Marvel's Sirens

Bárcsak nőne a sárkányokon biztonsági öv.
Wren végig csak erre tudott gondolni, amíg repültek, ő pedig kétségbeesetten átkarolta a sárkány nyakát. Talán ha egy fokkal kevésbé kellemetlen és valószínűleg halálos küldetéshez tartozott volna az egész még élvezte is volna. De persze még mindig jobb élmény volt a sárkányon lenni, mint a sárkányban.
- Milyen gyakran vannak… utasaid? - kiáltott előre a sárkánynak.

Az út nagyobb részében a küldetésen gondolkodott. Ráébredt, hogy sokkal inkább félt attól hogy mi lesz ha sikerül, mint attól ha nem. Végül is pillanatok alatt szénkupaccá válni legalább gyors folyamat volt. Viszont… Az a nő határozottan nem tűnt megbízhatónak. Ráadásul le merte volna fogadni válogatott melegvérű élőlényeket fogyaszt és a vékonyabb csontjaikkal piszkálja a fogát.

A sikoly sokkal kevésbé lepte meg mint valószínű kellett volna. Elvégre ha az ember, vagy bármilyen hasonló lény, hasonlóan reagált volna ha egy sárkány száll le mellé.
Legalább is azt hiszem…
Ekkor hirtelen eszébe jutott a legutóbbi látomása, vagy álma. És bár az teljesen más helyzet volt jobbnak találta ha ez alkalommal sem lapul ki senki és bár feltételezte hogy Ancaragorn jobban vigyáz fajtársánál azért jobbnak látta lekiabálni.
- Vigyázat! Parkoló sárkány! Ismétlem: Parkoló sárkány!
Ez fejben kevésbé hangzott kellemetlenül…

Nem lep meg ennek a Sadukarnak vagy kinek a reakciója. Az úrnő egész jó arc. Lokit pedig egyszer nyakon vágom. Leszarom, hogy istenség. A nénikédre kacsintgass! Honnan a túróból tudjam, mit akarsz? Egy ponton elgondolkodok, hogy talán szét kéne válni, de… kétlem, hogy jó ötlet. Nem tudjuk mi vár ránk, így kellhetünk ennyien. Mondjuk így rohadt lassú lesz, de tulajdonképpen mindegy. Jó, nem, mert nem akarom, hogy emberek miattunk haljanak meg. Nem igazán vágom, miért kell, hogy minden ilyen fenemód misztikus legyen. Miért kellünk mi hozzá? Miért nem lehet csak úgy odajuttatni? Kell itt lennie elég hintónak, nem? Arcomon továbbra is a rezignált leszaromság ül. Miss Ideg hozza a formáját. Totál igaza van. Kicsit közelebb húzódok, hogy én is rálássak a cuccokra. Próbálok úgy csinálni, mintha hasznos lennék. Lehet, hogy ez az iránytű ilyen itteni navigátor és nem kis térképen, hanem így mutatja, hogy merre kell menni? Jó is lenne.
A sikításra én is arra kapom a fejem. Ha rossz fiúk lennének szerintem nem buktak volna le. Tehát megérkezett a segítségünk. Jeeeej. És most, hogy lebuktatok, mi lesz veletek? Szerencsétlenek…

Nagyjából két másodperc időm van megnyugodni és azt hinni, hogy hé, kaptam a nyakamba egy csapat segítőkész gondolatolvasót, akik majd kihúznak a slamasztikából. Végülis az ikrekkel eddig mindig olyan jó dolgom volt, sosem kerültem furcsa föld alatti laborokba, nem nyaraltam a mutáns szigeten, és nem volt találkozóm messze túl híres alakokkal. Teljesen rendben van az életem, mióta a lányok megjelentek benne. (Na jó, a kezdő lökést írjuk Berry számlájára. Azt azért határozottan ő adta meg, hogy minden megőrüljön.)
Amikor Strange neve is elhangzik, már meg sem lepődöm. A színes gatyák után színes köpenyek, végülis, belefér. Varázslókba még pont nem sikerült rohanni, itt volt már az ideje. És a fickónak amúgy is idegesítően hasonlít a neve az enyémhez, nem lenne igazi a világ, ha ezen legalább kicsit nem problémázhatnék... mielőtt azonban ténylegesen eljuthatnék a megnyugvásig, felhangzik a sikítás, és kezdek rájönni, hogy nem lesz azért olyan könnyű gondolatolvasókkal sem. Felkészülni viszont úgysem tudok semmilyen balhéra, mert az első tűzgolyóig képességem sincs, ezért jobb híján, mint mindig, ácsorgok mint egy idióta.

