Witcher

*Royce alapos vizsgálatnak veti alá mindazt mi felszereléséből megmaradt, s nyeregtáskája majdhogynem sértetlen állapotát elnézve még egy tán elégedettnek nevezhető sóhajt is a nagyvilágba enged, elvégre arról már teljes mértékben megbizonyosodott, hogy semmi maró vagy robbanó hatású anyag nem jutott ki az azt tartalmazó fiolából, vagy egyéb tárolóból, ugyanis annak valószínűleg lennének nyomai. Így már csakis a meglehetőst toxikus vegyületek miatt kell, hogy aggódjon, ami ellen már valószínűleg egy évszázada ellenállóvá tették a szervezetét. Az alapos leltározási folyamatokat a varázslónő nyeregtáskájával is elismétli, s ennek végeztével, egyedül a szerzett információval gazdagabban, kissé pontosabban megfogalmazva, üres kézzel távozik a fészerből, ugyanis tekintettel enyhén gyanús, ám mégis csak az életét megmentő vendéglátójára, valamint annak családjára, inkább megkíméli őket attól, hogy különböző, az egészségükre még véletlenül sem éppen pozitív hatást gyakorló vegyszereket, bombákat valamint fegyvereket vigyen szerény hajlékuk fedele alá, így ha Aleena érdeklődne a megmaradt holmija után, Royce válasza kimerülne annyiban, hogy: „Nézd meg magad!”. Természetesen, ha nő nem éri be ennyivel, akkor némi akaratlan kérlelést követően a vaják bedobja a törölközőt, s magához véve egy nagy adag levegőt, nekiáll elhadarni a leltározás, társára vonatkozó részét, mindezt a tőle már-már elvárható unott hangnemben. Végül akaratlanul is ejt egy bánatos megjegyzést kardjairól, mire a varászlónő átmenetileg felajánlja saját vasait. Royce a kedves gesztus ellenére eleinte csak a száját húzza, azonban végül beleegyezése jeléül bólint egyet. Ekkor kerül szóba a fürdés téma ismét, s a vaják egyik szemöldöke felhúzásától eltekintve, (mely gesztus értetlenségét hivatott szimbolizálni) rezzenéstelen arccal figyeli a nőt.*
- Nagylány vagy már…
*Mormogja végül, rekedtes hangjában nyíltan teret adva némi szemrehányásnak. Aleena ezt követő megjegyzésére szemmel láthatóan valamiféle válasz fogalmazóik meg a férfi fejében, s jut is el a nyelve hegyére azonban ajkait végül csupán egy halk sóhaj hagyja el, megtartva magának mondandóját. A nő tesz egy lépést a férfi felé, az pedig mintegy szimbolizálva, hogy kapcsolatok az évek során mily hatalmas magaslatokba hágott, nem hátrál el.*
- Őrködni… Persze…
*Morogja orra alatt, fáradt hangját ezúttal némi gúnnyal fűszerezve, azonban mindezek ellenére rábólint az ötletre, s követi társát a dézsáig, ahol aztán találva magának egy szimpatikus és persze üres részt a falon, azonnal nekitámasztja hátát és vár, tekintetét hol a varázslónő hátát beborító tetoválásokon, hol pedig a tetőt tartó vaskos gerendák természet alkotta mintáin végig futtatva. A percek lustán követik egymást, s a kintről beszűrődő madárcsicsergés monoton hangját egyedül a dézsában lötykölődő víz hangja teszi színesebbé, így a vaják ténylegesen úgy érzi magát akár egy strázsa, csak legnagyobb örömére róla hiányzik a rozsdás páncél meg az átkozott acélsisak. Gyűlöli a sisakokat…
Unalmas őrségének végül várhatóan társa vet véget, s koncentrálásra készteti idegen tájakra kóborolt elméjét. Az első kérdésre csupán fejét rázza, ám amint tudatosul benne, hogy nő éppen háttal van neki, s mikor legutóbb nézte nem látott szemet a tarkóján, így fanyarul, de hozzáteszi, hogy:*
- Nem, nincs.
*Az újabb kérdést hallva biccent, azonban jelen esetben, már ezzel együtt hagyja el a száját egy „Igen” szó is, s hacsak Aleena nem szándékozik a témát tovább boncolgatni, akkor bizony Royce számára egyelőre ez a végszó a különös álmokat érintő témában. Időközben a varázslónő lassan befejezi a kissé hosszúra nyúlt fürdést, s ahogy felegyenesedik a dézsában, a vaják képtelen megállni, hogy végig mérje a nő, gyöngyként csillogó vízcseppekkel tarkított csupasz testét.
Az újonnan kínálkozó lehetőségre rábólint, s minden szó nélkül dobálja le magáról ruháit, valamint némi óvatosságot tanúsítva, a sebeit fedő kötésektől is megválik, s végül azon kapja magát, hogy anyaszült meztelenül áll a szoba közepén, miközben társa kamatostól szolgáltatja vissza az előbbit. Egy újabb fáradt sóhajt eleresztve lép a dézsához, s mit sem törődve azzal, hogy a víz időközben már rég elvesztette ideális hőfokát, gátlástalanul foglal helyet, s dől hátra a hatalmas zséterben, élvezve az épp csak langyos, használt fürdővizet. Még így is ezerszer jobb, mint a pöcegödör egy zeuglal a mélyén…
Sokáig nem élvezi a luxust, ugyanis jobb szeretné a fürdést még azelőtt lezavarni mielőtt a lé, amiben épp ázik végül jéghideggé dermed. Hozzá is lát, hogy amennyire csak képességei engedik megtisztítsa magát, eközben pedig társa sem rest sunyin lopni a kettejük közt húzódó rövid távot. A nő ajánlatára rábólintva, átnyújtja neki a szappant s hagyja hadd ügyködjön, miközben ő élvezi a számára már-már királyi mértékeket öltő kényelmet. Ez a nyugalom hamar el is illan mikor a varázslónő úgy dönt némi extra szolgáltatást is nyújt egy nem épp kellemes masszázs formájában. Természetesen nem csak a jószándék, hanem a megfelelőnek mondható technika is megvan, azonban a vaják, olyan merev akár egy farönk, s arról, hogy ténylegesen ellazuljon már nagyon régóta álmodni sem mert, így ahogy a nő újabb és újabb csomókban akadnak el, azt egy-egy halk morgással díjazza, azonban mindezek ellenére nem utasítja a nőt ezen tevékenység azonnali beszüntetésére remélve, hogy előbb-utóbb eléri a kívánt hatást.
Nos, nem így történik, pedig a vaják a tortúra ellenére a légvégéig vár, remélve valamit, maga sem tudván mit. Ahogy a mondás tartja „Egyszer minden jónak vége szakad.” s szerencsére ez a rossz dolgokkal sincs különb módon, így a vaják némileg meggyötörve ám, de összességében sértetlenül lép ki a dézsából, s ölti magára a nemrégiben levetett ruháját. Intve társának, hogy kövesse, elindul, ki a szobából egyenesen a ház ura után kutatva. Meglelését követően azonnal egy kijelentéssel s egy hozzá kapcsolódó kérdéssel sújtja a férfit, miszerint:*
- Sok kocsi jár erre. Indul valamelyik Cintrába?

