Swellingmore

Az összes létező belém nevelt jómodorra szükségem van, hogy ne álljak fel és hagyjam itt ezt a bolondok házát. Illem, Felség… Tudja, amihez… minimálisan… áh, kit álltatok… Pont azért tehet meg bármit, mert uralkodó. Irdatlan nagy erőfeszítés kell ahhoz, hogy az arcom azt sugallja: nem történt semmi. Nem sárkány bömbölést meghazudtoló böffenés csússzant ki Elizabeth királynő uralkodói ajkain. Nem ismerem a bárót, de egyre jobban sajnálom. Min mehet keresztül…

Az uralkodónő felsorolja, kiről mit tud. Nem kételkedtem abban, hogy vannak rólunk információi. De nem ismer minket. Szegény unokáját épp a káoszba akarja taszítani… Egyébként… ha ekkora Richard-rajongó… miért nem bízza az unokájára az uralkodást és jön Ő velünk? Ha már az akaratát erőlteti szegény lányra… Meg a mélyvízből jobban tanulna. Jó persze, ez nem opció… kicsinálnák szegényt az intrikák. Gondolom… Ezért kell vadidegenektől világot járva tanulnia…
Kicsit kíváncsivá tett, miféle kincsekre utal őfelsége, meg, hogy mit fogunk remélhetőleg megtalálni Merlinnel. Nem gondolom, hogy bármi is hiányozna a kapcsolatunkból.
Vajon a királynő számára mi lenne a legértékesebb ajándék? Egy Richard fejes felső, vagy valami tényleges cucc Richardtól? Akármelyik hamar beszerezhető… Na jó, kirázott a hideg. És nem akarok erre többet gondolni.

Sera kérdéseivel igyekszem elterelni a gondolataim. Komolyan, mint valami kamaszlány… De ha harcban hasznos… Feltéve persze, HA megyünk. Elnézek az ajtó felé, amin Mollyék eltávoztak. Vajon… tényleg annyira jól kézben tartja a dolgot? Kortyolok egyet az italomból. Miért is indultam el reggel?

Úgy érzem, mindenre egyértelmű választ kaptam. Próbálom mosollyal leplezni mindazt, amit a királynőtől hallok, bár egy kissé meglep, hogy ő is rajong azért a bájgúnárért. Richi nem az a fajta férfi, akiért egy picit is tudnék rajongani, de talán ez csak az első benyomás. A kincsek hallatán megörülök. Néha lelkesedem az értékes zsákmányok iránt. Ki tudja, talán szerzünk valami szépen csillogót. 
- Köszönöm, majd nyitva tartom a szemem - válaszolok a kincsek kapcsán a királynőnek. Kissé műveletlennek tűnhetek, de épp csak annyi információt szoktam megtudni, amire szükségem van. Egy csöppet elbátortalanít ugyanakkor, hogy egy tizenéves leányzót bíznak ránk. Persze, esküt tettem, és hízelgő hallani, hogy a királynő megbízik bennem, de a helyében félteném a hercegnőt. Ez a küldetés egyre érdekesebben hangzik, bár megjelenik bennem a kétely, hogy egyáltalán útra kelünk-e. A páros közötti perpatvart látva nem úgy tűnik, vagy az is lehet, hogy nélkülük indulunk el...valahogy. Számomra most a legfontosabb jó képet vágni ehhez az egészhez. Inkább szembeszállnék tízezer fegyveressel, mintsem tovább vigyorogjak itt idétlenül, mint a politikusok és nemesek, miközben némelyikük azt fontolgatja épp, hogyan tehet keresztbe a másiknak. Undorodom az ilyen helyzetektől, de egy kicsit még ki kell bírnom.
Csak még egy kicsit - remélem. 

Ezek hallatán megkönnyebbültem. Itt jön a második fázis.

—Köszönöm a bizalmatokért Chrinyth. Ígérem nem jelentünk fenyegetést rátok. Azt viszont nem ígérhetem, hogy ne térjek vissza gyakran a közel jövőben. Tudja, vannak elképzeléseim egy kiegyensúlyozottabb jövőről az emberiesség, természet és mágia közt. És úgy gondolom jó nyomon járok a megoldáshoz. Hálás lennénk ha egy apró szívességet megtenne nekünk azzal, hogy letelepedhetünk itt éjszakára és békésen megoszthatnánk nézeteinket, közben megismerjük egymást egy csésze tea mellet. — Nem várva a válaszra kényelmesen letérdelek a fűbe, ügyelve arra hogy ne vágjam fejbe alacsony idegen vezetőmet a táskákkal, ha nemet is mondana Chrinyth, tovább győzködöm, kifáradt testem már nem bírná tovább úgyse a járást és ez a nap is mindájert lemegy. Dorian is elég fáradtnak tűnik, jobb lesz ha rövidre foglalom magam.

Táskáimat magam mellé helyezem, a legnagyobbat felnyitom, tartalma egy kisebb laboratóriumi felszerelései vannak tele, biztonságosan szeparálva számos törékeny, különböző formájú és méretű üvegek, némelyikben kiszárított növények is vannak távol a kemény nehéz fém, kő és fa eszközöktől. A táska mélyén lapul egy bonyolultnak tűnő zárolt vékony fémdoboz is benne vegyes ásványi anyagokkal a kisebb nagyobb kísérletekhez.

*Az életem jelentős része egy táskában leszűkítve. Nos…technikailag két táskában, de mindig is magam elé helyeztem a munkát.*

Kotorászás közben kedélyesen barátságos hangon Chrinyth-hoz beszélek.
— Jelenleg még nem tudják elfogadni ember társaim az innovatív ötleteimet, ha döntéseiket félelem meg mohóság vezérli és mind tudjuk, hogy az hova vezet a végén —
a kicsit sem túlméretezett táskából előveszek egy rövid vágódeszkát, egy borszeszégőt, ellenőrzöm az alkohol mennyiségét az égőnek, szerencsére pont van elegendő. Még egy vasháromlábot is kihalászok, majd ebben a sorrendben középre helyezve felállítom őket.

