Lilyum
Kezdő tollforgató
Posts: 7
Utoljára online: Jul 29, 2021 20:44:53 GMT 1
Jul 29, 2019 18:55:36 GMT 1
|
Post by Lilyum on Oct 16, 2019 12:20:53 GMT 1
Miután be ültem a Hollóházas srác mellé Lucifer át ugrott az ölembe és ott össze gömbölyödve elaludt. Elkezdtem mesélni a nyaramról ami valljuk be nem volt feltétlen izgalmas de nem is volt unalmas.
-Eliot? Te vagy a szellemes srác. Szia a nevem Lillyum Lestrange .- mutatkozok be neki.
-A nyaram? Egész jó volt, bár a felét tudod hisz elég sokat voltatok nálunk Teddy Szülinapja miatt. A többi időt kóborlással töltöttem én és persze Lu. Sokat figyeltem a muglikat. Nem is annyira bambák, legalább is az feltűnt nekik hogy Lucifer mindig más méretű, de pánikra semmi ok- látom a kisebb pánikot Rose szemében- meg magyaráztam annak a vénasszonynak hogy csak ha kajál tűnik dagibbnak és ennyi, azt hiszem elhitte, legalább is nem küldött levelet a Minisztérium…- Ezután felálltam és elővettem a kedvenc könyvem, Aranyvér-Tiszta vér című művet.
Elég sok mindent meg tudtam belőle a családomról és a rokonokról, legfőképpen azt hogy mind megszállottja volt a vértisztaságnak, csak arany vérűekkel házasodtak sokszor testvérekkel unoka testvérekkel, ezért nagyon sok volt a bolond a családomban. Köztük egyik nagynéném Bellatrix Lestrange. Állítólag szerelmes volt Tudjukkibe….de az is lehet hogy ez csak egy pletyka…
Nem sokkal később újra ki nyílt a kupé ajtaja és be jött rajta Moira Megpi Griffendéles csaj…a Griffednél sztár őrzője…..persze ha én lennék a Mardekárház terelője nem lenne annyi esélyük ellenünk, de még így is sikeresen visszük a meccseket a fogónk miatt.
Pár pillanattal később benyitott Angella Moonweather ötödéves Mardekáros prefektus és persze a sztár fogónk. Hiú kis liba. Nagyon nagyra van magával.
- Hellóka! Végre valaki, aki majdnem olyan szép mint én, de ilyen társaságban lebzsel, micsoda pazarlás.
- Áh Angella- mosolyodtam el kedvesen. - Te itt? Azt hittem van valami marha fontos prefektusi kötelezettséged hátul ahol az elsősök trágya gránátokat robbantgatnak és vihognak mint a tündérmanók tudod, tőlük több pontot lehet le vonni mint négy csendes diáktól - mondtam és kacsintottam rá - Vagy csak simán eltévedtél? Oh nem, tudom már engem keresel mert divat tanácsadásra van szükséged. Ne haragudj drágám, de idénre már tele vagyok, plusz attól tartok az olyan Ogrékból mint te nem tudok hattyút varázsolni – sóhajtok és mosolygok rá szomorkásan.
De persze ez elég és bárkit és bármit meg kaphat amit csak akar….kivéve egy embert. Mielőtt sztár fogó lett volna egész jóban voltunk és diszkréten meg súgta hogy nagyon tetszik neki James Potter a Griffendélből…fújjj hát Mardekáros az ilyen? És pont azzal a véráruló majommal? Fujj….de persze nem lett belőle semmi, be vették a csapatba és onnantól kezdve az egész Griffendélházat elkezdte egészségesen gyűlölni….persze engem sem kedvelt túl sokáig utána hisz Teddyvel lakom így sajna némi közöm van Potterékhoz, de persze nem sok de neki ennyi is elég volt hogy többé kevébbé le írjon… Miután ki vonult ő is és a Hollóhátas prefi is vissza fordultam a társaim felé akik döbbenten néztek.
-Mi van? –kérdeztem - Gyűlölöm ezt a csajt, tavaly direkt ki szavazot…gebedjen meg….. De majd idén! -dohogtam.
Majd a Holóházas srác kezd el beszélni. Nagyon para a srác, ha a folyosón futok bele mindig inkább kikerülöm…két méter magas hideg kék szemekkel.
-Sziasztok. Azért jöttünk hogy szóljunk a vonat valószínűleg megáll majd egy rövid időre. Ez idő alatt maradjatok a kupéban, ne mászkáljatok ki a folyosóra és főleg ne hagyjátok el a vonatot.- ismétli el ő is kedvesebben. Egy megnyugtatónak szánt mosollyal kísérve.
|
|
Bratti
Szerepjátékok Császára
"Ez a világ kegyetlen... De egyben gyönyörű is." - Mikasa Ackerman
Posts: 914 
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
|
Post by Bratti on Oct 19, 2019 14:45:57 GMT 1
Rose:
Érdeklődve hallgatom Eliot-ot. Elképzelni sem tudom, mennyire izgalmas lehet egy ilyen helyen élni! Sosem unatkozik az ember és mindig tanul valami újat.
- Ez fantasztikus! Gondolom, mindig van mit csinálni és rengeteg tapasztalatot gyűjtöttél már, nem igaz? Ha nagyobb leszel, ezzel szeretnél foglalkozni? – kérdezem tőle komolyan. Édesanyámra csak egy kicsit megrántom a vállam.
- Ezt mondják. Tényleg az. Büszke vagyok rá. Szeretnék én is hasonló eredményeket elérni. Persze nehéz felvenni a versenyt Hermione Granger-rel, nem igaz? – nevetek fel bénán, majd nagyot sóhajtok. Utálok híres családban élni… Mindenki a szüleimhez hasonlít, és az sem segít, hogy hasonlítok is rájuk. Megrázom a fejem, aztán hamarosan megjelenik a macska, majd Lilyum is. Figyelmesen hallgatom a beszámolóját. Őszintén nem értem, miért utál. Vagyis de, tudom. Azt nem tudom, én miért szolgáltam rá erre. Tényleg semmi olyasmit nem tettem, amiért ezt kiérdemeltem, csak szerinte rossz családba születtem. Na, mindegy, én még mindig próbálkozom barátkozni vele. Ám mielőtt reagálni tudtam volna a történetére, Miora és a büfés néni lép be. Én nem veszek semmit, nézem, hogy Eliot betáraz magának. Amint belép Moira, rámosolygok, és intek, hogy jöjjön csak.