Aayla&Faye Kami Pandora

A három katona türelmetlenül várja a válaszotok, ám mielőtt bármit is szólhatnátok egy nagyobb csapat őr jelenik meg mögöttetek.
- Mi folyik itt? – hangzik el a kérdés
- Ez a két némber megszegi a tilalmat Uram. – jön is a válasz.
Ekkor a tömegből egy bekötözöt fejű férfi lép elő és mérge tekintettel néz titeket.
- Ők azok Uram. – mondja dühödten – Ők a boszorkányok, akik fekete mágiával jöttek be. -
Pár pillanatra megdermed a levegő is, senki nem mozdul, mindenki meredten titeket bámul.

Aayla egy tompa hangra lesz figyelmes, majd egy puffanásra.
Az egyik Őr, aki körül állta őket, leütötte Faye-t.
Bármit is cselekedne testvéréért nem tudja végbe vinni, mert több Őr megragadja s elkezdik a tér felé vonszolni. Tompa ütések érik az Ő testét is. És a kiabáláson és sikítozáson kívül mást nem tud tenni.

Erdan&Aayla Gresh550 Pandora

Ahogy egyre jobban haladsz a hang irányában megcsap az égett hús szaga. És ez nem jelent semmi jót.
A hangok erősödnek, míg végül megpillantod a hangzavar okát.
A közeledben éppen egy nőt vonszolnak ki a térre, aki erőteljes nem tetszését fejezi ki ez ellen, míg a távolban egy másik nőt cipelnek el.
Az Őrök nem vettek észre, túlságosan elvannak foglalva.
Csak az egyik nőnek tudsz segíteni.

