Narnia Krónikái

Sansa csak halványan, hidegen elmosolyodik.
- Érezze magát úgy, ahogy szeretné… - válaszolja végül, majd helyet foglal az ágyán és csak a férfit kezdi el nézni. Látszik, hogy valamin nagyon gondolkodik, de nem fog megszólalni. Elővesz egy kis noteszt, majd tintát és pennát és írni kezd. Nem derül ki, hogy pontosan mit, de nagyon sebesen és sokáig ír.

A férfinek fogalma sincs, mennyi idő telt el pontosan, de egyszer csak abbahagyja az írást és ismét a férfit kezdi nézni. Végül felsóhajt és feláll, majd felvesz egy takarót és egy párnát a sok közül. Lassan a férfi felé sétál, majd lerakja mellé a párnát, hogy ráüljön, a takarót pedig, ha nem is túl kedvesen, de mindenképpen ráteríti. Mielőtt bármit mondhatna, még Sansa megelőzi.

- Nem tudok aludni, ha valaki vacog mellettem… - zárja rövidre a témát. Az nem derül ki, hogy ez tényleg igaz-e vagy pusztán kedves volt-e a nő, mindenesetre így valóban sokkal bírhatóbbak a körülmények.

Még sokáig nem alszotok, már szinte úgy érzitek, hajnalodik. Sansa akkor alszik el. Alig alszik két-három órát, mikor felriad. Nem tudni, hogy rossz álom vagy csak magától kelt fel, de sietősen összeszedi magát. Még ír pár dolgot a noteszébe, megfigyeli kicsit a férfit, aztán magára hagyja, mikor a nap felkel.

Egész nap ténykedett, sürgött-forgott, előkészített, leveleket tömérdekét írta. Délutánra jut el odáig, hogy először egyen, akkor egy kiadósat vacsorázik, majd lefürdik és átöltözik: meleg ruhára vált, de továbbra is sötétre. Végül lemegy a mesteremberhez a méregért és az ellenanyagért. Addigra két legmegbízhatóbb emberét előre küldte, hogy helyezkedjenek el, de nem mondta el, pontosan mi lesz. Anivia-t is bevonta a dologba, majd meghagyta Askr-nak, hogy maradjon ki a dologból, mert később szükség lesz rá, de ahhoz nem tudhatják meg, hogy létezik.



Mindezek után érzi úgy, hogy készen áll az indulásra. Addigra a férfi már vagy fél órája kint állt a kapuban, a hidegben, ugyanabban a kevés ruhában, mint eddig. Végül Sansa is megérkezik és elküldi az embereit, akik eléggé vonakodva teszik ezt.

Előhúz egy tőrt, majd lassan lehúzza a férfi száját takaró kendőt (ami nem mellesleg ugyanaz, mint ami Sansa hajában volt tegnap), kiszedi a szájpecket, aztán finoman, gyengéden megfogja a férfi arcát. Közelíti a sajátját, egy pillanatra a szájára néz, majd bezárja a távolságot és végtelenül gyöngéden megcsókolja a férfit. Érezhető rajta egy kis hezitálás és az, hogy nem éppen tapasztalt a dologban, de mire ezt összerakja az ember, már vége is. A szájpecek a helyén, a kendő is, ismét a jéghideg szempár néz vele farkasszemet.

- Csak hogy emlékezz rám akkor is, mikor már vagy egyikünk, vagy másikunk vagy mindketten halottak leszünk… - mondja sötéten, majd int, hogy induljon, ő pedig szorosan a hátában tartva a tőrt megy utána.

Jó sokat sétálnak, s már a nap is jócskán megy le, mikor lassan megérkeznek. Útközben a férfi mintha azt érezné, hogy kicsit szédül és mintha kevésbé tudna összefüggően gondolkodni. Sansa is párszor mellélép, megbotlik, néha megköszörüli a torkát, de egyébként eseménytelenül telik ez az egy-másfél óra.

Végül megérkeznek, s Sansa ezúttal a férfi nyakához teszi a kést.
- Sansa Glendower vagyok Shiverreach-ből és azért jöttem, hogy visszaadják a testvérem! – kezdi erős, de mégis most karcos hangján. A telmarin férfi eddig nem érezte, de most, hogy megálltak, rettenetesen fáj a hasa, egyre terjed mindenhova, a füle is cseng, szédül. Ha kicsit oldalra fordítja a fejét, akkor látja, hogy Sansa sincs a legjobban, sőt, neki az orra vére is eleredt és ha lehet, még sápadtabb. Egészen addig nem mozdul előrébb, amíg meg nem látja az öccsét és a férfit sem engedi. Mindenki biztos lehet benne, hogy egy rossz mozdulat és a férfi halott. Vagy Sansa keze által, vagy a beépített emberei miatt.