- Gyere nyugodtan! Hogy vagy? – kérdezem kedvesen. Megvárom a válaszát, aztán kicsit odébb rakom a cuccaimat és a baglyomat, hogy beférjen, hiszen meglepően sokan lettünk hirtelen. Horton nem díjazza a helyezgetést, szóval inkább kiveszem a kalickájából, és a vállamra ültetem. Az új barátja amúgy is Lilyum ölében ül, szóval most ő is megnyugodott. Közelebb húzódik hozzám, kissé nekem dől, meleg tollai biztonságot nyújtóan simogatják az arcom. Megcirógatom őt, mire halkan felhuhog, majd sóhajt egy nagyot, és elalszik. Nem a kedvence az utazás. Mire a lány leül, megint feltépik az ajtót. Te jó ég, mi lesz itt? Azonban most csak két prefektus az. A Mardekáros lány belépőjét csak egy szemforgatással díjazom, nem is reagálok rá semmit. Nem a kedvenc személyem, az igaz. Pláne, hogy nagyon ügyesen játszik a Kviddicsben... Azonban Lilyum igenis reagál. Halványan elmosolyodom a visszavágására, de azért kissé meg is döbbenek. Na, igen… Nem tudom, mi lesz ebből. De nem teszek semmit, hanem a Hollóhátas prefektusra figyelek. Összeráncolom a szemöldököm. Nekem személy szerint semmi problémám nem volt a fiúval, szerintem még sosem beszéltem vele azonkívül, ha prefektusi kötelezettségeit teljesítette. De tudom, hogy sokan félnek a megjelenésétől. Őszintén nem ismerem, ezért nem mondok rá semmit. Ki tudja, milyen lehet valójában? Nem szeretek a külsőből ítélni. Elgondolkodom a szavain.
Kinézek az ablakon. Vihar lesz… Emlékszem arra, amikor apáék elmesélték az esetet, mikor a vonat megállt. Sosem áll meg. Csak ha valami nagy gáz történt. Történetesen akkor dementorok szálltak fel a vonatra, Harry bácsit majdnem jól el is kapták, de szerencsére Lupin professzor intézkedett. Nem tudom elképzelni, hogy mi lehet az, ami miatt a vonat megállt. Biztosan nem a sínek romlottak el… Mielőtt a fiú kiléphetne, még utána szólok, pontosan Eliot csokibéka felajánlása utána.
- Hé, Hector, várj! Mi az indoka annak, hogy megálltunk? Nem, nem a kamu szöveg érdekel. Ez a vonat soha nem áll meg. Csak ha valami olyasmi történik, ami nem éppen kellemes, hogy így mondjam… Pláne, hogy még a folyosóra sem mehetünk ki. Biztosan nem piros lámpát kaptunk, igaz? – kérdezem tőle összehúzott szemekkel, kissé cinikusan. Utálom, ha szépíteni próbálnak a helyzeten.
|
|
Bratti
Szerepjátékok Császára
"Ez a világ kegyetlen... De egyben gyönyörű is." - Mikasa Ackerman
Posts: 914
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
|
Post by Bratti on Oct 19, 2019 15:15:20 GMT 1
Elise:
Jól érezzük magunkat. Hiányoztak ezek az emberek. De hát végre együtt vagyunk. Év végéig úgyis rengeteg időnk van, igaz? Észre sem veszem, mennyi idő telt el, a büfés boszorkány megjelenik. Nem igazán vagyok édesszájú, úgyhogy veszek magamnak valami savanyú ízű rágcsát. Éppen a végét rágcsáljuk Gemma-val és Aaron-nal, mikor ismét nyílik az ajtó. Azt hittem, kis elsősök lesznek, de tévedtem. Csak az eggyel felettünk járó prefektusok azok. Elég irritáló tud lenni, hogy ennyivel feljebb hordják az orrukat. Persze nem mindegyik, de aki először ajtót nyit, az kifejezetten igen. Angela… De jó, hogy itt vagy. Morgom magamban. Azonban a mögötte álló Hector-nak már kifejezetten örülök. Ő nagyon kedves, egyben ez a gyengéje is. Fogalmam sincs, mi lehet az, ami miatt mindig így néz. Biztosan történt vele valami, de annyira sosem voltunk jóban, hogy ezt meg is kérdezzem. A lány köszönésére, csak a szemeimet forgatom. Tipikus… Arrogáns, nagyképű liba.
- Köszi az infókat, Főnök asszony! – mondom neki nem kevés szarkazmussal ellátva a mondatom. Hector-nak csak biccentek.
- Jó látni téged is, Hector! Mi történik? Vigyázz magadra… - mondom neki. Amint eltűnnek a fülkéből, egymásra nézünk a többiekkel.
- Na, én nem kajálom be, hogy csak úgy megállunk… - mondja mérgesen Gemma. – Teljesen hülyének néz minket ez a csaj?!
- Ugyan már, ne foglalkozz vele, vannak sokkal rosszabbak is – vigasztalja Thomas, megpaskolja a lány hátát. Aaron kifele bámul a ronda időbe.
- Csak én gondolom azt, hogy fura, hogy még a folyosóra sem mehetünk ki? Ugyan, mi lehet az, ami miatt itt kell ülni, nem mehetünk ki, de akkor nem lesz bajunk, ha itt maradunk? – kérdezi elgondolkodva. Aztán összenéznek Gemma-val. Nagyon sóhajtok.
- Gondolom, nem maradunk itt, ugye? – kérdezem tőlük. Gemma elmosolyodik, Tom pedig felnyög.
- Egyszer nehéz lenne kimaradni bármi rosszból, igaz? – kérdezi szenvedve.
- Ugyan már, Thomas, téged nem zavar, hogy hülyének néznek? Nem vagy kíváncsi, mégis mi az, ki az, aki elől elbújunk? – kérdezem tőle. Csak dünnyög és a fejét dönti. Tudom, hogy ő is így látja. Megvárjuk, amíg a két prefektus elhagyja ezt a kocsit, majd kitekintünk a folyosóra. Ha nincs ott semmi, akkor a szemben lévő ablakon hajolunk ki, hátha valami ott lent van. Azonban egyelőre a kocsinkat nem merjük elhagyni, nehogy lebukjunk. Thomas és Gemma a fülke ablakából néz ki, Aaron és pedig a folyosón és az ottani ablakon vizsgálódunk. Biztosan valami külső probléma miatt álltunk meg. Amint valami gyanús zajt hallunk, visszalépünk a fülkénbe, hogy ne bukjunk le. Mégsem szeretnék az évet "mínusz pontokkal kezdeni", nem igaz?
|
|
Aria
Szerepjátékok Istene
Szeresd ellenségeidet! Azzal kergeted őket az őrületbe.
Posts: 1,043
Elfoglaltság: Elfoglalt
|
Post by Aria on Oct 30, 2019 23:18:49 GMT 1
Szerencsére senki nem zavart ki a kabinból nagy lendülettel, így elhelyezkedtem az egyik ülésben.
- Nagyon jól. Szó szerint olyan felülni a vonatra, mintha hazamennék - mosolyodtam el.
