Genshin Impact - Ad astra per aspera

Bratti - Serenity

A szőke szénaboglya megrázkódik magyarázatod hallatára, ahogy a nő felkapja a fejét.
- Valóban? - Rápillant enyhén csócsált névjegyedre, de mintha már a mérete és a színe elég volna az azonosításra, még csak el se olvassa a neved, már összecsapja a kezét az ég felé. - Ohh, Rex Lapis, végre elért hozzád jajveszékelésünk!
Olyan őszinte lelkesedéssel hálálkodik, mintha egy teljesen másik ember beszélne belőle. Onnantól a feléd vetett tónusa is igencsak megváltozik.
- Akkor te vagy az, akiről a Shuāng shān kórház levelet küldött! Vagy inkább ti. Úgy örülök, hogy jöttetek! - szorítja meg barátian a fájós kezed. Erős marka van, és határozott. Vezet is be az előtérbe, anélkül, hogy egy pillanatra is szóhoz juthatnál. - A nevem Xie Xiu. Pont az imént szaladt be a futár, hogy átküldenek pár segítő kezet, de nem gondoltam, hogy ilyen hamar! Qui! Tartsd fel a bejáratot, mindjárt visszajövök! - kiált vissza egy fiatal fiúnak, aki eddig belül őrködött.
Valamivel idősebbnek tűnik tőled, de lehet, csupán nyúlánk alakjához társuló nagy, aggodalmas szemei és hal-sovány arca teszi azzá. Bólint, s bármiféle kérdés nélkül cselekszik. Ha még visszapillantasz, látod, ahogy az aggodalmas tömeg nekifeszül, ő azonban egyetlen szó nélkül vissza tartja őket. Mint egy rendületlen bástya.
Az előtérből a várakozóba, onnan pedig egy széles és tágas "ezerfelé" ágazó folyosóra kormányoz. A fehér, barna és sárga színek palettájából épül fel az egész helység. A fakó falakat sötétbarna gerendák tartják. Rozoga ágyak, székek és más egyéb bútorok szétszórva, és mind elfoglalva nyekeregnek. Sokan így is a földre szorulnak. Érdemes nyitva tartanod a szemed, hátha egyikük pont az, akit keresel.
Egy-egy kórterembe belesve láthatod, miként engedik mívelt, rácsos ablakok nyomorgókra a napfényt. Az árnyékosabb helyiségekben gyertyákkal és lámpásokkal igyekeznek ezt a bizalmas fényt pótolni, amennyiben a tűz nem rémíti meg a tragédiákat frissen elszenvedőket. Az ápolók, orvosok mind ilyen kórtermekben diagnosztizálnak, látnak el, vagy műtőkben végezik a dolgukat.
Alig látsz alkalmazottakat a folyosókon, kivéve, akik hegyekbe halmozva a kötszert, műtőeszközöket, vagy orvosságokat, gyógynövényes üvegcséket loholnak egy-egy biztos irányba. Szürreális ügyességgel szlalomoznak a lábuk előtt elterülő sérültek között, mintha már meg is szokták volna pozícióikat és egyszerű, átlépni való akadályoknak fognák fel hús-vér társaikat...
Mind egy szálig megtépázott katonai egyenruhában, szerencsére már ellátott, nem túl súlyos sérülésekkel pihegnek. Még így is nyomorult látványt nyújtanak hanyagul bekötözött testrészeik és egyesek sokktól hörgő könny-nyeldeséseik. Mindennek tetejébe ugyanaz az égett bűz terjeng, ami a másik kórházat is egészen ellepte.
- Remélem frissen és kipihenten érkeztél, mert ahogy láthatod, válságos a helyzet! Iszonytató! Elborzasztó! Kész káosz! - sorolja Xiu a szinonimákat cincogó hangján, miközben játszi könnyedséggel "táncol" a padlóra fektetett emberek között, akár csak a többi itt dolgozó.
- Kérlek! Segíts!
Egy korosabb gyalogos kapaszkodik ruhád végébe. Szemében fájdalomtól hasadt könnyek ragyognak. Talán megérezte aurád kellemességét, vagy látta arcodon a kétségbeeső, ugyanakkor segítő szándékot. Akárhogy is, Xiu még előtted eltapossa a istápolás csíráját; a szó szoros értelmében.
- Téged már elláttunk! El az útból! - Rálépve az eres, barázdált kézre, a férfi feljajdul, s máris magához szorítja azt. Az út immáron szabad az ápolónő szemében, és nem habozik tovább tolni téged. - És mikor fognak jönni a többiek? Remélem hamar, ha már te is itt vagy! - Tereli el a témát vigyorogva, mintha mi sem történt volna. Szórakozottan faggat a szőke, aligha fél füllel sem hederítve rád.
A válaszodtól - és az akaratodtól is - függetlenül vonszol végig a folyosók rengetegén. Egyre csak az épület sűrűjébe érvén, kanyart kanyar után véve, többé nem lehet számon tartani, merre kel és merre nyugszik a nap.
Ő azonban hajthatatlan; Elszántságához és lelkesedéséhez semmi kétség nem férhet. Vége nem láthatatlanul ömlik belőle a többé-kevésbé irreleváns információ, amég a te erőd vészesen közelít a végéhez. Bármit is teszel, kérdezel, vagy mondasz, fontos észben tartani, hogy mindig, legalább fél tucat ember rajtatok tartja megviselt, de sokszor különösen szúrós, árgus tekintetét. Hogy ez áldás, vagy átok, csak rajtad áll.

