Swellingmore

Molly

Penny megszeppenten néz a vállán pihenő galambra.
- Pas…cal…? – A végén furcsán elcsuklik a hangja, amit egy torokköszörüléssel igyekszik leplezni. Pascal természetesen kap egy simogatást tőle, ha már felkészületlenül érkezett, és nincs nála nasi számára. A következő pillanatban pedig egy ismerős hang rántja ki gondolatai közül.
- Sajnálom, erre rémálmomban sem számoltam. No offense… - Súgja oda a galambnak. Az arcberendezését nagyjából rendezte, már csak néha tikkel be a szeme, miután fel véli fedezni Richit.
Pascal sokatmondó nézésére olyan halkan felnyög, hogy csak a madár hallja. Utána egy: "vajon nem késő még elmenekülni?" pillantást küld felé, amit az "akarom-e tudni mi történt Mollyval" nézése követ.

(Molly még nagyban kerüli az asztalt)

Pascal kicsit megpaskolja a szárnyával Penny vállát a nyögésére és együttérzően néz rá.
Az első pillantására a nő egy lelkes bólogatást kap, amolyan "Menjünk!" felkiáltással, de aztán a galamb el is szontyolódik és megcsóválja a fejét, azt üzenve, hogy "Innen nincs menekvés..." Meg amúgy sem lenne szíve ott hagyni Mollyt. Bár, ha megragadná a ruhájánál és elkezdené kifele húzni...
A második nézésre felszalad a madár egyik szemöldöke (igen, a SZEMÖLDÖKE) és furán néz barátjára, ezt üzenve: "Ezt most komolyan megkérdezed? Hármat találhatsz..." Persze közben Richi felé mutogat a csőrével. Aztán csak megcsóválja fejét, mintha csak azt mondaná: "Idióta..."
Majd csőrével Molly felé bök, aztán szárnyát a szíve felé helyezi, mintha csak azt mondaná: "De Mollynak tetszik..."

Penny elhúzza a száját, mikor leolvassa Pascal arcáról, hogy innen nincs menekvés. Lemondóan sóhajt. Neki sem lenne szíve itt hagyni Mollyt… Mikor Pascal felhúzza a szemöldökét csak megforgatja a szemeit. Természetesen tudta a választ, már mikor némán megkérdezte. Összehúzódnak a szemei, mintha csak a nézésével hátba akarná szúrni Richit.
De Mollynak tetszik… üzeni Pascal arckifejezése. Szemei kismértékben elkerekednek.
“Van még más váratlan meglepetés is, ami ma érhet?!” Teszi fel a néma költői kérdést a madárnak.

Molly csak megkerüli végre az asztalt és egyenesen odasiet Pennyhez. Pascal már el is libben, hogy helyet hagyjon a Molly-hurrikánnak. A nő rögtön barátnője nyakába veti magát és jól megölelgeti. Esélye sincs menekülni. Csak utána hátrál el. Arcán boldog, széles mosoly ül.
- Pennyyyyyy! Úgy örülök, hogy látlak! Mondjuk nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar, pláne azt nem, hogy pont itt, de nagyon örülök neked! Hogyhogy itt? Téged is meghívott Elizabeth? Nem is mondta... Váo, milyen jól nézel ki. A bakancsod meg hol hagytad? Ejnye... Karod hogy funkcionál? Rálessek majd később? Bocsi, nagyon lerohantalak...
Ekkor megkordul a gyomra...
- Szerintem folytassuk az asztalnál... - javasolja egy zavart mosollyal.

Ahogy Molly Penny nyakába ugrik, kell pár másodperc átfutási idő, mire tud reagálni, és visszafogottan meglapogatja a hátát válasz gyanánt. Nem igazán szakítja félbe a szóf*sását, hanem türelmesen kivárja a sorját, miközben egy alig látható, erős képzelőerővel mosolynak is betudható valamire húzódik a szája. Majd mikor az asztal felé invitálja, megrázza a fejét.
- Engem nem a királynő hívatott, keresek valakit. Azt az információt kaptam, hogy itt megtalálom. - Mondja érzelemmentes hangon, mintha csak jelentene egy felettesének.
- Ugyan. - Mondja a királynő. - Kérlek csatlakozz. Legalább kevesebb ételt pocsékolunk el. Te is előbb szabadulsz. Na jó lehet, hogy ez nem egészen igaz, de látom ismerős vagy. Keres egy széket!

Molly kicsit azért elszomorodik Penny reakcióján. Barátnője próbál valami mosolyt erőltetni magára, de kissé rideg. A királynő invitálására Molly még próbálja mosolyogva invitálni a nőt.
- Gyere, csak egy kicsit!
Nem jutnak el az asztalhoz, mert vendégek érkeznek. Meglepetésére Tiffék is köztük vannak.
- Szia Tiff, hátte? - mosolyog rá kedvesen. Merlinéknek is int. Tiff visszabiccent.
A bemutatkozásnál készségesen reagál.
- Üdv, Molly Nara vagyok, én is Richivel érkeztem. A Shiller Industries vezető mérnöke vagyok.
Pascalnak közben feltűnik Penny szökési kísérlete. Kap is egy csúnya nézést, majd a madár böködni kezdi Mollyt. A nő fél szemmel arra néz. Aprót sóhajt. ~Ha menni akar, menjen. Ki vagyok én, hogy megállítsam?~ Azért átsuhan az arcán a szomorúság, de hamar rendezi vonásait. Muszáj fenn tartania a látszatot, hisz hivatalos közegben van. De azért rosszul esik neki és nem így képzelte el a viszont látást...

Miután mindenki bemutatkozott, Tiff veszi vissza a szót.
- Felség, egy ajándékot küldtek Önnek, én csak a szállítója vagyok. Szeretném átadni. - emeli meg kissé a dobozt.
- Ajándékot? Ki küldte? - Kérdezi és kíváncsian közelebb lép Tiffanihoz.

Molly kiváncsian figyeli az eseményeket. Időnként azért Pennyre pislant.
- Biztos, hogy nem maradsz kicsit? - tesz még egy utolsó elkeseredett próbálkozást a nő marasztalására.
A Tiff körüli mizériát is figyelemmel kíséri. ~ Vajon ki bízhatta meg ilyesmivel és... Hogyhogy elfogadta? Merlin keze lehet benne?~
A sárkánymester válaszol, bár úgy tűnik, mintha leverte volna a víz.
- Egy lány a piacról. Nem mindennapi teremtés. Bőre sörét, haja világos. A nevét sajnos nem tudom, de azt kérte, adjam oda Önnek ezt a különleges küldeményt a különleges nap alkalmából. Nem hoztam volna el, ha veszélyesnek tartanám Önre nézve. Remélem elég a szavahihetőségemnek, hogy Richard köréhez tartozunk.
Molly a segítségére siet és Pascallal együtt bólogatnak. Adelin is hasonlóképpen tesz.

Tiff

- Ne aggódj még arrébb lesz az a találkozás. - Mosolyog rám Merlin. Láthatóan tényleg alig várja, hogy újra találkozzon a lánnyal.
Csak bólintok neki. Nem érdekel, ha félreértettem esetleg. Aggódom és kész... Miközben a palotához megyünk, kissé elmerengek. Úgy a történteken... A napon... Valahogy az a sanda gyanúm, hogy nem csak ennyi dolog fog történni.

- Kíváncsi vagyok a királynő, hogy fog rá reagálni. - Nézegetem a kezemben a kalapos dobozt, amit a kereskedő lány neki szánt. A sajátomat már rég felvettem. Amit Tiffani nem biztos, hogy annyira értékel mégis csak Swellingmore királynője elé igyekszünk. Ha ő még nem vette fel akkor hátra fordulok és szólok neki.
- Szerintem te is felvehetnéd a tiédet. - Ha rajtam múlik már Nastyara is rég ráadtuk és elégedetten játszik vele.
- Nagy szerencsénk volt ezzel az eladóval.

Felkapom a fejem, mikor megjegyzi, hogy felvehetném a kalapom. Meg is teszem. Merlinen ott virít a polipos kalap. Az ország királynőjéhez megyünk... Nem az etikettnek megfelelő öltözetben. Csak megcsóválom a fejem. Én hagytam, hogy az legyen... Még gyerek... Mondjuk fél fejjel magasabb nálam, de kisfiús az arca, talán elnézik neki...

Aztán elérjük a kastélyt, állnak ugyan őrök a bejáratnál, de meglepő módon azonnal tovább engednek, ahogy bemutatkozunk és elmondjuk miért vagyunk itt. Persze az eladó lány mondta, hogy ez lesz, de nem gondoltam volna, hogy tényleg ilyen könnyen bejutunk. A folyósón viszont magunkra maradunk egy időre és amíg várjuk, hogy egy szolgáló jelentkezzen, hogy elvezessen minket a "kék szobába" hangos zajt és kiáltozást hallok a folyósóról. Tiffanira nézek, de már a tekintetemen látszik, hogy mindegy mit mond, úgyse tarthat vissza. A kalappal a kezemben a másikkal a fejemen szaladok a hang felé. És a következő saroktól nem is messze bele is botlok egy pici furcsa fehér lányba (Lucy). Halkan elkuncogom magam amikor meglátom.
- Hát te honnan szöktél be ide?
A lány végig méri, majd rezzenéstelen arccal visszakérdez:
- És te?
- Én nem szöktem be! - Válaszolom rögtön. - A királynőhöz jöttünk mert ide küldtek, hogy elhozzunk neki valamit.