Körbenéztem a többieken, és egy pillanatra megakadt a szemem Elliot állatkáján... nem volt olyan sokkal nagyobb, mint Merlin, és alapvetően még aranyosnak is lehetett mondani, de azért a varázslényfóbiám pont elégnek bizonyult egy pillanatnyi dermedtséghez, amíg felmértem, hogy mennyire messze van tőlem, és mekkora a veszély, amit jelenthet. Utólag ezen majdnem elnevettem magam. Szánalmas. Ha így folytatom, nagyon le fogok szerepelni legendás állatokból...
A büféskocsiról gyorsan bezsebelek egy adag mindenízű drazsét... arra mindig tartogatok egy kis pénzt - egyszerre borzalmas cucc, de az egyik legszórakoztatóbb édesség, ami létezik. A csokibékával egyszer próbáltam szerencsét, de határozottan nem pártolta, hogy megegyem, ha pedig az embernek nincs sok pénze, jobb, ha nem kockáztat.
A Mardekáros lány belépőjén igazából nehezemre esik nem elnevetnem magam... a szöveg, amit ledarál sértegetés gyanánt inkább szánalmas, mint komolyan zavaró. Amikor viszont a vonat megáll, és belép a prefektus, én is aggódni kezdek, már csak azért is, mert azonnal eszembe jut Dante. Magára hagytam a folyosón egy csapat elsőévessel, és lövésem sincs, éppen hol, melyik kocsiban lehet. Mikor Rose rákérdez a valódi indokokra, én is bólintok:
- Ha már kabinfogságra ítéltek minket, tényleg kijárna egy rendes válasz.
|
|
Raven
Szerepjátékok Istene
Mindenkit szeress, ne sokban bízz, Ne bánts senkit,
Posts: 1,319
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
|
Post by Raven on Nov 7, 2019 19:47:53 GMT 1
GlobálisA vonat egyenletes zakatolását egyre erőszakosabban töri meg a távoli, de egyre közeledő mennydörgés, miközben az üvegen kopogni kezd az első pár csepp eső és nem sokra rá mintha csak el akarna temetni titeket, megindul a vihar. Hatalmas felhőszakadás közepében vagytok és már látjátok az első, távoli villámokat is.
Adgar Eliot Sowers, Lilyum Lestrange, Rose Granger-Weasley, Moira Megpie.
Nem, nem hinném.- Válaszolom Rose kérdésére.- Bár igaziból még nem gondolkodtam rajta.-Valójában már megtettem. Szeretem a kastélyt és a varázslényeket de annyi mindent nem láttam ezeken kívül még.
A „szellemes srác” mosolygok. Hát ez jó, végül is várható volt, hogy még a mardekárban is tudják. A könyvéről viszont egyből a nagyi jut eszembe, remélem nem akkora sznob mint ő.
Moira azt mondja hogy a vonat mintha csak haza vinne bennünket.
-Azt hiszem igazad van.-Válaszolok.
***
Lilyum beszólására Angella a nevét idéző mosolyt és arckifejezést ölt, de még mielőtt megszólalhatna a másik prefektus kitereli őt az ajtón.
-Majd később lerendezitek, rendben? Úgyis a te házadhoz tartozik.
A többiek unszolására még visszafordul az ajtóból.
-Nem kell aggódnotok. Elméletileg csak pár percig állunk meg, csak azért van a tilalom, hogy biztosan ne szálljon le és vesszen el senki. A többi amit tudunk csak pletyka és mivel nincs alapja, nem osztanám meg veletek. Maradjatok a kupéban és minden rendben lesz.
-De ha tényleg kíváncsiak vagytok- Nyomakodik vissza Angella.- Elméletileg fel veszünk valamit a vonatra. Stephan Wlinks szerint valami mágikus tárgy az ami a Roxfortban lesz őrizve.
-Angella…-nyögi bele King.- Wlinks akkor is hazudik ha megkérdezed mit evet reggelire. Az ő értesülései végül mindig hamisnak bizonyulnak.
Ebben tényleg van valami, a hugrabugos fiúban semmi sem kiemelkedőbb a fantáziájánál. És élvezettel talál ki történeteket amikkel másokat ugrathat.
-Jó akkor szerinted miért állunk meg de tényleg?- Fordul Angella a fiú felé. Most már engem is egyre jobban kezd érdekelni mi ez az egész. Tényleg a prefektusoknak sem mondták el mi van?
-Úgy hallottam a Grifendéles prefektusoktól, hogy egy személy fog felszállni a vonatra. Azt gondolom ez valószínű lehet, de ők se tűntek jobban tájékozottnak mint mi.
Miközben beszélgetnek egyszer csak egy nagyobb megdörgés rázza meg az üvegeket, nem igazán félek a viharoktól de kirázott a hideg. Majd egy nagy rándulással egyszer csak megáll a vonat. Angelláék egymásra néznek majd ránk és szinte egyszere szólnak be a fülkébe.
-Maradjatok itt!- Majd futólépésben elindulnak a vonat eleje felé. Nem bírtam ki hogy a helyemen maradjak így követtem őket a szememmel amíg a kocsi végén eltűntek. Úgy néztem nem én voltam az egyetlen. Bár kijönni kevesen mertek, minden kupéajtóban fejek jelentek meg és a csöndet felváltotta az izgatott sugdolózás. Mindenki tudni akarta mi történik, a legtöbben izgatottak voltak, de volt egy két rémültebb arc is az ajtókban. Vártam hátha történik valami, majd hallom a villámot becsapódni, ez nagyon közel lehetet, és a fények is kialszanak. Valaki egy másik kupéban felsikít. Valószínűleg csak megijedt a hirtelen jött sötéttől. Snowberry halványan derengeni kezd a vállamon, majd szép lassan bevilágítja majdnem az egész kupét. Kiléptem a folyosóra, és akkor éreztem a hideg széláramot, mintha valaki kinyitott volna egy ajtót az esőbe, megborzongtam. A lámpák pedig újra visszakapcsoltak, és ahogy a vonat elindult az ajtóba kellet kapaszkodnom nehogy elessek. Újra volt fény és a vonat is újra haladt az iskola felé.
