Kami
FRPG Guru
Posts: 285
Utoljára online: Sept 18, 2024 20:24:43 GMT 1
Feb 27, 2016 15:50:39 GMT 1
|
Post by Kami on Mar 25, 2022 12:05:57 GMT 1
#s://i~pinimg~com/236x/23/22/3b/23223b1bde20cfba9972306209809577~jpg Aline szinte nem is reagál, mikor Levi kijelenti számít rájuk, csak a körmeit nézegeti, mintha lenne alatta valami kosz. De természetesen nincs, ugyanis egészek idáig a kisujját sem mozdította, s a lova is tisztább, mint bármelyik felderítő valaha. Kamilla erre megforgatja a szemeit, hisz észre veszi.
Ez a nő... baromi idegesítő. De sajnos szükségünk van a státuszára és képességeire... ismeri be magának, bármennyire is fáj.
Mindketten Levi hangjára figyelnek fel.
- Kik azok, akik megfelelően képzettnek érzik magukat a puskával? - Kamilla felnyújtja a kezét Nathannal és Melindával egyetemben. Mateo a sarkán hintázik. Nos igen. Belőle az ember nem nézné ki, hogy jól bánik a puskával. Vagy karddal... Vagy a 3D manőverfelszereléssel. És mégis itt van. Lyaly?
Kamillában erős kétségek ébrednek. Vajon hasznos lesz? Vajon fog tudni lőni? Nem blokkol majd le éles helyzetben? És ezekhez hasonló nyalánkságok. De mindent összevetve úgy gondolja, hogy ezen a pozíción fog tudni a legtöbbet segíteni. Elvégre nagyon pontosan tud célozni, még a mozgó célpont sem okoz neki gondot. Kadét korában mindig a lőgyakorlatokat szerette a legjobban, habár tudta nagyon jól, hogy óriások ellen ezzel sajnos a semminél egy kicsivel többre megy, de csak úgy egy 0,00001%-kal. Emellett orvosi ismeretei is előnyt nyújthatnak neki ilyen téren.
Aline egyértelműen a közelharcot preferálja. Érthető is, hiszen a nő ha lehetősége adódna úgy szelné a titánok nyakszirtjét, mint egy valamire való pék a kenyeret Vagy hentes a húst. Tudom is én mit szeleteltek nagyban ebben a korban, de azt. Ezután Levi hadnagy folytatja a terv ismertetését.
A két nőből teljesen más érzelmeket vált ki, hogy végül Karl hagyja el a csapatot. Kamilla örül, hogy a hadnagy jól döntött, és szerinte a legjobb lehetőséget választotta. Aline ugyanakkor nem elégedett az eredménnyel, mert ez azt jelenti, hogy nem törte meg eléggé Kamillát.
- Ch.
Végül a szőke nő gonoszan elmosolyodik. Keményebb a kislány, mint hittem. Kíváncsi leszek meddig bírja.
- Mindenki számára világos? - Kérdezi a végén a hadnagy.
- Hai! - Vágja rá Kamilla feltehetőleg többekkel szinkronban. Ezzel szemben Aline csak a szemeit forgatja, osztaga sem igazán reagál Nathant és Mateot leszámítva. Az előbbi szolidan biccent, míg utóbbi úgy bólogat, hogy majd leesik a feje a helyéről. Melinda és Luka csak morcosan karba tett kezekkel néznek.
Végül elindul a csapat. Aline, az osztaga és Sophie lovagolnak legelöl.
A nő arca rezzenéstelen, kihúzza magát, s állát is felszegi. Tipikusan ezzel a testtartással fejezi ki felsőbbrendűségét, és ez miért is lenne most másképpen. Felmerülhet a kérdés az emberben, hogy miért pont ők lovagolnak elől... Nos ennek két oka van:
1. A felmerülő gyanú minimális enyhítésére
2. Nehogy már valami söpredék alsóbb rangú öngyilkos jelölt menjen már előtte. Azé na. Mégis csak egy magas beosztású, előkelő származású katonai rendőr hölgyikéről beszélünk, sértené az egóját.
Mikor már az éles szeműeknek látótávolságon belülre kerül az ellenőrző pont, a szőke hajú nő Levi felé fordul.
- Megvan hány puska kell? Illetve egyéb óhaj sóhaj? - Kérdezi a nemtörődöm, lenéző tónusában.
- A mi részünkről tíz - közli. - Szükségünk van még megfelelő mennyiségű lőszerre, újra kell töltenünk a gázt, cserélni a pengéinket a közelharchoz, felkészülni az esetleges elsősegélyre. Valamint ha van rá lehetőségünk, nem szívesen vonulnék be teljes katonai egyenruhában a helyszínre. Feltűnő. A hevedereken kívül jó lenne, ha civil holmira tudnánk váltani, ezt már nem nehéz bemagyarázni.
Aline meggyötörten felsóhajt, majd legyezget a kezével.
- Rendben, megoldjuk... - Ezután előrébb lovagol, ahol Nathannal tárgyal meg valamit. Utána valamit még Sophie-hoz szól, majd lassan beérnek. Aline teljes nyugodtsággal száll le a lováról, ahogy az osztagának többi tagja is teljes természetességgel mozog. Hát hogyne, hiszen eleget gyakorolják ők a mindennapjaik során a képmutatást és hazudozást, Nathant leszámítva. Ő viszont nagyon jól elrejti az érzelmeit.
- Osztagvezető! - szólítja meg a nőt a bejáratnál álló katona. Aline a megszólításra csak biccent.
- És... Levi hadnagy? Mi... mi történt, asszonyom? - Jézusom, úgy dadog mintha most tanulna beszélni... és ez csak a kevésbé sértő opció... Forgatja magában a szemeit a nő, azonban kívülről semmi sem látszik rajta.
- Le a kalappal! - csettint egyet. - Nem hittem volna, hogy kiszúrod a törphadnagyot a tömegben... - Mondja halkan, hogy Levi ne hallja, de kellően gúnyosan és lenézően. - Mindegy. Szóval a lényeg. Az osztagom, és Samatha Reinhardt, aki jelenleg az én parancsaimat követi, feladatul kaptuk, hogy kutassuk fel azt a bizonyos Megtisztulás nevű szektát, akik azért rabolnak egy embereket, hogy a falon kívülre hurcolva őket feletessék a titánokkal. Ezek meg... - Bök itt a fejével a felderítők felé. - Meghallották a titán szót, és rögtön rárepültek, mint légy a szarra. Mivel én nem vagyok semmi jónak az elrontója, megengedtem nekik, hogy jöjjenek. Na meg élvezni fogom, amint rájönnek ez nem az ő területük, és térden állva sírva könyörögnek majd nekem, hogy mentsem meg őket a megszégyenüléstől... - Szadista mosolyra húzza a száját.
- Khm... osztagvezető... - Szól rá Nathan.
- Oh, bocsánat, kissé elszaladt velem a ló. Szóval mondom mik kellenek, figyeljen rám jól Bert, mert csak egyszer mondom el! - Néz rá szigorúan.
- John - motyogja a férfi a megszólításra.
- Jól van Ernie, nekem teljesen mindegy. - Inti le teljes közönyösséggel Aline. - Szóval. kellene legalább tizenöt, de inkább húsz puska. Ehhez bőven elég lőszer, az öngyilkosjelölteknek penge és gáz utánpótlás, illetve egy alap elsősegély készlet, már ha nem hagyják ott a fogukat mind... - Vonja meg a vállát. - Tudod mit Jackson, legyen kettő. Nem spórolunk. Na meg civil ruházat is kellene. Van kérdés? Mert ha nem, akkor miért vagy itt, miért nem készíted össze a dolgokat? Nem érek rá napnyugtáig... - A férfi szegény először még láthatóan közbe akarna szólni, és megjegyezni, hogy őt márpedig továbbra is Johnnak hívják, nem Ernie-nek, vagy Jacksonnak, de hamar feladja a dolgot, és lemondóan bólint egyet. Kamilla a háttérből leesett állal szemléli a nő viselkedését. Inner Kami elhúzza a száját. De idegesítőőő... A nő azonban igyekszik meghúzni magát. A szőke ciklon láthatóan tudja, hogy ő a leggyengébb láncszem a csapatban, és nem biztos, hogy sokáig bírná a nő lelki terrorizálását.
- Asszonyom... egészen biztos, hogy helyes döntés ez? Nem vagyok benne biztos, de a felderítők, még akkor is, ha magas rangú tagjaik vannak itt... - Levi vet egy pillantást Aline-ra, láthatóan frusztrálja a nő viselkedése, Aline ezzel szemben élvezi a dolgot.
- Leroux-nak kellően nagy a szája az ügyben - közli fagyosan, de aztán a férfi felé fordul. - Viszont valóban együttműködünk. Ez független a frakcióktól, hirtelen derült rá fény, és gyorsan kellett cselekedni a parancsnokom ezért rám és az osztagomra bízta. A férfi vet még egy pillantást Aline-ra, ám mikor a nő kinyitná a száját, inkább megelőzi az újabb megszólítást... láthatóan nem nagyon akar konfrontálódni vele. Ez pedig idegesíti Alinet. Látszik rajta, hogy minimálisan összeszűkülnek a szemei. Azonban Nathan megköszörüli a torkát, s a nő rendezi az arcvonásait, és kivételesen nem torolja meg ezt a tiszteletlenséget.
- Igenis! Jöjjenek, a lovaikról gondoskodunk addig. - Ahogy elindulnak befelé, Levi Aline-hoz lép és biccent egyet. Láthatóan azért némileg idegesíti a nő stílusa, ami a nőt elégedettséggel tölti el.
- A parádé nagyon megy, Leroux - többet azonban nem mond. Erre, illetve az előbbire Aline-nak megrándul egy kicsit a szája széle. Vegyes érzelmek dúlnak benne. Egyrészről idegesíti, hogy Levi beszólt neki. Neki senki se szóljon be! Másrészről viszont tetszik neki, hogy van vér a pucájában, nem úgy mint az összes többi töketlen férfinek, akiket eddig megismert. Ezért megtorlás nélkül el is engedi ezt a kis intermezzot. Aztán a férfi hátrafordul a csapathoz. - Jól van, ahogy megbeszéltük. Szerezzetek friss pengét, gázt, aki tud vele bánni, azonnal vegye magához a puskát is. Öltözzetek át, és ellenőrizzétek a hevederek állapotát, ha pont most szakad egy szíj, vagy akad be egy csatt, azon az életetek múlhat. Gyerünk! - Kamilla óvatosan elsomfordál a többiek takarásában, míg a nő Levi-jal foglalkozik. Amint biztonságos távolságba ér tőle, a fiatal megtört katona enyhén megkönnyebbülten felsóhajt. Ezután szótlanul, mindenkitől elszigetelten teszi a dolgát: pengét cserél, újratölti a gázt, magához vesz puskát. Egyszer-kétszer megforgatja a kezében, a vállához emeli, és céloz vele, természetesen a fal felé. De elég szakavatott ahhoz, hogy véletlenül ne süsse el a fegyvert, de biztos ami biztos.
- Túl sokat beszél… hadnagy… - Vág vissza közben gúnyosan Aline, miután az alsóbb rendű tagjai a csapatnak szétszéledtek.
- Csak akkor, ha valaki kényszerít rá, osztagvezető - feleli Levi. Aline csak hümmög egyet, majd felszegett állal csatlakozik az osztagához. Nekik nem nagyon kell utántölteniük, vagy pengét cserélniük, így ők magukhoz veszik a ruhákat, és magukra is öltik. Ezek után fegyvert vesznek magukhoz, Nathan és Melinda kettőt-kettőt is, s Aline magához inti Sophiet is.
- Mennyire bánsz jól a puskával Susan? (itt választól függően a kezébe nyom egyet). Elvégzik magukon az utolsó simításokat.
- Mi készen vagyunk… - Jelenti be türelmetlenül, ahogy a lábával dobol. A felderítőknek azonban több idő kell, s Aline hamar elkezd unatkozni. Hamar ki is szúr egy gyámoltalan báránykát egyedül, mire zseniális ötlete támad. Szó nélkül el is indul felé.
- Osztagvezető? - Kérdi Nathan, ám a nő leinti.
- Mindjárt jövök. Csak szórakoztatom kicsit magam, míg ezek a lajhárok elkészülnek...
- Ó jaj... szegény pára... - Néz együttérzőn a szenvedő alanyra Nathan, majd Sophie felé fordul. - Minden rendben? Elnézést kérek az osztagvezető viselkedéséért... Bár nem mondaná meg róla az ember, de tényleg törődik az emberekkel... - Mondja, mire Luka megköszörüli a torkát.
- Velünk legalábbis... - Mondja Luka, mire Nathan egyetértően biccent.
- Vettél már részt éles ember-ember elleni harcban? - Kérdezi Melinda, ahogy a puskát állítgatja szakavatott kezekkel.
- Akárhogy is legyen, én majd megvédelek! - Közli vidáman Mateo, ahogy megnyomorgatja Sophiet.
- Mateo, még a végén megfojtod... - Ez Nathan kedves volt.
- Upsz, bocsika! - Nevet a fiú.
- Ti együtt végeztetek? - Kérdezi Luka a szokásos nemtörődöm stílusában.
- Ahha! Legjobb barik vagyunk, ugye Sophie? - Kérdi széles vigyorral a srác, mire Melinda és Luka sajnálkozó pillantásokat küldenek Sophie felé, Nathan meg csak megmosolyogja a helyzetet. Inkább, minthogy a szoba másik felében lezajló jelenetet figyelje...
Aline közben már meg is érkezik Kamihoz, s megszólítja a nőt.
- Ejnye Karen... Nem fogadtad meg a tanácsom. Bár szíved joga akadályozni az esetlenségeddel az osztagot. De akkor majd ne sírj, ha többen is miattad halnak meg, mert habozni fogsz harc közben... - Néz rá gúnyos-gonoszkás mosollyal a nő. Kamilla lassan fordul felé kitágult szemekkel. Aline elégedetten konstatálja, hogy sikerült belé fojtania a szót. Egy perces néma csönd... amit végül Kamilla tör meg.