A kastélyhoz közeledve már próbálok kitalálni valami mesét, ha az igazság nem jönne be. A kesztyűmet is készenlétben tartom, de... Legnagyobb döbbenetemre beengednek. Komolyan... nem azért engednek be, mert sárkánymester kis nemes vállalkozó vagyok, a polgármesterünk társa... Vagy mert a fogadott fiam egy mágus... Nem, azért engednek be, mert valami vásáros leányzó a kezünkbe nyomott egy kalapot, hogy adjuk oda a királynőnek. Eszem megáll... Mintha Richard kormányozna itt is...
Egy kicsit várnunk kell, ami frusztrálni kezd, de akkor zajt hallunk. Még én is mozdultam, úgy is, hogy idegen helyen vagyunk, de meg is torpantam. Merlint nem állítottam meg. Végül lassan követtem. Mire odaértem, egy lánnyal találtam. MÁR MEGINT? Legalább ő láthatóan kiskorú... Legalábbis nagyon remélem... Nastya mellettem volt végig, ám a furcsa szerzet felkeltette az érdeklődését.
Odarepült hozzá, nézegette, majd valami fura indíttatásból megnyalta az arcát.
- Szia! Nastya vagyok! - mosolyog rá barátságosan.
- Szia… ööö… én meg Lucy… - válaszolja a lány, az arcát törölgetve, majd figyeli ahogy az állatka visszatér a gazdájához.
Amint válaszolt, fogta magát és visszarepült hozzám. Sutyorogni kezdett a fülembe.
- Olyasmi, mint bátyó... de nem vagyok benne biztos...
Kicsit lefagyok. Tehát mágus...?
- Nem is tudtam, hogy egy nyalintásból ezt meg tudod állapítani... - suttogtam (vagy mondtam gondolatban, ha képesek vagyunk úgy kommunikálni...)
- Nem abból tudom, érzem...
- Akkor miért nyaltad meg?
Megvonja a vállát.
- Olyan nyalnivaló pofija van.
Te jó ég, hova kerültem... Csak sóhajtok.
- Szia! - köszönök én is. - Meg tudnád mondani, merre találjuk a királynőt?

Alig mondom végig Nastya el is húz mellettem. Eszembe jut, hogy elkaphatnám, de nem valószínű, hogy elérném, és különben is kíváncsi vagyok mire készül. És igazam volt, hogy kivártam. Eltakarom a számat, hogy ne nevessek fel túl hangosan és kicsit el is fordulok amikor a kis sárkány végig nyalja a lány arcát. Még mindig a könnyeimmel küzdök, mikor Nastya visszatér Tiffhez.
- Engem inkább az érdekel mivel sikerült ekkora zajt csapni?

A lány ekkor veszi észre, hogy a szőke srác, bár próbálja leplezni, nagyon jól mulat a nyalakodós mutatványon.
- Üdv. Ami azt illeti… ha tudnám merre van már ott lennék. - feleli a lány, majd a fiatalember kérdésére is válaszol - Csak… Csak eltaknyoltam. - mondja kissé kelletlenül.
Hm... Ahhoz már tehetség kell, hogy akkorát taknyoljon, hogy így bezengje a folyosót. Meglep, hogy egy helyre tartunk, de mivel eléggé ártalmatlannak tűnik - ezek szerint legfeljebb önveszélyes - így nem áll szándékomban lerázni.
A vásáros lány valami olyasmit mondott, hogy van valami egyéb alkalom is, ha jól emlékszem, így már tudom, mit csinálunk.
- Értem... De jól vagy, ugye?
Lucy lenéz lehorzsolt tenyerére, kezdett kicsit kellemetlen lenni, de nem vészes, majd a háta mögött összekulcsolja kezeit.
- Teljesen jól.
- Ilyesmi gyakran fordul elő? – kérdezi Merlin csipkelődve. Észreveszi a lehorzsolt kezét szóval egy időre átadja vagy leteszi a kalapokat. Aztán kinyújtja a kezét a lány felé.
- Ha gondolod, meggyógyítom neked. - Mosolyok rá kedvesen.
- Nem... Nem igazán. Most történik meg először, hogy szerény személyemmel, királyi palota padlóját törlöm fel - válaszolja Lucy mikor a fiú rákérdez az eset gyakoriságára.
A gyógyítási ajánlatra lassan odanyújtja a kezét.
Merlin gyógyítására nem reagálok. Rendes tőle, örülök, hogy ilyen figyelmes.
Ha a lány elpirul amíg a kezét gyógyítom az határozottan szórakoztat. Így egész aranyosnak tűnik.

A gyógyítás után felterjesztem az ötletem.
- Mivel úgy tűnik, nem érkezik kíséret és személyzetet se látunk... - kis sárkányomhoz fordulok - Nastya, keresd meg kérlek a konyhát!
Az említett lelkesen bólogatni kezd. Beleszimatol a levegőbe, majd elindul. Jártam már egy-két flancos épületben... Ha kicsit is hasonlít az építészet, akkor remélhetőleg be tudom tájolni, hogy milyen szobákat, termeket merre találunk. Míg haladunk a lányhoz fordulok.
- Ne haragudj Nastya miatt. Nem szokott így viselkedni. És te hogyhogy a királynőhöz tartasz?
- Eeeh… semmi baj. Még úgy sem nyalt meg eddig sárkány. - válaszolja Lucy, kezeit még mindig a háta mögött tartva. - Ööh… hogy én? Nekem… Fontos üzenetem van a királynőnek. - böki ki.
Kicsit felszalad a szemöldököm, mikor a lány azt mondja, fontos üzenete van. Mondjuk nem a mi dolgunk. Csak bólintok rá.
Végig mérve egy nemes gyerek játszópajtásának nézném, de ki tudja... A végén kiderül, hogy mittudomén egyszarvúkkal suttog, vagy valami. Tényleg, nem az a címerállata a királynőnek? Amúgy meg... Jobban körülnézve...
- Merlin... Kérlek, mondd, hogy csak hallucinálom, hogy a dekoráció kedvenc kék... Vagyis nem... Nem teljesen pontos az árnyalat, de...
Kezd rossz előérzetem lenni...
Mikor a nő a fiatalembert kérdezi a dekorációról Lucy csak értetlenül pislog.
- Mi a bánat az a “kedvenc kék”? - bukik ki belőle.

Merlin még sokáig áll a jelenet hatása alatt, aztán nagyjából akkor, amikor megkérdezem neki is feltűnnek a baljóslatú jelek. Jaj
- Attól tartok nem tévedsz. - Mondja elfúló hangon.
- Mi van? – kérdezi Lucy.
Nem nyugtat meg Merlin elfúló hangú válasza. Kicsit sem. Nem lehet... Biztosan valamilyen véletlen folytán Őfelségének is ez a kedvenc színe... Könyörgöm... legyen így...

Nem igazán vagyok biztos benne, hogy Nastya tényleg jó irányba vezet minket vagy, hogy egyáltalán jóötlet volt-e nem megvárni a személyzetet, de nem igazán bánom. Azt se igazán bánnám, ha eltévednénk, főleg mióta feltűnt a rengeteg kék. De mielőtt teljesen testet ölthetne a remény két újabb alak jelenik meg előttünk. Egy feltűnően szép fiatal szőke lány nagyon feltűnő kék ruhában (Florence). Hirtelen még levegőt is elfelejtek venni ahogy meglátom és egy férfi, akit először észre sem veszek (Law).

- Mi történt eltévedtél? - Kérdezi a hercegnő. Mert mi más lehetne. Mikor meglát minket a folyósón. Először nem is tudom mit mondjak, de aztán rájövök, hogy a kérdés nem is nekem szólt hanem a lánynak. - És kik a barátaid?- (Igen Law is kapott ünneplőt)

Alig indultunk el, egy újabb lányba botlunk és egy fiúba. Finoman a lehető legészrevétlenebbül oldalba bököm drága nevelt fiam. Komolyan, jó, hogy a nyála nem folyik ki... Ezt tanítottam neki?
- Természetesen nem tévedtem el. - válaszolja a picike lány Florence kérdésére - Én olyat nem is tudok. Ők pedig itt, a királynőhöz jöttek. - mondja majd odamegy alaposabban megnézni milyen fessen is fest a fiú. Körbejárja, sőt kicsit meg is bökdösi egy "Ebben talán egy lány is felfigyel rád!" -dal megtoldva, amitől szerencsétlen férfi három teljes árnyalatot vörösödik. Hogy mentese a menthetőt, inkább beszélni kezd.
- Lawrence Linndale vagyok, n-nagyon örvendek! - mutatkozik be a két idegennek. Lucy erre abbahagyja a piszkálást, felkapja a fejét és két hatalmasat pislog.
- Hát én buta vagyok, mint egy zsák pillangó! - motyogja, majd ismét addigi kíséretéhez fordul és, bár a sárkány kérdésére már a nevét megmondta, megejt egy nagyságrendekkel szabályosabb bemutatkozást.
- Most pedig... - mondja kissé pirulva, saját figyelmetlensége miatt. - Valaki mondja meg mi a szottyos marharépáért kék minden és mindenki?

Meglepetésemre Lucy ismeri őket, sőt a fiú a testvére. Igen. feltűnt, hogy hasonlítanak... Megejtek egy meghajlás félét. A ruhájából ítélve az idegen lány valami nemes lehet... Bemutatkozom.
- Üdvözletem. Tiffany Roseblade vagyok, örvendek a szerencsének. Ő itt Merlin és az apróság pedig Nastya.
Kis sárkányom vigyorogva integet.
- Valóban, a királynőt keressük. A kék színre kitérve pedig... Az államunk vezetőjének ez a kedvenc színe. Vagyis majdnem... Ő jutott eszünkbe... Említették, hogy különleges alkalom van itt a palotában... Azt latolgattuk, mekkora lehet az esély arra, hogy az ő tiszteletére van ez a díszítés...

