2. évad, 4. fejezet - Az Orvud körzet és azon túl

Mikasa csendesen figyelte a másik csapatot. Még nem döntötte el magában, hova sorolja az osztagvezetőt, de az biztos, hogy oda fog figyelni rá. Most aztán végképp nem engedhették meg maguknak, hogy valami hibát kövessenek el. Még abban sem volt teljesen biztos, hogy ő is átadott mindent, de aztán leállította magát. Elég, Mikasa! Ne legyél ennyire paranoiás!

Majd megöli a kíváncsiság, hogy mi van abban a dokumentumban, de persze a világért sem mondana semmit. Igyekszik türelmesen várni, de közben már menne tovább. Tudja persze, hogy a fejveszett rohanás nem segít, pontosan emiatt jut eszébe Armin. Milyen jó lenne, ha itt lennél most... Tudnád, mit kéne tenni és türelemre intenél...

Mindenesetre hamarosan visszaindulnak az épületbe, így Mikasa is követi a többieket, továbbra is Kyle mellett sétálva, ha a férfi nem hagyta magára. A bemutatkozásnál megszemléli új társaikat. Francba... Nagyon sokan vannak, ennyi felé nem tudok figyelni... Nem tudta, hogy bízott-e annyira a hadnagyban, hogy elengedje a dolgot, szóval inkább úgy döntött, hogy nem.

Közben ezerrel pörög az agya, hogy mi lehet a kapcsolat és eszébe jut valami, de az nagyon merész lenne. Elvileg senki nem tud arról. Miért pont Rod Reiss?



- Mi van, ha nem azzal van kapcsolatban, hogy alakváltók? - kérdezte, majd egy lapos pillantást vetett az új tagokra. Habozott, nem tudta, el merje-e mondani, de ha Levi jelez neki, hogy haladjon, akkor folytatja. - Arra gondoltam, hogy ha a Jeager családdal kapcsolatos, akkor mi van, ha a kulcs és az ajtó mögött lévő titok az, ami kell nekik? Nem tudom, hogy ehhez például Historia királynő miért kell, de nem látok más összefüggést Eren és Grisha között, amiről tudnék is. Márpedig velük éltem... - sóhajt fel a lány. - Lehet, ez a Rod Reiss tudott valamit az ajtó mögött lévő titkokról, és ezért kell neki Eren, akinél a kulcs van és aki tudja, hol laktunk, illetve Historia is, akivel valamit akar csinálni talán... Lehet, Eren-nel is, nem tudom... Nem mintha ez segítene bármit előrelépni, de ez jutott eszembe... Mindenesetre legyünk mindenre felkészülve és induljunk, amint csak tudunk... - fejezi be a lány, majd visszalép és várja, hátha más hozzáfűz valamit.

Annyira zavarta, hogy nem állt össze a kép, ezért megint Armin-ra gondolt. Te már biztosan megoldottad volna ezt a problémát, igaz? Remélem, jól vagy...

Annak ellenére, hogy Kamillának az a pár falat amit reggeli gyanánt leerőszakolt a torkán nagyon sürgősen visszakívánkozik a külvilágra, ez az arcáról egyáltalán nem tükröződik. Egyszer majdnem sikerül is a galádnak, ám a nő visszanyeli a hányadékát bármennyire undorító is, utána leöblíti pár korty vízzel. Bár gyomra folyamatosan kavarog, de kontroll alatt tudja tartani, ehhez azonban minden egyes idegszálával koncentrálnia kell. A többiektől kisebb távolságot tartva, de követi a hadnagyot a házhoz. Bár érzi magán a rendőrök gunyoros pillantásait, nem vesz tudomást róluk. Isten óvjon benneteket, hogy ne kelljen azt a terrort, fájdalmat, ürességet, bűntudatot és elárultságot átélnetek, mint amit a legtöbbünknek kellett… Hátrébb is áll meg, mert úgy érzi gyásztól elködösült elméjével nem tudna reálisan gondolkodni. Csendben hallgatja Levit, s tekintete Kylera téved. Nem is gondolkodik, teljesen ösztönösen somfordál el a többiek mögött, egészen Kyle-ig. Ott a háta közepétől finoman végig simítja a férfi hátát, majd ahogy a vállához ér, finoman megszorítja. Érzi, ahogy a férfi megrándul az érintésétől, látja, hogy a nyaka is libabőrös lesz, mire a nő féloldalasan elmosolyodik. Miután megszorítja a vállát, Kyle hosszan kiereszti a benntartott levegőt, majd Kami felé fordul. A nő egy halvány, de biztatónak szánt mosolyt küld felé, majd finoman leereszti a kezét, miközben újra végig simít a hátán. Kyle ezután a kisujjával finoman Kami kézfejéhez ér, mire a nő egy mosollyal néz le az érintett helyre. Erős késztetést érez arra, hogy ujjait összefűzze a férfiével, és megszorítsa a kezét, ebből erőt merítve. Aztán gyorsan elveti az ötletet. Nem akarja ezzel feszélyezni őt.
Mikasa ötletére ráncolja a homlokát, és elkezdi rágni a körmét, ahogy beindulnak a fogaskerekek. Egy egészen őrült ötlet jut eszébe. De az nem lehet… vagy mégis? Idegességében, meg a túlzott koncentráció miatt észre sem veszi, hogy egyre hangosabban rágja a körmét.
Hirtelen egy szorítás és húzás zökkenti ki a gondolatmenetéből, ahogyan Kyle elhúzza a kezét a szája elől. Először meglepetten, tágra nyílt szemekkel fordul a férfihez, majd hamar bűnbánat ül az arcára, miközben azt tátogja a férfinek, hogy: “Bocsánat!”.
Ezután újfent előre fordul majd ha senki nem ötletel tovább, vesz egy mély levegőt, hogy megszólaljon… Aztán mégsem. Szaggatottan kifújja a levegőt, miközben magában komoly küzdelmeket folytat, hogy merjen-e felszólalni, vagy sem. Párszor tesz olyan mozdulatokat vagy gesztusokat, amivel mintha azt jelezné, hogy mondana valamit, de végül egy alkalommal sem teszi. Aztán újra a szája elé emeli a kezét és a körmét kezdi rágni. Nem tudja mikor vette fel ezt a szokást, de valamikor Bertolth-ék árulása után, a rossz szokások pedig nagyon hamar beleégnek az emberbe. Kyle erre újfent finoman elhúzza a nő kezét a szájából, majd nagyon halnak így szól: - Inkább beszélj.
Kami összerezzen, mikor Kyle újfent elhúzza a kezét, szavaira pedig kétkedve néz fel a férfire. A mosolya viszont erőt ad a nőnek, úgyhogy ismét vesz egy mély levegőt és ezúttal meg is szólal.
- Nekem lenne egy teóriám… - Néz körbe egy kis pozitív megerősítést várva. Persze nem Aline osztagvezető az, akitől ezt megkapja, ugyanis az említett felhúzott szemöldökkel méregeti Kamit. Kami nem tudja állni a tekintetét, ezért inkább Levi-ra, Mikasára majd Kyle-ra tekint, s folytatja. - L-lehet, hogy Erent az ereje miatt rabolták el…
- Na ne mondd, Ms. Evidens! - Horkan fel a vörös hajú katonai rendőr nő, mire Kami lesüti a szemét. Majd mély levegőt vesz, és felveszi a szemkontaktust, kissé határozottabban.
- Nem az alakváltó erejére gondoltam… Hanem… - Nyel egy nagyot. - Szóval amire én gondolok, hogy a legtöbb általunk ismert alakváltónak van valami különleges képessége… - Ismét körbe néz valami megerősítés gyanánt.
- Úgy gondolom... - Kezdi Kyle, mire Kami oda kapja a fejét. - ...hogy Ackerman és Evans elmélete nem zárja ki egymást. Érdemes lenne minden felvetést tisztelettel végighallgatni. - Kami teljesen elképedve mered a mellette álló férfire. Ez annyira passzív-agresszív... gondolja magában egy gondolatbeli szemforgatás közben. Oldalba könyököli a férfit, és küld mellé egy szúrós pillantást, jelezve, hogy nem kéne belemenni a rendőrök játékaiba. Majd ismét körbe néz és folytatja.
- Lényeg a lényeg, hogy amire én gondoltam, hogy Rod Reiss valahonnan tudhat Eren különleges képességéről, amiről nekünk fogalmunk sincs, és meg akarja szerezni. Azt nem tudom, hogy van-e nekik egy óriásuk, amiről ezidáig mélyen hallgattak, vagy tudnak erre egy másik módszert. - Aline és az osztaga értetlenül néz Kamira.
- És mégis hogyan lehet ezt a képességet megszerezni? - Kérdi kíváncsisággal és kétkedéssel vegyes hangon Aline, aki egészen idáig mélyen hallgatott. Kami a nőre emeli a tekintetét, és ezúttal nem néz el róla. Aline felhúzott szemöldökkel és karba font karokkal áll, és várja Kami válaszát.
- Eddigi tudomásunk szerint ha egy alakváltó felfal egy másikat, akkor annak képes megkapni az erejét. Nem tudjuk, hogy ez a mezei óriásokra is igaz-e, vagy csak az alakváltókra. Illetve arról sincs tudomásunk, hogy más módszerrel el lehet-e venni az erejüket. Szerintem ha felkészülünk a legrosszabb opcióra, akkor mellé nagyon nem lőhetünk. - Megint körbe néz, leginkább az osztagvezetője, és társai véleményére kíváncsi. De azért egy gyors oldalpillantást Aline-ra is vet.
Kami egy gyors oldalpillanást vet Kyle-ra, mikor említi az óriások erejének megszerzésének módját. Tudja jól, hogy ezt a férfinek nem sikerült feldolgoznia, nem kell ahhoz látnia a megfeszült állkapcsát, illetve ökölbe szorított kezét. Nem akarja, hogy erre a többiek is felfigyeljenek, ezért a lehető legóvatosabban hozzáérinti a saját kézfejét a férfiéhez, mint ahogy azt Kyle tette korábban, de nem néz rá. már ennyiből érzi, hogy a férfi izmai elernyednek, így ő maga is megnyugszik egy kicsit.
- Szóval akkor összegezzük mink van. Az egyik felvetés Ackermanntól, aki nem igazán tud tiszta fejjel gondolkodni, mert a világát jelentő srácot jelenleg fogva tartják, és csak mihamarabb oda akar rontani, hogy megmenthesse az az, hogy valami ajtó mögött lévő titok kell Rodnak, aminek a kulcsa Jaegernél van. A másik ötlet meg a szintén nem beszámítható Evanstól származik, aki kettőig nem lát a gyásztól. Szerinte pedig Jaeger képességére fáj a foguk, amit feltehetőleg a srác felfalásával akarnak megkaparintani. Teljesen reális mindkettő! - Horkan fel gúnyosan Luca (a magas elkényeztetett ficsúr kinézetű).
- Szerintem mindkettő felvetésben van valami... - Gondolkodik hangosan Nate. - Mármint, ők ismerik jobban a szituációt, lehet ami nekünk őrültségnek tűnik, az egy teljesen reális opció. Abban viszont egyetértek, hogy gyorsan kell cselekednünk. - Luca kissé morcosan néz Nathanielre, de nem szól többet.
- De akkor mégis mire kellhet nekik a királynő? - Nézi a vörös hajú nő szemrehányóan Mikasát és Kamit, hogy ezt magyarázzák meg, ha tudják. Kami már épp nyitná a száját, de valaki megelőzi.
- Lehet, hogy olyan erős Jaeger titánjának az ereje, hogy a királynővel etetik meg! És akkor ő lesz a szuperóriás, aki majd megment minket! - Szól bele hátulról egy férfi hang. Ám ha odafordulnak a többiek, akkor egy hosszú selymes hajkoronát látnak, amint a tulajdonosa épp a tükörben méregeti magát. A vörös hajú nő, meg az elkényeztetett ficsúr odalépnek, és jó alaposan fejbe kólintják egy "Te idióta!" kiáltás keretében.
Aline szemöldökeit összeráncolva szótlanul gondolkodik. Bár teljesen irreálisnak tűnik az, amit Mateo mond, van egy olyan érzése, hogy ebben az elbaszott világban ez simán megtörténhet. Bár abban nem lenne biztos, hogy mindez a megmentésükért történne. Felötlik benne a gondolat, hogy itt sokkal mélyebb és bonyolultabb dolgokról van szó, mint azt ők sejtik. A falakon kívüli világról szinte semmit sem tudnak, és fél, hogy valami sokkal nagyobbnak a részesei. Fél, de ugyanakkor nagyon izgatott is. Ezen gondolatmenetét pedig Evans és Ackermann elmélete is alátámaszthatja. Vajon milyen titkok lapulhatnak Jaeger-ék pincéjében? kalandozik el a nő izgatottan. Bár kicsit tart attól, hogy mi várhat rájuk a falakon kívül, ugyanakkor a vére felpezsdül erre a gondolatra. Egyedül a beosztottjait félti.
Kami ezzel szemben nem kalandozik el ilyen messzire, ő arra a problémára koncentrál, ami jelenleg előttük van. Mivel tudja, hogy Mikasa nagyon türelmetlenül menne Eren után, igyekezett mondandóját a lehető legrövidebbre fogni, hogy mielőbb indulhassanak. Ugyanis ha az ő elmélete helytálló, akkor Eren veszélyben van, nekik pedig nagyon sietniük kell.