-Karen...? Komolyan? Beszélni akarok a managerrel, ez a viselkedés elfogadhatatlan! - Néz a nőre. A megszólításon annyira leragadt, hogy fel sem vette a sértést. - Azt hittem ha már 2-3 alkalommal sikerült eltalálnia a nevem, akkor negyedjére is menni fog. De azt hiszem tévedtem...
- Figyelj Katja, nekem édesmindegy mi a neved, de... - Kezdené a nő, ám Kamilla nevetésben tör ki.
- Jajj, sajnálom! Folytassa csak nyugodtan... csak... csak ez egyre jobb. De figyelek. Tényleg! - mondja a nő, ám még ebbe is bele-bele nevet. Aline irritációja egy szemöldökfelvonásban nyilvánul meg.
- Amint mondtam... - Mondja Aline, s fenyegető hangnemre vált. Kamillát azonnal kirázza a hideg, de állja a nő gyilkos tekintetét. - ... hogyha a tanácsommal ellenkezve itt maradtál, és a gyengeséged miatt habozol, én ott foglak hagyni megdögölni, világos? És ez csak a jobbik eset. Ha ne adj isten a szánalmas nemkívánatos életed megmentése miatt az egyik beosztottam megsérül, vagy meghal, ígérem, hogy megkeserítem azt a nyomorúságos életedet, és arról is gondoskodom, hogy a halálod is a lehető leglassabb, és legfájdalmasabb legyen. Világos?! - Kamilla erre csak nyel egy nagyot. Nagyon megijed a nő kisugárzásáról, és hiába az előbbi, érzi rajta, hogy komolyan beszél. - Még elmehetsz, hogy ne akadályozz minket.
- Nem... - Jelenti ki enyhén remegve a nő.
- Tessék?! - kérdez vissza Aline. Vajon jól hallotta?
- Nem terveztem elmenni, és nem terveztem hátráltatni sem a csapatot. - Jelenti ki egy fokkal határozottabban. - Bár nem vagyok olyan erős, mint Ön, a hadnagy, vagy éppen Mikasa, nem is vagyok egy zseni sem, nem vagyok különösebben jó semmiben sem, de a társaim veszélyben vannak, én pedig ahogy tudok, segíteni szeretnék.
- Azzal segítenél a legtöbbet, ha... - Kezdi Aline, ám Kamilla az újonnan gyűjtött bátorságával félbe szakítja.
- Sokat rágódtam azon amit mondott, illetve beszéltem a hadnaggyal is, és mindent összegezve itt tudok a legnagyobb hasznára lenni a csapatnak. - Ezután a nőt megkerülve elindul álruháért. Ám még visszafordul. - Oh, és köszönöm. - Aline értetlenül néz rá.
- Mégis mit?
- Azt, hogy megpróbált megtörni. Ha Ön nem ébresztette volna fel a makacsságom és önfejűségem, teljesen elvesztem volna az önsajnálat sötét tengerében. De Önnek hála, most hajt a bizonyítási vágy. Hogy bebizonyítsam, hogy igenis hasznos tagja vagyok a csapatnak... - Kami elszántan néz a nőre, és hála is tükröződik a tekintetéből. Hiszen bármennyire is visszataszító a katonai rendőrnő stílusa, de tényleg segített neki ideiglenesen kikecmeregni a veremből, és a feladatára koncentrálni. Elszánt, és ezt neki köszönheti. Még egy utolsót biccent neki, majd elsétál. Aline megütközve áll ott, elkerekedett szemekkel. Végül elmosolyodik.
Csak észhez tértél... vet még egy utolsó pillantást Kamilla távolodó hátára, s az azon ékeskedő szabadság szárnyaira.
Számítok rád...
|
|
Raze
Lelkes fórumozó
Posts: 67
Elfoglaltság: Elfoglalt
Utoljára online: Apr 24, 2024 22:17:58 GMT 1
Jul 31, 2016 14:07:00 GMT 1
|
Post by Raze on Mar 30, 2022 20:38:13 GMT 1
#s://i~pinimg~com/736x/14/1a/c9/141ac9d7d0baf4805cc2ac009e13269c~jpg A hangulatom, és a jelek szerint az aktuális állapotom is leginkább egy viharos tóra hasonlít. Az egyik pillanatban úgy érzem, hogy valamit tennem kell, hogy megőrülök, ha csak még egy perccel tovább itt kell maradnom ezekkel a bohócokkal, értékes perceket vesztegetve, amiket hasznosabban is fel tudnék használni…igen hasznosabban felhasználni…de mire? És ezen a ponton átfordulok a másik pillanatra. Ilyenkor szinte semmi sem érdekel, teljes letargiában vagyok, és ha leszakadna az ég, akkor sem tudnám zavartatni magamat. Ilyenkor folyamatosan úgy érzem, hogy a következő mozdulatnál felöklendezem a belső szerveimet, és egy tapodtat sem tudok továbbmozdulni. Nincs kedvem jópofizni, de még ahhoz sincs, hogy egyáltalán a számat kinyissam, és beszélgetést kezdjek vagy folytassak. Ugyanakkor viszont vannak pillanatok, amikor úgy érzem, hogy jó lenne megismerni ezeket az embereket, megtudni, hogy kicsodák-micsodák, honnan jöttek s milyen történeteik vannak. Én magam sem tudok kiigazodni saját magamon már…ezek vajon az Én érzéseim? Vagy inkább Raze érzései s gondolatai? Talán is-is…
A gondolataim is ide-oda cikáznak, szinte már veszélyes szinten. A körülöttem zajló dolgokra nem vagy csak szinte alig figyelek, a csapatot is majdhogynem vakon követem egyik pontból a másikba, az ötletelésekhez, megbeszélésekhez gyakorlatilag semmit sem teszek hozzá. Egyedül Lena-val kommunikálok, de még a vele folytatott társalgás során is gyakorlatilag folyamatosan Nori körül keringenek a gondolataim. Az utolsó találkozásunkra, ahogy elváltunk egymástól, az emlékek, amikre nem is emlékszem igazán…az egész egyetlen nagy massza, amiből valahogyan próbálok bármilyen értelmez kihámozni, de ugyanakkor vissza-vissza kell térnem a Lena-hoz való beszélgetéshez, ami ingerülté tesz, és talán emiatt olyan nyersek a válaszaim, amik szokatlanok tőlem. Hirtelen idegesít a totomasága, a naivitása, hogy tíz körömmel kapaszkodik a semmire se jó testvérébe, akinek régen akasztófán lenne a helye.
De tényleg totoma lenne Lena? Hisz sose láttam annak, vagy éreztem úgy, hogy az lenne, Én legalábbis nem…és szinte Én magam sem tudom felfogni a szavak egy részét, amit hozzávágok. Hogy naiv lenne? Nos igen…egy kicsit mindig is annak tartottam, de pontosan ezt szerettem benne…hogy benne megvan a képesség arra, hogy lássa a jót az emberekben akkor is, ha még Ők maguk sem képesek erre. Miért vágom most ezt mégis a fejéhez ilyen ridegen? Miért akarom ennyire bántani az egyetlen embert, aki mellettem áll jelenleg? Josh…persze, sose kedveltem, egy öntelt, felkapaszkodott bohócnak tartottam, de sosem akartam Neki ártani. Most mégis legszívesebben egyenként zúznám porrá a csontjait szép-lassan. Igen történt, ami történt…és talán az efelett érzett haragom az egyetlen jogos érzés ebben az esetben. De mégis…már csak Lena kedvéért is el kellene engednem a dolgot, hiszen Neki ez nagyon fontos. A testvéréről van szó. Amit Én úgy fogok fel, hogy próbálja „mosogatni” a bátyját, valójában teljesen jogos. Én, akinek talán sosem volt testvére, ezt nem érthetem, mégis volt idő még Barsan-ként, amikor megértettem, és hajlandó voltam lenyelni a sértett önérzetemet Nori folyamatos unszolása ellenére is.
A beszélgetésünk során igyekszem tompítani a szavaim élét, de végül mégiscsak sikerül megbántanom Lena-t akaratom ellenére is. Így aztán nem Lena az egyetlen, aki fogcsikorgatva zárja le a társalgásunkat. Összeszűkült szemmel pillantok a lény után, mielőtt idegesen klikkelnék egyet a nyelvemmel. Szinte látom is, ahogy a képzeletbeli önmagam odasétál hozzám, vállon vereget majd kezet fog velem s gratulál. Ebből a beszélgetésből akár jól is kijöhettem volna valahol a közepe felé, de végső soron mégiscsak sikerült elintéznem, hogy még rosszabbul álljak Lena-val, mint a beszélgetés kezdetekor. - Szép munka… - sziszegem még mindig fogcsikorgatva, amikor hirtelen a nevemet hallom.
- Tymirjazev! - szólít meg a Hadnagy. ~ Na már csak Te hiányoztál az életemből. - fut át az agyamon, ahogy a hadnagy egyre közeledő alakjára szegezem a tekintetemet. A férfi hangja határozott, egyértelműen nem lelkizni érkezett, de egyben nem is kifejezetten utasító. - Szeretnék beszélni veled, mielőtt tovább megyünk.
- Hadnagy. - pillantok fel kifejezéstelen arccal a felettesemre. - Rendben. Mit tehetek Önért? - kérdem udvariasan. Ugyanakkor fejben a pokolba, a ménkűbe, melegebb éghajlatra, és még pár sokkal kellemetlenebb helyre is elküldtem az apró termetű férfit, de szerencsére most van annyi önuralmam, hogy a nem feltétlenül alkalomhoz illő jelzőket visszanyelem.
- Nem fogom húzni az időt - biccent a férfi. - Mindketten tudjuk, hogy milyen helyzetben vagyunk. Beszámíthatatlan vagy, kockázatot jelentesz, és mi egyébként is éppen belesétálunk egy cseszettül veszélyes szituációba. Viszont a lehetőségeim korlátozottak, és az is, hogy mennyit tudok rólad, szóval tisztázni szeretném ezeket - megáll egy pillanatra, de mivel nem szólok közbe, folytatja. - A harcban a tartalékban tartanálak. Ott lennél, figyelhetnénk rád, de nem lennél benne magában a csatában, csak ha feltétlenül szükséges. El akarom kerülni, hogy megsérülj, vagy bedühödj, mert eddig úgy veszem észre, ez hívja elő a leginkább a másikat. Ha túl leszünk az egészen, megpróbálunk segíteni neked, mert nem vagyok se ellened, se az ellen, hogy megismerjük az igazságot. Pont az ellentéte. De a parancsnok, vagy a fővárosban maradt társaink többre képesek, mint én most, egyedül, vagy egyetlen emberrel viszont nem merlek elindítani visszafelé.
Kifogás. Kifogás. Kifogás. Még több kifogás. Körülbelül ennyiben össze tudom foglalni a Hadnagy mondanivalóját. Szívesen kifejteném Neki, hogy ha annyi a terve, hogy leültet a hátsó sorban, majd valami lesz alapon, akkor akár ott is hagyhatott volna a földalatti városban. Igen ott egyedül lettem volna, és magamról kellett volna gondoskodnom, de még annak is több értelme lett volna, mint az itt felvázolt opciónak…
- Maga a parancsnok Hadnagy. - hagyom rá…pontosabban hagynám, mert végül mégsem bírom ki, hogy legalább egyet ne szúrjak vissza. Az elmúlt pár nap történései, a folyamatos rosszullét, és a Lena-val való újabb vita feletti frusztráltságom ezen a ponton ér el arra a szinte, amikor már nem tudok több dolgot visszanyelni hirtelenjében. - Viszont pazarlásnak érezném, ha pont Én lennék tartalékban hagyva egy harcban. Jobban harcolok, mint a többség együtt véve, nagyjából a fél életemet ezzel töltöttem, amennyire emlékszem. - jegyzem meg végül. - Semmi garancia arra, hogy Raze nem jön elő magától, ha szeretne. Egy harcban még akár hasznos is lehetne. Nyilván szándékosan semmiképpen sem hívnám elő. - Raze hiába a „részem” úgymond, még véletlenül sem mernék találgatásokba bocsátkozni, hogy mi történne, ha esetleg megint Ő kerülne nyeregbe.
- A többség együttvéve veterán katonákat takar, akik évek óta aktívan dolgoznak azon, hogy együttműködjenek, és megfelelően kezeljenek egy taktikai szituációt - húzza össze kicsit a szemöldökét a férfi. Jegyzőkönyvezem a bevitt találatot, és mentális lábjegyzetben, azért melléteszem, hogy ezt talán mégsem kellett volna. - Nem tagadom, hogy van tehetséged a harcban. De magányos hősökkel senki nem nyer háborút, és jelen pillanatban ha tetszik, ha nem, még újonc vagy. A dühös tombolás pedig még akkor is ronthatja az esélyeinket, ha biztosak lehetnénk benne, hogy a másik a mi oldalunkon harcol. - Ez viszont akár dicséret is lehetne. Biztosan dagadna a mellem a büszkeségtől, ha a nem szállt volna el a vérnyomásom az egekben, az idegeim pedig valami pöcegödör mélyére.
- Értem. - bólintok egy sóhajjal. - Sose voltam csapatjátékos, ezt aláírom. Talán soha nem is leszek. - vonom meg a vállamat. - Jobban szeretem magam intézni a dolgaimat vagy a feladataimat, ha valaki beleártja magát, az már csak bonyolít rajta. - felelem. - Tudok magamra vigyázni, ezért talán mégiscsak Én lennék a legalkalmasabb ember arra, hogy elvigyem azt az üzenetet. Ha attól tart, hogy meglépek, azt ugyanúgy megtehetem a "tartalékból" is. - teszem hozzá egy fanyar mosollyal. Ha már lúd legyen kövér, szokták volt mondani. Én pedig a jelek szerint tudat alatt is eldöntöttem, hogy a „Hogyan ássad minél mélyebbre a sírodat” nevezetű játékot fogom játszani. Valahol némileg komikus, hogy az elmém kis elszigetelt szegletében, amúgy tisztában vagyok vele, hogy tökéletesen igaza van, és lövésem sincs róla, hogy mégis mi a kutya bánatos nemi szervének a kedvéért akarom tovább húzni a felettesem agyát. Mindenesetre megteszem s méghozzá olyan megállíthatatlanul s habozás nélkül mintha csak erre készültem volna évek óta.
