hogy türelmetlen és menni szeretne. Ezt Bradley is észre veszi és felnevet. - Bocsi nagyfiú, nem akartalak feltartani titeket. Majd máskor beszélünk! - biccent Emmának majd visszatér a pályára, Emmaék pedig mehetnek tovább. Percy fújtat egyet, majd új lendülettel indul meg a hegyek felé. Jókedvűen halad, amikor Emma kéri ügetésben akár vágtában is. Az utóbbinál csak úgy dübörög a föld a patái alatt.
Az idő fokozatosan melegszik fel. Percy dübörgése adja az alapritmust, s mellé a madarak csicsergése pedig a vokált. Ez a tavaszi nap melódiája. A szél játszik Emma hajával és Percy sörényével, a nap pedig kellemesen melengeti a lány arcát. Percyből is áramlik a meleg, egyre jobban az idő múlásával.
A páros közeledik az Everwind mezőkhöz. A hely onnan kapta a nevét, hogy a hegyek miatt leszálló légmozgás folyamatos szelet generál. Ezek a szelek most furcsa hangokat hoznak feléjük. Eleinte Emma nem tudja hova tenni őket. Közelebb érve azonban egyre inkább világosabbá válik, hogy ez nagy gépek hangja.
A mező le van zárva.
"Vigyázat! építési terület. Illetékteleneknek belépni tilos!"
Ez fura. Eddig még nem volt így. Az Everwind mezők állami kézen van és különleges mikroklímája miatt eddig védett területnek számított. Nem lenne szabad itt túrkálniuk a G.E.D.-eseknek. Percy idegesen hátra csapja a füleit s elkezd toporogni. Nem jellemző viselkedés rá. Ennek ellenére nem tesz mást Emma utasításáig.
Természetesen van kerülő a hegyekbe Goldenhills völgyön keresztül, de az jelentős időveszteséggel jár. Az Everwind mezőkön viszont bajba kerülhet, ha engedély nélkül vág át rajta. És miért adnának neki engedélyt a G.E.D.-esek, tekintve hogy valószínűleg illegálisan teszik tönkre ezt az egyedi területet is... |
|
Kami
FRPG Guru
Posts: 285
|
Post by Kami on Apr 2, 2023 12:19:19 GMT 1
#s://wallpaperaccess~com/full/2896044~jpg Hosszú idő telik el így. Beth lovaglása az új jövevény miatt teljesen kimarad. A nap megkezdi útját, hogy szokás szerint elbújhasson a hegyek mögött, átadva a terepet a csillagoknak és a holdnak. Az ég alja rózsaszínes-vörös színben pompázik, ám ez a magas falak miatt aligha látszódik Beth számára. Megjelennek az első csillagok is az égen, a kaput pedig bezárják. Ekkortájt hallhat meg Beth egy ismerősen morgó motorhangot, amely közelebb érve egy idő után elhalkul. Jake kocsija egy lestrapált modell, de jó szolgálatot tesz a fiúnak. Állítása szerint nem kocsira akar költeni egyelőre, s a szigeten való közlekedéshez ez az autó bőven megfelelő számára.
Evan idő közben ellátta az állatokat így a ritmikus, elégedett rágás a legdominánsabb hang az istálló körül. Bár a faluból hallatszanak be egyéb hangok is, összességében béke telepedett a helyre. Jake hosszú léptei is teljesen beleillenek az idilli napnyugtás hangok közé. Hamarosan Jeremiah topogó léptei is beszállnak, majd a két lépés hangja elhal amint a két férfi összetalálkozik. Kezet fognak, majd beszélnek pár szót, mielőtt megindulnának ketten egyenesen oda, ahol Beth is ücsörög. Jake biccent egyet a lánynak, majd mélyen ülő fekete szemeivel mintha csak a ló lelkébe látna. A ló is mintha megérezné a fiú átható pillantását, felemeli a fejét, mintha csak kihúzná magát, hogy nagyobbnak tűnjön és kihívóan kezd körözni. Jake felsóhajt, elveszi a lóról a tekintetét, leveszi a kalapját. Párszor a lábához ütlegeli, majd visszahelyezi szénfekete üstökére.
- Nem lesz elég az idő... - csóválja meg a fejét. - Vannak dolgok amiket nem lehet siettetni, és ennek a lónak újra meg kell tanulnia bízni az emberekben... |
|
Kami
FRPG Guru
Posts: 285
|
Post by Kami on Apr 6, 2023 23:16:36 GMT 1
#s://wallpaperaccess~com/full/2896044~jpg
Sajnos Romi terve füstbe megy, mikor a krípi csávó azonnal a lányokra hívja a kettőnél aligha több agysejttel rendelkező biztiboyt, Greg-et. A csávó kérdés nélkül elhiszi a vádakat és feltartóztatja a lányokat. Valerie nem tér magához a sokkból.