Raze - Subudai Snezhevich

Felszólalásod megteszi a maga hatását, bár nem biztos, hogy akképp, amiképp te számítottál rá. A veszekedés abbamarad, egészen megkomorodnak ők is.
- A felfordulás mindannyiunkat felkavart és még mindig nyugtalansággal tölt el. - Vallja be Lawrence.
- Bár nem kaptunk pontos tájékoztatást, az a hír járja, hogy a Fatui keze van a dologban. - bök feléd újra Swan.
- Ugyanakkor mint diplomata, - Kerekítette ki mondanivalóját őrtársa. - véd a törvény. Mondstadt nevében bocsánatot kérünk a gorombaságunkért. Fogadd szíves elnézésünk.
Kihúzták magukat, és egy hosszú Favonius tisztelgést róttak le előtted. Még Swan is.
- A szabály, attól még szabály marad. Nem engedhetünk be. - Rázta a fejét nyugodt hangon a barna hajú. - Abban viszont igazat adunk, hogy mint nálunk talán jobban beavatott fél, jogod van bővebb körű tájékozódásban részesülni.
Bekiáltanak egy társuknak, és megbízzák, hogy keresse elő a kapitányt. Addig is rajtad tartják a szemüket. A percek unalmas farkasszemezéssel telnek. A város túloldalán a cserépdarabok kellemetlen disszonanciával karistolódnak össze, ahogy felseprik a szilánkjaikat. A gyertyagyújtók befejezték a főút és -tér kivilágítását, és kisebb, járatlanabb utak felé veszik az irányt, amelyek már kiesnek a jelenlegi látótávolságodból. A girlandok a helyükön. A civilek nagy része hazafelé ballag, immáron megbizonyosodva afelől, hogy elmúlt a veszély. Lassan magához tér a város, és szunnyadni készül.
Idő közben visszatér a katona, egymagában.
- Eula kapitány nem hajlandó idefáradni, mert nem látja értelmét, és egyébként is elfoglalt. Szóval miattatok jól leszúrt, köszi. - Mérgelődik a pocakos, szőke alak. Egy keveset piheg, mielőtt folytatja, mert kifogyott belőle a szusz. Eztán egyenesen feléd fordul. - Annyit üzen, hogy a szabály rád is ugyanúgy vonatkozik, mint akárki másra. Bár diplomata vagy, a krízisnek nem kulcsfontosságú résztvevője, különben nem kezdték volna meg nélküled a tárgyalást. Mivel a konfliktus így is elhárul, civilnek kezelhetünk, ezért nincs felhatalmazásod a bemenetelre. Ha egy napnál tovább tart a zárlat, felülbírálható a döntés. Sajnáljuk az okozott kellemetlenséget, de ez a saját biztonságod érdekében is van. Elkísérhetünk Forrásvölgybe, amennyiben az enyhíti a körülményeket.
A hosszas tájékoztatás egy rövid, segítő szándékot kifejező tisztelgéssel végződik. A jó hír, hogy hamar lefutottad a bürokráciai köröket; a rossz, hogy nem mentél vele túl sokra azon kívül, hogy kimerítetted a verbális konfliktus kezelés opcióit.

Raion - Fang Chengyong

Alaposan körül nézel. A kőhíd egyetlen darabját sem találod, ez mit sem változott. Egy vihart, vagy más természeti katasztrófát talán elrejtenének a falut védelmező, magas sziklafalak - amelyek, mielőtt megfordulnának a fejedben, még a tapasztalt sziklamászókat is elbizonytalanítanák meredekségükkel és kapaszkodómentes sima felületükkel -, de az erdőn keletkezett nyomait biztosan nem. Ilyenkor ugyanis a rengeteg szélén magányoskodó, egy-egy szál bambuszokat, néha kicsavarja a szél, ami pont kapóra jönne számodra, mint ideiglenes átkelő.
Ekkora szerencséd sajnos nincs. Egyetlen kicsavart rönk sem szegélyezte utad, amerre csak végigjöttél. Azok, amelyeket vélhetőleg jóval korábbi zivatarok, vagy kártékony élősködők döntöttek le, már az enyészeté, hasznavehetetlenek hídépítési szempontból.
Szinte különösen üres a terület. Ezt mondjuk betudhatod annak, hogy az itt igen gyakori csapadék elmossa a kisebb törmelékeket, és meggyorsítja az eróziót, ámde a mélyen gyökerező növényzetet és a nagyobbacska sziklákat, csakis a legnagyobb égzengések képesek kicsavarni vagy a helyükről elmozdítani.
Az előbb említett sziklákból egyébként csupán egy pár darabot látsz, azok azonban mind a vízesés környékén, vizesen és ezáltal csúszósan. A pavilon túl messze van, hogy ugrópontnak használd, lebontani pedig felérne egy Yaksha átkával, tekintve, hogy a falusiak biztos, hogy nem vennék jó néven, még ha hídépítésre használnád sem.
A falu. Talán érdemes lenne visszatérni a faluba tanácsért, netán segítségért? Lu mesternek van egy asztalos műhelye, az tény, de...
És ekkor, pontosan ebben a pillanatban, nem tehetsz róla, de mintha tekinteteket éreznél magadon. Ha újra pásztázásba fogsz is, a távolban bujkáló állatok mocorgásán és a szellő csendes játszadozásán túl nem lelsz másra. Talán tényleg csak az állatok, vagy a szokatlan helyzet nyomasztósága váltja ki belőled...
Nem, be kell látnod, ez sem idilli megoldás. Nem is, mert a falusiak gyengének és anyám asszony katonának tartanának, de ha egy kicsit is a szíveden hordod a kisgyermekek rajongását, tudhatod, hogy egy ilyen üggyel felkeresve őket, mindközül a presztízsed bánná meg a legjobban... Ugye nem szeretnél egy csapatnyi lelkes csemetében és egy marék idős emberben kétségeket ébreszteni beléd vetett értékes bizalmuk iránt, amiért egy ilyen "csekélység" miatt loholsz vissza hozzájuk? Ha az idősek, a végén még meg is értenék, a gyerekek, biztosra veheted, hogy merőben felhúznák az orrukat!
...Talán csak a megérzéseid ellenkeztek e gondolat ellen, mert a megkérdőjelezés momentumában abbamaradt az elmédben megbújó, apró "csiklandozás", hogy figyelne valaki vagy valami...
Mindenesetre, annyi bizonyos, hogy felnőtt férfi vagy, nem mellesleg megbecsült és tapasztalt kalandor! Bizonyára találkoztál már hasonló szituációkkal vándorlásaid során. Ez sem foghat ki rajtad.
A tanakodással csak az idődet vesztegeted. A nap vészesen megkezdte közeledését az ég középpontja felé. Lépned kell, vizes leszel vagy sem!

