Marvel's Sirens
Közzétéve: May 26, 2020 14:01:37 GMT 1
Post by Bratti on May 26, 2020 14:01:37 GMT 1
Előre engedem az indákat, azonban egyik sem éli túl, érzem, hogy az én energiám is kissé megcsappan. Mi a szar? Megerőltetem magam, és az egyiknek sikerül arrébb söpörnie valamit, így kissé vigyázva, de közelebb lépek. Egy szarkofág? És mi ez a minta? Mondom magamban, majd gyorsan előkapom a telóm, csinálok pár képet, azonnal átküldöm Connor-nak, hogy nézzen rájuk és válaszoljon, amint megtud valamit.
Azonban mielőtt jobban szemügyre vehetném a helyet, lépéseket hallok magam mögül. Nem fordulok meg. Egy férfi az. Hátrapillantok rá, mikor hozzám szól, de annyira érdektelen a mondanivalója, hogy inkább odébb lépek. Mindig ugyanaz a süket duma… Már annyira elegem van belőle…
- Tudom… - válaszolom röviden és tömören. Belefáradtam a magyarázkodásba, amúgy is érzem a férfin, hogy valami nem kóser vele. Nem azt érzem, mint a mohánál, de nem csak egy sima ember. Odáig már nem terjed ki az erőm, hogy kitapogassam, mire képes, de azt tudom, hogy ő sem normális. Mint én.
A következő mondata legalább egy kicsit értelmesebbnek tünteti fel. De továbbra sincs kedvem vele foglalkozni, csak hátráltat.
- Örülök, akkor remélem, nem probléma, ha folytatom, amit elkezdtem. Ha megbocsátasz… - igyekszem utalni arra, hogy húzzon már el innen. De nem veszi a lapot, hanem lecsatolja a sugárzásmérőt és elkezd vele babrálni. Csak frusztráltan felsóhajtok. Próbálok feltűnésmentesen tovább vizsgálódni, de csak nem tudja befogni a száját két percre.
- „Ha meghalok, nagyon pipa leszek. Szóval ha tudsz valamit erről a barlangról, akkor kérlek, áruld el…” – mondja.
Mivel érzem rajta, hogy nem egy átlagos ember, talán még hasznos is lehet. Nem tudom, mennyit érzékel ebből az egészből, úgyhogy úgy döntök, talán a legjobb lesz, ha szembesítem a tényekkel. Ha már nem képes lekopni.
- Őszinte leszek veled. Valami nem kóser ezzel a hellyel. Még nem tudom, hogy mi, de itt ez a szarkofág ezzel a furcsa jellel. Nem garantálom, hogy nem lesz itt semmi. Szóval csak akkor maradj, ha tényleg mersz. És nem kell megmentenem a flancos seggedet… - morgom még a végén neki. Erre kissé sértődötten válaszol.
- „Nem kell megmentened a flancos seggem. Tudok magamra vigyázni…”
- Igen… Vettem észre… Fenegyerek… – válaszolom megint tömören, közben összehúzott szemmel nézek rá. Erre sajnos megint nem a remélt reakciót kapom, mert csak elneveti magát. Furcsa egy srác, az biztos. Gondolom magamban szemforgatva.
- „Aaa… Partneremnek amúgy fogalma sincs semmiről, szóval lassan lehet, gyanút fog majd…” - mondja kissé zavartan, mire én csak csípőre teszem a kezem és szigorúan nézek rá.
- Egész pontosan miről is nincs fogalma? – kérdezem provokálóan.
- „Egész pontosan arról, hogy a Brit Tudományos Akadémia egyik nagyon agresszív biológusával beszélgetek éppen, aki ragaszkodik a személyes mintavételhez. Engedélyei nincsenek, mert teljesen szétesett, így hivatalosan nem engedhetném a területre, de olyan ellenőrzésekkel fenyegetőzik, amiknek nem akarom kitenni az egyetemet, ezért egy darabon elkísérem, de ha növekedni kezd a sugárzás, akkor azonnal kihozom” – válaszolja elgondolkodva. Aztán még ennyit hozzátesz. – "Lehet, inkább azt kéne majd hazudnom, hogy van engedélyed, de azt lehet, elkéri majd. Mennyire hazudok jól?” – kérdezi teljesen ártatlanul, nem mintha nem tudnám, hogy ki akar belőlem szedni valamit. Idióta… Forgatom megint a szememet.