Igyekszem figyelni hátulról, de teljesen úgy érzem magam, semmi közöm az itt történtekhez. Új vagyok, nem nagyon ismerek senkit, nem vagyok kifejezetten erős sem, jelenleg nem sok hasznomat veszik. Mindenesetre nem akarok sok mindenről lemaradni, szóval figyelek, de egyáltalán nem szólalok meg. Azonban a mellettem álló Barsan másképp gondolja.

- Inas... - sziszegi Barsan a fogai között, amikor a katonai rendőr megjegyzéseket tesz, többek között ránk. - Játssza itt a picsáját, de nyakamat rá, hogy amikor arra kerül a sor, gyorsan kiderül, hogy velük is csak többen vagyunk… - teszi hozzá fanyar mosollyal, a szemében egy pillanatra gonosz fény villan, de gyorsan tovaszáll a tekintetéből. Barsan felé kapom a fejem.

- Ne ilyen hangosan... - pisszegem le. - Nem kell, hogy még nehezebb legyen a helyzet... És nem véletlen Katonai Rendőrök... Csak tudnak valamit - sóhajtom. - Nehéz helyzetben vagyunk, tudom. Nekem sem tetszik, de ha így tudunk tenni valamit, így fogunk... – mondom, mire Barsan kelletlenül vállat von a figyelmeztetésemre.

- Hogyne - bólogat megjátszott elismeréssel a fiú. - Remekül értenek a fabábuk püföléséhez kardokkal, a kenőpénz elrakásához, és ahhoz, hogy félrenézzenek az előbbiért cserébe… - feleli. - Igazi elit csapat! - kacsint rám. Csak felsóhajtok és a fejemet csóválom, de nem kommentálom a dolgait. Egy pillanatra elbizonytalanodom, de végül folytatom.

- Legalább együtt vagyunk benne... - teszem még hozzá sokkal halkabban, ahogy lassan elindulunk befelé a házba, hátha ez kicsit megnyugtatja.

- Igen. Az egyetlen jó dolog, hogy veled vagyok - bólint Barsan kissé megenyhülve. - Ha nem lennél itt, már leléptem volna – mondja. Felpillantok rá, mikor azt említi, hogy jó, hogy itt vagyok. Ez már nagyon kellett nekem, kicsit meg is nyugtat. Egy mosollyal válaszolok neki, majd folytatom.

- Ugyan hova mennél? Ha lelépsz, dezertálsz... Azt nem ajánlják, ha jól tudom... És amúgy is mit kezdenél magaddal? - kérdezem tőle.
- Vissza... Az utcára - gondolkodik el Barsan. - Talán megkeresném Nori-t. Ő is dezertált, és őt se kapták el - teszi hozzá. Azon gondolkodom, hogy lehet ebben annyira biztos. – Lehet, lemennék a Földalatti Városba... Vagy a falakon túlra. Nem tudom. Tudok harcolni... Abból meg lehet élni – rántja meg a vállát.

- Itt... Hagynál? - bukik ki belőlem halkan és őszintén, kissé megbántottan. Nem tudok ránézni, mert félek, hogy mit látnék.
- Nem, ha nem feltétlenül szükséges - felel Barsan. – Reméljük, nem is kerül sor rá. - De akár velem is jöhetnél... - teszi hozzá egy kis hallgatás után. Meglepődöm a válaszán. Valahol jól esik tőle, hogy megszökne velem. Nem sokan mondanák ezt nekem, sőt… Jelen helyzetben szerintem ő az egyetlen. Romantikus gondolat, az biztos, akár csábító is lehetne, ha nem ebben a helyzetben lennénk. Szóval csak felsóhajtok és kissé akadozva kezdek magyarázkodni, mert nem akarom megbántani.

- Én... Nem tudnám itt hagyni ezt... – pillantok egy kicsit Jean-ra. - Egyrészt nem ismerek semmi mást ezen kívül, másrészt... Most már ide is tartozom... Te is fogsz, csak adj nekik egy kis időt - teszem a vállára a kezem, hátha sikerül kivernem a fejéből ezt az ostoba menekülést.

- Sose tudhatod, amíg nem ismersz meg mást… - felel, majd fanyarul elmosolyodik. - Hogyne. Hiszen mindenki repdes az örömtől, hogy itt vagyok… - miközben mondja, vet egy rideg pillantást Mikasa-ra

- Ez jogos - mosolygok egy pillanatig, majd felsóhajtok. - Barsan, nem ismernek... Még engem sem annyira. Ha ez megnyugtat, engem sem fogadtak tárt karokkal, Mikasa engem is utál... De ne felejtsd el, hogy eddig annyit látták belőled, hogy megölted egy társukat, másokat pedig megsebeztél. Én tudom, hogy nem te voltál, de ők nem ismernek... Adj nekik időt... És magadnak is, jó? Itt vagyok, hogy segítsek, tudod... – próbálom nyugtatni, megszorítom a kezét. A fiú csak vállat von.

- A többség még csak nem is látott… - vágja rá. - A Tündérvirágszál pedig gyanúm erős, mindenkit utál szinte... – az utolsó szavaimra bólint. - Tudom. De ha még benned sem bíznak, akkor nem áll túl jól a szénánk - sóhajt gondterhelten.

