Pandora
Lelkes fórumozó
Minden emberi félelem alapja: egy korábban becsukott ajtó - félig nyitva.
Posts: 97
Elfoglaltság:Elfoglalt
Utoljára online: Jun 21, 2023 19:03:29 GMT 1
Feb 19, 2018 20:53:43 GMT 1
|
Post by Pandora on Mar 12, 2021 16:36:49 GMT 1
#s://i~pinimg~com/564x/97/36/c8/9736c807d3e8c134eaa473c2509f84ff~jpg Szokatlanul jót aludtam. Úgy fest, az esti mulatozás kellően kitikkasztott ahhoz, hogy álomtalan, pihentető éjszakám – és reggelem, hiszen szokásomtól eltérően még reggel is húztam a lóbőrt – legyen. Ébredés után még az ágyban fekve ejtőzöm. Gagarin az ágyam mellett fekszik, a fülét vakargatom, miközben próbálom rávenni magam arra, hogy kimásszak a puha, meleg takaró alól. Végül Gagarin az, aki megelégeli a fekvést – orrával finoman bökdösni kezdi a kezemet, majd felkel az ágyam mellől, és nemes egyszerűséggel lerántja rólam a takarót. A hűvös levegő kellemetlenül érint, és kissé morcosan nézek négylábú társamra, de nem tudok rá haragudni.
Kikászálódom az ágyból, majd gyorsan beágyazok. Elveszem a karórámat az éjjeliszekrényről, megrázom kissé, majd megnézem, mennyi az idő. Sóvárogva nézem az ágyamat… olyan jó lenne még visszafeküdni. Elhessegetem a kísértést, és nekilódulok a napnak. Reggeli után úgy döntök, jól esne egy kis séta, így el is megyünk egy fél-egy órás körre… Bár, hogy ki sétáltat kit, azon vitatkozhatnánk.
Alighogy visszaérünk a lakásomhoz, lövések dördülnek. Egész pontosan kettő. Ahol lövés van, ott szinte mindig akad sebesült is. Néhány percbe telik, hogy a lakásomról az őrséghez érjek. Látom, hogy a fennforgás nem olyan komoly, csak egy ember csinálta a fesztivált. Ismerős, de a figyelmem el is vonja a két hordágy. Az egyik mellett egy ismerős alak lépked... Luiza. Rögtön feléjük veszem az irányt, és éppen egy beszélgetés közepén csípem el őket.
– Nem számítottam rá, hogy ilyen hamar lesz a viszontlátás – jegyzem meg kedvesen Luizának, és miközben mellettük lépkedek, szemügyre veszem Rasim arcát. Az orra eltört, az arca lassacskán cipóra dagad.
Luiza a hangomra felkapja a fejét, és elmosolyodik, bár látom rajta, milyen ideges szegény. – Hát, én sem... Láttad, mi volt? Elképesztő... Esetleg... Tudnál segíteni? – néz rám kérlelően.
– Nem láttam, csak a lövéseket hallottam – rázom meg a fejem, és a vállam felett hátrapillantok, hogy megnézzem, követ-e minket a blökim. Gagarin szerencsére mögöttem kocog, időnként hátra-hátrapillantva, mintha érezné, valami nincs rendjén. – Nem is kérdéses, segítek-e. Nyugi, pikk-pakk meglesz, amint beérünk a kórházba – felelem. Nem telik el úgy hét, hogy legalább egy törött orr ne jöjjön velem szembe. Lassan csukott szemmel is helyre tudnám pofozni. – Mi történt, mivel kalapáltak így el? – kérdem Rasimtól. Ő csak egy óvatos pillantást vet Luizára, majd rám mosolyog.
– Áhh, csak a szokásos szerencsém. Nyilván engem küldtek oda a nagy fickóhoz, nyilván engem fejelt le – vigyorogna, ha tudna. – Amúgy üdvözletem, szép hölgy. Ha jól értelmezem, te voltál tegnap Luiza partnere este, igaz?
– Ha már te nem értél rá – forgatja a szemét a lány.
A fiú fogalmazásmódja miatt a hajam tövéig szalad a szemöldököm, de végül csak fejet csóválok, és halkan felnevetek.
– És te lehetsz az a bizonyos barát. Nos... valakinek kezelésbe kellett vennie, amíg te más lányokat hajkurásztál – vágom rá azonnal. Rasim szakadozottan felnevet.
– Hát, ha tudom, hogy ilyen szép lányt fog magának, akkor maradtam volna... Amúgy sem alakult a legjobban... Hé, Lu! Legközelebb téged viszlek csajozni! – nevet fel megint, de a barátnője nem annyira rajong ezért a poénért. Faarccal szólal meg.
– Szerintem neked agyrázkódásod van, Rasim! Azért nézz majd rá, hogy nem hibbant-e meg teljesen, jó? – fordul hozzám, én pedig nagy komolyan bólintok.
– Ne beszélj annyit, még a végén kárát látja a csinos arcod – mondom vigyorogva, közben Luizára nézek. – Attól tartok, az agykárosodás túlmutat a képességeimen, de igyekszem majd...
– Vigyázz vele, csábítási képességei iszonyúan fejlettek, ne dőlj be neki – néz rám nagy szemekkel Luiza, alig bírja visszatartani nevetését.
– Ugyan, kérlek... egy törött orr kevés ahhoz, hogy elcsábítson. Minimum repeszeket kellene csipesszel kiszedegetnem a nemesebb feléből, hogy gondolkodóba ejtsen – mondom komolyan.
Nem kötöm az orrukra, hogy megtörtént eset. Benne van a top öt legizgisebb műtétemben. Majdnem olyan érdekes volt, mint leoperálni valakinek a bőrét a hátsó traktusáról, és felvarrni a fejére. Majdnem.
Csak kicsit furcsa, hogy ez a fickó kezdett el utána udvarolni nekem, amíg kísérgetett. Kicsit.
– Ezt ne vedd kihívásnak! – mondja talán túlságosan is komolyan Luiza Rasimnak. Időközben odaérük a sátrakhoz. Gagarin Luiza lábai előtt telepedik.
– Gagarin, marad. Viselkedj – jegyzem még meg a kutyának, mielőtt eltűnnék a sátorban Rasimmal.
Miután eltávolodtunk Luizától és a kutyámtól, Rasimot is egy ágyra pakolják, ismét megszólal.
– Amúgy, ha már vagy olyan kedves és összeraksz engem, akkor hadd mutatkozzam be: Rasim vagyok, Luiza legjobb barátja. De ne aggódj, soha nem vonzódtunk egymáshoz úgy – kacsint rám. Megforgatom a szemem, de azért megengedek magamnak egy rövid nevetést.
– Ha most ennyire elemedben vagy, kedves Rasim, nem is tudom, mi lenne, ha nem dőlne a vér az arcodból – nézek a szemébe. A mellettem lévő kis asztalkáról elveszek egy üveget, amiben alkohol van, és néhány átitatott tamponnal módszeresen elkezdem letörölni az arcáról a vért, persze igyekszem nem megnyomni, hogy ne okozzak a muszájnál több fájdalmat. – Az én nevem Natalia, de a Natasha megteszi. Remélem, nem félsz a tűktől...
Ezt szinte mindig megjegyzem, ugyanis – számomra felfoghatatlan oknál fogva – rengeteg katona retteg a tűktől. Annyi, de annyi borzalommal találkozunk idelent és a felszínen is, mégis egy hosszú, vékony, csillogó fémdarab még a keménykötésű faszikból is óvodás kisfiút tud varázsolni.
– Amíg a te gondoskodó kezeidben vagyok, semmitől sem félek – nyomul tovább a srác. Féloldalasan elmosolyodom, és úgy döntök, belemegyek a játékba.
– Szeretnéd a ketamint, vagy elég a helyi érzéstelenítés? – kérdem, miközben tovább törölgetem az arcát. – Bírom a kemény fiúkat – teszem hozzá nagyvonalúan, és rákacsintok.
– Figyelj, ha eljössz utána valamikor velem egy randira, akkor beadhatod nekem... Csak keljek is fel aztán – nevet fel. – Luiza úgyis megfojtana, ha meghalnék. Mármint engem, nyugi...
– Ha sorszámot tépsz azért a randevúért, megbeszélhetjük – csóválom meg mosolyogva a fejem, és félreteszem az összevérzett tamponokat, majd magamhoz veszek egy fecskendőt, tűt és a helyi érzéstelenítő üvegét.
– Heh, mindig volt érzékem kifogni a legjobbat, mi? – beszél kicsit magában a srác. – Nincs valami VIP-jegy vagy időpont foglalás, amivel skippelem a sorban állást?