Ava őrködése elég eseménytelenül telik, így a lánynak pont hajnal eljövetele előtt sikerül elbóbiskolnia. Ismerős és megnyugtató motoszkálást és prüsszögést hall, mikor kezd újra magához térni, illetve melegséget érez a hátán és vállain. Álmosan pislog, s ahogy oda nyúl érzi meg a szakadt hálózsákot. A horkolást meghallván elmosolyodik. Oda sem kell néznie, hogy tudja, Cane az. Az ismeretlen sípoló hangot pedig egyből Misihez társítja, s nem is téved. Legnagyobb meglepetésére a mókus még mindig a hálózsákban horpaszt. Mosolyogva megcsóválja a fejét, majd lehámozza a hátára terített hálózsákot magáról, összehajtja, majd feláll, s odasétál a lovak körül sertepertélő Dan-hoz. Felköti a nyergére a hálózsákját, majd miután kommunikációs eszközei (a.k.a. a kezei) felszabadulnak, a férfihez fordul.
- Jó reggelt! Sajnálom, hogy elaludtam, és köszönöm a hálózsákot...- kezdi Ava a legfontosabbakkal. - ... illetve azt is, hogy Misit nem rugdaltad ki a hálózsákból- mosolyog hálásan a férfire. - Reggeliztél már? - kérdezi tőle, s nemleges válasz esetén magával vonszolja a tábortűzhöz, s együtt látnak neki a falatozásnak.
Ezután lassan, de biztosan közeledik az indulás ideje. Ava előkészíti Cane-nek is a reggelijét, majd felébreszti a férfit, s megköszöni neki, hogy helyre hozta a mókus lantját. Utána Misit kezdi keltegetni, ám ez nem meg olyan egyszerűen. Ám végül némi külső (erőszakos) segítség után ezt is sikeresen abszolválják. Ava Addig pakol, ameddig Cane (és esetleg Misi) eszik, majd utána besegít a tábor nyomainak eltűntetésében, kezdve azzal, hogy eloltja a tüzet, majd a maradványait teljesen szétrugdalja. Indulás előtt átadja Misinek a lantot, majd ha a mókus magától nem köszönné meg egyből az aranykezű Cane-nek, akkor Ava maga állítja a színe elé.
Mintha nem is táboroztak volna ott előző éjjel, olyan jó munkát végeztek. Ava elégedetten bólint, majd utolsóként száll lóra Mókus Misi társaságában, s útnak indulnak. Ava csak hangtalanul kuncog, hogy a mókus mennyivel felszabadultabb a sólyom jelenlétének hiányában. Most a két férfi évődése helyett a mókus enyhén hamiskás danolászását hallgathatja, ám ez Avát a legkevésbé sem zavarja. Néha küld egy-egy együttérző "Kitartást!" pillantást Dan irányába, majd ha úgy adódik, rövid konverzálásokba elegyedik a mellette lovagló Cane-nel is. Ám ezeket igyekszik minimalizálni, hisz jelen helyzetben bármikor szüksége lehet a kezeire. Misi balladái mellett lehetőleg igyekszik figyelni a környezetet, ám sajnos a mókus lantja s énekhangja túl hangos ahhoz, hogy ő érdemben hallhasson bármi támadásra utaló neszt, így leginkább Kabala reakcióit figyeli. Ám nem történik semmi, minden békés, egészen addig a pillanatig amíg...
...harmadszor is el nem haladnak ugyanazon fa mellett.
3...2...1... számol magában vissza Ava, majd behunyt szemmel mély levegőt vesz, miközben Dan teljesen kifakad. Ava egyelőre nem szól közbe, csak csendes megfigyelője az eseményeknek, miközben nézelődik körbe, hátha lát valami nyomot, letört ágat, leszakadt anyagdarabot, amely segítené őket a tájékozódásban. Ám ebben erősen akadályozza egy nagy lompos farok, mely időről-időre az arcába csapódik. Ava egész jól tűri a gondot, s talán összes társánál ő viseli legjobban az egészet. Közben szó szót követ, elhangzik a kérdés: Hol a térkép?
Ava érzi, hogy a mókus remegni kezd a vállán, majd nem sokkal később egy nagyobb tincset is védekezőn maga elé húz a hajából. A csapat reakciója elég vegyes: Cane igyekszik leplezni idegességét, Dan a robbanás előtti pillanataiban jár, Ava pedig... ha tudna, a helyzet komikusságán hangosan felnevetne, ám így csak némán rázkódnak a vállai, s az egyedüli hang, ami hallható felőle, az az, hogy kapkod levegő után. Bár nem épp a legmegfelelőbb szituáció ez a nevetésre, ám azzal sem érne el semmit, ha ő is idegeskedne. Így inkább örül Cyril érkezésének, s hogy végre a megfelelő útirányt is felfedezték neki hála. Hatalmas tisztelettel és rengeteg szeretettel nézi, ahogy Dan bánik Cyrillel. Ava nagyban úgy gondolja, hogy tőle tanulhatta gyermek korában az állatok irányába tanúsított tiszteletét, mint annyi minden mást. Dan neki régen óriási példaképe volt ( igazából most is az, annak ellenére, hogy időközben Ava már rangban felette áll), bár akkoriban még nagyon idegesítette Dant a kicsi Ava folytonos jelenléte. Mikor a férfi a szemeibe néz, elmosolyodik, majd biccent neki egyet, jelezvén, hogy mutassa az utat. Kabala bár vonakodva, de előre engedi Dant, s enyhén sértődötten táncikál mögöttük.
Rengeteg idő eltelik, mire az első nyomokat felfedezik. Ava leugrik a lováról, majd a tábortűz nyomati és a keréknyomokat vizslatja első sorban. Ava Dan mondandójára felnéz a férfire, ám kivételesen nincs semmi rosszallás, dorgálás a tekintetében. Teljes mértékben egyet tud érteni vele. Kiereszt egy nagy sóhajt magából, ahogy megint feltámad benne az aggodalom. A ruháján keresztül nyúl a gyűrűjéhez, s megszorítja azt. Közben pedig Cane-re pillant, ki egy kétértelmű kijelentést ejt el. Ava igyekszik nem az otthoni dolgokra koncentrálni.
Most nem hagyhatom, hogy szétessenek a gondolataim... figyelmezteti magát, ahogy ismét a lova mellé lép. Biccent egyet Dannak, hogy ő is hasonló véleményen van. Ahogy a férfi folytatja, ő is visszapattan a lovára. Immáron gyorsabb tempót diktál, miközben végig a földön leledző nyomokat figyeli. Végül a talaj kövessé válik, melyet Kabala annyira nem preferál, így magától lelassít, amit Ava hagy neki. Nem is kell sok hozzá, hogy megtorpanjanak. Megtalálták a lovaskocsikat. Ám se ló, se hajtó, se semmilyen más kísérőt nem vélnek felfedezni a környéken. Még csak vérnyomokat sem lát ilyen távolságból a nő. Összeráncolja a szemöldökeit. Ismét kezd valami furcsa, kellemetlen érzés eluralkodni rajta, s nem biztos, hogy miért: vajon otthon van baj, s Alfred aggodalmát érzi, vagy a női megérzése súgja, hogy itt nem stimmel valami. Másik két társa már le is pattan a lóról, s indítványozzák, hogy nézzenek körül, Ava viszont a lovon ülve hallgatja kissé lefagyva Misit.
Nem tetszik ez nekem... csendül meg a vészharang a kis vörös buksijában. Végül azonban ő is leszáll, s magához veszi a lándzsáját, majd Danhoz szökken. Elkapja a férfi csuklóját, aggodalommal teli szemekkel néz mélyen a férfi szemeibe. Minden porcikája tiltakozik az ellen, hogy ketté váljanak, ám tudja, hogy ezzel csak Dan férfiúi büszkeségét sértené, ha azt kérné, ne váljanak szét, illetve akkor csak még jobban megy fejjel a falnak, így meg sem kísérli. Nem mutogat semmit, de Dan már elég régóta ismeri, hogy tudja, mire gondol pontosan Ava.
Kérlek, légy óvatos... üzeni csak a szemkontaktussal, majd amint a férfi valamilyen módon visszajelzést küld felé, szépen lassan enged a szorításán, keze lecsúszik Dan csuklóján, végig az egész kezén, de nem fogja meg, csak "végig simítja". Végül elhátrál tőle, de még mindig nem veszi le róla a szemeit. Csak az után engedi el a tekintetével, hogy Cane mellé lép. Ekkor biccent a fiatalabb férfinak, s ketten megindulnak a szakadt ponyvájú szekér felé. Ava hangtalan lépteihez képest még Misi lélegzetvétele is szinte üvölt az erdő csendjében.
Közelebb érve, a kocsi tényleg nem tűnik túl izgalmasnak. Azt leszámítva, hogy olybá tűnik a lovak, s a többi ember nyomtalanul eltűnt. Nem látnak a szerszámokon sérülést, vagy bármit, amely erőszakos levételre utalna. Ava szinte alig vesz levegőt. Nagyon furának találja a dolgot, éppen ezért, mikor a ládát is megtalálják, az első javaslata nem az, hogy nyissák ki, és nézzék meg mi van benne.
- Menjünk, nézzük meg, Dan talált-e valamit...- Úgy gondolja, a láda ha eddig nem mászott el magától, akkor most sem fog, illetve nagyon nem tetszik neki ez az egész szituáció, így minél hamarabb közel akarja tudni magához harmadik társát is.