- Nincs három hete, hogy velük vagyok... Persze, hogy nem bíznak még bennem teljesen... - rántom meg a vállam, majd grimaszolok egyet fájdalmamban. - Figyi... Nem hibáztathatod őket, hogy nehezen bíznak meg emberekben... Kétszer is elárulták őket olyanok, akikkel évek óta bajtársak voltak... Ezek után neked is nehezen menne a dolog, nem? - biccentem félre a fejem, ahogy rá pillantok.

- Nekem amúgy is nehezen megy a dolog - felel egy másik grimasszal a fiú. - A Földalatti Városban továbbra sem én kezdtem a harcot, én csak védekeztem - teszi hozzá, ezúttal rajta a vállrándítás sora.

- Dehogy megy nehezen! - mondom neki kissé hőbörögve. - Régen is tök jól ment, nézd meg, mi is jóban vagyunk, sőt! - mondom neki arra utalva, hogy a világ végére is elmennék érte és szerintem fordítva is. Aztán csak sóhajtok. - Tudom, hogy nem te kezdted... Tudom... - emlékszem vissza, majd rásandítok. - Figyi... Ha bármit tervezel... Szólsz nekem is, ugye? – kérdezem tőle félősen. Barsan csak legyint egyet.

- Az más. Mi már régóta együtt vagyunk - feleli. A kérdésemre azonban nem válaszol egyből. Egy pár másodpercig csak elgondolkodva mered maga elé. - Ne haragudj, de nem akarok olyan ígéretet tenni, amit nem tudok biztosan betartani később - mondja végül lehangoltan. - Ha olyasmi, amiről mindenképpen tudnod kell, akkor úgyis szólok - teszi hozzá magabiztosabban.

- De velem is össze kellett barátkoznod! - bököm meg a vállát. - Pedig Josh nem volt valami kedves veled és a kapcsolatunkat illetően... – utalok a mondandójának az elejére. - Megértem... - sóhajtok, mikor azt mondja, nem ígérhet semmit. Bár nem esik jól, tényleg megértem. - Jó... De ha végül elmész... Legalább köszönj el, jó? - kérdezem csendesen, mert valamiért bennem van, hogy egyszer csak el fog minket hagyni. - Bár inkább ne történjen ilyen... - sóhajtok megint.

- Az egy teljesen más szituáció volt. Nem voltak emlékeim és Nori-n kívül senkit sem ismertem magam körül - csóválja meg a fejét. - Az a bohóc soha senkivel sem volt kedves... – utal a bátyámra. - Igyekszem… - felel végül a kérésemre. - Igen. Az optimális az lenne... - teszi hozzá, mielőtt vet még egy sötét pillantást a katonai rendőrökre és az osztag többi tagjára.
- Jó, akkor ne higgy nekem... - forgatom a szememet. - És ne beszélj így Josh-ról... Tudom, hogy nehéz ember tud lenni, de... Ő az egyetlen a családomból, aki maradt... - halkulok el. - Nem akarok neki rosszat, még akkor sem, ha a végén ellenségek leszünk...

- Attól, hogy Josh a testvéred, még egy seggfej, és nem fogom elfelejteni neki, hogy majdnem elintézte nekem, hogy alulról szagoljam az ibolyákat… - morogja nekem még.

Mielőtt folytathatnánk, beérünk a házba és kezdődik az ötletelés. Továbbra is Barsan mellett maradok, úgy hallgatok mindenkit. Elgondolkodom az elhangzottakon, különösen az utolsón.

Mikor az egyik Katonai Rendőr beszól Mikasa-nak és Kami-nak, az előbbi szólal meg rideg hangon, de nyugodtan, mint akit egyáltalán nem érintettek meg a férfi szavai.

- Biztosíthatlak… - kezdi a lány erőteljes hangján. - … hogy mind én, mind Kamilla képesek vagyunk teljesen tisztán gondolkodni ebben a helyzetben is. Elég sok minden ért minket ahhoz, hogy megtanuljuk, hogy ezekben a helyzetekben is magunk maradjunk. Tudom, nehéz elképzelni, tekintve hogy titeket valószínűsíthetően a fele dolog sem ért… De még egyszer hangsúlyozom, teljesen tiszta fejjel gondolkodunk, úgyhogy megkérnélek, hogy a személyeskedés és bántó megszólalások mellett valami használhatót is mutass fel, mielőtt a többiek gondolatait elítéled… - fejezi be a lány, majd egyetlen egy pillantásra sem méltatja a továbbiakban a beszólót, hanem a többi hozzászólásra figyel. Elképesztőnek találom, hogy egy ilyen helyzetben ilyen nyugodt maradjon. Én biztosan felidegeltem volna magamat.

Viszont az utolsó hozzászólás elgondolkodtat és eszembe jut valami. Több másodpercig habozom, mielőtt fel merek szólalni.
- Szerintem nem is akkora hülyeség, amit a széphajú fiatalember mondott… Ha minden igaz, Historia a királyi család leszármazottja. Szóval… - elbizonytalanodom kicsit, körbe is nézek, egy pillanatra elidőzöm Jean-on. – Felmerült bennem, hogy mi van, ha nem véletlenül az a család az uralkodó, aki… Hogy valami öröklődik náluk, akár a titánokkal kapcsolatban… És akkor nem véletlen, hogy Historia királynő és Eren egyszerre tűntek el és hogy Rod Reiss-nél kapcsolódnak a dolgok. Mi van, ha Historia-nak akarja adni az erőt, ami Eren-nél van, ami így… Kiteljesedik vagy erősebb lesz vagy valami lesz vele? – kérdezem kissé félősen a reakcióktól tartva, közelebb húzódom Barsan-hoz is.

Látom, hogy Mikasa a szokásosnál is jobban elsápad, ahogy ezt végig gondolja. Lépkedni kezd egyik lábáról a másikra, de nem szólal meg, hanem Levi-ra néz, hogy mi lesz ezek után. Én is így teszek.

Az egész csapatom Levi-t követi. Majd mindenki hallgat, az a rész viszont senkinek sem tetszik, hogy Aline csapata is velünk fog maradni. Karl-t Arisa ügyesen lepisszegi. Hála neki így nem kell megszólalnom, de azért egy komor pillantást vetek rá. Nagy lesz a feszültség a két csapat között de bízok benne, hogy mi megtudjuk majd tartani a békét a két fél között. Ha pedig nem akkor vállalni fogjuk a következményeket. A feladat világos az egész csapatnak. Mikor Arisa rámnéz csak bólintok neki. 

- Rendben. Megpróbálunk nem hátráltatni hanem segíteni titeket. 

Mondom határozottan és ugyanolyan fapofával amivel eddig voltam. Mégegyszer végignézek a csapaton, hogy megbizonyosodjak arról, hogy rendben lesznek e. Igazából Arisa miatt nem kell ággódnom csak. Viszont a maradékot szemmel kell tartanom. 

(OOC: Mesélői értékű reag)

Mikasa szavaira Levi elhúzza a száját. 
- Ebben az esetben nem lett volna praktikusabb először hagyni, hogy elérjük a Shiganshina körzetet, megszerezzük az információt, és azután lépni? Ha el tudták rabolni Historiát, valószínűleg meg is figyelhették volna.
Ahogy Kami, a katonai rendőrök, és végül Lena is közbeszúrja a megjegyzéseit, Ymir is felemeli a fejét, aki eddig teljes csendben, egészen magába fordulva figyelte az eseményeket. Egy kicsit még habozik, aztán megszólal:
- Szerintem van benne valami. Mármint, a királyi családról tudjuk, hogy voltak körülöttük... események. Nem véletlen, hogy Historia csak a segítségünkkel tudott trónra kerülni. Eren különleges képessége talán azért maradt rejtve, mert eredetileg egy másik, konkrét vérvonalhoz tartozik. A Reiss-ekhez. Ha nem is szuperóriás, de lehet, hogy valami mégis származik belőle, ami valamiért az apjának piszokul kell. És ha az öreg nem akarja kitenni magát a 15 méteresre növés örömeinek, akkor remek ötlet lenne egy független csapattal elraboltatni a lányát és az ominózus titánt, egy hatalomátvételi kísérlettel megosztani a figyelmünket, és közben irányítása alá vonni a helyzetet.
Ymir megdöbbentően kevéssé cinikus, viszont annál hosszabb monológja után kicsit széttárja a kezét:
- Persze csak egy ötlet. Nem értek a hataloméhes fazonok észjárásához. Meg az is igaz, hogy ez azt is jelentené, hogy tudja azt is, pontosan hogyan lesz valakiből titán. Ha már arra rájöttünk, hogy így is emberek.
- Lehetséges, hogy valami szer. Vagy más hatás, ami széleskörben elérheti az embereket, az megmagyarázná az Állatszerű viselkedését - teszi hozzá Levi, de direkt nem említi a falvak sorsát, hogy ne okozzon még több gondot Kaminak. Aztán Aline-hoz fordul. - Lenne egy javaslatom. Nem reménykedek sok erősítésben, de a királynő testőrségét talán még elérhetjük, ha küldünk egy üzenetet, és jelezzük, hogy a Reiss kápolnát célozzuk. Kenny Ackerman szar alak, de jó abban, amit csinál, ha esetleg elbukunk, még hagyunk egy utolsó mentőövet. Mi amit tudunk, hogy Stadtbäumer vezeti azt a katonai rendőr csapatot, ami elfogta Jaegeréket. Biztosan vele van még Josh Ravensal is, és erősen kétlem, hogy még legalább egy-két osztag ne maradna mellettük. Jaeger veterán és a képessége veszélyessé teszi, a királynő is katona volt, tehát biztos gondoskodnak róla, hogy ne tudják megkísérelni a szökést. Valószínűleg lőfegyverek is lesznek náluk, emberek ellen gyorsabb és hatékonyabb, mint a hagyományos kard, vagyis útba kell ejtenünk egy ellátópontot, hogy legalább puskáink legyenek.
Ismét lenéz a képre:
- Kételkedem benne, hogy egy titán elférne ebben a kápolnában.
- Lehetséges, hogy alatta van valami. Egy barlang, vagy ilyesmi - jegyzi meg Ymir ismét. Levi megint Aline-ra néz.
- Ha magának is megfelel, akkor ez alapján már megtervezhetünk egy rajtaütést. Ha zárt térről beszélünk, lezárhatjuk a kijáratokat, kevés emberrel is sarokba szoríthatjuk Stadtbäumert, és kihozhatjuk a mieinket.