Minden olyan gyorsan történt, hogy Wren gondalatinak is nehezükre esett lépést tartani az eseményekkel. A hirtelen feltűnő másik sárkány, a lángok, a káosz, az egyetlen aminek hely maradt a fejében a túlélési ösztön és némi elképedés voltak. Azért bármennyire sokkoló élmény volt két ekkora bestía harcát nézni, sőt, részben benne lenni, azért nem kevésbé volt lenyűgöző.
Nem akarok meghalni… Nem, nem is… Gyorsan akarok meghalni!
Aztán a világ mintha kifordult volna magából.

Wren nagy nehezen feltápászkodott, nem emlékezett pontosan, hogyan került a földre, de érezte, hogy minden porcikája sajog. Körbepillantott.
Mégis… hol? Mikor? Ez valami… Nem, álom nem lehetett, ahhoz túlságosan fájt. Túl élénk volt. Látomásnak pedig túl hosszú.
Amint visszanéz épp látja Ancaragornt emberi alakot ölteni, ráadásul egy meglepően kellemeset, de nem sok ideje van szemlélődni rajta. Storm első villáma annyira meglepi, hogy majdnem elesik.
- Ez BAJ! - kiáltja, esetlenül átkarolja a srác-sárkány vállát, majd egy bocsánatkérő pillantás kíséretében, beugrik - habár az “előre megfontolt szándékkal esik” pontosabban kifejezné a mozdulatot - egy szimpatikus, nagyobb törmelék darab mögé.
- Itt kérem egy hatalmas félreértés történik éppen! - kiált ki - Legalább is a ma reggel óta történt furcsa események közül egyikben sem pusztítottam el a világot, de ha mégis így történt volna és elsiklottam valami felett, szeretném kihangsúlyozni, hogy több nagyon is hivatalos jogi okirat szerint jogom van a rendes tárgyaláshoz!

Ezaz, egy újabb dimenziókapu! – csillan fel a szemem szarkasztikusan.
Szóval összegezve: a csávó bepipult, a megmentőink bénáztak, talán Loki zöld fényének köszönhetjük az életünket, mégiscsak szétváltunk, elhagytuk Madelynt… Cserébe tudja tököm hol vagyunk, megvan Miss Ideg, a haverja, a cuccok meg Heart a nyakamban. Fura mód eléggé chillben vagyok… Nagyjából…
Heart egy megjegyzés után elenged.
- Minden oké?
Bevallom, az ő viselkedése aggaszt. Elvileg régebb óta űzi az ipart, erre konstans a nyakamban lóg. Nem neki kéne rám vigyáznia? Kicsit körülnézek, majd sóhajtok. Előszedem a mobilomat és bepróbálkozok a navigátorral, hátha. Eh, lassan azért tölteni kéne. Szerencsére így, hogy nem használom, nem merül olyan gyorsan. Persze semmit sem találok (valószínűleg). Mert miért is találta volna fel akármelyik másik dimenzió a wifit, hm? Van egy furcsa gondolatom, hogy lassan minden dimenzió ugrásnál kéne csinálni egy szelfit emlékbe. De nem terjesztem fel. Szerintem Miss Ideg eltörné a mobilom… És az eléggé szarul esne… A többiekhez fordulok.
- Ha akarjátok, nyugodtan zaklathatjátok az embereket, de nem hiszem, hogy bárki is segítene. Na meg mindannyian kellő mértékben introvertáltak vagyunk. Gondoltam valami állat idézésére – nézek Thenára – de ők is valszeg idegen nyelviül kommunikálnak. Javasolnám, hogy keressünk valami főtér jellegű helyet, hátha van valami térkép, amiről tájékozódhatunk. Vagy nézzük meg az iránytűt, mit mutat. Jobb ötlet híján azt is követhetjük… Ugye megvan? Amúgy a könyvben akadtál valamire? – nézek ismét a jelenleg kevésbé mufurc hölgyre.