Szerencsére a herceg a fényes páncélban a segítségükre siet. Egy család jár arra, ahonnan az egyik fiú (a fiatalabbik) a lányok segítségére siet.
- A néni nem akart rosszat. Mi pont láttuk fentről. Fel sem tűnt neki, hogy nála maradt a vasvilla... - Valerie csak pislog a fiú kedvességén. Ezután az anyuka is Valerie védelmére kel.
- Annak a tárgynak egyébként sincs értéke, nem kellene ekkora balhét keríteni belőle. A fiatal hölgy elnézést kért érte. Sőt, szerintem meg lehetne normálisan is egyezni...
- De hát meg akart szökni! Egyértelműen bűnös! - Valerie továbbra sem tud megszólalni. Éppen ekkor megragadja a biztiboy is.
- Majd a rendőrségen eldöntik, ártatlan-e vagy sem! - Vali erre teljesen lesápad. Ő?! Rendőrségen? Mi a csecs? Nem kérdés, hogy az apja ki tudja onnan hozni, de ez azért mégiscsak igazságtalanság!
- Oké, akkor most van kettő opció... - jelenik meg egy újabb tag. Rominak ismerős lehet a lány, aki eggyel alatta jár. - Az egyik az az, hogy békén hagyjátok őket, és mindkettőtöknek megmarad az állása, vagy a másik, hogy teszek róla, hogy ne csak itt a szigeten, hanem máshol se hagyjanak titeket dolgozni. A döntés a tiétek... - néz a lány a két idiótára. Greg-nek nem esik le a lány mennyire befolyásos, és hogy komolyan is gondolta a fenyegetését. Viszont az eladó érzi szorulni a hurkot, így nyájasan Kate-hez szól.
- Ugyan kisasszony, erre semmi szükség. Be kell látnia, hogy gyanúsan viselkedett a hölgy, de ha kezeskedik érte, hogy ilyen nem fordul elő a jövőben...
- Afelől kezeskedem, ha még egyszer azon kapom, hogy egy fiatal lányt zaklat, akkor azt is megbánja, hogy a világra jött - sziszegi fenyegetően Kate. erre az eladó egy bocsánatot elmormogva visszasprintel a helyére, Vali ügyét teljesen ejtve. Greg-nek kell egy kis plusz idő, mire leesik neki (Kate azét rásegít), hogy ideje lenne eltakarodni.
Valerie-vel forog a világ, meg is kapaszkodik Romi vállában. A kedves fiú és az anyukája elvezetik a sokkos állapotban levő lányt egy asztalhoz és kérnek neki vizet. Romi pedig ott marad Kate-tel. A lány kínosan ácsorog ott, nem igazán tudja, hogy mit tegyen most, hogy elhárította a veszélyt.
Ha nem Romi hívja oda magukhoz, akkor Valerie tér magához s invitálja oda a lányt az asztalhoz.
- Szeretném megköszönni az előbbit... Soha nem fordult még ilyen elő velem, ezért kicsit megijedtem. Szóval... nagyon köszi... - mosolyog Kate-re Valerie haloványan. Kate csak megvonja a vállát.
- Semmiség.
Valerie nem veszi észre, de Romi kiszúrhatja az eladó csajt, akivel Valerie ma árut akart cserélni. Romi lebonyolíthatja maga is az üzletet, vagy odahívhatja és akkor Valerie intézi a dolgot. Lényeg a lényeg, hogy a cucc megvan, így a lányok takarodhatnak lovazni.
- Még egyszer köszönöm mindannyiótoknak a segítséget! - mosolyog körbe Valerie a társaságon. A kisfiút még meg is hívja egy forrócsokira. Kate ezt az ajánlatot visszautasítja. Valerie az órájára néz.
- Hinnye Romi, rohadtul késésben vagyunk! - szisszen fel a lány. - Tényleg nagyon hálás vagyok, de nekünk rohannunk kell. További kellemes napot nektek! - int a kis társaságnak, majd kivonszolja barátnőjét egészen Jymster-ig, ahol bepattan s már pörgeti is a motort. Minél hamarabb lelépnek innen, annál hamarabb fog szabadulni a kellemetlen emlékektől. Valerie-nek nem ez az első ilyen kínos találkozása egyéb krípi csávókkal. Még azután sem szűntek meg létezni és olykor-olykor rámozdulni szerencsétlen lányra, miután a csajnak már egy éve párja van amúgy. Az egyetem csodái...