Kamilla csak egy ideges szemforgatással díjazza a veszekedést, ami folytatódna tovább, ha Aline egy nézéssel nem folytaná alárendeltjeibe a szót. Sophie leteremtésére a két forrófejű barom már újabb vitába kezdene, mikor Nathan odalép, s lepisszegi őket.
- Sophie-nak igaza van. Az osztagvezetőnk beleegyezett, hogy segít megmenteni a királynőt és Eren Jaegert, így muszáj együttműködnünk, ha életben akarunk maradni... - Sziszegi a többieknek. - Mateo, te pedig kérlek vedd azt le... Bármikor indulhatunk.
- Nahh jó... - Válaszol kissé durcásan a fiatal férfi, de engedelmeskedik.
Mindeközben Kami és Aline is elgondolkodik azon, amit Lena még hozzátesz a dolgokhoz, de egyiküknek sem áll össze teljesen a kép. Kami figyelmét azonban hamar eltereli Mikasa idegessége, és ő maga is arra gondol, hogy túl sok időt vesztegettek már el. Míg Aline... nos ő pont leszarja. Bár viszonylag fapofával áll, és mereng magában, de belső énje mániákus izgatott vigyorrag a képén dörzsölgeti kezeit, ahogy elképzeli az izgalmas, vérontással teli jeleneteket, amik valószínűleg várni fognak rájuk.
A két nő csak Ymir megszólalására figyel fel. És amit utána Levi mond... Kamiban felgyúlik a megvilágosodás villanykörtéje. Egy egészen őrült ötlete támad. Ha az alakváltókat valamiféle szerekkel hozzák létre, lehet a mezei óriásokat is ezzel hozták létre? De vajon miért? Lehet a király így akarja biztosítani a hatalmát? Hogy senki ne fordulhasson ellene? Vagy valamelyik alakváltónak van olyan hatalma, amivel irányíthatja az emberek elméjét? Ezen gondolatmenetét nem mondja ki hangosan a nő, hisz jelenlegi küldetésük szempontjából nem releváns.
Aline felvonja egyik szemöldökét, ahogy Levire méltóztatik emelni tekintetét. Kenny Ackerman nevének említésére megcsillannak szemei. Hát ezt nem hiszem el, hogy ekkora szerencsém legyen. Két "kedvenc" Ackermanom egy helyen! Ez lenne a szerencsenapom? Anette nevére is felkapja a fejét, és kissé összeszűkülnek szemei. Nos, tekintve, hogy anyuci és apuci a Reiss seggnyalók közé tartoznak, nem meglepő, hogy a kis Agnes is ezt a csürhét erősíti. A másik pedig... John... Ő pedig annak a genderbend Jaegernek az ikertestvére. Ha nem csal emlékezetem, egészen tehetséges fiú "enyhe" személyiségzavarral fűszerezve... gondolkodik magában a szőke nő. Mivel elég jó besúgó hálózatot épített ki az évek alatt, többet tud az emberek nagy részéről, mint bárki más. Viszont van egy hatalmas információs vakfoltja... az pedig a Reiss család. Ezt pedig orvosolni kell.
- Rendben... - Bólint a nő. Nem is kell semmit mondania, Nathan mintha csak olvasna a gondolataiban előkap egy térképet, amelyet Luka segítségével kifeszít, hogy mindenki láthassa. - A Reiss kápolna itt van ugyebár... - Bök a térképen egy kézzel beikszelt helyre, mely mellé igen ronda kézírással van odafirkantva valami. - Mi pedig itt vagyunk jelenleg. - Bök egy másik pontra, ami hevenyészetten be van karikázva. -Két opciónk van, ha fegyvereket akarunk szerezni. Van itt... - Bök egy eléggé kieső pontra a nő. - ... egy elhagyatott ellátópont. Előnye, hogy nem kell senkinek sem magyarázkodni miért akarunk lőfegyvereket elvinni, hátránya, hogy nagyon kiesik, és lehet egy-két kellemetlen arc arra, akiket esélyesen ki kell iktatni. Vaaagy... - Kezdi, ahogy átcsúsztatja az ujját egy másik helyre, ami már a kápolna és a tartózkodási helyük közötti úton helyezkedik el. - Van ez az ellátópont is. Nagyon jól felszerelt, viszont nagyon jól is őrzött. Ez az egyik legnagyobb és legfontosabb ellátópont a környéken. - Mondja komolyan, lehetőleg úgy, hogy reménytelennek tűnjön ennek megközelítése. - De! - Szólal meg egy fokkal vidámabban. - Az osztagom, Sarah és a maga...
- Sophie... - Szól közbe Kami és Mateo egyszerre.
- Az most mindegy! - Legyint Aline. - Szóval a segítségünkkel nem kellene, hogy probléma legyen. De a döntés természetesen az Öné... - Mondja Aline egy gúnyos, lenéző mosollyal az arcán Levinek.
Levi kápolnás megjegyzésére odasúg a csapatának.
- De ha az Ő "óriásáról" lenne szó, én gond nélkül elhiszem, hogy simán befér... akár tíz is belőle. - Erre halk kuncogás a válasz a fogyatékosabb háromtól, mire Nathan csak lemondóan ingatja a fejét. A szőke nő ismét felölti pókerarcát, ahogy Levi ismételten hozzá szól.
- Persze, aztán azt a kevés embert is brutálisan kivégzik, mert belesétálunk a csapdájukba... - Jegyzi meg cinikusan szemforgatva Aline az orra alatt morogva. - Tökéletesen hangzik! - Mosolyodik el a végére angyalian.
- Nagyon nem kedvelem a nőt... - Morogja Kami a mellette álló Kylenak.
- Viszont, javasolnám, hogy induljunk, mert az osztagának vannak... türelmetlenebb tagjai... - Utal itt a toporzékoló Mikasára némi gúnnyal a hangjában.
Mikor megindulnak a lovakkal kifelé, Kami vállát hirtelen elkapja valaki, és erőszakosan visszarántja. Ráadásul mindez úgy történik, hogy senki se vegye észre a dolgot.
- Hé ez fá... - Itt elakad a nő a mondandójában, ugyanis egy rideg, türkizkék szempárral találja szembe magát. - Leroux osztagvezető... - Süti le a pár másodperces szemkontaktus után a szemeit Kamilla.
- Mondd csak Evans... - A baljós hangsúly miatt Kami nyel egy nagyot. Már előre tudja, hogy nem fogja ezt megköszönni az angyali álcába bújt sátánnak azt, amit kapni fog tőle. - ... Véletlenül nem a te "párodról" - erős hangsúlyt fektet erre a szóra. - derült ki, hogy áruló? A legjobb barátjával együtt...?
- De... De igen. - Válaszol Kamilla, végig lesütött szemekkel.
- Ohh... - Ráncolja össze Aline a szemöldökeit tettetett sajnálattal a hangjában. - És négy éven át erre te nem jöttél rá?
- Nem... asszonyom...
- Oh... Gondolom elvakított a szerelem... - Mondja igen erős éllel a hangjában. - Még csak nem is sejtetted? Egy pillanatra sem? - "Próbálja menteni a menthetőt" Aline.
- Nem, asszonyom... - Kami lehetőség szerint most azonnal a föld alá süllyedne.
- Ohh... Akkor már csak egy kérdésem maradt... Miért vagy itt egyáltalán? - Ez a kérdés egy jeges tőrként hatol Kami szívébe. De Aline-nak ez nem elég. Meg is kell forgatni ezt a tőrt. Alaposan. - Mármint... Nem vagy se erős... se fürge. A 3D manőverfelszerelés használatához sincs kivételes tehetséged... Ölni sem tudsz, mert nincs hozzá lelkierőd... És ezek szerint okos sem vagy. Akkor meg minek rontod itt a levegőt? Egyszer meginogsz, és ezzel más halálát is okozhatod rosszabb esetben. Jobb esetben te halsz meg! - Vonja meg vidámabban a vállát a nő, hisz látja szavai célt értek. - Gondolkozz el azon, amit mondtam kislány. Még nem késő visszafordulni. Vihetnéd te az üzenetet a királynő testőrségének! Úgy hallottam egészen jól lovagolsz... Így legalább valami hasznosat is tennél...! - Veregeti meg elégedetten Kami vállát, majd elsétál.
Kamilla pedig ott marad, sokkos állapotban, a könnyeivel és hányingerével erősen küzdve, miközben csak arra tud gondolni, hogy Leroux osztagvezetőnek igaza van.