A hercegnő meglepően barátságosan reagál a kis fehér bugris megnyilvánulására. Közelebb lép és megfogja a vállát.
- Valóban nem? Akkor nagyon ügyes lány lehetsz. Én évekig el tudtam tévedni a belső folyósókon. Tíz éves koromig biztos voltam benne, hogy a falak itt képesek maguktól mozogni. - Viccelődik.
- Hát... Mind mások vagyunk Florence. - mondja a kisebb lány miközben finoman megpróbálja lesöpörni a hercegnő kezét a válláról.
Egy kicsit én is elmosolyodok a megjegyzésre. Miután a férfi bemutatkozik és Lucy is befejezi még mielőtt a hercegnő is szóhoz jutna, ünnepélyesen meghajolok.
- Merlin Lloyd-Rosblade vagyok, felség. Nagy megtiszteltetés találkozni a hercegnővel.

A lány meglepetten és vidáman elmosolyodik.
- És ha nem én lennék a hercegnő?
- Az nem lehetséges. - Feleli. - Túl szép vagy ahhoz, hogy ne te legyél.
Az, hogy még a hercegnővel szemben is sikerült elérnem, hogy legalább egy kicsit elpiruljon, tényleg bearanyozta a napomat. Már majdnem sikerült is elfeledtetnie velem azt a sok kéket amíg Tiffany és a kis fehér törpe fel nem hozza. A hercegnő pedig sajnos az utolsó reményeinket is összetöri.
- A nagymama ma este vendégül látja Mr. Shillert, ezért ilyen a dekoráció. Még nekem is kékbe kellet öltöznöm. - Mutat a ruhájára.


Mikor Merlin a, mint kiderült hercegnőnek csapja a szelet elég nagy erőfeszítésembe telik, hogy ne forgassam a szemem. Tiffany, ez csak ártatlan dolog... nem kell komolyan venned... Csak ne kezdjek el őszülni miatta... Eddig csodával határos módon nem történt meg...
Mikor a lány igazolja a feltételezésünket igyekszek nem elsápadni. Fantasztikus...
- Értem. Nos akkor... ne várassuk meg Őfelségét és Richardot. Merre találjuk őket?
Vajon egyedül jött? Kétlem... valószínűleg Mollyt és Adelint is hozta... Minél előbb túl leszünk ezen, annál jobb... Futólag végig tekintek magamon. Az öltözködésem csinos, mint mindig, de inkább városban rohangászós, mint alkalmi. De nagyjából megfelel a célnak, úgysem maradunk sokáig. Az meg külön öröm, ha nem öltözök kedvenc kékbe. Élvezem ezzel bosszantani Richardot. De ha elzavar átöltözni, egy... nem teheti meg, kettő... akkor lesheti, hogy visszajövök.
- Felség... tudja esetleg milyen apropóval hívta ide a királynő Mr. Schillert? A mi elutazásunk elég váratlan volt és mikor még beszéltem vele nem tudtam ilyesfajta meghívásról...

- A nagymama nagy rajongója a bolondságainak. - Feleli a hercegnő a kérdésemre. Aztán a nem túl ünnepélyes lányra néz. - Általában elzavarnálak átöltözni, de a nagymama valószínűleg eltekint ettől, és már így is késésben vagyunk, úgyhogy menjünk. - Mondja Florence.
Lucy is végig nézett magát és, hogy mentse a menthetőt, egy virágot tűzött a hajába.

Nekem viszont támad egy ötletem ahogy a lányt nézem a virággal a hajában, amit nem tudok csak úgy kiverni a fejemből. Ha tudok tenni valamit, ami nem fog tetszeni Richinek de akár le is nyűgözheti a hercegnőt miért ne próbálhatnám ki. Még akkor is, ha lehet nem fog jól sikerülni.
- Igazából nekem van egy ötletem. – Mondja Merlin mosolyogva és önelégülten odasétál a lányhoz. Egy fél pillanatra csak megáll előtte, aztán hozzáér a virághoz, amit a hajába tűzött. Nemsokára pedig a ruháján is elkezdenek virítani a hasonló virágok. Még a színét is sikerül megváltoztatnia, sőt igazából sokkal jobban sikerül a varázslat, mint számított rá. A végére sikerül egy egész ruhakölteményt létrehozni, pedig nem gondolta, hogy tényleg képes lesz erre.
Lawrence szeme kikerekedik a szemüvege mögött, és ha lehet kicsit még idegesebbé válik.
- Öm... Nagyon szépen köszönjük, a fiatalúr segítségét. – mondja, majd finoman oldalba böki a húgát, aki időközben úgy fest bátyjáéhoz igazította az arcszínét.
Lucy lassan pislog egyet, azután tökéletesen természetes, angyali mosollyal és mérsékelten csillogó szemekkel ő is köszönetet mond Merlinnek. Amint azonban elindulnak és senki más nem figyel egy félreérthetetlenül szúrós pillantást lő a srác felé.

Eszem megáll… Hogy a baromságai külföldre is eljutnak, ráadásul egy ország uralkodója is odáig van érte… Hm… lehet gyakrabban kellett volna eljárnom bájologni a nemesekkel? Lehet mindenki hibbant, csak kevesen nem? Lucy esetlen próbálkozásán a virággal elmosolyodom. Valóban nincs megfelelően öltözve, de a jelenlegi ismereteimmel… lehet a királynő pizsomában fogad minket… ki tudja… Ám mielőtt akármit is mondanék, Merlin már fel is ajánlja lovagi szolgálatait természetesen mindennemű hátsószándék nélkül. Már csak pár év és nagykorú… akkor le fog nyugodni, ugye? Ugggye?
- Most, hogy mindenki elkészült, ejtsük meg azt a találkozót. Felség, kérem mutassa az utat. – kérem a hercegnőt.
Kis sárkányom közben szinte irigykedve nézi a virágokat.
- Nastya, vagy kalap, vagy virág. A kettő együtt nem megy…
Kicsit csalódottan veszi tudomásul az elhangzottakat. Szívem szerint odaszólnék Merlinnek, hogy vegye le a polipos kalapot, de… a jelenlegi helyzet olyan abszurd, hogy feleslegesnek tartom. Majd leveszi, ha úgy érzi… Amit remélek, de… Shaj… csak legyünk túl gyorsan ezen a látogatáson és hadd pihenhessek…

Florence vezetésével a csipet csapat gond nélkül megtalálja a Kék szobát, ahol mostanra nem annyira meglepően Richi várja őket. De nem csak ő. A Richivel hozott két lány, Penny, a báró és a Királynő is jelen van. Utóbbi nagy mosollyal fordul az újonnan érkezettek felé.
- Flora végre! - Florence, ahogy meglátja rögtön egy nagyon elegáns pukedlivel köszönti.
- Ő az unokám Florence, Swellingmore trónörököse. A fiatalember pedig az új udvari tanítónk. Mi is a neved fiam? - Kérdezi Law-ra nézve.- A többiek pedig...- Itt a báróra néz. Aki morcosan válaszol is.
- Hívatlan vendégek...
- Vagy úgy. - Szakítja félbe a királynő. - Akkor mutatkozzatok be aztán csatlakozzatok, van itt bőven elég étel mindenkinek. Még így is hatalmas pazarlás ez az egész.

A hercegnő vezetésével meg is érkezünk a királynőhöz. Itt az egész pereputty, eszem megáll... Legnagyobb meglepetésemre még Penelope is. Mondjuk ő épp szökni próbál. Legszívesebben úgy néznék rá, hogy vigyen engem is, de nekem sajnos feladatom van...
Rezzenéstelen arccal figyelem az eseményeket. Utálom a jelenlegi helyzetet. Otthon sem szerettem az ilyen flancos találkozókat, de ott legalább ismertek. Itt meg? Mint holmi betolakodó, úgy vagyok kezelve... Érthető valahol, de akkor is sértő.
- Szia Tiff, hátte? - mosolyog ránk kedvesen. Merlinéknek is int. - Molly kedvesen üdvözöl minket, egy biccentéssel köszönök vissza.

Adelin amint meghallja, hogy új vendégek érkeztek, feléjük néz, majd gyorsan oda is tipeg, és vidáman köszönti őket.
- Örvendek a találkozásnak! Adelin Amoor vagyok Dragonfly Valley-ből, Richivel érkeztem.
Law illendően meghajol, majd mikor a királynő próbálja bemutatni udvariasan kisegíti.
- Linndale felség. Lawrence Linndale. - mondja, azzal a többiek felé is tisztelettudóan meghajol.
- A nevem Lucy Lilianne Linndale, és a tanár úr húga vagyok. - mondja udvariasan, tankönyvi tökéletességűt pukedlizve mellé - Hatalmas öröm és megtiszteltetés számomra, hogy az ön és vendégeinek köreiben jelengetek meg felség.
Mollyra kerül a sor, ő is készségesen bemutatkozik.
- Üdv, Molly Nara vagyok, én is Richivel érkeztem. A Shiller Industries vezető mérnöke vagyok.
Amint én jövök, tisztelettudóan pukedlizek.
- Üdvözletem. Tiffany Roseblade vagyok, Dragonfly Valleyból. Richard Shiller társa. Ő itt Merlin és Nastya.
Kis sárkányom meg van illetődve a sok embertől, sok ingertől, így a vállamon ücsörög megszeppenve. Hallottam Molly köszöntését, de csak biccentettem neki. Még visszafordulok a királynőhöz.
- Felség, egy ajándékot küldtek Önnek, én csak a szállítója vagyok. Szeretném átadni. - emelem meg kissé a dobozt.

Miután Lucy bemutatkozik a királynő jó erősen belecsíp az arcába.
- Milyen bűbájos teremtés vagy. És nagyon szép ez a ruha. Habár Mr. Shiller talán nem elégedett a színével.
Merlin először Mollyra és Lin-re mosolyog utána pedig (Miután befejezte a nevetést a Lucy-t ért atrocitáson) ő maga is meghajol és tiszteségesen bemutatkozik a királynőnek.
- Merlin Lloyd-Rosblade vagyok Felség!
Miután a királynő elengedi Lucy pofazsákját oldalra néz és a bemutatkozásomnak hála észreveszi Nastyát.
- Egy sárkány lenne? - Kérdezi. - Ezek szerint sárkány mester vagy. - A hangjában most először csendül egy kis szigorúság, de szinte azonnal el is tűnik. - Milyen ennivaló jószág!
- Ajándékot? Ki küldte? - Kérdezi és kíváncsian közelebb lép Tiffanyhoz.

