2. évad, 4. fejezet - Az Orvud körzet és azon túl

- Igen emlékszem. - felelek fogcsikorgatva. Bennem is van feszültség, de jó eséllyel teljesen más okból, mint a többiekben. Azzal, hogy gyakorlatilag blokkolva lettem szinte mindenféle harcból, és legfőképp attól, hogy kiegyenlítsem a tartozásomat…számomra az egész csata okafogyottá vált. Immáron effektíve nincs más dolgom, mint hogy élve kijussak innen. Utána meglátom, hogy mi legyen a következő lépés. Jó eséllyel azt kell majd eldöntenem, hogy hagyom-e magamat visszazárni egy csinos kis cellába. Viszont bölcsebb lesz megvárni, hogy a Hadnagy mit mond, ha mond valamit. Ahogy az ujjaim a pengék markolatára siklanak átfut bennem gondolat, hogy vajon egy vágás is elég-e ahhoz, hogy vészhelyzetben előhívjam Raze-t vagy pedig súlyosabb sérülésre van szükség. Ha egy vágás is elég…akkor zöld utam van bármikor elegánsan távozni ha úgy döntök…

Lena hirtelen ölelése teljesen váratlanul él. Nem igazán tudok mit kezdeni vele, és le is blokkolok egy pár másodpercre. Éppen csak annyira jut időm, hogy sután viszonozni tudjam, mielőtt a lány elengedne. Ha valakinek, akkor Lena-nak sose akarnék fájdalmat okozni, ugyanakkor nem vagyok hajlandó lemondani a bosszúról sem. Tartom az adott szavamat, és nem fogom megölni a szarrágó testvérét, de amint alkalmam lesz rá teszek róla, hogy a jó öreg Josh olyasmit kapjon tőlem, ami mindennap emlékeztetni fogja rá, hogy miért is nem volt bölcs döntés újat húznia velem vagy inkább velünk, h Raze-t is beleszámolom.

- Kösz. Máris megnyugodtam. - reagálok cinikus hangon Kami szavaira. ~ Azért valahol egészen elbűvölő, amikor mások azt hiszik, hogy rászorulok a védelmükre vagy a segítségükre. Ezt Nori egész biztosan nem bírta volna ki nevetés nélkül. - gondolom magamban, miközben a helyemre indulok. A fél gondolat, fél-emlék akaratomon kívül is apró mosolyt csal az arcomra, és ismételten, immár sokadszorra eltűnődöm rajta, hogy Nori vajon merre járhat, mit csinálhat. Azt hiszem sokkal nyugodtabb lennék ha itt állna mellettem. Bár sokat nem tenne hozzá a harchoz ebből a pozícióból. Ő is, és Én is a közelharcban vagyunk erősek, és sosem volt különösebb érzékünk a lőfegyverekhez.

Szó nélkül foglalom el a helyemet, és nem is szólok senkihez vagy nézek bárkire. Szimplán leemelem a puskát a vállamról, és viszonylag jó fedezékből célra tartok. Nem vagyok túl válogatós, és mivel nem vagyok egy mesterlövész sem szimplán célba veszem a legelső embert, akiről úgy gondolom, hogy biztosan eltalálom. Nem célzok specifikusan egyetlen testrészre sem, egyáltalán nem biztos, hogy azokat eltalálnám, hanem szimplán a legnagyobb adódó testfelületre a felsőtestre irányítom a puskámat. Ha meghal, akkor végső soron teljesen mindegy, hogy kötél vagy golyó által teszi ezt. A golyó még talán egy fokkal kíméletesebb is…katonához illő ha jól emlékszem. Ha meg nem hal meg, a sorsa, akkor sem rajtam múlik.