Kamilla ott áll egyedül a szobában, immáron egyedül, füleiben pedig Aline Leroux osztagvezető kegyetlen szavai csengnek. A legnagyobb gond az egészben, hogy el is hiszi, hogy a nőnek igaza van, és ő csak hátráltatja a csapatot. Legszívesebben sírna, de nem teszi. Erősnek kell maradnia, hajtogatja magában. Majd hirtelen megcsendül saját gúnyos hangja a fejében:
- Hah! Erős?! Ne nevettess. Sosem voltál az. Sem fizikailag, sem érzelmileg.
- Ez igaz de... de talán az eszemnek még hasznát vehetik!
- Ne is álltasd magad kislány. Kevés vagy te ahhoz, hogy változást hozz ebbe a világba.
-De... de akkor minek vagyok itt?!- kérdezi másik énjét, akinek létezéséről mindeddig ő sem tudott. Ám ez a másik énje egy gúnyos félmosollyal eltűnik elméjének sötétségében. Ezután a nő lenéz a kezére, amit eddig rendszeresen szeretett megcsonkítani bánatában. A fájdalom eddig mindig segített. Most is nyúlna a kardjáért, ám ahogy megfordítja a kézjelét, és szembe találkozik anyja hímzésével lefagy a mozdulatsor közben.
- Úristen... - Mondja ki halkan, majd a szája elé kapja a kezét, hogy ne ordítson fel fájdalmában. Most esik le neki igazán, hogy elvesztette őket. Örökre. Egyik kezét a szájára tapasztva tartja, míg a másikkal rámarkol a ruhájára a szívénél, mintha ezzel ki tudná tépni az oda befészkelődő egyre növekvő fájdalmat. A könnyek csak úgy patakzanak az arcán. Majd egy ismerős mosolygós arc villan be lelki szemei előtt. Mira az. Utána pedig egy ismerős hangot hall... de nem érti mit. A sírása abbamarad, és koncentrál. Lehet szólították...
„-Ha valaki szomorú, neked kell lenned a fénynek, aki kivezeti őt a sötétségből. Mosolyognod kell, hogy ő is tudjon újra mosolyogni. Ne hagyd, hogy feleméssze a bánat, és azt meg főképp ne, hogy téged felemésszen." - Ez az anyja hangja! Ezt ő mondta neki még régebben! Olyan valóságos. Megperdül, de rajta kívül nincs senki sem a szobában. - "Te egy életvidám kislány vagy, neked az a dolgod, hogy éld az életedet, lehetőleg minél boldogabban. Te képes vagy segíteni az embereken a mosolyoddal. Higgy ebben! Ez egy olyan tulajdonság, ami nem mindenkinek adatik meg. Használd! Tégy meg mindent azért, hogy a körülötted lévők, a számodra fontosak is boldogok lehessenek." - Ahogy ez az emlékmonológ a végére ér, a nő csak rosszabbul érzi magát.
- Elmentek... örökre... - Motyogja saját magának.
- Mindig itt leszünk veled...- Csendül fel az ismerős hang a fejében, ám ezúttal kép is társul hozzá. Kami szemei elkerekednek. Kinyújtja kettejük felé mindkét kezét, mire az anyukája és Mira megfogja azt. De nem érez semmit. Ez csak képzeletének szüleménye. -Tudsz változást hozni... de csak akkor, ha teszel is érte. Gondold végig, hol tudsz a legtöbbet segíteni jelenleg...- Ezen szavakkal búcsúzik tőle hallucinációja, majd eltűnnek a képek. Kamilla lenéz a kezeire, amiket nemrég fogtak az illúziók, de csak vért lát. Ettől megijed, és hátra hőköl. Erősen megpróbálja ledörgölni, de nem tűnik el. Rá sem tud nézni a "véráztatta" kesztyűkre, ezért leveszi őket és az asztalra helyezi. Pár másodpercig még nézi a ruhadarabokat, melyeket anyjától kapott, majd erőt gyűjtve elfordul, és kimegy... egyenesen Levi hadnagyot célozza meg.
Gondold végig, hol tudsz a legtöbbet segíteni jelenleg...
Tudja erre a választ. Legalábbis azt hiszi.
Megáll a férfitől egy két lépésnyire, majd immáron kesztyűtlen csupasz kezeit tördelve szólítja meg Levi-t.
- Umm hadnagy… - Kezdi bizonytalanul, miközben mindenféle szemkontaktust kerül. Nem tud felettese szemébe nézni. Úgy érzi gyengeségével csalódást okoz neki. Hogy ezzel cserben hagyja Őt is, és a csapatot is. - Ha… ha nincs más, akkor én el tudom vinni Kenny Ackermannak az üzenetét… - Mondja, majd utána motyogni kezd az orra alatt. - Meg tudom tenni? Persze, hogy meg tudom tenni. Igen. Menni fog. Azt hiszem…
Levi egy pillanatig csendben van, megfigyeli Kami arcát, aztán kicsit megrázza a fejét, és megszólal:
- Evans - ha a lány rá figyel, akkor bólint egyet. - Abban biztos vagyok, hogy el tudnád juttatni az üzenetet. De szeretném megkérdezni, hogy miért vállalnád - ha a lány nem felel azonnal biccent, és hozzáteszi. - Mindannyian sok mindenen mentünk keresztül, de nyilvánvaló, hogy te kaptad a jelentős részét. - Ennél a résznél Kami pont meglátja Mikasát... majd Kylet is. És beugrik neki. Nem én vagyok az egyetlen ember súlyos veszteségekkel... -Ha azért szeretnél menni, mert magadat tartod a legalkalmasabbnak a feladatra elfogadom, és támogatom. Ha azért, mert jelen helyzetben nem érzed késznek magad a csatára, azt is. Ha viszont azt feltételezed, hogy a történtek miatt én nem tartalak késznek rá, akkor verd ki a fejedből, és inkább küldjük Leroux egyik emberét. - Kamilla elgondolkodik a férfi szavain. Magát tartja a legalkalmasabb embernek egy fontos üzenet szállítására? Nem. Önmagát jelenleg semmire sem tartja alkalmasnak. Nem érzi késznek magát a csatára? Egyáltalán nem. De később sem fogja. Ezt érzi, sőt tudja. Hogy a hadnagy nem érzi késznek rá? Igen, eddig erről is meg volt győződve... De akkor ezek szerint... mégsem így van?
Egy pillanatra Levi-ra néz, de éppen csak egy szempillantásra, utána el is kapja róla a tekintetét. Egyszerűen nem képes a szemébe nézni. Sem neki, sem a többieknek. Ahogy keresi a megfelelő szavakat a szemei össze-vissza járnak, közben az ujjait is sikerül megropogtatni.
- Nem tudom… - Csend. Majd mint derült égből jött villámcsapás, mégis folytatja. Egyszerűen nem tudja már tovább magában tartani a kétségeit, és szüksége van a férfi visszajelzésére, hogy tudja mit kéne tennie. Ő már nem tudja reálisan megítélni mi lenne a legjobb opció, s reménykedik a férfi rávilágít majd az ösvényre, melyet választania kell. Hogy segíthessen. Amit mindennél jobban szeretne, még a történtek ellenére is. - Nem tudom mit tegyek. Szeretnék menni, szeretnék segíteni, de félek, hogy mindent csak elrontanék és még nagyobb bajt okoznék. Nem tudom képes vagyok-e rá. Nem tudom képes lennék-e ölni. Azaz de, tudom, hogy nem menne. De akkor csak kolonc vagyok, nem? Eddig úgy éreztem tettem egy lépést előre, mióta az osztagába kerültem, de most inkább úgy érzem két-három lépéssel hátrább vagyok, mint ahonnan kezdtem… - Hadarja el az egészet egy szuszra. Látszólag a feszültség is távozik a testéből, ugyanis a vállai is leereszkednek, nem húzza fel görcsösen, és a kéztördelést is befejezi. - Uh, sajnálom. Ez nem az Ön baja. Azt hiszem tényleg az lenne a legjobb, ha én válnék le… - Bizonytalanodik el a végére. Lehet ezek után rájön, hogy mennyire gyenge vagyok, és megbánja, hogy anno az osztagába kerültem?
Levi megrázza a fejét.
- Nem vagy kolonc. - Kami szemei itt megint kitágulnak, de továbbra sem néz felettesére. Ez egy apró tapasz a töb sebből vérző szívére. Bár nem sokat használ, de ott van. És ez sokat jelent neki. - És ezt most nem azért mondom, mert szánlak, vagy meg akarlak nyugtatni, hanem azért, mert nem ezt vállaltad. Amikor katonának jöttél, arról volt szó, hogy 15 méteres rohadékokkal harcolsz, akik néha félbeharaphatnak, és belehalhatsz. Arról nem volt szó, hogy embereket kell ölnöd. Nem volt szó arról, hogy politikai szarságokkal leszünk elfoglalva ahelyett, hogy próbálnánk kitalálni, mi a jó élet folyik itt. Nem volt szó róla, hogy a sajátjaid támadnak hátba és árulnak el, ezt én se vállaltam. És nem volt arról szó, hogy az életed széteshet, miközben te próbálsz valamit tenni másokért. Ezekről nem volt szó, de mégis megtörténtek, és igazából nekem kéne szarul éreznem magam, mert nem adhatok választást egy olyan helyzetben, ahol igazából jogotok lenne hozzá - megáll egy pillanatra, aztán közli. - Ahová megyünk, ott tényleg ölni fogunk. Tudok rád feladatot osztani, ahol erre viszonylag kicsi az esély, de garantálni nem tudom. Ha nemet mondasz rá, akkor sem vagy gyenge, és ha kimegyünk a falak mögé ugyanúgy tudni fogom, hogy számíthatok rád. Csak szembenézek azzal, hogy nem kérhetek tőletek többet, mint amit elfogadtatok, mikor felesküdtetek az egységre. Érthető?
Nem igazán úgy fest, hogy Levi szavai hatottak volna Kamira, kívülről legalábbis. Belül azonban nagyon megérintette a dolog, s kezdi átértékelni a helyzetet. Egyre inkább körvonalazódik előtte, hogy szeretne maradni. Bár Mayumi nincs itt, de Mikasát és Kylet támogathatja hátulról. Meg a hadnagyot is. Bár nem hiszi, hogy Levi-nak pont az Ő segítségére lenne szüksége. Vagy éppen bárkiére...
Ahelyett, hogy válaszolna, először a tenyerét kezdi nézegetni, amit anno több alkalommal is átszúrt. Most azonban nem érzi ezen cselekedetre a késztetést.
- Ez nem teljesen így van. Az emberiség védelmére esküdtem fel, amibe ez is beletartozik… azt hiszem. - Kezdi halkan, ahogy továbbra is a kezeit bámulja, egyre növekvő undorral. - A mostani helyzet elgondolkodtatott… Remélem, hogy őrültség, de támadt egy olyan gondolatom, hogy az óriások is, akiket eddig megöltünk mind emberek… vagy legalábbis voltak. - Felnéz a kezeiről, mert már nem bírja az odahallucinált vér látványát. - Biztos őrültségnek hangzik… De tekintve, hogy vannak olyan emberek akik akaratlagosan át tudnak változni, lehet benne valami, nem? És ha így van, akkor miért van az, hogy továbbra is irtózom a gondolatától, hogy embert öljek, noha lehet már kivégeztem párat… csak éppen nem tudtam róla? Mi a különbség a kettő között? Hisz mindkettő meg akar ölni majd, ha odakerülünk… - Néz kérdőn felettesére, ahogy remegő kezeit visszaengedi a teste mellé. - Sajnálom. Nem kéne ilyen butaságokkal traktálnom, de… másnak nem mondhattam el, és muszáj volt kiadnom magamból.
Levi vár egy pillanatot, úgy tűnik, mintha ő sem nagyon tudná mit feleljen, aztán biccent.
- Nem tudom, van-e különbség. Talán az, hogy a titánokkal nem tudsz beszélni, nincs ott az érzés, hogy egy tudatos, értelmes lényt ölsz meg, csak az, hogy vagy te vágod le, vagy ő eszik meg. És olyankor nincs idő gondolkozni, meg kell hozni a döntést, és inkább a túlélést választod. A másiknál ott a gondolat, hogy talán van alternatíva, talán felfoghatná a helyzetet, talán lehetnek emberek, akiknek hiányzik. Ha emberek is voltak, ami tényleg lehetséges a látottak alapján, akkor is, amit tettünk, az azért volt, hogy megvédjük azokat, akik még most is emberek. Más érzés. - Kami bár nem teljesen ért egyet a férfivel, de érti mire akar kilyukadni. -Mindentől függetlenül - felsóhajt. - Amennyiben menni akarsz, még mindig, elfogadom. - Valóban menni akar? - A városban is káosz lesz, biztos vagyok benne, hogy Hange és Erwin, ha már jobban van, próbálnak kezdeni valamit a helyzettel, és ahogy ismerem őket, Arlert, Miura, Tyndall és a többiek is a közepében lesznek, nekik pedig nem árt, ha tudják, hol tartunk, mire számoljanak, és hogy esetleg szükségünk lehet rájuk. - Barátnőjének nevére felkapja a fejét. Bármennyire is szeretné most látni, de tudja, hogy Mayu is teszi amit tennie kell, és éppen ezért neki is hasonlóképpen kell cselekednie. -Szóval ha menni akarsz, akkor is veszélyes lesz, és akkor is feladatod lesz - aztán hozzáteszi. - Egyébként pedig nem butaság. Négy éve együtt harcolunk, mindenki látott engem is hibázni, és kerültünk nagy szarba. Nem vagyok annyira idióta, hogy azt gondoljam, létezik végtelen tűrőképességű ember.
Kamilla nem fűz semmi mást Levi mondanivalójához, csak bólint egyet. Meghozta döntését.
- Egészen jól tudok célozni puskával… - Jelenti ki a nő. - Egyébként meg, ha javasolhatok valamit, akkor vagy a vörös hajú nőt és a piszkosszőke hajú férfit küldje el együtt a rendőrök közül, vagy a heves vérmérsékletű felderítő újoncot egyedül, máskülönben csak feszültség generálódik… - Már ha lehet hinni a megérzéseimnek, de jelen helyzetben nem igazán lehet, szóval inkább maradhattam is volna csendben... teszi még hozzá magában Kamilla. Levi bólint.
- Észben tartom, Evans.
Kamilla ezek után tiszteleg, majd a lovához sétál. Közben pedig az első alak, akit kiszúr a csapatból, nem más mint Kyle. A nő erre halványan elmosolyodik. Olyannyira elveszik a gondolataiban, hogy egyenesen neki is sétál az állatnak, aki ezt egy méltatlankodó prüszköléssel hozza a nő tudomására.
- Upsz, bocsi... - Te jó ég! Szedd össze magad Kamilla! korholja magát, ahogy mindkét kezével az orcáira csap. Ha nem ismerném magamat, azt hinném, hogy kezdek beleszeretni. De ez őrültség. Megrázza a fejét, mintha ezzel elhessegethetné ezeket a badar gondolatokat. Kyle csak egy barát. Egy nagyon, nagyon jó barát.
Vesz egy mély levegőt, s felszáll hátasára. Ő már indulásra készen áll.

