Percy Jackson és az Olimposziak

Jason csak megvonta a vállát Nick sajnálatára. Ő is sajnálta, hogy így alakult. De legalább most már tisztában volt az igazsággal is. De úgy tűnt a férfi tényleg megszánta őt. Kíváncsian méregette Nicket, mint egy a múltjából visszatérő elemet. Félvérként ritkán alakított ki az ember hosszú barátságokat. A legtöbbjük hamar meghalt, így esélyük sem volt megöregedni; sose tudhatta az ember mikor látja a társait utoljára. Ő valahogy mindig megkímélte magát ettől az egésztől azzal, hogy kevesekhez kötődött igazán. Sokakkal beszélt, de nem igazán akadt olyan aki tényleg hiányzott volna neki, ha a dolgok úgy alakulnak. A sors fintora csupán, hogy végül azokat kellett elveszítse, akik pedig mégis...

Lassan lépkedve megindult Nick után. Ahogy a liftbe értek, a csendet megtörve visszafordult a sráchoz.
- Nos, anyámhoz elmehetek; de San Fransiscoban lakik, az meg a másik parton van. Apám elküldte oda miután elkezdtem a tábort, mondván hogy nagyobb biztonságban lesz ha tartja a távolságot. Évente párszor találkozunk csupán. Ott el lehetnék egy darabig. - vonta meg a vállát, közben pedig beértek az apartmanba. Nem volt egy túlzottan nagy lakás, de egy embernek bőven elég volt; megfelelt pár vendég ellátására is. Jason a konyhapulthoz lépve felrakott egy adag kávét főni, majd visszafordult Nickhez. - S mégis mi lesz veled? Elmész velük bohóckodni? Mit fogsz kezdeni azután? - kérdezte csendesen.

- Na, az nem is olyan rossz akkor - mondtam egy fokkal vidámabban, hátha sikerül kissé feldobni Jasont is. - Elmész hozzá, ott összeszeded magad, talán még munkát keresni is tudsz. De a banda is szívesen segít, akár pénzügyileg is, ebben biztos vagyok. Állhatnál amúgy bűvésznek - vigyorogtam rá. - Dögöljek meg, az előadásaidra elmennék. Sőt, én leszek a menedzsered. Valami jó nagy dobással kezdünk, amire mindenki eljön és jól lehúzhatjuk az embereket. Aztán ezt felkapja a média és máris befutsz. Egyszerűen tökéletes, nem? - csaptam össze a tenyerem, majd elindultam kifelé a liftbő. Bent aztán a konyhában a pultra támaszkodva hallgattam Jayt és kis gondolkozás után feleltem.

- Hát, mi mást tehetnék? Apám jól belerángatott ebbe... Hogy utána mi lesz, hát gondolom a szokásos. Tovább állok én is. Megtanultam már, hogy nem szabad sokáig egyhelyben maradni, ha visszakerülsz az istenes játékba. De van egy olyan érzésem, hogy én ezt már úgyse élem meg - vonom meg a vállam. - Szerintem megdöglök majd valahol a küldetés alatt. Vagy apám nyír ki odalent a pokolban, vagy valaki más. Valahogy olyan jó volt most az életem, és mindig ilyenkor jön a szopóvonat. Régen is ez volt, akkor is épphogy életben maradtam. Mi garantálja, hogy most sikerülne? - kérdezem fáradtan mosolyogva. - De! Ha már Los Angelesbe megyünk, régen amikor ott voltam pár hetet, kissé lecsúsztam és megismertem pár kaszinót. Lehet újra elnézek ezekbe, hadd növeljem csak a veszteségi rekordom. Akár jöhetnél te is. Majd amíg a többiek megszállnak valahol pihenni, éjjel kisurranok aztán beadunk valamit. Ilyen utolsó buli, hogyha már ez ami a táborban volt, nem éppen úgy sikerült, ahogy kellett volna... Na, mit szólsz?

- Elég volt nekem a cirkusz, nem kell még ez is.. - sóhajtotta fáradtan a bűvész műsor ötletére, ezúttal elengedve a vicc lehetőségét. Szeretett színjátéka ezúttal nehéznek, majdhogynem fájdalmasnak érződött. Mégis, valahonnan egy nihilista sugallat arra bíztatta, hogy csak dőljön hátra és szórakozzon az egész abszurditásán. - Nem tudom meddig maradnék ott. Ismersz, ez a világrend nem nekem való; valószínűleg előbb-utóbb a bűnözők közt találom magam ismét. Bizonytalan az egész... - mondta lassan kitöltve a közben elkészült kávét, amit minden körítés nélkül el is kezdett inni feketén.