- Néha nem értem, hogy gondolják ezek az emberek... - puffog Vali a nemlétező bajsza alatt. - Úgy nézek én ki, mint valami apakomlexusos nyominger? Vagy mint akinek a kopasz középkorú lúzer krípi dagi csávók az esetei? - erre kirázza a hideg. Közben pedig egyre jobban nyomja a gázpedált és egyre vadabbul vezet. Eléggé megérződik a vezetési stílusán ha ideges. Mondanom sem kell, hogy most eléggé ideges. Azért a sokk sem állítja meg, hogy kaján oldalpillantások keretében vigyorogjon barátnőjére. Van egy olyan sejtése, hogy nem most hallott utoljára a titokzatos badass csajról, egyelőre azonban nem fűz hozzá többet.
Rekordidő alatt megérkeznek Theodor-ékhoz, ahol ott van Toby és Beautiful Girl, azaz Beauty vagy Buti, ahogy Valerie szokta hívni az ex-lovukat.
- Ne is kérdezd! - szól előre a lány, mert látja, hogy Theodor mosolyogva, vicceskedve a fejére akarja olvasni a késésüket. - Nem akarok róla beszélni! - szól fenyegetően a lány. Theodor csak Romira néz, majd megvonja a vállát.
- Nekem most mennem kell, de a lovak már várnak. mire végeztek szerintem én is visszaérek. - Valerie egy bólintással veszi tudomásul a dolgokat, s mielőtt Theodor bármit kérdezhetne tőle, vagy mondhatna neki, Valerie már hátra is sprintel a lovakhoz. |
|
Kami
FRPG Guru
Posts: 285
|
Post by Kami on Apr 7, 2023 22:13:20 GMT 1
#s://wallpaperaccess~com/full/2896044~jpg Melanie csak felnevet Sofie lócitromos megjegyzésére.
Szívesen segítek karámot takarítani majd, úgyis terveztem maradni éjszakára! - nevet fel a lány. Mara csak a fejét csóválja a két lányon. Utána pedig kicsit kétkedve néz a lányára a mai akciója után, illetve tudva, hogy Melanie nem igazán tud lovagolni. Ugyanakkor örül is a lelkesedésüknek, éppen ezért egy kis gondolkodási idő után, bár vonakodva, de rábólint. Melanie rögtön ugrálni kezd izgatottságában.
- Egy feltétellel! - tesz kikötést szigorúan. Mindketten húztok kobakot és védőmellényt! - Melanie erre elhúzza a száját. Többek között azért sem erőltette a lovaglást, mert iszonyatosan kényelmetlenek neki ezek a védőfelszerelések. Ám mivel tudja, hogy Mara-val nem érdemes vitatkozni, így egy sóhajjal beletörődik.
- Rendbeeeen...
Miután Sofie megmutatta Melanie-nak, hova pakolhatja le a cuccait, s hagyott neki időt átöltözni, utána indulhatnak is ki egy újabb körre.
A lovak a legelőn eszegetnek békésen, így a lányoknak beletelik egy kis időbe, míg elérik Tulipánt. A nagytestű öreglány lustán felemeli a fejét, a szemein látszik, hogy nem annyira értékeli ezt a második kört. Ennek ellenére bárminemű ellenkezés nélkül hagyja, hogy Sofie segítségével (vagy csak útmutatásával) Melanie felügyeskedje rá a kötőféket. Hosszan kifújja a levegőt Tulipán, majd lomhán megindul Melanie és Sofie után.
Sofie ha szólítja Hógolyót, a ló felkapja a fejét és nyerítéssel üdvözli gazdáját. Utána megindul felé ügetésben. Megböködi Sofie-t, jutalomfalatért kuncsorogva. Ha van Sofie-nál falat, akkor azt boldogan elropogtatja, majd egy nyikkanás kíséretében a fejét megrázva Hógolyó tol egy hátra arcot és elvágtat a legelő másik sarkába. Sofi megesküdhetne, mintha hallott volna ilyet: Nem ma, kétlábú!!! De nem olyan hangon, ami Melanie-hoz társulhatna. Fura az egész. Lehet Sofie ezt beképzelte? Na mindegy. Így is elég kellemetlen, hogy a lova a legjobb barátnője előtt otthagyta a francba. (Ha Sofie-nál nincs semmi, akkor egy sértődött nyerítés közben egy kevésbé kedves jelzőt hallhat Sofie.) Melanie felkuncog erre.
- Azt hiszem ő most nem akar lenni. Mi legyen? - kérdi a lány. Természetesen Sofie tudhatja, hogy ezt nem hagyhatja csak annyiban, mert különben Hógolyó megtanulja, hogy ezzel kibújhat a munka alól. Így kénytelen eleinte egyedül, majd a sok sikertelen próbálkozás után Melanie és Tulipán segítségét igénybe venni.
Egy nagyjából húsz perc-fél órás kergetőzés után sikerül Tulipánnal beszorítani Hógolyót, így Sofie Tulipán hasa alatt átbújva a meglepetés erejével Hógolyó nyaka köré tudja kanyarintani a vezetőszárat. Hógolyó kissé sértődötten fújtat.