Amint meghallom az első lövést, én is azonnal meghúzom a ravaszt. Nem sokkal később már vérszag járja át az orromat, és érzem, hogy ez bizony felébresztette Raze-t is. Ismét hallom a fejemben a halk suttogást, és a szememből áradó szúró nézésből ítélve valószínűleg annak a színe is elkezdett elváltozni. Ugyanazt teszem hát, mint nem sokkal korábban a hadnaggyal szemben. Lehúzódom a fedezékbe, összeszorítom az ajkaimat, görcsösen szorítom a puskámat, és megfeszítem a izmaimat, hogy minél kevésbé tudjak mozogni…vagy hozzáférni a pengékhez…de közben érzem, ahogy a szemeim kipattannak, és a két vörös írisz mereven a pengéimre szegeződik, miközben Én minden porcikámmal küzdök a rám törő inger ellen. Ha minden igaz a rohamnak nemsokára el kell múlnia, de addig sem fogok fel túl sok mindent abból, ami körülöttem történik.

kylenorthon Raze Kami Bratti Pandora

(OOC: A billlentyűzetem megkérdőjelezhető állapota miatt elnézést kérek, ha valahol sikerül betűket kihagynom - igyekeztem átnézni, de így is maradhatott hiba)

Ahogy Kami nekicsapódik Lenának, és mindketten nagyot csattannak a földön, egy pillanatra nem érez semmit az ereiben száguldó adrenalintól. Aztán enyhe, szúrós fájdalom hasít a válla és a lapockája környékébe. Szerencsére nem vészes a helyzet, ügyes volt - a golyó épphogy súrolta, feltépte a ruhája vállát, és okoz némi fájdalmat, de lehet vele harcolni, még közelharcban is. Lena ellenben, talán a becsapódás okozta sokkot leszámítva teljesen sértetlen, a lány mentőakciója tökéletesen sikerrel járt.

Raze egyelőre sikerrel küzd a rohama ellen, de tény, hogy a küzdelme magányos: mindenkit lefoglal a saját harca, így senki nem tud a segítségére sietni, hogy kicsit visszarántsa a földre, és könnyítse a helyzetét. Ha nem akarja bajba sodorni a társait, tovább kell birkóznia a feltörő érzésekkel. Levi mindeközben Aline és Anette párharcát figyeli, ami talán a legvadabb, ami éppen kibontakozóban van - abban az egyben a katonai rendőrnek határozottan igaza volt, esélye sem lenne becsatlakozni, nem most, amikor Aline jóformán egészen elszállva küzd. Ezért van egy pillanata, hogy Barsan felé nézzen... és kiszúrja a bajt. 

- Rohadtélet... - motyogja, a fogai között szűrve a szavakat, majd kilövi a manőverfelszerelés kampóit, és Sophie mellett ér földet. - Rinder. Talpra kell állítanom egy-két emberemet. Az Leroux ahogy nézem tartja a frontot, de néhány percig csak te tudod fedezni. Tarts ki.
Igazából a lánynak az eddigi lövései alapján aligha kell soktól tartania. Két katonai rendőrt már sikerrel leszedett, gyakorlatilag nyúlni sem tudtak a saját, manőverfelszerelésre erősített pisztolyaikért, mire érkezett a lövés. Ha van annyi ideje két lövés között, hogy feléjük nézzen, úgy fest, Aline osztaga is remekül teljesít...

Aline megjegyzésére Anette dühösen elkáromkodja magát, talán a fájdalomtól, talán pedig a dühtől, ami most már benne is feléledt. Eddig a nő mindig viszonylag nyugodtnak, szinte már lazának hatott, most viszont villámlik a tekintete - Aline bizonyos szempontból mintha csak tükörbe nézne.
- Te rohadt liba! - üvölt az osztagvezetőre. - Te átkozott, senkiházi... - a hangja csöpög a gyűlölettől, és még a működő kezével megpróbál Aline nyaka felé vágni. Egyértelműen gyilkos találatra megy, most mindketten az életükre játszanak... talán lenne is esélye találni, de a következő pillanatban artikulálatlanul felüvölt, ahogy Aline pengéje a combjába szúródik. Nem sikerült levágnia, de azért csúnya seb és erősen vérzik... még nem nyilvánvaló, mennyire súlyos, de jelen helyzetben Anette-nek nincs sok esélye. A nyakra célzó karja lehullik.

