Enyém a domb!

Holtakkal tűz ellen? Mit sem tudsz te a nekromanciáról. A holtak gyengéje a tűz. A holtak hamuvá égnek ahogy megpróválnak átsétálni a tűzön. A darabjaira robbanó tank pedig csak méginkább rátesz. A szertefröccsenő olaj lángbaborítja a fát és körülötte minden mást is.
Kacagok, a látványon ahogy a két kopó nekem ront. Átharapják a torkomat és a maradék lélek is távozik belőlem. Nem volt sok.
A kutyák hirtelen abbahagyják a támadást és nyüszítve menekülnek. Én végig nem is törődöm velük. A láng lassan elönti a testem de, nem bánt. Még a tűz maga is retteg tőlem. A lángok egyre magasabbra csapnak. Oly forróak, hogy a kövek megrepednek a vidék várai pedig összeomlanak tőlük. Csak az első másodpercben billiók halnak meg.

Mikor pedig elállnak a lángok egy isten emelkedik ki közülük. A farkasok istene. Ma éjjel miattam vonyítanak majd a vadászok a szánalmas életeikért. Mert eljött az én órám. "S szolgáljon jelül az amit most teszek." Magasodok a tűzorkánban összeomlott apró várromocska felé. Egy darabig még szemlélhető vagyok majd csak a két vörös szemem látszik. Mert a hold és a csillagok eltűntek az égről. Kialudtak és aláhulltak a mélységbe.

Most pedig vége a perceidnek-mondom ahogy a mellső mancsommal elsöpröm a romot.