Nem igazán tudom hova tenni a királynő szomorkás tekintetét. De nem tesz semmit kis sárkányom ellen.
- Igen és igen. - válaszolok a kérdésekre.
Továbbra sem ezzel definiálom magam, elég egyértelmű is, úgyhogy nem éreztem szükségét kiemelnem.
Mikor az ajándékról kérdez egy pillanatra lever a víz. Persze jó nemeshez illően nem mutatom. Annyira szabadulni akartam a helyzetből, hogy ezzel az aprósággal nem foglalkoztam. Röhejes az egész... Merlin és a lány is sokkal tartozik nekem, biztosan behajtom rajtuk.
- Egy lány a piacról. Nem mindennapi teremtés. Bőre sörét, haja világos. A nevét sajnos nem tudom, de azt kérte, adjam oda Önnek ezt a különleges küldeményt a különleges nap alkalmából. Nem hoztam volna el, ha veszélyesnek tartanám Önre nézve. Remélem elég a szavahihetőségemnek, hogy Richard köréhez tartozunk.
Molly a segítségemre siet és Pascallal együtt bólogatnak.

Adelin mindenkire rámosolyog az érkezők közül, de mivel most beszélgetés folyik, emiatt nem szól semmit. Csillogó szemekkel nézi Nastyát a vállamon, és ha nem a királynő előtt állnának, oda is rohannak megsimogatni, de most azért fékezi magát.
Amit mondok kissé meglepi, furcsállóan néz rám, de végül csak bólogat.
- Valóban jóideje ismerjük, hogy tudjuk, biztos nem akarna rosszat.

Nem láttam még afféle udvariatlanságot, hogy egy katonát vagy egy ezüst lovagot türelmetlenül sürgessenek azzal, hogy meg se várják, míg átnézi a fegyvereit. Még annál a katonánál is udvariatlanabb, aki nyálcsorgatva talált rá a száradó ingemre, és látványosan sokat szagolgatta. Azóta is hullákat cipeltettem vele minden csata után. Persze ezt a megbízóimmal nem tehetem meg, bár nagy a kísértés egy ilyen arcátlanság után. A kérdéseimre sem kapok épp választ. Hallottam már a boszorkányokról – és nem sok jót, de a pletykák valóban alulbecsülik őket. Persze aztán utat tör nekem a királynőhöz, mintha nem is lenne fontosabb a mi közös feladatunknál.
Kevés dolog zökkent ki a kötelességemből, de azt életemben nem gondoltam volna, hogy sárkánymestert láthatok testközelből, legfeljebb csak távolról láttam őket terelgetni a teremtményeiket, még a nagyobb csatákban sem, bár lehet, csak nem tudtam bizonyos dolgokat, hiszen nem tartozik minden a hadvezérekre, sőt az ezüst lovagokra sem. Lenyűgöz, hogy megpillanthatom egyiküket, aztán gyorsban észbe kapok, miután elhangzik a nevem. A boszorkány épp bemutat a királynőnek. Több tiszteletet adok, miután látom, hogy valami nem alakult épp rendjén a sárkánymesterrel és a kis sárkányával, legalábbis a tekintetekből ezt veszem ki.
– Úrnőm – térdelek le a királynő előtt, majd várom a továbbiakat. – megtiszteltetés, hogy találkozhatunk – teszem hozzá aztán. Tulajdonképpen csak formaságokat követek, bár még mindig azon tűnődök, vajon mit kereshet itt egy sárkánymester a sárkányával. Sárkányok - emlékszem a napra, mikor én is hasonlítani kezdtem rájuk. Nem is érezném helyénvalónak, hogy a mesterük legyek, hiszen olyan, mintha a fajtársuk lennék, bár bennem minden teljesen...emberi, leszámítva a külsőmet, de még a testem is őrzi annak emlékét. Igaz, nem érzek iránta keserű nosztalgiát, inkább csak próbálom elfogadni azt, akivé váltam.
– A küldetést örömmel elvállalom – mondom, majd azon gondolkodva, hogy a boszorkány nem válaszolt a kérdéseimre, próbálok reménykedni, hogy talán a királynő vagy valamelyik tisztviselője választ ad.
– A hölgy említette, hogy Langstone gróf úr öccsének a keresésével bíznának meg. Szabad kérdeznem ,hogy pontosan mivel állunk szemben? Katonákkal? Szörnyekkel? Sárkányokkal vagy csak banditákkal? – felteszem a kérdéseimet, egy jó hadvezérnek és egy jó katonának tudnia kell, mire készüljön. Elgondolkodok ugyanakkor a lehetőségen, hogy talán egy hadsereg többet segíthetne. Penelope neve is megüti a fülemet. Nem tudom, kiről lehet szó, így felteszem a kérdést:
– Penelope? – kérdezem. – Egyike tán a gróf úr családtagjainak? Ő is elveszett volna? – felteszem a kérdést. Nem ismerős a név, bár való igaz, egyetlenegy név vagy arc sem ismerős erről a helyről. Miközben megbeszéljük, mi a teendő, próbálok valami ürügyön tűnődni, hogy válthassak néhány szót a sárkánymesterrel.
– Ha megengedik, váltanék néhány szót a vendégekkel, hátha tudnak valamit. Csak néhány perc az egész – igen, talán ez jó ürügy lehet. Nyomozás – hiszen mi másért is beszélnék az itt megjelentekkel? Mivel néhány gyanakvó tekintet fogadta, így ezt az ürügyet felhasználva próbálok elvegyülni a tömegben, amíg némi időt kérek a felkészülésre, illetve nem ártana elköszönni a katonáimtól sem. Lehet, előbb vagy utóbb hiányozni fog a füttyszó, amit tőlük hallok, miután látnak elhaladni, de talán nekik nem fog hiányozni az a sok bünti, amit kiosztottam. Persze a kíváncsiságomat a sárkánymesterek ügyében nem csak puszta rajongás vezérli, hanem titkon mindig azt remélem, hogy talán tudnak magyarázatot adni arra, miért lettem olyan, amilyen, elvégre a sárkányaikra emlékeztetek, igaz, talán csak helyenként.
Tiffhez és a sárkányához érkezem.
– Bocsánat! Talán nem egy sárkánymesterhez van szerencsém? – mondom, szelíden mosolyogva, persze az ezüst lovagokhoz méltó tartással igyekszem oda lépni. – A nevem Serafina Drakenor. A királynő testőrségébe tartozom, az ezüst lovagok közé. Megtiszteltetés találkozni egy sárkánymesterrel – mondom aztán, bár egyelőre nem hozom fel a gróf eltűnésével kapcsolatos témát, legfeljebb csak akkor, ha nyomást gyakorol rám a boszorkány vagy bárki, akinek köze van az ügyhöz.
– Bizonyára furcsa lehet másképp látni a kis barátait – itt arra gondolok, hogy én magam is sárkányszerű vagyok. – de persze magam sem tudom, miért váltam ilyenné. Egyesek azt mondják, a fényeső tehet róla, viszont hogy hatott rám pont így, nem tudom. Talán a sárkánymesterek tudnak rá magyarázatot? – teszem fel a kérdést, bár valahol a lelkem mélyén sejtem a választ, mégsem hagyhattam ki a lehetőséget, ezért kértem egy gyors kitérőt a megbízóimtól, mielőtt a feladatra térnék. Persze az a boszorkány bizonyára nem fog örülni ennek, de muszáj válaszokat találnom: mind a kardom működésére, mind arra, hogy miért pont ilyenné váltam. Még ha csak fél igazságot is tudok meg, az is közelebb visz az egészhez. Persze nem akarom soká húzni az időt. Csak felteszem a kérdéseimet, aztán el is köszönök, mielőtt lerombolom az eddig felépített hírnevemet.

Lucy először csak értetlenül pislog mikor az egyszarvú hirtelen legelési pozíciót vált, aztán meghallja a beszélgetést. A lány szinte az egész beszélgetés alatt mozdulatlanul áll az unikornis takarásában, bár amikor a boszorkányok szóba kerülnek óvatosan lejjebb hajol és kikukkant az állat alatt. Ez annyira elég is hogy lássa egy sötétkék ruha földig érő alját és a ruha tulajdonosának bokájáig lógó halványkék fürtjeit. Tartva attól, hogy a beszélgetők észreveszik nem sokáig leskelődik, inkább visszahajlik eredeti pozíciójába a mitikus lóféle takarásában.
Mikor a beszélgetőpartnere elmenetelével a kék hajú nő szembefordul velük, hiába nem látja, Lucy szíve gyorsabban kezd dobogni. Amint a nő végleg távozik és az unikornis visszatér a békés legelészéshez Lucy odamegy az állathoz és amennyire tudja átöleli a nyakát.
- Köszönöm szépen Myrin, nélküled lehet bajban lennék most. - mondja.
A ló csak prüszköl egyet, megrázza a füleit aztán finoman arrébb tolja, a lányt.
Elengedvén a az állatot, rohanni kezd vissza a kastélyba, tudja, hogy valami nagyba sikerült belekeverednie és, hogy mindenképp szólnia kell valakinek. De kinek?
Annyira pörögnek a fejében a gondolatok, hogy figyelmetlenségében rosszul lép és eltaknyol, az ernyője amit addig összecsukva a kezében fogott kiesik a kezéből és elgurul.
Miután eltaknyol egy ismerős finom tónusú ráérős női hangot hall.
-Micsoda egy szerencsétlen kétlábú lény vagy te. Persze hogy is lehetnél ügyesebb pusztán két lábon? - amikor felnézel a szürke macska ül előtte.
A lány gyorsan feltápászkodik és végignéz magán, a ruhája rendben van-e, majd leporolja magát, a kezét kicsit felhorzsolta de nem vészes.
- Viszont van két kezem is amivel ki tudom tekerni a nyakadat! - ripakodik rá a szemtelen állatra - De a két szerencsétlen lábammal is átgyalogolhatok rajtad, ha esetleg az jobban tetszene.
A macska a kicsattanás után egyszerűen fogja magát és hátat fordít majd elszalad a folyosón.
- Hülye szőrkucsma… - morogja a lány az orra alatt ahogy összeszedi az ernyőjét majd ismét, ezúttal lassabban elindul.

