Witcher

Lethana kissé gondterhelten hallgatja végig a férfi szavait. A driádok tettei annyira nem lepik meg - amióta Merelia eltűnt, ő már semmin nem lepődik meg velük kapcsolatban, és épp eléggé neheztel rájuk ahhoz, hogy nem túl pozitív hozzáállása is kissé kiszínezze a véleményét. Amikor azonban a férfi elér odáig, hogy alkonyatkor égni fognak, már megtorpan.
Egyrészt, ő maga nem kegyetlen. A driádok tetteitől iszonyodik, helytelennek tartja, hogy gyerekeket és fiatalokat lopnak el a családjuktól, a barátaiktól, és a soraikban kényszerítik őket, de azért az erdejük felégetését nem tartja éppen jó megoldásnak. Emlékszik arra, hogy egy driád küldte neki az üzenetet is a nyílon... volt benne annyi szánalom, hogy írjon valamit egy nővérnek, aki elvesztette a húgát, még akkor is, ha az övéi voltak felelősek érte, tehát nem lelketlen szörnyetegekről van szó. Másrészt ott a sokkal személyesebb ok: ha van esélye visszakapni Merit, ha nem ölték meg, ott van az erdőben, a driádokkal, ahogy annak a férfinek és a nőnek a lánya is. Ha felégetik az erdőt, ha sikerül felégetniük, akkor odaveszhet, azt pedig képtelen lenne elfogadni.
A fogadós csak a szemét forgatja, ahogy Lethana semmit nem kérve, ugyanolyan siettséggel, ahogy érkezett, távozik is.
Ha eddig nem volt biztos, most már nem kételkedik, hogy követnie kell a katonákat... de sejti, hogy nem sokat adnának egy félelf könyörgésére. Tehát más utat kell találnia, és ez csak egyet jelenthet - be kell lépnie az erdőbe, annak ellenére, hogy a józan esze egészen eddig arra sarkallta, ne tegye.

Royce&Aleena Mocsok Lyzy04

Mikor leérkeztek a tiszt végigmér titeket, főleg Aleenát.
- Semmi köszönés? Semmi üdvözlés? Csak így? Ilyen modortalan vagy Royce? – teszi fel a kérdéseket – De mindegy is nem emlékszel rám. Hogy is emlékeznél egy egyszerű katonára. Aki épp akkor volt őrsében. – hangja elhalkul.
Elindul felétek, majd másfél méterre megáll.
- Csinos kis nőtt szedtél össze. Kár is lett volna, ha az a kikimór királynő megöl. – sóhajt egyet – És akkor most nem tudtunk volna találkozni. Úgy hogy köszönöm… hölgyem. – enyhén bólint Aleena felé.
Pár pillanatnyi kínos csend után jelez az embereinek. Tíz leszáll a lováról és közelebb jönnek, a többiek a lovon teszik ugyan ezt.
- Gondoskodjanak róla, hogy senki ne zavarjon meg minket, amíg négyszemközt beszélünk. –
- Igenis Tábornok! –

A katonák mindenkit kizavarnak a fogadóból, még a szobákból is, és jó öt méteres körzetben körülötte is elzavarnak mindenkit.
Aleenát is arrébb kísérik (Ha ellenkezik, akkor rángatják)
Két katona be áll kintre az ajtó mellé.
- Tessék Royce, csak utánad. – mutat az ajtó felé a tiszt

Royce

Miután bementetek és helyet foglaltatok a tiszt előre támaszkodik, összekulcsolja a kezét. (Már amennyire egy páncél kesztyűben lehet), és úgy nézz téged.
- Még most sem? – kérdezi érdeklődve – Shajj… Igaz mit is várok, hisz nem most volt. – mondja csalódottan. – De nem is ezért vagyok itt. Hanem azért, mert van egy megbízás. A régi szép idők emlékére. Emhyr var Emreis, Az ellensége kurgánján táncoló fehér láng megbízásából. Remélem, megtisztelve érzed magad? – kérdi mosolyogva. – Hiába mondtam négy éve, hogy téged bízzunk meg ezzel. – csóválja a fejét – Neki jobban tetszet az a fehér hajú. De hibákat mindenki követ el, nem de bár? –
Fel áll az asztaltól, és el kezd ide oda sétálgatni.
- Nehéz volt téged megtalálni, vagy is nem most nehogy félre értsd most könnyű volt, hanem régebben évekkel ezelőtt. Kíváncsi voltam merre lehetsz, mivel mély nyomot hagytál bennem, akkor. Mikor is találtalak meg? – teszi fel magának a kérdést. – Á, meg van 15 éve. Bizony 15 éve figyellek mindenegyes nap, minden egyes percében. Kár lenne nyomodat veszíteni, főleg, ha ilyen jó munkaerőnek számítasz. – megáll és gonosz mosollyal az arcán figyel
- Ó, a lényeget majd elfelejtettem. Itt ez a levél. – ledobja eléd az asztalra. – Ez biztosítja azt, hogy könnyen el juss a nagykövethez, aki a megbízást adja majd. Nélküle is menni fog szerintem, de a kellemetlenségek el kerülése véget, ne veszítsd el. És amúgy Cintrába kell menned… mennetek. – a végét kissé keserűen mondta.
Még mielőtt kiment volna, oda ment melléd. Bal kezével az asztalra támaszkodott, jobb kezét pedig a hátad bal oldalára tette, ahol a billog van.
- Remélem nem kell csalódnom benned, mert ha igen el fogom érni, hogy sikítozzál. – mondja fenyegetően, majd a bal kezével elhúz két darab vaják medált és eléd emeli. – Ők tudnának mesélni. – egy farkas és egy macska medál. – Úgy hogy csak szépen. – ahogy befejezte elrakta a medálokat és ki ment az ajtón.
(A levélben az áll, hogy te a nagykövet hivatalos vendége vagy és ne szarozzanak veled.)