— Úgy érzem elég intelligens és tapasztalt ahhoz, hogy kulturáltmódján elmélkedjünk és később, esetleg kompromisszumot kötve az elméleteket próbára tehetnénk.
HA érdeke egy hosszútávú béke.—
Újra a táskába nyúlva kiszedek egy kisebb zsákot abból egy kis szerény külsejű, de viszonylag praktikusan megtervezett teás készletet.
Kisebbik táskámhoz nyúlva kiveszem a vizes kulacsot és megtöltöm a kancsót, az égő fölé helyezem a háromvaslábra, beállítottam a megfelelő lángot, tea feltéve, csészék egy szépen kiterített kendőre állítva. Felnézek Chrinyth szemébe, már egy teljesen komoly és elhatározott arccal.
— De mielőtt így előre rohanánk, fedjük fel egymásnak a történetünket. Kezdem azzal, hogy rákérdezem, mi dolgod van a tündérekkel? Mióta vagy itt az erdőben? És miféle ökoszisztémai szerepet töltesz be? Már ha van ilyen szereped, következtetve abból, hogy azt mondtad, hogy az erdő fénye vagy. — Udvarias, de lényegre törő megnyitás megvan. Már csak reménykedem, hogy tényleg nem fog meghátrálni Chrinyth. Tartani fogom a szavam amit Gardumyn-nak tettem, de semmi kép sem agresszív cselekedetekkel.

Végre elindulunk. Bevallom, igencsak kezdtem már unni a hízelgést, az evést, ivást, még ha jól esett kicsit lazítani. Nem vagyok az a fajta, akit kiszolgál a kényelem, így örültem ,mikor végre útnak indultunk. Persze legalább attól a bájgúnártól megszabadultunk, ki tudja meddig. Talán ezért látom azt az elégedett vigyort Merlinen, a többiekről nem tudok nyilatkozni. Furán érzem magam. Politikusok elől menekülve lettem hadvezér, erre megint közöttük találom magam. Igaz, korábban is tőlük kaptam a parancsaimat, csakhogy ennyire testközelben nem éreztem őket. Soha egyetlenegyszer sem bíztam meg a politikusokban, biztos a szüleim miatt. Viszont ez az út eltöltött némi kalandvággyal engem is. Először indulok útnak úgy, hogy nincs mögöttem egy egész hadsereg, csak én magam vagyok a képességeimmel és az elszántságommal, na meg a lovagi esküvel, hogy megvédem a hercegnőt. Penny tekintetét inkább kerülöm, bizonyára neki is kellemetlen mindaz, ami lezajlott közte és Richard között. Nem is mondok semmit, csak az eget kémlelem, mielőtt még elkapna minket a vihar.
– Reméljük, szép időnk lesz – mondom bizakodón, aztán a hercegnőre tekintek. – Hogy érzed magad? Utaztál már ilyesmin? Én még nem – próbálok beszélgetni vele, hátha kevésbé érzi magát feszültnek. Persze nem marad sok időnk társalogni, mert miután váltanánk néhány szót, jön a vihar. Kissé bosszant, hogy egy ilyen masszív szerkezet nem áll ellen a természetnek, de a döntést az útitársaimra bízom, mivel nem egészen ismerem a működését és jobbnak látom nem önállósítani magam ennyi politikai tekintély társaságában.
– Most mi legyen? – kérdezem kétségbeesetten. Persze mindegy,mit teszünk. A vízen kell folytatnunk az utat, aztán ránk találnak a kalózok. Mondanom sem kell még nem hallottam ilyen udvariasan megfogalmazott fenyegetést, mint amit tőlük kapunk. Nem bánjuk? Persze, biztosan nem, de ő talán meg fogja, ha a revolveremmel meg a kardommal néz farkasszemet ő és az a tolvaj bandája, viszont nem szólok. A tárgyalás a politikusoknak való. Ezt is rájuk bízom, de a fegyvereim a közelben tartom, és bármikor kész vagyok használni őket, a pisztoly töltve, néhány tár még nálam, a kardom lángjától pedig sokan rettegtek és sokan el is estek általa már. Ez a kalóz nő is csatlakozhat közéjük, ha annyira harcolni akar.