Elise Althea Batchet
Ahogy kimentek a folyosóra megszólal az első nagyobb mennydörgés, amibe még az ablakok is bele remegnek. Az eső addigra mintha csak dézsából ömlene, de a vonat még pár percig nyugodtan siklik tovább. Újra elindultok és egy hatalmas rándulással megáll a vonat. Kis híján el is vesztitek az egyensúlyotokat. A legközelebbi ablakon kihajolva látjátok, hogy nem ti vagytok az egyetlenek akik nem bírták ki, habár a folyosón csak néhány arcot láttok, ott ahol a fülkék vannak rengeteg fej lóg ki az ablakon. A sötéten és az esőn túl azonban, nem látni semmit. Amikor ép feladnátok és visszamenétek pedig egy hatalmas villám csap be éppen a vonat mozdonya elé, többen az ablakokban fel is sikítanak. A kocsik pedig hirtelen elsötétednek. Egy percnyi néma csönd majd izgatott suttogás, és végül ajtók surrogása ahogy kinyílnak, majd egy hideg nedves hullám söpör végig a folyóson. És ismét felkapcsolnak a lámpák, a vonat pedig egy újabb rándulással elindul.
|
|
Bratti
Szerepjátékok Császára
"Ez a világ kegyetlen... De egyben gyönyörű is." - Mikasa Ackerman
Posts: 914
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
|
Post by Bratti on Nov 27, 2019 23:09:41 GMT 1
Rose:
Észreveszem, hogy Moira feszült lesz. Azt nem tudom, miért. Szerencsére hamar abbamarad, úgyhogy nem is tulajdonítok nagyobb figyelmet neki. De örülök, hogy kiáll mellettem a prefektusokkal szemben. Összehúzott szemmel figyelem a két prefektus párbeszédét. Te jó ég, és elvileg ők a suli legmegbízhatóbb emberei? Főleg Angella… Vajon az emberek régen is ennyire furán viselkedtek? Gondolkodom. Egy személy? Vagy egy tárgy? Miért ennyire titkos? Egyszer csak megáll a vonat, a prefektusok sehol sincsenek. Követem Sowers-t, azonnal felpattanok, de nem igazán látunk semmit. Majd elmegy a fény. Remek… Visszahuppanok a helyemre, nem akarok én rosszba keveredni, úgyhogy megkeresem Horton-t és a vállamra veszem, simogatom, nyugtatom.
- Jól van, nincsen semmi baj, ne aggódj, vigyázok rád! – suttogom neki. Hozzám bújik. Elliot kilép a folyosóra.
- Hé, mi a fenét művelsz, megőrültél?! Azt mondták, hogy nehogy kimenj a folyosóra! – sziszegem neki kissé idegesen, kissé ijedten. Aztán visszajön fény, elindulunk. A hirtelen fénytől és sebességtől felsikoltok egy kissé, de azonnal a szám elé kapom a kezem. Horton az ijedségemtől bepánikol, felvijjog, repkedni kezd a kupéban. Káosz lesz.
- Horton, ne csináld, nincs semmi baj, azonnal fejezd be, ezt nem szabad! – mondom neki határozottan, mire egy-két kör után a vállamra telepszik. Kissé sértődött, mivel megijesztettem őfelségét. Ügyet sem vetek rá, hanem a többiekre nézek és a hirtelen beállt néma csendben csak ennyit kérdezek:
- Ez meg mi a franc volt?!
|
|
Bratti
Szerepjátékok Császára
"Ez a világ kegyetlen... De egyben gyönyörű is." - Mikasa Ackerman
Posts: 914
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
|
Post by Bratti on Nov 27, 2019 23:34:07 GMT 1
Elise:
Az első dörgésre Thomas kissé megfeszül, mi csak annyit reagálunk, hogy nagyon rég volt ekkora vihar. Izgatottan várjuk, hogy történjen valami, de nem úgy néz ki.
- Ó, a fenébe, ez uncsi – morogja Gemma és visszahuppan a fülkében lévő helyére. Tom és én kifele nézelődünk, mikor egyszer csak valaki mögöttünk terem. Mindketten megijedünk, mert azt hisszük, hogy vagy lebuktunk vagy most fogunk meghalni. Egyik sem. Csak Aaron próbál nagyon vicces lenni és megijeszteni minket. Sikerült. Gemma-val szakadnak a nevetéstől. Mi csak a fejünket csóváljuk.
- Gratulálok, Aaron, marha vicces, remélem, elégedett vagy magaddal – dünnyögöm neki, majd a karjába ütök egyet, mire tiltakozóan felkiált. Ő is visszaül. Úgy gondolom, nincs túl sok minden, amit tehetnék, szóval már éppen megfordulnék, mikor becsap a villám a vonat elé, a fények kialszanak. Élesen beszívom a levegőt. Egy percig sem habozom. Azonnal az egyik ajtó felé indulok, hogy megnézzem, mégis mi a fene folyik a vonaton kívül. Elérem a folyosó végét, majd az ajtót, de mielőtt leléphetnék a lépcsőn, valaki elkapja a karom. Thomas az. Rámordulok.
- Neked teljesen elment az eszed?! Hova készülsz? Le? Meg akarsz halni vagy mi van?! – kérdezi kikelve magából. Ez egyáltalán nem vall rá, egy pillanatig el is szégyellem magam, de aztán csak mérgesen válaszolok.
- Miért, téged egyáltalán nem érdekel, mégis mi a fene ez az egész? A vonat elején történik valami és én meg szeretném nézni, mi az. Nem kell velem jönnöd, de hadd döntsek én a saját dolgaimról, jó?
- Gondold át, mit csinálsz, Elise! Ez már nem csak olyan csekélység, hogy kimegyünk a folyosóra meg ilyenek, ez komoly dolog! Ne tedd, kérlek! – vált egy gyengédebb hangnemre a fiú. Felsóhajtok, belenézek a szemébe.Mindig olyan rendes… De én meg akarom nézni! Azonban mielőtt bármit válaszolhatnék vagy tehetnék, megcsap bennünket a jeges szél és a nevetés, majd visszatér a fény és a vonat elindul. A nevetés hallatára felugrom a lépcsőről, egyenesen a fiúnak, akit kissé hátrébb löktem, de nem esett el. Megkapaszkodik az alkaromban. Vetek egy csúnya pillantást Tom-ra, aki csak bólint. Örül, hogy nem mentem le, nem érdekli, ha egy kicsit mérges vagyok rá. Visszasétálunk a kupéba.
- Hallottátok és éreztétek ezt, mielőtt elindultunk? – borzongok meg Gemma-nak és Aaron-nak.
- Na, jó, azért annyira nem volt durva a poén, hogy most már be is képzeljetek dolgokat! – mondja vigyorogva Aaron. Csak a szememet forgatom. Ezek ketten semmit nem tudnak komolyan venni? Csóválom a fejem. Aztán nekiállunk inkább társasozni, hogy ne is gondoljunk az előző pár percre. Te jó ég! Vajon az öcséimmel minden rendben? Amint lehet a folyosón menni, rájuk nézek!
|
|
Aria
Szerepjátékok Istene
Szeresd ellenségeidet! Azzal kergeted őket az őrületbe.
Posts: 1,043
Elfoglaltság: Elfoglalt
|
Post by Aria on Apr 24, 2020 9:27:50 GMT 1
- Oké, ez kezd hátborzongató lenni. - nézek körbe a többieken, mikor a vonat végre újra elindul. Senki nem tud semmit, senki nem mond semmit, csak azt halljuk, hogy valaki fel fog szállni a vonatra. Igaz, a Roxfort eleve nem az az iskola, ahol minden békésen és nyugodtan alakul, de azért az ehhez hasonló közjátékok így is elég rémisztővé tudnak válni. - Ki szállhat fel? Ha az egyik leendő tanárunk, akkor előre rettegek a jövő évtől.