Aleena

Hosszú percek telnek el mióta Royce és a tiszt bementek a fogadóba. A katonákon és rajtad kívül láthatóan senki nincs a fogadó közelében.
A katonák elég látványosan néznek téged. (Szerintem nem akarod, hogy leírjam a gondolataikat)
Mikor a tiszt kijön az ajtóban álló katonák is utána mennek.
Ekkor egy fiú jön elő a házak közül (kb 14-15 éves). A tiszt észre veszi, és oda megy hozzá, majd átnyújt neki egy farkas vaják medált.
- Ahogy megegyeztünk. – mondja jól hallhatóan. A fiú mosolyogva fogadja az ajándékot, majd eltűnik a házak között.
Miután felült a lovára egy hosszú pillantást vett Aleenára, majd egy ravasz mosoly után távozik és vele együtt a többi katona is.

Royce&Aleena

Hosszú percek telnek el csendben, míg visszatér az élet a faluba. Mindenki rémülten jön elő, de megkönnyebbülnek, amint észreveszik, hogy a Nilfgaardi katonák elmentek.

Az ételt várva hallgatom ki miről beszél. A sarokban ülő férfi épp a pincérnőt próbálja elcsábítani ami egy halvány mosolyt csal az arcomra. A nő kissé kellemetlenül érezheti magát mivel annyira nem tudja hol van, hogy neki is megy egy asztalnak visszefele. Aztán a fazon egy fa dobozkát húz elő amiben elkezd kutatni. Fémes hangok hallatszanak irányából. Aztán megjelenik a pincér a rendelésemmel.
- Köszönöm! - pillantok fel rá, majd fizetek.
Nekiállok enni-inni, majd egy idő után hangokat hallok kintről. Közeledő lovak hosszan és nehezen elhúzódó, dübörgő hangja az. Valószínűleg páncélozott példányok, ami azt jelenti hogy katonák jönnek. Nem sokkal később páncélos Nilfgaardiak lépnek be az épületbe. Az egyikük, egy díszesebb páncélban lévő előhúz egy papirost amire tekintve megbizonyosodik valamiről, majd körülnéz a kocsmában. Int a társainak és elindul felém.
Megszólít, én pedig felnézek rá. Időt se hagy arra hogy válaszoljak, így csak egy biccentéssel üdvözlöm. Elém dob egy levelet, amit széthajtva egy elég rövidke leírást találok arról, hogy Cintrában valami megbízó vendéglátását élvezem, és valamiféle munkája van nekem. Miután közli hogy ott tudom meg a többi részletet egy halk felmordulással jelzem, hogy értettem. Aztán sarkon fordulnak és el is mennek. Feltápászkodok, leküldöm a söröm maradékát majd letörlöm a habot a szakállamról.
- Fasza. Akkor útra fel. - mondom magam elé.
Zsebrevágom a levelet és körülnézek még egyszer, majd kisétálok az épületből. Elővezetem a lovam, s elindulok a legrövidebb úton Cintra felé. A legközelebbi településen pedig majd bemegyek feltölteni a készleteimet.

Erdan Gresh550

Miközben vezeted ki a lovad az istállóból, az idősebb nő ki jön hozzád.
- Jó Uram! Biztos útra kell így éjnek éjjelén? Miért nem marad itt reggelig? Olcsóak és rendezettek a szobáink. Jobb a vándornak reggel kipihenten tovább indulni. – mondja neked mosolyogva.
(Ha vissza mész veheted úgy, hogy megkapod a szobát, és felvezetnek oda.)

Malidheim Kilian RIPalmyra

A katonák után a Vaják is távozik. Szemmel láthatóan ezt az idősebb nő nem akarja és utána megy.
A testbeszédedből a fogadós már tudja, miért intesz, ezért már tölti is az újabb korsót.
A fiatal nő már hozza is az újabb nedűt.
Ugyanazt a zavarodott arcot vágja, mint eddig.
Mikor majdnem oda ért megbotlik, de csak annyira, hogy kibillent az egyensúlyából, és megtámaszkodik a balválladon. A korsó tartalma szerencsére nem ömlött.
De a lány olyan vörös lett hirtelen, mint a pipacs. El kapja a kezét, gyorsan lerakja az asztalra a korsót, és már rohan is el.