Nem is kell sokat várnia és máris ráakad valakire, vagy az is lehet, hogy az illető akadt őrá, mindenesetre egyszer csak az egyik saroknál egy meglehetősen érdekes fiatalemberrel találja szembe magát. Az idegen úgy egy fejjel magasabb nála, szőke vállig érő haja, csillogó kék szemei és összességében szép arca van. Emellett egy irtó furcsa kalapja is. Mikor megkérdezi a lánytól honnan szökött be ide, Lucy csak még egyszer végigméri, kifejezetten sokat időzve tekintetével a kalapon, majd rezzenéstelen arccal visszakérdez.
- És te?
- Én nem szöktem be!- válaszol rögtön a fiatalember. - A királynőhöz jöttünk mert ide küldtek, hogy elhozzunk neki valamit.
Lucy már épp újabb megjegyzésre készülne ám egy nő, valamint egy apró sárkányféle is befut. Az állatka, Lucy igen nagy meglepetésére, odarepül hozzá, megnyalja és bemutatkozik neki.
- Szia! Nastya vagyok!
- Szia… ööö… én meg Lucy… - válaszolja a lány, az arcát törölgetve, majd figyeli ahogy az állatka visszatér a gazdájához.
Ekkor észre veszi, hogy a szőke srác, bár próbálja leplezni, nagyon jól mulat a nyalakodós mutatványon.
Némi külső, és talán belső, kommunikáció után a pikkelyes kis lénnyel, a nő is Lucy-hoz fordul.
- Szia! - köszön. - Meg tudnád mondani, merre találjuk a királynőt?
- Engem inkább az érdekel mivel sikerült ekkora zajt csapni? - kérdezi még mindig bosszantóan jó hangulatban srác.
- Üdv. Ami azt illeti… ha tudnám merre van már ott lennék. - feleli a lány, majd a fiatalember kérdésére is is válaszol - Csak… Csak eltaknyoltam. - mondja kissé kelletlenül.
- Értem... De jól vagy, ugye? - kérdezi a nő.
Lucy lenéz lehorzsolt tenyerére, kezdett kicsit kellemetlen lenni de nem vészes, majd a háta mögött összekulcsolja kezeit.
- Teljesen jól.
- Ilyesmi gyakran fordul elő?- kérdezi a fiú, miközben leteszi a kalapokat.
Ezek szerint észrevette…
- Nem... Nem igazán. Most történik meg először, hogy szerény személyemmel, királyi palota padlóját törlöm fel - válaszolja Lucy .
-Ha gondolod meggyógyítom neked. - folytatja a fiú.
A lány a gyógyítási ajánlatra lassan odanyújtja a kezét. Ez a srác a napot is le tudná mosolyogni az égről ha kitennék a tetőre, gondolja és reméli, hogy nem jön majd zavarba, sosem állt jól neki a rózsaszín.
Amint a fiú elengedi a kezét, megbizonyosodva arról, hogy a horzsolások valóban eltűntek, visszacsapja a kezét a háta mögé.
- Mivel úgy tűnik, nem érkezik kíséret és személyzetet se látunk... - mondja a nő ahogy a sárkányhoz fordul - Nastya, keresd meg kérlek a konyhát!
Az említett lelkesen bólogatni kezd. Bele szimatol a levegőbe, majd elindul a gazdája és a lányok álma, pedig egyenesen utána. Az apró lány jobb ötlete nem lévén szintén felzárkózik melléjük. Lucy nem igazán biztos abban milyen módon is próbálják megtalálni a céljukat, de a konyha minden bizonnyal egyenlőt jelent a személyzettel, és talán valami édessel is bár az most abszolúte nem prioritás.
- Ne haragudj Nastya miatt. - szólal meg a hölgy. - Nem szokott így viselkedni. És te hogy-hogy a királynőhöz tartasz?
- Eeeh… semmi baj. Még úgy sem nyalt meg eddig sárkány. - válaszolja Lucy, kezeit még mindig a háta mögött tartva. - Ööh… hogy én? Nekem… Fontos üzenetem van a királynőnek. - böki ki.
Mikor a nő a fiatalembert kérdezi a dekorációról Lucy csak értetlenül pislog, bár az neki is feltűnik hogy enyhén szólva elég sok a kék.
- Mi a bánat az a “kedvenc kék”? - bukik ki belőle.
- Attól tartok nem tévedsz.- mondja a fiú elfulló hangon.
- Mi van? - kérdezi, a lány egyre kevésbé értve hogy mi a baj a sok kékkel, már persze azon kívül, hogy szokatlanul sok van belőle.
Ekkor a folyosón nem más jelenik meg mint a hercegnő, kékben, és a bátyja szintén valamiféle ünnepélyes göncbe préselve. Lucy önkéntelenül elvigyorodik mikor meglátja a testvérét, Lawrence, bár az öltözete szép, arca enyhe zavartól ég. (hupsz egy rím) Kettejük közül mindig is Lucy volt az extrovertált, és fiatal férfinak sokadik alkalommal is nehezére esett feloldódni, bármilyen eseményről is volt szó.
-Mi történt eltévedtél?- kérdezi a hercegnő. - És kik a barátaid?













- Természetesen nem tévedtem el. - válaszolja a picike lány Florence kérdésére - Én olyat nem is tudok. Ők pedig itt, a királynőhöz jöttek. - mondja, majd odamegy alaposabban megnézni milyen fessen is fest a bátyja. Lucy körbejárja Law-t, sőt kicsit meg is bökdösi egy "Ebben talán egy lány is felfigyel rád!" -dal megtoldva, amitől szerencsétlen férfi három teljes árnyalatot vörösödik. Hogy valamivel odébb terelje a figyelmét a sápatag kis rém tevékenykedéséről Lawrence az alapvető illembe menekül.


- Lawrence Linndale vagyok, n-nagyon örvendek! - mutatkozik be a két idegennek. Lucy erre abbahagyja a piszkálást, felkapja a fejét és két hatalmasat pislog.
- Hát én buta vagyok mint egy zsák pillangó! - motyogja, majd ismét addigi kíséretéhez fordul és, bár a sárkány kérdésére már a nevét megmondta, megejt egy nagyságrendekkel szabályosabb bemutatkozást. - Most pedig... - mondja kissé pirulva, saját figyelmetlensége miatt. - Valaki mondja meg mi a szottyos marharépáért kék minden és mindenki?
- Üdvözletem. Tiffany Roseblade vagyok, örvendek a szerencsének. Ő itt Merlin és az apróság pedig Nastya. - mutatkozik be a nő is, a kis sárkány pedig vidáman integet. - Valóban, a királynőt keressük. A kék színre kitérve pedig... Az államunk vezetőjének ez a kedvenc színe. Vagyis majdnem... Ő jutott eszünkbe... Említették, hogy különleges alkalom van itt a palotában... Azt latolgattuk, mekkora lehet az esély arra, hogy az ő tiszteletére van ez a díszítés…

-Valóban nem? Akkor nagyon ügyes lány lehetsz. Én évekig el tudtam tévedni a belső folyósókon. Tíz éves koromig biztos voltam benne hogy a falak itt képesek maguktól mozogni.- viccelődik a hercegnő. Majd közelebb lép és megfogja a másik lány vállát.
- Hát... Mind mások vagyunk Florence. - mondja a kisebb lány miközben finoman megpróbálja lesöpörni a hercegnő kezét a válláról.

- Merlin Lloyd-Rosblade vagyok, felség. Nagy megtiszteltetés találkozni a hercegnővel. - mutatja be magát külön szőke “lovag”.
-És ha nem én lennék a hercegnő?
-Az nem lehetséges. - feleli a fiú.- Túl szép vagy ahhoz, hogy ne te legyél.
A hercegnő erre enyhén elpirul, majd megválaszolja inkább a hölgy, Tiffany, kérdését.
- A nagymama ma este vendégül látja Mr. Shillert ezért ilyen a dekoráció. Még nekem is kékbe kellet öltöznöm. - mutat a ruhájára.
- Értem. Nos akkor... ne várassuk meg Őfelségét és Richardot. Merre találjuk őket? - feleli amaz.

Lucy látványosan forgatni kezdi a szemét mikor a, mint kiderült Merlin nevezetű, fiú elkezdi csapni a szelet a hercegnőnek, és minden továbbitól csupán a bátyja jelenléte tartja vissza. Hát persze, hogy nem lehetett csak simán kedves... A hercegnő meg élvezi...!
Észreveszi ahogy Miss Tiffany végignéz magán és ő is így tesz. Elég gyorsan rájön hogy nem fest éppen túl ünnepélyesen de hát mit lehet már tenni? Körülnéz kiszúr egy vázát, odatipeg majd a bátyja, és valószínűleg mindenki más, rosszalló pillantásától kísérve kihalászik belőle egy megfelelőnek tűnő virágot. A szerencsétlen növény szárának fölös részéttől megszabadulva az apró lány a füle mögé tűzi a szerzeményét és mintha mi sem történt volna a többiekre néz.
- Mehetünk.

- Felség... tudja esetleg milyen apropóval hívta ide a királynő Mr. Schillert? A mi elutazásunk elég váratlan volt és mikor még beszéltem vele nem tudtam ilyesfajta meghívásról… - kérdezi Miss Tiffany.
- A nagymama nagy rajongója a bolondságainak.- feleli a hercegnő, aztán a nem túl ünnepéjjes lányra néz. - Általában elzavarnálak átöltözni, de a nagymama valószínűleg eltekint ettől, és már így is késésben vagyunk, úgyhogy menjünk. - mondja.