Alfred és Arnold hazatámogatja Lord Uren-t aki alig van már magánál. Közben Arnold folyamatosan morog, Alfred pedig igyekszik szóval ébren tartani az öreget. Mikor megérkeznek hozzájuk, ágyba segítik az öregembert, majd kiülnek a bárhoz halkan beszélgetni, miközben Lady Uren gyakran kijön köszönetet mondani nekik. Tekintve, hogy a szomszédos szoba a pár hálószobája, így még bentről is hallják a nő szövegelését. A gyümölcskenyeret a férfiak visszautasítják, illetve az egy hónapos ingyen fogyasztást is igyekeznek minél inkább lejjebb vinni ezt is, mondván, hogy nekik bőven van miből vásárolniuk.
Miután a két férfi meggyőződik arról, hogy az idős férfi rendben lesz, megindulnak hazafelé, amikor is belép az ajtón egy
ismerős személy. Alfred is látta már nem egyszer, de azt hallotta, meghalt. Az első, amin megakad a szeme, az a hercegnő csapatainak jele. Majd Alfred rögtön az apja felé fordul, ahogy köhögni kezd.
Nagyon nem tetszik ez nekem... gondolja magában.
Alfred szintén kezet fog Svend-del, de az arcán semmi sem látszik, hogy mit gondol, vagy mit érez. Alfrednak magában megvan a saját véleménye a férfi történetéről.
Az önfeláldozásnak nem az lenne a lényege, hogy feláldozod magad a társaidért? És te erre komolyan besértődsz...?! gondolja magában a fiú gúnyosan.
Alfrednak afelől eddig sem volt kétsége, hogy a hercegnő alapvetően nem rossz ember, ezt már látta... Neki nem kell ezt bizonygatni.
Hazatérve Alfred készülődés előtt, közben és után is az anyját nyugtatja, hogy Ava-val még valószínűleg minden rendben, ugyanis az ikertelepátia dolog még nem jelzett be, hogy nagy baj lenne.
Arnold köhögése viszont tovább súlyosbodik, s a felesége hiába győzködi, nem tudja maradásra bírni, így a két férfi együtt érkezik meg a vacsorára.
A két férfi nagyon úgy fest korábban érkezik meg, ám mégis felvezetik őket a terembe, ahol beszélgetésfoszlányokat hallanak. A férfiak teljesen nem értik mi a helyzet, de úgy fest Vanadis mégiscsak intézkedik. Mikor Gritzed kiront az ajtón, két hűvös, sőt inkább mérges szempárral találkozhat, ám egyikük sem méltatja egy szóra sem a távozó férfit.
Mikor Vani megérkezik és borral kínálja őket, Alfred alapból is élből visszautasítja, de most Arnold sem fogadja el kivételesen.
A férfiak némán hallgatják Vanit, majd csak Alfred szól ennyit kettejük nevében.
-Akkor majd kivégeztet minket, de nem fogjuk ezt elviselni... - jelenti ki hűvösen a fiatalabbik Haraldsson.
Végül többen is megjelennek. Alfred és Arnold is kezet fognak a többi nemessel, majd érdeklődve hallgatják az eseményeket.
Arnold ahogy a dolgok progresszálnak, úgy lesz egyre dühösebb, míg Alfred bár higgadtnak látszik, meg noha egyfelől érti, miért tette amit tett a Hercegnő, de ennek ellenére teljes mértékkel elfogadhatatlannak tartja a dolgot. Nem is kell sok, míg rájön, hogy az apját is megmérgezte, Alfred pedig el is dönti magában, hogy mi lesz a teendője. Bár tudja, hogy az édesapja mit fog ehhez szólni...

