A Roxfort titkai

Corvus és Moira - Gresh550 Aria

Ahogy a páros elindul a víz felett, egyelőre semmi nem akadályozza őket. Szépen biztonságban el is érik a fát, ott azonban kénytelenek a kis szigeten leszállni, hogy kiszedjék a korhadt fából a csillogós valamit.
- Remélem, Dante-nak igaza lesz… - morogja Moira. – Fedezel, amíg kiszedem? – kérdezi a lány, majd el is kezdi keresni a cuccot. Viszonylag csend van, a túlpartról hozza a többiek hangját, ahogy védekeznek, ezért Moira is rákapcsol az ügyre. Corvus-nak nem sok dolga van, néha fodrozódik a víz, de az is a szél miatt van. Talán.

Aztán ahogy a lány megszólal, hogy megvan, úgy éri őket a támadás. Nem is egy lény, hanem egyből három rántja le Moira-t a fáról, aki csúnyán megüti magát, majd berántják a vízbe, ahol dulakodni kezdenek. A harmadik lény Corvus-ra támad, de a fiú ha alkalmaz valami támadó varázslatot, akkor ki tudja ütni a lényt.

Azonban Moira nem ilyen szerencsés, hiszen elő is jön neki a kisebb pánikrohama a gyerekkori balesetéből. Corvus-on múlik a dolog. Kénytelen ő is bemenni kicsit a vízbe, hogy jobban lásson. Ekkor támadnak neki is a lények. Meglepően erősek, így Corvus is hamar a víz alatt találja magát. Kicsit birkóznak, majd Corvus ha ügyes, eltalálhatja az egyiket, a másikat pedig Moira üti le egy kővel. Megszabadulnak, de érezhetik, hogy hamar megint nem lesznek egyedül, így Moira, ha Corvus támogatja, akkor visszamászik a seprűjére.

Egy perccel később már csuromvizesen repülhetnek vissza a többiekhez, akik éppen elzavarják az utolsó lényt is. Moira-n több, csúnyább karmolás is van, Corvus megúszta kisebbekkel, illetve a ruháját elég csúnyán elszakították, de ennyi.

- Mindenki jól van? – kérdezi aggódva Rose. Közben Dante is magához tért, már sokkal jobban van, hála Penny-nek. A lány aggódva felméri először Corvus-t, majd látszik rajta, hogy megkönnyebbül, amikor látja, hogy minden rendben. Ezután ellátja Moira-t is, aki bár nem lesz teljesen jól, de legalább jobban. Odaadja a cuccot Rose-nak, aki kicsit vizsgálja, majd sikerül kinyitnia a szerkezetet valahogy. Az egy elvarázsolt iránytűt rejt magában.

- Szerintem erre kell menni… - mondja magabiztosan, s ha mindenki készen áll, jobb lenne tovább indulni, mielőtt visszatérnek a lények vagy valami rosszabb.

Damien és Aspen - Pandora silentcupcake

Úgy tűnt, Damien ötlete jónak bizonyult. Amint eloltotta a fényt és elrakta a pálcáját, a lények körülötte kicsit lelazultak. De továbbra is figyeltek, főleg, mikor Aspen is ugyanezt tette. A lányok azért várnak egy kicsit, de Lilah az első, aki követi a példájukat. Quinn abszolút nem úgy tűnik, mint aki ezt megtenné, de Nora rendkívül agresszív tud lenni, ha kell, s itt most éppen kapóra jött.
- De nem akarom elrakni, meg fognak gyilkolni minket! – méltatlankodik Quinn.
- Én foglak mindjárt meggyilkolni, ha nem csinálod a dolgodat! – sziszegi neki Nora. – És komolyan kinézed a tanárokból, hogy csak úgy itt hagynának egy halálos helyzetben? Idióta vagy, Hart, komolyan… És te vagy a Hollóhát prefektusa, Merlin szakállára… - mondja a lány. Ez beválik, mert Quinn felpattan és idegesen elrakja a pálcáját.

Ekkor lesz minden sötét. Sőt, még sötétebb. Kicsit olyan, mintha dementorok lennének. Sötétebb lett az erdő és kicsit össze is szorul mindenki gyomra. Damien áll legelöl, így először őt közelítik meg. Úgy tűnik, tényleg érthették a beszédet, mert egyáltalán nem lépnek fel agresszívan. A legnagyobb Dami elé lép, majd felemeli a kezét, s valami fekete, hamuszerű anyag jön ki a kezéből. Valami jelet rajzol a homlokára, majd átengedik. Utána Aspen következik, akit többen körülvesznek. Ő is kap egy jelet a homlokára, de másik kettő a két alkarjára is rajzol valamit. Egyelőre nem látja, mi az. Továbbra is elég ijesztőek, de most már nem agresszívak legalább.

Ahogy a többiek is végeznek, Quinn-nél elidőznek egy kicsit, illetve ő egy teljesen másmilyen jelet kap, mint a többiek, illetve mintha valami más is történne ott, de mikor Quinn beéri a többieket, akkor nem hajlandó róla beszélni.

A lények szépen lassan beolvadnak a környezetbe, már nem is látjátok őket.
- Oké, hogyan tovább? – kérdezi Lilah.
- Ne kérdezzetek semmit, de valahogy elárulták, merre kell menni, szóval kövessetek! – veti oda Quinn. - Ja, és ne töröljétek le a jeleket... Védenek valamitől...
- Na, persze és higgyük is el neked, mi? – köt belé Nora.
- Nekem mindegy… Én megyek – legyint a srác, majd elindul. Lilah kicsit bizonytalan, de megy utána. Tényleg úgy tűnik, mint aki tudja, merre is menjen és elég gyors tempót diktál.

Ha Aspen megnézi a karját, akkor a jobbon az anyját, a balon az apját látja egy szénrajz keretein belül…

Mattie és Elise - Kami

Mattie varázslata sikeres, az állatok tényleg kicsit összeszedik magukat. A nagyobb is kezd magához térni. A menyétre emlékeztető lény azonnal kicsit agresszívabb lesz.
- Ti is bántani akartok, igaz?! – kérdezi, mire Elise kicsit görcsösen belekapaszkodik Matt-be, hogy hátrébb húzza a veszély elől.
- Nem, dehogyis, Matt éppen segített, nézd, a sebeid már egészen begyógyultak! – magyarázkodik Tommy, ennek eredménye, hogy kicsit megnyugszik a lény. Köhögni kezd, majd a nagyobb is.
- Nem jó… Méreg… Segítsetek! Körülöttünk… Nálam van ellenszer, de kell víz… - mondja, megint egyre rosszabbul van. Elise fittyet hányva Matt kérésére azonnal közelebb lép és a fát kezdi vizsgálni.

- Jaj, fuj… - mondja, ahogy talál valamit. Gemma mellé lép.
- Mi az?
- Egy döglött patkány… - mondja befogott orral Elise.
- Ez lesz a vége nekünk is… - mondja a menyétszerű állat.
- Kéne egy kupa vagy pohár, hogy összekeverjük a dolgokat… - mondja Helen, s ekkor Elise szeme felcsillan. Matt-re néz, akinek szintén beugorhat, hogy mire használhatják a döglött patkányt.

- Vera Verto! – mondja ki a lány, mire a patkányból egy vizes kupa lesz.
- Mindjárt kevésbé büdös… Jó ötlet volt, Elise! - teszi hozzá Gemma is, majd felkapja, s odaviszi a lényhez. Vizet varázsol bele, majd a menyétszerű lény belerakja az ellenszert.
- Gyorsan… - mondja, majd a felét megissza, Matt-nek úgy kell kiszednie a kezéből, hogy a másik is kapjon belőle. Matt Helen segítségével beletöltheti a nagy szájába az ellenszert.

Hosszú percek telnek el így, de végül hat az ellenszer. Ellenségnek semmi nyoma. Amint a két lény magához tér, valamit megvitatnak, majd a menyétszerű fordul a csapathoz.
- Nos, meglepő ez pár kölyöktől, de tényleg sikerült segítenetek… Van valamink számotokra… Egy nyom vagy mi – mondja gunyorosan, majd erre a jávorszarvas lény hatalmasra kitátja a száját. Akkorára, hogy bármelyikük beleférhetne. – Ott van bent, ki kell szedni, hajrá! – mondja gunyorosan a lény.

- Nem mehetünk be, még a végén megesz! – mondja halkan Gemma, mire a csapat kicsit összeterelődik, hogy megbeszéljék.
- Akkor mi legyen? – kérdezi Tommy.
- Szerintem megint kéne egyet átváltoztatni, hogy menjen… - mondja Elise. – Mi van nálunk?

Erre mindenki kutat a zsebében, majd Gemma elővesz egy kis golyót.
- Nálam csak ez van… - mondja szomorúan, de most Helen szeme csillan fel.
- Csodálatos! – mondja, majd elkéri.
- De vigyázz rá, ez a szerencse golyóm! – mondja a lány. Helen csak bólint, majd elmormol egy varázsigét, aminek hatására a golyóból egy borz változik. Ezek után Helen leguggol és utasítja, hogy menjen be a lény szájába és keresse meg a nyomot.

Ismét hosszú percek következnek, de végül a jávorszarvas lény kiöklendezi a tacsak retkes borzot. Mindenki elhúzza a száját, de a borz szájában tényleg ott egy iránytű. Helen visszaváltoztatja a borzot, de Gemma elhúzza a száját.
- Ez kurva undorító… - morogja, ahogy átveszi a retkes golyót, mire Tom megveregeti a vállát. Mattie-n a sor, hogy elvezesse a népet a következő helyre. Az állatok megint eltűnnek, s a köpeny is. Érdekes… Csak egy fél percig nem figyeltek, s most megint beljebb kell menniük az erdőben. Vajon mi lesz még itt?

Mattie, Aspen, Damien és Elise - Kami silentcupcake Pandora


Ahogy a két csapat halad előre, úgy egyre sötétebb és kihaltabb részére ér az erdőnek. Quinn tényleg nem szarozik, halad előre. Ez a csapat is eléggé kihalt részére érn az erdőnek, de Quinn nem áll meg, s nem is szólal meg. De már majdnem biztosak, hogy elérik a célt, mikor is a két csapat egymásba fut. Ekkor pillantják meg az egyik fán a keresett dolgot. Azonban egy hang valahonnan így szól. Mintha valami halvány fény derengene a sűrű erdőben, onnan jöhet a hang.

- Csak egy csapaté lehet… A párbaj az eldöntője a dolognak… - suttogja, majd ettől mindkét csapat megfeszül. Nem feltétlen tervezték, hogy egymásra kell támadniuk, de hát mégiscsak egy párbajszakkörön vannak, gyanítható volt, hogy valamikor ez is jönni fog.

Az első, aki reagál, az meglepő módon Quinn, ő támad a másik csapat vezetőjére, azaz Matt-re, így ők vannak legszélen. Ezek után Gemma reagál és rálő Nora-ra, így ők a másodikak. Tommy hirtelen szemben találja magát Dami-val, de ő egyelőre habozik. Mellettük Lilah és Helen szintén, s Elise pedig Aspen-nel szemezik, de ő tűnik a legtanácstalanabbnak. Sok mindenben jó a csaj, de a párbajozás nem tartozik azok közé. Így elég esetlenül áll ott és várja, hogy mit tesz a másik, az biztos, hogy ő elsőre nem fog támadni. Matt még annyit felfedezhet, hogy mind Tommy-tól, de főleg Elise-től marha messze került...

Corvus és Moira - Gresh550 Aria

Finn az első, ő Moira-t szemeli ki magának, de szerencsére a lány gyorsan reagál, így ők egyből benne vannak a dologban. Ezek után Eric támad, méghozzá egy gunyoros vigyorral Corvus-ra lő egy ismeretlen átkot. Rose Tiana-t kapta, míg Penny Caidan-t, s végül Dante Aiden-t. Egyedül Caidan és Aiden az, akiket meglepett ez a támadás a csapattársuktól. Ők így kicsit lefagynak, de aztán ők is belevetik magukat. Láthatja két csapat, hogy alig száz méterre tőlük ott van a másik két csapat, akik közelebb vannak a győzelemhez, így gyorsan kéne haladni.