A félénk, s tudatlan pincérnő álcám remekül beválik. A férfi látszólag mit sem sejt abból, mi rejlik ártatlanságot sugárzó álarc mögött. 
- Helyes, helyes... - Rángatja azt a pár szénfekete szemöldökét; és az obimat. - Szeretem, ha egy lány, elveszti a fejét, úgyhogy tudd; nyugodtan elszaladhat
veled a ló. - Incselkedik tovább.
Úgy tűnik, az álca teljesen bevált. Ahogy érzem, hogy megrángatja az obimat, úgy fest, valóban ki van éhezve, és még mindig nem látja, mi vár rá. Persze én csak elmosolyodom.
- Légy gyöngéd, kérlek - mondom finoman, mintha nem is sejteném, mi vár rám, bár az a helyzet, hogy tényleg nem tudom. Egyelőre nem akarom átvenni az irányítást, szerepben akarok maradni. Hagyom, hogy ő tegye, ami jól esik.
- Mi az, amire rég vágytál, de nem kaptad meg? - kérdezem aztán kajánul vigyorogva. Még nincs itt az ideje elővenni a legyezőt, de nehogy túl sokáig elmenjek...
Váratlan kérdésemre a férfi először meghökken, aztán persze pár másodperc alatt vissza is zökken. Mindössze követte példám és vigyorra fakad.
- Egy élvezetes kiszolgálást.
Kezd forrósodni a szoba. Hogy Sakaguchi úr melege, vagy a helyzet rizikóssága végett, nem tudni. Miután leveti rólam a kimonó övét, a ruha meglazul rajtam. Beleszagol az anyagba, majd remegő kezekkel a ruha többi részét is megkezdi lefejteni rólam... simogatva... nagyokat ümmögve... minden pillanattal egyre kevesebb önuralmat mutatva. Éhes rám, éhes egy kiadós szórakozásra…
Úgy tűnik, nincs megállás, hát egy kicsit hagyom magam. A kimono kezd lecsúszni rólam, úgy fest, tényleg képes lenne rá. A remegő kéz sokat elárul: vágyakozik, sóvárog. Nem kaphatta ezt meg mástól, vagy legalábbis már régen.
- Magányos vagy, igaz? Lazíts kicsit - mondom, ahogy fölé hajolok, hogy szem magasságban legyen az éjjeliszekrény, ahová elrejtettem a legyezőmet. Persze talán ha sokat engedek neki, akkor még zsarolható. Elvigyorodok, mintha élvezném - de ez is a játék része. Ennyi talán belefér, de azért elvörösödöm, mintha tényleg egy szende kis ifjú leányzó lennék.
-Igazán finom az érintésed - bókolok neki gyöngéden, megérintve a kezét. Minden a terv szerint halad, én pedig harcra kész vagyok - minden tekintetben

Átfordultunk, ez azonban nem igen tetszett neki.
- Magányos? Aligha. - Visszadőlt, s vaskos tenyereit vállaimra nyomja, teljes testsúlyával - ami nem kevés – rám nehezedve. - De ilyen finom... - Megáll mondandója közepén. Nehezen szedi össze gondolatait, és formálja őket szavakká. - finom élményekben ritkán van részem... És most te jössz.
Kígyót meghazudtoló sziszegéssel invitál játékra, miután "megszabadított" engem a kelme "börtönétől". Ha bizonytalankodok, csak rontok a helyzeten. A testemre simuló kezek - akárcsak az előbb említett kígyó - a nyugtalan mocorgásra csak erősebben szorítanának. A magabiztosság azonban tovább buzdíthatja a férfit és fűtené a szobát. A dicsérő szavak csupán elégedett hümmögésre fakasztják. Semmi kétség, kíméletlenül be fogja hajtani rajtam annak a teának orrfacsaró ízét, legyek akármilyen szende tekintetű, vagy óvatosságra intő.
Szóval így állunk? Persze, miért is ne gondoltam volna? Ínyenc falatként tekint rám. Kissé meg is rémít, hogy ennyire közel akar jutni hozzám, de sebaj. Végig akarok menni a folyamaton. Mindez a terv része, össze kell szednem magam, még ha a legvisszataszítóbb folyamatokon is kell végig mennem érte. A testem szinte reszket, ahogy hozzám ér, de ahogy a szemébe nézek, látom a vágyat, amit annyi férfiban már. Tapasztaltabb vagyok, mint gondolná, de próbálom megjátszani magam. Ebben vagyok jó, úgyhogy összerezdülök, és ijedten sóhajtok fel.
- Ó, jaj nekem, gyöngéden...kérlek - kérlelem, mintha csak egy szende ártatlan pincérnő lennék. Megérintem az arcát, úgy kérlelem, de ha kijönne belőle az ösztönlény, akkor azt bizony előnyömre fordíthatom. Akárhogy is, megragadom az egyik ruhámat, óvatlanul beletépek, mintha nem figyelnék, kiszakítom a cérnát
-Ó...hoppá - mondom vörösödve, ahogy a lehullott ruhadarab szövete elszakad. Persze ez is a terv része, de várom, hogy a férfi mit lép. Ha túl messzire megy, még többet zsarolhatok ki belőle. Lassan meztelennek és törékenynek érzem magam, mint bármelyik nő ebben a helyzetben, de nem ez az első bűvésztrükköm. Szinte már vágyom rá, hogy vaddá váljon, és akkor elkaphatom. Persze teszem, amit kér. Megszabadítom a felsőjétől, sőt a többi ruhájától is, óvatlanságot tettetve persze megtépem a ruházatát, hisz csak így működhet a terv, karmaimat szinte belemélyesztem a vállaiba. Talán még vonzónak is találja. Ha nem, akkor szendén bocsánatot kérek tőle. Mindenesetre nyomot kell hagyni, mert csak így működhet.
- Te kiss - Megragad domináns bal kezével és hajam tövénél fogva az ágyhoz lapít. Nem a finomság embere, még ha kérem sem. Fülembe súgva fedd. - ...ssuta. Ha nem látnám kitsune vonásaid és ne lennék már rég tisztában ügyetlenségeddel, azt hinném, direkt csinálod.
- Lassan járj, tovább érsz - tartja a közmondás. Megrezzent a léc, figyelj, mit lépsz. A férfi tekintetében szemernyi kegyelem sem lapul. Végül mindketten mezítlenül végezzük. Megtermett alakja nem mondható kifejezetten izmosnak; megedzettnek annál inkább. Ezzel arányos ereje nagyban megnehezítheti a terv kivitelezését, amennyiben az a nyers erő fitogtatásán alapul. Az ügyességhez érdemes nyúlni; a töredező álarccal való manipulálás azonban egyre veszélyesebbé válik. Takahiro, bár egészen elámult a számára gyönyörködtető látványtól, azért mégsem mondható teljesen vaknak, vagy süketnek.
- Ha bármivel próbálkozol, megjárod. Szólok a felettesednek, és huss, oda az állásod, gyönyörűm - játszik a hajammal csipetnyi empátia nélkül hangjában.
A lelepleződés árnyékában, bölcsen kell megválasztanom lépésemet.
Ahogy sejtettem, máris durvábbá vált a fickó. Jól van. Itt az idő. Eléggé sarokba szorítva érzem magam, és a színjáték egyre nehezebbé válik. Talán kiszagolt valamit? Sebaj, nemsokára zsarolhatóvá válik Az őröket is beavattam már,. így ideje véget vetni a színjátéknak. Egy sikoly, ez lesz a jel. Hallani fogják, én pedig folytatom a színjátékot. Rövidesen én leszek az ártatlan áldozat, a megbecstelenített tulajdonos, aki a sógun protekcióját élvezheti. Csak ügyesen ki kell bújnom a szorításából. Zavar kissé a meztelenségem, törékenynek és esendőnek érzem magam, de sebaj. Még hagyatkozhatok az ügyességemre, és ami azt illeti, nem először kerülök már közelharcba egy megtermett férfivel.
- Snow, ha bármi rosszul sülne el, harapd hátsón - küldöm ki gondolataimat a kis rókámnak. - a hátsó ajtón van egy rés, ott beférsz - adom ki az utasítást, de persze az őrök is készenlétben állnak, hallótávolságon belül, nyilván ezt Takahiro nem tudja. Én vadul próbálok szabadulni a szorításból, lesújtok néhány kiütési pontra, először az állat veszem célba felütéssel, ahogy lelököm magamról a férfit, majd egy jól irányzott csapást mérek a lengőbordáira, végül ököllel sújtok le az arcára, úgy,h ogy a csontozata megérezze aztán magamra kapom a ruháimat gyorsan, miközben sikoltok és kiáltok, mint akire éppen öszöntlényként vetette magát.
- Segítség! Meg akar erőszakolni! - ordítom hangosan, hogy az őrök itt teremjenek. Ha bármi rosszul sülne el, Snow közbelép. Akárhogy is, ha sikerrel járok, elvitetem a foglyot, és tájékoztatom az őröket a továbbiakról. A színjáték így véget ér, és én kifaggathatom a férfit, hacsak nem akarja, hogy a sógun megtudja, mit tett kedvenc teaház tulajdonosával. Akkor bizony menekülhet a szigetről. Ha bármivel próbálkozna a férfi, még mindig használhatom az elektro látomásomat, az kihúzhat a csávából, de több ötletem nincs.
Ennek be kell válnia, máskülönben tényleg erőszak áldozata leszek, ezt pedig jobb elkerülni. Akárhogy is, várom a fejleményeket, remélve, hogy nem vétek hibát.