Penny addig ücsörög az ablakpárkányon, míg nem heves szívverése vissza nem áll a normális sebességre és meg nem nyugszik. Ekkor esik le neki, hogy viselkedésével mennyire megbánthatta Mollyt. Azonban ott helyben annyira meglepődött, hogy nem tudta megfelelően kezelni a szituációt. És ezt nagyon bánta. Főleg úgy, hogy nem tudja, mikor láthatja újra legközelebb. Vagy egyáltalán valaha viszont látja-e. Így erőt vesz magán, s a Richivel való találkozás minden fájdalmát félretéve leül az asztalához. Ha már szavakban nem tudta elmondani Mollynak, hogy mennyire örül, hogy újra láthatta, megpróbálja levélben.
Ír egy pár levelet, amikben ezek állnak: "... nem tudom mi ütött belém, hiszen már annyira vártam, hogy viszont láthassalak titeket..." vagy "Bár lehet nem így tűnt kívülről, de iszonyatosan örültem, hogy találkoztunk... Bár ne szúrtam volna el..." illetve "Molly, én úgy sajnálom az egészet, csak megijedtem, magam sem tudom mitől...", ám mindegyik levelet összegyűrte és elhajította. Ahogy az utolsót nézegeti, elfintorodik. Rájön, hogy csak a kifogásokat keresi, hisz viselkedésére nincs mentség, illetve hazudni sem akar Mollynak, hisz barátok, bár ezt neki sosem mondta. De Penny így érzi. Ezért sem hazudhat neki arról, hogy nem tudja mi történt, hiszen de, pontosan tudja: bepánikolt a tudattól, hogy újra láthatja Richit. Bepánikolt a saját érzéseitől. Attól, hogy vajon hogy fogja tudni kezelni, a tudatot, hogy Richi mennyi másik emberrel lehetett együtt, míg ő itt volt, vagy hogy el-e bírja viselni, hogy más nőkkel látja flörtölni. Nem akart amatőrnek tűnni, hisz minden vágya, hogy mellettük maradhasson ~hisz ezért jött ide is~. A vége pedig az lett, hogy amatőr is volt és még rossz barát is. A kettő közül pedig vitathatatlanul az utóbbi a rosszabb. Végül csak letép egy darabot a legutolsó félbe hagyott leveléből, és ennyit ír rá: "Nagyon sajnálom az egészet, Molly. Nem akartalak megbántani... Ölel, Penny" A végén nagyon sokat vacillált, de végül úgy döntött, hogy ezzel szeretné éreztetni a másik nőnek, hogy mennyire fontos neki, és hogy tényleg sajnálja.
- Köszönöm, hogy itt voltál velem Pascal... - simogatja meg a galambot. - Kérnék még egy szívességet. Ezt átadnád Mollynak, kérlek? - ereszt meg a madár felé egy apró mosolyt, majd óvatosan felköti egy kék selyem szalaggal az üzenetét Pascal lábára, majd útjára bocsájtja a madarat. - Jó éjszakát nektek, Pascal!
Ezután Penny elkezd összekészülődni a másnapi indulására. Miután azzal végez aludni tér. Ám sokáig csak forgolódik és azon gondolkodik, miért nem másképp alakult az este. Miért kellett Richinek így elrohannia? Inkább viccelt volna vele, meg flörtölt volna a jelenlévőkkel. Még az is jobb lett volna, mint... mint ez. Ráadásul Ő is elrontotta a dolgokat Mollyval.
Semmi sem úgy ment, ahogy szerettem volna...
Hosszas forgolódás után sikerült elaludnia.
Másnap nem éppen frissen és üdén kell. Kezdjük azzal, hogy rémálomból riad fel, mely során újra átélte azt a bizonyos estét, amikor búcsút mondhatott bal karjának. Saját izzadtságában úszva, zihálva ébred meg, sőt még remeg is. Így több időt tölt el azzal, hogy rendbe hozza magát. Még magának sem hajlandó bevallani, hogy retteg a léghajóval történő utazástól. Így hát kénytelen meditálni rá egyet, mielőtt ébren is rátör a pánikroham.
Ezután összekészülődik, majd Ticianaval egyetemben érkezik meg a léghajóhoz. Penny nem egészen biztos, hogy ezzel a branccsal kéne megérkezni egy idegen, sőt inkább ellenséges területre, ám ebbe neki nincs beleszólása. Csak sóhajtva tudomásul veszi, hogy rájuk is figyelnie kell.
Legalább hibbant Shiller nincs itt. Akkor tényleg tarthatnék attól, milyen bajba keveredünk...
Mollyval nem tud beszélni, ugyanis a nőt lefoglalja a léghajó maga.
Remélem nem haragszik...nagyon...
Penny igyekszik a lehető legfélreesőbb helyre vonulni, ugyanis ahogy közeledik az indulás időpontja, úgy érzi, hogy fokozatosan eluralkodik rajta a rettegés és a pánik. Így úgy dönt, hogy elbújik a többiek szeme elől és egyedül próbál megküzdeni a PTSD-jével. Nagyon nehezen megy neki, folyamatosan szaggatottan képes venni a levegőt és láthatóan remeg. Ha esetleg valaki látó-, illetve hallótávolságba kerül inkább visszatartja a lélegzetét és igyekszik közömbösnek mutatkozni. Szegény teljesen be van feszülve az út alatt, a gyomra végig liftezik. Maga is csodálkozik rajta, hogy még nem hányt oda valahova.
Aztán bekövetkezik Penny számára az egyik legrosszabb opció. Viharba keverednek.
A nő kénytelen visszanyelni a feltörő pánikrohamát és minden erejével arra koncentrál, hogy a léghajót az ifjú Merlinnel együtt nagyjából megtartsa. Ám a természettel még két erős mágus sem tud sokáig dacolni, így csak mérsékelni tudják a dolgokat.
Legalább a léghajó maradjon egybe...
Pennyék kénytelenek belátni, hogy ez tarthatatlan.
- Muszáj landolnunk! - mondja Merlinnek, bár sejti, hogy a fiú is hasonló következtetésre jutott. Kicsit hálás annak, hogy a helyzet így alakult, ugyanis a folyamatos koncentrálás többé-kevésbé elvonta a figyelmét a pánikrohamáról. A többiekért való aggódás felülírja a saját félelmeit.
Sikeresen vízre szállnak, ám nincs vége a megpróbáltatásaiknak. Nem kis erőfeszítésükbe kerül, hogy a hajót egyenesben tartsák a vadul hullámzó tengeren. Ráadásul Pennynek még önmagával is ádáz küzdelmet kell folytatnia, így nem kicsit fárad el a vihar végére.
Nincs elég ideje ahhoz, hogy teljesen összekapja magát. Bár fizikailag és mentálisan valamennyire összekaparja magát a következő történés előtt, ám a mágiája még nem igazán töltődött vissza.
Mikor meglátja a gyorsan közeledő hajót, elhúzza a száját és cicceg egyet.
- Picsába... - morog az orra alatt. Gyorsan magához veszi fegyverét, majd a többiek elé állva várja a hívatlan vendégeket. Az ütközés erejétől kicsit megtántorodik, de nem esik el. Penny szemei gyorsan felméri a helyzetüket. Összeszámolja a hajóra lépő kalózokat, illetve felméri őket tetőtől talpig. Hamar a következő következtetésre jut: Erre nagyon rábasztunk...
Két kimerült mágus, egy félsárkány katona, illetve egy másik mágus. Bár Merlint és Ticianat is inkább kihagyná a harcból. Tehát vannak keményen ketten, akik szembe tudnának szállni velük, ráadásul Ő maga rendesen ki van fáradva. Nem a legjobbak a kilátásaik. Ráadásul itt van a hercegnő, Tiffany, Adelin és Molly is velük. Nem engedheti meg, hogy bármelyiküknek is bántódása essék. Legalább Richi nincs itt...
Vajon Ő mit tenne?
Penny nagyon töri a buksiját, de Ő nem a diplomácia embere. Még a társas interakcióit is elrontja. Mindegyiket, kivétel nélkül. Megszorítja a fegyverét a még épp jobb kezében. Igyekszik lenyugodni.
Nem bánjuk-e, hogy kifosztják a hajónkat? Hát, a luxus cuccokat felőlem elvihetik, de vannak dolgok amire nekünk is szükségünk lesz. Valami békés megoldást kell találnunk, nem keveredhetünk harcba. Most nem...
- Mondanám, hogy nem bánjuk, de hazudnék... - szólal meg rideg, fenyegető hangnemben. Csak reménykedni tud benne, hogy valaki átveszi tőle a tárgyalás feladatát, ugyanis vele nem járnak jól, ebben biztos. Közben pedig végig védelmezőn és magabiztosan (legalábbis annak tűnve, de belül pánikol és fogalma sincs, hogy mit csinál) áll a kalózok és a többiek között.