Szerencsétlen vicc, de legalább próbálom kicsit oldani a kialakult feszült hangulatot, és leplezni a saját aggodalmamat a többiek előtt. Merlin megcsipkedi a hajamat, mintegy nyugtatásként.
Elgondolkozom... jó lenne többet megtudni, de ilyen kevés információval (és ilyen megdöbbentően életképtelen prefektusokkal) erre nincs sok esély... én meg azért messze nem vagyok elég bajkeverő ahhoz, hogy átvonuljak egy másik kupéba nyomozni. Aztán eszembe jut, hogy a griffendéles prefektusokat emlegették... Angella még valami varázstárgyról hallott, amit valahogy ösztönösen szanálok a reálisnak gondolt lehetőségek közül. Ismét végignézek a többieken, és Rose-on állapodik meg a tekintetem.
- Nem azt mondták, hogy a mi prefektusainktól hallották, hogy egy személy száll fel? Szerinted ők tudhatnak többet? - megállok egy pillanatra. - Mondjuk, ha nem mehetünk ki a folyosóra, valószínűleg úgyis csak akkor tudjuk meg az igazat, ha odaérünk, de nekem ez nagyon nem stimmel...
|
|
Lilyum
Kezdő tollforgató
Posts: 7
Utoljára online: Jul 29, 2021 20:44:53 GMT 1
Jul 29, 2019 18:55:36 GMT 1
|
Post by Lilyum on Apr 26, 2020 10:58:41 GMT 1
Ahogy becsapott a villám letettem a könyvet a kezemből és én is felpattantam.
Megpróbáltam ki lesni a folyosóra miután a Prefektusok Angela és King kivonult, de sokat nem láttam, mert minden fény kialudt. – Mi a szar? - suttogtam magam elé. Lu ijedtében még kisebbre ment össze és bebújt az ülés alá.
- Ha valóban úgy vélitek hogy a griffendéles prefik tudják akkor menjünk és kérdezzük meg őket!- mondom Moiranak és Rosenak. – Hátha ők közlékenyebbek mint a mieink. Nem szeretek tudatlanságban lenni.
- Nyújtózkodok és elindulok a folyosón. Előkapom a pálcámat el suttogok egy lumost hogy lássak a sötétben. Döbbenten tapasztalom hogy körülöttünk mindenki ki-ki nézeget a folyosóra, és lihegve közeledik a hátsó kupéból, Not, Awery, Carow és Wilkes
- Hé! Csá Lil, mi történt? Te tudsz valamit?- kérdezi Not kicsit kifulladva.
- Nem. Most akartuk mi is kideríteni. Ugye? Csajok fiúk?- fordulok hátra mosolyogva.
|
|
Raven
Szerepjátékok Istene
Mindenkit szeress, ne sokban bízz, Ne bánts senkit,
Posts: 1,319
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
|
Post by Raven on Apr 29, 2020 16:30:01 GMT 1
Az Évnyitó Rose Granger-Weasley Az út hátra lévő része szinte eseménytelenül telt, a prefektusok még egyszer végig jártak hogy megnyugtassanak mindenkit. De mégis egész úton arról ment a találgatás, hogy mégis mi történhetett. Rengetegen járkáltak a folyosón abban reménykedve, hogy itt ott értékes információkat, vagy legalább érdekes pletykákat kaphatnak el. Hiába próbálták a prefektusok folyamatosan a helyükre zavarni őket. De végül megérkezett a vonat a pályaudvarra és a saját házatokkal együtt fel szálhaltattok végre a kocsikra amik „haza” vittek benneteket az iskolába. Még a hatalmas asztaloknál is folyamatosan ment a találgatás a történtekről, de egyik megnevezett ötlet sem hangzott túlságosan hihetőnek.
Moira Megpie
Sajnos beigazolódik az aggodalmad és a vonaton semmit nem tudsz meg, néhány új pletykán kívül amik közül a legbetegebbek talán, hogy villámon közlekedő állatokat álltatok meg befogni az iskola gondnoka, a kedves óriás Hagrid számára. Aminek semmilyen szinten sincsen igazából értelme. Amikor azonban felszálltok a kocsikra váratlanul szerencséd lesz, két prefektusotok is veletek utazik. Az egyikük csak nem rég lett prefektus, Hellena Belver ennek megfelelően, hihetetlen magasan hordja az orrát. A másik prefektus pedig az idén végzős Will Colan, ő talán megbízhatóbb és készségesebb mint Hellena.
Elise Althea Blachet
Az öcséid rendben vannak, de ahogy a többi elsős is természetesen remegnek a félelemtől. Bár egyikük sem valja be természetesen, hiszen nem gyávák ők. És pár perc múlva már ők is izgatottan cserélnek pletykát a többi diákkal. Ahogy eléritek az iskolát pedig végre az undok felhők is eltűnnek.
Edgar Eliot Sowerberry
Szinte rögtön, ahogy a fények vissza jönnek és újra elindul a vonat ugyanolyan lesz az élet, mint előtte, sőt, szerintem még sosem láttam ennyi embert a folyosókon mászkálni, egy csomóan tülekedtek, hogy megtudjanak valamit, hozzánk is jöttek be a lehető legképtelenebb sztorikkal is. De az út többi része legalább már nyugodtan telt. Elise-el egy kocsival haladtunk tovább a Roxfortig. A vihar mintha csak felszívódott volna. A nagyterem éppen olyan csodálatos, mint minden évben, a tetőről ezernyi csillag világít és a hosszú asztalok türelmetlenül várják, hogy elfoglaljuk a helyünket.
Lylium Lestrange
Az események véget érnek mielőtt elérnétek a következő kocsit, kicsit később meg már alig tudtok haladni a zsúfolt folyóson, végül egy Hugrabugos prefektus beültet titeket egy fülkébe, meg mellétek ültet még két hollóhátas diákot is. Akik izgatottan osztják meg veletek, hogy kinézve az ablakon látták, hogy egy új diák szált fel a vonatra egy Vihar madár hátáról.
A vonat érkezése után szerencsére megszabadultok a két hollóhátas fiútól és a saját házatokkal folytathatjátok az utat a kocsin.
Globális:
Megkezdődik végre az év. McGalagony az emelvényre sétál és belekezd a beszédébe, minden évben rövid beszédet tart mielőtt neki áll a ház beosztásnak. Majd a Teszlek süveg is előadja az idei évre tervezet versét. Már mindenki annyira izgatott, hogy eszükbe sem jut, hogy majd kilyukad a gyomra. Minden beosztást hangos éljenzés követ majd végre eljön a lakoma pillanata. Ekkor McGalagony feláll és újra előre sétál de nem emeli még magasba a pálcáját.