Sajnos a kutakodásom sikertelen. Semmi sincs a környéken, a közelben. Egyszerűen semmi. Se egy kicsavart fa, amin át lehetne kelni, ami van az meg nem alkalmas ilyen műveletre. Se egy szikla, amin biztonságosan át lehetne ugrálni, ami van az vizes és csúszós.
A hegymászás se opció. Nyelek is egy nagyot végig mérve a csupasz sziklafalakat. Még az ötlet is badarság. Nem is tudom, hogy jutott eszembe.
Tanácstalanságom közepette egy kényelmes helyre le huppanok, és ott ülve gondolkodok mi is legyen. Fejemet a kezemmel támasztom alá és így ebben a pozícióban futkároznak a gondolatok a fejemben.
Átugorjak valamiről?
Ez sem jó, nincs semmi olyan a közelben.
Visszamenjek a faluba?
Az sem jó. Milyen csalódottak lennének, hogy egy kisebb vízfolyás ki fog rajtam, és tőlük kérek segítséget.
Majd hirtelen olyan érzésem támad, mintha figyelnének. Gyorsan hátra is pillantok és alaposan végig pásztázom a területet. Lehet, hogy csak a túlzott elmerengésem miatt volt, de senki vagy semmi olyat nem látok és hallok, aki figyelne. Mondjuk ez nem teljesen igaz, mert a közelben lévő állatok mind megnéznek. Hogy mit is csinál itt ez a jó ember.
Mindenesetre az idő telik. Szóval nem ülhetek itt egésznap, cselekedni kell.
- Szóval ma is vizesek leszünk. – mondom magamnak. Majd egy nagy sóhajtás után felkelek.
A folyó szélén még azért szétnézek, hogy merre sekélyebb a víz. Amint ez meg van óvatosan határozott léptekkel átkelek. Jobb kezemmel a lándzsámat használom támasztéknak, míg balkezemben a fejem fölé tartom mind azt, aminek nem szabad vizesnek lenni. Köztük Serenity-nek szánt üzenetet is.

- Az az a hír járja, és az így történt nem egy és ugyanaz. - felel komor hangon, merev tekintettel méregetve a két őrt. - Bár nem hiszem, hogy ezt az Én dolgom lenne megtanítani vagy éppen elmagyarázni. Ez a fajta viselkedés nem csak rátok, hanem az egész szervezetetekre vet rossz fényt! Én a helyetekbe ezt észben tartanám, és legközelebb vagy elszámolnák tízig, vagy vennék három nagy levegőt, mielőtt olyat mondok, amit megbánok később. - magyarázza kelletlen hangon. Nem szívesen tart eligazítást egy teljesen más szervezet tagjainak, de jelen esetben ez most tényleg a másik két férfi érdekét szolgálja. Még ha igen jó eséllyel soha nem is lesznek érte hálásak. - Nem mindenki annyira elnéző, mint Én, és a következő ilyen húzás könnyen a pozíciótokba kerülhet. Ez csak egy baráti jó tanács… - teszi hozzá.

Subudai csak bólint, amikor végre elküldenek valakit, hogy kerítse elő a felettesüket nem fűzve további kommentárt a történtekhez. Amit akart elmondott, innentől már csak az őrökön múlik, hogy megfogadják-e a tanácsát. Jebe nem hagyta volna ennyibe a dolgokat, és Subudai ismert olyan „testvéreket”, akiknél csak az Archonok tudták volna megmondani, hogy hogyan reagáltak volna arra, ahogy vele tárgyalt a kér férfi. A maga részéről viszont lezártnak tekintette az ügyet.