Lucy:

Lucy úgy borul be az ágyba mint egy farönk és fejét párnájába fúrja.
Többet vett ki belőle az esemény mint gondolta.
A vacsora további része szerencsére csupán üres beszélgetéssel telt és minden rendkívüli jelenség elkerülte a jelenlévőket. Sem Mr. Schiller, sem pedig a “párja” nem tértek már vissza.
Nem, nem is maga az esemény, inkább a szokatlan napirend.
Oh hogy mennyire imádni fogja majd a biológiai órája az időzónákat…

A másnap délutáni indulásnál a többség hangulata meglehetősen borús, bár ez az előző estét nézve nem volt túl meglepő. Mr. Shiller társainak kedvére nyilvánvalóan az is negatív hatással lehetett, amikor vezetőjük kijelentette, hogy ő még marad egy keveset élvezni a királynő vendégszeretetét. - Szép kis alak… - De a tegnapi este “fénypontját” a férfival együtt alkotó hölgy előkerült. Egy boszorkánnyal érkezett, akit a reakcióik alapján mind Merin, mind Ms. Tiffany ismertek.
Ő lenne Ticiana esetleg?
Merlin és a kék hajú boszorkány összeszólalkozásából emlékezett a nő nevére, legalább is az akkor elhangzottak alapján nem tűnt valószínűtlennek hogy ő legyen az.
Vajon ha beszélnék vele nekem is mutatna dolgokat? Érdemes lenne… lejegyezni hátha…

Az út még nyugodt részét hol egy illusztrált botanikai könyvbe, hol pedig a kis, kemény borítós füzetébe mélyedve tölti. Utóbbit részben olvassa, részben ír bele, ha valaki megpróbálja megnézni mit csinál, vagy csak túl közel ér halkan becsukja a füzetet és “nincs itt semmi látnivaló” tekintettel mered az illetőre. Ha nem kíváncsiskodik senki a füzettel kapcsolatban viszont szívesen beszélget, bármiről is.

Mikor kitör a vihar igyekszik nem láb alatt lenni és felváltva szorongatja a testvére és a hercegnő kezét, mindhármukra ráfért. Bár bízik a mágiahasználóik erejében mégis…

Amikor a természet és vele kedéllyek is kissé lenyugodtak, megkönnyebbül.
Határozottan nem lett volna mókás így véget érni.
Mikor megjelennek a zászlók a láthatáron már reflexből a bátyja mögött van arra az esetre ha az dőlni kezdene. Mert persze nem volt elég a vihar… Annyira kellettek még kalózok is. Tényleg…
De legalább illedelmesek…
Hibátlan kiejtés. Valamint modor…
Érdekes ez a kalóz…
Végignéz a jelenlévőkön. Mindenki kimerült és zaklatott, a bátyja nincs a leghasználhatóbb formájában, Amoor kisasszony a hajó szerelőjének segít a viharkárokkal, ezenkívül van egy katona, két erősen kimerült mágiahasználó, plusz az ismeretlen boszorkány, a hercegnő, valamint ő és Ms. Tiffany. Ez így talán két, talán három ember, aki tárgyalásra alkalmas lehet. Bár… a hercegnőt a lehető legtávolabb lenne jó tudni a haramiáktól. Harc esetén… Nem, az kizárt. A kalózok többen vannak ráadásul jobban fel is vannak fegyverezve, arról nem is beszélve, hogy egy harc akár a léghajó felborulását is okozhatja. Mindenképpen meg kell próbálniuk szépen lerendezni ezt.
Csodás… Igazán csodálatos felállás…
Finoman meglapogatja a bátyja hátát, összenéz vele, majd szemével a hercegnő jelez, megvárja amíg Law kelletlenül bólint egyet, megereszt egy “Ne félj! Tudom mit csinálok.” mosolyt és elindul a hívatlan vendégek felé. Útközben még megáll a hercegnő mellett és a fülébe súg:
- Ne mutatkozz be! Kérlek... - bár már látta, hogy a lány nem olyan buta mint amilyennek látszani tudott de… Egy emlékeztető sosem árt.
Előre tipeg a fegyveres boszorkányhoz, két lépéssel mögötte megáll, meglebegteti jól láthatóan üres kezeit, majd a nő mellett elnézve a kalózok vezetőjéhez intézi a szavait.
- Khm… - köszörüli meg a torkát. - Ha már ilyen udvariasan kérdezi kapitány… Kapitány, ugye jól gondolom? Tehát ha már ilyen udvariasan kérdezi, amint azt a hölgy is kifejezte, nem azaz nem igazán lennénk oda az ötletért, különösen mivel a tulajdonunk jelentős részére még igen nagy szükségünk van. Habár… jelen körülmények között nem úgy tűnik mintha nagyon sok más választásunk lenne. - A nő mögött sorakozó kalózokra pillant. Még hogy tudom mit csinálok… Inkább csak remélem, hogy sejtem… - Tehát amennyiben nem tervez minket, mindannyiunkat, végig küldeni a pallón kapitány, amit igazán remélek nem tervez mert bár a cápák belseje igen érdekes lehet, sem én sem pedig a többiek, legalább is úgy vélem ők sem, kívánják megtekinteni a természet ezen részét a közeljövőben, akkor intézhetnénk ezt a kellemetlen helyzetet úgy is mint civilizált emberek. - Vet egy, véleménye szerint, jelentőségteljes pillantást Ms. Tiffany. Mégiscsak ők kéne legyenek az illetékesek és a kis beszéde remélhetőleg időt is adott nekik, hogy erre rájöjjenek. - Maga az eddigiek alapján, kiemelve azt, hogy nem küldte ránk a embereit hogy kaszaboljanak le, annak tűnik.

Lawrence:

A vihar elég rendesen megviseli a fiatal férfi idegeit. Oh persze volt már dolga viharokkal, csak nem egy léghajón, a tenger felett, úgy hogy egy mágus és egy boszorkány kellett hozzá, hogy a jármű bizonyosan egyben maradjon. Persze elméletben ez egy teljesen valószínű szituáció volt, ami az út bármely pontján megtörténhetett volna csupán… Csupán mégis van különbség a statisztika és a jelenség valós átélése között.