Alfred és Arnold néma egyetértésben ülnek egymás mellett. Egyikük sem szól semmit. Mindketten tudják, mit gondol a másik.
- Nem segítek!
- Segíteni fog! - szólal meg egyszerre a két férfi. Majd Egymás felé fordulnak és farkasszemet nézve némán vitatkoznak. Alfred finoman hátra dől és karba fonja a kezeit. Arnold néz el először.
- Szóval segíteni fog... - biccent a hercegnőnek, mire egy nagyon aprót Arnold is bólint felé, de nem néz fel. A fiatal férfi arcáról semmi sem leolvasható, míg Arnold nem képes elrejteni a gyűlöletét, megvetését és haragját a hercegnő iránt.

Vanadis csak némán nézi a jelenetet. Mintha látszódna rajta kicsit, hogy neki sem esett jól az előző jelenet.
- Lord Haralddson? - pillant Arnold-ra a nő, hogy tőle is hallja a dolgot.

Arnold csak morogva biccent egyet, tekintetével végig tőröket lövell a nő felé.

Vanadis egy pillanatig sem zavartatja magát, csak kifejezéstelen tekintettel visszabiccent.
- Felség... - szólal meg egy nő. Vanadis int, hogy folytassa. - Mi lesz azokkal, akik ma nem jelentek meg? - kérdezi. Vanadis elhúzza a száját.
- Nos, ők már azzal döntöttek, hogy nem jelentek meg... - válaszolja egyszerűen.
- Nem ölheti meg a fiamat! - pattan fel egy másik nő tajtékozva.
- Vagy az én bátyámat! - pattan fel egy másik férfi. Vanadis továbbra is rezzenéstelenül tűri a szidalmakat. Valószínűleg volt már rosszabb.
A két ember közeledik Vanadis-hoz, aki továbbra sem tesz semmit, csak amikor már pár lépésre vannak.
- ELÉG LEGYEN! - üvölti el magát hirtelen, mire mindenki elhallgat. Újból az asztalra támaszkodik, majd halkan, lassan és vészjóslóan kezd beszélni. - Én nem egy esélyt adtam önöknek. Szép szóval is, kevésbé szép szóval is, egyenesen is, nem egyenesen is. Nem én vagyok az, aki erre kényszerített, hanem maguk! Én esélyt adok arra, hogy valami normális kapcsolatot létrehozzunk, de maguk egyre jobban ássák alá az egészet. Hát, nem veszik észre, hogy én vagyok az egyetlen esélyük arra, hogy normalizálódjon a helyzet?! Szerintük bárki mást érdekel ennek a nyomorult országnak és lakosainak a sorsa? Elárulom: nem! Kicsit gondolkodjanak el és lássanak túl a becsületükön és büszkeségükön! - néz végig villámló szemekkel a nő. Mintha úgy érezné magát, hogy egy óvodában van és kioktatást kell tartania a gyerekeknek.
A nő kifakadására mindenki elhallgat és leül a helyére. - Köszönöm! - sóhajt fel Vanadis. - Van-e itt olyan, aki inkább a halált választja, mintsem velem kelljen együtt dolgoznia? - teszi fel a súlyos kérdést. Az előbbi két emberen kívül még öten felteszik a kezüket, így Arnold-on és Alfred-on kívül hárman maradnak. Vanadis láthatóan nincs elragadtatva a dologtól. - Rendben! Akkor azt ajánlom, siessenek haza, mert tényleg egy órájuk van... Ígérem, nem lesz fájdalmasabb a fejfájásnál... - teszi hozzá halkan, most kicsit mintha együttérző lenne. Az öt ember lassan, súlyosan vonul ki a teremből. Érezhető a teremben a veszteség és a gyász, hiszen Archenland krémjének kilencven százaléka éppen ma éjszaka hullik el harc nélkül. Vanadis sem szólal meg egy-két percig, addig csak járkál a teremben. - Akkor magukra számíthatok mindenben? - teszi fel a következő kérdést, kék és fekete szeme mindenkin körbejár.

Alfred halkan megköszörüli a torkát.
- Én egyelőre nem egyeztem bele semmibe... - néz egyenesen a nő szemeibe.

Vanadis a fiúra emeli a tekintetét. - Igen, Lord Haralddson? - néz rá áthatóan.

Alfred csak felvonja a szemöldökét, ez jelen esetben egyenlő egy igenleges válasszal.

Vanadis is felhúzza a szemöldökét, érezhetően nem elégedett ennyivel.

Alfred le nem veszi a szemét Vanadisról, ahogy lassan előre dől, majd az asztalra könyökölve megtámasztja az állát.

Vanadis is tovább szemléli a fiút, majd megint megvillan a szeme.
- Lord Haralddson, én egy rendkívül türelmes nő vagyok... De egyikőnk ideje sem véges, szóval vagy mond egy egyértelmű választ vagy kénytelen leszek kitessékelni a teremből... - szólal meg nyugodtan Vanadis.

- Gondoltam megvárom, míg vázolja az én jutalmamat is a szolgálatomért cserébe - néz ártatlan tekintettel a nőre.

