Marvel's Sirens

Csatt.

Pontosan ennyi jut el a tudatomig a történésekből, amikor félig még mindig álomban kinyitom a szemem. Sötét van, a szoba idegen, asgardi, a csuklómon még mindig ott a szalag, és még mindig életem legrosszabb napját élem, pedig délelőtt még egész jól indult. Majdnem visszahanyatlok a párnára, és megpróbálok visszaaludni, amikor koppan, hogy a csattanó hang forrása valaki más volt a szobában. Aki alighanem lefejelte az ajtót. Aki szőke, magas és nőnemű. Aki valószínűleg Thena.
- Jól vagy? - szökkenek fel az ágyról, hogy megnézzem a helyzetet. Ha a lány nem ütötte be túlságosan a fejét, és nem szorul arra, hogy rohanjak valamilyen elsősegélyért, akkor lassan felsóhajtok. - Nézd, ha ennyire beszélgetni akarsz, kopoghatsz. Gondoltam, mindketten fáradtak vagyunk, de nem utasítom vissza a társaságod, ha nagyon vágysz rá, hogy valakinek kiönthesd a szíved. De a kopogásra felébredek, és annál kevesebb kínos helyzet - vigyorodom el, de azért továbbra is figyelek. Ha valami baja van, azt azért nem akarnám elviccelni.

Thena:
- Ááá, igen... - mordulok fel, majd lassan felé fordulok. Ő annyit láthat, hogy bár egy kis vér lecsordogált az orromon, ahogy odanyúlok, enyhe zöld fény világít meg, majd a vér visszatér a helyére és az apró seb bezárul. Elhúzom a számat a mondandójára.

- Ugye, tudod, hogy... - kezdeném, hogy visszavágjak, de megakadok a kiönthesd a szíved szónál. Igazából tényleg tök jó lenne elmondani mindent, ami nyomja a lelkem, de Connor-t nem akarom már fárasztani, neki is van elég baja. És amúgy sem akarom stresszelni a sok hülyeségemmel. Szóval megtartom magamnak. Megrázom a fejem, ahogy összeszedem magam.

- Mindegy... Csak eltévesztettem az ajtót, mielőtt túl sokra tartanád magad... - legyintek és fordulnák is ki, de amikor a kilincsre teszem a kezem, megtorpanok. - Mi a franc... - suttogom, ahogy megérzem, hogy a vöröske bemegy Connor-hoz. Fájdalmasan felnyögök. Most mi a francot tegyek? Visszamenni így nem akarok, mert se a lányra nem vagyok kíváncsi, se a beszélgetésüket nem akarom elrontani. Itt maradni sem akarok, mert kényelmetlenül érzem magam, de hova mehetnék?

Elhúzom a számat, ahogy megpördülök és a férfire nézek. Karbafonom a kezemet, hogy ezzel is védjem magam.
- Azt hiszem, Connor-nak társasága akadt, szóval... Kénytelen vagyok boldogítani téged... - húzom el megint a számat és érezhetően és láthatóan is elképesztően kényelmetlenül érzem magam, ahogy körbe nézek és fogalmam sincs, mit kéne csinálnom vagy mondanom. Úgyhogy csak az ajtóban toporgok. Fogalmam sincs, mit kéne mondanom vagy tennem... Nem szoktam másokkal beszélni, mint Connor, vele meg minden természetesen jön...

Connor:
Egy ideig csak hagyja, hogy a lány komfortosabban érezze magát, addig eszeget. Aztán felnéz rá az ágyról.
- Hé! Minden okés? Beszélhetünk, ha szeretnél, de ha csak arra van szükséged, hogy csevegjünk és eltereljem a gondolataidat, az is rendben van... - rántja meg a vállát figyelmesen.