Royce&Aleena Mocsok Lyzy04

Ahogy befejeztétek a fürdést és kijöttetek a családfő vár rátok. A felesége egy kosarathoz.
- Gondolom indulni szeretnétek? – kérdezi a férfi – Ha még is maradni akartok szívesen látunk benneteket, de a Vaják tekintete elárulja, hogy menni akartok. – mondja egy halvány mosollyal az arcán.
- Tessék egy kis útra való. – a felesége oda nyújtja a kosarat Aleena-nak – Van benne minden jó. –
- A cuccotokat bátorkodtam összekészíteni. Ott van kint az ajtó mellet. Ha kívánjátok elkísérlek benneteket az útig. –
Az asztalnál ülő kislány éppen rajzol, ha elindultok kifelé, akkor felnéz és integet nektek.
- Viszlát Vaják bácsi és Szép néni! – mondja vékony kedves hangon, majd bőszen folytatja a rajzát.

Kint az ajtón túl balra található a megviselt cuccaitok.
Kicsit távolabb a kisfiú éppen egy tuskót csapkod a fakardjával közben pedig hangosan kiabál.
- Halál rád szörny! Véged van! –
Ő is észreveszi, hogy távoztok, így ő is integet.
- Viszlát Szép néni, Vaják bácsi! – harsogja Ő is.

Ha elfogadtátok a férfi segítségét, akkor elkísér benneteket az útig.
- Ha gyalog mentek estig a városba értek, de talán szerencsétek lesz és valaki felvesz. De, ha nem bánjátok én megyek is. Sok szerencsét és további jó utat. – feleli, majd visszamegy a házához. (OOC: Ha nem fogadjátok el a segítségét, akkor a házban mondja ugyan ezt és csak az ajtóig megy.)

Lethana pár pillanatig csak néz maga elé, egészen komoran, mint aki tart attól, hogy milyen választ kap a húgától... de úgy tűnik, Mereliát azért még mindig ismeri. Az emlékei elvesztek, de ő maga, az a túlontúl energikus, kalandvágyó elf lány, akire csendben kellett figyelnie, hogy megőrizze a bizalmát, még mindig ugyanaz maradt.
Úgy tűnik, hogy kicsit fel is oldódik, és immár egyre tisztábban látszik, hogy hisz neki... Lethanának leesik egy nagy kő a szívéről, és ez a könnyebség még akkor sem hullik szét, amikor a lány megemlíti, hogy vissza akarna menni. Sejthette volna, igazából... akárhogy is, Mereliának a driádok is a családjává váltak. Ahogy nem adhatta vissza az emlékeit, és nem építhette vissza a múltjukat egy pillanat alatt, úgy arra sem volt esély, hogy kitörölje a gyászt, amit az elvesztésük okozott. Az életét megmenthette, de valami már megváltozott... ha pedig ezt képtelen elfogadni, akkor igazából hiába reménykedett, és hiába próbálkozott ennyi időn át.
- Igen, azt hiszem ezt éreztem... - suttogja. - Nem mondom, hogy ne tedd - néz végül a lányra. - De arra kérlek, hogy vigyél magaddal. Nem akarom újra átélni ugyanazt, ha megelőzhetem.