El sem tudom hinni, hogy ennyire pancser legyen valaki. Mekkora pofa egy ilyen gyökérnek! Forgatom magamban a szemem, majd célba ér tervem. Felvihogok. Ez marha jó! Bár arra nem számítok, hogy azonnal elmenekülnek a gyáva férgek. Lebiggyesztem az ajkam, megrántom a vállam a testvéreim felé.

- Bocsi… Elrontottam a bulit... - mondom, majd mikor közelebb megyek és eléjük érek, látom, betalált a vicc, szóval teátrálisan meghajolok.
- Köszönöm, köszönöm, hölgyeim! Jöjjenek vissza a holnap esti show-ra is! – intek szélesen a kezemmel, majd intek annak a testvéremnek, akivel együtt kezdünk.

- Na, gyere, menjünk őrködni. Biztos vagyok benne, hogy nem hagyják annyiban ezt, ennél büszkébbek az emberek… De itt mi vagyunk előnyben, szóval én nem aggódom miattunk – vigyorodom el kissé rosszcsontosan, majd elugrándozom az íjamért.

Kicsit reménykedtem benne, hátha a mi őrségünk alatt történik a csoda, de semmi. Megint unalom. Hangosan sóhajtozom, a társamnak már az idegeire megyek, de akkor is. Történjen már valami!!! Üvöltöm magamban, ennél én hiperaktívabb vagyok. De semmi. Szomorúan indulok el visszafelé, de felvidítom magam egy kis fán himbálózással. Igazi meglepetésként ér a fojtott hangú beszélgetés. Közelebb megyek, meglátom a jelenetet.

- Sziasztok! – köszönök rájuk vidáman, majd dúdolva közelebb megyek, leguggolok a kislány elé, közben kezembe veszem az egyik tőrömet.




- Látom, van vér a pucádban, kicsi lány. Mondd csak, miért vagy mérges? Hogy hívnak? Én Mer vagyok – kérdezem tőle kedvesen, de közben tartom a távolságot. Majd a válasz után folytatom.

- Mondd csak, szeretsz játszani? Sokat? – megvárom a választ. – Szeretnél szabad lenni? Nálunk mindenki az. Csak mondom – emelem fel a kezem, majd elveszem a sérült társam kését és a lány elé dobom, innentől még inkább figyelek rá, ha meg akarna támadni. Gondolom, a társaim tiltakoznak ez ellen, de... Látom a potenciált ebben a lányban, szóval megpróbálom. Ha nem jön össze, akkor úgyis megtesszük ugyanazt, csak kissé erőszakosabban.

– Szeretnéd tudni ezt használni, hogy ne a szép kis fogacskáidat kelljen? Esetleg fára mászni, gyors és akrobatikus mozdulatokat tudni? Hogy tartod azt a kést, hm? Megvédeni magad nőként? Egyenlőnek lenni? – kérdezem tőle most kicsit komolyabban, ami eszembe jut. – Nekem itt sikerült. Itt lehetségesek ezek. És sokkal többre viszed itt, mint odakint – fintorodom el. – Mit gondolsz? Nem éri meg önálló, veszélyes nőként élni itt, miközben egy egyenlő és befogadó, szerető családod lesz? Még csak nem is keresett a régi családod, igaz? Itt mi mindenkiért felelősek vagyunk és vigyázunk egymásra. Mert mi egy igazi család vagyunk – őszintén rámosolygok a testvéreimre. – Szóval? Mire jutottál, kicsi lány? – kérdezem tőle félre döntött fejjel, halványan mosolyogva, fürkészően. Bízom a tapasztalatomban és a képességeimben annyira, hogy ha megtámadna, könnyűszerrel megvédem magam. De remélem, ilyenre nem kerül sor. Nem véletlen van a tőr a kezemben, bár főleg csak demonstrálni akarok pár mozdulatot a lánynak. Kíváncsian várom a válaszát.

Ahogy vezetem elő a lovat hallom ahogy valaki közeledik. Lejjebb csúsztatom a jobb kezemet és ráhelyezem a tőröm markolatára, hogy ha kell fordulatból le tudjam szúrni az illetőt. De csak az az idősebb pincérnő az. Végighallgatom, majd felnézek az égre. Valóban besötétedett amíg bennt ültem, és a lovam nem lát olyan jól mint én. Meg aztán, hosszú lesz az út és itt csak nagyobb biztonságban alszom mint az út mellett.
- Miért is ne... - válaszolom neki - Ezesetben kivennék egy szobát az éjszakára. Elvezetne a legközelebbi üreshez, kérem?
Majd felmegyek a szobához, és ott az ajtót bezárom ha magamra hagy a nő. Lepakolom a cuccaimat a helyiségben. A kardokat illetve tőröket az ágy mellé helyezem le, egyet konkrétan az éjjeli szekrényre. Más azt mondaná paranoiás vagyok, de sose tudni hogy a "mutáns"gyűlölő részegek mire lehetnek képesek. A páncél lemezeit is lehámozom magamról, azokat elhelyezve egy széken. Majd lefekszem az ágyra, és a megbízáson gondolkodom. Úgy alszom el, hogy figyelem a zajokat az ajtó túloldaláról. Ha jön valaki, azt valószínűleg meghallanám.