Miután a léghajó vizet ér és van egy kis idejük összeszedni magukat, kezdi látványosan jobban érezni magát, de ez nem tart sokáig. Mikor meglátja a kalózhajót kicsit megremeg a térde.
Miért? Csak… miért?
Nem lepődik meg, amikor megérzi Lucy-t a háta mögött, okos lány ő tudja, hogy a testvére idegei a szép, fiatal nőkkel való beszélgetés után, a közvetlen veszélyre reagálnak a legrosszabbul. De ténylegesen eldőlni - ezúttal - nem akar. Hiszen mégiscsak ő a férfi a társaságban…
Oh férfi a nagy francokat… Kit akar becsapni? A sárkányhölgy és a félkarú boszorkány egyenként is nagyobb férfiak mint ő és ők, és ebben egészen biztos, mindketten nők.
Mikor a húga előlép mögüle szinte azonnal tudja mi jár a lány fejében.
Na nem! Azt már nem. Nem engedheti. Nem szabadna…
Ekkor a húga a hercegnő felé pillant, majd vissza rá.
Nem csináld ezt velem kérlek! Nekem kéne vigyáznom rád. Nem engedhetem, hogy a közelükbe menj! Ezek nem utcagyerekek, ez egy teljesen más szint!
De… minek is próbálkozik? Lucy nem fog rá hallgatni, a diplomatáik közül az egyik látszólag lefagyott a másik pedig ott sincs…
Végül megadóan bólint és aggódva nézve amint a lány előrébb sétál, ő maga erőt vesz magán és a lábain, közelebb lép a hercegnőhöz és megereszt egy, szerinte, megnyugtató félmosolyt.
Minden rendben lesz. Minden… Minden…

merudinaf

A férfi csak int egyet hogy nyugodtan foglalj helyet.

-Még ha akarnál sem tudnál olyan könnyen visszatérni.- Mondja nyugodtan.- A tündérek illúziói elrejtik a helyet az emberek elől. Én is azért húztam itt meg magam.

Gardumyn erre csak halkan morog valamit. Továbbra is melletted ül tüntetőleg hátatfordítva a fiúnak. Chrinyth jó ideig nem szól semmit aztán halkan folytatja.

-Érdekes gondolataid vannak. Egy barátom szerint az emberek közül még a leg tehetségesebb mágus sem lenne képes soha teljesen békében élni a természettel és a mágiával. Ne értsd félre ez a barátom nem utálja a fajtátokat, de úgy gondolja túlságosan távoli ettől a természetetek. - Ezután ismét hallgatásba burkolódzik és kíváncsian figyeli, ahogy kipakolod az eszközeid, ebbe az éppen kürtöltetek repkedő tündérek is követik. Amikor pedig kipakolod az ásványokat, kérdés és udvariaskodás nélkül vesz ki belőle, hogy jobban megnézze. (Rádbízom hogy micsodát) A fény felé tartva é kíváncsian forgatva megnézi a kőzetet.

-Minek hordod ezeket magaddal?- Kérdezi.

A felvetésedre csak bólint.

-Chaos azt mesélte az emberek már egyszer elpusztították a világot mielőtt Athar Maidne felébredte volna.- Úgy tűnik elgondolkodik miközben végig matat minden holmidon, ami karnyújtásnál közelebb van hozzá.

-De Chaos szeret történeteket kitalálni és másokkal játszani. Nem hazudik, de néha egyszerűen nem azt mondja, ami történt.

A fiú először nem akar válaszolni a kérdéseidre, de aztán végül mégis megteszi.

-A tündérek befogadtak engem én pedig, ha szükséges megvédem őket.- Kicsit lesüti a szemét.- Jobb érzés a közelükben lenni...- Teszi hozzá halkan. -Nem figyeltem mennyi idő telik el. Számomra ez nem olyan fontos mint számodra. Mi az az ökoszisztéma?- Az utolsó mondatra pedig kicsit összehúzza a szemöldökét. - Minden erdőnek van fénye, ha nem látod akkor veled van a baj. - Sértődik meg, ki tudja min. Még Dorian is csak a vállát vonja meg. Viszont azon kívül, hogy gyerekesen felhúzta az orrát semmi sem változott. Nem hagyott faképnél és továbbra is nyugodtan ül veled szembe és figyeli hogy, mit mesterkedsz a teával.

Szerencsére nem olyan sokára véget ért ez a nos… kínosba forduló étkezés. Végre elszabadulhattam. Az alvásig hátralévő időben egyeztettem, akivel esetleg kellett, illetve megszereztük a poggyászunkat. Ticianaval is váltottam pár szót. Egyébként Merlinnel és Nastyaval töltöttem az időm. Persze ha kedves fiam inkább udvarolni szándékozott, és nem tudtam rávenni, hogy velünk tartson, akkor csak Nastyával.

Másnap mikor kiderült, hogy Richard nem tart velünk nem tudtam, hogy reagáljak. Megkönnyebbültem, mert nem kellett elviselnem. Viszont meg tudtam volna fojtani, mert hiába egy vadbarom, a beszélőkéje adott esetben hasznos is lehetne.
A léghajó előtt megtorpanok és egy mély levegővételt követően szállok fel rá. Nyugalom Tiffany, nem lesz baj. Nem lesz baj… Amennyire csak lehetett egy belső szobát foglaltam el, vagy legalábbis olyan helyen tartózkodtam az utazás során, ahol nem látok ki. Ahol fel se tűnik, hogy a levegőben vagyunk. Ha nagyon muszáj, beszélek a többiekkel, de alapvetően csak Nastyaékkal. Leginkább azonban a csendet preferálom és az olvasást.