- Nem vagy csapatjátékos... - Levi először csak halkan ismétli el a mondatot, és látszólag még teljesen higgadt, aztán viszont megragadja a karomat, és tisztes távolba húz a többiektől. Úgy sejtem nem egy szerelmi vallomás kedvéért. A kettőség jól ismert érzése kering bennem még most is. A tudatom egyik része pánikol, hogy már megint mi a faszba kevertem magamat - ez valószínűleg a tényleges Én lehetek - míg a másik fele betegre kacagja magát az irreális látványtól, ahogy egy nálam jóval alacsonyabb férfi vonszol maga után - ez lehet Raze. Amikor megfelelő távolságba érünk, megragadja az ingemet, ezzel pedig kénytelen vagyok egy magasságba kerülni vele...ez valamennyire akár vicces is lehetne, de úgy érzem, hogy ebben a helyzetben nem az. Így aztán az ajakcsücsörítős részt kihagyom. Látok rá esélyt, hogy azzal most nem oldanám a feszültséget.
- Tudod milyen önző szarházi kijelentés ez ebben a helyzetben? Nem vagy csapatjátékos, rendben. Volt három év kiképzésed. Bármikor odaállhattál volna Shadisszal szemben, közölhetted volna vele, hogy nem vagy csapatjátékos, páros lábbal rúgott volna ki a földekre, és tudod mit, ott nem lett volna gondod. Magad oldottad volna meg a problémáidat, nem veszi ki a kezedből senki a lapátot. Utána volt egy frakcióválasztásod, közölhetted volna, hogy nem vagy csapatjátékos, mehettél volna a katonai rendőrségbe, ott is lett volna, aki parancsol, de mégis kevesebb az élet, ami függ tőled. De nem, te kiválasztottad azt a frakciót, amiről mindenki tudja, hogy a tagjai csak egymásra számíthatnak. Tudod mit? Még mikor hozzám kerültél, mert jók voltak az eredményeid, akkor is csak egyszer kellett volna kinyitnod a rohadt szádat, és közölni, hogy "nem vagy csapatjátékos" és nem akarsz az egység legjobbjaival kiszúrni. De te befogtad a szád. Úgyhogy ne most pofázz erről, hanem szívd fel magad, és tűrd el, hogy már a csapat része vagy. Ha túl leszünk ezen az egészen, viszlek én Erwin parancsnok elé, viszlek Zackly elé is, ha az kell, de most nem tűröm el. - egy kicsit elcsendesedik és elengedi az ingemet. A hangja még mindig fagyos, és egyértelmű a dühe, de azért kicsit lágyul a tónusa. Úgy látszik az ajakcsücsörítős trükk nélkül is oldódik valamit a feszültség. - Én is az önző szarházi voltam a saját osztagomban Tymirjazev. Az első hullahegy megváltoztatja a véleményedet a dologról. Nem fogod elhinni, mert egy magánzárkában voltál, amíg mi odakint, de ha már túllennél rajta, akkor eljutna az agyadig, hogy ott hirtelen kicseszettül fontossá válik, hogy ki védi a hátadat. A felettesed pedig nem egy kellemetlenkedő nyomorult, hanem az, aki próbálja összefogni az egészet, hogy ne dögölj meg.
Nagyjából azt kaptam, amire számítottam. Nem vágok közbe, mert nincs értelme s rezzenéstelen arccal hallgatom végig a Hadnagyot. Nem mintha nagyon lenne más választásom. Néha érzek magamban egy-egy feltörő gondolatot, érzést vagy választ, ami valószínűleg nem az enyém, de most megemberelem kicsit magamat, és elnyomom az ingert. Ennek hála külső szemlélő számára akár úgy is tűnhet, hogy szinte semmi se jut el a tudatomig a hallottakból. A Hadnagy minden szava jogos, nincs értelme vitatkozni, és Nekem mint Barsan-nak nincs is szándékomban. Végső soron miért nem mentem el anno Nori-val, amikor hívott? Sose tartoztam igazán a "helyiek" közé. Persze, valamennyire beilleszkedtem, elvoltam, de mindig Nori volt az, akivel osztoztam egyfajta "összetartozás tudaton". Ha Ő nem volt körülöttem, akkor sose találtam igazán a helyemet. Visszagondolva, akkor jó eséllyel Lena miatt maradtam, és miatta választottam úgy, ahogy. Ha a katonai rendőrséget választom el kellett volna válnia Lena-tól, a falak őrzőit viszont mindig is lenéztem, így hát maradtak a Felderítők. Mindenesetre ez már késő bánat, és a mostani helyzetből kellett kihoznom a legtöbbet... - Az első hullahegy... - ismétlem miközben a szám alig észrevehetően, de finoman megrándul. A Hadnagynak ha van egy kis szerencsém akkor nem tűnik fel, hogy ez egy igencsak sebtében elfojtott kacagás egyetlen jele volt, ami valahonnan az elmém egy rejtett zugából érkezett. ~ Jajj Csibém ezzel az első hullahegy dumával már igencsak elkéstél. - a szavak ugyanonnan érkeznek, mint az előbb elfojtott nevetés. Az alacsony férfi nem ismer, így valószínűleg nem tűnik fel Neki, hogy "Barsan"-tól ez mennyire karakteridegen reakció lett volna, ahogy az se, hogy az előbbi pár másodperc igencsak megijesztett. A jelek szerint Raze mégsem alszik olyan mélyen, mint gondoltam. Vagy csak a Hadnagy hangja térítette magához. Ahogy korábban Josh említésekor, és, ahogy többé-kevésbé egész nap, úgy most is érzem, ahogy átjárja a testemet a rideg, céltudatos ölési vágy, és a „jogos” harag keveréke, némi érthetetlen, halk suttogással keverve.
- Rendben Hadnagy. Sajnálom. Rosszul választottam meg a szavaimat. Többet nem fordul elő. - szólalok meg végül, véve néhány kétségbeesetten nagy levegőt, hogy visszanyerjem az irányítást, amit félelmem szerint kezdek elveszíteni. Miközben elhadarom a meglehetősen vérszegény választ, úgy próbálom egyre kétségbeesetten megőrizni az irányítást, miközben a Hadnagy folytatja.
- Nem az kell, hogy megválogasd a szavaidat. Az kell, hogy felfogd, amit mondtam, mielőtt még egyet belerúgsz a társaidba - a komor hangszínből ítélve még mindig neheztel rám. - Nem küldelek el az üzenettel, hanem a háttérben maradsz a harcok során. Segítesz a fegyverekkel, és figyelsz, hogy ne támadjanak hátba minket, amíg fel nem hatalmazlak másra, mindeközben pedig mindent megteszel, hogy ne guruljon el a gyógyszer. Nem akarok hősködést, nem érdekel, hogy te mennyire hiszed jónak magad. Ha végeztünk ezzel a szarral, és túléltük, akkor megbeszéljük a következő lépést. Felfogtad, Tymirjazev?
- Felfogtam Hadnagy. - felelek egy félszeg mosollyal. - Nem lesz velem probléma. - teszem hozzá békítően. - Még valami? - kérdezem a felettesemtől. A testemben szinte minden izom megfeszül, az ajkaim pedig egy pillanatra penge vékonyra préselődnek, végül egy utolsó hidegrázás fut rajtam végig, majd érzem, ahogy „elcsendesedik” az elmém. Hirtelen mintha teljesen más színben látnám a világot. Legalábbis egy kicsit „jobb” színben, mintha csak kókadozva ébredeznék egy kellemetlen álomból.
- Nincs - mondja a férfi egyszerűen. - Készülj, hamarosan indulunk.
- Sajnálom az előbbit. - szólalok meg végül némileg hezitálva. Ideje menteni a menthetőt. Ez alkalommal több szempontból is pengeélen táncoltam. Normál esetben eszembe nem jutott volna így beszélni Lena-val, vagy így szembemenni a Hadnaggyal, és az utasításaival. - Tényleg. - teszem hozzá. - Nem tudom mi ütött belém. - csóválom meg a fejemet lemondóan. Nos ez csak fél-igazság, mert sejtem mi ütött belém, viszont tényleg sajnálom az előbbit. Sem a Hadnagy, sem Lena nem szolgáltak rá, hogy rajtuk vezessem le a saját feszültségemet, vagy, hogy engedjem, hogy Raze rajtuk vezesse le a sajátját. – Ígérem, mindent megteszem, hogy ne legyek senki terhére.
Levi hadnagy arca kicsit enyhül, és bólint. - Nem haragszom. Csak tartsuk magunkat a megállapodáshoz.
- Úgy lesz. Mindig tartom az adott szavamat. - felelek egy bólintással. Nos ez szerenncsére Rám, Barsan-ra is igaz. - Hadnagy? - szólítom meg végül. A kedvetlen arcából, már talán előre sejtheti, hogy mi lesz a kérdés. - Ha visszatérünk...akkor visszadug egy cellába? - Régóta emészt már ez a kérdés, ez az opció a cellában történt beszélgetésünk óra sokkal többször keringett az elmémben, mint szerettem volna, és bizony nem könnyítette meg a dolgomat az irányítás megőrzéséért vívott harcban. Ha sikerül egyenes választ kicsikarnom a férfiból, az talán Nekem is ad némi jelenleg hiánycikknek számító mentális erőt.
- Nem szeretném azt tenni - közli velem, és úgy érzem, hogy őszinte. - Nem ígérem, hogy szabadlábon leszel, legalábbis addig nem, amíg nem tudjuk kontroll alá vonni a helyzetet, de én nem hiszem, hogy szándékosan ártani akarsz másoknak. És azt már elmondtam, hogy ha te hajlandó vagy küzdeni, akkor én nem foglak cserben hagyni. Ennyivel bármelyik emberemnek tartozom.
- Rendben. - bólintok végül. Igen, valamennyire, azért megnyugtatott a válasz. Remélem tényleg olyan őszinte volt, mint amilyennek érezni szerettem volna. - Köszönöm. - teszem hozzá félszegen. Ugyanakkor van még egy kérdés, ami szintén jóideje rágcsálja az ép elmém maradványait.
- De mi lesz ha a "többiek" felbukkannak? Itt a semmi közepén ugyan kicsi az esélye, de... - kérdem egy gondterhelt sóhajjal. Nem nevesít, de Levi sejtheti, hogy a "többiek" alatt Raze társait értem, akikre a másik fiú utalt korábban. Ha valamiben biztos vagyok, akkor az-az, hogy ebben igazat mondott Raze. Valahol odakint még több hozzá hasonló szaladgál szabadon, és tudom, hogy Nori is egy közülük. Most már részben azon fog múlni a dolog, hogy Én indulok-e a keresésükre, vagy pedig Ők indulnak az „Enyémre”.
- Egyszerre egy probléma. Ha elintézzük a Rod Reiss ügyet, talán több részletet is megtudunk. Ha most szétdaraboljuk a figyelmünket, szétesünk, és nem vagyunk elegen rá. Ha túl vagyunk rajta, eldöntjük a következő lépést. - felel nyugodt hangon a Hadnagy. Végső soron igaza van. Most még Nekem is kár lenne ezen továbbrágódnom. Ha végeztünk ezzel a majomparádéval, akkor ráérek eldönteni, hogy mihez akarok kezdeni a kialakult helyzettel.
- Rendben. - bólintok egy fél- mosollyal. - Akkor irány Rod Reiss. - teszem hozzá. Bár lehet, hogy Nekem előtte még Lena felé kellene vennem az irányt, hogy bocsánatot kérjek…
|
|
Aria
Szerepjátékok Istene
Szeresd ellenségeidet! Azzal kergeted őket az őrületbe.
Posts: 1,043
Elfoglaltság: Elfoglalt
Utoljára online: Aug 13, 2023 7:55:28 GMT 1
Feb 23, 2016 21:54:48 GMT 1
|
Post by Aria on Apr 6, 2022 19:43:20 GMT 1
skydragon449 - Zoe WeissNagy őrület volt aznap a kaszárnyán. A Felderítő Egység átlagos tagjai még nem sokat tudtak, de annyi az újságokból is kiderült, hogy a királynővel történt valami, és most éppen Rod Reiss, a királyi vérvonal egy évek óta eltűnt tagja jelent meg a fővárosban, hogy átvegye a kormányzást. A napilapot, amit a rikkancs behozott nektek, kézről kézre adtátok egymás között. Tapintani lehetett a feszültséget, különösen, mert egyetlen parancs érkezett: mégpedig hogy készenlét, de nem tesztek semmit. Ez csak rontott a helyzeten, a társaid már beszélgetni se mertek egy idő után, és néha egy-egy tiszt rohant el a helyiség előtt, valamilyen üzenettel. Aztán egyszer csak egy zilált, szőke fiú esett be a helyiségbe. Valószínűleg már láttad már, Viper Wright és Arisa Qanto osztagában van, már nem újonc, de azért fiatal és forrófejű... talán az a fajta, akinek sosem nő be igazán a feje lágya. Karl Mauss-nak hívják... bár nem biztos, hogy sokat beszéltetek.