Fél szemét az őrökön tartva Subudai a város állapotát vizsgálta, de minden jel arra utalt, hogy a dolgok lassan visszatérnek a normál kerékvágásba. Bármi is történt, végső soron nem volt annyira súlyos, mint amilyennek elsőre látszott. Ez csak megerősítette Subudai-t abban, hogy nem a Fatui keze van a dologban. Ha a Fatui támadta volna meg a várost, még ha csak „figyelmeztetés” is lett volna az akció, Mondstadt nem úszta volna meg ilyen „könnyen”. Ez elgondolkoztatta…lehet, hogy mindössze annyi történt, hogy a városban leledző szabados elveket való tudósok egyikének valamely kísérlete vett rossz fordulatot? Amilyen lazának érezte a rendfenntartást a Szelek Városában, ez még csak meg sem lepné különösebben…

Percek teltek el eseménytelenül. Az őrök Subudai-t bámulták…Subudai pedig a várost, de szemlátomást egyik félnek sem volt további mondanivalója a másik számára. A küldönc végre visszatért…egyedül, és Subudai tisztában volt vele, hogy ez esélyesen nem jelent semmi jót. A megérzése helyesnek bizonyult, és a jelek szerint a parancsnok pontosan olyan, mint az emberei, ezek után pedig semmi meglepő nem volt a kapunál az előbb lezajlott jelenetben. Ennek ellenére a fiatal ügynök szobormerev arccal hallgatja végig a harmadik őrt egyszer se szólva közbe vagy zavarva meg amazt bármilyen más módon. Végül csak egy mély sóhajt ereszt ki az ajkai közül.

- Értem. - szólal meg végül. - Köszönöm a tájékoztatást, és sajnálom, hogy miattam bajba került. - Finom biccentéssel toldja meg a szavait mielőtt hátat fordít az őröknek. - Nincs szükségem kíséretre, magam is odatalálok. Szép Estét, és minden jót! - búcsúzik még egyszer visszafordulva végül a jó modor kedvéért. Az őr szavai egyértelművé tették, hogy semmi értelme továbbra is itt pazarolni az idejét. Ki tudja meddig tartják fent a zárlatot, Ő maga pedig végső soron többé-kevésbé „egyértelmű” utasításokat kapott. Nincs hát oka értékes napokat vesztegetnie, hanem habozás nélkül el kell indulnia Inazuma-ba. Ehhez viszont először el kell jutnia Liyue-be, és találnia egy hajót, ami átjuttatja a tengeren.

Sietős léptekkel halad végig a kőhídon, felzavarva a szokás szerint a köveken kószáló galambokat. Mivel belátható időn belül nem lesz lehetősége szót váltania Signora-val, így a Forrásvölgyben tölteni az éjszakát szükségtelen időpazarlás lenne, így a hídról lelépve a Forrásvölgy felé veszi az irányt. Tervei szerint az utat követve a Forrásvölgytől a Hajnal Borászat felé indul, majd tovább folytatja az utat a Kőkapu felé, innen eljutva a Wangshu Fogadóig. Onnantól már a Guili Síkon keresztül egyenes út vezet Liuye Kikötőbe, ahol reményei szerint talál majd egy hajót, ami átjuttatja a tengeren az Örökélvalóság Nemzetének földjére. Ha csak minimális pihenőket iktat be, akkor jó eséllyel alig pár nap alatt meg tudja tenni az utat. Ez leginkább azért volt lényeges, mert fogalma sem volt róla, hogy mennyi időbe fog telni, amíg hajót talál, amely hajlandó átvenni a viharos hullámokon…

Bratti - Serenity

Határozott fellépésed szabad szemmel látható szimpátiát kelt az emberekben. Pozitív, igenlő zúgolódás veszi kezdetét. A nő harsány hahotája azonban egy ízben némítja el őket.
- A te esküd? - Kacag a tenyerébe, s mindenki elhallgat. Jobb könyökét, bal tenyere támasztja alá, hangja pedig csak ráerősít az apatikusságára. - Aligha érdekel, drágám. Ne aggódj úgy értük. Igenis tanulják meg, hogy van, ahol a nő az úr. - Néz körül magabiztosan, egyfajta torz felsőbbrendűséget láttatva. - Egyébként meg, ha valaki, hát ő a bűnbak. Miatta csacsorászunk most is teljesen fölöslegesen ahelyett, hogy haladnánk a még el nem látottak részlege felé. Na gyere, nincs időnk a piti békediktátori disszertációdra! - Vezetne tovább, de te kitartóan folytatod monológod. Mikor meghallja, hogy Zhang Wei után kutatsz megrendül. Megrendül, de talán nem úgy, mint ahogy azt te várnád. - Miért keresed őt? A doktorúr ilyet nem említett reggel... ha csak nem- BETOLAKODÓ!
Megkaparintja a csuklód, és a visszaút felé ráncigál. Az álcád lehull és nincs erőd ellenkezni. Mikor a sziklaszilárd remény és elkötelezettség, hogy megtalálhatod a férfit, homokká porlik, akkor kezdődik csak az igazi homokvihar. A beteg és sérült katonák egyszeriben fújolni és szidalmazni kezdik a nővért.
- Ereszd el a lányt, boszorkány!
- Igen! Ő az egyetlen kedves lélek ebben az nyomorult kórházban!
- Méghogy kórház!? inkább kínkamra! Hol máshol fektetnének a földre, mint egy döglött kutyát?!
Olybá tűnik, beszéded megindította őket, méghozzá a felszólalásra való merszig is. A szúró tekintetek tehát mindvégig Xiu-t célozták, és sosem téged.
- Elég legyen! Aki nincs megelégedve a szolgáltatással, szedheti a sátorfáját!
- Ha elküldesz, velünk együtt repülsz te is, aranyom.
Az az öreg medve mordul rá, akinek előbb a kezére taposott.
- Hahh! Nézd meg kibeszél! Mégis miért vagy benne olyan biztos?
- Egyszerű. Ha mi elmegyünk az nem csak a hírét, de a bevételét is megrohasztja a kórháznak. És amikor rájönnek, hogy minden hozzád vezethető vissza-
- Jól van! Jól van! Megkeressük ezt a- ba- ki ez? - Ha nem tőled, az egyik katonától kap memoárt. - Zhang Wei... Hah, milyen tréfás volna, ha a doktorúr rokona volna, hahaha! - Öszvér nyerítésre emlékeztető nevetését fapofával hallgatják. Megérti. Kell a szőkének pár másodperc, de megérti. Vérbe fagyva áll, mint egy sóbálvány, talán egy teljes percig is. Akár kisegíted az információkkal, akár nem, a lényeget leszűri. - A rokona, mi? Ohh, az arkhónok segítsenek! - Kapja össze a kezeit. - Ki tudja, hol van ő? Ki látta? Terjesszétek, valaki csak tudja!
A kérés lökéshullámként távolodik tőletek. Mozgolódás, susmogás mindenfelől. Akár egy kész besúgóhálózat! Perceken belül már mindenhonnan ugyanazokat a kérdéseket hallhatod: Ki az a Zhang Wei? Mi rangban áll? Mi végett hozták ide? Hol van most? Igazán megtetszhettél nekik, ha ilyen lelkesedéssel segítenek felkutatni őt, ezek az egyébként sokszor mogorva, vagy egyenesen megkeseredett, érzéktelen nők és férfiak. Az ápolónő is a körmét rágja a válaszért.
- Én láttam!
A bűvös mondat egy félreszegett közlekedő felől érkezik, az emberek 3 folyosóval távolabbról visszhangoztatják vissza. A prioritásokat rendezve magában, Xiu immár személyes küldetésének éli meg a nagy becsben tartott orvos kérését. Így, mikor ez a fülébe jut, azonnal megragad, és a célirányba tol. Nincs jobb dolga? Lehet. A cél azonban, végre valahára körvonalazódni kezd előtted. Irányt kaptál, és van ki adja a löketet(szó szerint) fáradalmaid ellenére.
Elérkezett a pillanat. Ott az ajtó, amiről beszélnek. Ott lesz a férfi, aki elvezet az elhunyt családjához. Ott van-!
Ágyon fekszik. A sötétbőrű nő leírása a valóságot meglehetősen elbagatellizálta: Lába nagy valószínűséggel nem csupán kificamodott, látva sínnel merevített, felpolcolt bokáját. A "pár horzsolást" vérfoltos kötések fedik.
- Még több nővér? Néha az az érzésem, hogy a lábamnál heverő katonák csak az én idegelésemre van itt, és igazából én vagyok az egyetlen ellátnivaló az egész kórházban. Vagy csak a legfontosabb? Hah, kötve hiszem.
Morcos attitűdje, akár a mai nap borzalmaitól vannak, akár nem, kiköpött Zhang doktor, egy rossz napján.
- Elég legyen! Olyan savanyú vagy, mint a 3 napos, avas tejföl! Zhang Shirong küldte, mutass egy kis tiszteletet. - fedi a nő, mintha kötelessége volna.
Tényleg hasonlít a doktorúrra. Egykoron neki is olyan koromsötét haja lehetett, mint amilyen most az öccsének van. A húsz év korkülönbség természetesen megnehezíti a felismerést, de gömbölyded orruk és hosszú lapos fülük egy az egyben elárulja őket.
- Mit üzen a bátyám?
Felül, s kihúzza magát. Arca elkomorodik. Egyértelműen elnehezedik a légkör.
Rajtad áll, mit teszel, mit mondasz, vagy mit nem mondasz, most, hogy előtte állsz.