A vihar szabályosan pánikkal töltött el. Nem elég, hogy repülünk, még zuhanunk is! Magam részéről egy sarokba menekültem és magzat pózban igyekeztem nem útban lenni, vagy hagyni, hogy bármi is rám essen. Féltem, szabályosan reszkettem. Itt halunk meg. Miért indultam el tegnap reggel? Nekem ez nem való. Én nem erre születtem. Valaki mentsen meg…
Földet, azaz vizet értünk. A ringatózás határozottan nem tett jót a szervezetemnek. Olyannyira nem, hogy sürgősen kellett keresnem egy edényt, vagy bármit, ami a közelben volt, hogy ne a padlót hányjam le. Arisztokrata volnék… Azért még ilyen állapotban is megadom a dolog módját. Forgott velem a világ és borzasztóan gyengének éreztem magam. Kellett néhány perc, mire fel mertem menni a többiekhez. Kalózok. Csak ők kellettek nekünk. Fantasztikus. Hátulról figyelem, hogy ki, hogy reagál. Na most jönne jól Mr. Inkábbgolfozokakirélynővel Schiller jelenléte. Az eddigi megszólalások alapján a csapat lényegében haszontalan. Sera nem tudja, mit csináljon. Penelope kimondta, amire mindenki gondolt. Lucy testvére valószínűleg sápadtabb, mint én, pedig tudtommal csak én hánytam. Lucyt kedvelem. Meglepően hasznos. Molly gondolom menti, ami menthető. A mágusainkra nézek. Vajon Merlin mennyi idő alatt vált szemtelenbe? Adeline elvileg Richard tanítványa. Most lenne rá lehetősége, hogy bizonyítson. A hercegnőt nem kéne belekevernünk… Kelletlenül sóhajtok. Gyűlölöm az ilyesmit. A munkásokkal, mérnökökkel remekül elvagyok. A politikát amennyire tudom kerülöm. Fogalmam sincs, hogy kellene kezelnünk a helyzetet. Érzem, ahogy megint ugrik egyet a gyomrom az imbolygástól. Vajon, ha lehányom, az elég zavart okozna ahhoz, hogy el tudjunk menekülni? Valószínűleg csak morcosabbak lennének. Megpróbálok valami határozott kiállás-félét magamra erőltetni. Vajon a kesztyűm működne rajta? Megér egy próbát?
- Nézze… - itt visszafojtok inkább egy Penelope kaliberű sértést – Szerintem ki tudunk egyezni… Mit akarnak? Pénzt, vagyontárgyakat?
Most csak abban reménykedhetünk, hogy vagy valakinek lesz jobb ötlete, vagy lehányom és akkor gyorsan végünk. Vagy… valami csoda folytán megmenekülünk…

Molly hirtelen felocsúdott. Teljesen elveszett a gondolataiban. Csak ült a léghajón lévő szobájában és bámult maga elé. Érezte az ennivaló illatát, ami előtte pihent, de nem tudott enni. Fogalma sincs, mikor került oda vissza és hogy mikor és honnan szerezte az ennivalót. De ezek a részletek nem is érdekelték. Sok féle érzelem kavargott benne. Szomorúság, harag, bosszúság… Zavarta a helyzet. Zavarta, hogy nem tudja, Richi mit fog tenni. Zavarta, hogy Penny fejébe se látott bele. Zavarta, hogy így reagáltak egymásra. És ami miatt inkább szomorú volt, az a felé tanúsított viselkedés. Persze tudta, hogy a két fél számára némiképp sokkoló volt a viszontlátás… De akkor is. Nem érezte fairnek a dolgot. ~ Toleránsabbnak kéne lennem, de… ~ Őrlődött magában. ~ Vajon túl önző vagyok, ha… akiről úgy tartom, hogy a barátom, és több év után találkozunk, legalább egy kis örömmel üdvözöljön? ~ Megcsóválta a fejét. ~ Pascal is jól elmaradt… ~

Kelletlenül sóhajtott. El akarta kicsit terelni a figyelmét. Barkácsolni nem volt kedve, így végül azon kapta magát, hogy egy dossziét tart az ölében. Egyszerű, barna mappa volt, rajta nagy, világos betűkkel: „Levelezéseink”. Még egy hosszú percig ült felette, majd kinyitotta. A levelek időrendi sorrendben voltak, legfelül a legutolsó üzenettel. A sajátjainak eredeti példányai persze Pennynél vannak, de a másolatai mindnek megvannak. Nem csak kacatokban gyűjti az emlékeket. A legutolsó, azaz a legelső leveléhez lapoz, amit ő maga küldött. Emlékezett rá. Mennyit gondolkodott azon, hogy elküldje… „Biztos van értelme? Vajon fog rá válaszolni?” Ilyesmi kérdések jártak a fejében.

Szia Penny!

Sokat vacilláltam, hogy megírjam ezt a levelet, de végül úgy döntöttem, megteszem. Tudom, tulajdonképpen alig ismerjük egymást, de akkor és ott sok minden történt, amik úgy érzem, összekötnek bennünket. Megkedveltelek... Emiatt rosszul esett, hogy egy szó nélkül leléptél. Azt hiszem, tudom, miért nem mondtad és igyekszem megérteni, de… de azért na.
Nem volt könnyű megszereznem az új címedet, de mivel végre megnyertem egy fogadást Richivel szemben, így kénytelen volt elárulni.
Tényleg annyira rossz volt itt közöttünk, annyira nem találtad a helyed? Vagy más oka is volt annak, hogy elmentél? Nem akarom erőltetni ezekre a kérdésekre a választ, leírod, ha úgy érzed. Viszont remélem a könnyebb kérdésekre azért reagálsz… Hogy vagy? Milyen az új hely? Mi történt veled, amióta ott vagy? Voltaképpen… Mit csinálsz ott?

Várom válaszod!
Ölel: Molly

U.i.: Két okból küldtem az üzenetet Pascallal…
Először is, hogy egyértelmű legyen, hogy Tőlem van és biztosan megkapd.
Másodszor… Hogy ne tudj kibújni a válasz írás alól. Tudod milyen kis hajcsár…

Az utóiratra nem is emlékezett, de elmosolyodott rajta.


Szia Molly!

Sajnálom, hogy nem szóltam neked távozásomról, de... Nem azért jöttem el, mert akartam, hanem mert ideküldtek.
Én megvagyok. Bene Hollow más... és lélegzetelállító. Tanulok, leginkább politológiát, meg bármit, amivel a hasznotokra tudok válni... remélhetőleg.
Veletek mi a helyzet odahaza? Azért remélem nem engedsz Richard idióta Shiller minden őrültségének.

Üdv: Penny

Ui.: sigh

Mollynak eszébe jutott, milyen boldog mosollyal fogadta a visszatérő Pascalt. Kicsit mondjuk izgult, hogy a saját levelével érkezett vissza a galamb, mert nem találta meg Pennyt, de szerencsére nem így történt. Kapott választ.
- Ügyes vagy Pascal! – simogatta meg a madarat.
A tollas jószág kicsit tűrte, de aztán a helyére reppent és enni kezdett. Molly közben elolvasta a levelet. Nem sokkal utána hozzálátott a válasz megírásához.

Kedves Penny!