- Kéne egy tiszt! - csap az ajtófélfára a fiú türelmetlenül. - Üzenetet hozok a speciális osztagtól. Levi hadnagytól. Tudja valaki, hol az istenben találok bárkit, aki tudja, mit kezdjek vele? Elég idegesnek tűnik, valószínűleg már hatszáz kört lefutott a kaszárnyán, de a rohangálásból ítélve nem csoda, hogy mind a speciális osztag hátramaradt tagjait, mind a tiszteket, például Hange osztagvezetőt elszalasztotta. Az üzenet viszont valóban elég fontosnak tűnik, és ha eszedbe jut, nem sokkal korábban láttál pár embert az udvarra menni, akik elvileg az osztag tagjai voltak... ha kicsit gondolkodsz, könnyen eszedbe juthat a nevük is, Sasha Braus, és a vörös lány, Mayumi Miura. Talán tudnál segíteni Mauss-nak, hogy utolérje őket.
|
|
skydragon449
Lelkes fórumozó
Posts: 79
Elfoglaltság:Mesélést & Játékot vállal
Utoljára online: Oct 31, 2024 8:46:54 GMT 1
Apr 1, 2022 19:37:49 GMT 1
|
Post by skydragon449 on Apr 7, 2022 15:13:03 GMT 1
#s://pm1~narvii~com/6595/ff566c94f3d41d11ac9a4f8df92875184794d641_hq~jpg Végre itt vagyok a Felderítők között, ahogy már régen vágytam rá, de mióta bevettek, mintha nem is a titánokkal harcolnánk, pedig nekem erre fájt a fogam. A kaszárnyában várom, hogy történjen valami. Érezhetően ez a tétlenség nem csak engem zavar, hanem sok újoncot, de a parancs az parancs. Egyszer már megdorgáltak azért, mert megszegtem. Még jól is jártam, mert ha nem lett volna oda a fél osztagnyi újonc annak idején, akkor meg is ölhettek volna parancsmegtagadásért, de valamelyik tiszt elintézte, hogy ettől eltekintsenek. Máig nem tudom, pontosan mi történt, aztán mikor választani kellett, én Erwin parancsnok egységébe csatlakoztam. Végre azt a hadvezért követhettem, akire mindig is felnéztem, bár még csak egyszer láttam, mikor dönteni kellett, hogy melyik egységhez csatlakozok. Nagyon örültem, mikor megkaptam a kabátot és a köpenyt, amin a szabadság szárnyai ékeskedtek. Alig vártam, hogy ezt büszkén viselve megadjam a titánoknak, ami kijár nekik a megölt társaimért és az ártatlanokért, akiket felfaltak, erre nem történik semmi érdekes, csak várunk. A puskát tisztogatom, amit előszeretettel hordok magamnál. Igyekszem törölgetni úgy, hogy csillogjon. – Ugye, tudod, hogy azzal nem sokra mész a titánok ellen? – bök oldalba az egyik társam, aztán felém nyújtja az újságot. – Ki tudja, mikor lesz jó valamire – válaszolom, majd megnézem, mi az a hír, ami kézről kézre jár, és miért suhog a papír állandóan. Elolvasom a címlapot, aztán egy magabiztos vigyor ül ki az arcomra. – Mondtam, hogy jó lesz ez a puska valamire – itt arra céloztam, hogy Rod Reisst is szívesen lelőném vele, ha efféle vakmerő tervekkel fenyegeti a királynő uralmát. Nem voltak sosem kétségeim afelől, hogy az ember tökéletes ellensége most is önmagának, de megpróbáltam hű maradni az elképzeléseimhez, és ha néhány ember vérszomja fenyegeti a többieket, akkor feléjük fordítom a fegyvereimet. Épp azon töprengek, meddig kell még itt várakozni, amikor egy fiú érkezik egy fontos üzenettel. Üzenetet hozott a speciális osztagtól? Biztos fontos lehet. Rémlett egy lány, aki egy főtt krumplit rágcsált a legutóbb. Hogy is hívták? Talán Sasha – ennyi jut eszembe, illetve mintha a speciális osztag tagja lenne. – Az udvarra láttam őket menni – mondtam, remélve, hogy ezzel is segítek. Nem tudtam, van-e további teendőm, de bármire készen álltam, hiszen végre történt valami. A puskát is úgy vettem a vállamra, mint aki indulni készült, míg másik oldalt egy táskában voltak nálam a mérnöki eszközök. Alig vártam, hogy ezeket használhassam, és valami okossággal fékezhessük meg az ellenséget, de ez egyelőre még várat magára. Hange osztagvezetővel biztosan remekül kijönnék, hallottam már róla ezt-azt, bár úgy hallottam, ő leginkább a titánokon szeret kísérletezni, míg én inkább a fegyvereken. Jó páros lehetnénk, de úgy emlékszem, már ő is elhagyta a kaszárnyát. Abban reménykedek, hogy az üzenet megtalálja az illetékeseket, és nekem sem kell tovább a semmittevés kellős közepén ücsörögnöm a többiekkel együtt. Végül elhatározom magam. – Veled megyek – mondom Karl-nak, akár tetszik, neki, akár nem. Csinálni akarok valamit, úgyhogy önkényesen vele tartok.
|
|
Aria
Szerepjátékok Istene
Szeresd ellenségeidet! Azzal kergeted őket az őrületbe.
Posts: 1,043
Elfoglaltság: Elfoglalt
Utoljára online: Aug 13, 2023 7:55:28 GMT 1
Feb 23, 2016 21:54:48 GMT 1
|
Post by Aria on Apr 11, 2022 23:51:49 GMT 1
skydragon449 - Zoe Weiss
Karl először csak pislog a válaszodra, de aztán határozottan bólint - egy pillanatra láthatod, hogy azért megkönnyebbül, hogy nem kell megint végigrohangálnia a kaszárnyát, csak azért, mert valakik "elvileg az udvaron" vannak. Ahogy elindultok, nem marad sokáig teljesen néma, óvatosan elvigyorodik.- A puskás lány - mondja. - Mármint, az egyik srác a ti kiképzőegységetekből, Aaron Wahlen azt mondta az vagy. Bírod a fegyvereket, meg ilyesmi. Legalábbis gondolom te vagy az... a puskából. Mindegy - habogja zavartan, miközben beletúr szőke tincseibe. - Amúgy... Zoe? - kérdezi kedvesen, kicsit láthatóan azzal a szándékkal, hogy beszélgetést kezdeményezzen veled.Egy pár percetek még van, ahogy végiggyalogoltok a kaszárnya folyosóján, ahogy azonban kiértek az udvarra, és a szemetekbe tűz a kinti nap fénye, azonnal kiszúrhatod a két további személyt, akiket a fiú keresett, a vöröshajú, és a krumplis lányt - ez utóbbi ezúttal krumpli nélkül ácsorog az egyik pad mellett. Ahhoz képest, hogy régóta ismerik egymást, meglepően csendesek, nem is beszélgetnek. Bár belegondolva, hogy te is milyen híreket olvastál, nem nehéz elképzelni, hogy a veteránokat még jobban felzaklatja a helyzet. Elvileg Historia királynő régen maga is felderítő volt, ki tudja, talán még ismerték is...Karl zavart pillantást vet feléd, és az ajkai formáznak egy néma köszönömöt, mielőtt megszaporázza a lépteit, hogy odaérjen a két lányhoz. Nehéz eldönteni, hogy azt akarja, hogy kövesd, vagy sem, de igazából a lényeg szempontjából mindegy, elég kicsi az udvar, hogy pontosan értsd, mit beszélnek.- Öhm. Karl Mauss vagyok - tiszteleg egyet kissé szétszórtan. - Levi Hadnagytól hoztam üzenetet. És az osztagától.- Mi történt? - néz fel azonnal a vöröshajú lány. Láthatóan félelem csillan a szemében.- Kijutottak a Földalatti városból. Nyomon vannak, az Orvud körzetben próbálják megtalálni Rod Reiss-et és a bandáját. De...- Nem tetszik az a de - fonja karba a kezét a lány, mire Karl bólint.- Az egyik fiút... az alakváltót, Erent elvitte valaki. Ha minden igaz, ugyanaz, mint Historiát. Az osztag összefogott egy katonai rendőr csapattal valami Le... Lerouche? - próbálgatja, aztán hirtelen beugrik neki. - Leroux osztagvezető osztagával. Az én osztagvezetőm is ott maradt velük, Viper Wright és az őrmester, Arisa Qanto - apró bólintás, de a vöröshajú lány úgy fest, mint aki fejben már nagyon nincs ott. - Próbálnak egy rajtaütést szervezni, de elküldtek erősítésért...- Akkor szedjük össze a csapatot, Mayu? Arminék még a Helyőrség vezetőinél vannak... - kotyog közbe Sasha. Mayu megrázza fejét, vörös tincsei ide-oda repülnek, mielőtt felnéz. - Nem, nem vagyunk elegen. Az osztagunk nagy része már úgyis ott van, csak pár extra embert adhatnánk...- Vagy pár extra osztagot - teszi hozzá óvatosan Karl, és mintegy biztatást kérve feléd pillant... aztán megint eszébe jut valami. - De a Hadnagy nem is azt kérte. Ő... azt javasolta, hogy Kenny Ackermant keressétek. Ő a testőrséghez tartozott...Mayu szinte csak magában motyog.- Tekintve, hogy Hange osztagvezető kezét is rendesen megkötötték, gondolom nem hivatalosan fogjuk ezt megejteni... - aztán megint a fiúra pillant. - És Kami? Mármint Kamilla Evans. Róla tudsz valamit, rendben van? A csapat után küldték a hírrel.- Él - mondta a fiú. - Nem beszéltem vele, de eléggé... rászállt a katonai rendőr főnök. De azt kibírja egy felderítő nem? A katonai rendőrök között sok a hólyag... - Mayu elmosolyodik.- Kami ki fogja. Erősebb annál, hogy így legyűrjék.A csapat ekkor szúr ki téged is - először Sasha pillant feléd, majd Mayu is. Aztán mindketten közelebb lépnek.- Te Karllal vagy? Te is az Orvud körzetből jöttél? - kíváncsiskodik a barna hajú lány.
|
|
skydragon449
Lelkes fórumozó
Posts: 79
Elfoglaltság:Mesélést & Játékot vállal
Utoljára online: Oct 31, 2024 8:46:54 GMT 1
Apr 1, 2022 19:37:49 GMT 1
|
Post by skydragon449 on Apr 14, 2022 8:59:52 GMT 1
#s://pm1~narvii~com/6595/ff566c94f3d41d11ac9a4f8df92875184794d641_hq~jpg Örömmel tölt el, hogy segíthettem. Látszik Karl-on a megkönnyebbülés, én pedig kicsit meg is lepődök, hogy a hírem megelőzött. – Igen, a puskás. Ez van, szeretem a fegyvereket – válaszolom neki nevetve. – Hallgatlak – mondom aztán, amikor megszólít, aztán az udvarra megyünk azokhoz, akiket keresett. Próbálok nem közel férkőzni, nem akarok tolakodni, de így is hallom, mit beszélnek. Erent elkapták. Ismerős a neve. Ő az a fiú, aki titánná tud változni, és neki hála győztünk Trostnál, aztán a felderítőkhöz került, ahol újabb sikereket értek el együtt. Atrost-i csata után döntöttem el, hogy én is ki akarom venni a részem a harcból. Ezek szerint a Trost-i csata hőse veszélyben van? Aggasztott a hír, ugyanakkor lángra gyújtotta bennem a tüzet, hogy én is csatlakozni akarok a küldetéshez. Amikor Karl rám néz, és megerősítést vár, én biccentek felé, hogy értettem a célzást, de nem akarom félbeszakítani a beszélgetést. Mikor Mayu és Sasha rám néznek, azonnal tisztelgek. – Zoe Weiss, nemrég érkeztem a felderítő egységhez – tisztelgek. – parancsra vártam a kaszárnyában, de mondjuk úgy, hogy meguntam a semmittevést – vigyorgok aztán hozzá magabiztosan, vágyva a harcot és az izgalmat. Végre történni fog valami, nem csak arra várunk, hogy mikor kapunk parancsot az indulásra. – Sasha, igaz? Már sokat hallottam rólad – mondom büszkén. Igazán nagy örömmel tölt el, hogy végre találkozhatok valakivel, aki ekkora hős a felderítők között. Titokban remélem, a többieket is megismerhetem azok közül, akik az emberiség nagy reménységével, Erennel harcoltak az oldalukon. A rajongást kicsit félretéve aztán észbe kapok, majd határozottan mondom: – Összeszedhetek néhány osztagot, ha kell, csak mondjátok, mit tegyek! – nézek körbe aztán a többieken. Egyszer már megjártam a parancsmegtagadást, úgyhogy most inkább megvárom az utasítást, mielőtt bajba keverednék.