Lucy csendben levonja magában a következtetést miszerint; a királynő mérföldekkel kellemesebb személy lehet az unokájánál, majd igen könnyen elfogadva a tényt, miszerint valószínű negatív látványosság lesz belőle a eseményen, ő is inkább indulna már.
- Igazából nekem van egy ötletem.
Merlin kijelentésétől valahogy egy kicsit kellemetlen érzése lesz, de a fiú tiltakozási időt sem hagyva előtte terem és ünnepi csokorrá varázsolja a ruháit. Pontosabban nem egészen, de Lucy számára belülről nagyjából hasonló érzés. Nem mintha nem lenne szép a ruha, nem mintha nem tetszene neki, sőt nagyon is illik hozzá. Csak ne sütne a srácból az a tipikus kamaszfiús hátsó szándék! Idegenhez mérten túl aranyos, na meg ahogy a hercegnőt bámulja... jóságos ég... Ennél már csak akkor tudna nyilvánvalóbb lenni ha a homlokára is írná.

Lawrence szeme kikerekedik a szemüvege mögött, és ha lehet kicsit még idegesebbé válik.
- Öm... Nagyon szépen köszönjük, a fiatalúr segítségét. - mondja majd finoman oldalba böki a húgát, aki időközben úgy fest bátyjáéhoz igazította az arcszínét.

Lucy lassan pislog egyet, azután tökéletesen természetes, angyali mosollyal és mérsékelten csillogó szemekkel ő is köszönetet mond Merlinnek. Amint azonban elindulnak és senki más nem figyel egy félreérthetetlenül szúrós pillantást lő a srác felé.

- Most, hogy mindenki elkészült, ejtsük meg azt a találkozót. Felség, kérem mutassa az utat. – mondja Miss Tiffany.
Kis sárkánya közben szinte irigykedve nézi a virágokat.
- Nastya, vagy kalap, vagy virág. A kettő együtt nem megy…
Kicsit csalódottan veszi tudomásul az elhangzottakat.

Florence vezetésével a csipet csapat gond nélkül megtalálja a Kék szobát ahol mostanra nem annyira meglepően Mr. Schiller várja őket. De nem csak ő. Rajta kívül három fiatal nő, a báró és a Királynő is jelen van. Utóbbi nagy mosollyal fordul az újonnan érkezettek felé.
-Flora végre! - Florence, ahogy meglátja rögtön egy nagyon elegáns pukkedlivel köszönti.
-Ő az unokám Florence, Swellingmore trónörököse. A fiatalember pedig az új udvari tanítónk. Mi is a neved fiam? - kérdezi Law-ra nézve. - A többiek pedig… - itt a báróra néz, aki morcosan válaszol is.
-Hívatlan vendégek...
-Vagy úgy.- szakítja félbe a királynő.- Akkor mutatkozzatok be aztán csatlakozatok, van itt bőven elég étel mindenkinek. Még így is hatalmas pazarlás ez az egész.


A Kék szobáról mindkét testvér benyomása nagyon hasonló, ám míg Law "Ez valóban kék..." - ként jellemzi gondolataiban Lucy inkább "Ezt a helyet lehányta egy kékekből álló szivárvány!" - ként.

- Örvendek a találkozásnak! Adelin Amoor vagyok Dragonfly Valley-ből, Richivel érkeztem. - lép a társasághoz az egyik fiatal hölgy a háromból, akik már bent voltak.

Law illendően meghajol, majd mikor a királynő próbálja bemutatni udvariasan kisegíti.
- Linndale felség. Lawrence Linndale. - mondja, azzal a többiek felé is tisztelettudóan meghajol.

Lucy, aki időközben elfogadta, hogy egy élő csokor ként tölti az ünnepséget, érdeklődve néz körbe. Azt leszámítva, hogy minden és mindenki nagyon kék a dekoráció és az ünnepély résztvevőinek öltözéke is nagyon szép. Ezt mindig is szerette a hasonló eseményeken, az hogy a dekoráció mennyivel élettel telibbé tehet egy szép, de máskülönben kissé sivár báltermet, hogy a csú... mármint esztétikailag kevésbé szerencsés emberek is képesek kellemesebb látszatot kelteni a megfelelő ruhában. Egészen elképesztő. A királynőt látva egy pillanatra elgondolkodik, vajon Flo honnan örökölte azt a kellemetlen stílusát? Több ideje nem is nagyon van mivel máris a bemutatkozásra kerül a sor. Még hogy hívatlan vendégek?! Habár... igazából a megállapítás nem is olyan pontatlan... De mi az, hogy rá is vonatkozik?! Csak nem felejtette el a bátyám, már megint, bejelenti a munkaadójának, hogy engem is hoz? De valószínű így volt. Amennyit a minden más részletre figyelt ez nem is lepte meg, nem az ő hibája volt, hogy olyan természetesnek érezte a lány jelenlétét, azt gondolta másoknak is evidens a létezése.
- A nevem Lucy Lilianne Linndale, és a tanár úr húga vagyok. - mondja udvariasan, tankönyvi tökéletességűt pukedlizve mellé - Hatalmas öröm és megtiszteltetés számomra, hogy az ön és vendégeinek köreiben jelengetek meg felség. - bár a jelenet nem is igazán a királynőnek szól, annál inkább a mellette álló meglehetősen ellenszenves férfinak. Bármit sértőt is akart még ránk mondani, gondolja Lucy, remélem a torkán akad.
A hozzájuk lépő fiatal, szőke nőben még azelőtt felismeri saját példaképét, hogy az bemutatkozna. Egyszerű de elegáns, nem is várna kevesebbet az ember... Így élőben még szimpatikusabb mint a képeken, gondolja. Majd, hogy ne bámulja meg a nőt túlságosan ismét körülpillant.

Miután Lucy bemutatkozik a királynő jó erősen belecsíp az arcába.
-Milyen bűbályos teremtés vagy. És nagyon szép ez a ruha. Habár Mr. Shiller talán nem elégedett a színével.

Közben folytatódik a bemutatkozás.
- Üdvözletem. Tiffany Roseblade vagyok, Dragonfly Valleyból. - mutatkozik be Miss Tiffany. - Richard Shiller társa. Ő itt Merlin és Nastya.
Kis sárkány meg van illetődve a sok embertől, sok ingertől, így a gazdája vállán ücsörög megszeppenve.
- Felség, egy ajándékot küldtek Önnek, én csak a szállítója vagyok. Szeretném átadni. - emelei meg kissé a dobozt.

-Merlin Lloyd-Roseblade vagyok Fellség! - mutatja be magát a szőke
Miután a királynő elengedi Lucy pofazsákját oldalra néz és Tiff bemutatásának hálla észreveszi Nastyát.
-Egy sárkány lenne?- kérdezi.- Ezek szerint sárkány mester vagy. - A hangjában most először csendül egy kis szigorúság, de szinte azonnal el is tűnik . - Milyen ennivaló jószág!
-Ajándékot? Ki küldte?- kérdezi és kíváncsian közelebb lép Miss Tiffanyhoz.

- Igen és igen. - válaszol a nő. Majd az ajándékra vonatkozó kérdésre is felel. - Egy lány a piacról. Nem mindennapi teremtés. Bőre sötét, haja világos. A nevét sajnos nem tudom, de azt kérte, adjam oda Önnek ezt a különleges küldeményt a különleges nap alkalmából. Nem hoztam volna el, ha veszélyesnek tartanám Önre nézve. Remélem elég a szavahihetőségemnek, hogy, Richard köréhez tartozunk.
- Valóban jóideje ismerjük, hogy tudjuk, biztos nem akarna rosszat. - szól hozzá Amoor kisasszony is.

- Köszönöm felség… - motyogja Lucy miután a királynő elereszti. Merlin felé pedig, akit szemmel láthatóan szórakoztat a dolog, küld egy szúrós pillantást.
Az arcát dörzsölgetve óvatosan a bátya mögé, aki mintha alig láthatóan elmosolyodott volna, húzódik. Csak a biztonság kedvéért, hátha más is bűbájosnak találná tartani. Innen hallgatja csendben a kibontakozó beszélgetést.
Nagyon remélem, hogy az a lány nem vágta át őket, gondolja, nem valószínű, de akár ahhoz a beszélgetéshez is köze lehet…
Tényleg, a beszélgetés a kertben! Hülye fogadás! Majdnem kiment miatta a fejéből valami fontos. Fontos hát. De… kinek szóljon?
Jobb ötlete nem lévén óvatosan a hercegnő mellé tipeg, megböki és megpróbálja pár lépéssel hátrébb húzni a többiektől.
- Tudom, hogy nem alkalmas de… meg kéne hallgatnod. - suttogja.


(A mesélőire adott válasz pedig:)

Na ezt se lenne egy bonyolult akció elrabolni… Még jó, hogy senkinek nem állt szándékában. Vagy talán mégis?
- Ne akadj ki! De… A helyzet az, hogy… valószínűleg hatalmas baj van készülőben. Kérlek szépen figyelj mert nem szeretném másodjára is elmondani. - Feltűnő is lenne a túl sok sutyorgás. - Tehát… Miután kakadtam rád és leléptem kimentem a kertbe. Ott hallottam egy beszélgetést két boszorkány között, miszerint valaki más a rendjükből áruló lehet. Komolyan beszélek, méterekre álltam tőlük csak az egyszarvú elrejtett. Muszáj lenne figyelmeztetnünk a nagyid… akarom mondani a királynőt.