- Szép álom lenne teljesen megszökni az egész elől.. Nem tudom hogy vagy vele, én már megpróbáltam. Chara talán már eldícsekedett vele hogyan sikerült. - húzta el a száját, ahogy egy pillanatra eszébe jutott a lány majdnem sajnálkozó tekintete, amint kiengedte őt a Nagy házból pár órája. - Egy pár körre a kaszinóban mindenképp benne lennék; rég vettünk el pénzt azoktól akiknek úgyis túl sok van. - húzta a száját végül egy keserű félmosolyra, ahogy a koffein kicsit megerősítette - De nem vagyok ostoba, Nicholas. Az este a nénikém is figyelmeztetett rá, hogy a próféciák alól nem lehet kibújni; más szavakkal ez a cirkusz nem megy tovább a bohóc nélkül örökké.

- Kérdezd meg Tomot akkor - komolyodtam meg. - Rengeteg féle embert ismer, akikhez beszállhatnál. Talán beszélhet pár fickóval, hogy vegyenek be. Így nem kéne az elejétől kezdeni az egészet, plusz nem olyanokkal sodorna össze a sors, akik már tényleg világrendünk legalja lenne... - sóhajtom. 

- Mesélt már róla, bár részleteket nem mondott. De biztos egy vicces történet lehetett - mosolyodom el, miközben lassan kivégzem az energiaitalt és kidobom a kukába az üres dobozt. - Na, ez a beszéd! Akkor valamit majd egyeztetünk - reagálom le gyorsan továbbra is vigyorogva. Aztán persze ezt a vigyort felváltja egy kérdő tekintet és egy felvont szemöldök. - Nénikéd? 

- Majd meglátjuk. Talán jobb lenne a teljes környezetem leváltani; még elválik. - vonta meg a vállát a bűntársak keresésére vonatkozóan. Jelenleg úgysem tudta volna igazán elhatározni mit csináljon. Csak kellett valami, ami messze viszi innen, valami ami eltereli a figyelmét; ami kirántja a mindennapokból, hogy ne kelljen szembenéznie azok valódi nyomorával.

- Nem volt túl mulatságos történet.. - legyintett nagyot kortyolva a kávéból - Szerencsétlen lány futkoshatott utánam úgy hogy egyikünk sem akarta az egészet. Utálatos egy élet. - sóhajtott, szándékosan elkerülve a részleteket. - Ah, a nénikém... Hesztia. - mondta, ahogy egy halvány mosoly ült ki az arcára.

- A félvér élet már csak ilyen... - morgom. A Hesztia név után beindulnak az agytekervényeim, de nem tudom bazonosítani ki is lehet ő. - Ő valamiféle... Isten? Nem éppen modernkori név ez a Hesztia, szóval gondolom nem csak egy félvér vagy egy átlagos ember. Főleg ha ilyeneket mondott a Próféciáról... - gondolkodom el hangosan. - Szóval... Akkor nem is szállsz majd ki teljesen? - kérdezem kíváncsian. - Valami külön úton ugyanúgy azt teszed, amit mi?

Jason egy pillanatra meglepődve döntötte oldalra a fejét, ahogy kíváncsian hallgatta amit Nick mond. Nem egy vicc volt a helyzet kedvéért. Ténylegesen nem tudta kiről van szó. Kissé közelebb lépett a sráchoz.
- Miután elhangzott a múmia próféciája nem tudom kikerülni azt akármennyire futok előle. Ezek biztos pontok a jövőben, akármennyire készlelteti az ember. Félj vagy rohanj tőle; a végzet akkor is elér. - mondta komoran, majd mélyen Nick szemébe nézett. - Nicholas, miért nem tudsz az istenekről? Egy átlag félvér tudná hogy kicsoda Hesztia...