|
|
Bratti
Szerepjátékok Császára
"Ez a világ kegyetlen... De egyben gyönyörű is." - Mikasa Ackerman
Posts: 914
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
Utoljára online: Nov 16, 2024 22:42:12 GMT 1
Feb 23, 2016 19:50:58 GMT 1
|
Post by Bratti on Apr 14, 2022 10:35:16 GMT 1
#s://i~pinimg~com/564x/88/52/bc/8852bc016f60fa8db8a790e87660b26d~jpg Gondolataimba merülve és kicsit sem megnyugodva megyek vissza a lovamhoz, azonban mielőtt felszállnék, meglátom a mellettem szintén kicsit elveszettnek ható Sophie-t és rájövök, hogy talán nagyon egyedül érzi itt magát, hogy mindenkinek van valakije. Mellélépek, miközben a lovam kantárával vagyok elfoglalva és megszólítom. - Hé, Sophie! Minden rendben? Vagy nagyon gáz neked ez a helyzet így? - kérdezek rögtön a közepébe, de legalább őszintén. Sophie is teljesen a gondolataiba veszve ácsorog, így tulajdonképpen azt sem fogja fel, hogy valaki szólt hozzá. A lova sörényével nem is igazán tiszta, hogy az állatot próbálja megnyugtatni, vagy saját magát. - Őőő, Sophie? - kérdezem egy fokkal bizonytalanabbul, de legalább elmosolyodom végre. Sophie végre elfordul a lovától, és néhány másodpercig úgy néz rám, mintha szellemet látna. - Igen? - kérdez vissza legalább olyan bizonytalanul, aztán ahogy leesik neki a tantusz, egy kicsit elszégyelli magát, sőt, egészen el is pirul. - Bocsi... mondtál valamit? - Jaaa, csak annyit kérdeztem, hogy minden rendben-e, mennyire rossz ez a helyzet neked? – kérdezem kedvesen. Sophie a füle mögé tűr néhány elszabadult tincset, és elhúzza egy picit a száját. - Nem... nem is tudom - kezdi kissé habozva, és halkan felsóhajt. - Kicsit kívülálló vagyok mindenhol, igaz? - kérdezi egy kissé szomorkás mosollyal. - Sajnálom, hogy így érzed... - húzom el én is a számat. - De tökre megértem... - sóhajtok fel. Majd a lányra nézek. - Hé! Lehet, nem akarsz élni vele, de ha úgy érzed, jó lenne valakivel lenni, akkor hozzám bármikor jöhetsz! – mondom neki. A lány beharapja az ajkát, de végül egy halvány mosollyal bólint a szavaimra. - Az újoncok tartsanak össze! - nyújtja ki a kezét egy pacsira. Vidáman beleütök a kezébe, majd újabb kérdést teszek fel. - Mondtak már valami konkrétumot neked? - biccentek a felettesek felé. Egy kicsit kiszélesedik a mosolya a pacsi után. - Még nem. Leroux osztagvezető minden bizonnyal ezután fog a szárnyai alá venni - csóválja meg a fejét, egy kicsit felhúzza az orrát. - Egy kicsit félek tőle - ismeri be halkan. - De erről egy szót se! – mondja. Csak bólogatok. - Ijj, akkor az is lehet, hogy közünk nem lesz egymáshoz mostantól? Az rossz lenne - gondolkodom el. - Bár ha a nő tényleg ennyire gonosz, akkor kinézem, hogy inkább mellénk rak, mert nem vagy neki fontos... - morfondírozok, majd mikor beismeri, hogy fél tőle, csak támogatóan rámosolygok. - Megértem... Nem egy álom osztagvezető, ha nem vagy a kedvencei között... De bevallom, én is félek kicsit a hadnagytól, bár ő azért eléggé odafigyel ránk... Csak hát a hülye megfelelési kényszerem, hehe - csacsogok megint túl sokat. - Bocsánat... - kapok észbe. - Oh, nem hiszem... Felsőbb utasítás miatt vagyok itt, azt nem írhatja felül - jegyzi meg óvatosan. - Nem hiszem, hogy személyesen bármi baja lenne velem, ő csak... ilyen. Híre van a fővárosban is, még köztünk, rendőrök közt is - vonja meg a vállát, és ahogy bocsánatot kérek, legyint egyet. - Ugyan, ne butáskodj! Igazán nem bánom - mosolyog rám biztatóan. - Fura ez az egész helyzet. - Igen, hallottam már... - sóhajtok egyet, majd mikor folytatja, csak megcsóválom a fejemet. - Nekem mondod? Azt sem tudom, hol állok éppen... - motyogom kicsit elveszve a gondolataimban, közben szememmel Barsan-ra, majd Jean-ra, végül a hadnagyra néztem. Sophie követi a pillantásaimat és huncutul elmosolyodik. - És ebben a zűrzavarban még pasizni is akad időd? - böki meg a könyökével az oldalamat, mire én kicsit sziszegve elhúzódom, mert még nem gyógyult meg teljesen, de intek, hogy semmi baj. - Ejha.. - Hm? - pillantok rá, majd eszembe jut, merre néztem. Annyira abszurd ez a feltételezés, hogy saját meglepetésemre is elnevetem magam. - Hogy a fiúk miatt lennék ki? Jaj, te jó ég, de kívánom, hogy az legyen a legnagyobb gondom jelenleg, hogy kibe szeressek bele - fejezem be a nevetést, majd megcsóválom a fejemet kicsit. Sophie beharapja az ajkát a nevetésem hallatán, és próbálja elnyomni a mosolyát. - Huh, pedig már megijedtem... Tudod, a hadnagy egy kicsit idős hozzád - súgja oda bizalmaskodva, majd vet egy pillantást a másik két delikvensre. - Yikes, az nagyon fura is lenne - rázkódom össze, majd látom, hogy vet egy pillantást a fiúkra, szóval felsóhajtok. - Jean - biccentek az állammal felé. - nagyon kedves és igazán jó barát. Kétszáz IQ-val sikerült összevesznünk és azóta nem mertem odamenni hozzá... - sóhajtok fel megint. - Barsan... - biccentek a másik felé. - A legjobb barátom volt a kiképzésen. Most kiderült, hogy lehet, kicsit bonyolultabb ember, mint hittem. Ja, és az ikertesóm meg éppen az aktuális főgonosz nénik egyikével bratyizik és ki akar nyírni, fogalmam sincs, miért - csapok a homlokomra. - Szóval kicsit... Úgy érzem, kezdek szétesni, mert elveszítem a fontos embereket magam körül és megint nem tudom, miért pofázok ennyit, tényleg nagyon sajnálom, szólj, ha húzzak el... - pillantok el zavartan. - Ejha - ismétli meg a lány egy füttyentés mellett, mire a lova prüszköl egyet. Először nem is igazán tudja, mit mondjon. - Azt hiszem, én sem érezném túl fényesen így magam... - Jean-ra néz, közben megdörzsölgeti a tarkóját. - Szerintem beszélj vele. Semmit sem veszítesz, és fogadok, hogy neki is rossz ez a... helyzet, ne tartsatok haragot feleslegesen - feleli kis gondolkozás után. A kezét tördeli, miközben azon agyal, hogyan folytathatná. - Nem fogsz szétesni, és ne aggódj, ha zavarna, hogy beszélsz, azt észrevennéd – feleli végül. Vetek egy újabb pillantást a fiúra. - Igen, valószínűleg igazad van, azt kéne tennem... Pláne, hogy... Fogalmunk sincs, hova megyünk és mi vár ott ránk, igaz? - pillantok a lányra kissé szomorúan, ijedten. Aztán csak elmosolyodom halványan. - Köszi... Nagyon rendes vagy... Remélem, neked egy kicsit jobb időszakod volt azért? - érdeklődöm felőle. - Nehogy később megbánd, hogy elszalasztottad az alkalmat a békülésre - biccent egy aprót. A kérdésre csak megvonja a vállát. - Az életem elég unalmas volt eddig, szóval... mondhatjuk így is, igen. - Hogy érted, hogy unalmas? Persze csak ha nem baj, ha megkérdezem... - Rendőröset játszani nem túl izgalmas - vonja meg a vállát. - Hm, értem... Végülis ez is egy szempont volt, miért nem oda mentem - morfondírozom, majd halványan rámosolygok a lányra. - Hé, mit szólsz, hogy ha már úgyis még egy ideig együtt leszünk, akkor megpróbáljuk a maximumot kihozni a dolgokból? - kérdezem tőle kedvesen és próbálok nem az előttünk álló helyzetre gondolni. - Benne vagyok. Tényleg örülök egy barátságos arcnak - biccent Sophie, és felém nyújtja a kezét, hogy egy kézfogással is "megerősítsük" a dolgot. - Igen, én is... Bár én azért jobb helyzetben vagyok, ez tény... - megrázom a kezét és szélesen rámosolygok. - Tényleg gyere bármikor, amikor úgy érzed... Nekem ez soha nem teher! - mondom neki kedvesen, majd egy fél perc múlva megszólalok. - Akkor azt hiszem, nekem beszélnem kéne Jean-nal, igaz? - kérdezem kissé bizonytalanul. - Igen, mindenképpen... Jó... - Megjegyzem. Köszi... igazán rendes vagy - mosolyog rám, majd ismételten elnéz az emlegetett ló szamár felé. - Aztán számolj majd be az eredményről! Innen szurkolok majd - kacsint rám, én pedig kissé elpirulva intek neki, majd percekig szenvedek, hogy rávegyem magamra, pedig általában nem szokott ez gondot okozni... Most valamiért mégis olyan nehéz. Nem baj, pár perccel később sikerül megemberelnem magam és lassan odasomfordálni Jean mellé, mikor éppen egyedül van. - Hé, Jean? Azt hiszem... Azt hiszem, beszélnünk kéne... - nem tudok ránézni. - Hirtelen kíváncsi vagy a véleményemre? - a válaszból érezni a szarkazmust, de nem maró, csak kicsit szomorú. Érezhetően feldühítettem a fiút, de egyúttal Jean stílusában van egyfajta lemondás. Összerázkódom kicsit a válaszára. Tudom, hogy jogos, de fáj. Veszek egy akkora levegőt, hogy amikor kifújom, akkor vagy tíz centit megyek össze. - Nyilván érdekel a véleményed, Jean... - kezdem halkan, majd megint veszek egy mély levegőt és végre rá tudok nézni. - Nem volt se jogos, se szép dolog, ahogy viselkedtem veled... Ezért szeretnék bocsánatot kérni... Én csak... Úgy érzem, hogy minden kicsúszik a kezeim közül és azzal, amit mondtál, az utolsó pontot is kiszedted volna a helyéről, én pedig szétestem volna... - megint elpillantok róla. - Nézd... - a fiú felsóhajt. - Én... megértem. Nyilván nem teljesen, nekem nincs testvérem, de basszus, minden esik szét. Én is szét vagyok esve. Nem bántani akartalak, vagy bántani a testvéredet, csak azt, hogy utána kevésbé fájjon. - De nem fog! - emelem fel a kezemet tanácstalanul, majd beletúrok a hajamba. - Én... Én csak úgy érzem, hogy egy tinédzser vagyok... Basszuskulcs, tizenhét éves vagyok, egy hónapja még a kiképzőtáborban voltam, utána beszorultunk abba a nyamvadt szurdokba és most itt vagyunk... Tudom, ti sem vagytok sokkal idősebbek és hogy még rosszabb dolgok történtek veletek és ahogy mondtad, ti is szét vagytok esve... Én csak... Nagyon sok nagyon rossz dolog szakadt a nyakamba életemben először és nem érzem úgy, hogy tudom jól kezelni vagy csak kezelni úgy általában, úgyhogy ez sehogy sem lesz jobb, azt hiszem... Mert egy ilyen szar is elég lenne, nem hogy kettő-három… Nem tudom, hova kapjak jelenleg... Áhh, mindegy! - legyintek megint kicsit mérgesen, kicsit elfordulok. - Majd elintézem magamban, gondolom, úgyis azt kell tennem, nem? - kérdezem félig magamtól, ahogy a tájat fürkészem most. Úgyis az lesz mindenkinek a legjobb.- Nem! Vagyis de... - a fiú megrázza a fejét. - Nem akarom, hogy lenyeld, az senkinek nem jó, de... mi lenne, ha azt mondom, hogy megbeszéljük az egész után? Ha túléltük, ha visszaérünk a kaszárnyára, és még megvan az összes karunk-lábunk, akkor megbeszélünk mindent, és helyrerakjuk magunkat. Ahogy mindig... de ahhoz előbb boldogulnunk kell most. - Ja, jó - megrántom a vállam, majd kicsit megrázkódom. - Akkor biztosan egyszerűbb lesz, mert vagy a bátyám vagy Barsan majdnem egészen biztosan ott fog maradni... Tekintve hogy kölcsönösen szívesen megölnék egymást... - motyogom még mindig a távolba révedve. - De... Jó... Menni fog ez... - mondom továbbra is kicsit távoli hangon, de közben visszapillantok rá. Ebben a pillanatban megint azt a mást érzem és most nem Jean áll előttem, hanem a sokkal fiatalabb Josh, aki próbált belém, a holtfáradt, kislány Lena-ba életet lehelni, hogy ne álljon meg a titánok földjén, hanem tartson ki és együtt megoldják, csak érjék el a falakat. Erre bennszakad a levegő a tüdőmbe, hátra is tántorodom kicsit, de igazából csak egy másodpercig tart az egész, egy villanás, csak az érzet marad utána. Aztán újra magam vagyok, csak kissé zavart, ahogy a fejemhez kapom a kezemet. Próbálom leplezni, úgyhogy a fiúhoz fordulok. - Őőő... Akkor szent a béke? - kérdezem tőle ezt mondjuk tényleg őszintén és aggódva kicsit. - Minden oké? - kérdezi a fiú, kicsit összehúzva a szemét. Úgy tűnik, azonnal meg is bánja kicsit, mert nyilvánvalóan nem oké minden, de sejti, hogy én is tudom, mire gondol. Hevesen megrázom a fejemet, miközben beharapom az alsó ajkamat. - Majd ha visszatértünk a kaszárnyára, nem? Nem foglak most ezzel terhelni... - suttogom neki. - Nem kell aggódni, csak egy újabb olyan... Emlékszerű dolog volt... – suttogom kiszáradt szájjal. Jean egy pillanatra megtorpan, aztán bólint. - Igen. Majd ha visszaértünk - sóhajt fel. - Hé! - pillantok megint rá. - Nem akarok úgy elmenni ebbe a harcba, hogy van köztünk harag... - nézek rá komolyan, kissé szomorkásan. Mindketten tisztában vagyunk vele, miért nem, nem kell kimondani. - Nem haragszom. Tényleg nem. Számíthatsz rám. - Én meg tényleg sajnálom, amit mondtam és tettem. Te is számíthatsz rám! - mosolygok rá halványan. Nem tudom, hogy most kéne-e valamit tennem, szóval csak így állok tovább, de amúgy is jeleznek lassan, hogy indulunk, szóval csak egy újabb mosolyt küldök Jean felé, aztán visszasietek Sophie mellé, látom, hogy kacéran mosolyog rám és engem néz. Én csak halványan elpirulok és intek, hogy hagyja abba, majd mindketten felszállunk a lovunkra, s mielőtt megszólalhatnánk, a hadnagy megelőz minket. Sophie-val mindketten jelentkezünk a puskás társaságba. Nem vagyok rossz közelharcos sem, de az előző harcban kapott sérüléseim lehet, csak visszatartanák a csapatot, így most mindenki jobban jár, ha a távolharcos szerepet veszem magamra. Pláne hogy valószínűleg Barsan is velünk lesz, így legalább rajta tudom tartani a szememet. Úgyis én vagyok az egyetlen, aki képes felismerni egy rezdüléséből, hogy ha valami gáz van. Sajnos az úton elkerülünk Sophie-val egymás mellől, pedig tényleg kezdtem megkedvelni. De hát, ő elöl ment, én meg hátul Barsan-nal. Az úton nem szólaltam meg, ha nem volt muszáj, sőt, utána sem nagyon. A többiekkel együtt magamhoz veszek pengét, gázt, egy puskát, ahhoz töltényt, illetve civil ruhát is. Természetesen a szoknya alá egy nadrágot is veszek, hogy ha akció lesz, akkor azonnal tudjak váltani. Végül a lovamat is gyorsan átnézem, ezek után pedig csak várok a következő parancsra.