Önkéntelenül is még szélesebben elmosolyodom, és miközben Rasim arcát nézem, felszívom a fecskendőbe a lidokaint. Kicsit hivatalosabb hangnemre váltok. – Először csak helyileg kapsz néhány szurit, megvárjuk, hogy elzsibbadjon az arcod. Ha van még csajozós dumád, most rukkolj elő vele, utána már nem tudsz – mondom, arcomon is látszik, hogy szórakoztatónak találom a próbálkozást. – Helyére igazítom a porcot és a törött csontdarabokat. Az orrod úgy két hétig bekötve marad, akkor talán nem lesz annyira ferde – magyarázom, ahogy mindig szoktam, mikor dolgozom. Csak csendben hallgat, majd bólint.
– Rendben. Gyerünk! – mondja végül és közben engem néz most kicsit komolyabban.
Megpöckölöm a fecskendőt, hogy ki tudjam belőle nyomni a légbuborékokat, mielőtt összeszurkálnám vele szegény srác arcát, hogy szétoszlassam a szert. Amíg a lidokain hat – csupán néhány perc -, előkészítem az eszközeimet és bemosakodom. Gyors, gyakorlott mozdulatokkal dolgozom, a végén pedig szépen bekötözöm az orrát. Rasim csendben és nyugodtan tűri, hogy a dolgomat teszem. Amikor az arcával matatok, engem néz, néha lehunyja a szemét. Időnként a fiú szemébe nézek, miközben dolgozom.
Miután rendbe tettem és szépen bekötöztem az orrát, az arcán lévő egyéb sérüléseket is kezelésbe veszem, összevarrom a szemöldökét, de szerencséjére nem annyira súlyos, így gyorsan elkészülök.
– Hát, szépfiú... én ennyit tehettem – jegyzem meg, mikor végzek, és rámosolygok. Óvatosan megpróbál elmosolyodni, bár az érzéstelenítő miatt elég mókás lesz az ábrázata.
– Figyelj, azt hallottam, a lányok szeretik a sebhelyeket!
– Nagyon szexisek tudnak lenni, valóban – kacsintok rá, és megcsóválom kicsit a fejem.
– Azért remélem, a randi tényleg áll – mosolyog most félénkebben, nem olyan macsó, mint eddig. Egy pillanatra beharapom az ajkam a kérdést követően. Egész cuki a srác... Van még néhány nyugis napom, és ki tudja… talán még jól is elsülhet.
– Megbeszélhetjük – felelem egy kis késéssel.
Rasim védekezően maga elé emeli a kezét. Nem lehettem túl meggyőző válasz tekintetében, mert rögtön zavarba jön, és szabadkozni kezd.
– Figyelj, ha nem akarod, nem kell, tényleg, nem gáz...
– Hé, az előbb még annyira magabiztos voltál – felelem egy huncut mosollyal, hátha sikerül visszabillentenem az egóját a helyére. Tényleg egész aranyos, pláne most, hogy zavarban van.
– Félre ne érts, még mindig magabiztos vagyok... – mosolyodik el féloldalasan. – Csak nem akarom rád erőltetni.
– Egy percig se aggódj emiatt... Ha nem akarnám, már tudnál róla – vonom meg picit a vállamat.
– Rendben! Akkor mit szólsz a holnap estéhez? Moooondjuk... Hmmm... Főzhetek valamit, ha gondolod... – mondja vigyorogva, majd lassan felül, lekászálódik az ágyról, hogy ne foglalja tovább.
– Óvatosan – jegyzem meg, ahogy Rasim felül, és ellépek az ágyától. Míg beszél és lemászik az ágyról, leveszem a gumikesztyűket és kezet mosok. – A holnap este tökéletes lenne – felelem, a kezeimről csak lerázom a vizet -, és nagyon kíváncsi vagyok, mit ütnél össze. Rasim elindul kifelé, csatlakozom hozzá. Mire kiérünk, a Gagarin Luiza mellett heves csaholásba kezd. Az eddig kutyát dögönyöző Luiza egyszerre fordul a kutyával a többiek felé. Felpattan, majd elénk lép, és morcosan vizsgálni kezdi a barátját.
– Na, túlélted, ugye? – hangjából árad az aggodalom, majd a végén ellágyul és a fiúhoz bújik, ő pedig csak a hátát lapogatja és felnevet.
– Kutya baja. Egy kicsit ferde lesz az orra, de talán még jól is áll majd neki – felelem Lujzinak, és elnézően elmosolyodom az ölelésük láttán. Rasim persze elvicceli az egészet, de látom Lujzin, hogy komolyan aggódott a fiúért. Nem is szakítom félbe az évődésüket, csak megvakargatom a lábamhoz szegődő kutya fülét.
– Ilyen gondoskodó kezek alatt? Viccelsz? – pillant rám Rasim kissé álmodozva. Luiza hátrébb lép, csípőre vágja a kezét és összehúzott szemöldökkel néz.
– Teeee... – sziszegi, majd gyomron öklözné, de a fiú könnyen hárít.
– Naaaa, miiiii van? Csak elhívtam randira és igent mondott! – sugárzik Rasim arca. Luiza felhorkan, gonoszan elvigyorodik.
– Ugye tudod, hogy csak megsajnált? Olyan baba arcod, öntyölömpöntyölöm... – paskolja meg a fiú arcát, de Rasim csak a szemeit forgatja.
– Nem is igaz, Lu... – mondja kissé sértetten, majd kiskutya szemekkel néz rám. – Ugye? – ijed meg kicsit.
– Szerinted én miért barátkozom veled? – nyújtja ki rá a nyelvét a lány.
– Naaaaaaaaa.... – horkan fel Rasim "megbántva".
Mikor szóba kerül a randink, Lujzira kapom a tekintetem, mintha valami rosszaságon kapott volna. – Tényleg baba arcod van – felelem Rasimnak egy huncut mosollyal, és megcsóválom a fejem.
– Na, ugye! – mondja Luiza diadalmasan.
– Meh... – forgatja a szemeit Rasim.
– Amúgy nagyon aranyos blökid van! – mondja Luiza kedvesen.
A kis szóváltásuk alatt a távolban lévő cellát és a fogvatartottat nézem. Az arca felismerhetetlenségig torzult, de most, hogy van egy kis időm gondolkozni, beugrik, mit sutyorgott korábban a helyőrség: Hunter. Hunter az. Hónapokig kerestük, eleinte őt, majd a holttestét… de előbb-utóbb mindenki feladta. Emlékszem, hányan haltak meg vagy sebesültek meg ezek alatt az akciók alatt. Itt, a Metróban az efféle eltűnések nem olyan meglepőek… általában. Csakhogy ezek az eltűntek és a halottak nem szoktak visszatérni. Legfeljebb gyufásdobozban.
Habár… tulajdonképpen… Hunterről van szó. A fickóról még azt is el tudnám képzelni, hogy a nagybetűs Halál elnézést kér tőle a zavarásért, és mint aki jól végezte dolgát, tovább áll. Azon kevesek közé tartozik, akiktől még én is összetojtam magam időnként. Most is érzem, hogy borsódzik a karomon a bőr.
Egy fékező sínautó hangja és a belőle kilépő 5 – vagyis 6, hisz egy tolószékes is velük van – ember térít magamhoz a gondolkozásból. Ha Melnyik is itt lábatlankodik, akkor tényleg csak Hunterről lehet szó.
Luiza, mintha csak kiszagolta volna, hogy érdekesség következik, felénk fordul.