Meglep, hogy elküldtek, de így már értem, miért nem szóltál… Közelebb nem lett volna megfelelő intézet? Mindegy most már… Örülök, hogy jól vagy, drukkolok a tanulmányaidhoz! Biztos ügyes leszel! Meddig tart a képzésed? Milyen a többi diák? Vagy még nem nagyon ismerkedtél? Mű kezeddel minden rendben?
Mi jól vagyunk, köszönjük. Ki se látszunk a munkából. Meglepően gyakran látom Richit komolynak. Kezdek aggódni érte… Na jó, annyira nem sokszor, de… azért szokatlan… Amikor épp normális (azaz lökött), igyekszek a józanész határain belül tartani, de… ez nem könnyű… előfordul, hogy csak a saját terepén, bolondságokon keresztül tudok eredményt elérni.
Kezd az élet rendeződni. Rengeteg dolgunk van még, de már látszódik a munkánk eredménye. Majd mesélek a nagyobb eredményekről. A te beszámolóidat is várom!

Ölel: Molly

Kedves Molly!

Hát magam sem tudom, az alapképzéssel elvileg két éven belül végzek, de lehet jelentkezem még másra is. Nem nagyon ismerem a többieket, de a nagy részük már ránézésre is sznob. A karommal pedig minden rendben.
Richi? Komoly? Nehezen hiszem el...
Mit értesz az alatt, hogy bolondságokon keresztül? Mit csináltál?

Üdv: Penny

Ui.: silently judging

A silently judging-ra most is, mint akkor egy halk „hehe” hagyja el a száját.

Kedves Penny!

Remélem találsz azért pár embert, akikkel legalább ellehetsz... Örülök, hogy a karod is jól funkcionál.
Hátöizé... Tudod, olyan richis dolgokról van szó... Olyan fogadás dolgokról... Mondhatni, csak a szokásos... Nem kell aggódnod, mindenki jól van, maximum néhány agysejtünk bánta...

Amúgy... ¬*lelkes magyarázás mindenféle újdonságról, amiket megoszthat.*

Így állunk jelenleg... Adelinnel is egyre gördülékenyebb a munka, de jobb lenne, ha Te is itt lennél!

Ölel: Molly

Ezeket a „hivatalosabb” leveleket aztán szépen-lassan felváltották a jóval személyesebbek. Mind a ketten jóval többet írtak, beavatták egymást a velük történtekről. A legtöbbe már csak bele-bele olvasott, mígnem elért az utolsóhoz.

Kedves Molly!

Nem fogod elhinni, mennyire jól időzítettél! Ma besegítettem Simond (tudod, az a vézna szemüveges fiú, akiről korábban már említést tettem) egyik kísérletében, ami kissé balul sült el. A robbanás miatt elájulok, s volt egy álmom... Talán inkább vízió. Nem tudom eldönteni pontosan. Ebben az álomban egy óriási vihar kellős közepén állok. Szakad az eső, viharos szél fúj, dörög és villámlik körülöttem, majd belém is csap egy villám. Összeesem tőle, de nem halok bele. Az egész testem bizsereg, s ahogy tápászkodom fel egy hatalmas kék madár száll le előttem. Volt akkora, mint egy jól megtermett sárkány, körülötte pedig csak úgy szikrázott a levegő a sok feszültségtől. Nagyon ijesztő volt a helyzet, ám engem inkább megnyugtatott a lény jelenléte. A madár felvisít, ami elnyomja a dörgések hangjait is, majd kitárja szárnyait. Két toll válik le mindkét szárnyából, amik a viharos szél szárnyán szállnak egyre feljebb, majd beléjük csap egy villám, ami pont előttem csapódik a földbe. A villámcsapás helyén pedig egy kétélű naginata fekszik. A vihar egyre jobban tombol, s a madár is mintha várna arra, hogy valamit tegyek. Megérintem a fegyvert, s hirtelenjében minden elcsendesedik. Kitisztul az ég, és minden kétségem és félelmem tovaszáll a viharral együtt. Meg egyszer a madárra pillantok, majd az is eltűnik, s engem is fokozatosan elnyel a sötétség.
Ez után pedig a gyengélkedőn ébredtem fel, este. A fegyverem sehol, ám mielőtt a csalódottság úrrá lehetett volna rajtam, Simond rontott be. Elmeséltem neki ezt a látomást, ezután se szó, se beszéd elrohant. Azóta egy szót sem hallottam felőle. Ha esetleg hallanék, mire Pascalt útnak indítom, akkor majd utólag a levélbe foglalom.
Remélem hamarosan látjuk egymást! Kezdem megszokni az itteni légkört, de nélkületek olyan... monoton.

Üdv,
Penny

Ui.: Simond a minap tűnt fel, egy naginatával. Éppen úgy néz ki, mint az álmomban. De fogalmam sincs, hogy csinálta, mert én nem mondtam el neki, hogy hogy nézett ki a fegyver. Vagy lehet csak túlkomplikálom?
Mindenesetre várom válaszod! Vigyázz magadra, és Richire is kérlek!

A levél végére érve megint elszontyolódott. „Remélem, hamarosan látjuk egymást! … nélkületek olyan monoton…” Ezek a gondolatok visszhangoztak a fejében. ~ Most itt vagyunk, és mintha gondot okoznánk ezzel. Richit persze értem, az ő kapcsolatuk komplikált… ~ Nem olyan régen érkezett a levél. Fejben már fogalmazta rá a válaszát otthon. ~ Én örülök azért, hogy találkoztunk. Remélem majd azért lesz alkalmunk… kedve… beszélgetni. Szeretném hallani őt, nem csak olvasni a sorait… Szeretném, hogy meséljen az álmáról. Megijedtem, mikor olvastam… Mindegy… majd csak… lesz valahogy… ~ Becsukta a mappát és már éppen rakta volna vissza a helyére, mikor Pascal megérkezett. Meglepetésére egy levéllel.
- Hátte? – vakarta meg a galamb fejét, miután leszedte róla a cetlit.
Kihajtotta és olvasni kezdte.
"Nagyon sajnálom az egészet, Molly. Nem akartalak megbántani... Ölel, Penny"
Molly gyengéden elmosolyodik és megcsóválja a fejét. ~ Reménytelen. ~ Pascal hirtelen kikapta a kezéből a papírt.
- Hé! – kapott utána a nő, de aztán realizálta, hogy a madár miért viselkedett így.
Molly arcán a meghatódottságtól könnyek folytak végig.
- Igazad van, nem kellene eláztatnom. – vakarja meg a galamb fejét.
Magához vesz egy zsebkendőt, letörli a könnyeit és kifújja az orrát. Amint biztonságosnak érezte a helyzetet, visszakérte a papírt és újra elolvasta. ~ Annyira Penny… ~ Egy pillanat alatt szálltak el a rossz érzései. Pascal már hozzá is látott előkészíteni a válaszlevél megírásához szükséges eszközöket, de Molly megállította.
- Majd holnap beszélek vele. Az úton remélhetőleg lesz rá esélyem. Legalábbis… Bízom benne… Szeretnék!
A nő a kis cetlit becsúsztatta a többi közé, legfölülre, majd elrakta a dossziét a helyére.