*Kedvenc varázslónője (Mely kedvencség pusztán abban nyilvánul meg, hogy hajlandó megtűrni őt maga mellett.) masszázst illető megjegyzését hallva, a vaják előbb egyfajta csodálkozásra emlékeztető arckifejezést ölt magára, majd a fején a témát érintően átsuhanó gondolatok mintegy révbe érését szimbolizálva felhorkan.*
- Fetisiszták...
*Fűzi hozzá morogva, némi cinizmussal megtámogatva igencsak rövidre sikerült, ám mégis velős megjegyzését. Az ezt követő finoman túldramatizált színjátékot drágalátos társa részéről, már azonban jobbnak látja csendben tűrni, s mindössze egyetlen szemforgatással megúszni.
Az élvezetes jelzővel csupán hellyel-közzel illethető fürdő részéről hamar a végéhez ér s alig pár perccel később, már a ház ura előtt találja magát tisztán, felöltözve s ami a legfontosabb, útra készen. Nem szívesen bár, de ajkait már épp szóra nyitná, hogy tisztázhassa ezen szándékát megmentőjükkel, azonban az belé fojtja a szavakat, amiért hősünk legbelül nem is győz eleget hálálkodni. Ugyanez a helyzet útitársával is. A sok kellemetlenség s kéretlen slamasztika ellenére, rengeteg előnnyel jár a lány jelenléte, azonban az, hogy a vaják szótlanságából fakadó kommunikációs problémákat helyette is áthidalja, toronymagasan emelkedik mindezek fölé. Ezúttal viszont érzi, hogy nem bízhat mindent Aleenára. Talán az eddig holtnak hitt, ennek dacára időnként kísértés céljából vissza-vissza tévedő erkölcse, vagy valami különös bűbáj hatása az mi torkát hangképzésre ostorozza, nem tudni. Egy biztos, ezúttal nem áll ellen a késztetésnek.*
- Köszönjük.
*Hangja mint ahogy megszokott, száraz, érzelmektől mentes, mindazonáltal nyomokban mégis felfedezhető benne egyfajta tisztelet a család irányába. Elhagyva az épületet, hozzá is lát ahhoz, hogy megviselt holmijukból magához vegyen annyit amennyit csak képes elcipelni, ezzel aránytalanul megosztva a munkavégzést közte és a varázslónő közt, a gyengébbik nem javára. Önmaga málhás lóvá való alakítása pediglen nem történik zavartalanul, ugyanis mint forró vas, úgy fúródnak elméjébe a szavak. A vaják arca láthatóan elsötétül, s (ahogy az az őt mozgató felettébb jóképű s ekképp szerény játékostól elvárható) elereszt egy fájdalmas sóhajt. Royce a fakardját büszkén lóbáló suhanc elé térdel, baljós tekintetét pedig annak ártatlan szemeibe fúrja.*
- Játssz inkább lovagot kölyök!
*Morogja halkan, rekedtes hangján. Tekintete a fiú fakardjára téved, melyet a helyzet maga feszültségében örökkévalóságnak tűnő pillanatokig szótlanul figyel, míg végül a csendet egy újabb sóhajjal töri meg.*
- Figyelj a lábtempóra és tartsd magasabbra a kardot mikor támadsz...
*Mondja mindezt kicsit sem engedve sem hangja, sem arcvonásai jellegzetes komorságából. Azzal feláll, felmarkolja maradék holmiját s útnak indul. Aleena pedig szó nélkül követi. Pont úgy ahogy mindig.*
- Mhm...
*Feleli tömören a nő által tett kijelentésre, mit sem törődve a gúnyos megjegyzéssel.*
- Ha nyugodtan akarsz utazni, ne egy vajákkal tedd...

Royce&Aleena Mocsok Lyzy04

Csendes, szellős, napos idő volt. Néhol kisebb tócsa jelezte azt, hogy itt nem rég eső esett.
Mikor egy jobban kiépített útra tértetek nem kellet sokat várni arra, hogy valaki megsegítse az út szélén baktató párost.
Egy idősebb bácsi volt az, aki megengedte, hogy a szekér hátuljára felülve utazzatok Cintráig.
Be nem állt az Öreg szája egész úton vagy dalolászott vagy fütyörészett vagy a történeteit mesélte.
Köztük az a mese is mikor egy részeg bárdot fuvarozott el.

Bőven nappal van még mikor megérkeztek a városkapuhoz. Nem rég múlt ebédidő.
A város moraját már ide hallani. A felfüggesztett plakátok alapján meg is van az ok, vásár van a városban.

A kapunál egy jól öltözött férfi és két Nilfgaard-i katona lép elébetek.
- Papírokat? – feleli röviden és tömören.
Ha átnyújtjátok a papírt, akkor egy pár pillanatig nézi, majd visszaadja.
- Hamarosan felkeressük. Addig is Isten hozta Cintrában. –
(OOC: Innentől kezdve szabad foglalkozás Gresh karijának érkezéséig Lyzy tudja miről van szó.)