|
|
Bratti
Szerepjátékok Császára
"Ez a világ kegyetlen... De egyben gyönyörű is." - Mikasa Ackerman
Posts: 914
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
Utoljára online: Nov 16, 2024 22:42:12 GMT 1
Feb 23, 2016 19:50:58 GMT 1
|
Post by Bratti on Apr 14, 2022 11:37:52 GMT 1
#s://i~pinimg~com/564x/54/51/de/5451dea168299ef7d91367d947600edf~jpg Mikor az emberek elkezdik vázolni az ötleteket, Mikasa egyre inkább elhűl. Természetesen volt bennük egy csomó gondolat, ami valós is lehetett, de nem akarta, hogy az legyen. Mert akkor lehet, még rosszabb helyzetben vannak, mint eddig gondolta volna. Szinte alig fogja fel, hogy mi történik, ahogy rosszabbnál rosszabb forgatókönyvek játszódnak le a fejében. Nagyjából ott csatlakozik vissza, hogy megbeszélik, a közelebbi, de felszereltebb és jobban őrzöttebb ellátópontra mennek. Mikasa persze egyet értett. Ő bárkivel elintéz bármit bárhogyan, csak haladjanak. Rettegett, hogy kifutnak az időből. Aline beszólását reakcióra se méltatja, olyannyira ignorálja, mintha meg sem történt volna. A többiekkel együtt vonul ki a házból, hogy a lovához vonuljon. Észreveszi, hogy Lena Sophie mellé somfordál, így összehúzott szemmel nézi őket. Mikor lepacsiznak, majd kezet is fogak, a gyanúja egyre erősebb, hogy ennek a lánynak fogalma sincs, mit akar, hol van, hol kéne lennie. Bár Sophie a maga módján nem tűnt kifejezetten veszélyesnek, akkor is Katonai Rendőr volt és sajátjaik között is voltak árulók, hát még mások között... Csak remélni tudta, hogy a kislány nem mond el semmi olyat, amit nem kellett volna neki. Mindenesetre feljegyezte magában, hogy egy újabb jelenet miatt oda kell figyelni a csajra. Ahogy ezt elraktározta, észrevette, hogy most meg Jean-hoz megy oda. Megint összehúzta a szemét, de úgy vette észre, mintha bocsánatot kért volna tőle. Nem tudta eldönteni, hogy ennek örülnie kellett volna vagy sem. Jean szempontjából igen. Vagy mégsem? Mi van, ha mégis valami nagyon-nagyon fájdalmas dolog fog történni? Felsóhajtott. Úgy érezte, túlságosan sokat gondolkodott másokon. Talán így egyszerűbb volt kizárni a legjobb barátai hiányát és az aggódását feléjük, különösen Eren felé. Továbbra is néma csendben hallgatja a többieket, majd mikor megérkeznek az ellátópontra, akkor igyekszik Kami közelében maradni, de ő is mindent ellenőriz, végül felveszi a civil ruhát, bár annyira nem örül neki, mert kevésbé effektív. Érzi, hogy megint kezd türelmetlen lenni. Aztán észreveszi, hogy a szőke ciklon már megint Kami-t pesztrálja és Mikasa erősen elgondolkodott, hogy ezúttal közbe szóljon. Végül elutasítja az ötletet és csak szúrós szemmel figyeli az eseményt. Viszont annak örül, hogy ezúttal mintha Kami került volna ki győztesen ebből. Egy halvány győzelmi mosoly terül az arcán, majd még pár tőrt belelövell pillantásával Aline hátába, utána Kami után indul, hogy csatlakozzon a többiekhez.
|
|
suvarus
Lelkes fórumozó
Posts: 46
Utoljára online: Sept 27, 2023 19:14:11 GMT 1
Sept 16, 2020 20:46:31 GMT 1
|
Post by suvarus on Apr 16, 2022 17:06:14 GMT 1
Jorn örömmel vette, hogy a felderítők gondolkodtak az őrök hiányán. Az ilyesmi mindig gyanús volt, csapdaszagot árasztott. Jorn emlékezetében élénken élt az is, hogy egyes parancsnokok a legjobb ötletet is elvetették csk azért, mert nem az ő szájukból hangzott el. Ez a kis csapat viszont eddig jól működött, talán éppen a hierarchia átlépése miatt. A Viking büszkén állt alkalmi társai mellett a fal rejtekében.
Martha rutinosan mondta a további teendőket és ez tetszett Jornnak. Végigondolták, de nem ijedtek meg. Eszébe sem jutott felesleges agresszióval élni. Ezt csak szükség esetére tartogatta. Megvárva, hogy Armin átjusson, Martha mellett óvatosan, de feltűnésmentesen igyekezett haladni. A harci helyzetekre jellemző stresszt érezte, ami nem bénította le, hanem segített összpontosítani. Az ajtó mögött ácsorgó magányos felderítő láttán kiengedett. Kezdte továbbgondolni, hogy mit jelenthetett az őrség vagy a legénység teljes hiánya. Vajon megtalálják egyáltalán Brzenskát, akihez jöttek? Armin felvetése nem volt rossz és Jorn próbált is felidézni olyan eseményt, ami miatt ennyi katonát kivezényelhettek és amiről ő is tudhatott. Odabent is körülnézett, kamerát, védelmi rendszert keresett, hogy ki tudják kerülni. Nem láttak semmit, gyanúsan, meglepően könnyen tudtak haladni befelé. Jorn igyekezett mindent alaposan megfigyelni, hátha a távozók elejtettek egy árulkodó cetlit. Bármilyen apróság fontos lehetett. A beszéd hallatán katonásan megállt és úgy helyezkedett, hogy a lehető legjobban hallhassa, de ne vegyék észre. Próbálta beazonosítani a hangot. Armin fiatal létére igen tehetséges felderítő volt. Beigazolódott a teljes kivezénylés gyanúja és a parancsnokot is felismerte hangról. Jorn elismerően bólintott ifjú társának, majd Martha-ra nézett. Brzenska szavaiból világos volt, hogy a felderítők jó döntést hoztak. A Katonai Rendőrséget sajnos le lehetett írni és érdekes gondolat volt, hogy a lényeg nem a fővárosban történik. Jorn próbálta összerakni, hogy az Ackermanok között milyen volt a viszony, hátha ki tudott hámozni ebből valamit. Mikasa és Levi Ackerman már talán legendának számítottak, Kenny viszont inkább hírhedt volt, rossz megítélésű. Mégis most ő képviselte a józan ész és a tetterő hangját. - Az Ackermanok hogy viselkednek mostanában? Lehet, hogy ez itt észnél van. Talán pont azért kellett kiüríteni az épületet, hogy Brzenska és az ex-bérgyilkos nyugodtan tárgyalhassanak. Fejét újra a hangok irányába fordította. Ha a beszélgetés nem folytatódott, újra társaihoz szól, ismét nagyon halkan. - Mi lehet a fővároson kívüli kavarás? Ha valaki tudhatott ilyenről, azok a felderítők voltak. Jorn bízott bennük. Végiggondolta, milyen következményekkel járhat számukra, ha átadják az üzenetet és egyszerűen feldobják őket. Nagy sóhaj után feltette a kérdést: - Beszéljek velük én? Az önfeláldozás sosem ment neki nehezen. Ha itt eljátssza, hogy a felderítők küldték, talán elérhet valamit. Mindazonáltal kikérte a többiek véleményét, nem hirtelenkedte el a döntést.
|
|
Lyzy04
Írónövendék
"Sunsets are proof that endings can be beutiful too"
Posts: 209
Utoljára online: Apr 12, 2023 16:25:15 GMT 1
Apr 29, 2020 13:23:55 GMT 1
|
Post by Lyzy04 on Apr 18, 2022 2:34:57 GMT 1
#s://i~imgur~com/s3a2FF0~png Arisa némán hallgatja végig a megbeszélést, tekintve, hogy neki nem sok beleszólni valója van. Persze aggódik kissé, hogy hová viszi majd őket az út, és hogy a katonai rendőrség épp miféle borsot tör az orruk alá, de ezen aggodalmait mind megtartja magának.
A nőt kissé meglepi, hogy Karlnak is távoznia kell, de ő is érti, miért pont a fiút küldi el Levi. Forrófejű, fiatal és kissé tapasztalatlan… Probléma lehetett volna még belőle. Bár Arisa bízott Maussban, hogy nem kavar nagy galibát, azért kizárni nem tudta a lehetőséget. A neki címzett vallomás után megértően megszorítja a srác vállát, és finoman rámosolyog.
- Tudom, hogy nem a te ötleted volt ez, és hogy nem megfutamodni akarsz… Ne aggódj, nem hagysz cserben minket. Tényleg nem. És biztosra veszem, hogy lesz még alkalmad az oldalunkon harcolni. Számítok rád, és várom, hogy újra láthassalak, szóval én megígérem, hogy mi rendben leszünk, cserébe pedig te is vigyázz magadra, rendben? – kérdi kedvesen. Karl erre bólint egyet, és elhúzza a száját.
- Rendben. De akkor... akkor rúgjátok szét a szemetek seggét a nevemben is. Akármelyik is jön szembe.
Arisa halkan felnevet, majd kacsint egyet, és búcsúzás előtt még megveregeti a srác vállát.
A többiekhez hasonlóan Arisa is felszáll a lovára, és beáll a sorba Viper mellé. Mikor Levi megkérdezi, ki ért a puskákhoz, magabiztosan feltartja a kezét. A rendőrségből jött, természetesen tud lőni, hisz ott az az elsődleges fegyver. Az út alatt néha vált pár szót Viperrel, de egyébként a lovaglásra és a környezetére koncentrál.
Mikor célba érnek, ő nem áll közel, hogy még véletlenül se hallja Aline parádézását – neki elég az is, ha csak simán bejutnak, nem érdekli, milyen háromfelvonásos drámát nyom le érte a szőke ciklon. Bent minden felszerelését ellenőrzi és feltölti, majd ruhák után néz. Keres egy annyira laza nadrágot, amit a mostanira is felhúzhat, kibújik a dzsekiből, és egy nála kétszer nagyobb pólóban tűnteti el a felsőtestén futó hevedereket. Kócos haját ügyefogyott, lapos copfba fogja, majd utolsó lépésként magához vesz egy puskát és lőszereket is. Ahogy mindennel végzett, visszamegy a többiekhez.
|
|
Pandora
Lelkes fórumozó
Minden emberi félelem alapja: egy korábban becsukott ajtó - félig nyitva.