Igazából jobban kimerít a gyógyító varázslat, mint gondoltam volna, de legalább sikerült. Viszont ezek után inkább csak szemlélője vagyok az eseményeknek, a többiek sokkal gyorsabban cselekszenek.
Mire úgy rendesen észbe kapok, addigra pont a jarvey megissza a felét az ellenméregnek, így inkább elveszem tőle, majd Helen segítségével a leucrotta szájába öntjük a maradékot.
Már mozdulnék is, hogy szívesen vállalkozom, hogy bemászom a leucrotta szájába a nyomért, de Elise és Tommy is visszatartanak. Erre csak a bajszom alatt morgok:
- Legalább nem érezném teljesen haszontalannak magam...
Aztán mivel nem indul meg senki a nyom alapján, ezért én elindulok...
A rossz érzésem egyre inkább nő. Éppen ezért ösztönösen hátra nyúlok, hogy megfogjam Elise kezét. Úgy kicsit mérséklődik az aggodalmam, hogy fogom a kezét. Bár ezt én nem látom, ő zavarában elvörösödik kicsit, de elmosolyodik és megszorítja a kezem, aztán finoman cirógatja is.
Majd belefutunk a másik csapatba. Azonnal elengedem, sőt kicsit arrébb is tolom Elise-t, majd a kezembe veszem a pálcám. Nagyon nem akarom ezt csinálni, de van egy olyan érzésem, hogy Hart-nak más az elképzelése a dolgokról. És igazam is lesz. Egyből támad, én pedig örülök, hogy kicsit arrébb toltam Elise-t, mert csak az utolsó pillanatban sikerül protegoval kivédenem.
Nagyon be vagyok lassulva...
Jómagam egyelőre nem támadok vissza, mert megint egy kicsit beszédülök, na meg próbálok gondolkodni, hogy vajon van-e más mód. Engem annyira nem érdekel jelen helyzetemben a győzelem, de ott van bennem az is, hogy nem akarok a többieknek sem csalódást okozni, éppen ezért próbálok Tommy felé pillantani, aki elég messze került tőlem.
Hol van Elise? villan be hirtelen és megint rossz érzés fog el. Ahogy meglátom, hogy nagyon messze, hirtelen gyomorgörcsöm lesz. Csak nem múlik ez a rossz érzés...
Pedig az előbb még mellettem volt...
Ahogy Matt Elise felé pillantgat, Quinn is követi a pillantást, majd realizálja, hogy a lányt nézte. Utána viszont semmi jelét nem adja, hogy ezzel kezdene valamit, hanem újra támad, ezúttal három varázslatot is küld, Matt-nek csak arra van ideje, hogy vedekezzen vagy kikerülje azokat. Matt még annyit elkaphatott, hogy Aspen rálőtt Elise-re, aki annyira nem állt készen a dologra, hogy az utolsó utáni pillanatban sikerült csak kezdenie valamit.
Az első két varázslatot sikerül kivédenem, az utolsó elől épphogy elhajolok. Egy újabb adag elől gyorsan beállok egy fa mögé és ekkor látom meg, hogy Reginald Elise-re támad, aki nem éppen kész erre az egy-egy elleni párbajozásra.
Segítenem kell neki! gondolom egyből, noha én sem vagyok a legjobb állapotomban. De akkor is! Veszek egy mély levegőt, hogy összeszedjem magam, majd a másik oldalról kihajolva egyből megszórom Quinn-t egy expelliarmus-stupor-levicorpus kombóval.
Sajnos, Quinn elegáns mozdulatokkal, szinte könnyedén védi az összes varázslatot, majd fölényesen elmosolyodik.
-Ennél többet vártam az évfolyam legjobbjától... - mondja kíméletlenül, majd visszatámad, s megint nem hagyja a fiút levegőt venni, megsorozza vagy 5 átokkal, így Matt-nek nagyon kell koncentrálnia ahhoz, hogy talpon maradjon.
Erre több okból sem válaszolok. Minden idegszálammal kell koncentráljak arra, hogy ne nyaljam be egyik átkot sem, szóval hol protego-zom, hol inkább elkerülöm, ha nem vagyok biztos a védőbűbáj áttörhetetlenségében. Közben igyekszem felmérni a környezetet, hátha van valami, amivel hátulról kiüthetem esetleg Quinnt. Természetesen ahogy hagy levegőhöz jutni én sem vagyok rest visszatámadni, és ezúttal egészen addig sorozom keményebb átkokkal is, ameddig csak tudom. Ám végül rám tör egy köhögő roham, szóval ha előbb nem, akkor megszakad a sorozat, én pedig igyekszem fedezékbe vonulni.
Nincs nagyon időm a többiek felé nézni, csak remélem, hogy jól vannak. Ezért inkább minden erőmmel azon vagyok, hogy kiüssem Quinnt és utána mehessek besegíteni.
Matt elég jól összeszedte magát, ugyanis tényleg elég keményen visszasorozza a fiút, akinek szintén koncentrálnia kell, hogy ne találja el semmi. Úgy tűnik, Matt-nek jó motiváló ereje volt 😉

A köhögőrohamnál a fiú ismét visszatérhet a fa mögé, hogy kicsit összeszedje magát, szerencsére Quinn-nek is kell egy kis idő. Itt Matt tanúja lehet, ahogy Reggie éppen lefegyverezi a már jócskán kifáradt Elise-t. A pálcája valahol a fűbe esett kettejük közé. Ezen mindketten meglepődnek, így egy pillanatig csak tágra nyílt szemmel bámulnak egymásra.

Azonban úgy tűnik, hogy Elise nem akarja feladni, s mivel ők állnak legközelebb a tárgyhoz, ami kell a győzelemhez, hirtelen futni kezd felé. Reggie ezen szintén meglepődik, így egy másodperccel később indul neki, de neki még arra is van érkezése, hogy a lány pálcáját felkapja. Aztán futás közben rálő egy átkot, pont, mikor Elise majdnem elér a tárgyhoz.

Ekkor azonban Matt-nek újra figyelnie kell, mert Quinn újra a látómezejébe került. A fiúnak sikerülhet kikerülni az átkot, a következő előtt azonban egy vérfagyasztó sikolyt hallhatnak. Matt-nek nem nehéz felismernie a tulajdonosát: Elise az.

Ez Quinn-nek elég időt ad neki, hogy még pont kilőjön egy átkot, ami a fiú lábát találja el. Valami idegre ható lehet, mert Matt hamar féltérden találja magát, s rettenetesen fáj a lába, a szeme előtt is táncolni kezdenek a pontok.

Kapok egy lélegzetvételnyi időt, így gyorsan Elise felé pillantok bocs, Tommy.... Pont látom, ahogy a lányt lefegyverzik, erre elkezd futni a cél felé.
-Ne! - mozdulok azonnal utána, közben pedig megjelenik a perifériámban Quinn. Épphogy, de sikerül elkerülnöm az átkát, ekkor viszont meghallok egy sikolyt, mire teljesen lefagyok.
Nem! Nem, ez nem lehet!
Természetesen azonnal felismerem a hangot, és annyira kizökkent, hogy a következő pillanatban bekapok egy durva bénító átkot és féltérdre esek.
-NEM! ELISE! - üvöltöm szinte azonnal, majd el is borul az agyam, mivel nem tudok azonnal hozzá rohanni. Pont ezért visszakézből Quinn arcába lövök egy stuport, egyáltalán nem átgondolva a jelen helyzetben lehetséges következményeket. Egy pillanatra megbánom a dolgot, de utána el is felejtem a seggfejet. Annyira fáj a lábam, hogy kisugárzik a másikra is, sőt, egy pillanatra nem is látok rendesen. Ennek ellenére ahogy tudom, elkezdem vonszolni magam arrafelé, ahonnan hallottam a hangját. - ELISE?! - próbálom szólítani, hátha van válasz. Utána vonszolom még kicsit magam, de hamar rájövök, hogy ezzel semmit sem fogok érni, így már csak az az egy ember maradt, akire az életemet is rábíznám. - THOMAS! - igazából csak ennyire futja, de ismerjük már egymást jóideje, hogy tudhassa pontosan, hogy mit szeretnék tőle.

Gyanúsan könnyen átjutunk a tó felett. A középső szigetet elérve megállunk. Csak bólintok Moirának amikor kérdez. Még mindig egy kicsit feldúlt – vagy igazán nem is tudom micsoda – vagyok. Készenlétben állok, folyamatosan nézve a víztükröt. Az előbb Dantét is berántották. De most … Csend van. Csupán a többieket hallom a partról. Úgy tűnik továbbra is támadják őket azok az izék. Az ilyen gyakorlatokon valahogy még arról is megfeledkezem, hogy még iskolába járunk. Tanórán vagyunk. Ennek ellenére azonban ez ugyanúgy komoly. Figyelnem kellett. Már az előbbi is kicsit.. szorult helyzet volt.

Nem tetszett ez a csend. Olyan horrorba illő volt. Azt hiszem nem is lepett meg igazán, amikor végül megtámadtak minket is. Egy Expulso átokkal azonnal kiütöttem a saját támadómat, majd Moira után fordultam. Lebénult. Védtelen. Nem tudom elképzelni mi történhetett vele, de azt hiszem ez jelenleg mindegy. Gyorsan alkalmazom a buborék-fej bűbájt, majd utána megyek. Hamar a víz alá kerülünk mindannyian, ahol aztán küzdünk egy darabig mire sikerül bevinnem egy találatot. Nagy nehezen ismét kikeveredtünk a partra, és mielőtt további lények érkezhettek volna, gyorsan elrepültünk, vissza a csapat felé.

A partra kiérve már akadt egy kis időnk megállni. Végignézve magamon láttam, hogy mennyire megtéptek – bár szerencsére inkább csak a ruhámat érte kár, én magam csak kisebb sérüléseket kaptam. Egy Reparoval megpróbálom rendbe hozni, majd egy bűbájjal megszárítom a saját, illetve Moira ruháit is. Így legalább egyszerűbb lesz tovább menni. Amikor a többiek átnéznek, azért továbbra is kissé kerülöm a tekintetüket. Már rég nem vagyok olyan biztos abban, hogy az a korábbi varázslat indokolt volt. Talán máshogy jobb lett volna. Talán normálisabban is elintézhettem volna. Elképzelni se tudtam, mit gondolnak rólam most. Akkor láttam a tekintetükben… valamit. Mintha elítélnének. Azt hiszem jobb lesz ha itt minél hamarabb végzünk és elvonulhatok. Emiatt aztán inkább nem szólok bele abba sem, ahogy a szerkezetet vizsgálják. Ahogy látom elbírnak vele egyedül is; az iránytűt látva aztán megindulok a többiekkel.

Egy ideig csendben megyünk tovább a megadott irányba. Az előbbiekből tanulva a kezemben tartom a pálcám, készen arra ha valamiféle szörny ismét kiszemelne minket. Hirtelen aztán társaságot is kapunk… Bár ezúttal emberit. Hirtelen ér a másik csapat felbukkanása, de azt hiszem ez az egész "párbaj" dologgal jár amiről a szakkör szól. Látva ahogy Moirát megtámadják még inkább készenlétbe helyezem magam. Nem sokkal később Eric felém küld valamit, én pedig idő híján inkább megpróbálok elugrani az útjából. Ezután rögtön a srácra szegezem a pálcám.
- Impedimenta! - suhintok egyet a levegőben, azonnal folytatom - Conjunctivitis!

Ő azonban gond nélkül kikerüli az elsőt, majd a második átkot egy mozdulattal védi. Rögtön visszatámad, először Stupor, majd Reducto és Levicorpussal. Úgy tűnik ő sem ma kezdte a párbajozást, remek. De én sem. Az ellentámadását látva azonnal intek a pálcámmal.

- Protego! - a további varázslatokat látva tisztában vagyok vele hogy a pajzs valószínűleg nem fogja tartani magát, így ismét meglendítem a pálcám. - Ascendio! - Gyorsan az égbe emelkedvén a helyzeti előnyömet kihasználva tisztán tudok a srácra célozni. - Expulso! Confringo! - A kezdeti meglepődése ellenére azonban ő tudja hárítani a varázslatokat. Újabb mozdulatot téve azonnal újabb támadást indítok ahogy már kissé sülyedni kezdek - Capitulatus!

A sikertelen lefegyverzési kísérlet után – amit valószínűleg a gúnyosan felnevető srác is érzékelt, hogy kissé elcsépelt próbálkozás volt - azonnal egy közeli fa felé bökök - Carpe Retractum! - majd a kilőtt kötelet használva elrántom magam a fa irányába, egyrészt hogy helyet változtassak, másrészt hogy a landolásom is simább legyen. Amint földet érek azonnal készülök valamiféle csapásra a sráctól… Ami azonban nem következik be. A távolban – valószínűleg az előttünk lévő csapattól eredve – egy hangos, szinte vérfagyasztó sikoly hallatszik. Mindannyian megálltunk egy pillanatra. Habár a tanárok eddig is veszélyes feladatokat tettek elénk, így sem volt egy átlagos erdei séta ez az egész… Ez nem olyan reakciónak hangzott amit egy tanórai környezet produkálhatott volna. Mármint.. Akármi is történt, minden versenyző tudta, hogy a professzorok figyelnek minket és komoly bajunk nem eshet. Akkor ez… Valami más volt. Azt hiszem a többiek is hasonlóan gondolkodtak. A másik csapat összenézett, végül Caidan szólalt meg először.

- Ez elég komolynak hangzott, nem kéne megnézni? – és egyet is értettek vele a többiek. Így miután rögtönözve rendeztük sorainkat, megindultunk a hang irányába. Nem tudtam mire számítsak, de igyekeztem felkészülni… Talán valami olyasmi lehetett ami a nagyteremi balhéval volt kapcsolatos? Akármi is volt, úgy tűnt elég nagy baj volt ezúttal is.