Merelia&Lethana Bratti Aria

A felélénkülő szél lassan és lomhán mozgatja a fákat.
Az ágak és levelek között átszálló levegő hangja, a nyikorgó fák és a pattogó tűz hangja, akár egy gyászdal tölti be a teret.
A tűz lassan ég, és ahogy szépen lassan kihuny, úgy tér nyugovóra a két nővér is.
A nap hosszú volt, fájdalommal és gyásszal teli. Ám hol elvesz a sors ott ad is. Két, egymás számára elveszett lélek találkozott, hogy folytassák azt, ami egyszer félbe maradt.

Nap kelte után nem sokkal a távolból halható zaj töri meg a reggel hangjait.
És ahogy teleik az idő, úgy lesz egyre hangosabb.
Katonák menetelése, szekerek zöreje, lovak nyerítésének egyvelege ez, mi megzavarja a természetet.

Ha kilestek a hangirányába, akkor láthatjátok, hogy egy szép hosszú menet megy éppen az úton.
Mer tekintetét azonban csak egy valami szögezi le, driád fogjok. Lovak és szekerek után kötve. Fiatal és idős, kicsi és nagy. Nem kivételeznek semelyikkel, ugyan abban a bánásmódban részesül mindegyik.
(OOC: Ütik, rugdossák, korbácsolják őket, taperolják és aki ellenkezik azt megverik)

Közelben pár lovas katona megy el, láthatóan tisztek, és ha jól füleltek, akkor halhatjátok a beszédüket.
- Éljen Kerack királya! –
- ÉLJENNNN! –
- Ha ezt a zsákmányt meglátják, ha ezt a sikert meghallják, akkor Királyunk vendégei se perc alatt támogatni fogják Őt. –
- Úgy biza. –
- És ha még több jön a csodaszerből, akkor egy hónap múlva egész Brokkilon a miénk lesz. –
- HURRÁÁÁÁ! -

Csak bólintok a nőnek. Nincs mit mondanom már. Azt hiszem legalábbis...

Gondolataimba merülve lógatom le a kezemet a fáról, ahogy a csillagos eget nézem. Bár eléggé kimerített a nap és a gyász, így legalább nem kell sokat szenvednem az elalvással.

Álmomban újra az erdőnkben jártam... Nővéreimmel együtt vidáman jártuk a természetet, semmi gondunk nem volt. Jól éreztem magam, megint olyan könnyed volt minden, mint egy nappal ezelőtt.

De mikor másnap felkelek, marad bennem valami üresség. Elvégre... Éppen most készül teljesen megváltozni az életem, amivel alapvetően nem lenne semmi bajom, úgyis szerettem volna felfedezni a világot. Csak ehhez miért kell az, hogy a családomat megöljék és az otthonomat teljesen elpusztítsák? Kérdések, kérdések, amikre úgysem tudok majd válaszolni.

Éppen lehuppanok a fáról, amin aludtam, mikor meghallom a zajokat. Kíváncsiságom azonnal feléled és máris a növények között elbújva kúszok előrébb. Most még az sem érdekel, ha Lethana nincs itt. Azért egy beszélgetés nem fogja megváltani a világot vagy visszaállítani, ami volt, bár sokkal könnyebb lenne az élet.

Viszont amit látok, azonnal felidegesít. Remegni kezdek, kezem máris a késemhez indul, ha bár tudom, hogy semmi esélyem. De egyszerűen nem tudok elvonatkoztatni a ténytől, hogy ugyanannyi esélyem volt odakerülni, mint itt állni. És hirtelen nagyon is hálás leszek Letha... A nővéremnek. Mert ha ő nincs, valószínűleg nem menekülök meg.

Remegésem nem csitul és kétségbeesetten fordulok társam felé, ha ébren van. Ha nincs, felkeltem és megmutatom a dolgot, miközben hozzászólok.
- Kérlek... Valamit tennünk kell! Nem hagyhatom őket egyedül! Undorítóak... Hogy képesek ezt tenni?! Kérlek, valamit... Biztos van valami terved, nem? Ha igaz, amit mondtál, akkor neked mindig van terved! - mondom remegve, kétségbeesetten.