Vanadis halkan felnevet szinte hitetlenkedve.
- Egyelőre legyen elég az életük. Ha oda jutunk, hogy rendesen szolgálnak és nem csak kényszerből teszik, beszélhetünk róla - válaszolja röviden. - Én nagylelkű vagyok azokkal, akik partnerként tekintenek rám…

- Mmmmm... ez sajnos elég szegényes... - dől hátra lassan Alfred egy sóhaj keretében. Újra karba teszi a kezeit. Egyelőre nem mond többet, de furcsa érzést kelt a többiekben, még Arnold is elkerekedett szemekkel fordul felé.

- Sajnálom, ha nem elégítettem ki az igényeit, Lord Haralddson... - válaszolja megint egy szemvillanással a nő. Mintha... Kicsit mulattatná a helyzet. Mintha várná, hogy folytassa a fiú, mit is akar valójában.

Alfred azonban nem folytatja.
-Mi az istenről hadoválsz?! - csattan fel Arnold. Alfred lassan ránéz. - A méreg meg fog ölni! - Alfred felvonja a szemöldökét. Végül mély levegőt vesz.
-Már rég megölt volna, ha a Hercengő megmérgezett volna - mondja a fiatal férfi karba tett kezekkel, miközben végig Vanadissal farkasszemezik.
-És mégis miért pont téged ne mérgezett volna meg? - csattan fel az egyik nemes, mire Alfred továbbra is Vanit mustrálva egy kicsit elmosolyodik.
-Mert én nem mondtam neki nemet. A módszereink nagyban eltérnek, de a célunk annyira nem is különbözik…

Vanadis végig csak némán hallgatja az eseményeket, majd halkan felkuncog röviden. Helyet foglal a fotelében és elegánsan keresztbe teszi a lábát.
-Nos, meg kell mondanom, valóban erről van szó. A bálon a saját embereim is ott voltak... Ők gondoskodtak arról, hogy akivel beszéltem és nemet mondott, belekerüljön az italába a méreg. Szóval valójában a bálon közben történt mindez... - fejti ki a nő.
-De hogy nem vettük észre? - kéri ki magának az egyik.
-Azért, mert az embereim kiválóan végzik a dolgukat - válaszolja úgy Vanadis, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne.
-Abban is igaza van, Lord Haralddson, hogy magát nem mérgeztem meg.... Mivel maga abba a két emberbe tartozott, aki elfogadta az ajánlatom. Ezúton is hálás vagyok miatta nem mellesleg - biccent a fiú felé.


- Most viszont változtak a dolgok - kezdi Alfred. - Egy feltétellel vagyok hajlandó Önnel dolgozni… Bár maga számára ez még igen kedvező is lehet… - megint befejezi, és vár az engedélyre. Összenéz gyorsan Olival, aki csak alig láthatóan biccent neki egyet. Alfredon kívül Oli volt a másik, aki hajlandó lenne Vanadissal együtt dolgozni, úgyhogy ő is majd’ kicsattan az egészségtől.

Vanadis megint csak halványan elmosolyodik.
- Honnan veszi, Lord Haralddson, hogy van lehetősége ilyet kérni? - kérdezi, majd int a kezével. - Mivel a mai napon ön az első, aki legalább egy kicsit is szórakoztat, érdeklődve hallgatom, hogy mi az, ami még számomra is kedvező lehet - néz várakozóan a férfire.

- Félreért Felség. Nem kérem, ezek a feltételeim. Vagy elfogadja, vagy nem, de úgy gondolom több hasznára válok élve, mint halva - vonja meg a fiú a vállát. Nem folytatja egyelőre.

Vanadis felhúzza a szemöldökét, majd továbbra is várakozóan néz a fiúra.

- Segítek, ha cserébe megkapom a többi megmérgezett ellenanyagát…

- Azt sajnos nem tehetem... - kezdi a nő, majd mielőtt a fiú folytatná, felteszi a kezét. - Mivel a méreg nem gyógyítható teljesen... Legalábbis egy ideig még biztosan nem.

- Akkor így fogalmazok: a szolgálataimnak feltétele, hogy senki se haljon meg. Cserébe a jelenlévők is hajlandóbbak lesznek Önnek segíteni, illetve azok közül is többeket jobb belátásra lehet bírni. Akik pedig ennek ellenére sem hajlandóak segíteni, akadályozni sem fognak - mondja a férfi határozottan. Az apja is elképedve néz rá. Tudta, hogy Alfred kiváló politikus alapanyag, de most kezd igazán leesni neki, hogy a fiából férfi lett. És nem rest kiadni információkat akár a barátaikról sem, ha az Archenland jólétét és biztonságát akadályozza.

- Ahogy említettem, nem tudom teljesíteni a feltételeit... - rántja meg a vállát a nő. - Túl sok ember van, akit figyelmeztetni kéne és túl kevés az idő... Nem tudom teljesíteni a feltételeit, Lord Haralddson... Nincs szükségem olyan emberekre, akik egyszer már hátat fordítottak...Azok megbízhatatlanok.

- Ebben az esetben én is nagyon sajnálom… - mondja a fiatal fiú, ahogy lassan feláll a helyéről. - Kíván még valamit mondani, vagy elmehetek?

Vanadis elgondolkodik, amíg Alfred feláll. Tulajdonképpen volt benne egy kis kalandvágy és kíváncsi is volt.
- Mivel nincs abban a helyzetben, hogy feltételeket állítson, így nem is fogom teljesíteni, de... Kíváncsivá tett. Szóval a fennálló háromnegyed órában van ideje megkeresni bármennyiüket. Ha meggyőzi őket, hogy visszajöjjenek és álljanak mellém, akkor odaadom nekik az egynapi ellenszert. Mit szól? - támasztja az ujjaira az állát. - Ők ígyis-úgyis meghalnának másképpen... Ez csak egy lehetőség nekik, hogy túléljék... A többiek maradnak addig - parancsolja a hercegnő, ha Alfred belemegy.