Tiff

Meglep kicsit, hogy a királynőt ilyen könnyen meggyőztük. Örültem neki, megkönnyítette a dolgom, de… Azért lehetne óvatosabb. Megnyugtat? Nem is tudom, hogy ez-e rá a jó szó, hogy van itt egy nemes, aki képviseli a józan észt. Nekünk csak jó, hogy nem sikerül kiviteleznie, de azért jó, hogy van. Már ha a királynő oldalán van… Na mindegy…
Még át sem vehette a királynő a kalapot, mikor újabb emberek jöttek. Legalábbis… azt hiszem, azok… Egy pillanatig értetlenül pislogtam, ahogy megláttam az egyenruhás sárkány nőt. Ki vagy mi ő? Nastya is furcsán méregette. Fajtársak? Mágia hatott rá? Mi folyik ebben az országban?

A párbeszéd is igen érdekes. Szóval Penelope sem tudta, hogy itt lesz a díszes társaság, hanem valami feladatot kapott… Érdekes… Vajon még hányan fognak felbukkanni ezen az eseményen? Mondjuk, ha többen lennénk, kevesebb élelem menne kárba, aminek Őfelsége örülne…

Figyelmesen hallgatom a sárkány hölgyet. Fiatal vagy kezdő… Kicsit túlbuzgó, de annyi baj legyen vele. Eléggé méreget engem. Vagyis minket. Hm… Egyébként… Biztos, hogy erről az akármilyen küldetésről pont egy idegeneknek szánt banketten kéne beszélgetniük? Nem túl… bizalmas információ ez? Engem mondjuk nem érdekel, amíg nem érint. De mégis… Milyen uralkodás ez? Ha tippelnem kéne, őfelsége sem ezt akarja… Amennyire eddig megismertem szerintem mindjárt kiakad, hogy nem hagyják valami baromságot játszani Richarddal…

A sárkány hölgy úgy dönt, hogy túlbuzgul és hozzám lép. Akkor később kalapozunk. Azért még vetek egy pillantást a királynőre. Ha úgymond jóvá hagyja, akkor a nőhöz fordulok. Figyelmesen hallgatom, majd én is bemutatkozom.
- Üdvözlöm! Tiffany Roseblade vagyok Dragonfly Valleyból. Vállalkozó és sárkány mester igen. Örvendek a szerencsének! – biccentek felé.
Kicsit furcsán fogalmaz, de elnézhető neki, elvégre nem ismer. Meglep a kérdése. Hogy a Fényesőnek ilyen hatása is volt? Elképesztő. Kicsit rosszul érzem magam, amiért nem tudok neki segíteni.
- Sajnálom, de nem tudom. Nem hallottam még az Önéhez hasonló esetről. Lehetségesnek tartom, hogy a Fényeső tehetett róla, de… a hogyanja ismeretlen számomra. Talán más sárkány mester tud Önnek segíteni, vagy…
Vajon kedvenc örökbefogadott fiam tudhat erről valamit?
- Merlin, tudnál jönni egy kicsit?
Ha tud, akkor röviden beavatom a kérdésbe, aztán várom a válaszát. Nastya mindvégig érdeklődően figyel. Kicsit mintha tartana a nőtől, de a kíváncsisága erősebb.

Molly

Szerencsére a királynő bizalmat szavazott Tiffnek. Mollyt is érdekelte, mi lehet ez a kalap dolog. Azonban egyelőre nem derült ki, hisz újabb személyek érkeztek. Csak pislogott, ahogy meglátta a sárkány nőt. ~ Oké… Mi folyik itt? ~ Rövidesen kapott egy kis magyarázatot, de messze nem eleget. Elhúzta a száját. Kelletlenül sóhajtott. Valóban feladata van Pennynek… és még meg is próbált szökni, amíg Tiffék elvonták a figyelmét… Szomorú volt.
- Bárcsak ne ilyen körülmények között taliztunk volna újra… - motyogja.
Penny esetleg le is tudja olvasni a szájáról. Ha mégsem, láthatja, ha arra néz, hogy Pascal vígasztalóan veregeti a szárnyával a feltaláló vállát.

Molly igyekezett összeszedni magát és nem erre gondolni. Kötelességek. Mert mindenkinek van olyanja. A banketten eleve nem sok kedve volt részt venni, most még egy nyomozásba is belecsöppentek. A lovaghölgy épp Tiffel beszél, a vele érkezett kis lány és a hercegnő is beszélgetnek. Adeline elvan. Molly számára is egyre csábítóbb gondolattá vált, hogy kilógjon. Hogy visszatérjen a műhelyébe. ~ Ha Penny is ellóghat, végül is… én is… Eddig nem pártoltam az ötletet, de… Ennyi esemény közepette senkinek sem tűnne fel, ha nem lennék itt. Megjegyzés magamnak… alkotnom kell egy helyettesítő robotot… ~ Sóvárogva néz az ajtó felé. Pascal egyetért vele, de azért a fejét is csóválja. Talán valami olyasmi járhat a fejében, hogy zsák és a foltja? Ki tudja… Ki tudja…

Bizonyára megleptem a sárkánymestert a kérdésemmel, és talán udvariatlanra is sikeredett kissé a hirtelen bemutatkozás, de tudni akartam a választ már évek óta. Persze közben mintha olyan érzésem lenne, hogy valaki figyel, valaki, aki szánalmasnak tartja a viselkedésemet, de lehet, hogy csak én érzem magam furán. Katona vagyok, nem udvarhölgy.

– Értem, sajnálom, azért köszönöm, nagyon kedves – válaszolom a sárkánymesternek, mikor az bemutatkozik. Mit is mondott? Vállalkozó? Mi a fenében vállalkozhatnak? Na, sebaj, erről már inkább nem kérdezem. A kis sárkányán mintha félelmet és kíváncsiságot látnék egyaránt.

– Semmi baj – mondom neki, mosolyogva. – tudom, fura szerzet lehetek, de ne aggódj! Te maradsz az első a népszerűségi listán, nyugi – teszem hozzá aztán. Az én viselkedésem túlságosan is...emberi egy igazi sárkányéhoz képest. Én nem fogok cukin arcon nyalogatni mindenkit, fura is lenne, meg is vonnának tőlem mindent. Különben is én ember voltam, mielőtt átváltoztam volna. A sárkánymester aztán a fogadott fiához szól. Merlin? Ki az a Merlin? Kissé meglep, hogy bevon még valakit, de nem bánom, ha segítenek vele. Egyszerűen csak az jár a fejemben, hogy ha már ide bejuttattak, akkor talán szerezhetek némi információt is. Egyelőre elmarad a büntetés, de ki tudja, meddig .Az is lehet, hogy az a boszorkány fog elővenni, de egy dologra valóban nem gondoltam. A királynő tényleg nyíltan beszélte meg velem a feladat részleteit, én pedig bele sem gondoltam. Rengeteg itt a vendég. Akkor miért beszéltünk nyíltan fontos küldetésekről? Vagy mindez szándékos? Aligha ismertem még személyesen a királynőt, szóval nem tudom, mire véljem mindezt, de sokkal jobban érdekelnek most a válaszok, amiket talán megkaphatok, vagy mégsem. Bevallom, nem tudom, de minden lehetőséget megragadok, főleg, hogy talán már holnap elküldenek az eltűnt uraság után. A kelleténél több időt fog ez igénybe venni talán, de a feletteseim majd rendbe teszik a dolgot, ha úgy van.

Merlin jön, hogy segítsen, amint azt a sárkánymester kérte. Igazán furcsa egy fickó. Meresztgeti a fülét a nők felé, bár engem még nem talált meg magának, és ami azt illeti, nem is bánom. Eszembe is jut egy-két udvariatlan katonám, akiket csúnyán megbüntettem azért, mert mert a kezük a hátsó felemre tévedt. Persze a külsőm miatt nem bukik rám minden férfi, és ez talán így a legjobb. Megkérdezi aztán, hogy mi változott még.
– Nos – kezdem. – a kardom, amit találtam valahol, szokatlan erővel bír. Kék a lángja, és elég veszedelmes fegyver tud lenni, de annak a működése még nagyobb rejtély, mint az én külsőm.
Furcsa hallanom azt is, hogy a külsőm visszafordításáról beszél. Kicsit elmosolyodok, aztán nagyot nyelek.
– Tudom, fura lehet, de én jól érzem magam a bőrömben – mondom. – nem akarok visszaváltozni. Így szeretem magam, csak...szeretném megérteni, hogy egész pontosan mi történt – mindig örömmel felvállaltam, hogy tetszik, ahogy kinézek. Fura lehet, de a lelkem mélyén mindig is rajongtam a sárkányokért, és az, hogy rájuk hasonlítok, sokszor inkább tűnt áldásnak, mintsem átoknak. Persze néztek már rám furán vagy csúnyán miatta, de nem érdekel. Büszke ezüst lovag vagyok, némi gúnyolódás nem fog a földbe döngölni. Az azonban már érdekesebb lehet, hogy mit tudhat Merlin a kardról.
– Mit gondolsz, miféle fegyver lehet ez? – kérdezem, ahogy az övemre csatolt kardra tekintek. Nem húzom ki a hüvelyéből, elvégre az őrség morcosan reagálna, ahogy bizonyára a királynő vagy a nemesek is. – Miért lehet kék a lángja vajon? Egyáltalán honnan származhat? Egy csata során találtam, szinte sorsszerűen, mintha csak nekem szánták volna – magyarázom.
Meglep aztán, hogy a királynő elindul a helyéről. Először azt hittem, le fog hordani, de nem. Az ajándéka jobban érdekli. Furán viselkedik, de a híréből ítélve meglehetősen kompetens uralkodó lehet, csak szereti a kis csecsebecséket. Én magam is örülök nőként a csinos ruháknak, ezt nem tagadhatom, de a királynő rajongása már-már gyermekinek tűnik. Nagyon tetszik neki a kalap, amit kapott, én magam pedig nem tudom, mit reagáljak erre, csak próbálom meghúzni magam, nehogy rosszat mondjak vagy tegyek. Inkább csak várom kíváncsian Merlin válaszait, miközben mintha enyhe szomjúság kezdene gyötörni. Nem hittem volna, hogy a sok tea után megint szárazság érzése kerít hatalmába.