– Én fixen megyek… – mondja egy fokkal sötétebb hangszínnel, Rasim a fejét csóválja, de látom, hogy ő is kíváncsi. Esélyem sincs tiltakozni – rossz előérzetem van, de még nem tudom, miért –, hiszen azonnal indulnak. Követem őket… Nem tudom, hogy azért, mert félek, hogy valami bajuk esik, vagy mert engem is a kíváncsiságom hajt. Együtt lopódzunk közelebb és hallgatjuk ki a beszélgetést. A hallottak teljesen lekötik a figyelmem, jár az agyam, hogy mégis mi a franc folyik itt. Melnyik lövései zökkentenek ki, de így is későn veszem észre Hunter mozdulatát a gránáttal…
A lökéshullám azonnal a földre taszít, néhány pillanatig még a fülem is cseng. Gagarin valahol mögöttünk felszűköl – szerencsére neki több esze volt, mint nekünk, és hátra maradt, így nem lett baja. Okos jószág. A füstben még látom, ahogy a katonák Hunter után erednek, aki valami könyvről hadovál… Rasim segít fel a földről, amit csak megköszönök nekik, de nem figyelek rájuk tovább. A földön lévő Melnyikhez iszkolok, és csak remélni tudom, hogy a detonáció nem darálta be szerencsétlent. |
|
Ordo
Írónövendék
Posts: 207
Elfoglaltság:Mesélést & Játékot vállal
Utoljára online: Nov 17, 2024 23:07:10 GMT 1
Jun 14, 2020 19:50:14 GMT 1
|
Post by Ordo on Mar 12, 2021 21:40:02 GMT 1
#s://media~discordapp~net/attachments/621336783573090305/918535637165043712/Vegleges~png #s://media~discordapp~net/attachments/801503673313656894/806249311494340608/500~png Malina Szkvoznyik – Raven
Afanasii Volkov – RIPalmyra Mire a férfi visszatér a kis óvóhelyére, a lány már a tűz körül melegedik. Látszólag sok mindenen ment már keresztül, talán hosszú ideje most fogadta valaki kedvesen. Talán azt is megengedhetné neki a férfi, hogy egyen a mohaburgeredből. Legalább valaki más is megkóstolhatná végre ezt a különlegességet. Akárhogyan is történik a vacsoraidő, vagy csak a férfi eszik egyedül, vagy a lány is, amint befejeznétek az áram elmegy. Úgy tűnik megint bedöglött az a rozoga generátor. Kérdéses, eddig hogyan bírta egyáltalán. Szóval megkéne javítani, ugyanis a pókok eddig azért kerülték el ezt a helyet a sok csapda mellett, mert volt fény. Így azonban egyre közelebb jöhetnek, és a csapdák egy idő után elfogyhatnak. Így ezt sürgősen kéne orvosolni. És lehetőleg együttműködve, ami ugyan nem az erősségetek, most nem igen van más választásotok. A generátor szobához egy csigalépcső vezet, és hiába írtja ki a férfi onnan mindig a pókokat, másnap már ugyanúgy ott telepszenek le. Ezért is van mindig zárva, és eltorlaszolva az a szoba. Szóval ketten mindenképp több esélyetek van. Így felszerelkezve és megbeszélve a taktikát, elindultok lefelé. Ami nem meglepő módon, teli van pókhálókkal. És lentről már mozgást is hallotok. Nem igen lehet meghatározni, mennyi pók lehet lent, de biztos nem egy-kettő. A generátor a lépcső aljától úgy 20 méterre lehet, egy szobában.   |
|
Ordo
Írónövendék
Posts: 207
Elfoglaltság:Mesélést & Játékot vállal
Utoljára online: Nov 17, 2024 23:07:10 GMT 1
Jun 14, 2020 19:50:14 GMT 1
|
Post by Ordo on Mar 12, 2021 22:16:55 GMT 1
#s://media~discordapp~net/attachments/801503673313656894/806249311494340608/500~png Vanzina Luiza Antonovna – Bratti
Natalia Nikolayevna Dyatlova – Pandora A lány zavarodottan néz Luizára, arcán egyre csak folynak a könnycseppek. Egy ideig csak bámul maga elé, majd beszédre nyitná a száját, azonban ekkor meglátja az elszálló füst között Melnyiket, akit éppen Nat és egy katona próbál felsegíteni, és kifakadva rohan oda. -Maga utolsó idióta! A férfiaknak mindenre a háború a válasz?! Ketten alapították a Rendet, testvérekként szerették egymást! Mégis miért nem tud bízni benne? Melnyik megtörli véres száját, szerencsére komoly sebesülést nem szenvedett, csak feldőlt a székével. De ez nem igazán érdekli, még így is tekintély parancsoló volt akár a tekintetével. Így a földről kiált vissza a lányra. (Persze sokkal kevesebb vérrel, és a lába is elvan már rendesen látva. De ez a póz kellett ide na.)  -Hogy miért? Még kérded? Mert egy gyilkos! Nem az az ember, aki Aloyoshenka volt! Szerinted miért nevezte el magát Hunternek? A hivatásának élt csak, de az nem volt más, mint ürügy, hogy oltsa a vérszomját! (Ugye a Ranger magyar fordítása Vadász lett így innen neki a Hunter név.) -Hazudsz! Megváltozott! Csak hinni kellett benne, és meglátni a jóságot! Mert benne is van! Tudom! -Honnan?! Még csak nem is ismered! 20 éves is alig lehetsz, azt ne mondd nekem, hogy gyerekkorod óta ismered! -Megmentette az életem! És azt mondta, szüksége van rám. És amikor hittem benne, hallgatott rám. Ha én nem vagyok, a Tulszkaján is többeket ölt volna meg, mint amennyien meghaltak. -Hát ezt nem hiszem el… Te mondod, hogy ismered, de neked sem mondta el az igazat! Én adtam engedélyt neki Tulszkaja aláaknázására. Nem csak egy egyszerű árvíz volt. Tudta jól, hogy 9 lángszórós nem lesz elég, így őket csak a menekülőkkel szembe állította fel, a többit a víz intézte el. Nehogy azt hidd, hogy te bármit is elértél. Több száz embert ölt meg aznap, csak hogy megállítsa a járványt. Legalábbis szerinte. De mind tudjuk, hogy végig élvezte az egészet. A lány teljesen ledöbben, még a sírást is abba hagyja egy időre. Csak kis idő után szedi össze a gondolatait, és próbál megfogalmazni pár ellenérvet. -De… De mi megtaláltuk a gyógymódot. És hasznát is vettük. Csak ellene akarsz fordítani! Undorító vagy, tudd meg! Hunter jó ember! -Mondja kicsit dadogva a fiatal lány, valószínűleg meglepte, amit Melnyik mondott Hunterről, és a Tulszkaján történtekről. Nat is hallott már róla, de minden egy balesetnek volt előadva. Egy pestis járvány tombolt ott, a Hanza pedig a Rend segítségét kérte, akik 9 lángszóróst tudtak csak küldeni. Mindegyik veterán volt, de sosem volt megnevezve a parancsnokuk. Úgy tűnik azért, mert Melnyik nem akarta, hogy kiderüljön Hunter életben maradása. Mire megérkeztek, egy árvíz öntötte el az állomást, több százakat megölve. És most már tudni, hogy Hunter volt az. Mindig is félelmetes figura volt, de hogy ennyire... Vagy csak azóta ilyen, hogy a Sötétekkal találkozott? Mindenesetre sikerül Melnyiket visszahelyezni a kerekesszékbe, míg a fiatal lányt egy cellába viszik. Ezután Melnyik parancsokat kezd osztogatni. -A sérülteket vigyétek a kórházba, a halottakat hordjátok el. – Néz a poliszi katonákra, majd a Rangerekre pillant – Mindenki más készüljön fel, holnap reggel Hunter után indulunk. Úgy sem juthat olyan messzire, és tudni akarom mit akar, szóval kap egy kis előnyt. Natasha, te is velünk jössz. A szabadságod majd később bepótlod. Bármi ellenvetés? Nincs, rendben. Ha kellenék, az irodámban leszek. – Mondja fáradtan, biztos voltak már jobb napjai. Ezután nem hagyja, hogy Nat ellátsa, elgurul az irodája felé és becsukja maga után az ajtót. Úgy tűnik a randi időpontját előrébb kell hozni. Ugyanakkor kikéne deríteni, hogy arról a Könyvről volt e szó, erre pedig lehet nem ártana Nat segítségét kérni, aki könnyedén bevihet a cellákhoz, hogy beszélhess a lánnyal. Egy pár órával későbbi időpont ennek megbeszélésére jó lehet, még a randi előtt, addig is mindkettőtöknek megvan a dolga. Nat a sebesültekkel kéne foglalkozzon, míg Luizának beszélnie kéne a Brahmanok vezetőivel a ma hallott információkról. Ha így döntesz, elindulsz a Borovickajára, ahol a vezetőségetek van, és a kíváncsi szemek elől elbújva mondhatsz el mindent. Amikor oda érsz, rövid beszélgetésbe kezdesz velük, és arra kérnek, szedj ki mindent a lányból, és akár szöktesd is meg. Utána Sztalkeri segítséget nyújtanak nektek, hogy felkísérjenek a Nagy Könyvtárba a tiltás ellenére is, mely az eskütöket érinti, hisz a Könyv mindennél fontosabb. Hogy erről beszélsz-e Natnek, mikor a cellához mentek kikérdezni a lányt, csak rajtad múlik. |
|
Ordo
Írónövendék
Posts: 207
Elfoglaltság:Mesélést & Játékot vállal
Utoljára online: Nov 17, 2024 23:07:10 GMT 1
Jun 14, 2020 19:50:14 GMT 1
|
Post by Ordo on Mar 12, 2021 23:23:36 GMT 1
#s://media~discordapp~net/attachments/801503673313656894/806249311494340608/500~png Iszaj Zinon Antonovics – Aria -Sajnálom, de azt nem mi döntjük el. Nem vághatjuk el magunkat attól, amit nem értünk, csak mert félünk, vagy nem akarunk róla tudomást venni. Az ugyan úgy ott lesz attól még, meg kell vele barátkozzunk. – Magyaráz Khan a kérdésedre reagálva, majd meghallgatja a következőt is, és rövidesen bólint. -Mindennél fontosabb oda eljussunk. A Sötétek az angyalok ebben a pokolban... segítenünk kell nekik. Ezután ha nincs ezzel kapcsolatban kérdésed elindul vissza, és az út közben megjegyzi. -Sosem láttam még olyat, hogy két ilyen fogékony ember együtt dolgozzon. Talán te jobban is, mint Artyom. – Kis ideig gondolkodik – Talán benned az is megvan, ami benne nem. Majd kiderül. - Zárja le ezt a témát máris, valószínűleg inkább hangosan gondolkozott, mint sem hozzád beszélt. Miután kiértetek, elváltok, és magadra maradsz megint. Artyomék megvártak téged, a piacon keresgélnek használható holmi után. Miután észrevesznek Anna integet neked. -Itt vagyunk, Iszaj! (Innentől minden úgy történik, ahogy a múltkoriban írtam, szóval csatlakozhatsz Artyomékhoz.) |
|
Lyzy04
Írónövendék
"Sunsets are proof that endings can be beutiful too"
Posts: 209 
|
Post by Lyzy04 on Mar 16, 2021 10:38:01 GMT 1
#s://cdn~discordapp~com/attachments/721325260019990540/808311016869986365/Alina_Zharkova~jpg A parancsnok nem értékelte a magánakciónkat, és valószínűleg az általunk kisegített ranger sem. –konstatálta magában Alina, mikor a faszi a vízbe hajította a gépfegyverét. Tesóm, fasz van veled?! -háborgott magában. Megrökönyödve bámult rá és kedve lett volna elhordani pár dolognak, de végül jobbnak látta, ha inkább meghúzódik.