Kamilla fellélegzik, hogy sikeres volt a mentő akciója, majd ahogy hirtelen lecsökken az adrenalin szintje, úgy megérzi az enyhe fájdalmat. Odanyúl, majd elhúzza a száját a véres kezére pillantva.
- Mindegy... lehetne rosszabb is... - mondja egy vállrántás közben, majd gyorsan fel is áll. - Én jól vagyok... - mondja Lenának. Követi a lány tekintetét, majd valami rossz érzés fogja el. - Menj Barsanhoz! Vigyázz rá, kérlek. Egyedül nem tudok ennyi felé koncentrálni. - Gyorsan lead egy ellen lövést arra a kis genyóra, aki felsértette a vállát. - Ha látom a bátyádat, majd visítok. Addig menj! - noszogatja meg a lányt, majd gyorsan lő még egyet, leginkább egy levegőben röpködő tag manőverfelszerelésére, hogy leessen a francba, utána pedig rögtön fedezéket keres. Onnan kikukucskálva keresi a következő áldozatát, vagy éppen genderbend Lena-t (nem Erent, Ő Mikasa dolga).

- Aww drágám, csak nem elhitted, hogy van esélyed? - kérdezi egy fölényes vigyorral Aline, miközben egy újabb vágásra suhintja a kardját, ezúttal a még épp kezére. Ha ez esetleg nem sikerülne, hátrébb lép egy esetleges támadás elől, majd megpördülve minden erejét beleadva támad a másik combjára. Közben pedig megszállottan nevet. Nagyon élvezi a dolgot, még az arcára fröcsögő vér sem zavarja. - Na mi van Andrea, ennyire futja tőled? Ne add fel! Küldj az utolsó lehelletedig. Szeretném még látni a kétségbeesést csillanni a szemeidben! - mondja ezeket mind a manőverei közben.

skydragon449 - Zoe Weiss

A szavaid úgy tűnik, megnyugtatják kicsit Sashát - még mindig látszik az aggodalom, de odahúzódik a falhoz, hogy pont rálássatok Mayura, de már ne zavarjátok meg, és ne keltsetek feltűnést. Nagyjából halljátok a beszédet is. A lány úgy tűnik, rögtön az egyik pisztoly nélkülit szúrta ki - a fickó idősebb, és van ugyan nála lőfegyver, de a hátán, Zoéhoz, és a régimódi katonai rendőrökhöz hasonlóan. Alighanem szándékos a dolog, talán előre is ismerte... ez pedig bizonyítást nyer, mikor megszólal.
- Havenstein osztagvezető! Úgy örülök, hogy itt látom. Emlékszik rám? Mayumi vagyok, Mayumi Miura. Albert Miura lánya, az apámmal együtt szolgált annak idején... - Sasha kicsit beszívja a fogát. Igen, ez érzékeny pont lehet... a katona arcára nem láttok rá, de azt érzékelitek, hogy Mayu lő felétek egy óvatos pillantást. Nincs benne pánik, kézben tartja a helyzetet, de jelzi, hogy legyetek készenlétben. - Az osztagvezetőm küldött. Vagyis a helyettes osztagvezetőm - javította ki magát, mikor az egyik pisztolyos tekintete kicsit sötétebbé vált. Tehát esélyesen tudnak arról, hogy Levi osztaga épp nincs a fővárosban, és majdnem hazugságon kapták a vöröshajú lányt. - Egy üzenetet kell átadnom, a parancsnoknak. Elvileg a saját kezébe.
- Ez nem az a barakk, kislány. 
- Felbolydulás van az utcákon, minden tele van rendőrökkel. Féltem, hogy nem lesz könnyű dolgom azzal, hogy megtaláljam a parancsnokukat...
- Tulajdonképpen ez igaz, Hess - szólal meg az idősebb férfi, akit Mayu megszólított. - Valóban kicsit... kevéssé elérhető épp a parancsnokunk.
Mayu ismét lő felétek egy futó pillantást, mire Sasha rád néz.
- Eltereli a figyelmet. Az öreg szerintem velünk van. Be tudunk lógni, ha gyorsak vagyunk.
De döntenetek kell, mert végtelen ideig nem tudják fenntartani a csevejt.

suvarus - Jorn Berdal

Armin nagyon hamar realizálja, hogy nincs sok választásuk, így bólint Martha felé is, és előre lép. Kenny ismét felnevet, majd rád pillant.
- Jó látni, hogy végre nyílt lapokkal játszunk. Mit akartok?
Armin ismét vet egy pillantást feléd - ha inkább te szeretnél beszélni, ha már felajánlottad, átadja a szót, ha viszont elfogadod az ő szavait, kicsit megköszörüli a torkát, és magyarázni kezd.
- Rod Reiss ügyében kérdezünk. Maga... közel állt a Reiss családhoz, legalábbis úgy tudjuk. A helyőrség támogatására pedig szükségünk lenne, ha meg akarjuk gátolni, hogy a királynő trónja helyén semmi ne maradjon, mire az embereink hazahozzák.
- A Reiss család balhéjába nem akarod beleártani magad, kölyök - mondja Kenny, jóval komorabban, mint eddig.
- Minden tisztelettel, attól tartok, a Reiss család balhéjában már az egész Felderítő Egység nyakig benne van. Megúszni már nem fogjuk.