Alfred tekintetéből továbbra sem lehet leolvasni semmit sem.
- Rendben - feleli, majd el is suhan. Arnold is feláll. - Én a fiammal megyek! Szarok az ellenmérgére - köp egy adag véres nyálat az asztalra.

Vanadis csak halványan elmosolyodik, nem úgy tűnik, mint akit meghatott volna a köpet. A katonák és Aldwin viszont nem díjazzák. Vanadis lassan feláll.
- Azt mondtam, mindenki más itt marad. Ebbe ön is beletartozik, Lord Haralddson... A fiúnak egyedül kell teljesítenie a feladatát, így szólt az ajánlat. Addig üljön vissza és reménykedjen, hogy minél több embert visszahoz... Egyébként is mire megy a drága felesége és a lánya, ha megöleti magát a becsülete miatt, hm? - kérdezi, majd egy tekintettel később odalép Svend-hez, valamit súg neki, mire a férfi kicsit szemrehányóan néz és vitatkozni kezd, de Vanadis nem enged. Így a férfi egy sóhajjal elhagyja a termet.

- Ön szerint engem érdekel az, hogy mit m... - kezdi a férfi felemelve a hangját.
- Apám! - szól rá Alfred tőle szokatlan ellentmondást nem tűrő hangnemben, amin a férfi megszeppen. - Igaza van. - Valamit mutogat neki, mire a férfi megtörten bólint és visszarogy a helyére. Alfred egy pillantásra sem méltatja Vanadist, majd lendületesen kimegy a teremből. Milyen jó, hogy ma rendesen szedte a gyógyszereit, na meg az ereiben dübörgő adrenalin is sokat segít a betegségén most. A lehető leggyorsabban visszaszáguld a lován a lakhelyükre. Szó szerint beront a konyhába. - Alfred mi történt, és hol van... - kezdi a nő. - Anyám! A nemeseknek kellene levelet küldeni a madarakkal. Azonnal jelenjenek meg a királyi palota előtt. Nincs időm elmagyarázni. A legtöbbüknek elég lesz, hogy én kértem - néz a nőre. Elkezd zihálni. - Én pedig összegyűjtök annyi embert, amennyit csak lehet, és személyesen is elmegyünk. Kérlek... - néz még anyjára könyörgőn, aki bár nem érti miért van ez az egész és el is kezd aggódni, de bólint és elsuhan. Alfred pedig felveri az egész házat, összegyűjtve annyi szolgálót, amennyit csak tud. Akik jól tudnak lovagolni, azoknak a távolabbi nemeseket adja ki, míg akik nem, azoknak az anvardiakat. A szolgálóik mindent meg fognak tenni, hogy legalább a palota elé elvonszolják a nemeseket, a többi úgyis Alfred dolga, így akik nem tudnak a méregről, és betegségnek hiszik, azokat is mindenképp elrángatnak. A nemesek is tudhatják, hogy Alfred sosem szokott ilyet tenni/kérni, így érezhetik a dolog súlyát. Ő maga egy nagyobb csoport után ered lóháton, ahol a legtöbb nehezebben meggyőzhető nemes tart hazafelé. Szerencsére egy darabon együtt mennek, így még van esély, hogy együtt éri őket.
Alfred amilyen gyorsan csak tud, visszaérkezik a palota elé. Szomorúan konstatálja, hogy össz-vissz 23 embert tudtak csak összegyűjteni. Mielőtt elindulnának, szól hozzájuk.
- Sajnálom, hogy így alakult. Biztosan dühösek lesztek, de kérlek, bízzatok bennem. Szükségem van rátok, hogy megóvhassuk Archenlandot. Velem tartotok? - néz rájuk.

Bár morognak, innen már úgyis mindegy, szóval mennek veled. Odafönt Vanadis kifejezéstelen tekintettel méri végig a tömeget, majd kivonul a teremből és másfél perc múlva visszatér a megfelelő számú itallal.
- Ha túl akarják élni a következő pár percet és napot, én most meginnám... - mondja a nő, majd szétosztja a fiolát. A 28 emberből, akik itt maradtak, mind megisszák, a maradék 23-ból pedig 2 kivétellel bíznak Alfred-ban annyira, hogy meglépjék ezt. Legnagyobb meglepetésedre a késői bevétel nem öl meg senki mást, így összesen 26-an maradtok a teremben. - Szeretné elmagyarázni a helyzetet, Lord Haralddson? - kérdezi Vanadis.

Alfred körülnéz, bocsánatkérőn tekint a többiekre, akik itt vannak, de Vanadist és a többi telmarint kategorikusan elkerüli.
- Igazából a lényeget már elmondtam odakint is, de Vanadis Hercegnő segítségével ismét felvirágoztathatjuk Archenlandot. A jelenlévők közül remélem mind belátjuk, hogy a passzív-agresszív ellenállás illetve ellenségeskedések nem hoznak eredményt, ezért az életszínvonal növelése érdekében együtt kell dolgoznunk. Bár nem értünk egyet bizonyos dolgokban, - itt tart egy kis szünetet. - de remélem, hogy ezen nézeteltéréseinket félretéve képesek leszünk eredményesen együtt dolgozni… - néz végig mindenkin, majd végül apjára tekint, akivel biccentenek egymásnak.

Amikor Alfred elkezd beszélni, Vanadis eltűnik a dolgozószobájában, hogy egy kis privát helyet adjon az archenlandiaknak, ne befolyásolja őket még jobban a jelenléte . Na, nem mintha ez hű, de sokat segített volna. Hatalmas a felháborodás és az eddigi 5 emberen kívül nem úgy tűnik, hogy a többiek meg lennének győzve... Pláne hogy kiderült a méreg is.