-Mielőtt neki kezdenénk a vacsorának szeretném bemutatni nektek Sybell Wyghtham-ot Az idei évben ő fogja tanítani a sötét varázslatok kivédését. Ms Wyghtham a ősi sötét átkokkal foglalkozik egész biztos vagyok benne hogy izgalmas és élvezetes órákat fog tartani maguknak.
A tanári asztalnál pedig közben feláll egy sovány, teljesen fekete talárba öltözött, a fején csukját viselő nő. A sápadt teremtés mintha már kapott is volna ezekből az ősi átkokból.
Mikor aztán újra helyet foglal és McGalagony a magasba emeli a pálcáját és végre megjelennek az asztalokon a tányérok és a csodás lakoma amire mindenki várt. |
|
Bratti
Szerepjátékok Császára
"Ez a világ kegyetlen... De egyben gyönyörű is." - Mikasa Ackerman
Posts: 914
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
|
Post by Bratti on May 4, 2020 1:04:52 GMT 1
Elise Althea Blachet
Bevallom, nem tud annyira lekötni a közös játék, mint amennyire szeretném. Egyre csak az jár a fejemben, hogy mégis mi a fene lehetett ez az egész. A többiek is észreveszik, mert azon kapom magam, hogy Aaron átkarolja a vállamat.
- Naaa, Elise drága, mi a baj? Miért bámulsz ilyen elrévedt tekintettel? – kérdezi kis megjátszott gondoskodással a fiú. Csak lelököm magamról a kezét.
- Jaj, hagyjál már Aaron… - mordulok rá. Felnézek a többiekre. Gemma vigyorog, de látom a szemén, hogy komolyan elgondolkodik, hogy minden rendben van-e. Tom pedig úgy méreget, mintha komolyan azon gondolkodnék, hogy vajon most az ablakon szeretném-e kivetni magam vagy inkább megint az ajtón próbálkozom. Eléggé zavaró, hogy így néznek rám.
- Mi van, hm? Nem szabad egy kicsit gondolkodni? Nem kell miattam aggódni, csak a történtek foglalkoztatnak… - mondom nekik kissé idegesen. Tom még továbbra is úgy néz rám, mintha valami nagy butaságra készülnék.
Szúrós tekintetemmel állom az övét. Ő kapja el előbb, megcsóválja a fejét. Rám nem kell vigyázni… Mondom magamban morcosan. Visszatérek a könyvemhez, a többiek valamit még játszanak, aztán átöltözünk a talárjainkba. Amint ki szabad menni, felpattanok.
- Megkeresem az öcséimet, hogy minden rendben van-e velük, okés? Majd ha megérkeztünk, megkereslek titeket. Nehogy nélkülem menjetek a hintóval! – mondom nekik egy mosollyal, majd kimegyek.
Szerencsére a fiúk még mindig ugyanabban a kupéban üldögélnek azzal a fiúval. Beintegetek nekik, kinyitják, szóval bemegyek.
- Hallottad, mi történt, Elise? – kérdezi izgatottan Connor.
- Elise, tudod, ki szállt fel? – kérdezi a szavába vágva Oliver.
- Hőha… Nyugi van fiúk, egyszerre csak egy beszéljen! – hökkenek meg, majd huppanok le az ismeretlen fiú mellé. – Először is bemutathatnátok az új barátotoknak – nézek az öcséimre jelentőségteljesen. Összekapják magukat, de Connor azért rám nyújtja a nyelvét.
- Elise, ő itt Hugo Granger-Weasley. Hugo, ő itt Elise, a nővérünk, aki már negyedikes – mutat be egymásnak minket Oliver. Kezet fogunk a fiúval.
- Azta! Örülök a találkozásnak! Képzeld, nekem is van egy nővérem, de ő még csak harmadiko… - mondja Hugo, de ekkor újra kitárul az ajtó, még egy lány lép be, aki feltűnően hasonlít Hugo-ra.
- Rose! De jó, hogy jössz, épp azt akartuk kitalálni, mi történt. Te biztosan tudod, mi történt, mert olyan népszerű vagy… - mondja neki izgatottan az öccse. A lány csak elmosolyodik.
- Hugo… - csóválja a fejét, majd összeborzolja a haját. Aztán felénk villant egy kedves mosolyt, integet nekünk.
- Sziasztok! Rose Granger-Weasley vagyok, Hugo nővére – mutatkozik be teljesen lazán. Mindig is irigyeltem az ilyesfajta embereket, akik csak villantanak egy mosolyt, integetnek, tök kedvesek és halál lazán be tudnak mutatkozni három idegennek anélkül, hogy kínos helyzetbe hozná magát. Nekem ez sosem ment…
- Szia! Én Elise vagyok, ők pedig az öcséim, Connor és Oliver – mondom.
- Örülök, hogy megismerhetlek titeket! – mondja őszintének tűnő hangon. Ő is leül.
- Ti tudjátok, mi történt? – kérdezi Rose őszinte kíváncsisággal.
Az út hátralévő rövid részét ilyen csipp-csupp dolgok átbeszélésével töltöttük, majd egy hatalmas zökkenéssel megáll a vonat. A fiúk felé fordulok, látom, hogy Rose is így tesz az öccsével.
- Na, fiúk! Csak semmi izgalom, minden rendben lesz, okés? Szeretlek titeket nagyon… - magamhoz ölelem őket, csókot nyomok a fejükre. Nem szoktam máskor ilyet tenni.
- Elise… Hagyj mááár… - próbálnak elmenni, biztosan ciki, ahogyan viselkedem. Csak rájuk vigyorgok.
- Sok sikert! – majd leszállunk, én pedig megkeresem a barátaimat. Szerencsére foglaltak még nekem egy helyet.
- Na, minden rendben a fiúkkal? – kérdezi Gemma.
- Aha… Szerintem kicsit izgulnak, de hát ez természetes… - válaszolom.
- Szeretnéd, ha a Hollóhátba kerülnének? – kérdezi Aaron.
- Nem is tudom… Igen, örülnék neki, ha egy házban lennénk, többet tudnék segíteni nekik – döntöm oldalra a fejem. Egy nagy rándulással indulunk el. A szokásos úton, majd a szokásos lépcsőn mászunk fel, végül a szokásos helyünket foglaljuk el. Sajnos, ilyenkor kénytelenek vagyunk a saját asztalunknál ülni.
Hála az égnek, megkapom magam mellé Finn-t és Eric-et, akiknek nincs jobb dolguk, mint engem piszkálni. Finn mindig is nagyszájú és nagyképű volt, de mindig úgy éreztem, hogy Eric a kegyetlenebb. Csendesebb volt, de jobb megfigyelő. És ezt ki is használta, ha olyan volt. Bár ő nem kötött bele mindenkibe, mint Finn.