-Én már úgyis eláztam, kiszedem neked… -mondta Erik, majd a vízbe nyúlt és kihalászta a fegyvert (ha lelát az aljáig és nincsenek rákok, ha nem így van, akkor valami bottal szedi ki).
-Kössz… -morogta a nő, majd sóhajtott és átvette a kalasht. Végignézett az csurom vizes srácon, majd halványan elvigyorodott.
-Valami jó történt veled? Csak úgy sugárzol…
-Nem is te lennél, ha nem tettél volna legalább egy ilyen elbaszott megjegyzést… -nevetett a férfi, majd elindult a többiek felé. A parancsnokhoz lépve bocsánatkérően nézett rá és megköszörülte a torkát.
-Elnézést kérünk a magánakcióért, Alina még nincs hozzászokva, hogy nem a maga ura… Kérem, legyen vele türelmes és ne haragudjon.
A bázisra érve a mogorva krapek levette gázmaszkját és mindenki lefagyott pár pillanatra. Esküszöm szebbet szartam reggel, mint ahogy ez a faszi kinéz… A páros némán hallgatta végig a szóváltást és a kibontakozó drámát, Alina pedig újabb felháborodott megjegyzést fojtott el magában a „Még ezek is megteszik” gúnyos és sértő kijelentésre. Indulás előtt még épphogy volt ideje összekapnia magát mindenkinek, Erik ruhát is váltott.
Hosszú és veszélyes útnak néztek elébe a felszínen. Erik szorítása gépkarabélyán megerősödött, néha meg is remegett, ahogy a disztópikus síkságon megindultak. Még egész nyugodtnak is mondható lett volna a terület, ha egy másik ranger kijelentése el nem rontja…
-„Démonok! Legalább 4! 2 óránál!” –szólalt fel társuk.
Alina gondterhelten sóhajtott és közelebb lépett Erikhez. Végignézett a tájon, alaposan felmérte a terepet. Egész sok búvóhely van… Határozottan nem akart harcba szállni a démonokkal. Egy-két évvel ezelőtt minden bizonnyal gondolkodás nélkül rájuk rontott volna, azonban Erik halálközeli élménye óta jelentősen óvatosabb…
-Szerintem vonuljunk fedezékről fedezékre… 4 démon nem kis falat, még egy ekkora ranger csapatnak sem. Elég sok negatív tapasztalatom volt velük kapcsolatban… -mondta végül, közben Erikre nézett, aki zaklatottan, emlékeitől megkísértve állt egyhelyben és a földet bámulta. Nem szólt egy mukkot sem, túlságosan lefoglalta az erőfeszítés, hogy ne pánikoljon be. Még mindig érezte, ahogy a fogak a húsába marnak, a tetem súlyát a mellkasán, a fülében csengett a szörnyeteg visítása. Minden egyes alkalommal beleborzongott, hacsak visszagondolt erre az esetre.
Ha a többiek beleegyeznek, akkor fedezékről-fedezékre osonva indulnak meg, lehetőleg jó nagy ívben elkerülve a kellemetlen társaságot. |
|
Aria
Szerepjátékok Istene
Szeresd ellenségeidet! Azzal kergeted őket az őrületbe.
Posts: 1,043
Elfoglaltság: Elfoglalt
|
Post by Aria on Mar 16, 2021 10:59:02 GMT 1
#s://i~imgur~com/a48X7Bz~jpg Ciccegek egyet Khan megjegyzésére, aztán hozzáteszem.
- És mire számítanak, mit találnak a városban? Mi lesz ott, amivel segíthetünk nekik?
A többes szám első személy csak kibukik belőlem, és némileg meg is bánom... de hamar megállapítom, hogy akár tetszik, akár nem, nyakig benne vagyok a dologban, tehát már illene felelősséget is vállalni.
Khan válaszát még csendben megvárom, az utolsó megjegyzésére pedig már visszafolytom a grimaszt... immár teljesen biztos lehetek benne, hogy a normális, racionális világomból nem sok maradt.
Ahogy elhagyjuk a folyosót, és Khan lecsatlakozik rólam, újra visszaérek a piachoz, és megtalálom Artyomékat... Anna integet nekem, úgy tűnik, megvártak. Halványan elmosolyodom, és zsebre teszem a kezem, miközben csatlakozom hozzájuk.
- Bocsánat az időhúzásért - biccentek. - Rég jártam itt, úgyhogy rátok bízom magam, hogy merre megyünk.
Egy kicsit reménykedem benne, hogy a piac, és egy kellemes ebéd kicsit kitisztítja a fejem - és ha, ahogy Khan mondta, homokba dugni nem is sikerül, de legalább átmenetileg nem fogok agyalni az őrületen, ami az utóbbi időben körbevett. |
|
TherealKREY
Írónövendék
Posts: 119
Elfoglaltság:Mesélést & Játékot vállal
Utoljára online: Jan 2, 2023 13:38:08 GMT 1
May 31, 2020 21:07:02 GMT 1
|
Post by TherealKREY on Mar 16, 2021 15:23:30 GMT 1
Ahogy megyünk a mellékalagút bejárata felé egyre hangosabb üvöltés hallatszik. A metró sötét bugyraiban élő szörnyetegek mindig felbukkannak ha embert éreznek. Ez nekik olyan mint amikor az embereknek régen a hobbi vadászat volt. Csak ők most így terrorizálnak minket. De nekik is túl kell élniük valahogy. Hát most nem fogják túlélni. Négy Ranger egy egész csordával is elbír... ha törik ha szakad. Ahogy a szörnyek közelednek Alex a lángszóróval feltartja őket. Nagy nehezen beesünk mind az ajtón.