Ahogy bezárja a sebét, egy pillanatra nyitnám a számat, aztán óvatosan megrázom a fejem.
- Á. Praktikus - néha elfelejtem, milyen brutális ereje van ennek a nőnek. És szerintem addig jó, amíg néha el tudom felejteni.
Amikor viszont Connort említi, és azt, hogy társasága akadt, felsóhajtok.
- Nos, van, akinek jól megy az ismerkedés. Tanulhatnék tőle - felsóhajtok, és intek. - Gyere már be rendesen, én érzem magam rossz vendéglátónak, ha kint toporogsz. Pedig ez nem is az én házam. Mindegy. - Ha belép, hozzáteszem. - Ha kitúrtak a szobádból, maradhatsz, van hely kettőnek.
Kell úgy egy perc, hogy tudatosuljon mit mondtam, és eszembe jusson, hogy az utóbbi napokban hányszor sikerült teljesen véletlenül rámozdulnom emberekre, úgyhogy idegesen megvakarom a tarkóm. És esélyesen rákvörös vagyok. Utoljára gimiben vörösödtem el, vagyis megint kicsit kamasznak érzem magam. Tényleg érik az a hülye idióta szuperhősnév, ha így folytatom.
- Van kanapé - nyögöm ki végül, kínosan felnevetve. - Tiéd lehet az ágy, én bármin kidőlök. Az egyetemi tanárok különleges képessége.

- Légyszíves ne nézz rám úgy, mintha... nem szokásom letámadni brutálisan erős nőket, csak azért, mert betévedtek a szobámba, egyrészt, mert nincs halálvágyam, másrészt mert nem vagyok egy kiéhezett szerencsétlen, akinek még egysorosra se futja - morgom, mikor a nő hevesen elkezd védekezni. - Azért ajánlottam fel az ágyat, mert nagyobb és kényelmesebb, mint a kanapé. És próbáltam jófej lenni, bocsánat! - teszem fel a kezem ingerülten.
Normális esetben ezt az ügyet is elvicceltem volna, de egyrészt fáradt vagyok, és még messze nem aludtam eleget, hogy ne legyen tele a hócipőm a mai nappal, másrészt tényleg semmi olyat nem csináltam, amiért megérdemeltem volna a heves választ. Thena kihúzott már a csávából, ezt elismerem, többször is, és valami megmagyarázhatatlan okból kedvelem. De ez nem jelenti, hogy nem tud roppant bosszantó lenni, ha minden találkozásunkkor úgy reagál rám, mint morcos antihős az idegesítő, vicces mellékszereplőre.
Amikor leül, egy kicsit megcsóválom a fejem. Akárhogy is, azért neki is pocsék napja volt, és látszik rajta, hogy szintén kimerült. Felsóhajtok, lehúzom a takarót az ágyamról, és odadobom neki.
- Legalább ezt fogadd el. Ennek talán már nincs olyan hangulata, mintha nagyon próbálkoznék - ironizálok. Amikor viszont felteszi a kérdést, elsőre bólintok.
- Ja, a színes gatya mentes tudományág. Aminek még van értelme - amikor folytatja felvonom a szemöldökömet. - Nem akarlak megsérteni, de kettőnk közül biztos, hogy te kérheted számon az én "szociális skilljeimet"? Csak mondom, a diákjaim imádnak. A legjobb matektanár vagyok a szakon, és múltkor vagy egy láda energiaitalt kaptam a friss diplomásoktól. Szerintem ez bizonyíték törhetetlen népszerűségemre - abban reménykedem, hogy ezzel lelövöm a témát, és Thena nem kérdez valami direktebbet.

Heart először próbálja tartani a távolságot, de hát ki tudna ellenállni egy fluffy plüssmacinak? Persze, hogy senki. Nem mond semmit (meg nem is értettem azt se nagyon, amit motyogott még félálomban)de cserébe rövidesen kézzel-lábbal rajtam lógott. Nem zavart. Így is könnyen elaludtam. Legalábbis asszem elaludtam. Azért vagyok bizonytalan, mert elég valósághű helyre kerültem. Tudjátok mit. Leszarom, ha álmodok, vagy megint elteleportáltak... Végre egy olyan helyen vagyok, amit megérdemlek. Úgyhogy ebből a bambusz erdőből egy jó ideig nem mozdítanak. Tőlem akár karddal hadonászó mágus szépfiúk is hullhatnak az égből... Én most ide szépen lefekszek és legelek.