Fehér: Ai
Sárga: Matt
Rózsaszín: Hannah + a többiek
Kék: Elise + a többiek
Narancssárga: Tommy

Korábban érek le a kviddicspályára. Talán túl lelkes is vagyok. Elise jól halad, és így közel lehetek hozzá, anélkül, hogy bárki vádolna olyanokkal, hogy szerelmes vagyok belé. Nem mintha nem lenne igaz, de nem akarok bajt hozni rá… Szóval ugyebár korábban értem le, szóval előkészülök. Előveszek neki egy kényelmesebb, régi kviddicstalárt, illetve kikészítem a régi seprűmet. Azzal jobban megértik egymást, mint az iskolaival. Nagyon gondolkodom rajta, hogy odaadjam-e neki. Bár lehet nem kellene neki egy régi ütött-kopott seprű… A gondolataimba merülve rendezgetem a dolgokat…

Az utóbbi időben megtanultam, hogyan is érdemes érkezni. Nagyon kényelmes, meleg ruha, feltűzött haj, ilyesmi. Bemelegítve kicsit. Tagadhatatlan, hogy sokat segített a lazaságomon és egyensúlyérzékemen az utóbbi pár hét, de azért még mindig elég béna voltam és sokszor még most sem sikerült azt a nyamvadt seprűt felkapnom. Mindegy. Igyekszem időben érkezni, de ez nem igazán az erősségem, így egy pár perces késéssel érkezem. Legnagyobb meglepetésemre azonban nem vagyunk egyedül, ami miatt először kicsit szomorú is vagyok. Szeretek kettesben lenni Matt-tel, főleg repüléskor, mert ilyenkor olyan jó nézni őt! Meg hát, ilyenkor tudom kicsit még jobban megismerni. Mindenesetre amikor megérkezem, akkor már látom, hogy a barátaim is itt vannak. Gemma jön oda először.
- Hééé, Elise! Ne aggódj, nem a randitokat jöttünk elrontani, de Hannah megígérte Aislinn-nek, hogy kicsit repülnek ma, úgyhogy Aaron hívott, hogy segítsünk, meg figyeljünk rájuk, plusz mi is gyakorolhatunk. Úgyhogy már Tommy is jött, bár csak a nézőtéren fog ülni - löki meg a srácot Gemma.
- Szóval mi a terv mára, Matthew? - kérdezi egy félmosollyal Aaron, aki már szintén egy lazább felszerelésben van, de azért nem kviddicsben.

Nos… nem kicsit lepődöm meg, mikor kiérve meglátom a srácokat. Kicsit zavarba jövök, azt hittem kettesben leszünk… Még jó, hogy a talárt egyelőre nem hoztam ki… nézek Elise ruházatára. Közelebb sétálok hozzájuk, közben hallgatom a magyarázatot, hogy mit keresnek itt.
- Sziasztok! - köszönök azért, majd Tommy kap egy bónusz biccentést. Átnyújtom Elise-nek a seprűmet. - Hé Tommy, te nem akarsz egy kicsit gyakorolni? Rád is rád férne… - cukkolom barátian.
- Nos… - köszörülöm meg a torkom Aaron kérdésére - …nem számítottam arra, hogy Ai is itt lesz… - vakarom a tarkóm. - Biztos vagy benne, hogy ez jó ötlet? - nézek kétkedve Aaronra. Szeretem Ai-t, de repülésben hozzá képest Elise egy őstehetség… no offense my love. - Láttad már repülni? Ön és közveszélyes… - mondom neki. Anno próbáltam tanítani, de vagy magát nyírta ki majdnem, vagy engem, vagy egy éppen arra tévedő mit sem sejtő járókelőt, szóval közös megegyezés alapján feladtuk a dolgot.

Hani társaságában ballagok a kviddics pálya felé. Be kell, hogy valljam, nagyon izgulok, főleg mert mióta Matt feladta a tanításom nem nagyon haladtam ezzel semmit. Órákon is csak ellébecoltam. Kicsit tartok attól, hogy baj lesz, de maximum eljátszom a totális analfabétát (oh wait, azt nem is kell játszani) és akkor nem lesz gond… ugye? Ugye? Aztán meglátom a tömeget. És megtorpanok.
- Na nem. Biztos, hogy nem… - mondom. - Erről nem volt szó. Én oda nem megyek! - mondom és durcásan toppantok egyet.

Hannah Ahogy meglátja, hogy Ai meglepődik a tömegen, így mellé lép és belekarol.
- Ugyan már... A bátyám amúgy sem engedett volna csak úgy el, akkor már hozta a a barátait, de ne izgulj, nagyon jó fejek! Én nagyon szeretem őket és jó lesz! Ne izgulj, Elise is ön - és közveszélyes, szóval jól fogunk mulatni! - tapsikol boldogan, majd húzni kezdi a többiek felé Ai-t. Még éppen nem vették észre őket…

- Nem, Hani, te ezt nem érted. Tényleg nagyon béna vagyok ebből alapból is. De tömeg hatására ideges leszek, főleg ha valami nem megy. Ha ideges vagyok akkor meg még rosszabb az egész. Ördögi kör. Szerintem akkor hagyjuk. Anélkül is lehet végezni a Roxfortot, hogy ne tudnék repülni, nem? Akkor meg nincs is rá szükségem, de tényleg… - próbálom győzközni, miközben nagyon vontatottan megyek utána. Még nem késő visszafordulni, még nem vettek észre…

A szemem sarkából mozgast veszek észre. Odanézek és találkozik a tekintetem Ai-éval. Ide látom az arcán, hogy most szállt el minden reménye a menekülést illetően. Mondjuk Hannah sem nagyon engedi… Hátha meggyőzi a kislányt, hogy hagyják a mait, mielőtt a többiek is felfedezik őket… Nem tudok nem visszagondolni arra a bűbájtan szakkörre, ahol Ai színt vallott. Itt most Aaronra vetek egy pillantást. Ez tényleg nem a legjobb ötlet így. Ai amúgy is ideges a repülések miatt, most még többen is vagyunk, és ráadásul a nagy szerelme is itt van… Belső sóhaj. Szegény lány…

Éppen mondanék valamit, de ekkor Gemma és Aaron észrevesznek valakiket. Kicsit zavartan vagyok, erre nem számítottam. Ahogy a többiek arra fordulnak, hirtelen eszembe jut, hogy amúgy nem is köszöntem normálisan Matt-nek és ki nem hagynék egy alkalmat, hogy megöleljem, így amíg a többiek felfogják, hogy Ai-ék megérkeztek, addig én kicsit félősen, de gyorsan átölelem és egy pár másodperc után már el is engedem.
- Még nem is köszöntem, csak azért - motyogom, de sajnos, ez sem úgy ment, ahogy terveztem, mert persze mindenki pont akkor fordult vissza. Zavarba jövök és inkább meg sem szólalok. Tommy csak somolyog, Gemma szélesen vigyorog, majd megszólal.
- Jaj, nem kell ám zavarba jönni, turbékoljatok csak - kacsint. Aaron-on major confusion látszik, elgondolkodik, de utána Gemma már húzza is Hannah-ékhoz, Tommy követi őket, én meg csak szeretnék elsüllyedni a föld alá.

Hannah elgondolkodik.
- De mellettük nem kell izgulni, tök kedvesen tanítanak és tökre nem érdekli őket, ha nem megy valakinek. Én sem voltam a legjobb, de tök jól szórakoztunk, amíg tanítottak, ők is el vannak magukban, szóval szerintem nem kell izgulni, jó lesz! - mosolyog kedvesen, majd integet a feléjük tartó csapatnak.
Ahogy odaérnek Aaron csak röviden megöleli a húgát egy kedves mosollyal, aztán Gemma szól Ai-hoz, ahogy barátian átöleli a vállát.
- Na, hellóka, azt hallottam, ma gyakorolni fogunk kicsit. Én már nagyon várom, jóóó lesz! - lelkesedik be a csaj.

A gondolataimból Elise gyors ölelése ránt ki. Az egyik karommal magamhoz szorítom és kicsit megsimogatom a hátát. Természetesen Gemma beszólására egy csöppet zavarba jövök, de most inkább az aggodalom dominál. Mikor lelépnek a többiek Elise-re nézek.
- Rendben leszel így? Vagy szeretnéd a mait halasztani? - nézek rá törődéssel. Nem akarom, hogy feszengjen, főleg ha tömeg előtt rosszabbul sikerül neki, mint eddig.

- De nem, ezt te nem… érted… - ejtem le a vállaimat, ahogy meglátom a közeledő csapatot. Még fel is nyögök.
Gigarip. Magamra erőltetek egy ideges mosolyt.
- Mmmhmmm - próbálok hihetően boldognak látszani… szerintem nem sikerült.
Ha nem lennék ennyire ideges, akkor még el is olvadtam volna ettől a testvéri öleléstől, mert amúgy nagyon cuki.

Csak bizonytalanul bólintok.
- Szerintem ja... Lehet, bénább leszek, de előttük nem zavar, úgyis tudják - rántom meg a vállam.
Ezek után odamegyünk Hannah-ékhoz, ahol látom, hogy Ai eléggé feszeng. Hello there fellow feszengő partner. Gemma továbbra is öleli a lányt.
- Naaaaa, nem kell itten idegeskedni, jó emberek között vagy! Mi aztán nem ítélkezünk, szeretünk gyakorolni is, meg aztán segíteni is, mert a repülés alapvetően jóóó! - örül nagyon a lány.
- Minden rendben lesz, ha nem akartunk volna jönni, nem jöttünk volna - mosolyodik el Aaron is.
- Azt hittem, azért jöttél, mert én is itt vagyok! - lepődik meg Hannah.
- Nyilván azért is... De ha csak az lett volna a lényeg, hogy biztonságosan gyakoroltok-e vagy sem, akkor Matt-et megbíztam volna a dologgal... Neeem, mi azért vagyunk itt, hogy segítsünk, meg szórakozzunk közösen... - mosolyog a húgára a srác.
- Még a végén én is seprűre szállok... - szólal meg Tommy mosolyogva.
- Erről van szó! - lelkesedik Gemma továbbra is. - Szóval? Mit szóltok? - pillant a lány rám és Ai-ra is.
- Nekem jó... - sóhajtok fel a végén, majd halványan elmosolyodok és bizonytalanul felpillantok Matt-re, hogy ő mit szól hozzá.

- Rendben - bólintok neki, majd követem Ai-ékhoz. Ahogy a tekintetem találkozik Ai ijedt tekintetével, megint megsajnálom. Viszont nem tudok rajta segíteni. Ezt neki kell kimondania, hogyha tényleg nem akarja… így csak egy apró vállvonást kap tőlem.

Megérkeznek Mattie-ék is, de cserben hagy. Pedig ennél ijedtebben nem is nézhetnék rá. De nem segít. Nem segít! A mardekáros lány hiába próbál nyugtatni, valahogy ez sem segít. És engem megkérdezett arról valaki, hogy akarom-e, hogy itt legyetek?!?! fakadok ki magamban. Na jó, ez nem volt szép... dorgálom meg magam. Alapvetően repesnék az örömtől ennyi jó ember társaságában, de nem most. Mindegy. Ha nem sikerül felszállnom, akkor nem lehet gond… Kicsit igyekszem lehiggasztani magam. Majd valahogy ügyesen kibújok a dolog alól. Nem lesz baj. Nem lesz baj. Csak azt remélem, Mattie nem fog beköpni… Bizonytalanul bólintok egyet…

Pontosan tudom, mire gondol most Ai. Bár nem értek egyet azzal, hogy a menekülés lenne a legjobb opció, de megállítani sem fogom, ha így döntene.

- Izé… - pillantok Elise-hime kezében levő seprűre. - lehet nekem is kellene olyan csodaeszköz, nem? - kérdezem a seprűre mutatva.
- Lehet nem ártana… - mosolyog rám az áruló Matt. - Van pár iskolai seprű az öltözőben is - bök a fejével egy irányba. Én biccentek egy aprót majd megindulok arrafelé. Közben próbálom nyugtatni magam, mielőtt elkezdenék remegni is.

Türelmesen várom, hogy elrendeződjön a konfliktus. Látom, hogy Ai és Matt valamilyen telepatikus úton kommunikál, de azt már nem, miről. Nyilván. Szóval annyiban hagyom. Amint Matt megemlíti a seprűt, Gemma nagyot nyújtózik.
- Na, jól van akkor! Jó szórakozást nektek, mi Gemma-val a pálya túlsó végében gyakorolgatunk, nem fogunk zavarni, de ha segítség kell, nyugodtan gyertek! - mondja Aaron, ahogy összeborzolja a húga haját. Látszik rajta, hogy azért mondja ezt, mert nem akarja zavarni a húga programját, elvégre ő akarta Ai-t tanítani, de félti őket, szóval egyedül sem akarja hagyni őket. Meg amúgy is gyakorolni szeretne. Gemma kicsit lebiggyeszti a száját, ahogy a két lány elmegy, de Aaron csak hesseget a kezével.
- Ne zavarjuk őket... - mondja Aaron, Gemma pedig bólint és odébb vonulnak, amint nekünk is intenek. Tommy pedig a pálya szélére vonul és ott ül le, nézelődik, majd olvasni kezd. Matt-re pillantok utasításért.

- Na, akkor majd ezután először csak bemelegítünk, aztán alap feladatok lesznek, megnézem, mi mindent tudsz, ilyesmi, oké? - mondja csillogó szemmel, ahogy nyújt egy seprűt a lánynak, majd magának is vesz egyet.

Úgy fest a dolgok rendeződnek, és látom, hogy Ai is kissé lenyugszik, hogy Aaronék arrébb mennek.
- Ha bármiben kell segítség, szóljatok bátran! - mosolygok a két lányra, majd Elise felé fordulok.
- Nos, kezdjünk hozzá - nézek rá mosolyogva. - Bemelegítettél már?

Kicsit megnyugszom, hogy mégsem engem fognak bámulni, bár továbbra is zavar, hogy látótávolságon belül van ennyi ember. De azért valamivel nyugodtabb vagyok. Már csak a térdeim remegnek állás közben. Hani legalább nagyon lelkes mosolygok elérzékenyülve rá.
- Rendben - bólintok. - Mire kellene bemelegíteni? - nézek rá értetlenkedve, mert nem igazán értem, miért kell bemelegíteni ahhoz, hogy egy seprűn ücsörögjön az ember…

Elvörösödöm.
- Őőő... Nem... - mondom zavartan, majd kicsit bénán nekiállok.