Egy sötét szobába csöppenünk. Itt biztos hogy lesznek még mocskok szóval a gépkarabélyomhoz nyúlok és lehajtom az éjjellátóm. Amit Alex mond egy kissé a fejembe szál. Sok apró szem... Ugye nem. Nem az nem lehet! Ahogy az a sok szem bámul rám előjönnek rajtam a félelem jelei. Ezt a többiek is láthatják, egy kissé remegek. A szívem gyorsabban ver. Gumót érzek a gyomromban. Nem! Vladimir Victor Kreystóf Kirillovich szedd össze magad! Az nem az amire gondolsz. Biztos egy sima mutáns ami furán mutálódott. Amikor azt is észreveszem, hogy körbe vagyunk véve olyan érzésem támad mintha valami elpattant volna bennem. A lábaim remegnek, alig állok stabilan. A gépkarabélyom is majdnem kiesik a kezemből annyira félek. A legnagyobb félelmemmel nézek most szembe. Nem ezt én nem bírom. Nem lehet! A parancsnok szavait alig érthetően hallom... Mégis miért! Gyerünk Vlad kapd már össze magad. Használd azt a kibaszott lámpád. Remegve felkapcsolom a lámpám és most már az egész lényt tisztán látom. Meghalok! Itt lesz vége a történetemnek! Itt és most! A körbe is remegve állok be. Olyan lehetek nekik mint valami vibrátor. Folyamatosan remegek miközben egy kört alkotunk. Azok a pókok amik felfordulnak, olyan mintha arra várnának, hogy le lőjem őket, de... de... nem merem még az elsütőbillentyűt sem meghúzni. Annyira félek... Nem mehet ez így tovább, legyen vége ennek a szenvedésnek! Megtérek! Vagy valami! Csak ne lássam ezeket a dögöket tovább! Könyörgöm! Amikor átérünk rajtuk akkor sem nyugszom meg. Tovább remegek. A falhoz dőlve lecsúszok guggoló helyzetbe. A két kezem a fejemre teszem. Gyorsan kapkodom a levegőt. Amikor a parancsnok megszólal, megpróbálok felállni és a légzésem is helyre próbálom állítani. Eléggé nyögve nyelősen megy. Ahogy a fáklyát remegve elveszem. Külön válunk... meghalok. Ennyi vo... Nem! Alex nem fél egy cseppet sem. Vagy csak ezt mutatja? Áhh nem tudom! 5 percenként jelentés. Rendben... Rendben Vladimir Victor Kreystóf Kirillovich minden rendben lesz. A remegésem elmúlik egy kicsit, ahogy Alex-el haladunk. De még mindig félek. A fáklyát úgy szorítom, hogy majdnem eltörik a fadarab.
|
|
RIPalmyra
Lelkes fórumozó
Hogy a füttyös fülemüle fürgén füttyögne a fütyidre
Posts: 43 
|
Post by RIPalmyra on Mar 18, 2021 19:42:13 GMT 1
A lány behúzodik a menedédékembe. Körbe kémlelek és csendben hallgatózok. Elfogytak a dögök. A kezemben csak úgy lógatom a fegyvert és felnézek a sötétségbe. Ennyit a békés nyugalomról, már megint van mellettem valaki, kár érte. Szép lassan visszaballagok a rejtekhelyemre és körülnézek. A lány már a tűznél melegszik. Koszos és elkínzottnak néz ki. Hatalmasat nyel mikor megpillantja a mohaburgereim és gyorsan visszanéz a tűzbe. Meg se szólal. Sóhajtok egyet majd lehatott fejjel rámutatok a tányérra. -Az egyik a tied lehet- mondtam, majd elvettem a másikat és leültem A tűzbe bambulva elmajszoltam a mohaburgerem. Pont fele annyi mint amennyit akartam enni. Az utolsó falatnál jártam mikor köhögött kettőt az aggregátor és elment az áram. Megrágom rendesen az utolsó falatot. Felállok, megtörlöm a kezem majd a lányhoz fordulok. -Szedelőzködj, csak a fény tartotta őket távol a dögöket - mondtam, majd elindultam a szekrény felé. Kivettem belőle egy zsákot és az asztalra tettem. Magamhoz veszek pár dolgot. Kotorászás közben a lányhoz szólok: -Mi dolgot volt a nácikkal? Igazán kedvelhetnek ha sínautót küldtek utánad.  |
|
Gresh550
Írónövendék
"A sense of humour is the only divine quality of man" - Arthur Schopenhauer
Posts: 156
Utoljára online: Nov 11, 2024 19:52:46 GMT 1
Jun 9, 2020 18:53:23 GMT 1
|
Post by Gresh550 on Apr 1, 2021 16:56:14 GMT 1
Miután szétváltunk Ulmannal indultam el. Ismét olyan volt mint a régi akciók során. Eszembe jut a kiképzés is. Hunter bedobott minket egymás után az átkozott labirintusába, mintha valami kísérleti patkányok lennénk. Végig követte amit csinálunk, akárcsak egy sötét árny ami minden mozdulatod figyeli. Minket, a patkányokat azonban semmiféle sajt, semmily díj nem várt a labirintus végén; egyedül egy kis pihenő a folyamatos fájdalomtól. Egy kis szünet, mielőtt jön a következő megpróbáltatás.
Egy ideig nagyon utáltam ezért a férfit. Úgy kezelt minket mint egyes állomásokon az emberek a mutánsokat; befogtak pár dögöt, majd egymás ellen eresztették őket, hogy lássák ki a legerősebb. Gyűlöltem a módszereit. De egy idő után képes voltam megérteni. Az első valódi akciómon a Renddel már megértettem. Az, hogy vadállatokként kezelt minket, segített hogy egyfajta állati ösztönünk alakuljon ki. Hogy mindig, mindenáron túl akarjunk élni, és győzni. Bár mély nyomokat hagyott bennem a kiképzés, azért a hatása is meg volt.
Mielőtt túlságosan visszamerülnék a múltba Ulman hangja rángat vissza a jelenbe. Elkalandoztam, huh? Rég történt ilyen.
- Jah... Még mindig olyan, mintha tegnap történt volna az egész. Kicsit hihetetlen, hogy egyáltalán túléltük, nem?
Ahogy a férfi felhozza a komolyabb témát, némileg elhúzom a szám, fintorogva. Igen, pontosan ezt gondoltam én is.
- Eléggé úgy érzem, hogy egy korszak vége közeledik. Nem tudnám megmondani hogy miért, de mintha a történetünk egy fejezetének .. végefelé menetelnénk.
- Mmhm. Nekem is hiányzik már egy kissé. Persze, legalább izgalmas életet élünk, de meddig? Egyszer le kellene már telepedni valahova valami asszonnyal, és boldogan megöregedni. Nem pedig addig járni a felszínre a dögök közé, mire már annyira vén szarok vagyunk hogy elfutni se tudunk előlük.
Amint említi a doktornőt, azért egy kicsit elmosolyodom.
- Na, Ulman! Ha letudjuk a mai szopást utána szépen elmegyünk a Poliszba és elintézzük ezt neked. – mondom, vállba vágva a férfit, immár vidámabban – Ha kell, én magam fizetem majd a vacsorátokat. De aztán jól sikerüljön!
Ezután elveszem a kulacsát, majd iszom némi vizet én is. Miután visszaadtam neki hallgatom egy darabig ahogy mondja tovább.
- Nővel? Utoljára? Hogy őszinte legyek, fogalmam sincs. Nem igazán van rá időm a Rend mellett. Azt hiszem az utolsó nő akivel voltam az valószínűleg Valika. Persze, az más. Talán rám férne, de ... Egyrészt nem találkoztam még olyannal, másrészt meg.. Van egy kötelességem is, és az az első.
Erre aztán válaszként a férfi hosszú monológba kezd, amit egyre kevésbé értek. Mintha tompulnának az érzékeim... Talán álmos vagyok? Nem hiszem, direkt kialudtam magam a küldetés előtt.. Hirtelen megfájdul a fejem is. Aztán, ha a helyzet nem lenne elég Ulman rettenetesen furán kezd el nevetni.
Gyorsan körbe tekintek, ugyanis rossz érzés fog el. Meg is látom, hogy valami furcsa anyag közeledik felénk. Ez .. olyan mint... És ekkor jutott eszembe. Meséltek már nekem erről a lényről. Ahogy beletúr az emberi agyba, kifacsarja azt mint valami szivacsot. Akik túl sokat tartózkodtak körülötte azok még maradandó károsodást is szenvedtek. Annak idején belepte a D6-ot.. De kiírtottuk .. tűzzel.
Látom, hogy nem igazán tudunk menekülni előre, ugyanis csak egy mögöttünk lévő zsákutcát nem lepett még el a lény. Intek Ulmannak hogy húzódjon hátra, s ezt teszem én is. A kezembe fogom a fáklyát, és előre tartom, így lépkedem hátra. Miután elérjük a zsákutca végét, előveszek egy Molotov koktélt, majd begyújtom, és magunk elé dobom pár méterrel. Ha minden igaz, ez megállítja a szörny előrenyomulását. Ha pedig a falakon, vagy a plafonon kerülné ki a lángokat, ott a fáklyával igyekszem hárítani.
- Ulman, szólj a többieknek rádión! Üzend meg Alexnek hogy jöjjön ide a lángszóróval! – kiáltom oda a férfinak. Abban reménykedem, hogy a molotov elég ideig feltartja ezt a szart...
|
|
Raven
Szerepjátékok Istene
Mindenkit szeress, ne sokban bízz, Ne bánts senkit,
Posts: 1,319
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
|
Post by Raven on Apr 2, 2021 22:28:45 GMT 1
#s://i~pinimg~com/564x/bd/c2/26/bdc226eb93fab5939bd40a99e39160ae~jpg A tűz mellet végre egy kis enyhülést érzek, bár a sebeim ugyanúgy fájnak, de legalább talán a reszketés elmúlik majd. Kell, pár perc mire újra kontrolt nyerek az érzéseim felet, de sikerül eléggé ahhoz, hogy ne sugározzam ki őket. Legalább is remélem. Ahogy meglátom az ételt még egy dolog világos lesz. Eddig ugyan nem éreztem, de rettentően éhes vagyok. Bár magamtól nem szívesen kérnék, semmit egy idegentől miután felajánlja lassan közelebb lépek és elveszem a másik szendvicset a tányérról. Ismét elhagyja az ajkam egy szánalmasan gyengére sikerült „Köszönöm”. Azzal a számba is gyűröm az ételt. Őszintén mindegy hogy milyen nagy falatokban eszem amilyen gyorsan csak tudom, nagyon hálás vagyok ezért.