Másnap reggel egy igencsak bosszantó hír fogadta. Richi nem tart velük. Molly próbálta kifaggatni főnökét, de nem járt sikerrel. Fogalma sincs, mi történhetett. Így hát kénytelen-kelletlen összepakolta a cuccait. A bőröndje – amiben a szaki-szettje volt persze készenállt. A ruháival viszont meggyűlt a baja. Miket vigyen? Mire készüljön? Hamar úgy döntött, hogy egy szebb, de strapabíróbb egyberuhát rak be, a többinél inkább a praktikumra hajt. Szíve szerint legalább a fél szobáját átköltöztette volna, hisz ki tudja, mi fog kelleni, mi jöhet jól… Végül azonban tényleg csak a nagyon szükséges eszközeit meg a ruhás táskáját vitte magával. Indulásig mindent tudni akart a hajóról, így ott sürgött-forgott. Nem akarta feladni a Pennyvel való beszélgetést, de sajnos a léghajó kiismerése jobban lefoglalta. Ha véletlenül össze is futottak, akkor szeretettel mosolygott rá.
Jó pár órával később, mikor a lány már azt remélte, kicsit megpihenhet a vihar olyan hevessé vált, hogy szabályosan rángatta a hajót. Molly is jól tudta, hogy hamar elérkezett az a pont, ahol már tényleg csak a mágusok tehetnek bármit is. Őt ez azonban nem érdekelte. Nem tudott nyugton ülni. ~ Csak tudok valahogy segíteni! ~
Landoltak. A hajó biztonságosságának biztosítása teljesen lekötötte a figyelmét. Pascal ott van vele, ha baj lenne és üzennie kellene. ~ Remélem a többiek jól vannak… ~

Lucy:

A kalózok nevetése ugyan már az elején sem marad észrevétlen számára, de azért végigmondja a monológját. Ugyan nem biztos benne, hogy mégis mi vicces van azon, amit mond.

Ahogy beszél Lucy tekintete egy pillanatra a fedett arcú férfire sklik - amikor az az első megjegyzését teszi - majd gyorsan vissza az elöl álló nőre. Miután befejezte pillantása akaratlanul is visszatéved a férfire. Bér nem tudja eldönteni miért, furcsán érzi magát tőle és szinte biztos benne, hogy jobban felfigyelt rá mint a többiek.

Ééééés… meg is van a nevetés oka…
Hiába nem most van itt az ideje Lucy érzi, ahogy kissé elvörösödik, ha mást nem is őt kifejezetten zavarja mekkora bakot sikerült lőnie az előbb.
Mikor a kapitány - aki ezúttal megkérdőjelezhetetlenül a kapitány-, megjegyzi, hogy emlegették a lány kicsit hátralép a rögtönzött minisorfalból. Továbbra is egyenes a háta és a lehető legtöbb magabiztosságot igyekszik sugározni, de azért mégiscsak jobbnak találja nem, pontosabban egy cseppet kevésbé az első sorban lenni, hogyha esetleg a nő sértésnek venné, hogy összetévesztették az egyik emberével.

A kapitány ajánlatát természetesen elfogadhatatlannak - És még erősen pontatlan is! - tartja. Sőt, egészen nevetségesnek.
Még hogy nagyvonalúak… Igen. Igazán azok. Elkéééépesztően nagyvonalúak. Hát én ilyen nagyvonalút életemben nem láttam még. Tök komolyan. Nagyvonalúak, pont…
- … mint a zsebmetsző, aki előbb szúr le, így nem kell látnod ahogy kirámol és a sikátorban “felejt”! - először nem is jutott el a tudatáig, hogy végét hangosan is kimondta.
Hoppácska…?
Érezte ahogy, az addig piruló, arcából lassan kikúszik a vér és talán a normálisnál világosabb árnyalatot ölt, de igyekezett tartani magát. Abban biztos volt, hogy a közelében állók tisztán hallották és úgy sejtette a kalózok sem voltak még véletlenül sem süketek, főleg nem a hasonló… megjegyzésekre. A szemét a kalózokon tartva próbált az addigináli is hátrébb tipegni. Amíg valaki hátra nem rántja.

Lawrence:

A fiatal férfi kezdte úgy érezni, hogy bármi is mozgatja ezt a világot, az nagyon élvezi, hogy az ő idegein zongorázhat. Na nem mintha most nem lett volna az egész hajó feszült és kimerült, de ő személyesen úgy érezte magát mint, egy nagy halom bagolyköpet érezte volna, ha a bagolyköpet tudna olyat. A kalózok hirtelen jött jókedve és azt követő szavai pedig végképp nem javítottak ezen az állapoton.

Adelin megjelenésére kicsit megkönnyebbül, most már biztosan van valaki a színen, aki a tárgyalásban járatos, így a drága húga szépen vissza is jöhet hozzá hátra.

Mire a kapitány felbukkant ő is függőleges pozícióba vergődte magát. A szédülés már szerencsére elmúlt, cserébe a halálfélelem úgy tűnt felhajtott pár kancsó, igen erős kávét. Az ajánlat határozottan nem jó, ha mindenüket elviszik elég bizonytalan, hogy meddig bírják ki a léghajóval a tengeren. Azonban a szóhasználat elég ködös, amit a hozzáértő a megfelelő szavakat mondva szépen ki tudna használni, hogy legalább a készleteiket megtarthassák… De akkor is… Az ő felszerelései a kalózok hozzá nem értő mancsában! Belegondolni is förtelmes.

Pár lépést előrébb megy, de majdnem dob is egy hátast. Pont ekkor csordult túl ugyanis Lucy gondolatmenete.
Még hogy  majd szép csendben hátra jön! 
Tudja jól, hogy véletlen volt. Mindenkivel előfordul a hasonló néhanapján, de a helyzet több mint nem alkalmas véletlen kiszaladt félmondatokhoz.

Egy pillanatra felébred benne az általában oly békésen alvó határozott férfi, erőt vesz magán, lassan közelebb megy a sorfalhoz és mikor elég közel ér jelentősen hátrébb húzza a húgát az élvonalból.