- Jaj, Blachet, hát nem cuki, mindjárt az öcséid jönnek! – ironizál Finn, miközben átöleli a vállam. Durván lelököm magamról. Kísértetiesen hasonlított Aaron mozdulatára.
- Jaj, csak fogd be, nincs erre szükségem… - morgom neki. A prefektusunk sötét pillantást vet ránk. Kezdődik a ceremónia. Nehezen, de ki tudom szűrni a fiúkat. Izgatottan csillog a szemük, de azért félnek. Szerencsére viszonylag elöl vannak a névsorban, így nem kell sokat várni. Connor megy először. Visszatartom a levegőmet. Már várom a Hollóhátat, de nem ez lesz.
- Hugrabug! – harsan a Teszleksüveg hangja. Felnyögök. Mi van?! Látom, hogy ő sem érti, zavartan bandukol a sárgák asztala felé. Oliver sokkal ijedtebben ül ott. Az a pár másodperc, mintha egy örökkévalóság lenne.
- Hugrabug! – szólal meg újból a süveg. Legalább együtt vannak. Átnézek az ő asztalukhoz. Összeakad a tekintetem Tom-éval. Kissé sajnálkozva néz rám, elkapom róla a szememet. Maga mellé ülteti az öcséimet, akik aggódva néznek rám, össze vannak zavarodva, de legalább jó kezekben vannak. Finn hangja ébreszt fel.
- Jaj, csak nem szedtek szét titeket… Édesem, a családod… - mondja ironikusan a fiú. Oda sem figyelek rá. Azon gondolkodom, hogyan lehetséges, hogy a Hollóhátba kerültem? Hiszen az valójában az egész családom Hugrabugos, csak én nem. Valami baj van velem? Kilógok?
Nem tudok jobban elgondolkodni, mert McGalagony professzor kezd beszélni. Szinte alig fogom fel, amit mond. A szemem önkéntelenül a tanári asztalt pásztázza, ahol megakad a szemem a nőn. Kikerekedik a szemem. Mi a szar? Ez meg ki? Egy hulla vagy mi van már?!Mi jön ma még?! Összeakad a szemem Gemma-éval. Ő is kiakadt.
- Ő fogja nekünk tanítani? Hiszen úgy néz ki, mintha ő maga készült volna sötét varázslatokból… - suttogja Eric, elfeledkezve arról, hogy tulajdonképpen mi utáljuk egymást. Nem válaszolok, megjelennek az ételek, aminek azonnal nekiállunk. Szerencsére az este folyamán nem kapok több beszólást, úgyhogy a gondolataimba merülve tudok étkezni. Van min gondolkodni… Talán ő szállt fel a vonatra? Vajon az öcséim nagyon rosszul érzik magukat? Igazából ezek szerint ők vannak jó helyen… De akkor én miért kerültem ide? Kérdések, kérdések, kérdések, és holnap már kezdődik is a tanítás…
|
|
Aria
Szerepjátékok Istene
Szeresd ellenségeidet! Azzal kergeted őket az őrületbe.
Posts: 1,043
Elfoglaltság: Elfoglalt
|
Post by Aria on May 14, 2020 23:15:40 GMT 1
A csevegés bár nem az erősségem, különösen nem, ha valamin nagyon jár az agyam, de azért kényszerítem magam, hogy először csak udvariasan a jövő évről faggassam a két prefektust, és ne ignoráljam látványosan Hellenát. Félreértés ne essék, semmi bajom nincs vele... minden kezdő prefektus nagyon büszke magára, és griffendéles, amihez tartozik egy alapvető, jellegzetes attitűd, amit az elmúlt években már megkedveltem, és elkezdtem felfedezni saját magamban is. Ugyanakkor egyértelmű, hogy ha hiteles, értékes információt akarok, akkor Will az, akitől megkaphatom. A rövid csevegés után ejtem csak el:
- Kicsit még mindig aggasztanak a vonaton történtek, hogy őszinte legyek. Tudom, hogy nem volt hosszú leállás, de azt mondják, tényleg, csak ritkán történik ilyesmi... nincs valami biztos hír? Megnyugtató lenne, ha többet tudnánk...
Reménykedem benne, hogy kapok is valami választ.
A tanévnyitó némileg feldobja a hangulatot, mindig megvan a maga varázsa. Mindenki pokolian éhes, de még kíváncsibbak vagyunk az új tanárokra, az első évesekre, és a viszonylag gyakran előforduló abszurd bejelentésekre. A kviddics csapat körében találok helyet, de a közelben helyezkedik el Dante is, így még fojtott hangon válthatok vele pár szót, mielőtt McGalagony belekezd a beszédébe. A beosztás probléma nélkül zajlott, idén is csatlakoztak a házhoz jónéhányan, és mindig nagy lelkesedéssel fogadtuk őket... a sötét varázslatok kivédése tanártól viszont nem is tagadom, hogy a frász kerülget. Próbálom meggyőzni magam, hogy ezt az állást sosem vállalják el normális emberek, és hogy talán tényleg érdekes lesz az év, hiszen lerí róla a tapasztalat, de valahogy mindegyik olcsó kifogásnak tűnik. Az első pillanattól meggyőződésem, hogy valami nagyon nincs rendben a tanárnővel.
Szerencsére hamarosan megjelenik az étel az asztalokon, és nem sok idő marad nyomasztó gondolatokon töprengeni, lelkesen nekilátunk az evésnek. Azért figyelek, hátha az asztal körül elhangzik bármi az idei Sötét Varázslatok kivédéséről.
|
|
Bratti
Szerepjátékok Császára
"Ez a világ kegyetlen... De egyben gyönyörű is." - Mikasa Ackerman
Posts: 914
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
|
Post by Bratti on May 26, 2020 15:06:34 GMT 1
Rose Granger-Weasley:
Nem kapok értelmes választ. Persze, hogy nem, senki nem tud semmit. Rendkívül izgalmas. Viaskodom magammal. Kíváncsi énem már rég kint lenne és felderítené a terepet, de a szabálykövető énem lehurrogja. Remek, még a végén skizofrén leszek… Gondolom magamban ironikusan.
- De ha egy személy szállt fel, akkor gondolom, majd a Nagyteremben kiderül, ki az. Nem hiszem, hogy túl sokáig tudnák titkolni, ki az… - mondom kissé csalódottan. Van, aki elindul, de én inkább nem. Nem csak azért, mert nem merek, hanem azért is, mert nem éri meg. Van annyi eszem, hogy ne keveredjek bajba már év elején valami olyasmi miatt, ami pár óra múlva úgyis kiderül. Azért ennyire még türelmes vagyok… Így inkább maradok, előkapok egy tankönyvet az idei évből és nem túlzott figyelmet ráfordítva lapozgatni kezdem egészen addig, amíg ki nem lehet már menni.