Ez aljas volt...
Már megint ez a képzelődés. Mire Sofie-nak sikerül megfognia Hógolyót, már úgy érzi, nem is akar igazán kilovagolni. Pedig nem sokkal ezelőtt még milyen lelkes volt...
Melanie megindul Tulipánnal, amint Sofie felrakta a kötőféket is. Hógolyó innentől kezdve már nem kéreti magát, hanem engedelmesen követi Sofie-t. Természetesen azért a kapuban megijed egy szél által fújt ördögszekértől, ám ezen felül most a pucolás és a nyergelés eseménymentes. A két lány egy újabb fél óra múlva már battyog is ki a kapun. Mara nyitja nekik, hogy ne nekik kelljen. Na meg azért is kijött, hogy biztosra vegye a lányok felveszik a védőszerelést és mindkettejüknél van irat illetve telefon. Melanie javaslatára észak-kelet felé indulnak meg a lányok, ott érnek ki leghamarabb a ködös Mistfallból.
Lovaglás közben Melanie faggatja Sofie-t, hogy mi történt azóta, hogy eljöttek (ha nem tudja miért jöttek el, akkor arról is), meg úgy általában mindenről. Természetesen ha Sofie valamit nem akar neki elárulni, akkor nem erősködik, de mint jó barátnő midnent is szeretne tudni. Cserébe ő is készségesen válaszolgat Sofie kérdéseire, ha vannak.
(OOC: Itt most hagyok időt, hogy ha vannak kérdéseid, akkor feltedd őket, akár privátban is kijátszhatjuk, hogy majd haladhassunk a reagod után rögtön, de itt is kijátszhatjuk, ahogy szeretnéd! ) |
|
silentcupcake
Lelkes fórumozó
Posts: 53
Elfoglaltság:Játékot vállal
Utoljára online: Nov 17, 2024 21:16:33 GMT 1
Aug 20, 2022 9:24:28 GMT 1
|
Post by silentcupcake on Apr 8, 2023 21:36:02 GMT 1
#s://i~pinimg~com/564x/2c/e6/31/2ce631efb9aab9bbe221e9b968df67b0~jpg Azt reméltem, hogy észrevétlenül sikerül Percyvel kijutnunk az erdőbe, de nem így történt. A militarypálya mellett kell elmennünk, ahol éppen… Oh, ne. Ne, ne, ne… Bradley üget oda hozzánk a lovával. Bradley-vel már régóta ismertük egymást. Kedveltem őt. Ő is kedvelt engem. Az egyetlen probléma az volt, hogy (megmagyarázhatatlan okból) Chloe-t jobban kedvelte. Pedig sokkal jobbat érdemelt volna, mint Chloe... -Szia! – köszöntöm lelkese. Túl lelkesen. Fenébe. – Igen, sajnos, dolgozatok és beadandók… És te hogy vagy mostanában? – bár tisztában vagyok vele, hogy nem kellene leállnom vele beszélgetni, több okból sem, de nem tehetek róla. Mindig nagyon jó látni. Azonban Percy, mintha tudná, hogy most épp fontos küldetésünk van, vagy csak egyszerűen szeretne már a kedvenc vágtaszakaszára érni, de türelmetlenül toppant egyet, ezért Bradley is rájön, hogy most nem tudunk beszélgetni (sajnos) és elköszön tőlünk. - Szia! Akkor majd… máskor – köszönök el tőle, ahogy visszaindul a lovával a pályára. Nagyot sóhajtok, és folytatjuk az utunkat Percyvel. Ki kéne már vernem a fejemből Bradley-t, de úgyis tudom, hogy teljesen esélytelen. Percy lelkesen megy, ezért amikor már bemelegedett, egy rövidebb szakaszon vágtázunk is. Sokan lustának gondolják, pedig nagyon lelkesen tud menni, és olyankor úgy érzem, mintha szinte repülnénk. Hamarosan az Everwind mezőhöz érünk, de valami nem olyan, mint szokott… Le van zárva a mező? Gépek hangjai, itt? Mi a… oh. A G.E.D… hát persze. forgatom a szemem. Ez nem is az ő területük, ennek ellenére valahogy megtalálták a módját, hogy itt is turkáljanak, tönkre téve a tájat és az élővilágot… Mérges vagyok, a mező miatt és amiatt is, mert így jóval nagyobb kerülőt kell tennem. Percynek sem tetszik a helyzet, ezért végigsimítok a nyakán, hogy megnyugtassam. Nagyon szívesen megmondanám a magamét a G.E.D-nek, de fogalmam sincs, mit művelhettek, hova áshattak, és nem akarom, hogy Percy megsérüljön. De azért szeretnék itt hagyni nekik egy kis… ajándékot. Közelebb irányítom a lovat a táblához, ami az átkelést tiltja, és csinálok róla egy képet (még jól jöhet), ahogy le van zárva a rész. Ezután tovább megyek, és hoppá, hát a ló „véletlenül” nekiment a táblának.. Majd szintén „véletlenül” (oké, ez tényleg véletlen volt) úgy döntött, hogy pont ide ürít egy adag lócitromot is. Megpaskolom a nyakát, majd elfordítom, és a Goldenhill völgy felé indulunk. |