Miközben tanakodunk, valami a fejemre esik. Persze, hogy rám, kimásra? Jé, egy nyuszi… És áucs… Vajon vérnyúl, ami mindjárt elfogyaszt minket, vagy…
Lecsesz minket, eszem megáll… Persze, mert annyira evidens, hogy egy nyúl egy idegen dimenzióban megjelenik, megszólal a nyelvünkön és követni kell. Jobb ötletünk nem nagyon van… Azért az iránytűre sandítok, hogy egyezik-e a mutatott irány és a nyúl útja. Amúgy… Nem volt egy mese, amiben követte a szőke csajszi a nyulat, aztán bedrogozták és összehaluzott valami kártyaváras varázs helyet?
- Még úgysem voltam bedrogozva. – vonom meg a vállam anélkül, hogy korábbi gondolatomat megosztanám – Akkor kövessük…

Ahogyan tartani próbálom a társamat, beindul a cirkusz. Sejtettem, hogy robbanás lesz a vége. Mindig egy robbanás a vége, csak ez túl közel volt, vagy nem is tudom, mi történt, de hirtelen mintha az apokalipszis söpört volna végig a városon.
- Hogy hol? Isten hozott halálfalván -- nevetek, de valahol egy kellemetlen érzés jár át, ahogy végignézek ezen az egészen. Nem tudom, kinek a műve volt, de elbeszélgetnék vele a géppisztolyom vagy a sárkányos képességeim nyelvén. Az idegen srác kérdésre csak megvonom a vállam.
- Nem, ez itt a világvége polisz vagy mi - nyúlok a fegyverem után. - bár nem lepne meg az sem, ha a játszadozó északi istenségek trollkodtak volna bele a dologba - nem tudom, már hova kapjam a fejem, amikor megjelenik Storm is. Először régi ismerősként akarja köszönteni Mindee is, aztán a viharok királynője megindítja a villámot.
- Várj már! Semmilyen világot nem pusztítottam el, legfeljebb a Hydra az enyémet - mondom aztán, félrehúzva Mindee-t és a srácot, fedezékbe bújva egy adag törmelék mögött, aztán megkérdezem őket:
- Stormnak elmentek otthonról vagy mi van? - eléggé aggaszt, hogy villámot készült belém vágni az imént, de nem értem a helyzetet, ahogy szemmel láthatóan ők sem.
- Hé, Storm! Mi a jó fiúk vagyunk - kiáltom, aztán Mindee-ra tekintek. - és lányok...vagyis csak egy lány...legalábbis itt mellettem. Á, mindegy, érted szerintem. Nem kéne villámot hajítani belénk. Segíteni jöttünk, bármi is történt az imént, nincs közöm hozzá - ezúttal nem - elég kínos, de legalább próbálom menteni a helyzetet. Különben mi történhetett azzal a nagy fekete sárkánnyal? Eltöprengek egy pillanatra, de sejtésem szerint Storm nincs épp diplomatikus kedvében, szóval inkább a fegyveremet igazgatom. 
- Nem hat rá a golyó, mi? - kérdezem a társaimat. - Jó, valószínű nem hat rá - teszem hozzá aztán vállat vonva. Felkészülök inkább egy összecsapásra, mert nem lehet tudni, meg aztán bizonyára nem véletlen hívott világok pusztítóinak minket.