- Miért kéne egy tizenkilenc éves ficsúrra és egy telmarin ribancra bíznunk magunkat és az országot?!
- Így van, így van!
- Hát, eddig is nem csak romlást és pusztulást hoztak ránk?!
- Nézzük csak meg a történelmet! Régen sem tettek máshogy! - Hasonló szövegek mennek, míg egyszer csak egy 25-30 éves figura eléd nem áll.
- Áruld el, fiú, hogyan gondolod ezt a hatalmas szövetséget és tervet, hm? - kérdezi kihívóan. Hirtelen mindenki elhallgat.

- ELÉG LEGYEN! - csap az asztalra apuci. - A helyetekben helyet foglalnék, és meghallgatnám, mit akar ez a 19 éves ficsúr aki megmentette a jelenleg mihaszna életeteket! - csattan fel apuci. Alfred csak megcsóválja a fejét.
- Teljesen jogos, minden amit mondotok, illetve a felháborodásotok is. De hadd kérdezzem meg: hogyan tudtok jobban az országunk hasznára válni: élve, vagy halva? Leigáztak minket, elfoglalták földjeinket, lassan már népünk sem sokban különbözik a rabszolgáktól. Nem tudunk ellene semmit sem tenni. A katonaságunk romokban hever, ahogy a nép morálja is az életszínvonal pedig folyamatosan romlik. Ha ezt így folytatjuk, minden csak egyre rosszabb lesz. Most azonban még van lehetőségünk ezen változtatni. Ha figyeltetek, a hercegnő érkezése óta igyekszik azon, hogy segítsen rajtunk. Bár telmarin, és a módszereivel sem értek egyet, de Ő az egyetlen lehetőségünk, hacsak nem akarunk láncravert kutyákként szépen lassan leamortizálódni. Nem láttátok a mai nap a boldog embereket az utcákon? Nem figyeltétek, hogy hosszú idők óta először feltámadt a remény? Ami pedig a piactéren történt... - itt Alfred elakad. Köhögni kezd. - Ami pedig ott történt... azt nem akarom, hogy újra megtörténjen, ezért kell... - megint köhögőroham. - ... Ezért kell a... - még több köhögés. - ... a segítségetek... - A vége alig érthető, de egyszerűen nem bírja abbahagyni a köhögést. Apja felugrik, de már nem bírja elkapni a fiút térdre esés előtt.
- Alfred! Fiam! Figyelj rám! Lélegezz! Mély levegő...! Most be... - vesz ő is egy mély levegőt, és Alfred is próbálkozik. - Most pedig fújd ki... - Még Alfred beleköhécsel párat, de szépen lassan újra levegőhöz jut. Teljesen lesápadt az előző roham után.

Egy páran benyögnek egy olyat, hogy inkább meghalnak, mint hogy árulók legyenek, mint te.
Aztán a szövegelésedre elhallgatnak és csendben, morcosan hallgatnak. A rohamodra többen segítenének.
Aztán újra az előző fiatalember szólal Lord Gerdsy.
Nem úgy nézett ki, mint akit kifejezetten meghatott volna a rohamod, mindenesetre udvariasan megvárja, míg jobban leszel.
- Rendben. Ez mind nagyon szép, és mit vársz tőlünk? Hódoljunk be neki? Honnan vagy benne biztos, hogy ez nem beetetés és hosszútávon nem ver át?

- Igen, pontosan ezt várom! - bólint Alfred, miközben jelbeszéddel ezt kommunikálja le: Legalábbis ezt kell, hogy higgyék. - Nem lehetek benne biztos, de bízom benne, hogy így van. Nem tudom miért, de úgy érzem, hogy a Hercegnő jó ember, és igazak a szándékai... - közben pedig ezt mutogatja: Van egy tervem, bíznotok kell bennem. Ha sikerül, Archenland felszabadul a telmarin uralom alól.

Még továbbra is kétkedve ingatják a fejüket páran, de kezdik belátni, hogy talán ennek több értelme van.
- Akkor hát te akarsz képviselni minket, fiú? - kérdezi egy eléggé öreg bácsi remegő hanggal.

- Amennyiben úgy gondoljátok, hogy én lennék a legmegfelelőbb erre a feladatra, megtiszteltetésnek venném. De lehet, hogy vannak nálam jobb választások is... - néz Alfred az apjára elsősorban, illetve Olira, a legjobb barátjára, aki 32 éves politikus.

Halk pusmogás, de végül ismét Lord Gerdsy szólal meg.
- Szerintem mindannyian hálásak lennénk, ha elvállalnád a feladatot. Elvégre valamiért úgy tűnik, benned különösen megbízik a hercegnő... Vagy csak érdekesnek talál, mindenesetre neked több esélyed van hatni rá - mondja egy félmosollyal. Kicsit mintha gonoszkás lenne. Elvégre ha te csinálod, te is tudsz belebukni a dologba és akkor téged fognak hibáztatni.

Alfred tudja jól, mivel jár a dolog, ha elvállajla, de rábólint végül.
- Megtiszteltek vele… - elegánsan meghajol, miközben a jobb kezét a szívéhez emeli. - Remélem nem okozok csalódást. - Arnold láthatóan nem igazán örül a dolognak, de nem szól közbe. Állkapcsa megfeszül és figyelmeztető pillantásokat lövell Lord Gerdsy felé. Alfred ezután apja felé fordulva biccent neki, hogy visszahívhatja a hercegnőt, ezzel is oldva a feszültséget. Arnold magában fortyogva odabattyog, majd bekopog a dolgozószoba ajtaján. Ha ajtót nyitnak neki, fejével a többiek felé bök, majd egy szó nélkül, halk morgás kíséretében visszaballag fia mellé.

Vanadis az dolgozószobájában ül az asztalánál és valami papírt olvas. Felpillant, majd veszi a lapot és lassan visszacsúsztatja. Feláll és visszatér a többiek közé. Végig pillant mindenkin.
- Szóval? Mire jutottak? – kérdezi.