Lassan megérkezünk, ezért miután átvettem a taláromat, jobb ötlet híján az öcsémre nézek. Gondolom, eléggé megijedt így elsősként. Összeszedem a cuccomat, és indulok megkeresni. Szerencsére nincs annyira messze, de igazi társaság gyűlt már össze nála. Elsős ikerpárral már össze is barátkozott, de mit keres ott egy negyedikes lány? Belépek a kupéba. Az öcsém azonnal letámad, annyira édes. Csak elmosolyodom a fejemet csóválom.
- Hugo… - aztán a többiekre nézek, szélesen elvigyorodom, kedves hangon folytatom. – Sziasztok! Rose Granger-Weasley vagyok, Hugo nővére – integetek is nekik. Az idősebb lány kissé feszengve szintén bemutatkozik. Ááá… Szóval akkor az ikrek nővére. Hát, nem hasonlítanak túlzottan, de nem baj. Jó látni, hogy nem csak én gondoskodom a tesómról.
- Örülök, hogy megismerhetlek titeket! Ti tudjátok, mi történt? – kérdezem, miközben leülök az öcsém mellé.
Az út hátralévő részét velük töltöm, oldottan beszélgetünk. Tök érdekes, hogy alig érződik a korkülönbség, amit nagy pozitívumként fogok fel. Úgy elrepül az idő, hogy alig veszem észre, hogy lassan megérkezünk. Az öcsém felé fordulok.
- Hugo, minden rendben lesz, nagyon szeretlek, okés? Ha minden jól megy, akkor ma este találkozunk a Griffendél klubhelyiségében, okés? – kacsintok rá, majd megölelem, csókot nyomok a fejére, majd összeborzolom a hajam. Aztán leszállok a vonatról, pár Griffendéles társamhoz csapódom. Mosolygok. Várom az évet.
A Nagyteremben a szokásos zsivaj fogad, felpezsdíti a vérem. Lehuppanok a vonaton velem utazó Moira mellé, rámosolygok.
- Minden rendben? – azonban mielőtt belemehetnénk a témába, elkezdődik az este. Feszülten figyelek. Látom, hogy a vonaton látott ikrek nem a nővérükkel került egy házba, de legalább ők ketten együtt maradnak. Kiszúrom Elise-t, maga elé bámul. Vajon rosszul érzi magát? Gondolkodom.
Nincs időm sokat foglalkozni ezzel, mert az én öcsém jön. Nagyon izgulok, nem is veszem észre, hogy az asztalt markolom, aztán megkönnyebbülve engedem ki benntartott levegőmet, amikor Hugo hozzánk kerül. Rávigyorgok.
Azonnal le is fagy a vigyor, mikor a professzor asszony bemutatja az új tanárunkat. Moira felé fordulok döbbent képpel, kikerekedett szemmel.
- Ő szállt fel a vonatra?! De hát, ő… Nagyon ijesztő! Ő fog minket tanítani?! Mondd, csak, te mit gondolsz erről? – kérdezem a lányt. Közben megjelenik a vacsora, én pedig farkaséhes vagyok, így amíg a társam válaszol, addig én szedek egy bőséges adag kaját, őt is kínálom vele jól nevelten.
|
|
Raven
Szerepjátékok Istene
Mindenkit szeress, ne sokban bízz, Ne bánts senkit,
Posts: 1,319
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
|
Post by Raven on Jun 19, 2020 11:46:37 GMT 1
#s://i~pinimg~com/564x/a6/96/a8/a696a8734c9d497414c09c366638527a~jpg Mire a nagyterembe érek már nem igazán találok üres helyeket de nem is igazán szeretnék válogatni. Csak leülök egy szabad helyre. Az egyik lány az a vonatról. Furcsa milyen keveset találkoztunk eddig pedig egy osztályba járunk. Elkezdődik a ceremónia, eléggé a gondolataimba feledkezek, nekem nincs ott testvérem aki miatt izguljak, de jó érzés lehet várni, hogy csatlakozzanak a házadhoz. De meghallom ahogy szegény lány felnyög. Kinézek és látom az ikreket. Mindketten a Hugrabughoz kerültek. A srác megjegyzésére nem reagálok, de Elishez fordulok.
-Nem lesz velük gond. Ők így is együtt maradtak, jó kezekben vannak és így is gyakran láthatod majd őket.- Próbálom vigasztalni.
A lakoma előtt még McGalagony is beszédet mond és bemutatja nekünk az ide sötét varázslatok kivédése tanárt. Egy pillanatra megremegek attól ahogy kinéz. Eddig sem a bátorságomról voltam híres de ez a nő borzasztóan néz ki. És én rémes vagyok hogy ezt gondolom. De akkor is félelmetes. Sikerül egy kicsit megnyugodnom mire előkerülnek az ételek de a gyomrom még mindig remeg egy kicsit. Már csak azért is mert nagyon jól tudom mi érkezik ez után. Ahogy megjelennek az ételek meg jelennek a szellemek is. Hóborc persze nem bírja ki hogy ne az én tányéromból bújjon elő. Hiába fenyegette meg a Szürke Hölgy.
|
|
Bratti
Szerepjátékok Császára
"Ez a világ kegyetlen... De egyben gyönyörű is." - Mikasa Ackerman
Posts: 914
Elfoglaltság: Mesélést & Játékot vállal
|
Post by Bratti on Jun 30, 2020 23:53:53 GMT 1
#s://i~pinimg~com/564x/fe/4e/c4/fe4ec4e18d349f7bba1a24ec28822157~jpg Elise Althea Blachet:Bevallom, őszintén fogalmam sincs, ki az a csávó, aki hozzám szólt. De egy kicsit jól esik, hogy legalább egy ember képes normálisan hozzám szólni. Csak bólintok neki, közben mereven bámulom az asztalt.
Nagyot nyelek. Ez nem lehetséges… Miért vagyok én a különc? Talán valami baj lenne velem? Vagy esetleg… Felsóhajtok. Mindegy, erre úgysem fogok választ kapni, a családom pedig nem fog kiutálni senkit emiatt. Csak azért mégis zavar ez az egész, de remélem, a fiúk nem érzik rosszul magukat.
Szedek valamit a tányéromra azért, mert éhes vagyok, de pár percig nem tudok nekiállni még. A két fiú mellettem szerencsére most el van foglalva az új tanárral és a gyomrukkal, így kivételesen békén hagynak.
Szemem sarkából látom, hogy a mellettem ülő kedves fiú táljából felszáll Hóborc. Csak felsóhajtok. Veszem a fáradtságot, hogy a védelmére keljek, ha már ő is megtette az én esetemben.
- Hóborc! Hagyd békén a fiút vagy megkérem az egyik barátomat, hogy iderendelje a Véres Bárót és annak nem lesz jó vége! – mordulok rá közel sem kedvesen, pedig alapvetően szeretem a csínytevéseit, egészen addig, amíg nem ártatlan emberek ellen ténykedik.
|
|