A kislány zavartan néz.
- Hát, nem csak úgy ülünk azon a seprűn! Különben semmit nem ér... Olyan, mint egy ló! Ha nem a megfelelő jelzéseket adod neki, akkor nem fogtok jól együtt működni. Szóval igencsak sokat kell hozzá mozogni, aztán ahhoz nem árt bemelegíti! - mondja komolyan a lány, majd el is kezdi és int a lánynak, hogy másolja őt.

Mosolyogva megcsóválom a fejem.
- Akkor hajrá! - nézek rá. - Ha gondolod csinálhatjuk együtt is, vagy beállhatsz a lányokhoz is - adom meg neki a lehetőséget a választásra.

Furán nézek Hanira.
- Hát azért elég vad ezt a csintalan nem élő seprűt egy cuki pacihoz hasonlítani… - mondom, de azért elkezdem utánozni. Nyaranta jártam lovastáborokba, és a lovaglás egész jól is ment, de egyáltalán nem hasonlít a kettő. Egyáltalán nem…

- Akkor csináljuk együtt! Hátha tudsz is esetleg segíteni majd - gondolkodom el, miközben felkötöm a hajamat egy lófarokba. 

- Hidd el, a pacik is tudnak csintalanok lenni! - nevet fel a kislány, majd egy alapos bemelegítés után Ai elé rakja a seprűt. - Oké, szóval ugye ki kell egyeznetek a seprűvel ahhoz, hogy egyáltalán működjön a dolog, szóval ezzel fogunk kezdeni. Tuuuudom, elég alap, de az alapozás nagyon fontos a későbbi gyakorlatokra, anélkül nincs semmi. Legalábbis Aaron ezt mondta - gondolkodik el. - Szóval, hadd lám! Nem baj, ha nem megy elsőre, ezt is gyakorolni kell, lehet, ma nem is sikerül felszállnunk, de engem az sem zavar, úgyis élvezek veled minden percet! - mondja lelkesen.

Bemelegítek Elise-szel, majd utána felé fordulok.
- Eddig nagyon jól haladtunk, csak így tovább. Nem kell azzal foglalkozni, hogy mások is itt vannak, gondolj arra, hogy csak mi ketten vagyunk, ahogy eddig - mosolygok rá kedvesen, sőt majdnem el is veszek a gyönyörű szemeiben. Majdnem. Gyorsan észbe kapok. - Deee ha az én jelenlétem is zavaró, akkor engem kihagyhatsz… vagy… uhm… mindegy… - mondom neki teljesen belezavarodva meg elvörösödve. - Szóval idézd kérlek a kezedbe a seprűt… - állok hátrébb kicsit. Nagyon kínosan érzem magam.

- De ők cukik, puhák, és nem áll szálka a kezembe belőlük… - mondom kissé durcásan. Farkasszemezek összeszűkült szemekkel ősi ellenségemmel.
- Hát újfent találkozunk Alejandro… - mondom a seprűnek drámaian. Már csak a szamurájkard hiányzik. Hirtelen felnézek Hanira.
- Kiegyezni? Hogy tudok egy seprűvel kiegyezni? Ha nem dob le magáról, akkor nem égetem el? - nézek értetlenül a barátnőmre. Totál nem vágom a szitut.

- Oké, az menni fog, hogy rád koncentráljak... - mondom megigézetten és úgy vigyorgok, mint egy idióta. Aztán észbekapok és elvörösödöm. - Nem, nem zavaró a jelenléted, sőt... Nehogy itt hagyj vagy valami... - motyogom idétlenül. Annyira összezavartam magam, hogy egyáltalán nem megy a seprű idézés. A gondolataim össze-vissza, de főleg a srác körül. Ajj, hazugság lenne letagadni, hogy többet érzek, igaz? Gondolkodom ezen, s nem veszem észre, hogy a rohadt seprű szórakozik velem és csak azért sem jön a kezembe, vagy ha igen, akkor megtámad. De annyit azért tanultam egy hónap alatt, hogy elhajoljak előle. Szívesebben beszélgetnék csak vele, vagy elmehetnénk megint fürdőzni egyet... Vagy csak nézhetnénk a csillagokat, ahogy magyarázok neki... Vagy magyarázat nélkül... Abszolút elvesztettem a fonalat.
- Igen, csillagnézés együtt az nagyon jó lenne... - motyogom elveszve a gondolataimban, észre sem veszem, hogy ezt hangosan mondom ki.

Hannah csak kuncog az elején.
- Ha nem állsz hozzá ennyire ellenségesen, ő sem fog - jegyzi meg a lány. - Csak próbáld meg elfogadni és egy társat látni inkább benne. Tudom, nehéz, de hidd el, működni fog.

Ne gondold túl Matt, nem úgy értette… csak mivel veled szokott repülni, már megszokta a társaságod, ne vigyorogj úgy, mint egy idióta!!! Ennek ellenére nem tudom levakarni az arcomról a bárgyú vigyort, ami akkor ült ki oda, mikor Elise kijelentette, hogy rám koncentrálna. Szedd már össze magad Matthew, nem azért van itt, hogy álmodozz róla! Tanulni szeretne…! korholom magam. Egy kis intermezzo után összeszedem a gondolataimat és megköszörülöm a torkom. Meglepve látom, hogy fel sem tudja idézni a seprűt a kezébe, pedig az eddig egész jól ment már… Mintha máshol járna gondolatban…
- Elise? - szólítom meg óvatosan. Egy kicsit közelebb is lépek. Aztán amit mond, nem tudom teljesen értelmezni.
- Tessék? - nézek rá kissé értetlenül. - Bocsánat, azt hiszem valahol lemaradtam. Csillagnézés? - nézek rá kérdőn. De kivel? kicsit kezdek féltékeny lenni, de igyekszem elhessegetni a dolgot.

Igyekszem, de tényleg nagyon igyekszem arra koncentrálni, amit Hani mond, de… sokkal érdekesebb dolgok történnek a szomszédban, és nem tudok nem oda figyelni. Olyan széles mosolyra húzódnak az ajkaim, mintha nem egy galád Ai-ellenes seprű mellett ácsorognék éppen, arra készülve, hogy repüljek vele. Olyan cukiiiiik~! gondolom magamban, ahogy a kis párocskát lesem. És olyan bénácskák… kuncogok egy sort. Közben teljesen megfeledkeztem arról, hogy békét kellene kötnöm a szálkagyárral.

Észre sem veszem először Matt-et, annyira el vagyok foglalva az álmodozásommal. Aztán a második fele eljut hozzám és elbizonytalanodom. Most merjem kimondani? De egyszer már kioffolt... De ha úgy fogalmazom meg, hátha, nem... Fejben kezdem fogalmazni, de a számon tök más jön ki végül.
- Aha... Arra gondoltam, hogy nézhetnénk csillagokat ketten... - szalad ki a számon végül, aztán lesütöm a szememet, mert tökre nem ezt akartam mondani, de aztán csak bocsánatkérően mosolygok rá és szabadkozni kezdek. - Ne aggódj, emlékszem, hogy mondtad, hogy nem érzel úgy irántam, csak gondoltam... Érdekes lenne... Akár csak az asztrológia miatt is, ha másért nem... Nem kell sokat gondolni bele... - mentegetőzöm, de csak egyre rosszabbul érzem magam.

- Hééé, ide figyelj! - szól a lány, de ekkor ő is észreveszi a jelenetet és kérdőn néz Ai-ra. - Hát, ők meg? - kérdezi teljesen tanácstalanul, de mintha sejtene valamit.

- Mattie odáig van Eli-ért, Eli odáig van Mattie-ért, de egyikük sem mer lépni, ezért kínosan kerülgetik egymást - avatom be Hanit a dolgok állásába. Közben azért felállok, s ímmel-ámmal elkezdem hívogatni a kezembe a seprűt, de be kell hogy valljam, az előttem lévő jelenet jobban érdekel. - Szerinted miről beszélhetnek? - nézek rá. Remélem Hani belemegy a fangörlingelésbe, olyan jó lenne, ha lenne egy társam ebben!

Köpni-nyelni nem tudok hirtelen, így Elise el is kezd szabadkozni. Vagy nem emiatt. Mindegy. Kicsit azért elszomorít, amit mond, de érthető. Na meg legalább egy újabb alkalom, hogy vele lehessek.
• Nekem megfelel! - vágom rá gyorsan, bár igyekszem lazára fogni a dolgot. Lehet nem teljesen sikerült, de nem akarom, hogy meggondolja magát. - Te tudod, mikor a legszebbek a csillagok, szóval te mondd meg, mikor - mosolygok rá, valószínűleg megint úgy mint egy szerelmes idióta. Oh, várjunk, az is vagyok…

A kislány szemei felcsillognak, Ai egyből tudja, hogy megnyerte őt magának.
• Hát, persze, ezért viselkedtek furcsán! - örül meg. - Awww, biztos valami szépet mondanak egymásnak, ami után mindketten zavarba jönnek, de közben tetszik neki, de arra gondolnak, hogy a másik nem így gondolja... - gondolkodik el a kislány. - Szerinted? - néz rád egy pillanatig csillogó szemmel.

- Hát, igazából úgyis akkor a legszebbek, ha veled vagyok... - veszek el újra a tekintetében, majd realizálom, mit mondtam és elkapom a szemem. - Ohh... - nyögöm ki még értelmesen, mielőtt a hülye seprű megint meg nem támad.

Úgy megörülök, hogy Hani benne van a shipelésben!
- Aaaaaw! Én nagyon remélem, hogy egy közös csillagnézést, pikniket, vagy más egyéb romantikus programot! Aaaah! De jó is lenne! - mondom álmodozó hangon. Úgy szeretném, ha jól menne minden közöttük!

Most teljesen úgy érzem magam, mintha rajtunk kívül nem létezne más. A szívem úgy ver, hogy majd kiugrik a helyéről. Vajon ezt tényleg úgy értette, ahogy én értelmeztem? Ha igen, akkor elég esélyes, hogy elveszíthetem, ha nem lépek. Viszont most annyira nem alkalmas az idő… nem tudnám megadni a neki járó figyelmet, és még miattam jobban is szekálnák… Erre elszomorodom egy kicsit. Na jó, nagyon.
- Khm. A részleteket majd máskor megbeszéljük. Most pedig tényleg kezdj el a seprűre koncentrálni, hisz ezért vagyunk itt - mosolygok rá, bár korántsem olyan vidám, mint eddig.

- Igeeeen... - sóhajt nagyot a kislány, majd hasonló csillogó szemmel, álmodozó hanggal nézi tovább a párost.

- Ohh, igen, igen! - veszem észre magamat én is, majd sokkal jobban igyekszem koncentrálni, de még mindig kavarognak a gondolataim, így továbbra sem megy annyira a dolog, emiatt tökre izgulni kezdek, ami miatt megint rosszabbul megy és csak jobban szétesek. - Ajj, már... - fújtatok mérgesen. Utálom, ha valami nem megy…

Rosszabbul megy neki most a dolog, mint vártam. Azt is látom, hogy frusztrálja a dolog, és ami a legrosszabb, magamon érzem Ai és Hannah tekintetét is. Nem igazán tudom, mit tegyek, hogy jó legyen… Megvakarom a tarkóm és ekkor… beugrik valami! Emlékszem, mikor az első meccsem előtt annyira izgultam, hogy hánytam, szédültem és teljesen rosszul voltam a nyomástól, amit magamra helyeztem meg az elvárásoktól. Akkor Ai rám talált (az még a mai napig talány számomra, hogy keveredett a fiú wc-be, de mindegy is). Nem kérdezett semmit, csak… átmaszírozott, közben pedig random dolgokról csacsogott. Nagyon jól esett, és utána tényleg ki tudtam menni a pályára, és egészen elfogadhatóan teljesíteni. Talán kipróbálhatnám Elise-n én is. Sok veszíteni valóm nincs, legfeljebb visszautasítja…
- Látom, hogy frusztrált vagy - kezdem a szemeibe nézve. - Esetleg ha megengeded, szívesen kipróbálnék valamit, ami talán segíthet.

Megérzem a zavart az erőben. Buta Mattie!!! szidom magamban a szőke herceget. Nem hiszem el, hogy ennyire tájékozatlan a fiú, pedig nagy mindenki kedvence! Úgy fest tartanom kell neki egy-két órát a romantikáról. Észre sem veszem, hogy közben kiadom a seprűnek az utasítást, hogy: “Fel!” és most kivételesen teljesíti is. Feljön, egyenesen az arcomba. Konkrétan betöri az orrom, úgy ahogy van.

Először megint nem hallom, amit mond, de felkapom a fejem.
- Hm? Ja... Ez a szar nem akar kooperálni... Biztosan féltékeny, hogy nem te foglalkozom vele, hanem én... - forgatom a szemem. Aztán megkomolyodom. - Őőő... - összezavarodom, azt sem tudom, mit mondott. - Persze, ha szerinted segít... Mire gondolsz pontosan?

A kislány még egy ideig csak nézi a dolgokat, aztán kérdezne megint valamit Ai-tól, ekkor veszi észre a dolgot.
- Jaj! JAJ! MI TÖRTÉNT?! IZÉ... Hadd segítsek! Vagyis... Te meg tudnád gyógyítani magad... Izé, akkor... Segítsek vagy... Mi legyen? - rendesen kétségbeesik, de szeretne segíteni.