Posts: 97
Elfoglaltság:Elfoglalt
Utoljára online: Jun 21, 2023 19:03:29 GMT 1
Feb 19, 2018 20:53:43 GMT 1
|
Post by Pandora on Apr 19, 2022 22:16:07 GMT 1
#s://i~imgur~com/TDodLgP~png Sophie a lova sörényét babrálja készülődés közben. Még számára sem igazán tiszta, hogy saját magát próbálja megnyugtatni vagy az állatot, de gyanítja, hogy inkább az előbbi a válasz. Kis híján kész van a felszerelkezéssel, igazából már csak a lovát kell rendbe tennie és felszerszámoznia, így van ideje gondolkozni egy kicsit. Próbál visszaemlékezni rá, mikor érezte magát utoljára ilyen egyedül, miközben emberekkel volt körülvéve. A legtöbb felderítő egészen normális vele, a reakciójuk rá teljesen érthető és logikus volt… De vajon hosszú távon mit fog hozzátenni ehhez Leroux és az osztaga? Valahol némi örömmel tölti el, hogy itt vannak, hiszen ismerős arcok, egek, még Mateo is hiányzott egy kicsit a mindennapjaiból, de ez… semmi esetre sem jelenti azt, hogy megbízhat bennük. Még a helyes barna srácban sem... Vagy itt akárkiben. Nem tartozik közéjük. Ez lenne a társas magány? – Ő, Sophie? – Ismerős hang rázza fel a gondolataiból, a másik „zöldfülű” lány, Lena az. A hangja bizonytalan, de mosolyog. Mikor Sophie felé fordul a lovától, néhány másodpercg csak bámulja, mintha szellemet látott volna. Váó, gondolja, vannak még emberek, akik eltalálják a nevemet. – Igen? – kérdez vissza legalább olyan bizonytalanul Sophie. Aztán ahogy leesik neki a tantusz, egy kicsit elszégyelli magát, sőt, egészen el is pirul. Szegény, vajon mióta próbálkozhat kirángatni a saját kis világomból? – Bocsi... mondtál valamit? – Jaaa, csak annyit kérdeztem, hogy minden rendben-e, mennyire rossz ez a helyzet neked? Sophie a füle mögé tűr néhány elszabadult tincset, és elhúzza egy picit a száját. Lena mintha a gondolataiban olvasott volna. Ennyire nyilvánvaló lenne, hogy mennyire nem érzi magát a helyzet magaslatán? Vajon a lányt tényleg érdekli, vagy csak udvarias vele? Gyorsan döntésre jut. Hogyan várhatna bárkitől bizalmat, ha ő maga is ennyit filózik azon, hogy megadja-e? Lena nyit felé. Talán ideje lenne elengednie kicsit magát. – Nem... nem is tudom – kezdi kissé habozva, és halkan felsóhajt. – Kicsit kívülálló vagyok mindenhol, igaz? – kérdezi egy kissé szomorkás mosollyal. Végre kibökte. Kívülálló. Ezt a szót kereste korábban. – Sajnálom, hogy így érzed... – húzza el Lena is a száját. – De tökre megértem... – sóhajt fel, majd Sophie-ra néz. – Hé! Lehet, nem akarsz élni vele, de ha úgy érzed, jó lenne valakivel lenni, akkor hozzám bármikor jöhetsz! A lány beharapja az ajkát, de végül egy halvány mosollyal bólint Lena szavaira. Eldöntötte, hogy hisz neki. – Az újoncok tartsanak össze – nyújtja ki a kezét egy pacsira. Lena vidáman belecsap a kezébe, majd jön is a következő kérdése. Egy kicsit Sophie mosolya is kiszélesedik a pacsi után - nem is emlékszik már, mikor csinált ilyesmit utoljára. Talán Mateóval a kiképzése alatt? A rendőrök nem igazán az a pacsizós társaság. – Mondtak már valami konkrétumot neked? – biccentek a felettesek felé. Előbb Aline-ra, majd Levi-ra néz, mielőtt válaszolna. – Még nem. Leroux osztagvezető minden bizonnyal ezután fog a szárnyai alá venni – csóválja meg a fejét, egy kicsit felhúzza az orrát. – Egy kicsit félek tőle – ismeri be halkan –, de erről egy szót se. Lena csak bólogat a szavaira. – Ijj, akkor az is lehet, hogy közünk nem lesz egymáshoz mostantól? Az rossz lenne. Bár, ha a nő tényleg ennyire gonosz, akkor kinézem, hogy inkább mellénk rak, mert nem vagy neki fontos... – morfondírozik, majd mikor beismeri, hogy fél tőle, csak támogatóan rámosolyog Sophie-ra. – Megértem... Nem egy álom osztagvezető, ha nem vagy a kedvencei között... De bevallom, én is félek kicsit a hadnagytól, bár ő azért eléggé odafigyel ránk... Csak hát a hülye megfelelési kényszerem, hehe – csacsog, majd gyorsan észbe is kap – Bocsánat... – Oh, nem hiszem... Felsőbb utasítás miatt vagyok itt, azt nem írhatja felül – jegyzi meg óvatosan Sophie. Legalább ebben biztos volt. – Nem hiszem, hogy személyesen bármi baja lenne velem, ő csak... ilyen. Híre van a fővárosban is, még köztünk, rendőrök közt is – vonja meg a vállát, és ahogy bocsánatot kér, legyint egyet. – Ugyan, ne butáskodj! Igazán nem bánom – mosolyog Lenára rá biztatóan. – Fura ez az egész helyzet. – Igen, hallottam már... – sóhajt Lena egyet, és megcsóválja a fejét. – Nekem mondod? Azt sem tudom, hol állok éppen... – motyogja kicsit elveszetten. Észreveszi, ahogy Lena kipillant Barsanra, Jeanra és a hadnagyra. Ajjaj, ebből legalább egy tutira fiúügy. A rendőrök között az ilyesmi pillanatok alatt pletyka tárgya lenne, bár Sophie általában igyekezett ebből teljesen kimaradni. Nem szereti az efféle ármánykodást… de azért huncutul elmosolyodik. – És ebben a zűrzavarban még pasizni is akad időd? - böki meg a könyökével a lány oldalát. Lena felszisszen, amit Sophie annak tud be, hogy túl erősen könyökölt az oldalába, így egy pillanatra bűnbánó arcot vág, mielőtt visszatérne a témához. – Ejha... – Hm? – pillantok rá Lena, majd Sophie legnagyobb meglepetésére elneveti magát. – Hogy a fiúk miatt lennék ki? Jaj, te jó ég, de kívánom, hogy az legyen a legnagyobb gondom jelenleg, hogy kibe szeressek bele… Sophie beharapja az ajkát a nevetése hallatán, és próbálja elnyomni a mosolyát. Valahol igazat adott Lenának, ő sem bánta volna, ha csak azon kell agyalnia, hogy hogyan csavarja az ujja köré a szőke herceget fehér lovon… Bár a lovak itt pej színűek és a herceg is barna, de ez részletkérdés. Sophie kicsit közelebb hajol. – Huh, pedig már megijedtem... Tudod, a hadnagy egy kicsit idős hozzád – súgja oda bizalmaskodva, majd vet egy pillantást a másik két delikvensre. Nem tudja, melyikük melyik lehet, de sejti, hogy a lány menten felvilágosítja. – Yikes, az nagyon fura is lenne – Lena megrázkódik, majd felsóhajt. Bár Sophie viccelt vele, de egyet kell értenie: már az ötlet is olyan, mintha egy csapat őrült tinilány agyából pattant volna ki. – Jean – biccent az állával az egyik fiú fele. A srácnak kicsit hosszúkás arca van… mint egy lónak. Nem lesz nehéz megjegyeznie a nevét. – Nagyon kedves és igazán jó barát. Kétszáz IQ-val sikerült összevesznünk, és azóta nem mertem odamenni hozzá... – sóhajt fel megint. – Barsan... – biccentek a másik felé. – A legjobb barátom volt a kiképzésen. Most kiderült, hogy lehet, kicsit bonyolultabb ember, mint hittem. Ja, és az ikertesóm meg éppen az aktuális főgonosz nénik egyikével bratyizik és ki akar nyírni, fogalmam sincs, miért – csap a homlokára. Ohó… Ez egész érdekes. – Szóval kicsit... Úgy érzem, kezdek szétesni, mert elveszítem a fontos embereket magam körül és megint nem tudom, miért pofázok ennyit, tényleg nagyon sajnálom, szólj, ha húzzak el... – pillant el zavartan. – Ejha – ismétli meg Sophie egy füttyentést követően, mire a lova prüszköl egyet. Először nem is igazán tudja, mit mondjon. Testvére sosem volt, de elképzelni sem tudja, mi történhet pont egy ikerpárral, hogy ennyire más irányba sodorja őket a szél. Túl sok barátja sincs a fővárosban, a gyerekkori barátai pedig… hát… Egyikük sem élte túl Karanase lerohanását. – Azt hiszem, én sem érezném túl fényesen így magam. – Jeanra néz, közben megdörzsölgeti a tarkóját. – Szerintem beszélj vele. Semmit sem veszítesz, és fogadok, hogy neki is rossz ez a... helyzet, ne tartsatok haragot feleslegesen – feleli kis gondolkozás után. A kezét tördeli, miközben azon agyal, hogyan folytathatná. Egy kicsit segíteni szeretne a lánynak, de fogalma sincs, hogyan vigasztalhatná. – Nem fogsz szétesni, és ne aggódj, ha zavarna, hogy beszélsz, azt észrevenned. Komolyan gondolta. Tényleg érdekelte, mi van Lenával… addig sem a saját gondjaival foglalkozik. – Igen, valószínűleg igazad van, azt kéne tennem... Pláne, hogy... Fogalmunk sincs, hova megyünk és mi vár ott ránk, igaz? – pillant Sophie-ra kissé szomorúan... Ijedten. Mégis elmosolyodik. – Nehogy később megbánd, hogy elszalasztottad az alkalmat a békülésre – biccent egy aprót. Sophie már csak tudja… Számtalanszor sírta már vissza a vitáit az anyjával. Eszméletlenül hiányzott neki, és most már a hangjára sem emlékszik tisztán. Bármit megadna érte, hogy újra hallhassa. – Köszi... Nagyon rendes vagy... Remélem, neked egy kicsit jobb időszakod volt azért? A kérdésre csak megvonja a vállát. Talán jobb, ha nem most önti ki a lelkét a lánynak. Később… talán később. – Az életem elég unalmas volt eddig, szóval... mondhatjuk így is, igen. – Hogy érted, hogy unalmas? Persze csak ha nem baj, ha megkérdezem... – Rendőröset játszani nem túl izgalmas – vonja meg a vállát. – Hm, értem... Végülis ez is egy szempont volt, miért nem oda mentem – morfondírozik, majd halványan rámosolyog a lányra. – Hé, mit szólsz, hogy ha már úgyis még egy ideig együtt leszünk, akkor megpróbáljuk a maximumot kihozni a dolgokból? – Benne vagyok. Tényleg örülök egy barátságos arcnak – biccent Sophie, és Lena felé nyújtja a kezét, hogy egy kézfogással is "megerősítsék" a dolgot. – Igen, én is... Bár én azért jobb helyzetben vagyok, ez tény... – megrázza a kezét, és szélesen rámosolyog. – Tényleg gyere bármikor, amikor úgy érzed... Nekem ez soha nem teher! – mondja neki kedvesen. Úgy fél percig csend honol köztük, hirtelen Sophie sem tudja, hogyan reagáljon a felajánlásra. – Akkor azt hiszem, nekem beszélnem kéne Jean-nal, igaz? – kérdezi kissé bizonytalanul. Sophie bólint. – Igen, mindenképpen... Jó... – Megjegyzem. Köszi... igazán rendes vagy – mosolyog Sophie a lányra, majd ismételten elnéz az emlegetett szamár felé. – Aztán számolj majd be az eredményről! Innen szurkolok majd – kacsint rá. Tényleg szerette volna, hogy a páros kibéküljön… maga sem értette, miért. Miután a beszélgetés félbeszakad, Sophie visszatér a lova ápolgatásához.
*** Ackerman hadnagy beszédének kezdetekor Sophie nem is igazán tudja, hova helyezkedjen. Mérsékelten kellemetlenül érezte magát Aline közelében, így tőle és az osztagától jótékony védőtávolságot vett fel, ugyanakkor a felderítők közé sem állhatott be. Így hát ott volt ő, a kívülálló. A puskás kérdésnél körbepillant, és némi habozás után felemeli a kezét. Nem kiváló, de nem is tragikus – mégiscsak a top 10 része volt ő is –, ahogy a lőfegyverekkel bánik, bízik magában ahhoz, hogy bevállalja a jelentkezést, de egyértelműen magabiztosabbnak érzi magát a pengékkel. Meglátjuk, mit hoz a sors. Sokkal tovább nincs lehetősége kerülgetni a rendőröket, ugyanis amikor elindulnak, a menet elején foglal helyet a többiekkel – taktikailag teljesen logikus volt az elhelyezésük, az ő közeledtük nem fogják fenyegetésnek venni az állomásukon. A lovát Nathané és Mateoé közé irányítja – valahogy köztük érzi magát komfortosan. Bár nem az osztag tagja, miután Aline odahívatja magához, Sophie alkalmazkodóképességének köszönhetően a legnagyobb természetességgel mozog velük együtt, mintha mindig is hozzájuk tartozott volna… de a többiekkel ellentétben ő láthatóan kellemetlenül érzi magát a nő magatartásától, és attól, ahogy a rendfokozatban alatta állókkal beszél. Azon már fent sem akadt, hogy Samantha Reinhardtnak nevezte el – csak kínosan elmosolyodik az említése közben, de tényleg nem szól semmit –, legalább a vezetéknevében stimmelt néhány betű, és ez bizony már nagy szónak számított. Sophie utántölti készleteit, bár szerencséjére neki csak gázra lesz szüksége. A pengéi érintetlenek, és megfelelő civil ruhát is sikerült fognia magának. Egy egyszerű szabású fehér blúzt és egy magasderekú sötétbarna nadrágot húz fel, a haját összefonja és csinos kontyba tűzi a feje búbján. Az utolsó simításokat végzi magán, metodikusan ellenőrzi a felszerelése szíjait, csatjait, az illesztéseket és a mechanikát – szerencsére mindent rendben talál, így nem sok teendője van már… Azonban mielőtt magától is elindulhatna a puskájáért, Aline magához inti Sophie-t is. – Mennyire bánsz jól a puskával Susan? – kérdezi a nő, Sophie pedig hirtelen úgy érzi magát, mint aki lenyelt egy sündisznót. Ott van a válasz a nyelve hegyén, és gondolkozás nélkül ki is mondja. – Évek óta nem volt a kezemben lőfegyver, úgyhogy... lövésem sincs, osztagvezető asszony – feleli komoly arccal, mintha nem épp most sütötte volna el az évszázad legszarabb poénját. Amint kimondta, meg is bánta. Sophie homlokán legördül egy hatalmas izzadtságcsepp, legalább 5 árnyalattal lesz sápadtabb, Aline félelmetesen hűvös tekintetétől úgy érzi magát, ahogyan egy bárány, mielőtt egy farkas belemar az elevenjébe. A nő csak felhúzza a szemöldökét, majd kisvártatva elneveti magát, és Sophie kezébe nyom egy puskát. – Tetszik a humorod Sabrina! – veregeti meg kissé túl erősen a vállát. Sophie szívéről akkora kő esik le, amivel lyukat lehetne betömni a titánok ellen felhúzott falon. Az arcára varázsol egy udvarias mosolyt, bár még mindig úgy fest, mint aki most nézte végig, ahogy egy titán kettéharapja az anyját. – Igyekszem, asszonyom! – Sophie egy kínos mosoly kíséretében hanyagul tiszteleg egyet. Aztán amikor Leroux türelmetlenül elrobog, Sophie hatalmasat sóhajt, leteszi a puskát maga mellé, és az arcát a tenyerébe temeti. Te hülye, szidalmazza magát diszkréten, idő előtt meg akarsz halni?! A kérészéletű önostorozásból egy barátságosabb hang szakítja ki, a lány elpirul szégyenében. Nathan szólította meg, ez pedig egy számára is rejtélyes oknál fogva még inkább zavarba hozza. – Minden rendben? Elnézést kérek az osztagvezető viselkedéséért... Bár nem mondaná meg róla az ember, de tényleg törődik az emberekkel... – mondja a férfi, és bár Sophie-nak akadnak kétségei, nem kérdőjelezi meg az állítást. – Velünk legalábbis... – teszi hozzá Luka rendkívül barátságos stílusban. – Persze – vágja rá Sophie indokolatlanul gyorsan, és a kezét tördeli. – Majd hozzászokom. – Vettél már részt éles ember-ember elleni harcban? – szúrja közbe a kérdést Melinda, miközben a puskájával babrál. Sophie már éppen válaszra nyitná a száját, de az érkező „ölelés” belé fojtja a szót. – Akárhogy is legyen, én majd megvédelek! – A szeretetroham forrása a csapatból hozzá legközelebb álló Mateo, így a lány is csak negyedannyira érzi magát kellemetlenül, mintha mondjuk Luka ölelte volna meg… Ettől függetlenül nem tolja el a srácot, csak segélykérően pillantgat körbe a jelenlévők között, megállapodva az ő felmentőseregén, a barna hercegen barna lovon… Nathanen. – Mateo, még a végén megfojtod... – jegyzi meg a férfi finoman. – Upsz, bocsika! – nevet a fiú, majd el is ereszti Sophie-t, mintha semmi sem történt volna. – Ti együtt végeztetek? – kérdezi Luka, bár Sophie valahol kételkedik abban, hogy valóban érdekli a válasz. A lány csak bólint egyet, és halványan elmosolyodik. – Ahha! Legjobb barik vagyunk, ugye Sophie? – kérdi széles vigyorral a srác, mire Melinda és Luka sajnálkozó pillantásokat küldenek Sophie felé, Nathan meg csak megmosolyogja a helyzetet. – A… legjobb barik talán egy kicsit túlzás, de a kiképzés alatt jóban voltunk... vagyunk. Mateo alatt végeztem – vonja meg a vállát Sophie, és a fiúra pillant. – Már akkor is ilyen… bámulatos jelenség volt. A beszélgetésnek nemsokára vége is szakad, mindenki folytatja a készülődést. Sophie még egyszer leellenőriz mindent, aztán a többiekkel együtt várakozik a következő parancsra. Rossz előérzete van… de reméli, hogy nem válik be.
|
|
Aria
Szerepjátékok Istene
Szeresd ellenségeidet! Azzal kergeted őket az őrületbe.