Amikor Thena elkezd szabadkozni, hogy nem fázós, csak legyintek. Ritka bunkó az, aki felajánlja a takaróját, aztán visszavonja, így hagyom, hogy bele burkolózzon. Amikor viszont beszélgetni akar, felvonom a szemöldököm. Ki ez a nő, és mit csinált a morcos Thenával, aki már azért le akart nyakazni, ha vicceltem vele egyet? Igazából el is fog egy rossz előérzet a nagy beszélgetős kedve miatt, és ahogy egyre mélyebbbre megyünk a szociális kapcsolatok kibogozhatatlan és végtelenül gonosz útvesztőjében, már kezdem úgy érezni, felhúztam a skandináv isteneket, hogy beirányították a szobámba. Miért hárítasz? Mert nem vagy a pszichológusom, és csóró vagyok ahhoz, hogy fizessek egyet? A lány ráadásul úgy beszél, mintha tinilányok lennénk, akik a fiúkról súgdolóznak matekórán, vagyis a csinos, rákvörös árnyalatom is marad. Vajon megy a pólómhoz, vagy kell vennem egy piros dzsekit?
- Nézd, ha arra vagy kíváncsi, én vagyok-e a tragikus múltú hős a csoportban, el kell, hogy keserítselek, én a normális tag vagyok, aki a komikus közjáték szerepre pályázik - ha nem veszi a viccet, és tovább erősködik, idegesen legyintek. - Hatalmas meglepetés következik. Azért hárítok, mert nem akarok beszélni a dologról. Kedvellek Thena, de nem hiszem, hogy arra vágysz, hogy kiöntsem a lelkem az ausztrál gimiről, szóval engedelmeddel nem is tenném.

Áucs... Mi a fene...?
Értetlenül rázom meg a fejem. Valami szélormún pálca esett a fejemre, meg valaki a hátamra. Rózsaszínben van, ha jól látom? Heart lehet? Hamar kiderül, hogy nem, mikor megjelenik a másik nő is. Okkkké... Szóval ha jól értem isekaiolódtam egy wuxia világba. Vagy csak mezeien álmodok. Mondjuk ahhoz túl valósághű... Vagy mivel álmodom, ezért túl valósághű... Na mindegy. A lényeg, hogy sehol sincsenek a wuxia szépfiúk... Izé... Mintha érdekelnének. Hiszen én nem élek ilyen bűnös élvezetekkel, mint kínai varázs cuccos sorozatok nézése. Ha képernyő előtt ülnék és talán jobban tisztában lennék a helyzettel, talán még érdekelne is ez a drámai párbaj, de nem ütik meg az ingerküszöböm. Így ha tudom, a hátamon ülő illetőt ledobom az ernyője felé és tovább legelészek. Remélem innen szépen fognak játszani és nem kell közbeavatkoznom. Pihenni szeretnék...

Amikor ismét ugyanazt teszi, mint eddig, már nyitom is a számat.
- Ugye, tudod, hogy most is ezt csinálod? - húzom fel a szemöldökömet, mire a férfi folytatja. Amit mond, kicsit megzavar. Connor-on kívül még senki nem mondta, hogy kedvelne. Ez mit jelent? Belső pánikom elkezdődik, mert tényleg nem tudom értelmezni. Oké, anyukám és apukám szeretett, azt tudom, de annak több, mint tizenkét éve, ha nem tévedek...

Először csak tátogok, majd hátradőlök a kanapén, összefonom a karomat, és lejjebb csúszom. Kicsit durcás kislányos fejem van.
- Oké, én nem értem az embereket! Se azt, milyen lehet egy gimi... De feldobok egy témát kivételesen, hogy ne legyek olyan elutasító, direkt nem valami béna, közhelyes, unalmas dolgot és nem jó! Akkor én nem tudom, mit kell csinálnom! Én sosem voltam jó társaság, mert nem is kellett... Szóval akkor rád bízom, miről akarsz beszélni, úgyis lassan lépnem kéne, mert... - ásítok egy hatalmasat. - Na, ezért... - mondom, majd még jobban beleburkolom magam a takaróba és kényelmesebben fekszem. Egyre laposabbakat pislogok, de még figyelek, így várom, hogy mondjon valamit.

Connor:
- Connor - rázom meg a kezét. - Ja, elhiszem, mindenkinek jó hosszú napja volt... De mit kerestél egy tartályba? Amúgy nyugodtan helyezd kényelembe magad...