Alfred még egyszer végignéz mindenkin, majd végre valahára Vanadisra néz.
- A jelenlévők közül mindenki hajlandó együttműködni Önökkel…

- Fantasztikus... - mondja kicsit sem úgy a nő, mintha ezt gondolná. - Az ellenanyag, amit kaptak, holnapután reggelig kitart, pirkadatkor találkozunk legközelebb. Az öt ember, aki eredetileg is maradt, most is tegye ezt, a többiek elmehetnek... Mihelyt ez megtörtént, Vanadis ismét leül veletek szemben. - Szóval... - kezdi. - Próbáljuk mindenféle gyűlölködés nélkül listába szedni, mi minden problémája van az országnak... - vesz kézbe egy lapot és pennát.

Arnold láthatóan puffog, Alfred pedig csak sóhajt egy nagyot.
- Először is a katonáik morálján és viselkedésén kellene javítani, mert rengeteg esetben tűrhetetlenül viselkednek a mieinkkel, ezt Ön is láthatta… - kezdi Alfred Vanira pillantva. - Az adók is túl magasak, és az adóbehajtási módszereik is eléggé… khm elavultak és embertelenek. Támogatni kellene a mezőgazdaságot és az állattenyésztést is, ezzel kevesebb lenne az éhezés is a több munkahely és a több étel miatt. Az egészségügy a telmarin megszállás óta lassan már nem létező. Illetve a közoktatást is fel kellene lendíteni… - Alfred elgondolkodik, miközben az asztalon dobol az ujjaival.

Vanadis átveti a lábát és csendben hallgatja a fiút. Közben valamit jegyzetelget is, majd a végén megtámasztja az állát a kezén.
- Az első kérdésen, ahogy láthatta, már dolgozom - villan rá a szeme. - A magasabb rangú katonák közvetlen az unokatestvéremtől kapják az utasítást... Rájuk nincs ráhatásom, ahogy az adórendszerre sem. Ez mind Lord Evander feladatköre... Ha ezen akarnak változtatni, azzal hozzá kell fordulniuk. Még nekem is - teszi hozzá gyorsan, mielőtt engedetlenség lenne. - De ha ezt meglépik, akkor kiállok az oldalukon, amíg tehetem és megpróbálom jobb belátásra bírni. De figyelmeztetem önöket, hogy Lord Evander, nos... Tudja, mit akar, rám pedig elég kevéssé hallgat - mosolyodik el hidegen Vanadis. - Talán a mezőgazdaságba és állattenyésztésbe előre beleszólhatok, de arról is mindenképpen tájékoztatni kell és ha ellenvetése van, akkor azonnal félbe kell hagyni a dolgokat. Azonban addig nekiállhatunk a fejlesztéseknek. Archenland kifejezetten alkalmas mezőgazdaságra és állattenyésztésre, vétek lenne elavulni hagyni. És igen, az egészségüggyel is kezdeni kell valamit, mert iszonyú, ami itt megy - fintorog a nő. - A közoktatás egyelőre a legkevésbé sürgető dolog... Ha ezek megvannak, akkor rátérhetünk arra is, de ne akarjunk túl sokat egyszerre. Vár egy percet, megint ír valamit. - Neveket kérek, akik segíthetnek nekünk ezeken a területeken! - adja ki a következő utasítást. - Aztán felosztjuk a területeket, hogy ki miért fog felelni.... - teszi hozzá.

- Nem mintha miattunk lenne ez a nagy szar… - morogja Arnold alig hallhatóan az orra alatt. Alfred csak egy apró biccentéssel jelzi, hogy tudomásul vette a dolgokat. Utána pedig Vanadis felszólítására felsorol egy rakás nevet, illetve, hogy ki melyik területen tudna segédkezni.

- Parancsol, Lord Haraldson? - pillant szemöldökfelhúzva Arnoldra. Aztán lejegyzeteli a neveket, ír még pár dolgot, ez eltart pár percig, aztán felpillant. - Rendben, akkor Lord Orwen és még valaki foglalkozik a mezőgazdasággal és állattenyésztéssel, kezdjenek gondolkodni rajta. Lord Haralddson és még egy random ember foglalkozik az adókkal, illetve ifjabb Lord Haralddson és jómagam pedig a katonáknak a viselkedésén fogunk változtatni, de én mindenhol besegítek, ahol tudok. Az első feladat az lesz, hogy a megadott neveket összegyűjtve mindenki ellátogat hozzájuk és szépen kikéri a véleményeket, hogy a hozzáértők hogy vélekednek a témáról, mit kéne tenni. Ez a holnapi feladat, este pedig egy újabb gyűlést szervezünk és beszámolunk, ki mire jutott, rendben? Addig elengedem magukat, holnap vacsorára vágom magukat, a vendégeim... Ezúttal ígérem, nem lesz méreg... - mondja Vanadis, Aldwin felhorkant erre.

Arnold csak Vanadis szemébe néz, s morog még egy sort, de nem válaszol a kérdésre. Az idősebbik Haralddson a beosztásán is morog, illetve a vacsora meghíváson is, melyet Vanadis tesz. De fia által érzett tisztelete és lojalitása miatt nem szól egy rossz szót sem. Alfred megveregeti finoman a vállát, hogy ezzel megköszönje neki a dolgot, majd biccent Vanadisnak.
- További kellemes estét… - mondja a telmarin társaságnak.

Vanadis továbbra sem reagál semmit Arnold-ra, csak egy halvány mosolyt ejt meg. Mulattatja a férfi.
- További kellemes estét... Remélem, mindannyian tisztában vannak, hogy hosszú és kemény munka vár ránk... De bízom benne, hogy eredményes lesz. Holnap este találkozunk! - mondja, majd mintha most először venné észre a vérfoltokat magán, csak fáradtan felsóhajt, majd a macskájához lép.