|
Bratti
Szerepjátékok Császára
"Ez a világ kegyetlen... De egyben gyönyörű is." - Mikasa Ackerman
Posts: 914
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
|
Post by Bratti on Apr 13, 2023 18:25:54 GMT 1
#s://i~pinimg~com/564x/8a/6f/98/8a6f9852337a62f0788327b7f643ae73~jpg Én is csak biccentek, illetve intek egy kisebbet. Ahogy hallom, mit mond, egyre erősebb bennem a pánik. Ha mindketten lemondanak róla, akkor biztosan nem fog menni. - Feltétlen teljesen szelídnek kell lennie? Nem elég, ha egy hónap alatt azt prezentáljuk, hogy legalább megmaradunk egymás mellett? Hogy nem támad ránk? - nézek rájuk enyhén aggódva. - Utána rátérhetünk a teljes bizalomra és ilyesmire, de addig nem elég ennyi? – kérdezem. Jake csak némán zsebre dugja a kezeit, Jeremiah meg ingatja a fejét. - Már el is felejtetted a szerződést? - utal vissza a lapra, amit már többször is átolvastam. - Nem. De ők nem feltétlen értenek a lovakhoz - rántom meg a vállam, ahogy utalni próbálok valamire. - Persze csak akkor, ha tényleg nem lehetséges a dolog... - Biztos lehetséges lenne a dolog, ha tudnál vele beszélni és megértethetnéd vele, hogy csak jót akarunk… - mondja enyhe szarkazmussal Jake, miközben elhúzza a száját. Csak a szememet forgatom kicsit, de nem irritáltan. - Sajnos, az elejétől kezdve tudtuk, hogy szélmalomharcot vívunk. De nem vagyok hajlandó addig feladni, amíg meg nem tettünk mindent. Segítesz? - néz Jeremiah reménykedve Jake szemébe. A fiú a csizmáját kezdi pásztázni, hogy ne kelljen a férfi tekintetét állnia, majd felsóhajt. - Persze, segítek, amennyit tudok… De csodát tőlem ne várjatok… - Alábecsülöd magad - veregeti meg a fiú vállát. - És Beth is itt lesz, hogy segítsen, ugye Beth? - kacsint a férfi rám. Jeremiah bizakodik abban, hogy Jake segítségével és egy kis csodával sikerülhet megmentenünk a lovat, ami jó hír, mert akkor legalább ő nem mondott még le róla. Engem is feltüzel kicsit. - Ó, hogyne! - mondom bólintva. - Állok rendelkezésetekre, igyekszem a legjobbat nyújtani, amennyire csak tőlem telik. Én sem szeretném, ha további baja esne - pillantok a pacira. - Ezt akkor megbeszéltük. Ennek örülök. Most pedig ha nem haragszotok fiatalok, mára én lepihennék. Nem vagyok olyan formában már, mit húsz éve - nevet fel gyengén a férfi. - Ne marháskodj, még most is formában vagy - veregeti meg a vállát Jake. - Hosszú napod volt, pihenj le nyugodtan. Besegítek, ha van mit - biccent a fiú. Ezután Jeremiah elbiceg, Jake pedig egy ideig némán méregeti a lovat. Én csak csendben figyelek, majd kedvesen elköszönök. - Talán érdemes lenne Camilla Turnstone-t felhívnod vagy legalább a véleményét kikérni a kezedről - biccentek a sebes karja felé aggódva. Ahogy hármasban maradunk, én egy kicsit Jake-t nézem, aztán a lovat. Hirtelen nem tudom, mit mondjak, kezdek fáradni az egész napos munkában és lassan itt lesz az ideje a következő adag kajának is, emiatt extrán le vagyok engedve. Finoman, gépiesen simogatom Pörit, majd megszólalok. - Mit gondolsz? - szólalok meg halkan, ahogy a pacit nézem. A fiú összeszűkült szemekkel nézi a lovat a stetson-ja alól. - Nem akarlak áltatni, de nem sok reményt fűzök hozzá. Az idő, amit kapott, nem sok mindenre elég… - ezután rám néz, kicsit megenyhülnek a vonásai. - Mikor ettél utoljára? - átható tekintettel vizsgál. Tudom, hogy nem tudnék hazudni, nem mintha amúgy akarnék, mert átlát rajtam. - Igen, tudom... - sóhajtok fel. - De mégis... Látsz egyáltalán bármi esélyt? Oké, ismerünk csodákat, de azokon kívül... - kérdezem tőle, majd