Némileg megnyugtató, hogy Mayu nem egy öngyilkos manőverre szánta el magát. Úgy tűnik, tudja, mit csinál. Csak csodálkozva hallgatom végig a beszélgetést. Engem biztosan leverne a víz, ha hasonlóképp kéne elterelnem a figyelmet. A pillantásból sejtem, hogy minden rendben halad, de nekünk is lépnünk kéne.  Sasha-ra nézek, aztán bólintok.
- Jó, akkor menjünk! Nincs vesztegetni való időnk - mondom neki, és a figyelemelterelést kihasználva belépek az épületbe, remélve, hogy nem bukunk le. Ha mégis baj történne, kész vagyok újfent használni a fegyvereimet, de Mayu ügyesen szóval tartja az öreget és a többieket. Hiányoznak a szárnyaim, de most épp kapóra jött, hogy nincs rajtunk a felderítő egyenruha. Belógunk, és remélem a legjobbakat, na persze meg azt, hogy nem hoztam rossz döntést, és Mayu is visszatalál hozzánk, mielőtt komoly bajba keveredne. 
- Csak le ne bukj nekem - gondolom magamban, hisz kissé feszélyez a helyzet, de igyekszem azt leplezni. A legkevésbé hiányzik az, hogy miattam bukjunk le. Meghoztam a döntést, remélem, nem fogjuk megbánni.

Jornnak nem kellett blöffölnie. A társaira nézett, amikor előléptek a takarásból. Továbbra is feszülten figyelt, mert a Kenny-félék bármikor képesek voltak csatatérré változtatni a helyet. Az volt a kérdés, hogy mi a célja és úgy tűnt, nem akarja, hogy mások is tudjjanak az üzelmekről.
- Miért fontos, hogy más ne folyjon bele? Kétségbe vonja a megbízhatóságunkat? Nem lennénk itt, ha volna oka aggódni. Én azt mondom, minden kézre szükség van és a legjobb védekezes a támadás.
Amélkül, hogy túl sokat mondott volna, igyekezett kiprovokálni ehy normalis valaszt a férfiből vagy legalabb Brinzskából. Kéazen állt arra, higy ha most gurul el a gyógyszer, akkor elkerülje a támadást és találjon valami búvóhelyet.

Szétesek. Teljesen. Túl sok minden történik és csak azt tudom felfogni, hogy a földön heverek és megint valami emlékszerűt láttam. Koncentrálj, Lena! Figyelmeztetem magam, majd egyből észreveszem Kami-t és Barsan-t is. Bár a lány a legjobb barátomhoz küld, miközben lőne tovább, én még gyorsan feléfordulok, miközben azonnal fedezékbe vonulok.

- Kami! Megsérültél! Gyere, hadd lássalak el, gyors leszek, tényleg. Amúgy sem lehetek elég hálás azért, hogy megmentetted az életem... - teszem hozzá kicsit halkabban.

Ha nem jön, akkor pár pillanat múlva felsóhajtok.
- Ha van egy kis időd, azért majd gyere... És... Köszönök mindent... - mondom még, majd Barsan elé térdelek, továbbra is fedezékben.