Lethana megnyugodva érzékeli, hogy Merelia... hát, ha teljesen nem is fogadta el a helyzetet, de talán megbékélt vele. Valami újrakezdődhet. Tarthatnak valahová. Ez a gondolat megnyugtatja őt is... miközben Meri feltelepedik egy fára, ő kiteríti a kabátját, és azon alszik el... csendes álomtalan álom ereszkedik rá, ami meglepően jól esik a hosszú, kaotikus és véres nap utána, amiről viszont hazudna, ha azt állítaná, nem volt boldog a vége.
Amikor elérkezik a reggel, Lethana először elkezdi összerámolni a tábort, ellenőrzni, hogy biztosan elaludt-e a tűz, átfésülni a holmiját, megszemlélni az íjja állapotát... röviden jó reggelt kíván Mereliának is, de látja, hogy a lány gondolatban valahol nagyon messze jár. Hagyja, hogy járjon egyet... de amikor zajt hall, és felismeri a szekerek zörgését, a katonák lábának dobbanásait, a szíve kihagy egy ütemet, és azonnal utána indul. Nem biztos benne, hogy kik azok, de ha egy kis közük is van azokhoz, akik felgyújtották a brokiloni erdőt... a húga még mindig driád volt, hiába hozta el onnan, nehezen magyarázta volna ki a dolgot. Amikor beéri, Meri kétségbeesetten mutatni próbál valamit, és nem nehéz megállapítani, hogy mi borította ki... a katonáknál driád foglyok vannak. Lovak után kötve, és brutálisan bántják őket. Lethana nem hazudott, mikor azt mondta a lánynak, az erdő felégetését nem tartja megoldásnak, akármi történt. Ezt senki nem érdemelte... az ő gyomra is felfordul a látványtól, de ahogy végignéz a tömegen, a racionalitása is erős marad. Rengetegen vannak. Százak, talán ezren is. Esélytelen, hogy rajta tudjanak ütni ezen a meneten ketten úgy, hogy kiszabadítsák a foglyokat... ráadásul valami csodaszerről is beszéltek, amiről egyelőre semmit nem tudnak, de amit a jelek szerint a legnagyobb fegyvernek éreznek ezek az emberek...
- Kérlek... Valamit tennünk kell! Nem hagyhatom őket egyedül! Undorítóak... Hogy képesek ezt tenni?! Kérlek, valamit... Biztos van valami terved, nem? Ha igaz, amit mondtál, akkor neked mindig van terved!
Merelia szavait szinte vádlónak érzi, mert nem, most épp nincs terve, de őrült módon próbál kitalálni valamit, valamit, amivel megoldhatják ezt a helyzetet. Valamit, amiért a húga nem gyűlöli meg, de nem is viszi vásárra mindkettejük bőrét.
- Nagyon sokan vannak - suttogja. - Ha túl akarjuk élni, egyértelműen az a legbiztosabb, ha ebbe nem folyunk bele. Tudom, hogy nehéz, de ezer emberrel szemben semmi esélyünk nem lenne. - Ha a lány tovább erősködik, felsóhajt. - Ha mindenképp bele akarsz menni ebbe az őrült ötletbe, akkor kövessük őket, biztos távolságból. Várjuk meg, amíg letáboroznak, és megnézzük mik a lehetőségeink a figyelemelterelésre. Olyankor mindenki fáradt, lesznek, akik alszanak. Ha akkor nem tudjuk megoldani a dolgot, teljesen reménytelen... és még az is kockázatos lesz - teszi hozzá.

A hang eredetét kutatva egyre beljebb haladok a településen. Egy idő után égett hús bűze csapja meg az orrom. Ez két dolgot jelenthet. Vagy a hullákat égetik el, vagy esetleg az élőket. Nem tudom melyik lenne a jobb.

Egy idő után kiérek egy nagyobb térre, ahol meglátom ahogy szétválasztanak 2 nőt. Az egyiket a tér közepe felé ráncigálják, a másikat meg a távolban húzzák el. Néztem egy pár pillanatig mindkettőt. A távolabbi nőt valószínűleg fogdába vihetik, tekintve hogy nem lett helyben kivégezve. Ámbár a másikat a tér közepén valószínűleg kivégzésre vinnék. Ráadásul ő közelebb is van, és ki tudja mennyi időm lenne cselekedni.

Így aztán, kihasználva hogy az őrök épp nem figyelnek, elindulok a közelebbi nő felé. Mikor odaérek, úgy teszek mint aki épp csak elsétálna a csapat mellett majd megszólítom az őröket.
- Elnézést urak, csak áthaladóban vagyok erre. Kérem útba tudnának igazítani a legközelebbi fogadóhoz? Illetve.. Megkérdezhetném mi szándékuk van a hölggyel? Tán valami bűnt követett volna el?