Csendesen hallgatom a többieket, nem tudok mást hozzászólni. Viszont kicsit fészkelődni kezdek, mikor a hadnagy azt említi, hogy a bátyám is ott lesz... Hol is? Egy kápolnában, amihez közünk sincs. Mégis mibe keverte magát ez a fiú? Rá sem tudok ismerni, az biztos... A számat rágom és azon gondolkodom, hogyan lehetnék hasznos, ha közben sérült is vagyok. Nem akarom, hogy más foglalkozzon a bátyámmal, továbbra sem rendeztük le az ügyet. Gondterhelten nézek magam elé, miközben ezeken gondolkodom.

Barsan rám pillant, egyből kiszúrta a gondterhelt hangulatomat.
- Mi a gond? - szólít meg. Kicsit összerezzenek, ahogy Barsan hozzám szól. Halványan elmosolyodom, de minden igyekezetem ellenére idegesre sikerül.
- Gond? Nincs... - kamuzom. - Ez egy fontos, nehéz küldetés... Izgulok - válaszolom egyszerűen, de félek, hogy Barsan ismer annyira, hogy észrevegye, hogy nem mondok igazat.

- Ha nem akarod nem kell elmondanod, de attól még látom, hogy gond van - vonja fel a szemöldökét. - Az természetes, ha izgulsz. Azt jelenti, hogy érdekel a küldetés - felel a szavaimra. Csak gondterhelten felsóhajtok. Nem akarom ezzel traktálni, de mégis csak jó kiadni magamból.

- Félek, hogy megint találkozni kell Josh-sal... - felelem röviden, kissé hadarva. - Te nem félsz, hogy újra találkozol azokkal, akik miatt... Történt, ami történt? - kérdezem óvatosan. Barsan elgondolkozik egy kicsit, mielőtt válaszolna.
- Nem. Nincs okom félni olyanoktól, akiktől csak annyi telik, hogy hátulról leszúrnak, hogy eltegyenek láb alól, és még ez sem jön nekik össze… - szólal meg végül kifejezéstelen arccal. - Ha valami... Akkor inkább izgatott vagyok, hogy visszaadhatom a kölcsönt… - teszi hozzá, és látok egy gonosz vörös villanást a szemeiben, ami azonnal megrémít, mert most nem tudom, hogy erről szólnom kell-e vagy egyelőre elég csak elraktároznom. - Azontúl csak túl szeretnék lenni, mármint ezen az egész majomparádén… - sóhajt fel gondterhelten.
Összefonom a karomat.
- Ugye tudod, hogy nem fogom hagyni, hogy szándékosan bántsd a bátyámat? - kérdezem tőle komolyan. Nyilván nem arra gondolok, hogyha megtámadja őt Josh, akkor nem védekezhet, esetleg támadhat. De úgy, hogy ez a célja, azt nem engedem.
- Ugye tudod, hogy ez mennyire fog érdekelni azok után, hogy lyukat vágott az oldalamba hátulról meglehetősen gerinctelen módon? - felel szárazon. - Elmúltak, azok az idők, amikor rád való tekintettel hajlandó vagyok lenyelni a tahóságát, és minden más faszságát… - magyarázza egy fintorral. - Ha ez megnyugtat, rád való tekintettel nem fogom megölni. De csakis rád való tekintettel… - teszi hozzá azért mégis. Csak felsóhajtok, mert ettől nem lettem nyugodtabb.