Posts: 1,043
Elfoglaltság: Elfoglalt
Utoljára online: Aug 13, 2023 7:55:28 GMT 1
Feb 23, 2016 21:54:48 GMT 1
|
Post by Aria on Apr 22, 2022 10:37:20 GMT 1
#s://i~pinimg~com/originals/92/ef/f4/92eff406a454ebbd9c641debfdeeb5a8~png Kami Bratti Raze Lyzy04 Pandora kylenorthonMiután mindenki átöltözött, és magához vette a fegyvereit, végre elindulhattok a Reiss kápolna felé. Az út meglehetősen csendes - ha arra számítottatok, hogy tömegével állítanak majd meg titeket akár Rod, akár a valószínűleg őt szolgáló Anette emberei, tévedtek. Elég csendesen akarták intézni a dolgokat ahhoz, hogy ne hagyják, hogy ne verjék nagy dobra. És igazából maga a kápolna is elég... egyszerű állapotban van. Lényegében pont olyan, mint egy gazdag család teljesen elhagyatott imahelye, ahol a pokol tudja, hogy miért könyörögtek. Látszólag nincs őrség is - ha történik is bármi a kápolnában, alighanem inkább azt a megoldást választották, hogy csendben próbálnak maradni, nem azt, hogy erős megfigyelés alatt tartják. Levi cicceg egyet, ahogy átsuhan az agyán a gondolat, hogy ha itt nincsenek emberek, akkor majd bent kell lenniük, a beltéren pedig a 3D-s manőverfelszerelés tényleg semmi előnyt nem jelent majd... kénytelenek lesznek teljesen az erejükre, a puskákra, és a kardokra mint éles kézifegyverekre hagyatkozni. Hátrafordul a többiekhez. - Maradjunk észnél. Hacsak nem csesztünk el mindent, és kötöttünk ki teljesen rossz helyen, észnél kell maradnunk. A kápolna ajtaja nehéz, és ami a legrosszabb, zárva van, de ezen a ponton senki nem akar vele vesződni, a csapat egyszerűen úgy dönt, hogy leverik a zárat ( OOC: Rátok bízom, hogy ezt ki tudja megoldani). Ahogy sikerül bejutniuk az előtérbe, a csend még mindig nagy. Üres padok, egy egyszerű oltár, a falakon Máriát, Rózsát és Sinát ábrázoló stilizált képek, és díszes kőfaragások látszanak - igazából egészen szép lenne, ha nem úgy érkeztetek volna ide, hogy egy barátotok tűnt el. - Nézzünk körül - mondja Levi fojtott hangon, de hallatszik rajta, hogy ő maga is kellően feszült. Legalább valami egyértelmű nyom lenne, valamilyen őr, bármi, ami mutat arra, hogy még nem vesztettek el mindent... A csapat elkezd szétnézni, de meglehetősen céltalanul... Ymir viszont szinte azonnal az oltár felé indul. Körbepillant a helyiségben, de mégis van valami furcsán célirányos a mozdulataiban, mintha sejtene valamit. Ahogy odaér, belerúg az oltár aljába - egy pillanatra grimaszba torzul az arca, ahogy megérzi a fájdalmat, aztán lehajol, és félrehajt egy szőnyeget. Arisa áll hozzá éppen a legközelebb, így neki int. - Új lány... szerintem szólj a többieknek. Találtam valamit.
|
|
Aria
Szerepjátékok Istene
Szeresd ellenségeidet! Azzal kergeted őket az őrületbe.
Posts: 1,043
Elfoglaltság: Elfoglalt
Utoljára online: Aug 13, 2023 7:55:28 GMT 1
Feb 23, 2016 21:54:48 GMT 1
|
Post by Aria on Apr 22, 2022 10:50:35 GMT 1
#s://i~pinimg~com/564x/51/8e/d3/518ed3f6a5c22012cd1f2b6f0c7ad0a4~jpg suvarus - Jorn Berdal A kérdésedre Armin elhúzza a száját. - A hadnagy és Mikasa küldetésen vannak... a Földalatti városba mentek, Historia nyomát követve. Kenny Ackerman abban is segített. Mindketten elmentek hozzá indulás előtt - kicsit megrázza a fejét. - Nem én vagyok a főnök, vagy ilyesmi, szóval sokat nem tudok, de nekem mindig elég kényelmetlen volt ez az egész... Kenny beállt Historia mögé, de korábban bérgyilkos volt. Valami biztos meggyőzte, hogy hajlandó legyen segíteni... - A hadnagy maga sem volt egyszerű eset - mutatott rá Martha, aztán nyel egyet, és egy pillanatra Jornra pillant, mielőtt kicsit halkabban hozzáteszi. - Én sem vagyok az. A katonaság gyűjti a fura figurákat, ezt már tapasztaltuk párszor. - Igen, de... mindegy - mondja végül a fiú. - A lényeg, hogy szerintem is észnél van, Jorn. Csak abban nem vagyok biztos, hogy ez nekünk teljesen jót jelent - az arcán azért látszik a kétely, önmagával szemben is. Tekintve, hogy hárman elárulták őket, nem meglepő, hogy most már minden helyzetet fenntartásokkal kezel. Mikor megjegyzed, hogy mi lehet a fővároson kívüli kavarás, a fiú arca ha lehet, még jobban elsötétedik. - Az a baj, hogy nem tudom. Azt tudom, hogy a Hadnagyék elmentek, és azt is, hogy Historiáért, aki eltűnt. Ez már önmagában elég baj, de a királynő nélkül maradt trón és a puccs azért erősen a fővároshoz kötődik. Tehát ha itt azt gondolják, hogy nem ez a fő probléma... fenébe... - a felajánlásra viszont már bólint. - Igazából jó lehet. Kétlem, hogy tudják a felderítők névsorát, és maximum, ha nagyon kell, megtámogatunk. Talán ki tudunk deríteni valamit arról, mi az isten történik.
|
|
Aria
Szerepjátékok Istene
Szeresd ellenségeidet! Azzal kergeted őket az őrületbe.
Posts: 1,043
Elfoglaltság: Elfoglalt
Utoljára online: Aug 13, 2023 7:55:28 GMT 1
Feb 23, 2016 21:54:48 GMT 1
|
Post by Aria on Apr 22, 2022 11:08:41 GMT 1
skydragon449 - Zoe Weiss - Tessék, Sasha, egy rajongó. És pár éve még kínos volt közénk tartozni! - vigyorodik el Mayu, bár a szemén azért látszik, hogy inkább csak oldani akarja azzal a hangulatot, hogy Zoe lelkesedésével viccelődik, egyébként nagyon is aggódik. Sokkal komolyabban folytatja a lány felé fordulva. - Egyelőre ne hívjunk sok embert. Ha túlságosan mozgolódunk, szerintem csak rosszabbul járnánk, Hange osztagvezető sem véletlenül nem rendelt el készülődést. Erwin parancsnok lábadozik, és teljesen annak a kegyeitől függ, aki most a palotát az ellenőrzése alatt tartja, és tekintve, hogy Historia nincs itt, ez nem ő lesz. Viszont... az istenit, most nincs itt Armin - csettint egyet a levegőbe. - A fiú azt mondja, hogy Kenny Ackermant kell keresnünk. És hogy a hadnagytól jött a javaslat. Mayu aprót bólint, majd Zoéra néz. - Veled megyünk. Karl, te szerintem fújd ki magad - fordul a fiú felé. - Eleget utaztál, az Orvud körzet oda-vissza ilyen rövid idő alatt nem sétagalopp. - A kenyér pedig friss a kamrában, nemrég hozták - kottyantja közbe Sasha. - Sasha! - szól rá Mayu. - Mi van? Kell valami, ami örömet szerez... Karl óvatosan elmosolyodik, aztán tiszteleg, és el is siet - valószínűleg a saját lakrésze felé, hogy tényleg kifújja magát kicsit. Innentől hármasban haladtatok végig a folyosón - ha fel szeretnél tenni valamilyen kérdést, most itt a lehetőséged, a két lány elég beszédesnek tűnik ahhoz, idegesség ide vagy oda, hogy válaszoljanak. ( OOC: OOC is kérdezhetsz, ha valamiben felzárkózás kell, eltérések kánon eseményektől, stb. de itt adok egy kis IC lehetőséget rá.) Mielőtt azonban elérnétek ténylegesen az osztagok szállását, és összeszedhetnétek pár embert, a főbejárat irányából zajt hallotok. Csak fojtott hangokat vesztek ki belőle, de rövidesen láthatjátok hogy két katonai rendőr lép be, szokatlan viseletben - az első, ami feltűnő, hogy furcsa manőverfelszerelésük van, az a pisztolyos fajta, amit Mayu már felismer korábbról. Gondolkodás nélkül elhúzza mind Sashát, mind Zoét, és megjegyzi. - Ha az osztagvezetőnek is a nyakára járnak, tényleg nagy gáz lehet. - Akkor mit csinálunk? - Változik a terv. Összeszedjük Arminékat, és megkeressük Kenny-t, ahogy a hadnagy mondta. Reméljük, még azelőtt sikerül megoldani, hogy őrizet alá vonják az egész fővárosi kaszárnyát.
|
|
skydragon449
Lelkes fórumozó
Posts: 79
Elfoglaltság:Mesélést & Játékot vállal
Utoljára online: Oct 31, 2024 8:46:54 GMT 1
Apr 1, 2022 19:37:49 GMT 1
|
Post by skydragon449 on Apr 25, 2022 16:06:41 GMT 1
#s://pm1~narvii~com/6595/ff566c94f3d41d11ac9a4f8df92875184794d641_hq~jpg #s://pm1~narvii~com/6595/ff566c94f3d41d11ac9a4f8df92875184794d641_hq~jpg Rajongó? Igen, azt lehet mondani, aztán eszembe jut, hogy a másik lányt is megelőzte a hírneve, de nem szabadkozok, csak várom a fejleményeket. Úgy tűnik, Mayu eléggé aggódik, látom a szemein. Meg akarnám kérdezni, hogy nagy-e a baj, de úgyis látom rajta. A parancsnok bajban van? Ökölbe szorul a kezem, amint meghallom, hogy hőn szeretett hadvezérem feltételezhetően az ellenség kezei közé került. Ha bármi történik vele… – Akkor nincs vesztegetni való időnk – mondom határozottan, észbe kapva, hogy nincs idő tétovázni. El is indulunk, de Karl-t hagyjuk pihenni. Jó messziről jöhetett, az biztos. Sasha kenyeres beszólása szinte megmosolyogtató még így is. Ezek szerint igazak a pletykák, mi szerint a kiképzésen egy az éléskamrából elcsent krumplit majszolgatott, amiért jókora büntetés lett a jussa, legalábbis a szavaiból ítélve némi hitelt tudnék adni az efféle pletykáknak. Később aztán persze Sasha bizonyított katonaként, akárcsak Mayu. Még mindig alig hiszem el, hogy ekkora hősök mellett szolgálhatok, de félre kell tennem a rajongásomat. Mivel nemrég érkeztem a kaszárnyába, gyorsan kikérdezem a lányokat a múlt eseményeiről. – Szóval – kezdem. – mióta is vagytok a felderítőknél? – kérdezem, nem mintha nem sejteném, de valahogy fel akarok zárkózni, mielőtt butaságot mondok vagy csinálok. – Tudom, hogy most a legfontosabb Historia védelme, de mi a helyzet a Mária Fallal? És mi történt a titánokkal? Nem próbálták meg újfent áttörni a falakat? – egyre csak sorakoznak a kérdéseim, miközben titkon tán vágyok rá, hogy kipróbálhassam a mérnöki tudásom az óriások elleni harcban – megint. – És ki pontosan ez a Kenny? Mit akar? Azt a Rod Reiss-t szolgálja? – kérdezem aztán, mikor meghallom a nevét. A válaszokat kíváncsian várom, aztán miután megkapom őket a többiektől, végre megérkezünk a főbejárathoz. Onnan zajt hallani. Nem tudom, mit gondoljak, szinte megdermedek, de Mayu elhúz minket, mielőtt észrevennének azok a furcsán öltözött katonai rendőrök. – Kik ezek? – kérdezem. – Egyáltalán mit akar itt a katonai rendőrség? – halkan beszélek, nehogy kiszúrjanak. A pletykákon túl nem sokat hallottam arról a bizonyos különleges osztagról, amellyel már bizonyára meggyűlt a felderítőtársaim baja. – Mit akarhatnak az osztagvezetőtől? – kérdezem szintén halkan, nehogy meghalljanak ellenségeink, aztán egy pillanatra mintha felcsillanna a szemem, mikor meghallom Armin nevét. Sokat hallottam már róla is. Állítólag kiváló stratéga, és helyén van az esze, még ha a fizikai erő tekintetében nem is jeleskedik. Igazán örülnék a találkozásnak, de ismét lerántanak a valóság talajára. Az őrizet szó igencsak megijeszt. – Úgy értitek, hogy körözött személyek vagyunk? – kérdezem megrémülve. Egyszer már megtaláltak parancsmegtagadásért. Nem lenne szerencsés megint belekeveredni ilyesmibe, de ha az egész egységre vadászik a katonai rendőrség, akkor valószínűleg nem lesz más választásom. Remélem, a lányokban bízhatok, mert nem szeretnék egy sötét cellában csücsülni, végképp nem kivégzőosztag elé állni.
|
|