- Zseniálisan hazudsz – morgom neki. Ne húzd már az időm… - Nekem teljesen mindegy, mit mondasz majd, csak erőltesd meg magad egy kicsit, fenegyerek.
- „Azt hiszem, ez egy gyönyörű barátság kezdete” – sóhajt fel a srác. Magamban elmosolyodom. Ez tényleg egy igazi pancser… Erre nem kezet nyújt nekem?
- „Andrew Stanger” – mondja mosolyogva. – „Fogalmam sincs, érdekel-e, de ha már itt vagyunk, gondoltam bemutatkozom.”
Belebámulok a kezébe, majd pár másodperc után csak biccentek neki. Ez komolyan azt hiszi, hogy majd hozzáérek?! Jézusom… Ahh, hagyjál már élni, ember… Mondom magamban, de megemberelem magam és először, mióta találkoztunk, belenézek a szemébe.
- Thena Lafléche. Csak hogy tudj valamit kiabálni, ha baj van – nézek rá felhúzott szemöldökkel inzultálóan.
- „Szerencse, hogy rögtön tegeződünk. Meggyűlne a bajom a franciával” – próbál viccelődni, mire csak rábámulok egy pár másodpercig. Istenem, kivel hozott össze a sors… De a végén tényleg elmosolyodom halványan, a fejemet csóválom.
- Borzasztó a humorérzéked…
Viszont a műszere nagyon zavar, ezért kissé idegesen megszólalok.
- Muszáj azt a szart használni?!
- „Hé! Ne sértegesd, ő az egyetlen barátom húszéves korom óta!” – emeli fel a műszert, sértettséget imitál. Erre én zavarba jövök, nem nézek rá. Pontosan tudom, milyen egyedül lenni. Inkább rátérek a tárgyra.
- Elég a csevegésből… Nézd. Innen indul az a fura moha. Szerintem ez egy szarkofág és van rajta egy jel – mutatom neki. Majd ránézek felhúzott szemöldökkel.
- Ismered? – kérdezem tőle, majd közelebb megyek.
- Mit szólnál hozzá, ha megnéznénk közelebbről, te fenegyerek? – kérdezem tőle, majd még közelebb lépek.
Azonban mielőtt jobban szemügyre vehetném a helyet, lépéseket hallok magam mögül. Nem fordulok meg. Egy férfi az. Hátrapillantok rá, mikor hozzám szól, de annyira érdektelen a mondanivalója, hogy inkább odébb lépek. Mindig ugyanaz a süket duma… Már annyira elegem van belőle…
- Tudom… - válaszolom röviden és tömören. Belefáradtam a magyarázkodásba, amúgy is érzem a férfin, hogy valami nem kóser vele. Nem azt érzem, mint a mohánál, de nem csak egy sima ember. Odáig már nem terjed ki az erőm, hogy kitapogassam, mire képes, de azt tudom, hogy ő sem normális. Mint én.
A következő mondata legalább egy kicsit értelmesebbnek tünteti fel. De továbbra sincs kedvem vele foglalkozni, csak hátráltat.
- Örülök, akkor remélem, nem probléma, ha folytatom, amit elkezdtem. Ha megbocsátasz… - igyekszem utalni arra, hogy húzzon már el innen. De nem veszi a lapot, hanem lecsatolja a sugárzásmérőt és elkezd vele babrálni. Csak frusztráltan felsóhajtok. Próbálok feltűnésmentesen tovább vizsgálódni, de csak nem tudja befogni a száját két percre.
- „Ha meghalok, nagyon pipa leszek. Szóval ha tudsz valamit erről a barlangról, akkor kérlek, áruld el…” – mondja.
Mivel érzem rajta, hogy nem egy átlagos ember, talán még hasznos is lehet. Nem tudom, mennyit érzékel ebből az egészből, úgyhogy úgy döntök, talán a legjobb lesz, ha szembesítem a tényekkel. Ha már nem képes lekopni.