- Hé, hé! - kezdem szelíden. Amint meglátom a szeme színét, majdnem hátraesek, de aztán látom, hogy görcsöen kapaszkodik, így bízom benne, hogy továbbra is Barsan-hoz van szerencsém. - Itt vagyok, Barsan, minden rendben lesz! - duruzsolom megnyugtatóan neki, miközben két tenyerem közé fogom az arcát és rámosolygok. - Ne hagyd, hogy ő nyerjen, itt vagyok veled! Gondolj azokra a dolgokra, amik Barsan-ná tesznek! A közös pillanataink, a kiképzés, a sok beszélgetéssel eltöltött éjszaka... Ne hagyd, hogy ő nyerjen, te sokkal erősebb vagy! - mondom neki, miközben az arcát simogatom. Ha engedi, akkor elveszem a puskáját, hogy legalább amiatt ne érezze rosszul magát. Bízom benne, hogy hamar magához tér és visszatérhetünk a harchoz, de legalább annyira, hogy Kami ne maradjon egyedül. Közben persze rá is figyelek, ha tudok, illetve a bátyámat is keresem.

Mikasa egy dologban volt halál biztos: hogy senki nem fogja tudni megállítani abban, hogy megmentse Eren-t. Kicsit már sajnálta is azokat, akik esetleg elé keverednek, mert most nem fogja hagyni magát, az biztos...

Mikor a pokol elszabadul, egy pár pillanatig még hátul marad és felméri a terepet, hogy merre tudna a leggyorsabban előre törni. Mihelyt ez megtörtént, már ki is lő. Senkit nem kímél, aki az útjába kerül. Alapvetően nem halálos vágásokra hajt, de ha nincs más mód, akkor egy pillanatig sem habozik. Szeretné , ha minél előbb megtalálnák Eren-t, ezt akarja minél előbb, de persze közben azért a társai épsége is ott van, de a köd, amely Eren megmentését jeleni, szinte mindent elfed.

Úgy halad előre, mint egy gép, s komor arcán csak a hideg elszántság tükröződik.

(OOC: Kami és Lena Raze után kapnak mesélőit, mert ott túlságosan függ az ő reakcióitól a válasz. Viszont a többieket már nem akarom tovább lógva hagyni, szóval nektek írok egyet)

Kami - Aline Leroux

Aline mostanra kezd igazán magára találni. Anette pedig - valószínűleg neki inkább balszerencséjére - pontosan azt teszi, amire a katonai rendőr nő vágyik. Mert továbbra is küzd. A kezét még el tudja rántani, de a combjára már talál a vágás. Felhasítja a nadrágját, és szivárog belőle a vér. Káromkodik, de nem üvölt, vissza akar vágni, meg akarja legalább egy kicsit nehezíteni a dolgát, de már egyszerűen túl sok a sebe. Kétségbeesetten Aline csípőjére céloz, de elvéti... a kard csak a kabátját szaggatja meg kicsit, nem is ejt sebet. Az egyetlen, amit nem teljesít, az a kétségbeesés a szemében. Mert sokkal inkább harag és némi gyűlölet villog Aline felé. Nem mintha a nevetése nem lenne így is elég hátborzongató.
- Rohadj meg, rohadj meg, rohadj meg... - ismételgeti méregtől csöpögő hangon. - Tudom, hogy az a nyomorult öreg Reiss tud valami többet... és Josh... ők tudnak még valamit... - ebben már felhangzik kicsit a kétségbeesés. Akármit is mondott neki Lena bátyja, az elég érdekes lehetett, hogy nagyon vágyjon a válaszokra.

Bratti Lyzy04 - Mikasa Ackerman, Arisa Qanto

A hármas gyorsan halad befelé. A harcok mögöttetek úgy tűnik, eléggé lefoglalják az egész gárdát, hogy ti mélyebbre tudjatok hatolni a barlangban. Megleopő módon, bár logikusnak tűnne, hogy több ember helyezzenek közelebb a "fő attrakcióhoz" ahogy egyre mélyebbre juttok, egyre kihaltabbnak tűnik minden. És halljátok a visszhangokat a teremben.
- Nem értem - egy fiatal nő hangja. Ez Historia, azonnal felismeritek. - Nem értem, Apa, én...
- Persze, hogy még nem érted - érkezik a válasz. - De minden tiszta lesz majd, meglátod...
Ha közelebb értek, látjátok is, hogy a terem alján - aminek a belmagassága hatalmas, nagyobb, mint a barlang bármelyik része, és végig beborítja a kéken ragyogó fény, ami a kristályfalból árad - ott is áll Historia. A lány fegyvertelen, egyszerű, fehér ruhát hord... azonban az apjánál is csak egy táska van. A lábuktól lépcsők indulnak fel, nagyon hosszú sorban, és... és Mikasa realizálhatja, hogy a lépcsők tetején az emelvényen is egy mozgásképtelenre kötözött alak van, akiben Erent véli felfedezni.