Sky - Kaminaga Hana

Vészjósló jelzések sora figyelmeztet a bajra. Például, amikor Snow nem reagált az utasításaidra, sőt nem is érzed a közelben!
Aztán a férfi. Nem is védekezett. Állta a szörnyű, fájdalmas ütéseket. A harmadik ütésre még feléd is mutatja az arcát, mintha csak célja volna vele.
Végül az őrök. Szokatlanul csendesek. Kiváló hallásod szerint, szabotázsról, dulakodásról szó sem eshetne, hangodra mégsem reagál a külvilág.
Sikításod... süket fülekre talál.
- Senki sem hall, drágám... - Mormog csendesen az állát simogató tiszt. Az ablakhoz hátrál csendesen. Mozgása, testtartása retteg, talán még reszket is, hangja mégis nyugodt, és arca elégedettségtől torz. egészen elsötétül a tekintete. - Csak az, akit mi engedünk fülelni.
Ebben a pillanatban, kinyitja a nyaílászárót, s a Fatui emberei valósággal beömlenek a szobába. Mielőtt érdemben reagálhatnál, az ajtót egy kattanással sikeresen feltörik, egy újabb csapat Fatui ügynököt reád zúdítva.
- Ezennel letartóztatunk egy Snezhnaya diplomata elleni merénylet megkísérléséért.
Az az alak, aki átlagon aluli megjelenéssel, fékezhetetlen, gyerekes indulataival és megbocsáthatatlanul ízléstelen okuláréjával egy könnyű prédának adta ki magát, most Fatui tiszti egyenruhában, érzéseit eltakaró, kegyetlen, sötét maszkban, s megingathatatlan, félelmet keltő arroganciával áll előtted.
Mesteri elképzelés, profi kivitelezés, rutinszerű gyakorlat! Egy szempillantás alatt válik terved semmivé. Ha igyekszel is ellenállni, csak rontasz a helyzeten. Több tucat ember vesz körül, köztük Fatui ügynökök, Cicin Mágusok, és még egy pár Csatár is. Ekkora túlerő és létszám fölény ellen esélyed sincs. Szembe kell nézz a tényekkel: Csapdába estél.
Lefognak, bár furcsán igyekeznek sérülés nélkül tartani, és mielőtt nagyobb kárt tudnál okozni, bennük vagy a tervükben, megbilincselnek. Kivezetnek a tea házadból, amiben a hatalmas kíséret ellenére látod, hogy egy lélek sincs; nem csak a vendégeknek, még a személyzetnek is nyoma veszett. Kint találod őket, megrettenve, hitüket vesztve. A sűrű susorgásuk zavarából beszédüknek csupán töredékét tudod kiemelni.



- Láttam az ablakban...

Köztük elő-előbukkan egy-egy Fatui maszk, kik egymás közt beszélgetnek, vagy csak figyelnek. Figyelnek kíméletlenül, ahogy a Tenryou Bizottság főhadiszállása felé vezetnek...

