Skyrim

A kocsmában tartózkodók Whitewolf Mocsok Raion TherealKREY

A feszültség elmúlik amit Hjalmar és Barthel megbeszélik a csuklyás ügyet. Sinmir visszaül a tűz mellé. Hjalmar megkapja a sört amit Barthel állt neki. A bárd Mikael folytatja a zenélést. Most nem énekel csak dobol. Hjalmarhoz egy nő megy oda. Aki nem más mint Uthgerd the Unbroken.
- Na mi van Hjalmar? Ennyire elpuhultál volna? kérdezi széles vigyorral az arcán

Barthel a kocsmárost kérdezi információkért, de nem választ kap hanem egy kérdést.
- Mégis mit képzel hogy csak így ráfogsz egy fegyvert az egyik vendégemre? Hiába vagy a Dawnguard tagja nem engedhetsz meg magadnak mindent.

Anara Saadia-tól kap egy frissen sült horker húst. 

Rögtön kiszolgálás után, békésen elfogyasztom a húsomat és a sörömet. Ha hozzám nem szólnak én sem szólok senkihez. Nem érdekel különösebben kivel mi van elég nekem a saját bajom. Finom a hús, bár kevésbé átsütve kérhettem volna. Mindegy is.
Ahogy rágom a húst, lassan kimérten, hiszen a világ minden ideje az enyém azon gondolkodom, hogy meg kellene látogatnom már Galtmis bátyámat. Itt lakik a városban. De előtte biztos kikérek még egy sört...józanul nincs kedvem családdal találkozni így anyám halála után.

A városba menetel közben a szokásos "dalocskám" kezdem dúdolgatni.
♫ Van nálam valami, amit kézbesítenem kell. Kizárólag a te kezedbe. ♫
Örülnék, ha az utazótársam is csatlakozna a nótába, hisz egy női hang minden dalt feldob, de ha nem akar, akkor egyedül is teljesen megteszi. Máris elindulok vissza Whiterun-ba, ami nagyon jól jön majd nekem, ugyanis ki kell vennem majd egy kis sajtot a hosszabb utakra. Egyeseknek indokolatlan lehet az arany vagy épp a ruhák közé dobni az értékes sárga csodát, de amióta megölték a tyúkjaim, semmit nem bízok a véletlenre. Sőt, mindenki mást is arra buzdítok, hogy indokolatlan helyekre tegye a sajtot. Egyes kalandorok mesélték, hogy állatok gyomrában is találtak hasonlókat.
A számon kérés kicsit elszomorít. Még nem értek útba a levelek, ami az én hibám. Ezért majd megostoroztatom magam az egyik városőrrel. De lehet nem kéne. Kímélnie kell a térdét, egy nyíl oda... Nem túl kellemes.
- Nagyon, nagyon sajnálom - kezdem őszinte bűnbánással - a többiek levelét még nem sikerült kézbesítenem.
A táskámra nézek, amiben ilyenkorra már fele ennyi levél szokott lenni. Elszomorító. Ekkora lustaságot nem engedhetek meg magamnak legközelebb. Még követem az útitársam a kocsmába. Úgy tervezem, hogy ott majd búcsút veszek tőle, de ahogy belépek, mintha valami isteni fuvallat és segítség egyszerre találna meg. HÁROM ember is itt van, akiknek levelet kell kézbesítenem.
- Van nálam valami, amit kézbesítenem kell! KIZÁRÓLAG NEKTEK!
Felelem az asztalra állva.

Ránézek a postásra. 
-Nektek alatt kit értesz? Vagyunk itt egy páran.

Kicsit összeráncolom a homlokom és mondanék én pár szép dolgot a fogadós hölgynek, de szerencsére gyorsan észbe kaptam. Ez nem Riften, ott már megszokás volt ez. Itt úgy látszik még nem igen voltak vámpírok. Ami jó, csak jelenleg egy kicsit kínos.
- Akkor először is. Bocsonát, hogy fegyvert fogtam egy vendégedre. – mondom nyájasan – Másodszor. Inkább fogjak fegyvert egy csuklyás vendégedre, mint hogy vámpír legyen és megöljön mindnekit. – ezt már komoly arccal és hangsúllyal mondtam.
Felnyitom a sisak rostélyom, majd helyet foglalok a pultnál és a korábban kikért sörömbe egy jónagyot bele iszok. A mellettem ülő Dunmerre egy pillanatra tekintek.
~ De utálom, hogy ezeknek alapból vörös a szemük. ~ jegyzem meg magamban, majd ismét bele iszok a sörömbe.
A két új jövevény közül az egyik az eléggé “hulla” kinézetével kelti fel a figyelmem. Meg is jegyeznék pár dolgot, de a társa
nagyon feltűnően eltereli a figyelmem.
~ Remek… egy postás ~ jegyzem meg magamban kicsit se repdesve az örömtől.
- Az hasznos lenne. – helyeslek a Dunmer nő kérdésére.
Majd várom a fejleményeket.

Az asztalra csapok. 
-Az anyátok kettébaszott szőrös picsájába dugjatok skoomát.-Ordítom ahogy besorolnak a khajitok. Nincs az a kurva élet, hogy meg lehessen enni valami levest nyugodtan? 
Ahogy a Khajit elkiáltja magát felemelkedem az asztaltól. Kezem a kardomon. 
-Na idefigyelj te szaros szőrlabda.- Egyenesen a szemébe nézek. A tekintetem villámlik.- A császári légió tisztje vagyok és háborús hős. Követnem kéne egy viselkedés mintát, de két napja halt meg az édesanyám, elfogyott a kurva piám, megtámadtak a nordok, egy tigris, banditák ÉS MÉG VAN POFÁTOK IDETOLNI A KÉPETEKET A SZABADNAPOMON?-ordítok- gyere cica bazdmeg JÁTSZUK LE!-mondom a postást fogó macseknak. 
Remélem a többiek a kocsmában fogják a lapot, hogy vagy részt vesznek a következendő bunyóban vagy spuriznak mert itt most vér fog folyni. Az, hogy magamra vonom mindenki figyelmét és közben valaki megoldja a postást az jó lenne. Márha a főkurva nem maga jön le értem.