Csak a lányra mosolygok, ahogy megkerülöm. Közben veszek egy mély lélegzetet.
- Előre szólok, hogy még sosem csináltam ilyet. Ha bármi nem esik jól, akkor szólj azonnal... - mondom neki, s finoman a vállaira helyezem a kezem. Kissé meg vagyok lőve, hogy kellene ezt csinálni, de végül először csak finoman elkezdem nyomkodni a vállait, remélve, hogy hasonlít arra, amit Ai csinált anno.

Csak halkan nyöszörgök a fájdalomtól, miközben a látásom teljesen elhomályosul a könnyeimtől. Gonosz seprű! Végül Hani is észre veszi a dolgot és kicsit bepánikol. Nagy nehezen letapasztom az egyik kezem a vérző orromról, hogy jelezzem neki, hagyjon egy kis időt, míg összeszedem magam. Közben tiszta vér lesz a felsőrészem, ami még jó, hogy fehér, így tökéletesen meglátszik rajta a vér. Jéjj!
- Auuu.... - nyögöm ki hosszan, ahogy már el tudom venni a kezem onnan. - Megpróbálhatod nyugodtan - próbálok rámosolyogni, de eléggé gyenge próbálkozás. - Emlékszel a varázsigére? - kérdem tőle, mert már párszor elmondtam előtte, de még úgy konkrétan nem tanítottam meg rá.

Kicsit izgulok, hogy most mi fog történni, de csak hagyom. Ahogy hozzám ér, libabőrös leszek, és meglepődöm, de nem ellenkezem. Sőt, ahogy kicsit bátrabb lesz, úgy egyre jobban is esik. Matt érezheti, hogy a hátam egy merő görcs.

-DE NEM TUDOM HOGY KELL! - mondja a lány. Ekkorra Aaron-ék és Tommy is észreveszik a dolgot és elindulnak a páros felé.
-Hé, minden okés veletek? - kiált oda Gemma. Tommy elrakja a könyvét, majd aggódva nézve lép a lányok mellé.

Igazából fogalmam sincs mit csinálok, vagy hogy éppen jól csinálom-e, de Elise nem nagyon ellenkezik. Érzem, hogy nagyon merev.
- Uhm… amúgy ez jól esik? - kérdezem bizonytalanul.

Mikor meghallom, hogy társaságunk akad megint az arcom elé kapom a kezem, nem mintha sokat segítene a dolog elrejtésében. A mardekáros lyány kérdésére csak bólogatok, illetve felmutatom a (nem kicsit véres) hüvelykujjamat megerősítésképp.
- Meg tudod csinálni, csak ne idegeskedj. Már rengetegszer láttad használatban és a varázsigét is tudod hozzá - mondom neki nyugodtan, bár a könnyeimtől nem nagyon látok és a fájdalom miatt is a mosolyom inkább grimaszba torkollik. - Nekem egyébként sincs itt a pálcám… asszem… vajon hol hagytam el? - motyogom inkább magamnak.

Csak bólintok. -Ühüm... - mondom, közben kicsit közelebb simulok hozzá.

Ai-nak a jelzése nem volt éppen megfelelő, így mindenki köré gyűlik, de azért nem túl közel. Aaron is biztatja a kishúgát, aki vesz egy nagy levegőt, de továbbra sem túl magabiztosan, de azért egészen nem remegő hanggal mondja ki a varázsigét.
- Episkey! - erre Ai orra vére eláll és a fájdalom nagy része is, de azért teljesen nem jött rendbe. Ahhoz Hannah még elég kevés, szóval a maradékot magának kéne megcsinálni, amihez a kislány át is nyújtja a pálcáját, mivel érzi, hogy ez kevés volt.

Kezd nagyon melegem lenni, főleg miután egy kicsit hozzám simul. Érzem, hogy koncentrálni sem tudok annyira, és hogy milyen szívesen megcsókolnám… Nem lehet! Szedd össze magad Matthew! szólok magamra.
- Uuhh… - Az első gondolatom az volt, hogy megjegyzem neki, hogy így nem tudom jól masszírozni, de lehet attól megint kellemetlenül érezné magát, szóval inkább mást mondok. - Jobb? Szerintem most próbáld meg újra, hátha… - lépek el mögüle, bár nem tudok ellenállni a csábításnak, hogy ne simítsak végig a hátán… Borzasztó vagyok, tudom.

- Nagyon ügyes vagy! - lelkesedek fel. - Nekem nagyon hosszú idő kellett ehhez! Tehetséges vagy! - vigyorgok rá szélesen. Közben vetek egy oldalpillantást a kedvenc párocskámra, s örömmel konstatálom, hogy ott is egész jól mennek a dolgok.
Szép, Mattie! hümmögök elismerően, mikor látom, hogy masszírozza Eli-t. Utána visszafordulok a többiekhez.
- Köszönöm Hani, de nem tudok más pálcájával varázsolni… majd később a többit megoldom. De tényleg nagyon ügyike vagy!
Mielőtt még bárki figyelme a kis párocska felé terelődhetne, elkezdem megint kézbe hívni a seprűt. Nem kellene, hogy most bármivel is megzavarják őket, olyan jól alakulnak a dolgok… Még ha megint be is törik az orrom, megéri! gondolom magamban, ahogy ősi ellenségemmel farkasszemezek (azaz a seprűvel).

Bólintok. Pláne attól, hogy közelebb vagyok hozzá, de ezt a világért sem mondanám ki, most már figyelek ezekre. Kicsit csalódott vagyok, hogy újra próbálkoznom kell, de egy fokkal jobb. Talán pár perc múlva már a kezemben lesz a seprű, már érzem... Mondjuk, lehet, a hátsimi miatt is több idő, azon még egy másfél percig álmodozom, azért sem megy, de utána már koncentrálok, amennyire lehet. Hogy lehet ennyire... Jó ez a srác? Minden tekintetben? Milyen kár, hogy pont ezért rá sem gondol a magamfajta közép kategóriára, mondjuk, meg is értem... A legjobbat érdemli... 

-Köszi... Nagyon koncentráltam, mert szerettem volna, ha jobban lennél! - mondja a kislány, majd hevesen megöleli Ai-t. - Örülök, hogy jobb... - a srácok csak mosolyognak, főleg Aaron, aki Ai-ra is csillogó szemmel pillant fel, hogy megosztozzanak ezen a nagy tesós pillanaton. Aztán terelni kezdi Gemma-t vissza, Tommy magát is megy. Ai-nak pedig úgy tűnik, megkegyelmez a seprű az orra után, mert majdnem elsőre sikerül... Lehet, az álmodozás segít? Mindenesetre előbb idézte a kezébe, mint Elise.

Látom, hogy teljesen máshol jár most fejben. Vagy történt valami, vagy zavarják a többiek, vagy én tettem valamit, nem tudom.
- Látom, hogy nagyon el vagy gondolkodva valamin. Szeretnéd folytatni, vagy inkább máskor? Annak nem sok értelme van, hogy idegeskedj magadra, holott tényleg jól haladsz, hidd el nekem. De mindig vannak hullámvölgyek. Csak nem szeretném, ha elveszítenéd az eddig összekapargatott önbizalmadat repülés terén… - nézek rá fürkésző tekintettel. Be kell hogy valljam, kudarcnak érzem ezt a mait, illetve magamat, hogy nem tudok neki segíteni…

Egy pillanatig megilletődöm, sőt majdnem meg is könnyezem Hani cukiságát. Természetesen azonnal visszaölelem szorosan.
- Annyira büszke vagyok rád! - mondom neki halkan s a végén kicsit el is csuklik a hangom.
Olyan boldog vagyok, hogy találkoztunk…! Az ölelés vége fele találkozik a tekintetem Aaron-éval és szélesen rámosolygok. Látom a szemeiben mennyire büszke a kishúgára, illetve azt is, hogy mennyire szereti ez pedig melegséggel tölti el a szívem. Ilyenkor néha azt kívánom, bár nekem is lenne testvérem… Mielőtt még teljesen elengedném Hanit, kap egy puszit a buksijára. A többiek elkezdenek szétszéledni, mi meg újra “kettesben” maradunk. Egyelőre nem mondok neki más dicséretet, csak szélesen mosolygok rá. Végül visszatérünk a feladathoz. Nagyon igyekszem koncentrálni, hogy Hani is büszke lehessen rám, de helyette nem tudok nem arra az érzésre gondolni, amit én éreztem, mikor kipróbálta az első gyógyító varázsigéjét (legalábbis előttem). Illetve arra gondolok folyamatosan, milyen jó lenne, ha Eli és Mattie összejönnének és boldogak lennének. Aztán egyszer csak a kezemnek csapódik valami és kizökkenek. Nézem a seprűt, amit úgy szorongatok, mintha attól félnék hogy megvadul és rám támad.
- Megcsináltam… - suttogom először hitetlenkedve. - MEGCSINÁLTAM! - visítok fel hirtelen. - HANI, ELKÉPESZTŐ VAGY! KÖSZÖNÖM! - lerohanom a kislányt, felkapom és megpörgetem a levegőben, utána pedig letéve is alaposan megölelgetem. - Eszméletlenül ügyes tanár vagy! - nézek rá csillogó szemekkel, miután elengedem.

- Nem. Nem! - mondom riadtan. Még csak azt kéne, hogy lemondja itt. - Menni fog... - mondom, majd tényleg nagyon koncentrálni kezdek és nézzenek oda... Harmadjára sikerül is a kezembe hívni a seprűt. - Na, ugye? - mosolygok rá kedvesen. - Most mi legyen?

Hannah örül a puszinak. Aztán megilletődik Ai-n.
- Őőő, mit csináltam? - nevet fel a kislány, mert közben örül Ai-nak. - Én nem csináltam semmit, de te tényleg jó vagy! Szeretnéd abbahagyni vagy menjünk tovább? - kérdezi fürkészően.

- Oh, oké-oké… Gondoltam ha esetleg frusztrál a tömeg, akkor befejezhettük volna később ketten, de ha most szeretnéd folytatni nekem megfelel - vonom meg a vállaim. - Hát először is ezt ismételd meg ötször, ha megy egymás után folyamatosan, akkor tovább léphetünk.

- Nem csináltál semmit? Dehogynem! Hiszel bennem, és ez az erőt nekem, hogy ne adjam fel. És sikerült! - örvendezek tovább. - Aha! Folytassuk! Most úgy érzem menni fog! Hiszek benne! - mondom neki lelkesen. - Figyelek, Mester!

- Jaaa! - értem meg. - Ő, ahogy gondolod, szerinted jobb lenne nekünk később befejezni? - kérdezem ártatlanul.

- Hát, ez természetes! Ez a minimum! Őőő... Nem is tudom... Próbáljunk meg csak így lebegni egy kicsit a talaj felett, mielőtt felszállnál? - bizonytalanodik el. - De ha csak ezt gyakorolnád, az is jó! Vagy ha ennyi elég volt... A csúcson kell abbahagyni - nevet fel.

Mosolyogva összefonom a karjaimat a mellkasom előtt és csóválom a fejem.
- Nem ér visszadobni a kérdést. Itt az a lényeg Te mit szeretnél...

Hevesen bólogatok.
- Ühüm-ühüm, persze! - vigyorgok. Nagy lendülettel a lábaim közé veszem a seprűt, miközben egy gyors oldalpillantást vetek kedvenc párosomra. Mosolyognak és folyamatosan szemeznek egymással.
De romantikuuuus! álmodozom rajtuk.

Sarokba lettem szorítva. Természetesen nagyon jó lenne, ha kettesben lehetnénk, mert az mégiscsak... Jobb, de közben meg...
- Ááá, nem tudom... Ha később folytatjuk, akkor addig megírjuk az Asztrológia házit? - nézek fel rá reménykedve, hogy hátha tölt velem extra időt.

Úgy tűnik, Ai ma elemében van, ugyanis majdnem egyből lebegni kezd a készség, sőt, még csak nem is baszakszik vele. Egyelőre? Hannah megtapsolja.
- Tök jó vagy! Bárcsak nekem is ilyen könnyen ment volna - sóhajt fel. Ekkor Gemma integet nekik.
- Hééé, nincs kedvetek játszani egy kicsit velünk? Már tökre meguntam Aaron-t! Ti is gyeeertek, Matt! - kiált oda nekik is. Hannah vet egy bizonytalan pillantást.
- Mit gondolsz? Úúú, van egy ötletem! Ha szeretnéd, ülhetünk ketten egy seprűn, tök vicces lesz! - tapsikol a kislány.

- Ummm… - hezitálok egy kicsit a válaszadással. - Ebéd után edzésem van, szóval az asztrológia annyira már nem fér bele a mai napomba - húzom el a számat. De belül tudom, hogy jobb ez így. Nem szabad túl sok időt együtt töltsünk, csak hamis reményekkel áltatnám magam… - De ha szeretnéd, edzés után befejezhetjük ezt a mostani repülés korrepet, akkor már nem nagyon szokott senki sem a pályán lenni.

Észre sem veszem, hogy kb 1,5 méterrel a talaj felett lebegek. Csak akkor, mikor Gemma kizökkent a gondolataimból (még Hani dicséretét sem hallja meg Ai). Ekkor keresem Hannah-t a tekintetemmel, aki felajánlotta, hogy üljünk ketten egy seprűn. De nem látom… aztán lenézek. A gyomromat mintha egy hideg kér markolászná, a tüdőm összeszorul és nem kapok levegőt. Konkrétan bepánikolok már ettől a magasságtól, ami azt eredményezi, hogy elvesztem a “kontrollt” és jó nagy puffanással a földre esek. Eléggé fáj a bal vállam, mert azzal érek földet, de összességében semmi komoly bajom nem esett.
- Mmm… asszem inkább csak néznélek titeket… - mondom, ahogy felülök a földön.