Legalább a ruháimat magamra vehettem, de ez sovány vigasz. Sem Snow, sem az őreim nem jönnek. Mi a fene történhetett? Árulás vagy valami ármány, esetleg a Fatui csinált valamit? Felismerem a maszkokat, a jeleiket, ez a fickó meg...közéjük tartozik? Hihetetlen, ahogyan az is megdöbbentett, hogy az ütést állta, mintha nem ez lenne az első, hogy elverik. Tanultam ezt-azt Yae Mikotól a szigeten, bár a közelharc nem kenyerem. Akárhogy is, nem tudok a személyzet szemébe nézni, mikor kivisznek eléjük. Ugyanakkor forr bennem a harag is, mert árulást sejtek, még úgy is, hogy talán ez távol áll az igazságtól, de tény, hogy bármi is történt, cserben hagytak, hiszen megterveztem mindent: Snow közbelép, az őrök közbelépnek, ha az egyik nincs a helyén, ott  a másik, a célpontot meg kihallgathatom, miután megzsarolom azzal, hogy világgá kürtölöm, mit tett velem. Ez volt a terv, és kudarcba fulladt. Persze ki gondolta volna, hogy egy Fatui tűnik fel a színen? Erről nem volt szó. Vajon miért? Talán a shogun se tudta vagy az ő keze van a dologban? Kavargonak a kérdések a fejemben, és Snow felé is próbálok gondolatban kinyúlni, de valami nincs rendjén. Rossz érzés jár át, de próbálom szólítani őt.
- Snow, merre vagy? - gondolatban próbálok kommunikálni vele. - Mi történt? - hátha a rókám még mellettem áll.  Nem hinném, hogy elárulna - ok nélkül semmiképp sem. Inkább a személyzetre gyanakszom, de az is lehet, hogy e mögött valami súlyosabb politikai ármány vagy hasonló áll. Legalább a legyezőim lennénk meg, de persze azokat nem volt idő elrejteni. Már nem számít. Legalább attól az undorító fickótól megszabadultam - vagyis remélem.
- Hová visznek? Mit akarnak tenni velem? - kérdezem aztán az őröket. Pontosan nem tudom, milyen büntetés jár annak, aki ilyesmit követ el - még ha vétlen is. Persze okkal ejtettem sebet rajta, hogy a zsarolás során a történetem hiteles legyen, de minden a visszájára sült el. Keserű sóhaj hagyja el az ajkaimat. Talán jobb lett volna, ha lekaszabolnak vagy a látomások végeznek velem, de az is lehet, hogy így kellett történnie. Valamiért eszembe jut az előző problémás vendég. Talán köze van ehhez? Vagy éppen ő is a Fatui áldozata? Mi lett volna, ha követem? Kérdések keringenek a fejemben, és bizonytalanul hajtom le fejemet, megadva magamat. Ezúttal ők nyertek.

Raion - Fang Chengyong

Egy támadásoddal kiemelhettél volna szikladarabokat, amik gátat emelnének, vagy odagörgethettél volna belőlük egy párat, hogy egy hidat képezz. A geo látomásodnak ezúttal úgy döntöttél, nem veszed hasznát, s inkább a vízben landolsz.
A víz hidege átjár. Térdig vizes leszel, a lábbelid egészében beáznak.
Az átkelésre és a száraz dolgok megvédésére koncentrálva, nem látod meg (időben), a kis zuhatag robaja pedig elnyomja a hangját... Megtorpansz, de nem saját akaratodból, és olyan hirtelen, hogy talán még orra is bukhatnál, ha nem tartana ott, ami megállított.
Csak arra vártak, hogy a csapdájukba sétálj, most pedig egyenesen a kezükre játszottál. Hogy kiknek?
- TÁMADÁÁS!
A lábad nem mozdul és már érzed is miért! Ha lenézel, megbizonyosodhatsz: valóban odafagyott! Minden bizonnyal egy cryo fiola tört szét alattad, mert az elementális energia egy pontban összpontosul, pár centire melletted és onnan árad kifelé, illetve fölfelé. De nem is tudsz sokáig foglalkozni ezzel, nem hogy kiszabadítani magad.
A Kincshalmozók egy nem túl erős, de rendkívül leleményes frakció: agyafúrt kincskeresők és helyüket nem találó alkimisták gyülekezete. Máris ott teremnek 5-en körülötted. A magas sziklák mögül lesték ki áldozatukat, aki szerencsétlenségedre épp te lettél az. Vagy így tervezték mindvégig?
Bárhogy is legyen, most nyakig vagy a csávában... vagyis, egyelőre bokáig. Így kényszerülsz szembeszállni támadód vezérével.


- Na, te szerencsétlen, mondom a két lehetőségedet: Vagy odaadod az összes értékedet most azonnal és meghagyjuk az életed vagy szintén elkobozzuk az értékeidet és úgy péppé verünk, hogy a hullád azon a tavon fog csónakázni. - Mutat a háta mögé, a Kékvíz síkságot körbefoglaló víztömegre, - Kapsz 3 másodperc gondolkodási időt. És meg se próbálj trükközni, mert abban a pillanatban repül az electro is és akár jéggel akár vízzel érintkezik, tudod hogy nem jársz jól. - Sziszegi feszült dühvel, türelmetlenül.
Bármiből is keverték azt a löttyöt, kétséget kizáróan kíméletlennek tervezték. A fagy az egész lábfejedet körülöleli, ugyanakkor felfelé is rohamosan tör előre. Ugyanez igaz a lándzsád végére is.
- 1...
A hideg a lábszárad közepén tart. Nem csak mozdulatlanná tesz, de görcsbe állítja izmaidat. Kínzó fájdalom gyötör, mely megnehezítheti és lelassíthatja a gondolkodásodat.
- 2...
Valamit lépned kell, most vagy soha!
- 3!

Raze - Subudai Snezhevich

Mondstadt kikötője nem opció, így hát Liyue mellett döntesz.
- Így nekivágni egy ilyen útnak, micsoda bátorság! Egy ilyen kalandhoz Pops teáját ajánlom: abból új erőt meríthetsz. El sem hiszem, hogy csak úgy egy szál magadban...
Hosszú út az, melyet megteszel.
- Egészen Mondstadt városától gyalogoltál idáig? Én onnan származom, szóval tudom, mekkora út és fáradtság. Bár ingyen nem adhatunk semmit, a megfelelő összegért természetesen foglalhatsz szobát, hogy megpihenj és állunk rendelkezésedre. Légy tagja bármi frakciónak, nem visszakozunk. Elvégre,
Poros ösvények, napszítta mezők, és kikövezett utak; Pont amit a Geo földjéről képzelnénk.
- Mi mindig szívesen fogadunk be megfáradt vándorokat. Nálunk az emberek nem olyan maradiak és mindenben a szálkát keresők, mint-
Időben, még a hírek fellángolása előtt a Liyue Kikötőbe érsz, így megelőzöd a Fatui rosszhír keltődésének hullámát.
- Inazumában? Igen, egyértelműen, van félnivalód. Varázslatos egy hely, de telis-tele olyan lényekkel, amiket most még csak el sem tudsz képzelni! Hadd meséljek egy vadregényes történetet róla! Így kezdődik:
A szárazföldi út egymagában is napokba telt, és most még hajóra is kell szállnod. Alig, hogy Liyue kikötővárosába teszed a lábad, máris ismerős egyenruhába botlasz. A helyi mesélőt hallgatva, csendesen, sokat sejtően megközelít az egyik.
- Maga lenne az? - Jobban körül tekint, körbetekint, majd határozott, de megkönnyebbült sóhajjal köszönt. - Vaskutya, már vártuk az érkezését... nem szemrehányásképpen szólva természetesen. Csupán ittléte a Tsaritsa nagy és dicsőséges győzelméhez vezető út újabb mérföldkövének megtételét jelenti, és ez mérhetetlen örömmel tölt el minket. Ennyi az egész.
A dokkok felé haladva, rövid említéseket tesz a város látványosságairól és szépségeiről.