látom, hogy rám néz, így én is ránézek. Elgondolkodom, de eszemben sincs hazudni. Minek? Ránézek az ősöreg karórámra, amit még Franciaországban vettem egy bolhapiacon, mikor egyszer meghívtak anyával együtt egy régi ismerős esküvőjére. Aztán kikerekednek a szemeim, ahogy utána számolok. - Ó, basszus... - szisszenek fel. - Köszi, hogy szólsz! Bár még lenne 7 perc a következő adagig, asszem, az előző kimaradt... - mondom neki, majd a szék hátán lévő táskámba nyúlok és előkapom a vércukormérő eszközöm. Megszúrom magam, aztán mérek. Hm, kicsit eltér, de még nem vész annyira. Gyorsan bontok egy melegszendót, majd azt, amelyiket elfelejtettem megenni, a fiú felé nyújtom. - Kérsz? Reggel csináltam, szóval nem a legfrissebb, de nem rossz... - mondom neki, ahogy én is lassan enni kezdek. Csak most érzem, hogy mennyire rohadt éhes voltam, csak az egész napos hajtásban elfelejtettem. Jake csak megrázza a fejét. Nem akar teljesen lelombozni, de hazudni sem akar nekem. Így inkább csak hallgat. A srác csak felvont szemöldökkel vet egy oldalsó pillantást rám és az eszközömre. Nem tud róla, hogy cukorbeteg lennék, és nem is kérdez rá. Ha akarok róla beszélni, akkor majd szívesen meghallgat, de nem fog kényszeríteni semmire. Mondjuk, szerintem elég egyértelmű a dolog, nem hiszem, hogy magyarázkodnom kéne. - Nem, köszönöm - utasít el szűkszavúan, de udvariasan. Közben magában felméri a terepet, s Evan kósza-faszálásából némán levonta a következtetést, hogy már minden istálló körüli munka kész. Evan is csak óvatosan oldalog közelebb. Nagyon kíváncsi természet a lelkem, de ugyanakkor fél is az új jövevénytől. Csak felsóhajtok a néma válaszra. Ez sok mindent elmond. Jake kellemetlenül érzi magát, ezért egyik lábáról a másikra áll. Nem szeret rossz hírek hordozója lenni, de nem is lát sok esélyt a sikerre. Ettől függetlenül minden tőle telhetőt meg fog tenni, ezt én is tudom. - Hé, ne érezd kellemetlenül magad... Jobb tisztában lenni az igazsággal, mint feleslegesen áltatni magunkat, hogy nagyobbat essünk a végén... - mondom halkan neki. - Hm… - ennyi csak Jake reakciója arra, hogy nyugtatni próbálom. Csak megrántom a vállam, hogy visszautasítja. - Nem tudod, miből maradsz ki... Igazi Beth házi specialitás - vigyorgok rá kissé játékosan, hogy oldjam a feszültséget. Közben Evan közelebb oldalog, intek neki. - Gyere nyugodtan, csak vigyázz, hogy megtartsd a távolságot. Egyelőre ez a max, ami még komfortos neki - mutatom a mi helyünket. Pöri közben farok csóválva várja a fiút, aki ha közelebb jön (mivel szóltam neki, hogy ne szaladgáljon a paci miatt), akkor Pöri lelkes nyalásokkal üdvözli. Jake-re még óvatos, kíváncsi pillantásokat vet, még nem tudta eldönteni, mit kezdjen vele. Újra Jake-hez fordulok, miközben Evan-nak is felajánlom a szendót, de ha nem kéri, Pörié lesz. - Van már a fejedben valami terv vagy vonal, amin el lehet indulni? - komolyodom meg megint. Mindeközben Evan összerezzen a szólításomra, ahogy a ló is. A ló ezután megint támadólag lép fel, először Evan felé, aki ettől megijed, majd hátrálva seggre ül. Ezen felbuzdulva a ló Jake-kel is farkasszemet néz, majd neki ront, ám a fiúnak a szeme sem rebben erre, így a ló hamar feladja. Főleg mikor a fiú halk nyugtató hangon szól hozzá. Nem mond semmi lényegeset, de a ló mégis úgy gondolja tőle, hogy tényleg érdemesebb lehiggadni, így visszavonul a legtávolabbi pontjába a karámnak. Ahogy figyelem Jake-t, csak mosolyogva csóválom a fejem. - Még hogy nem sokat érsz... - mondom neki arra utalva, mennyire ügyes volt most is. Evan pedig amennyire csak messziről tud, olyan messziről kerül, ahogy csatlakozik hozzánk. - B-bocsánat… - szólal meg szegény srác bűnbánóan, miközben idegesen Jake-t méregeti. Úgy gondolja, a fiú dühös lehet rá. Ám Jake csak vállat von