Pont végignézem, ahogy Ai leesik a seprűről. Mondjuk a mait egész jól megúszta… Várj, az ott vér a pólóján?! Jó akkor ezt visszaszívom, megint alkotott…
- Mire gondolsz? - kérdezek vissza Gemmának. Nem vagyok benne biztos, hogy ez jó ötlet lenne.

Eléggé elkámpicsorodom, de azért mosolygok.
• Óóó, oké, értem, nem muszáj, persze! Ahogy neked jó! - szabadkozom védekezésképpen. - Igen, edzés után jó lesz... - motyogom még.

- Jaj! - kiált fel a kislány egyből, majd segít Ai-nak. - Jól vagy? Amúgy nagyon ügyes voltál! - mondja, majd a zsebéből elővesz egy csokis kekszet. - Ezt neked hoztam, hogy mutassam, mennyire ügyes vagy! - mondja kedvesen, majd odaadja a lánynak. - Szerintem mára elég ennyi... - ekkor szól oda Gemma. - Ümm, én szívesen beállok, de csak ha Ai-t nem zavarja - pillant a lányra.

- Csak egy kis sessiont tolunk. Tudod, dobálgatunk, mint a mugliknál a foci, mondjuk...
- Én szerintem ebbe nem szállok be, de nektek jó szórakozást - mentem gyorsan ki magam. - Addig leülök Tommy-hoz, szívesen nézlek titeket... - mondom még, s már indulnék is az említett személy felé.

- Persze-persze, volt már rosszabb! - vigyorgok a kislányra, bár a vállam azért kicsit fáj. Au
- Jaaaj, de kis cuki vagy! - elfogadom a kekszet, majd félbe töröm. - Ezt pedig te kapod, mert Te vagy a legügyibb repüléstan tanár! - odanyújtom neki a másik felet. - Hát ahogy érzed… - Belül azért jócskán megkönnyebbülök, hogy nem kell folytassam. - Menj csak nyugodtan! - mosolygok rá, majd feltápászkodom, kicsit leporolom a fenekem, majd felbattyogok a másik cuki hugrabugoshoz.
- Te nem szállsz be, szépfiú? - mosolygok rá kedvesen.

- Aha, oké, nekem jó! - szólok vissza. Majd Elise megpróbál elsomfordálni. Hahh, mintha hagynám. Kb ez az egyetlen lehetőségem arra, hogy ennyire közel legyek hozzá következmények nélkül, csak nem fogom elszalasztani…! Éppen ezért elkapom finoman a csuklóját.
- Ácsi-ácsi kedves hölgyem. Ha már így lehetőség adódik rá, akkor felülhetsz mögém, hogy szokd a magasságot - kacsintok rá a végén.

Boldogan elfogadja a kekszet és rágcsálni kezdi. Aztán már rohan is a bátyjáékhoz. Tommy meglepetten pillant fel, majd körbenéz és rájön, hogy róla van szó, szóval elvörösödik.
- Hozzám beszélsz? - kérdezi kicsit lassan. - Őőő, amúgy nem... Nem nekem való... Azt hiszem... - mondja teljesen zavarban.

Ahogy elkapja a csuklóm, megállok és kérdőn nézek rá, enyhén elpirulok.
- Nem akarom hátráltatni a játékot és tuti, nagyon zavaró lennék... - mondom bizonytalanul, bár eléggé szeretek mögötte ülni, az tény. Nem tudok a szemébe nézni, így inkább össze-vissza pillantok.

- Persze, hát ki máshoz? - nézek a hugrabugos cukifiúra szélesen vigyorogva. - Ugyan már! Tudsz repülni? Ha a válasz igen, akkor mindenképp menj, és szórakozz a barátaiddal! Jó móka lesz!

- Ugyan már! Ez csak szórakozás, nem fogsz hátráltatni semmit sem. Egyébként is, én miattad vagyok itt, nem a saját szórakozásomra. De így most tudjuk ötvözni a kellemeset a hasznossal! - mosolygok rá, bár nem néz rám, ami kicsit bánt. A kellemeset a kellemessel… helyesbítem magam.

Felnevet.
- Nem... Jó leszek itt... - mondja, majd int a lánynak, hogy üljön csak le. Majd összeráncolja a homlokát és felemeli a pálcáját. - Tergeo! - mondja érthetően, s Ai pólója egyszerre csak újra tiszta lesz. - Azért így jobb, nem? - mosolyog kedvesen a lányra.

- De... Nah... - szenvedek kicsit, majd ránézek végre a srácra és ahogy meglátom a mosolyát, nem bírok ellenállni. - Na, jóóó... De ha nagyon rossz lesz, akkor leraksz, ugye? - kérdezem ijedten.

Bár nem értem miért nem akar menni a Cuki fiú, de nem erősködöm tovább. Helyette inkább rámosolygok, mikor a pólómat tisztává varázsolja (haha, szó szerint).
- Köszönöm szépen! - utána pedig a korlátra támaszkodom, a fejemet pedig az alkarjaimon támasztom, úgy nézem a többieket.

- De miért lenne nagyon rossz? - kérdezek vissza mosolyogva, miközben már nyúlok a seprűért, ami boldogan a kezembe is ugrik. A lábaim közé kapom, majd Elise felé nyújtom a kezem, miközben bátorítóan és egy kicsit szerelmesen, de tényleg csak egy kicsit... remélem mosolygok rá.

A srác csak biccent egyet, aztán visszatér a könyvéhez, néha egy-egy percig nézi a játékot, de ő sem szólal meg. Olyan... Nyugodt minden.

- Hát, mert most nem csak ketten vagyunk és félek a többiektől? - kérdezem, de már nyújtja is a kezét egy olyan mosollyal, amitől én azonnal elolvadok. Zavartan, de szintén szerelmes mosollyal visszanézek, majd zavarba jövök és lesütöm a szemem. Aztán lassan mögé ülök.
- Még mindig nem tudtam megszokni... - motyogok. De egy perc után magamhoz képest egészen megnyugszom és kissé félősen karolom át. Most társaságunk van…

Csak szótlanul, kissé irigykedve, ugyanakkor boldogan figyelem őket. Bár én is ott lehetnék… Annak viszont nagyon örülök, hogy Mattie nem hagyta lelépni Eli-t. Majd hirtelen bevillan valami. Felülök de iziben, majd a másik Hugrabugos srácra nézek.
- Te jó ég! Te is táplálsz gyengéd érzelmeket Eli-chan iránt! - mondom neki, természetesen csak úgy, hogy más véletlenül se hallhassa (és itt nem a röpködőkre gondolok). El sem hiszem, hogy csak most állt össze a kép. Pedig a jelek végig egyértelműek voltak, csak nem figyeltem oda rájuk… Mert azzal voltam elfoglalva, hogy a látszatot fenntartsam, hogy nekem semmi sem esik rosszul…

- Egyet se félj, míg engem látsz! Ígérem, vigyázok Rád! Khm… - gyorsan megköszörülöm a torkom, hátha ettől kevésbé lesz fura amit mondtam… - Indulhatunk? - kérdem, mikor már átkarolt. Ha megadja az engedély a felszállásra, akkor finoman levegőbe emelkedünk és csatlakozunk a többiekhez.

Tommy nagyokat pislogva pillant fel a könyvéből. Olyan szinten hirtelen jött ez, hogy teljesen lefagy.
- Hogy... Mi van?! - néz teljesen zavartan, de mintha egy kicsit zavarba jött volna. Mondjuk, ez a témától is lehet, ha valakinek ilyet mondanak, azért zavarba jön.

- Tudom... - sóhajtok végül. - Ühüm... - mormogom a hátába. Akármennyire is lassan emelkedik, akkor is felfordul a gyomrom, mintha liftezne. - Ugh... Azt hiszem, ez sosem lesz jobb... - mondom, miközben kicsit be is szédülök, de nagyon próbálkozom nem behányni. Ahogy feljebb érünk, hallom Gemma hangját.
- Így kicsit nehéz lesz dobálgatni, nem de bár? - ugratja kissé ironikusan Matt-et. Szinte látom a vigyorát. Én azonban nem mertem még kinyitni a szemem vagy felemelni a fejem.
- Minden okés, Elise? - kérdezi kissé aggódva Aaron. Felmordulok, majd felnyögök.
- Ja... Minden oké, a kedvencem úgyis, mikor nincs talaj a lábam alatt... – nyöszörgök.

- Gyakran tévesztettelek össze még az elején Mattie-vel távolról - kezdem ecsetelni. - Sajnálom… biztos nem lehet könnyű, de… oh jaj, szóba sem kellett volna hoznom. De most már kimondom: látom rajtad, hogy te is szurkolsz nekik, meg azt, hogy egy példaértékű barát vagy. Csodállak érte, még úgy is, hogy nem is igazán tudom a neved… - mosolygok rá őszintén.

- Legalább lesz mire fognom, ha béna vagyok - szállok be az ugratásba. - Mármint te nem akadályoztatsz semmiben, úgy értettem hogy… - próbálok magyarázkodni, de azzal a lendülettel bele is zavarodom.

Tom elkapja a tekintetét, de összeszedi magát, így nem annyira látszik rajta semmi. Pár másodperc múlva visszanéz a lányra, enyhén mosolyog.
- Erre vannak a barátok, nem? - mondja sajnos, kissé szomorúan.

Hát, nem mondom, hogy jól esett, amit Matt mondott. Érzem, ahogy a csalódottság kicsit a testemen végig szalad.
- Óóó... - ennyit mondok csak, kicsit hátrébb is hajolok. - Talán tényleg jobb lenne, ha letennél... - mondom halkan, de komolyan neki.

Megszakad érte a szívem.
- Sajnálom, nem akartam, hogy rossz legyen neked. Megölelhetlek? Úgy nézel ki, mint aki egy ölelésre szorul… - mondom, de igazából meg sem várom a válaszát és átölelem. - Tudom ez most jelenleg nem segít, de biztosan megtalálod a hozzád valót! Jól nézel ki, kedves vagy, okos, és egy rendkívül önzetlen és jószívű ember! - nézek a szemeibe, miután elengedem. Komolyan is gondolom, amit mondok.

• Nem… Elise… nem úgy értettem… de ha le akarsz szállni, akkor csak egy szavadba kerül, nem erőltetek semmit… - adom meg magam egy frusztrált sóhaj után. Na ezt jól elcsesztem…

Tom megrántja a vállát, de az ölelésre már ellenkezne is, nincs ideje. Kicsit elhajol, de végül azért elég ügyetlenül meglapogatja a lány hátát. Ahogy elengedi, csak elkapja a tekintetét, megint kicsit zavarba jön.

- Jól vagyok... Már dolgozom rajta, de... Kösz - mondja motyogva.

Mindeközben Gemma és Aaron kicsit odébb repültek, egyrészt, hogy teret adjanak a szerencsétlenkedőnek, másrészt hogy addig ők dobálgassanak.
- Nem... Tudom... Miért, hogy értetted? - kérdezek vissza, talán egy kicsit idegesebbre sikeredett a hangom, mint akartam.

- Oh bocsi, nem mindig gondolok bele, hogy másoknak ez kellemetlen lehet… - utalok vissza az ölelésre, majd elhúzódom két embernyi távolságra. És igazából nem tudom mit mondhatnék, rosszul érzem magam, hogy elrontottam a kedvét, szóval egyelőre csak csendben gondolkodom és lóbálom egy picit a lábaim.

- Nem tudom, de nem úgy, hogy te akadályoznál is bármiben… Azaz tény, hogy így nem tudok velük egy szinten játszani, de ha nem akarnám, hogy itt legyél, akkor nem is erősködtem volna… - mondom én is idegesen, paradicsomvörös fejjel, de magamra vagyok ideges és el vagyok vörösödve mert rájövök, milyen zavarbaejtőt mondtam…

- Nincs baj - nevet fel röviden. - Gemma mellett hozzá lehetett szokni a dolgokhoz... - teszi még hozzá. - Nem kell ám hatvan méterre menni tőlem - pillant még fel, mielőtt tovább olvasná a könyvét, de előtte még felpillant a többiekre. - Szerinted baj van?

- Bizti? - kérdezek vissza bizonytalanul még, de ha még egyszer megnyugtat, akkor felsóhajtok. - Jó... Mi a taktika, főnök?- kérdezem ezek után.

A kérdésére azonnal felnézek. Összeszűkített szemekkel próbálok olvasni a testbeszédükből.
- Volt... de szerintem rendben vannak... - mondom végül alapos mérlegelés után.

Megkönnyebbülten engedem ki a levegőt.
- Igen, biztos... Taktika? Szerintem csak... érezzük jól magunkat? - kezd visszatérni a jókedvem.

- Hmm... - mondja bőbeszédűen. - Szerinted valaha bevallják egymásnak az érzelmeiket? - kérdezi halkan a srác.

- Nehéz lesz a levegőben... De akkor csak... Üljek itt?

- Hmm… maguktól? Biztosan nem. Talán egy kis noszogatás segítene rajtuk… De az sem túl feltűnően, mert csak ellenkeznének…

- Nos, a helyedben kapaszkodnék is, de ha elég bátor vagy, akkor nem kell, természetesen. De egyébként csak próbáld meg szokni a dolgot, én meg ígérem nagyon figyelek rád. És ha bármi baj van, szólj!