Lucy:

- De láttam. Bár sajnos csak az egyikből… Sötétkék ruhája volt és elképesztően hosszú világoskék haja. - válaszolja a hercegnő kérdésére, majd amint az újonnan érkezett társaságra téved a pillantása. - És… és éppen most jött be! - teszi hozzá megpillantva köztük a korábban látott nőt. Noha nem sokat volt esélye megfigyelni belőle korábban… De igen, biztosan ő az. A haj és a ruha anyaga is stimmel, ráadásul pont egy fogadás is szóba kerül. Ezek szerint pont ez.

Florence reakcióján először kissé meglepődik, de egy szó nélkül hagyja magát az asztal felé kormányozni. Miért nem tetszik nekem az a mosoly?

- Köszönöm… - fogadja el a süteményt, de egy másodperccel utána majdnem el is ejti a tányért.
Már elnézést?!
Bár a királynő és Florence hallhatatlan információ cseréjét látva azonnal kitisztul előtte a helyzet, ez nem akadályozza meg, hogy hirtelen az arcába szökjön - amennyire érzi még talán az lábfejéből is - a vér. Rendben… Mégsem annyira buta… Elismerésem. De, hogy ilyen elterelést! Miért pont ezt kellett kitalálni?! És az előkelőségek még csodálkoznak, hogy állandóan meg akarják merényelni őket…
- Értékelem ezt a… csodás diszkréciódat Florence… - motyogja, égő arccal. Remélem pont ugyanilyen diszkréten szúrnak majd hátba egy szép napon. - De tényleg… Nagyon sokat jelent.

Némán - és továbbra is vörösen - figyeli, ahogy az ominózus kalap előkerül a dobozából, majd pedig fel uralkodói tulajdonosa fejére. Katasztrófa, jut eszébe elsőre, egy nagyon szép és esztétikus katasztrófa… Mivel azonban kimondani már kevésbé akarja, “segítségül hívja” a még mindig a kezében lévő tányéron pislogó kék sütit - ami végül is tényleg finomnak bizonyul - és csak édesen elmosolyodik.

A Nagy bejelentés hatására majdnem félrenyel.
Hogy mi van?! Ő? Azzal a lánnyal? Ki tudja meddig összezárva egy léghajón? Pedig már pont azt tervezte, hogy ma jött be először és utoljára a bátyjával munkába. Legalább is amíg a hercegnőt tanítja.
Ugyan ügyel rá, hogy ne látszódjon rajta - bár igazából csak arcvonási számítottak, mert így is lepipált volna egy paradicsomot színileg -, de most aztán végképp fel akar robbanni.

A sárkány-ember teljesen rendben volt, a megmentősdi is, abban ő és a testvére aligha kell majd részt vállaljanak, a világ körüli kacskaringózás meg… Hát kb eddigi élete felében úgyis azt csinálta. Na de a hercegnő a fedélzeten mégis kicsit sok. Pláne akkor ha jól téved és az ajándék az összes többi vendégre és ezáltal a szépséges, szőke lovatlan lovagra is vonatkozik.
Jóságos ég! Nem akarom azt nézni, ahogy Flo-nak csapja a szelet az a tökfej!
A másik oldalról nézve viszont…
A társaság többi tagja, mind érdekes és fontos emberek, arról nem is beszélve, hogy az egyikük évek óta a példaképe volt. Az utazás valószínűleg lehetőséget adott volna rá, hogy ne csak testközelből lássa, de esetleg beszélgessen is vele. Sőt! Ha elég szépen néz és jókat mond még talán a segédje is lehet. Vagy valami olyasmi…
Igen… ez határozottan olyan célnak tűnt amiért akár a hercegnőt is képes lett volna hosszútávon, folyamatosan elviselni. Éééés… végső soron annyira rémes ő sem volt… Bár határozottan idegesítő és 60% volt rá - minimum! - az esély, hogy egyszer beüt neki az a nagy kupacnyi kalandregény, ettől függetlenül nem lett volna okos dolog átsiklani a tény felett, hogy mint egy ország trónörökösének külföldön is, neve értéke és jelentősége van.
Kicsit csúnyábban mondva Florence egy élő VIP belépő.

Lawrence:

A fiatal férfi szépen lassan úrrá lesz a zavarán. Nem számított persze ilyen… különleges társaságra, de még mindig kellemsebbnek találja ezt, mint mondjuk az iránta szokatlan mértékben érdeklődő csoportját. Biztos, hogy AZT sohasem lesz képes kiverni a fejéből. Pedig az az eset legalább három hónapja történt…

A hirtelen felröppenő pletyka hallatán csupán halványan elmosolyodik és megcsóválja a fejét. Nem ez volt az első alkalom, hogy az ő hóbortos hugocskája érdeklődést mutatott volna egy nemesfiú iránt. Persze nem fordult elő túl gyakran, de azért nem is példátlan dolog. Ott volt például egészen régen az az eset az egyik első munkaadójának, a harmadik fiával… Oh, hogy milyen kis aranyosak is voltak…

- Egészen… egyedi darabnak tűnik. Igazán illik önhöz. - mondja miután a királynő visszatér és előcsomagolja, majd felteszi a valóban nem mindennapi kalapot.

A léghajóút hírére elereszt egy halk sóhajt. Hát akkor irány ismét a világ… Végső soron talán meg is könnyíti majd a munkáját. hiszen mennyivel egyszerűbb megmutatni a dolgokat ha helyben vannak mint pusztán beszélni róluk. Talán a hercegnő is jobb viszonyban lesz majd néhány termen kívüli órával.
- A magam és a húgom nevében is köszönöm a megtiszteltetést felség. Természetesen az út során is igyekszem majd maradéktalanul teljesíteni a kötelzettségeimet.

(OOC: Még az előző mesélőire, mert úgy beszéltem meg Ravival, hogy innen csatlakozom fel a szálra.)

- Na de Beth. - Gondosan megnyomom a királynő nevének minden etikettet sértő becézését - Mindenki annyi éves, amennyinek érzi magát. Különben is, a tapasztalat az én szememben soha nem kizáró tényező. Egy kékségnél pláne nem, az ilyenfajta heves tapasztalatcseréket nagyon szeretem.
A bárót módszeresen ignorálom és boldogan konstatálom, hogy ezzel Beth is így van. Nem értem, hogy miért kell ennyire karótnyeltnek lenni. Ha én papírrepülőzhetek a város sorsát eldöntőm meetingjeimen, akkor ő is flörtölhet a legszexibb emberrel az országban. Pfff, furcsák ezek a kultúrális különbségek. Kell ide egy Shiller kirendeltség. Ezt megjegyzem. Egy nagy, kék épület. A báró ablaka felöli részre, egyenesen a palotával szemben, pontosan 69 centivel magasabb, mint a báró emelete. Ahogy bevezetnek minket a terembe, rögtön megakad a szemem a SOK kaján. Éhenhalok.
- A desszerttel egész biztos, hogy elégedett leszek. - feleltem egyenesen a királynőnek és a szavaimból nem lehet megállapítani, hogy a tortára vagy pedig valami másra értettem - Farkas éhes vagyok, bocsánat.
Az illedelmességtől teljesen távol álló módon, bocsánatkérő nézést imitálva ki is vonom magam a további okító beszélgetésekből. Komolyan, eddig itt mindenki unalmas a királynőn kívül. Hogy a francba bírja ezt?
A legközelebbi tortához rohanok és felcserélem azt az egyik üres tányérral (gondosan ügyelve arra, hogy ne az enyémmel tegyem, ha megtalálom a báró helyét, akkor oda ülök és azzal). Már épp hozzá látnék az egyedüli elfogyasztásához, mikor meglátom az énekesmadarakat. Ó, szóval innét jött a dallam! Azon nyomban felkelek és odarohanok a madarakhoz, kezemben a tortával. Törökülésben helyet foglalok előttük.
- Nekem is van ám egy repülő mókusom. Sokkal menőbb mint ti és technikailag nem az enyém, de Mollynak erről nem kell tudnia.
Mondom, miközben beletömöm a tortát a számba.
- Jajj de udvariatlan vagyok, kértek?
Ezt követően hosszasan mesélni kezdtem nekik Pacalról és a csodálatos barátságomról vele. Ha valaki bármi okból oda akart volna hívni a többiekhez, leintem, hogy fontosabb dolgom van. Hosszasan ecseteltem a királynő mellett két egyedüli értelmes helyinek, hogy miért kéne torony alakú ketrecben élniük inkább és, hogy ennyi éneklés után kijárna nekik egy léghajó, majd ott is hagytam nekik a névjegykártyámat ha esetleg úgy döntenének, hogy a Shiller Airlinestól vásárolnak egyet. Ahogy elfogyott a torta, úgy fogyott el az érdeklődésem is a furcsán jó hangú hörcsögök irányába. Ilyen az élet. Amúgy és érzékelni kezdtem, hogy egyre többen vagyunk a teremben és már hiányzott, hogy mások osztatlan figyelmét követeljem ki, így lenyaltam az ujjaimról a tortát és elindultam visszafelé.
Hangosan megköszörültem a torkomat és széttárt karokkal, az aktuális beszélgetést félbeszakítva magabiztosan indultam meg a társaság felé..
- Hölgyeim és uraim, visszatért az első és egyetlen Richard Shill...
Ahogy haladtam, a szemem sarkából észrevettem valakit az ajtóban. Valakit, akit rég nem láttam már. Belém fojtotta a szót. A magabiztos lépteim után hirtelen a földbe gyökerezett a lábam és megálltam nagyjából a terem közepén, tekintetemmel csak Pennyt figyelve, de a korábbi bemutatkozásommal valószínűleg mindenki figyelmét magamra vonva. Mert NAGYON hangos voltam.