- Tudom, hogy Josh nem mindig valami jóarc... – próbálok békíteni. - De a testvérem. Valószínűleg az utolsó elő rokonom. És az ikertestvérem... Én is haragszom rá, szerintem is egy idióta, aki valahol nagyon eltévedt, de akkor is meg akarom menteni. És továbbra sem hagyom, hogy bántsd... Nagyobbak vagyunk annál, hogy állandóan bosszút álljunk... – sóhajtok fel fáradtan.
- Tégy, amit szeretnél. Én is azt fogom tenni. Megölni nem fogom, azt megígérem - felel Barsan egy vállrándítással. A hangsúlyából érzékelhető, hogy valószínűleg kisebb jelentőséget tulajdonít ennek az egésznek, mint a szavai sejtetik. Mintha csak nem is az ő problémája lenne a dolog. Ami megint csak elrettent, hogy talán több maradt Raze-ből ezúttal benne, mint amit ő vagy bárki mást gondolt. Mert nem szokott így beszélni. - Amúgy is. Ha megint leszúr és előhozza Raze-t, nekem nem lesz beleszólásom abba, ami utána történik. Ezzel jobb, ha tisztában vagy... – teszi még hozzá. Ezek után Barsan megint mintha elmerülne a gondolataiban. Most is olyan mintha csak félig-meddig lenne ott a beszélgetésben. Talán morfondírozik azon, hogy mennyi esély van Raze újbóli felbukkanására. Vagy megint Nori felé kalandoztak el a gondolatai. De az arckifejezésén látszik, hogy nem pozitív gondolatok vagy éppen emlékek játszódnak le a fejében.

Csak frusztráltan felsóhajtok. Így is elég problémám van már amúgy is ezzel az egésszel, ez most marhára nem hiányzott. Most már aggódhatok a két hülye gyerek miatt is...
- Nem fogom hagyni, hogy újra leszúrjanak... És egészen biztos vagyok, hogy a hadnagy sem fogja... - súgom neki. Egy ideig én is csendben maradok, amíg kicsit lenyugszom, majd újból rápillantok. - Min gondolkodsz? - kérdezem tőle.
- Kedves tőled. De kérlek, ne haragudj meg, hogy nem nagyon merek rád vagy a hadnagyra alapozni – mondja végül egy kissé szánakozó mosollyal. Barsan sose támaszkodott másra, még Nori-ra sem, így hát nem valószínű, hogy most fogja elkezdeni. Ami érthető, csak… Valljuk be, kicsit rosszul esik, hogy ennyi év után sem haladt ez semerre. - Amúgy is. Van egy olyan érzésem, hogy a hadnagy első adandó alkalommal vissza fog dugni egy cellába, ha teheti… - teszi hozzá egy fanyar mosollyal. - Nem fontos. Eszembe jutott, hogy Nori azt mondta, amikor lelécelt, hogy "visszamegy". Viszont akármennyire is próbálom erőltetni az emlékezetem, fogalmam sincs, hogy a "vissza" hol lehet. Azon kívül, hogy valahol a falakon túl... - válaszol végül, a hangja gondterhelten cseng.

Megint csak felsóhajtok.
- Lehet... De továbbra is az embere vagy. Szerintem ha tudja, igyekszik kikerülni ezt a lehetőséget, csak hát... Raze? Ki tudja, mikor hogyan jön elő. Jó lenne kicsit többet tudni - mondom neki elgondolkodva. Egy kicsit hallgatok, mielőtt válaszolnék az utolsó mondandójára. - Akármennyire is próbálkozom, nem foglak tudni megakadályozni, hogy elmenj, igaz? Ígyis-úgyis az lesz a vége, igaz? - kérdezem tőle szomorúan. - Pedig én mindig melletted álltam... - teszem hozzá halkan, kissé elárulva.

- Lehet. De a prioritás a többi embere biztonsága lesz, nyilván érthető okokból - felel nekem a fiú tárgyilagos hangon. - Üdv a klubban. Én is szeretnék többet tudni… - sóhajt fel félig bosszúsan, félig lehangoltan. - Ha el akarok menni, akkor nem - bólint határozottan. - Viszont a semmire nyilván nem fogok lelécelni. Ha ettől jobban érzed magadat, akkor tudd, hogy csak akkor lépek le, ha valami fontos vagy súlyos történik - teszi hozzá, majd a végén rám pillant. - Tudom, és ezt értékelem is.

Az elejére csak bólintok, ez valószínűleg így lesz. Aztán kicsit bosszúsan felhorkanok.
- Remek... Nagyon örülök... - mondom szarkasztikusan. - Értékeled, mégis azt választod, aki lelépett és egyedül hagyott... Ez nem úgy tűnik, mintha tényleg értékelnéd... - morgom továbbra is.
- Mondod ezt azok után, hogy az állítólagos legjobb barátodat halálra késelte a faszkalap bátyád, és ezt elintézted annyival, hogy tudod, hogy "nem mindig valami jó arc"? - kérdez vissza Barsan felvonva a szemöldökét. Tudom, hogy igaza van, de azt is tudnia kell, hogy nem így értettem, hanem hogy meg akarom menteni, ha tudom. Ehhez pedig nem árt, ha nem nyírja ki. - Pontosan tudod, hogy az a szúrás halálos lett volna, ha nincs Raze… - teszi hozzá tárgyilagos hangon. Fájdalmasan felnyögök, ahogy érzem a bűntudatot mégis csak.

- Tudom, Barsan, végig néztem, én is ott voltam... És mit akarsz tőlem? Hogy fordítsak hátat a másik felemnek? Ha én hátat fordítok neki, ki fogja a jó útra visszaterelni? Senki más nem maradt neki rajtam kívül, Barsan! Nem tehetem vele ezt! - pillanatok rá kétségbeesetten. - Tudom, hogy van benne jó, csak hatnom kell rá... Emlékeztetnem, hogy ki is ő valójában... - motyogom a végét.

- Nyilván azt csinálsz, amit akarsz, ez nem az én dolgom. Amit én akarok veled kapcsolatban az annyi, hogy lehetőség szerint ne ölesd meg magadat, ha nem muszáj - von vállat a fiú ismételten. - Ugyanakkor baráti tanácsként csak annyit mondanék, hogy azért ne álltasd túlságosan magadat. Azzal most már nem csak saját magadat sodrod veszélybe… - szólal meg. - Jó útra téríteni? Ugyan már! Ennyire nem lehetsz naiv. Pontosan tudod, hogy nem mindenkin lehet segíteni, és sokan nem is akarják, hogy segítsenek rajtuk… - folytatja. - Amúgy. Mi haszna már? Elrabolni a királynőt árulás. Abból is a súlyosabbik fajta. A "Tisztelt Bíróság szánom-bánom minden bűnömet, de féltékeny voltam a nálam jobb és sikeresebb húgomra, ezért részt vettem a Királynő elrablásában, de tudom, hogy hiba volt" nem nagyon fogja meghatni a katonai bíróságot szerény véleményem szerint - teszi hozzá ironikusan. Miért beszél ugyanúgy, mint Jean?! Mérgelődöm magamban, de igazából magamra vagyok dühös, hogy hogyan viselkedtem. Inkább nem is reagálok az elejére egy bólintásnál többet.

- Szerinted Josh azért csinálja ezt, mert féltékeny rám? - kérdezem hitetlenkedve. - Ezt te sem gondolod komolyan... Mondd, hogy nem. Annyira azért ismerem, hogy tudjam, nem teljesen hülye és biztosan van valami indoka, amiért megtette. Valamiért cserébe. Lehet, átverik, de ilyen érzelmi fellángolás miatt nem tenne ilyet...
- Stimmel… - bólint egyhangúan a kérdésre. - Ismerted… - javít ki. - Fogalmad sincs róla, hogy az eltelt idő alatt milyen emberré vált vagy válhatott. A féltékenység amúgy sem érzelmi fellángolás. Olyan, mint az irigység. Ha elég időt adsz neki, akkor valami nagyon csúnyává válhat.
- Annyi idő nem telt el, hogy teljesen megváltozzon... - védekezem. - És annyi sem, hogy ennyire elharapódzon... - teszem hozzá kurtán.
- Te tudod… - vonja meg a vállát unottan Barsan. - Azért ne táplálj túl nagy reményeket. Ha neked van igazad, akkor pozitív csalódás lesz, de ha nem... Akkor csak nagyobbat fogsz koppanni - teszi hozzá kissé szomorúan rám pillantva.
- Jó... - csikorgatom a fogamat, és nem vagyok hajlandó folytatni a beszélgetést. Úgyis meg fogom változtatni. Tudom, hogy mennie kell. Barsan még egy szánakozó pillantást vet rám, de ennyi, többet nem beszélünk erről, mindenki visszatér a gondolataihoz, ahogy lassan kimegyünk.