rá. - Nincs miért - zárja le a témát gyorsan. Közben továbbra is a szokásos morcos tekintetével méregeti a lovat. A kérdésére hosszas hallgatással felel. Evan is visszafojtja a lélegzetét. - Mindenképpen egy embernek kell vele foglalkoznia egyelőre - töri meg végül a csendet, rám nézve. Ez tulajdonképpen egy néma kérdés, hogy vállalom-e a dolgot. Evan-nak csak intek, hogy engedje el, nincs miért rosszul éreznie magát. Velem rosszabbul viselkedett. Ahogy Jake rám pillant, először farkasszemet nézek vele, aztán a lóra pillantok. - Napközben sulim van, jobb esetben csak délután tudok kijönni... Ez elég szerinted? - kérdezem bizonytalanul, de érezhető rajtam, hogy abszolút nyitott vagyok a dologra. A srác összeszorítja az állkapcsát válaszadás előtt. Evan csak kapkodja közöttünk a fejét. Kicsit ideges Jake társaságában. Jake morcosnak tűnik általában meg szűkszavú, de ennek ellenére egy kedves fiú, aki szívesen segít és nagyon türelmesen magyaráz. - Nem ideális… de nincs más választásunk. Agatha nem megfelelő a feladatra, Jeremiah már öreg hozzá és amúgy is, egy hozzá hasonló lónak női gyengédségre van szüksége kellő határozottság mellett… Semmi személyes - teszi hozzá egy pillantást vetve Evan-ra. - Nem vettem magamra, igazad van… - bólint a fiú is. - Szóval bárhonnan nézem, te vagy a ló legjobb esélye - fejezi be Jake végül. Pontosan amiatt tudok ennyire őszinte lenni a sráccal, hogy tudom, ő is a legjobbat akarja a lónak és én is. Plusz amúgy sem vagyok egy hazudós típus. Aztán felhorkanok kissé nevetve. - Hogy én? Legjobb esély... - mondom hitetlenkedve. - Asszem, nem én vagyok a legérzékenyebb típus... De határozott az tudok lenni, az igaz - mondom elgondolkodva. Őszintén? Baromira adnám, ha foglalkozhatnék vele. Egyrészt fejlődnék, bizonyíthatnék, másrészt zsigerből jön, hogy segítenék neki. - Ugye tudod, hogy nélküled nem tudom végig csinálni? Szükségem van rád és Jeremiah-ra is, amennyire csak lehet... Én egyáltalán nem vagyok hozzáértő, akármennyire is szeretném azt hinni, hogy legalább egy kicsit... - nézek rá komolyan. Jake biccent. - Segítek, amennyit tudok – feleli végül. Evan csak érdeklődve figyeli a beszélgetést. - Köszi! - mosolygok Jake-re. - Esetleg… - kezdi a szőke srác. - Khm. Mostanában kapok pár új munkát, és a megbeszélések miatt sokat leszek a városban. Ha gondolod, megpróbálhatom úgy egyeztetni őket, hogy elhozhassalak suli után… - mondja nekem. Jake elismerően hümmögve bólogat. Evan arca is felragyog, hogy úgy fest, ő is tud tenni valamit a lóért. Evan-re nézek. - Mi az, hogy új munkát?! - nézek rá zavarodottan és kicsit ijedten. - Ugye, nem akarsz itt hagyni minket? – ijedek meg. Evan megilletődve néz rám. - A-a fordító munkámról beszéltem… de azt már meséltem neked, hogy kell egy kis bérkiegészítés… - motyogja elhalkulva a végét. Jake egy szót sem szól közbe. - Ja, jó... Huhh... Már azt hittem, most valami másról van szó... Örülök, hogy nem hagysz itt minket - karolom át vidáman a vállát egy pillanatra, majd ellépek. - És természetesen elfogadom a lehetőséget, hogy elhozz, ha neked sem probléma! - mosolygok rá kedvesen. Pöri elárultan néz rám. - Hé, úgysem lenne időm hazamenni érted suli után... Hétvégén még mindig ki tudsz jönni velem... - próbálom nyugtatni, de megsértődött kicsit, szóval hátat fordít, s mivel Evan is benne van, kivételesen nem hozzá megy, hanem Jake-hez sétál és kicsit nekidől, ha nem zavarja, majd leül mellette, háttal nekem. Én csak a szememet forgatom, de mosolygok. - Dehogy… - mosolyodik el félénken a srác. - Itt azt csinálhatom, amit szeretek… - mondja, miközben Jake lehajol és megvakargatja Pöri fülét. - Helyes! Amúgy is nagyon hiányoznál, szeretek veled dolgozni... - mondom bólogatva. Evan erre pironkodva mosolyog. Aztán a másik fiúhoz