- Szerintem már feltűnt neked, hogy nem átlagos félvér vagyok - nevetem el magam. - Anyám semmit sem mesélt erről a világról. Apám csak egy egyéjszakás kaland során csinálta fel, aztán meg szart ránk, mégis honnan tudta volna, mibe keveredtem? Én teljesen átlagos életet éltem addig, amíg egyszer csak a szörnyek ránk támadtak... - sóhajtom, miközben háttal nekitámaszkodok a pultnak és magam elé meredek. - Akkor még kimentett Hádész, de ezt leszámítva egyszer sem tolta oda a képét hozzám. De visszatérve rád - fordulok a srác felé. - Ha nem menekülhetsz el a prófécia elől, mégis hogyan gondoltad, hogy megszabadulsz ettől az egésztől?

- Nem vagy átlagos félvér, hm? - ismételte elmerengve, ahogy továbbra is Nicket méregette, miközben finoman letette a kiürült kávéscsészét a pultra. Egy pillanatra elgondolkodott Nick magyarázatán, ahogy a kérdésre csak legyintett. - Mindig olyan gyorsan tereled a témát mikor ez szóbakerül. - mondta csendesen - Sose szerettél beszélni róla, de valahogy kétlem hogy ilyen egyszerű lenne. Azt akarod mondani, hogy az apád megszegte a Nagy Prófécia miatt kötött egyezséget majd feléd se nézett egész életedben? Ez az egész valahogy nem áll össze... - gondolkodott hangosan, ezúttal figyelmen kívül hagyva a kérdést.

- Pedig így történt... - hümmögtem halkan. - Akár hiszed, akár nem. Ha az indokot keresed, nyugodtan beszéld meg apámmal a dolgot. Egész életemben egyszer keresett fel, akkor se úgy, hogy találkoztunk volna élőben. A másodiknál, amikor már szemtől szemben láthattam, én mentem le hozzá az Alvilágba. Annyira érdeklem őt, mint téged az, hogy drogot árulni bűncselekmény - fintorogtam el magam. 

- Egyikünket se keresik, mert nem lehet. - vonta meg a vállát. - Apám az utóbbi pár évben kell tartsa a távolságot, mert fiatalkoromban épp elégszer megszegte a szabályokat. Érthetetlen egy játszma az egész, ha engem kérdezel. - tette hozzá, majd ismét egy rövid szünetet tartott, a bűncselekmények említésére pedig halkan elnevette magát. - Ah, ugyan, én csak ellátom a rászorulókat a megfelelő anyaggal.. - legyintett. - S azt mondod neked semmi kapcsolatod nem volt apáddal? Nem mesélt anyád semmit a világról.. De mégis tudsz a szörnyekről, hogyan kell kezelni őket, van felszerelésed hozzá.. - gondolkodott hangosan. - És azt állítod sose voltál félvér táborban, vagy más félistenek közt ugye?

- Érthetetlen, de nem is akarom megérteni - helyeseltem bólogatva. - Na persze, te a híres megmentőjük - csóváltam meg a fejem vigyorogva. Persze ez hamar lefolyt az arcomról, ahogy tovább kezdett faggatni arról, amit egy fokkal már nehezebben lehetett csak kimagyarázni. - Nos, amikor ott voltam nála lent az Alvilágban pár hétig, ott megtanultam egy két dolgot - feleltem kis hallgatás után. - És nyilván nem voltam más félvér táborban... De miért is olyan fontos ez? Lassan valami kémnek fogsz hinni, aki Kronoszt szolgálja? - nevetem el magam, elviccelve a szituációt. 

Jason elbambulva hallgatta Nicket, amikor hirtelen furcsa érzés fogta el az utolsó mondatokat hallva. "Nyilván nem voltam más félvér táborban..." Mély levegőt vett, ahogy egy pillanatig elgondolkodott ezen. Egy hazugság. Nem tudott arról, hogy lenne másik tábor az országban. Nem véletlenül jött mindenhonnan a sok szerencsétlen ide. Tekintete egyre inkább elkomorult ahogy ebben a pár pillanatban az előtte álló férfit elemezte. Önkénytelenül is a zsebébe süllyesztette a kezét, előhúzva egy fémesen csillogó kártyalapot, amit megforgatott az ujjai között.

- Nicholas... - kezdte halkan - Nagyra értékelem ezt a mesét... De most hallani szeretném az igazságot is. - villant meg a szeme, ahogy mély levegőt véve előkészítette a bűbájt, ami az igazság felfedésére kényszeríti majd a férfit a következő hazugsága helyett.