Tempója mégsem hagy sok időt mélázni. Egyszeriben magára eszmél és sarkon perdül.
- Ahh, hová is tettem a modorom! Makarovich kapitány, 10. divízió. Örvendek a találkozásnak.
Egy jól felszerelt hajó és egy sokat próbált legénység felé vezényel rögtönzött idegenvezetőd a kikötőben. A pallón sétálva, továbbmesél.
- A Szépasszony igazán kedvelheti magát, ha szabad tolakodnom. Úgy értem, már egy hete állomásozunk itt, csakhogy biztosan minden szükséges felszerelést összegyűjtsünk a lehető legbiztonságosabb hajóúthoz.
- Kapitány!...
Egy matróz határozott képe megmerevedik téged megpillantva. Bambán bámul, moint aki nem igazán tudja, mit mondhatna, ha egyáltalán még emlékszik arra.
- Ne nézz ilyen csócsán, a vendégünk megérkezett! - S feléd fordul. - Érezze magát otthon.



Só... só mindenütt: a vízben, a levegőben, még az ételeken is bőséggel, bár ezúttal a tartósság érdekében. Mindent körüljár a száraz szag. Tegnap, a kihajózás 3. estéjén elértétek a Shogun viharát, mely Inazuma határát jelezte.
- MINDENKI A FEDÉLZETRE! TARTSÁTOK A KÖTELEKET!
Az egész legénység bőrig áztott, a hajó fedélzetén pedig jóformán úszni lehetett.
- GRISCHA!
A Shogun haragja lesújtott. Rongybabaként és öntudatlanul zuhant le az árbóc kosárból egy férfi.
Hogy a segítségeddel, vagy anélkül, végül sikeresen elkapták a testet. Élőt? Holtat? Vérének nyomását sikeresen kitapintották a csuklóján, de az eszméletét az utolsó alkalomra, mikor látod sem nyerte vissza.
Egy szörnyű 3 órás küzdelem után átverekedtétek magatokat az óceán poklán, a világ legzordabb vidékére engedve ezzel utat magatoknak. Mindenki kiértékelheti magában, hogy ez sikernek könyvelhető-e el.
Reggelre kitisztult az idő.
Éppen megkezdődne a reggeli, mikor a legénység egy tagja felpattan és felkiált:
- Yougou!
Mindannyian odavetik tekintetüket. Örömkiáltások és kurjantások vesznek el a száraz szélben. A több napos hajóút sivár látványvilága - kék kékkel, és ez még a jobbik eset - után még a megedzett matrózok is föld s civilizáció után vágyakoznak.
A távolban dombok és síkságok váltakozása rajzolódik ki. Közülük egy messze kiemelkedik: a Yougou hegység, tetején a Narukami főszentéllyel. A Shogun hívei oda járnak uralkodójuk áldásáért, útmutatásáért, és szerencséjük próbára tételéért.
Az egész napot rekkenő hőség és kopár, maró szél övezi. Bár nem a leginkább embert kímélő időjárási körülmények, legalább a hajó, és az emberek száradhatnak, a vitorlákba pedig belemarkol a markáns fuvallat. Az órák még így is kellemetlenül lassan vánszorognak. Késő délutánra értek révbe.
Napok óta most állsz újra szárazföldön. A dokk makacs fadeszkái harsányan recsegnek a lábad alatt. A tartóoszlopokat az óceán hullámai gyengéden nyaldossák. A kikötő város közismert vörös juharfáiról, és az ország többi településéhez képest sokkal változatosabb etnikummal rendelkezik, ami sajnos nem véletlen.
A dokkon lesétálva, megérkezel az ellenőrző ponthoz.
- Uram, kérem, adja meg a nevét, személyazonosságát és a látogatása célját. Emellett köteles bejelenteni minden árut, amelyet esetleg magával hozott.
A rövid, barna hajú nő egy papírokkal tömött stand mögött, szigorú, határozott tónussal utasít. Remélhetőleg rendben vannak a papírjaid... A Sakoku rendelet óta ez Inazuma „szárazföldi határa". Innen csakis adminisztrációs procedúrák sora juttathat beljebb... Vagy mégsem?
- Makarovich!
- Mila! - Kiáltott föl karjait lelkesen lendítgetve a kapitány. Mikor a lány kezének bájos ide-oda mozgatásával üdvözölte őket a távolból, a férfi feléd fordult és tisztelgett neked, ahogy egy fatuusnak illik egy másik fatuus-szal szemben. - Innentől Mila gondjaira bízlak, ő majd tájékoztat a továbbiakról. A mi küldetésünk véget ért. Sok sikert a magáéhoz, elvtárs!
Még egy utolsó pillantást vetett arra a fehér hajú, aranyszemű, s vidám hangú lánykára. Elmosolyodott, és sietős léptekkel a hajójához indult.
- Kikötünk fiúk!
Pedig még csak most érkeztek...
Idő közben újra középpontba kerülsz.
- Kageyama, ő az, akiről meséltem. Nincs szükség a felülbírálásra.
- Áhh, valóban? Uram, ezt az állítást maga is tudná igazolni?
Egy vékony, tiszta hang ment meg a bürokrácia karmaiból. Ha már karmok, nem lehet nem észrevenni az övéit: borotva élesnek tűnnek és csillognak a nap nyugovóra térő, egyre gyengülő sugaraiban. Ennek ellenére barátságos arcú lány, talán már ifjú hölgy is.



- Engem és a csapatomat hozzád rendelt az Úrnőd, hogy segítsünk a küldetésedben. Örülök, hogy szolgálatodba állhatok, Vaskutya. Kérlek, kövess.