Ahogy befejezzük, elmegy az áram. A férfinek mondania sem kell, azonnal előveszem a fegyverem és világítani is kezdek. Ha nincs, fény a pókok azonnal visszajöhetnek.
-Ha rajtam múlik semmi dolgom nincs a nácikkal! Én… - „Smaragd városba akartam menni” akarom mondani, de valami visszatart attól, hogy kimondjam a szavakat, a gyomrom görcsbe rándul, és a szívem összeszorul egy pillanatra, ahogy eszembe jut Mikhhail ahogy összeesik.- Én gyűlölöm a nácikat.- Nyögöm ki végül.- Amint lehet, olyan messzire megyek, innen amennyire lehet. Most viszont menjünk, mielőtt a pókok felfalnak mindkettőnket.
Készenlétben tartott fegyverrel követem a férfit, és a lámpájával világítok ameddig az bírja, nem kockáztatok, ha mozgást látok rögtön arra viszem a fényt és ha csak kicsi esélye is van hogy egy dög az azonnal lövök.
-Vissza lehet kapcsolni a generátort?- Kérdezem halkan.
|
|
RIPalmyra
Lelkes fórumozó
Hogy a füttyös fülemüle fürgén füttyögne a fütyidre
Posts: 43
|
Post by RIPalmyra on Apr 16, 2021 18:45:17 GMT 1
#s://www~iamag~co/wp-content/uploads/2015/08/The-Art-Of-Metro-2033-Last-Light-20~jpg Rágódik egy kicsit a válaszon, de végül megértem. Senkinek se egyszerű a metróban. Látom hogy fizikailag is nehezére esik. Adok neki a helyi készletből egy pisztolyt 15 lőszerrel és egy hosszabb pengéjű kést. Előveszem és sietősen feltöltöm a zseblámpát majd magamra akasztom. Egyre több nesz szűrődik be a folyosóról, nem jó jel. Ellenőrzöm a pisztolyomban lévő golyók számát majd átfordítom az övön a kard tokját. Intek a lánynak hogy kövessen majd elindulok a generátor felé. A szűk szervízút be van szőve és erős mozgolódást látok a túloldalról. Kézbe veszem az öngyújtót és elkezdem felperzselni a szövedéket. -Vissza lehet kapcsolni a generátort?- Kérdezi a lány. -Természetesen.- mondom magabiztos hangon. Legutóbb a sima beindítása is kihívást jelentett, a pókokkal szinte lehetelennek tűnik a feladat. |
|
Ordo
Írónövendék
Posts: 207
Elfoglaltság:Mesélést & Játékot vállal
Utoljára online: Nov 17, 2024 23:07:10 GMT 1
Jun 14, 2020 19:50:14 GMT 1
|
Post by Ordo on Apr 23, 2021 21:54:41 GMT 1
Krey - Vladimir (Putin) Victor (Vitya) Kreystóf Kirillovich
Alex segít fel állóhelyzetbe, majd enyhén megveregeti a vállad. Végig hallgatja a parancsnokot, majd a lámpájával végig kíséri őket amíg teljesen el nem nyeli őket a sötétség. Elsőre az jön le, hogy tényleg nem fél, azonban, ha jobban megfigyeled, látod, hogy az ő lába is reszket. -Úgy tűnik ketten maradtunk ebben a kibaszott fészekben… Remélem, a Hanzások tényleg olyan jók mind mondják. Tartsd közel a fáklyát a dögökhöz, én majd leszedem őket. Csak tedd, amit mondok. és nem lesz baj. Elindultok az ellentétes irányba, amelyre Ulmanék mentek. Az utatok csak pár pók zavarja meg, azonban a láng ereje hamar elriasztja őket. Ugyanakkor nem csak a pókhálók végtelen hálója nehezíti a haladásotokat, hanem furcsa, gennyes folyadék, mely mindent belep. Mintha a pókok testén is jelen lenne. -Hmm… Talán túl közel lennénk a D6-hoz? – teszi fel a kérdést Alex, bár nem igazán tudod mire gondolhat. Magyarázat helyett azonban csak vállat von, majd tovább indul. Időnként néha rád pillant, és kicsit megrázza a fejét. -Én is féltem eleinte. Sőt, most is. De a félelem jó, az tart minket életben. Csak ne hagyd, hogy eluralkodjon rajtad, és átvegye a tested, a gondolkodásod felett az irányítást. – Hirtelen nagyon bőbeszédű lett, de hangjából továbbra is bánat és fájdalom hallatszódik ki. Miközben eszmecserét folytattok a félelemről, egy folyosón haladtok, melyen több ajtó is helyet kap. Sorban hatoltok be a különböző szobákba, több pókkal is megküzdve.   Szinte minden egyes négyzetméterért vért izzadtok. Mikor sikerül az egyik ajtón betörni, Alex örömtelin ordít fel. -Ott a generátor! – És már megy is tenni a dolgát, azonban mielőtt te is beléphetnél a szobába, a folyosó végéről hangokat hallasz. Az már eddig is feltűnhetett, hogy a folyosó vége felé nem éppen az ember alkotta szokásos folyosó kap helyett, hanem inkább egy lény által kivájtéhoz hasonlít. Talán fokozatosan alakították át ezt a helyet a mutánsok?  És a hangok hamarosan alakot is öltenek. 8 hatalmas szempár halad feléd. Lefagysz, ahogy elképzeled magad előtt, hogy ha ekkora a szemei vannak a lénynek, mekkora lehet maga a lény. Megmozdulnál, de egyszerűen földbe gyökerezett a lábad. És a nagyra nőtt pók egyre jobban csak halad feléd. Mire elérne a lény, azonban Alex ragad meg és húz be a szobába. Ekkor eszmélsz csak rá, hogy végig szólítgatott, hogy segíts már neki a generátornál.  Alex az ajtóra szegezi a fegyverét, néma csönd lepi el a helyet. Ez a csönd a legrosszabb két csata között. Amikor senki se tudja mi fog történni. -Heh… Talán elment. – Mondja Alex, de ahogy egy lépést tesz az ajtó felé, hatalmas lábak törik át a falat, és szúrja át Alex mellkasát. Hörögve hullik össze, míg a támadó megpróbál betörni hozzátok, méghozzá megbontva a falat mely titeteket véd. És csak ekkor szólal meg a rádió pár betondarab alatt, mely elkerült Alextől amíg a mutáns csaknem rátok döntötte a falat. Ulman kér segítséget. -Alex, azonnal told ide a képed a lángszóróval, a D6 béli ocsmányság visszatért! Ha nem az unokatesója ez az izé! Hallod, siess már basszameg, vagy mutáns eledel leszünk! Alex csak a kezével próbálja elérni a rádiót, miközben a pók lény továbbra is a falat igyekszik áttörni a lábaival. Rajtad áll mit teszel, fogod a lángszórót és ráengeded a pókra, vagy a szoba egy beomlása felé rohansz (Mely a folyosóval halad párhuzamosan, szóval egy már átkutatott szobába jutsz át), vagy segítesz Alexnek, esetleg felkapcsolod a világítást a generátornál, hátha attól majd visszább vonul. Mindenesetre döntened kell gyorsan, a fal már nem sokáig bírja. (Csak hogy lásd, mekkora ez a pók)  |
|
Ordo
Írónövendék
Posts: 207
Elfoglaltság:Mesélést & Játékot vállal
Utoljára online: Nov 17, 2024 23:07:10 GMT 1
Jun 14, 2020 19:50:14 GMT 1
|
Post by Ordo on Apr 23, 2021 23:58:12 GMT 1