- Shajj, igen, tudom... - sóhajtja a srác. - Azért annyira nem jó közöttük lenni - dörzsöli meg az arcát. - Így, hogy mindkettő oldalt látom...

- Jó, jó.... Mindenképpen! - mondom, majd Aaron-ék is közelebb jönnek, akik eddig hármasban dobáltak csak és cicáztak, így a következő 20-30 perc amúgy meglepően jó hangulatban telt. Aaron Hannah-val, Gemma pedig velünk volt és így próbáltunk játszani. A végére még én is tudtam élvezni, bár a liftezés a hasamban egyáltalán nem szűnt meg. Nagyjából ennyi idő után azért tényleg sok lesz nekem.
- Uff... Nem akarom elrontani a hangulatot, de asszem, nekem elég volt ennyi...
- Nem baj, amúgy is lassan kezdődik Matt-éknek az edzése, szóval amúgy is lassan mennünk kell - mondja Aaron.
- Ajj, ne már, olyan jó volt... - sóhajtja a kislány, aki kipirosodva, kócosan ül a seprűn.

Egy szomorkás mosolyt küldök felé.
- Sajnálom… Mit gondolsz, jobb lenne a helyzet, ha összejönnének? Mármint számodra is? - nézek rá érdeklődve.

- Büszke vagyok rád, nagyon jól bírtad! - dicsérem meg Elise-t, mikor már éppen száll le mögülem. Előbb nem, mert az balszerencsét hozhatott volna. Utána Hannah-ra nézek.
- Kicsit örülök, hogy mire te már rendesen bontogatni kezded majd a szárnyaid az iskolában, addigra már nem leszünk, mert a végén még porba tipornád a becsületünket kisasszony! - mosolygok rá kedvesen.

- Határozottan. Akkor végre az utolsó reménykedő sejtem is abbahagyná. Sajnos, erőltetni csak egy ideig lehet - rántja meg a vállát.

Csak felmutatom a hüvelykujjam, ugyanis végre talaj a lábam alatt és szédülök, úgyhogy örülök, hogy nem taccsolok ki jelenleg. Hannah csak diadalittasan vigyorog.
- Azért remélem, majd el tudok lesni ezt-azt tőled, CSK - nyújtja egy ökölpacsira a kezét.

Mivel nem tudok semmi biztatót sem mondani, ezért kivételesen befogom a számat. Helyette inkább lefirkantok egy idézetet, amely hirtelen eszembe jut. “Szeretetre mindig szükségünk van, a régi barátság azonban több, mint szeretet: önmagunk része. Mesa Selimovic” Természetesen ez a füzetem is illatos. Ez most éppen fenyőillatú. Nem tudom, hogy vajon szereti-e a fenyőt, de ha nem, akkor majd átírom egy másik illatos lapra, de most csak ez van nálam. Ezután átnyújtom neki a kitépett lapocskát az idézettel, még egyszer rámosolygok, majd törődöm a saját dolgommal: azaz az új bájitalommal amit éppen próbálok feltalálni.

Csak finoman megsimogatom Elise hátát, hátha az segít valamit neki, hogy múljon a hányingere.
- Nos, mivel egy Hugrabugos társamról beszélünk, naná! - viszonzom az ökölpacsiját. - Ki tudja, ha elég ügyes leszel, te leszel majd a következő csapatkapitányunk! - kacsintok rá.

Érdeklődve veszi el a papírt, majd elolvassa, felszalad a szemöldöke, de végül csak elmosolyodik. Egy perccel később esik le, hogy mit érez, így megszagolja a papírt.
- Hm, fenyő... - állapítja meg, majd küld még egy mosolyt a lánynak.

- Hm, jó lenne! - mondja álmodozva a kislány. - Akkor lehetnék olyan menő, mint bátyus! - mondja, mire Aaron a szemeit forgatja.
- Már így is vagy legalább ennyire menő, Hannus! - mondja, ahogy átkarolja a vállát. - Na, gyertek, ha jól látom, Penny megérkezett, szóval adjunk helyet a csapatnak! - mondja, majd elvezényli az embereket. Gemma int egyet, Hannah mosolyogva integet, Elise pedig még odafordul a sráchoz. Elég sápadt, de már kb összeszedte magát.
- Hm, köszi a mai edzést, mikor lesz a következő? - kérdezi halkan.

- Ahh, a büszkeségem… - kapok túldramatizálva a szívemhez, közben azért mosolygok.
Intek a távozóknak, illetve az érkező Penny-nek is. Majd Elise-hez fordulok.
- Nem azt beszéltük, hogy edzés után folytatjuk? - kérdem tőle. - Vagy azt csak beképzeltem? - nézek rá kérdőn, de közben elmosolyodom.

- Ha nem szereted, akkor van más… Meg van illat nélküli is, csak az olyan… snassz… - húzom el a számat.

- Hááát... Én nem tudom, menne-e ezek után... Lehet, elég volt mára... - mondom szomorúan, de őszintén. Közelebb lépek. - Bocsánat, hidd el, maradnék veled akármeddig, csak az én testem nem repülésre született... - hadarom sajnálkozva, most az sem zavar, hogy mit mondtam az elején. 

- Ez tökéletes! - mosolyog még mindig a srác.

- Rendben, ahogy érzed. Ahhoz meg kell néznem a jövő heti tervemet, most így fejből nem tudom. De majd megkereslek, ha okosabb vagyok!

Én is visszamosolygok rá, majd hagyom, hogy olvasson, én pedig belemerülök a jegyzeteimbe, de olyannyira, hogy észre sem veszem, mikor végeznek a többiek.

Éppen a könyvtárban a sorok között sambázok (majdhogynem szó szerint is), mikor megpillantok egy ismerős szőke buksit. Hamar rájövök, hogy mégsem Mattie az, hanem a háztársa, aki kísértetiesen hasonlít rá. Igazából nem tudom, odamenjek-e hozzá vagy sem, de végül úgy döntök beköszönök, csak egy rövid időre. A bájitaltan könyvet a hónom alá csapom, majd odaállok mögé. Mielőtt azonban megszólítanám, a könyv lapjai vonzzák a szemem, s belém hasít a felismerés, hogy ismerem a könyvet. Erre elmosolyodom.
- Nem is tudtam, hogy szereted Great Gatsby-t - szólalok meg fojtott hangon mosolyogva mögötte.

Tommy éppen egy beadandót ír Átváltoztatástanra, s éppen elege lett az egészből, így egy kis pihenőt tart az újfent talált könyvével, a Great Gatsby-vel. Aztán amikor Ai hozzászól, hirtelen felkapja a fejét, ahogy meglepődik, de aztán megnyugszik, s halványan elmosolyodik.
- Áhh, szia, Aislinn! - köszön. - De, most olvasom először és még csak elején járok, de érdekesnek mutatkozik a dolog. Te is szoktál ilyen könyveket olvasni? - kérdezi érdeklődve.

- Irodalmi mindenevő vagyok, de ha kedvenc műfajt kellene megneveznem akkor a horror, fantasy és a mangák. De a fő-fő kedvenceim a fantasy könyvek. Kétséget kizáróan - közben átfogom a bájitaltan könyvet a másik kezembe.

Tommy bólogat. -Mondjuk, itt aztán sok fantasy van, szóval akkor gondolom, az extrán jó neked! Nem akarsz leülni? Vagy tartottál valahova? - kérdezi, ahogy látja, hogy a lány csak úgy álldogál ott. Aztán folytatja. - Én is szeretem a fantasy-t, de a kedvenceim a mugli könyvek közül azok, amik ilyen egészen más világot mutatnak, például előre vetítik, hogy mi lesz vagy leírják az adott társadalmat, azok olyan izgalmasak!

- Reménytelen romantikus vagyok, ha esetleg eddig még nem tűnt fel… - mondom neki álmodozó hangon, ahogy eltúlzott “in love” mozdulatokkal leülök. Az egyik lábam keresztbe teszem, felkönyökölök az asztalra és az arcomat megtámasztom az öklömön, a könyvet pedig az ölembe teszem. - Én inkább azokat a klisés könyveket imádom, ahol a barátság meg a szerelem elsöprő erejével mentik meg a világot. Mondjuk nem hátrány, ha rendes világleírás is van a könyvben, sokkal egyszerűbb úgy beleélni magad… Hahh… - ábrándos sóhaj.

Tommy csak nyugodtan, mosolyogva hallgatja a lányt.
- Na, hát, akkor legalább lenne miről mesélnünk egymásnak, mert én azokat nem szoktam nagyon olvasni - kuncog fel halkan. - De egyetértek. Egy jó világleírás majdnem mindent megváltoztat. Mi a kedvenc könyved? Hátha ismerem…

- Úúú jó! - mondom kicsit hangosabban, mint kéne. - Akarom mondani: uuuu jó! - ismétlem meg suttogva. - Nos, rrreeeengeteg van. De talán ami a legközelebb áll a szívemhez, az a Holdhercegnő. Abból van filmes verzió is és az is nagyon jó! De amúgy még a Gyűrűk Ura világát is nagyon szeretem, bár ott már egy kicsit túl sok a harac az én ízlésemnek. Ohh meg van egy lovas is, Ascalon a sorozat címe. Sajnos csak két könyv van belőle angolra is lefordítva és… ahh megint sokat beszélek, nyugodtan szólj rám, olykor nagyon belefeledkezem a dolgokba és nem áll be a szám, észre sem veszem, hogy mennyit beszélek… mint mondjuk most… - nevetek fel halkan, kicsit zavaromban.

Tommy bólogat, de látszik rajta, hogy fogalma sincs, mik ezek. Pontosabban a Gyűrűk Urát ismeri, arra fel is csillan a szeme.
- Na, azt én is szeretem! - mondja lelkesen, aztán a lovasról megint fogalma sincs, de megrázza a fejét. - Csak nyugodtan, hiszen én kérdeztem, érdekel. Nem mindig találok magamnak olyan embert, aki ennyire lelkes olvasó, mint én - mosolyog kedvesen a lányra. Csak úgy sugárzik belőle a nyugalom és az, hogy itt nyugodtan lehet bármilyen a lány.

Valamilyen oknál fogva őrült ötletem támad. Hevesebben kezd verni a szívem. Az ölembe teszem a könyvre azt a kezem amivel eddig az asztalon könyököltem és elkezdtem tépkedni a bőröm a körmeim mellett. Nem Ai, ez még túl korai lenne… figyelmeztetem magam, mielőtt nagyon beleélném magam a dologba. Helyette más jut eszembe.
- Ha… ha benne vagy, akkor ha ezt befejezted, akkor legközelebb ajánlhatok én egy könyvet? - nézek rá fel kissé szégyenlősen mosolyogva.

- Csak nyugodtan... -mosolyog a srác. - Jut eszembe, te nem vagy jó Átváltoztatástanból? Meg kéne írni ezt a házi dolgozatot, de kicsit elakadtam…

Mikor belemegy a dologba szélesebben vigyorgok és hallatok egy izgatott ÍÍÍÍÍ! hangot. Utána érdeklődve hallgatom, majd kicsit oda hajolok, hogy lássam pontosan hol is akadt el.
- Szabad lesz? - kérdem tőle, majd ha engedélyt kapok, akkor magam elé veszem a pergamenjét. Addig nem mondok semmit, ameddig nem vagyok biztos abban, hogy tudok segíteni. Ám nem is tudom miért hittem azt, hogy ne tudnék, hisz ez az egyik tárgy, amiből jeleskedem (a kemény négyből, hihi). - Tudok segíteni, de szerintem neked is kedvezőbb, ha nem elárulom a megoldást, hanem rávezetlek - nézek rá, megerősítésképp, hogy melyiket szeretné.

Tommy csak bólint és odaadja a pergament. Aztán megint bólint. -Nem is fogadnám el, ha csak el akarnád mondani - mosolyog. - Figyelek, tanárnő! - mondja szélesebb mosollyal és tényleg koncentrál.

Ezután igazából elmagyarázom neki a dolgot, úgy, hogy igazából csak az ne tudná megérteni, aki nem akarja, de közben hagyok neki lehetőséget a gondolkodásra is. Igazából nem kell sokat segítsek neki, de jobbnak érzem azért az elejétől letisztázni az anyagrészt, biztos ami biztos alapon. Közben végig feszülten igyekszem észben tartani a személyes terét, nem akarom, hogy kellemetlenül érezze magát. Van elég baja így is, szegényemnek...

Tommy figyelmesen hallgat, szerencsére érti az anyagot alapvetően, így gyorsan haladnak, csak egy ponton akardt el, ahol viszont kellett Ai segítsége. Alig fél órán belül már mindent ért és gyorsan firkant egy jegyzetet, hogy emlékezzen majd.
- Fú, köszi, enélkül nem valószínű, hogy ment volna. Valamiért kimaradt ez a részlet teljesen... Hogyan tudnám meghálálni a segítséged? - néz fel a fiú komolyan.

Csak legyintek egyet boldogan.
- Arra semmi szükség. Bármikor szólj bátran, bájitaltanból, bűbájtanból, átváltozástanból meg gyógynövénytanból tudok segíteni. A többit azt hagyjuk... - kuncogok fel. Majd kicsit elhúzom a számat, mikor a mágiatörténet eszembe jut. Ohh, a csudába, még nem írtam meg abból a beadandót... Nem akarooooom!

Tommy elgondolkodik.
- Akkor hátha én is tudok segíteni? - gondolkodik hangosan.

- Nem, nem-nem-nem. Megvagyok mindenből köszönöm! - vágom rá talán túl gyorsan. Na meg amúgy is reménytelen a dolog…

- Biztos? - húzza fel a szemöldökét a srác.