Én magam úgy érzem, nincs szavam abban, hogy hova menjünk, de én is a közelebbi pontot támogatom, a feletteseink csak megoldják…
Bár kicsit rosszul érzem magam, úgy érzem, mindenképpen szólnom kell Barsan-ról, ha nem akarom még nagyobb veszélybe sodorni a csapatot. És a legjobb barátomat és a bátyámat sem. Ezért miközben mindenki a lovára kapaszkodik fel, én a hadnagyhoz lépek.
- Hadnagy! - tisztelgek. - Jelenteni jöttem - ha int, akkor folytatom. - Beszéltem Barsan-nal... Egyelőre semmi túlságosan gyanús, egyetlenegyszer vörösen villant a szeme, mikor arról beszélt, hogy visszaadná Josh-nak, amit kapott. Kicsit olyan... Mintha több maradt volna Raze-ből, mint ami előszörre tűnne... De ez egyelőre csak feltételezés... Ami fontosabb: egészen konkrétan kimondta, hogy szeretné visszafizetni, amit a bátyám okozott, ha nem is halálosan rám való tekintettel... Az nem derült ki, hogy szemből nekimenne-e, de ha lesz rá esélye, akkor valószínűleg élni fog vele... Gondoltam, szólok erről... - sóhajtom a végén, mert máris lelkiismeret-furdalásom van, hogy "beárultam" Barsan-t. Levi felsóhajt.

- Ez problémás. Őszinte leszek veled, tartok attól, hogy magunkkal vigyük Rod Reiss-hez, vagy akárkinél is fogunk kikötni. Nagy a kockázat, és még mindig nem értjük, hogy mire képes, vagy mi hozza ki belőle a másikat - cicceg egyet, aztán bólint. - Ugyanakkor attól is tartok, hogy a városba küldjem... Ott is kihasználhatják, és ott is okozhat bajt, ráadásul jó eséllyel egyedül kéne hagynom hozzá - megáll egy pillanatra, aztán megjegyzi. - Szerinted van annyira stabil, hogy meg tudja tenni az utat a belső falig, és eljuttatni egy üzenetet? – kérdezi tőlem. Ez erősen elgondolkodtat. Messze kerülhetne Josh-tól, ami mindkettejüknek jó, de tőlem is. Plusz ez egy esély lenne, hogy lelépjen.

- Csak akkor jön elő a másik, ha Barsan elveszti az eszméletét... Vagy ha alszik, akkor tudnak cserélni. Én azt gondolom, hogy amíg nem kerül ilyen helyzetben, rendben lesz. Azt is mondta, hogy most a másik nagyon gyenge és nem tudná egyhuzamban sokáig irányítani a testét, szóval szerintem egyelőre stabil - bólintok végül. - Viszont rengeteg kétsége van és tudni akarja, mi van vele, amin egy hosszú, egyedül töltött lovaglás nem tudom, mennyit segít... Érthető... Megjegyezném, hogy elég valószínű, hogy valamikor távozni fog tőlünk, ha olyasmi történik, amivel közelebb kerülhet ahhoz, hogy megtudja, mi van. A barátnője, Nori valószínűleg többet tud, mint ő. Egyelőre viszont semmi olyan nincs, ami miatt elmenne, szóval azt gondolom, tudná teljesíteni a feladatot - mondom végül határozottan. - Kérem, ne adja ezeket tovább... Így is borzalmasan érzem magam, olyan, mintha árulkodnék... - ráz ki a hideg.

- Elhiszem - bólint a férfi. - De ha megnyugtat, nekem rengeteget segítesz ezzel. És a többieknek is. Nagyon sokat veszítettünk az utóbbi időben, és a társaink között is voltak árulók. Még néhány ilyen eset, és minden összedőlhetne, amit az elmúlt években elértünk, akár mint katonák, akár mint osztag. Szükségünk van arra, hogy bízhassunk egymásban - mondja halkan. - Átgondolom a dolgot. Köszönöm! – feleli végül, én pedig csak lesütött szemmel állok és hallgatom. Tudom, hogy összességében jól cselekedtem, de mégis… A barátommal szemben ez nem volt tisztességes. Próbálom kicsit ezt félretenni, ahogy bólintok egyet, majd tisztelgek és arrébb lépek.

Ellenben az egyik gondolat gyökeret vert a fejembe. Tényleg egészen komolyan gondoltam, hogy Josh nem fog csak úgy ilyen hülye indok miatt ekkora bűnt elkövetni. Valami komoly indok kell neki, amiben valószínűleg én is szerepelek, legalábbis a legutóbbi beszélgetésünk alapján ketten vagyunk ebben benne.

De mi lehet az…? Erősen gondolkodom, ahogy felszállok a lovamra. Eszembe jutnak az álmaim, amik talán nem is álmok voltak, sőt… Elgondolkodom, hogy mikor lehettem én a Földalatti Városban… Az álomban nem voltam annyira fiatal, nagyjából tíz-tizenkét éves… De hogy kerültem hazulról oda olyan fiatalon…? Próbálom felidézni, hogy valaha is mentünk-e a Földalatti Városba, majd realizálok valami furcsát. Nem tudok egyetlen egy olyan emléket sem felidézni, ami a kisgyermekkoromban történt volna.

Eddig sem tudtam vajon? Mi történt akkor? Vajon ez mindenkinél így van? Nem, szerintem emberek szoktam emlékezni dolgokra… De akkor… Én miért nem emlékszem erre sem?!

Egyre inkább úgy érzem, hogy kezdek megőrülni saját magamtól is. Automatikusan Jean-ra pillantok, ahogy arra gondolok, mennyire jó lenne ezt most így elmondani, ő biztosan megnyugtatna vagy tudna válaszolni… De nyilván ezt is el kellett szúrnom, mint úgy tűnik, mostanság mindent. Mindenesetre igyekszem ezen a küldetésen hasznosabb lenni, mint eddig…

Jorn kérdésére Armin megtorpan.
- Jogos. Számoltam rá, hogy itt könnyen bejutunk, de legalább egy őrnek kéne lennie... - vet egy riadt pillantást Marthára. 
- Akkor is be kell valahogy jutnunk. Majd ráérünk bent aggódni, ha már megelőzött minket pár katonai rendőr. Reméljük nem lesznek nyakig puskákkal - vet egy oldalpillantást Jorn-ra, aztán féloldalasan elvigyorodik, mint akit kissé szórakoztat a helyzet. - Vagy ha mégis, akkor klassz szövetséget kötöttünk.
Amikor viszont a férfi felemeli a hüvelykujját, Armin csendesen elindul a hátsó bejárat felé. Nem ütközik ellenállásba, könnyedén kinyitja az ajtót és belép... kicsit nyitva is hagyja, talán azért, hogy a biztonság kedvéért ti már ne csapjatok nagy zajt. Aztán Martha int egyet, és elindultok. 
Igazából nincs probléma a bejutással. Amikor odaértek, ha előzékenyre veszed a figurát, elhúzhatod az ajtót - a szőke srác már ott ácsorog a túloldalán, karbafont kezekkel, és halkan szól hozzád.
- Igazad van. Valami nem stimmel, teljes csend van. Legalább idebent már látnunk kéne pár katonát, ez mégis a helyőrség egyik kaszárnyája... de olyan, mintha mindenkit kivezényeltek volna. Reméljük legalább Brzenska parancsnok még itt van, vagy közölhetjük az osztagvezetővel, hogy a semmiért lettünk idevezényelve...
Beljebb hatoltok az épületbe, és igyekeztek körbenézni, de még mindig, minden gyanúsan csendes... aztán az emeletről meghallotok egy női hangot.
- ...mégis mit csináltunk volna? Az a parancs jött, hogy szükség van emberekre a városban. Lehet, hogy a királynő eltűnt, de utálom kimondani, Rod tényleg a legközelebbi hozzá. A Reiss vérvonalhoz tartozik, az apja, az ég szerelmére! A leglogikusabb döntést hoztuk. Ami azt illeti, a katonai rendőrség sem nagyon állt ellen ennek az egésznek...
- Brzenska parancsnok - mondja Armin fojtott hangon. Következőnek egy mélyebb, rekedtesebb férfihang felel.
- A rendőrség lefeküdt Rodnak, mint a kutya ami várja a kibelezést - ismételten rekedtes, furcsán keserű nevetés. - Érthető. Nem mintha bárkinek bármi érdeke lenne szembefordulni azzal a királyi barommal. Attól még hülyét csinál mindenkiből. A fővároson van a figyelem, de valójában csak el akarja terelni a figyelmet, hogy máshol kavarja a szart.
- A testőrség ezért húzza meg magát, Ackerman?
- Engem baromira nem érdekel Rod maga. Az érdekel, amit művel, és amihez valószínűleg kellett a lánya is.
- Ez elég erős vád...
- Pont azért tudta megcsinálni, amit tervezett, mert mindenki éppilyen töketlen volt.
Az eddigiekből megsejtheted, hogy a férfi, akivel Brzenska beszél, Kenny Ackerman, a testőrség élére kinevezett egykori bérgyilkos... mindig kicsit kétes volt, hogy Historiának miért volt bátorsága meghozni egy ilyen döntést, de most úgy tűnik, a férfi nem állt direktben a trónkövetelő Rod oldalára - sőt, inkább úgy tűnik, őt sejti az eltűnés mögött. A kaszárnya viszont valószínűleg nem ok nélkül üres, úgy tűnik, a Helyőrséget is megpróbálták mozgósítani, és abban is a férfi keze van... a helyzet elég kaotikus, Martha és Armin is kellően zavartnak tűnik, de elég távol vagytok a beszélgetéstől ahhoz, hogy egyelőre még kérdezhess. Valószínűleg megpróbálnak válaszolni.

Pardon, ez lemaradt: az előző suvarus -nak szólt.