- Őszinte leszek veled. Valami nem kóser ezzel a hellyel. Még nem tudom, hogy mi, de itt ez a szarkofág ezzel a furcsa jellel. Nem garantálom, hogy nem lesz itt semmi. Szóval csak akkor maradj, ha tényleg mersz. És nem kell megmentenem a flancos seggedet… - morgom még a végén neki. Erre kissé sértődötten válaszol.
- „Nem kell megmentened a flancos seggem. Tudok magamra vigyázni…”
- Igen… Vettem észre… Fenegyerek… – válaszolom megint tömören, közben összehúzott szemmel nézek rá. Erre sajnos megint nem a remélt reakciót kapom, mert csak elneveti magát. Furcsa egy srác, az biztos. Gondolom magamban szemforgatva.
- „Aaa… Partneremnek amúgy fogalma sincs semmiről, szóval lassan lehet, gyanút fog majd…” - mondja kissé zavartan, mire én csak csípőre teszem a kezem és szigorúan nézek rá.
- Egész pontosan miről is nincs fogalma? – kérdezem provokálóan.
- „Egész pontosan arról, hogy a Brit Tudományos Akadémia egyik nagyon agresszív biológusával beszélgetek éppen, aki ragaszkodik a személyes mintavételhez. Engedélyei nincsenek, mert teljesen szétesett, így hivatalosan nem engedhetném a területre, de olyan ellenőrzésekkel fenyegetőzik, amiknek nem akarom kitenni az egyetemet, ezért egy darabon elkísérem, de ha növekedni kezd a sugárzás, akkor azonnal kihozom” – válaszolja elgondolkodva. Aztán még ennyit hozzátesz. – "Lehet, inkább azt kéne majd hazudnom, hogy van engedélyed, de azt lehet, elkéri majd. Mennyire hazudok jól?” – kérdezi teljesen ártatlanul, nem mintha nem tudnám, hogy ki akar belőlem szedni valamit. Idióta… Forgatom megint a szememet.
- Zseniálisan hazudsz – morgom neki. Ne húzd már az időm… - Nekem teljesen mindegy, mit mondasz majd, csak erőltesd meg magad egy kicsit, fenegyerek.
- „Azt hiszem, ez egy gyönyörű barátság kezdete” – sóhajt fel a srác. Magamban elmosolyodom. Ez tényleg egy igazi pancser… Erre nem kezet nyújt nekem?
- „Andrew Stanger” – mondja mosolyogva. – „Fogalmam sincs, érdekel-e, de ha már itt vagyunk, gondoltam bemutatkozom.”
Belebámulok a kezébe, majd pár másodperc után csak biccentek neki. Ez komolyan azt hiszi, hogy majd hozzáérek?! Jézusom… Ahh, hagyjál már élni, ember… Mondom magamban, de megemberelem magam és először, mióta találkoztunk, belenézek a szemébe.
- Thena Lafléche. Csak hogy tudj valamit kiabálni, ha baj van – nézek rá felhúzott szemöldökkel inzultálóan.
- „Szerencse, hogy rögtön tegeződünk. Meggyűlne a bajom a franciával” – próbál viccelődni, mire csak rábámulok egy pár másodpercig. Istenem, kivel hozott össze a sors… De a végén tényleg elmosolyodom halványan, a fejemet csóválom.
- Borzasztó a humorérzéked…
Viszont a műszere nagyon zavar, ezért kissé idegesen megszólalok.
- Muszáj azt a szart használni?!
- „Hé! Ne sértegesd, ő az egyetlen barátom húszéves korom óta!” – emeli fel a műszert, sértettséget imitál. Erre én zavarba jövök, nem nézek rá. Pontosan tudom, milyen egyedül lenni. Inkább rátérek a tárgyra.
- Elég a csevegésből… Nézd. Innen indul az a fura moha. Szerintem ez egy szarkofág és van rajta egy jel – mutatom neki. Majd ránézek felhúzott szemöldökkel.
- Ismered? – kérdezem tőle, majd közelebb megyek.
- Mit szólnál hozzá, ha megnéznénk közelebbről, te fenegyerek? – kérdezem tőle, majd még közelebb lépek.