suvarus skydragon449 - Jorn Berdal, Zoe Weiss

Kenny megint az arcodat vizslatja, mintha csak próbálná eldönteni, hol is állsz... egy pillanatra elfoghat az érzés, hogy talán azt is sejti, valójában blöfföltök, és te nem is vagy valódi felderítő. Mindhárman civil ruhában vagytok, így az nem indokolja, de mégiscsak a királynő belső embere, és az alvilágban is járatos volt... talán hallott már az ügyeidről. Akárhogy is, úgy tűnik, első körben még nem akar teljesen neked menni a témával, ha meg is sejt valamit, megtartja magának. Első benyomásra ez úgy tűnik, a Torokmetsző egy jellegzetes tulajdonsága.
- Nem vonja kétségbe a megbízhatóságukat senki - ezúttal Brzenska áll fel, és néz Jorn-ra, majd Arminra és Marthára. - Én legalábbis nem. És Ackerman... - Kenny-re siklik a tekintete. - Nagyon hálás lennék, ha nem játszanánk kitalálósdit. Én is, mint a Helyőrség parancsnoka.
Kenny cinikusan, és rendkívül szárazon felnevet. Jorn láthatja, hogy Martha elhúzza a száját, úgy tűnik, őt bosszantja legjobban a helyzet, Armin viszont csak némán figyel. A fiú kék szemeiben valami furcsa, analitikus kíváncsiság csillog.
Ebben a pillanatban viszont lépteket hallanak a lépcsőn.

Zoe és Sasha épphogy el tudnak osonni. Egyetlen ember szúrja ki őket, az öreg, aki azonban úgy tűnik, elég jól bírja... időközben Mayu vállára tette a kezét, és arról kezdett magyarázni, hogy aggódik az egész főváros miatt, és a zavargások óta gyakorlatilag nem is jött parancs Nile Dok-tól... Azt azért Zoe is érezheti, ha még egy kicsit tovább húzzák a helyzetet, akkor biztos, hogy nem jutnak be. Szerencsére az ajtó nyitva van, legalább a kilinccsel nem kell vesződni.
Azért amikor beérnek, a két lány még nem nyugodhat meg. Zoe-t a mai napon sokadjára rántja be valaki egy fal mögé... és igen, az a valaki ezúttal is Sasha volt, aki a szája elé tett ujjal jelzi, hogy maradjon csendben. Egy pár másodpercet vártok, és ha figyelsz, te is meghallod a lépteket. Az illető nem lehetett nagyon messze.
Sasha ezután még mindig tágranyílt szemmel néz rád, megragadja a karod, és szinte suttogva hadarja:
- Tudom, hogy merre van a parancsnok irodája, voltam már itt!
Végig kell rohannotok két folyosón - szerencsére úgy tűnik, a katonai rendőrök a bejárat környékére figyelnek, mert egyelőre nem láttok senkit, aki megállítana - majd fel egy lépcsőn. A lépcső tetején azonban várnak, és nem csak a parancsnok, hanem úgy tűnik, ismerős alakok. Armin és Martha alakjait még te is felismerheted: a vállig érő hajú, vékony termetű szőke fiú a sötétkék ingben, és a hosszú, szintén aranyszőke loboncú, nála is kisebb termetű lány alakja valahogy már ismerős az újságokból és a toborzásról is.

Hirtelen megannyi érzés járja át a testemet s az elmémet, amitől úgy érzem, hogy menten cafatokra szakadok. Harag, félelem, gyűlölet, vágyakozás, megvetés s megbánás. Mintha az egész testem lüktetne s az izmaim egytől-egyig vég nélkül pulzálnak, mint egyedül, mind együtt. A suttogás felerősödik, gyakorlatilag minden más hangot kizár, elszigetel a külvilágtól s szinte bármilyen józan gondolatnak gátat szab. Szavakat még mindig nem tudok kivenni, mintha csak egy másik nyelven beszélnének s mintha egy egész csapatnyi idegen tenné azt felváltva vagy éppen egyszerre. Vajon Ők is mindig a fejemben tanyáztak, mint Raze vagy a testem eredet tulajdonosa hívta őket életre, hogy megtörje az ellenállásomat s visszavegye, ami az Övé?