Alina Zarkova, Erik Fjodorovics Smirnov – lyzy04 Megszólalásod után csönd telepedett a kis csapatra. Mindenki a nagydarab fickó válaszát várta, aki csak morgott egyet. -Jobb szeretem holtan látni őket… de legyen. – látszott rajta, hiába takarta a gázmaszk, hogy nehezére esik megállni a gyilkolással járó örömöt. Fogalmatok sincs miért lehet ilyen a fickó, de az ijesztő külső ellenére talán mellette érzitek a legnagyobb biztonságban magatokat. – Mindenki utánam! Lassan haladtok fedezékről fedezékre, a démonok tudják, hogy itt vagytok, így gyorsan kell mozogjatok, nehogy elkapjanak valakit közületek. A rákokkal nem kell bajlódnotok, a démonok elijesztették őket a tavak aljára. Azonban az egyik fedezéknél a vezetőtök megáll, körbe néz, és mint egy vad, vár az áldozatára, akit megérzett a levegőben. -Nem vagyunk egyedül… - jelentette ki a fickó, és nem sokkal később lövések zaja csendült fel, ezenkívül pedig német beszélgetések. A zajok előttetek szólt, amerre haladtatok, és a démonok is meghallották. Ugyan nem sokat láttok, csak a hangok alapján tudjátok beazonosítani ki állhat győzelemre. A brigadéros azonban nem vár, kiront a búvóhelyetekről, és amilyen nagydarab, olyan gyorsan szökken át a vizes területeken, és ér el a csata helyszínére. Senki oldalára nem áll, egyszerűen mindenkit megöl, aki az útjába kerül, legyen az démon vagy ember. Mire ti is oda értek, már vége az ütközetnek. A fickó ruhája és fegyvere véres, mégis elégedetten szuszog, mint aki jól végezte dolgát. (Igen, itt nem véres a ruhája, de menő a kép róla)   -Hogy kerültek ide? Ez már túl van a Vörös Vonalon is. Sosem merészkednek idáig! - Kérdezte az egyik ranger. -Engem követtek. Volt egy kis dolgom velük, és most visszaakarják adni, amit kaptak. Mindhiába. – Mondja a fickó, majd körülnéz a tetemeken, és elkezdi kirabolni őket. A társaitok is így tesznek, majd tovább haladtok miután végeztetek. Egyre sötétebb lesz, és különös köd lepi el a környéket amikor eléritek a motoros tutajt, mely átjuttat titeket a túlpartra, ugyanis ezen a részen a legmélyebb a mocsár. Sokáig mentek, és ez a legrázóbb része az utazásnak, azonban egy két rák támadáson kívül semmi érdemleges nem történik.    Majd eléritek a menedékházat, mely egy régi lakóépület.  Bementek, fel a 3. szintre, és leültök a tábortűz mellé. Jócskán elfáradtatok, nagy utat tettetek már meg, így jól esik megmelegedni a tábortűz körül. (Ahonnan indultatok)  (A táj lenézve ahol megpihentetek)  Az egyik ranger egy itt hagyott gitárt vesz a kezébe, és zenélni kezd, míg páran énekelgetnek. Igazi tábori érzés, teljesen nyugodt ahhoz képest min mentetek ma keresztül. Mindenki itt van, kivéve az őrségben lévő brigadéros. Mintha jobban érezné magát kint, a sötétben, a mutánsok között. Talán nem is ember már, hanem inkább vadállat.  (Itt akár kijátszhatunk egy beszélgetést, hogy többet megtudjon a karid a dolgokról, ha akarsz) Mindenesetre nyugovóra tértek, egy 2 órát aludhattok még indulás előtt. Ugyan könnyen jön az álom a szemetekre, nem tart sokáig. Arra riadtok fel, hogy az alsó szintek felől hangok hallatszódnak fel. Lenéztek egy lyukon keresztül, éppen a sebhelyes arcút látjátok harcolni egy csapat nácival. Azonban túl sokan vannak. Legalább 2 tucat. Egyik fele foglalkozik a brigadérossal, a másik fele a lépcsőkön tart felétek.  Választhatjátok a harcot, de a külső tűzlépcsőn is lerohanhattok, hogy felkészülve, később vágjatok nekik vissza, tekintve, hogy rólatok nagy eséllyel nem tudnak. Hisz azt mind tudjátok, a nácik rendkívül képzettek és jól felszereltek. Nem biztos, hogy így egyből veszteség nélkül tudtok győzni. Persze az is igaz, hogy később visszatámadni lehet nehezebb, ha nincs egy jobb terv. Mindenesetre ez csak rajtatok múlik. |
|
Ordo
Írónövendék
Posts: 207
Elfoglaltság:Mesélést & Játékot vállal
Utoljára online: Nov 17, 2024 23:07:10 GMT 1
Jun 14, 2020 19:50:14 GMT 1
|
Post by Ordo on Apr 24, 2021 21:36:37 GMT 1
Iszaj Zinon Antonovics – Aria
Hogyha a piac zaja, az emberek beszélgetései, rosszabb esetben kiabálásai elfelejtik veled azt az őrületet mely az utóbbi időben veled történt, jó helyen jársz. Egyszer sem halkul el a közönség, a hangulat igen jó, szinte sosem áll meg a Proszpekt Mira-n az élet. Mondjuk a másik elnevezéséből lehet sejteni, ami a Piactér. Artyomékkal haladtok végig az egészen, felvásárolva jó pár dolgot, ami kellhet az utazásotokhoz. Egy ponton Anna még egy babaruhát is megvesz, habár nem várnak gyereket, úgy tűnik szeretnének a későbbiekben. Végül eléritek az éttermet, szabad asztalt is alig találtok, annyira tele van. A mai menü gombaragu és disznóhús, ami pedig az italokat illeti, minden olcsó, megkérdőjelezhető körülmények között gyártott alkoholok vannak. De amíg nem vizel zöldet tőle az ember, nincs gond vele. Étkezés közben mindenféléről beszélgettek, kiderül, hogy Anna a Rend vezetőjének, Melnyiknek a lánya, Artyom pedig a VDNH vezetőjének, Szuhojnak az örökbefogadott fia. -Emlékszem amikor Hunter üzenetét vittem el a Rendnek. Itt ismertem meg a jó öreg Bourbont. Ő egy igazi túlélő volt. Lehet, nem a legjobb ember, de mégis csak sajnálom a halálát. Emlékszem, hogyan vélekedett a démonokról. Hogy is mondta… „Egyesek démonoknak, én csak a kurváimnak hívom őket.” Hát az biztos, hogy nem volt éppen félős alak. Bár arra kíváncsi lennék, hogyan vélekedett volna a Sötétekről. Tudod Iszaj, az egész állomásom rettegett tőlük régebben. Pedig sosem akartak rosszat. Csak segíteni akartak, kijutni ebből a pokolból. És mi, hogy vártuk őket? Halállal. Megannyi felesleges halál. -Szívem, ezt megbeszéltük már. Feleslegesen okolod magad. Beszéljünk inkább valami másról! Mesélj kicsit magadról Iszaj! Mostanában, hogy nem járkálom a Metrót, olyan kevés új arcot ismerek meg. (Itt akár lejátszhatunk egy beszélgetést, ha szeretnél) Beszélgetésetek egy kintről jövő tapsvihar zavarja meg. Mikor felálltok, hogy kimenjetek kinézni minek a nagy taps, akkor látjátok csak hogy egy előadót ünnepelnek éppen, aki egy fuvolán játszik. A muzsikus fiatal volt, karcsú és meglepően jóképű. Kicsit talán törékeny is, de ápolt arca nem volt erélytelen, zöld szeme pedig nem tűnt naivnak. Sötét haja egyenletesen omlott a vállára. Ruhája nem volt feltűnő, errefelé nem jellemző tisztaságával azonban kirítt a Piactér emberáradatából. Hangszere gyermeksípra hasonlított, amilyeneket műanyag szigetelőcsövekből készítenek, de nagyobb volt, fekete, díszes, rézbillentyűkkel, és látszott rajta, hogy nagyon értékes. A hangok pedig, amiket kicsalt belőle, egy egészen más világhoz, más korhoz tartoztak. Miként maga a hangszer is… És mint a gazdája is.  -De szépen játszik… Menjünk, hallgassuk meg közelebbről is! – jelentette ki Anna, és megindultatok az előadóművész felé. A csodálatos muzsika lágy és hívogató hangjai megmutatták hozzá az utat az emberek zsivajgásán, a cipők kopogásán és a kereskedők lármázásán át. A tudatod mélyére hatolt, s a távolból egy dallam hangjai szüremlettek el hozzád, mely együtt érkezett az emberek ezerhangú áradatával, de nem keveredett el vele. A zenét te is felismered, mint mindenki más is, egy altadódal. Egy kislány kedves, élő hangját – csakhogy emberi torok számára elérhetetlenül magas, de ahhoz képest hihetetlenül erős hangot. A hangszer elbűvölte, magával ragadta a bámészkodókat, és végtelen messzeségekbe repítette őket, olyan világokba, melyeket a Metróban születettek nem ismerhetnek, és még csak sejteni sem sejthetik létezésüket. Álmodozásra késztette őket ez az ének, és azt sugallta, hogy bármilyen álom valóra váltható. Megfoghatatlan sóvárgást keltett, de egyszerre a csillapítását is ígérte. Jó érzéssel töltött el mindenkit, mintha egy elhagyatott állomáson bolyongva váratlanul egy lámpást találtak volna, melynek fényében megtalálták a kijáratot. Mire oda értek, már vége a dalnak, és a tömeg is kezd arrébb menetelni miután töltényeket dobáltak a muzsikusnak, aki boldogan fogadta a pénzt. Tekintete pont felétek tévedett miután elindultok befejezni az étkezést, de nem sokkal később fel is tűnik mellettetek egy tálcával a kezében. – Foglalt? – Igen. – felelte Artyom. – Mindig találni megoldást! – A zenész letette a tálcáját, és fürgén felkapva a szomszéd asztaltól egy szabad hokedlit, leült Annától balra, mielőtt az tiltakozhatott volna. – Ha valami történik, nem én hívtalak ide – figyelmeztette a lány. – A melletted ülő begurul? – kacsintott rá Artyomra a zenész. – Engedje meg, hogy bemutatkozzam. Leonyid. – Igen, aki a férjem.