fordulok, miután Pöri adott egy nyalást a kezére. - Na, ennyi volt. Többet nem szabadulsz tőle, ha megkedvel - vigyorgok rá. Pöri még mindig sértődöttet játszik. Jake csak Pörit cirógatja tovább, arra is csak hümmög, amit mondok neki. Egy ideig csak áll csendben. - Nos… - szólal meg Jake egy nagy levegő után. - Egyelőre az első egy hétben nem nagyon csinálnék mást, minthogy itt ülnék a közelében és léteznék. Ha úgy látod, hogy elég nyugodt, akkor akár beszélhetsz is hozzá, hadd szokja a hangod. Az a lényeg, hogy hirtelen éles hangokkal ne ijeszd meg, de ezt tudod magadtól is. Minden nappal egy kicsit közelebb mehetsz, a reakciójától függően lődd majd be. Azért párszor én is beugrom, de sajnos most nekem is rengeteg a dolgom - megigazítja a fején a stetsonját. - Ha pedig bármi sürgős kérdésed van, telefonon elérsz – mondja, ezután ránk néz, van-e bármi kérdésünk. Ránézek a srácra, végig hallgatom, bólogatok. - Mi van a többi lóval? Velük mit kezdünk? Nem igazán nyugtatja meg őket a viselkedésével... - Ahogy ő - biccent a fejével a karám felé - nyugszik meg, úgy a többiek is hozzászoknak majd a jelenlétéhez. Amit tudtok tenni, hogy a lehető legnagyobb ívben kerülitek, de még lássa a többieket. A nyugodtabb lovakkal közelebb is elmehettek. Pár ló mindig legyen neki látótávolságban, az is jó hatással lesz rá. Lehetőleg az öregebbek és nyugodtabbak – mondja. Továbbra is bólogatok. - Mi van a kajával, vízzel? Még ha esetleg meg is enné, ami eddig nem történt meg, akkor is... Hogyan pótoljuk, hogy ne idegesítsük fel? - Hm… - néz összeszűkült szemekkel Jake. - Nem raktátok be előre a slagot, meg nem készítettetek be annyi szénát, ami pár napra legalább elég? - kérdez vissza a fiú, bár igazából maga is látja a választ. Felsóhajt. - N-nem gondoltam rá… bo-bocsánat… én… minden olyan…- mondja Evan, de Jake leinti. - Akkor csináljuk meg gyorsan - Evan bűnbánóan néz rám, de erre én sem gondoltam, szóval mindketten hibáztunk. Megrázom a fejem. - Én speciel nem gondoltam, hogy ilyen súlyos a helyzet... És olyan gyorsan történt mindent... De igazad van, ezt kellett volna... - mondom kissé komoran, majd Evan-ra csak rámosolygok és intek, hogy ne vegye magára. - Oké, menjünk! Mi a pontos terv? - kérdem. - Kellene egy nyugodt kanca, akivel tudsz fel-alá sétálni a komfortzónáján kívül. Próbálj meg annyira a ló mögött helyezkedni, hogy téged ne is lásson - néz Evan-ra. - Beth, te a slagot húzd oda - mutat egy távolabbi pont felé. - De úgy, hogy ha jelzek, akkor minél gyorsabban a vödörhöz tudd húzni. Én pedig oda pakolok kockabálákat, ami jó pár napra elég lesz és belülről is eléri - adja ki az utasításokat a félsoson fiú. Bólintok a srácnak, majd egy biztató mosolyt küldök Evan-nek. Ezek után teszem, amit Jake mondott a legjobb tudásom szerint. Jake odakészít négy nagy kockabálát, hogy majd a legrövidebb úton a kerítésnek támaszthassa őket, így a ló se éhezzen. Pont végez is, mire Evan elkészül. Jake jelez és mehet a móka. Evan egy nagy, öreg kancát választott, aki szerencsére egész beszédes ahhoz, hogy fenntartsa a mén figyelmét, ugyanakkor elég nyugodt ahhoz, hogy Evan könnyen tudjon bánni vele. A mén elüget a kanca felé, aki nagyban nyerít neki, így a kancának hála, egyszerűen oda tudjuk rakni a dolgokat. Mikor Jake lerakja a bálákat, azt meghallja a ló, egy pillanatra oda is fordul, ám a kanca nyihogására, illetve a fiú gyors és tiszteletteljes hátrálásának hála nem foglalkozik most vele. Szerencsésen végzünk ezekkel is, majd realizáljuk, hogy lassan ránk sötétedett, így talán nem ártana hazamennünk. Ráadásul nekem még Pörit is haza kell vinnem, plusz bicóval vagyok… Anya is biztosan keresett már, úgyhogy gyorsan dobok egy üzenetet neki, mielőtt elköszönnék a fiúktól, hogy ők is mehessenek pihenni most már. |
|
)