Meleg folyadék csordogál végig az állunkon s a szánk felett is. A jó öreg Barsan még nem vette észre, de a nagy ellenállás közepette elharapta a saját ajkait. Még szerencse, hogy nem a nyelvünket, mert azt csak nagyon bajosan tudnám helyrehozni, mielőtt belefulladunk a saját vérünkbe. A megfeszített erőlködéstől már az orrunk vére is eleredt, s ha így folytatja tovább, akkor nemsokára minden testnyílásunkból vérezni fogunk. Az ujjaink már elfehéredtek olyan görcsösen szorítja a puskát. Ha még egy kicsit juttatnák Neki az erőmből talán el is törné a puskatusáját. Azt reméltem, hogy korábban már sikerült eléggé megdolgoznom s nem is számítottam ilyen mértékű ellenállásra. Tartok tőle, hogy esetleg túlfeszítem a húrt s szükségtelen kárt teszek magunkban…de ennek ellenére még egy utolsó kísérletet teszek a testem feletti irányítás visszaszerzésére…

Érzem egy másik ember közelségét, kellemes illat járja át az orromat, amennyire a vértől képes vagyok azt érezni, de a fülemben továbbra is az ismeretlen suttogók hangja csilingel mindenfelé, egyfajta groteszk harangként kongatva józan öntudatom maradékát. Maga az illat kellemes, meleg érzést ébreszt bennem, de ennek ellenére sem engedem el a puskát, amit görcsösen szorongatok. Tudom jól, hogy ha az ujjaim felszabadulnának, akkor vagy a pengékre vagy az ismeretlen-ismerős nyakára kulcsolódnának. A suttogás még egyszer utoljára felerősödik s a testemben szanaszét lüktető, pulzáló érzés is a tetőfokára hág Én mégis görcsösen tovább feszítem az izmaimat, önmagamat gátolva a mozgásban.

Bosszúsan figyelem az események alakulását. Ha az a tehetségtelen kis takony nem avatkozik közbe, akár nyerhettem is volna. Ugyanakkor tisztába vagyok vele, hogy a testünk elérte a mostani tűréshatárát. A jelek szerint még mindig nem épültünk fel teljesen s ha tovább feszítem a húrt abba akár bele is halhatunk. Úgy látszik egyenlőre kénytelen vagyok visszavonulni. Sebaj. Sose volt még úgy, hogy sehogy se volt. Ha eljön az ideje visszaszerzem a testemet, és utána gondom lesz a kis takonyra, meg a szarrágó testvérére is…

A suttogás lassan, de biztosan alábbhagy, ahogy a vérzések is. A szememben ráérősen megszűnő szúró érzés arra utalhat, hogy a szemeim is visszanyerik eredeti színűket. A testemet átjáró lüktetést sem érzem már, de a levegőt kapkodva s pulzálva veszem. Lena arca sejlik fel előttem kicsit homályosan, de azért ki tudom venni. A következő pillanatban nagy adag vért köhögök fel a lába elé. Szerencsére gyorsan kapcsoltam így nem az arcába kapta.

- Menj… - hörgöm kissé reszelős hangon. - Én jól vagyok. Segíts a többieknek. - Oldalra kiköpök még egy kevés nyállal kevert vért, majd finoman megrázom Magamat, és ha Lena hallgatott rám, akkor feltápászkodom, hogy visszatérjek a harchoz. Ismét a vállamhoz emelem a puskámat, de ekkor kellemetlen meglepetésben van részem. A látásom visszatért…s közben mégsem. Mindent tisztán látok, ami PONTOSAN előttem van, de azonkívül mintha csak szemellenzőt viselnék oldalt. Eddig se tartottam attól, hogy a „Paradis-i 140 mesterlövész” meginvitál a csapatba, de a helyzet most klasszisokkal rosszabb lett. Próbálok célozni, de a folyamatos mozgások miatt non-stop forgatnom kell a fejemet. Az erős túlzás lenne, hogy vaktában lövöldözök, de tény, hogy immár a gondos célzás látszatára sem törekszem, és minden felismerhetően ellenséges pontra lövök.