- válaszolt Anna. – Oh. Nem tudtam, bocsánat. Túlságosan rámenős vagyok attól tartok, nem tűnt fel, hogy eljegyeztek már. – Pedig jobb lett volna. – vágott oda neki Artyom egyre dühösebben. – Egyébként ismerős vagy… Meg a zenéd is. Nem találkoztunk már valamikor? Talán nem te vagy az egyik bandita akinek megkíméltem az életét? – Nem hiszem, de nem csoda hogy ismerős a dalom, már harmadik napja ezt játszom – felelte Leonyid. – Amúgy meg az én szerzeményem. – A tiéd? És mi a címe? – Nincs semmilyen címe. – Leonyid vállat vont. – Címre valahogy nem is gondoltam. Meg aztán hogy is lehetne ezt szavakban megfogalmazni? Meg minek is? – Nagyon szép – vallotta meg a Anna. – Valami hihetetlenül szép. – Akkor a te tiszteletedre adok címet neki – mondta a muzsikus frappánsan. – Méltó vagy rá. – Nem kell. Maradjon csak cím nélkül. Annak több értelme van. – Mondta Artyom. – Annak, hogy neked ajánlom, szintén megvan a maga határozott értelme. – Leonyid elnevette magát, de félrenyelt, és köhögni kezdett. – Ehe, mindegy, befejeztétek? – Kérdezte Artyom tőletek és felállt. – Ideje mennünk. – Nem tesz semmit! Már én is végeztem. Megengeditek, hogy elkísérjelek egy darabig titeket? – Mi elmegyünk – mondta nyersen Artyom. – Remek! Én is. A Kurszkajáig. – A muzsikus ártatlan képet vágott. – Nem egyfelé megyünk? – De, egyfelé... – Sóhajtott Artyom, és elindult kifelé. Most már eggyel többen folytattátok az utatokat. A sínautó hamarosan indult, és Khan is megérkezett időközben. Látszólag nem fogadta jól Lenyoid veletek tartását. Miközben utaztok a hosszú kivilágított alagútban, feltűnik, hogy Lenyoid a többi utasnak Smaragdvárosról mesél, különösebben a fiatal és szép lányoknak. – Igen, Smaragdvárosba tartok! Eljöhetnétek ti is! Persze, megvan az ára, de szívesen bejuttatlak titeket oda… - Ekkor felétek pillantott – Hé, nektek nem lenne kedvetek hozzám csatlakozni? Biztos jól éreznéd magad ott Anna! Valahogy ez az utazás nem akar egykönnyen menni. Most a végén talán még egy Smaragdvárosi csatlakozik hozzátok? De nem ismered őt. És különben is, tiltják nektek, hogy bárkit is oda vigyetek. Lehet jobb lenne megkérdezni tőle, mégis ki a fene, és mit akar tőletek. Bár hogy Annától mit akar, az aligha egyértelmű. Nem igen zavarja, hogy van már férje. |
|
TherealKREY
Írónövendék
Posts: 119
Elfoglaltság:Mesélést & Játékot vállal
Utoljára online: Jan 2, 2023 13:38:08 GMT 1
May 31, 2020 21:07:02 GMT 1
|
Post by TherealKREY on Apr 25, 2021 13:34:35 GMT 1
Alex felsegít a földről, remélem nem cseszi le a fejemet. Szétváltunk, remélem megleszünk ezekkel a rohadt dögökkel.
- Én voltam az egyik legjobb a Hanzanál. Ezért is vagyok most Ranger.
Ahogy haladunk pár nyolcszemű szörnyszülöttel találkozunk. Remegő kézzel de eltudom érni, hogy a fáklya fényétől hátraforduljanak. Valami furcsa folyadék van mindenhol Alex tesz egy megjegyzés a D6-ról de semmiféle választ nem kapok. Biztos valami titkos információ. Amit nem értek miért titkol? Már én is Ranger vagyok igaz, hogy nem olyan rég óta mint. De nekem is megvannak azok a képességeim amik neki. Ezért tudtam csatlakozni. Miközben sétálunk látszik rajtam, hogy még félek. Nem tudhatom hogy mikor ugrik rám az egyik.
- Egyetlen egy dologtól félek ebben a rohadt világban... a pók.. pók... pókoktól. Elhiszem hogy a félelem tart minket életben. Mert ha félsz és megmarad legalább egy kis józan eszed, akkor csak a túlélésre fogsz koncentrálni, és hála ennek a hatalmas adrenalin löketnek bármit megfogsz tenni a túlélésért.
Ahogy sorban haladunk be a szobákba nem sok mindent találunk. De minden egyes szobával megküzdünk. Ám egyszer csak Alex vidám hangjára leszek figyelmes "Ott a generátor!". Remek, de egy hangot hallok a mellettem lévő folyosó végéből. Egyenesen szembe állok a folyosóval és csak bele nézek. Egyszer csak meglátok.... nyolc hatalmas szempárt... ami egyre csak nő és nő. Nem tudok mozdulni, egyetlen egy porcikám sem mozdul. Félek... megfogok halni ennyi volt itt a vég. A legnagyobb félelmem fog végezni velem. De amikor eltudna érni engem az a hatalmas valami akkor Alex hősiesen beránt magához. Végig szólított engem. Én meg csak álltam és vártam a halált. Mi lett velem? Ennyire eluralkodott volna rajtam a félelem? Alex éppen hogy felveti azt az állítást hogy a lény távozott egyből a földre hull mellkasát pedig lyukak díszítik. A hatalmas pók pedig beakarja törni a falat. Közben pedig Ulman kér segítséget a rádión. Mégis mit tegyek? Olyan gyorsan történik minden. Én pedig félek.... Cserben hagytam a társaimat.... NEM! Ezt nem tehetem meg! Az előbb Alex megmentett és ezt most viszonozni is fogom.
Felkapom a lángszórót és egyenesen a hatalmas pókot lövöm vele. Közben pedig folyamatosan ordítok. Alex azt gondolhatja, hogy ez egy csatakiáltás, de valójában a félelemtől üvöltök.
Ha a óriási dög vissza húzódik akkor a generátor kapcsolójához rohanok és megpróbálom beindítani.
Ha ez sikerül és az a valami elmenekül akkor gyorsan válaszolok a csapat másik részének. Hangomon csakis a félelem hallatszik.
- Alex súlyosan megsérült és valami baszottnagy dög terrorizál minket! Mindjárt utánatok megyek! Tartsatok ki!
Miután ezt elhadartam nekik és a dög még mindig nincs a közelben Alexhez lépek.
- Figyelj rám! Figyelj rám Alex! Ki kell tartanod! Alex! Hallod ki kell hogy tarts!
Közben próbálom elállítani a vérzést valamivel, kapkodok sietek, nem tudom mégis mit tegyek, magammal vigyem? Vagy ne? Végül döntök. Alex-et a generátor mellé húzom és a kezébe adom a rádióját.
- Tarts ki! Csak ezt kérem tőled. Tarts ki Alex! Mindjárt itt lesz a csapat.
Ezután a lángszóróval együtt elkezdek szaladni. Szaladok a csapat másik feléhez olyan gyorsan ahogy csak tudok. Közben pedig a rádiómat hallgatom és ha Alex valamit mond akkor rövid annyit válaszolok neki, hogy:
- Gyerünk Alex! Menni fog! Tarts ki!
Ha sikeresen a csapat másik feléhez érek, akkor egyből elkezdem lőni a lángszóróval azt ami ott rám vár. Félek még mindig félek, de érzem hogy most egy kissé tudom irányítani.
|
|