- Igen-igen, persze! - mosolygok rá. - Umm, lehet én megyek, hagylak olvasni, meg egyebek. Amilyen hirtelen felállok, le is ejtem a könyvet. - Hupszi, nagyon ügyetlen tudok lenni néha… - mondom, majd nyúlok is a könyvért.

Tommy csak a szemével követi a lányt, de nem kommentálja a dolgot.
- Hát, jó... De ha meggondolnád magad, nyugodtan szólj... - mondja még, majd int a lánynak, ha távozik. - És köszi még egyszer a segítséget!

Nagyban bólogatok.
- Persze, majd szólok, de egyelőre megvagyok, kösziii! És igazán nincs mit. Majd azért kíváncsi vagyok, mit gondolsz a könyvről. Mármint ha te is szeretnéd megosztani a gondolataidat… - mondom azonnal. Attól visszatartom magam, hogy azt mondjam, mással is nyugodtan megbeszélheti, nem kell velem, de ennyire nem vagyok butus, hogy ne sejtsem, ki lenne az a más… szóval ezt inkább nem mondom. - Én mindenesetre nagyon szívesen beszélgetek könyvekről. Meg amúgy másról is. Például a narglikról, vagy japán kultúráról, vagy Kroq-Gar hódításairól - (az utóbbi egy általam kitalált gyík-dínó vezér tulajdonképpen, az “írói pályafutásom” elején még próbálkoztam történelmibb fantasy-k írásával, főleg amiatt, hátha így könnyebben megjegyzem a mágiatörténetet, de sajnos nem így lett). - Izé, befejeztem, szia! - intek neki és sarkon fordulok. Egy picit megbotlom, de semmi komoly, majd hamarost eltűnök a sorok között.

Tommy csak pislog egy fél percig, amíg felfogja a dolgokat, ő ehhez még nem elég gyors.


~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Koradélután van, még ebédszünet. Ahogy Ai éppen haladna a Nagyterem felé, elmegy pár diák mellett, de akkor is valami csoda folytán kiszúrja Aaron-t az egyik falnál. Aislinn legnagyobb döbbenetére Eric-kel beszélget. Vagy ki tudja, mit van, mindenesetre a srác testbeszéde nem arról árulkodik, hogy szívesen tölt vele időt…

Gondolataimba merülve ballagok a Nagyterem felé. A gyomrom már korog rendesen, ugyanis az elmúlt időszakban nem igazán ettem rendesen, mert eleinte nem volt étvágyam, most meg ennek az utóhatásait nyögöm. A perifériámból meglátok egy túlzottan is ismerős alakot. Megtorpanok. Mint a szerelmes regények főhősei körül, körülöttem is lelassul minden, nem érzékelem a külvilágot, ahogy megpillantom Aaront. Éppen Eric-kel beszélget, de a testtartása nem baráti csevelyről árulkodik… Kedves olvasó, ugye emlékszel mit mondtam arról, ami a romantikus hősökkel történik a regényekben? Őket elkerüli a tömeg, miközben éppen életük szerelmével (még ha csak kinézet vagy menőség alapján is) folytatnak egyoldali farkasszemezést. Nos onnan tudhatjuk, hogy én nem egy ilyennek vagyok a szereplője, hogy engem szinte egyből fellöknek, pedig még a gondolatom végére sem értem.
- Ne állj már meg az út közepén! - szól rám az illető.
- Uhm, igaz, bocsánat… - kérek elnézést kínosan vihogva. Hát R.I.P. . Na mindegy. Gyorsan összeszedem magam. Visszapillantok gyorsan Aaronra, s villámgyorsan döntök.
Bár elég nagyfiú ahhoz, hogy megvédje magát, de a legjobb és egyelőre egyetlen barátnőm bátyja. Nem tudnék Hani szemébe nézni, ha hagynám. Na meg a lelkiismeretem sem hagyna nyugodni… Éppen ezért felszívom magam, majd hatalmas vigyort varázsolok az arcomra és odaszökdécselek hozzájuk.
- Halikaaa! - köszönök vidáman. - Bocsánat, hogy megzavarom ezt a diskurzust, de nem tudtam nem észre venni már a folyosó végéről, hogy milyen jól nézel ki ma, kedves Eric! - mondom jó hangosan a srácnak, miközben jó közel is lépek hozzá. A mosolyom végig töretlenül szélesen fenntartom. - Uuu, és milyen jó illatod van! Ma valami különleges alkalom van? - rebegtetem a szempilláim.

Eric csak undorodva hátrébb lép egyet, majd végig méri Ai-t.
- Húzz a picsába, kiscsaj - pont úgy néz ki, mint aki majdnem leköpi a lányt.
- Hé! Talán nem kéne így beszélni egy másik emberi lénnyel?! - húzza fel magát rögtön Aaron, aztán Ai-hoz fordul és lágyabban mondja neki. - De tényleg jobban jársz, ha elmész... - mondja komolyan.

Valahogy nem igazán tudnak meghatni a trágár szavai, így egy kicsit felnevetek. Viszont akkor lehervad a mosoly az arcomról, mikor Aaron mégis elküld. Most vajon rosszat tettem? Vagy más oka van ennek? Fogalmam sincs mit tegyek. Mármint, Erictől nem félek, 5 másodperc alatt a földre küldöm, mágia ide vagy oda. Viszont azt nem akarom, hogy Aaron haragudjon rám. Legalábbis nem most, amikor már úgy érzem akár barátok is lehetnénk… vagy ez túl merész kijelentés? Lehet… Viszont abban biztos vagyok, hogy Aaron testbeszéde az előbb arról árulkodott, hogy valami nem oké. Mit kéne tennem?! kérdem magamtól. Választ azonban mástól nem kapok…
- Nem akartam nagyon félbeszakítani semmit, de úgy láttam már végeztetek… Végeztetek ugye? Akkor jó, mert nagy szükségem lenne a segítségedre… - fordulok végül Aaron felé. Közben végig kettejük közt maradok és a szemem sarkából figyelem Eric minden mozdulatát, de nem hinném, hogy tenne itt bármi olyat…

Mielőtt Eric megszólalhatna, Aaron teszi.
- Milyen jó, hogy mondod! Majdnem el is felejtettem, hogy megígértem, hogy segítek SVK-ből! - csap a homlokára. - Szerencsére pont végeztünk ezzel a faszkalappal, úgyhogy mehetünk. Ebéd alatt megbeszéljük a részleteket? - néz a lányra. Eric-nek megfeszül az állkapcsa, de egyelőre nem tesz semmit. Aaron már somfordál ki és húzza Ai karját is magával az ebédlő felé.

Én nagyban bólogatok arra amit Aaron mond.
- Igen! - vágom rá mosolyogva, majd hagyom, hogy elhúzzon. Miközben elhaladunk Eric előtt, mosolyogva integetek neki. Utána nem nagyon szólalok meg, csak mikor leülünk.
- Haragszol? - nézek rá félve.

Aaron lazán megrántja a vállát.
- Miért haragudnék? - kérdezi. - Elhiheted, hogy nem a kedvenc társaságom a srác... Szóval kösz, hogy kiszedtél onnan - mondja egy félmosollyal.

- Nem tudom… Legközelebb akkor ne küldj el, mert eléggé összezavaró… - mondom elhalkulva a vége felé és előre fordulok. Közben iszonyú kíváncsi vagyok, mi volt ez az előbbi, de nem akarok a dolgaiban kutakodni. Egyelőre csak magam elé veszek egy muffint. Igen, a desszerttel kezdem, don’t judge me…

Aaron csak megrántja a vállát, majd szed magának egy jó nagy adag kaját és enni kezd.

Nem kéne beleütnöd az orrod mások dolgába… nem kéne beleütnöd az orrod mások dolgába… kántálom magamban.
- Sokan azt mondják, hogy a Narglik nem léteznek… de szerintem léteznek, csak nagyon jól titkolják… - szólalok meg komoly arccal. Majd ugyanilyen arckifejezéssel beleharapok a muffinba, amitől krémbajszom lesz, sőt még az orrom is olyan lesz, de az utóbbi nekem nem tűnik fel.

Aaron egy pillanatig csak pislog, majd kitör belőle a nevetés.
- Fogalmam sincs, miről beszélsz, de biztosan igazad van... - mondja két nevetés közben. A kezével a nevetés után jelzi finoman, hogy koszos Ai orra.

Értetlenül pislogok Aaronra.
- Viszket az orrod? - nézek rá olyan értelmesen, mint hal a szatyorban.

Aaron a szemeit forgatja, majd felnevet.
- Nem, butus, a muffin miatt retkes lett az orrod és a szád - mondja, miközben folytatja az evést.

Bekancsulok, ahogy az orromra nézek, majd rámosolygok.
- Tudom, csak ugrattalak! - öltöm rá a nyelvem, majd keresek egy szalvétát és letörlöm az orromról a krémet. Utána kicsit elbambulok meg elmerülök a gondolataimban muffin evés közben. Megesik az ilyen. Aaron közben pedig egy darabig eszik.

- Na, elárulod, mik azok a narglik vagy örökre titok marad? - kérdezi végül egy félmosollyal.

- Huh? - nézek rá kissé értetlenül először, hisz kizökkent a bambulásomból. - Hm. Hát, Longbottom professzor azt mondta, hogy egy barátja szerint a fagyöngyben bújnak meg, és csintalan kis tolvajok, akik szeretnek borsot törni mások orra alá. Biztos aranyosak! - vonom meg a vállam mosolyogva.

- És hogy néznek ki? - kérdezi, miközben belapátol egy falatot. - Mintha Hannah egyszer említette volna, aztán tök idióta voltam és nem értettem, miről beszél - gondolkodik el.

- Uuuh… még egyet sem láttam, deee…- gondolkodom, hogy írhatnám le szavakkal a legjobban, ám végül úgy döntök elképesztő rajztehetségemmel nyűgözöm le. Felcsapom a füzetet egy üres oldalon, majd elkezdek felskiccelni egy narglit. Tulajdonképpen az én elmémben úgy élnek, mint egy kelta tündérmanó, csak kisebbek, madár szárnyuk, ördög szarvacskájuk van és zöldes-sárgás színűek. Végül adok egy koronát is az alkotásomnak, és odaírom mellé, hogy Rhaggar, a nargli király.
Miután végzek, büszkén tolom elé a rajzot. Hozzám képest ez kész műalkotás, bár átlag standard szerint továbbra is borzalmas.
- Ta-daaa! A leírások alapján én így képzelem őket. - A rajzom egyik kezében egy karika valami van, a másikban meg egy óriási zokni(-szerűség). Most esik le, mit mondott.
- Hogy érted, hogy nem értetted? - nézek rá értetlenül. - Nem értelek…

Aaron felhúzott szemöldökkel Ai válla fölött kukucskálva nézi, mit rajzol a lány.
- Áhh, így már értem... Asszem - mondja a srác, ahogy a rajzot vizsgálja. - Legalább legközelebb már tudom, ha Hannah beszél róla, mit gondoljak kb - morfondírozik. Aztán újra a lányra néz. - Hát, amikor említette, akkor én nem tudtam, miről beszél és nem igazán magyarázta el, hogy képzeljem el a lényt. Ezért kérdeztem rá. Nem szeretnék faragatlan tuskó lenni a húgom előtt, tudod - vigyorodik el, majd egy újabb adag kaját töm a szájába.

A muffinom befejezem és valahogy nincs kedvem tovább enni, sőt inkább kezd hányingerem lenni a sok ételtől. Így inkább csak töltök magamnak valami innivalót, hogy ne csak így üljek itt mint egy tök… Azt hiszem ez az utóbbi hónap jobban megviselt, mint vártam volna… Belekortyolok egyet a gyümilébe, miközben hallgatom Aaront, majd mosolyogva felé fordulok.
- Te, faragatlan tuskó bárkivel is? Nem értelek, kész úriember vagy… - mondom, az elején sikerül tartanom magam, viszont a végére nagyon belemosolygok, szóval inkább a szám elé emelem a poharat, hogy elrejtsem.

Megint megrántja a vállát.
- Próbálkozik az ember, na - vigyorog ő is, még egy falat.

Egy ideig csendben ülök és csak tépegetem a bőrt az ujjamról van rágom a körmöm. Jó kis pótcselekvés, hogy elvonjam a figyelmem a hányingerről. Viszont cserébe nem tudok nem a folyosón történtekre gondolni, szóval végül nem tudom türtőztetni magam és kimondom, azaz megkérdezem.
- Jól… jól vagy? - fordulok hirtelen a fiú felé. - Mármint nem arra vagyok kíváncsi, hogy mi volt ez a kinti… jó, de kíváncsi vagyok, de nem az én dolgom, szóval nem is kérdezek rá, most sem tettem, el sem hiszem, hogy ezt most komolyan hangosan kimondtam, de… Jól vagy? - kérdezem tőle őszinte érdeklődéssel és aggodalommal.

Aaron csak csendben eszik, de mikor a lány hozzá szól, kérdőn néz rá, végül megint elmosolyodik.
- Jól vagyok, miért ne lennék jól? Az ilyen Eric félék nem igazán tudnak megijeszteni, ha erre gondolsz, szóval emiatt ne aggódj - mondja lazán, azt a részt teljesen ignorálja, hogy a lány kíváncsi, miről beszéltek.

Miközben beszél végig ránézek, az arcomon szerintem látszik, hogy nem győz meg. De végül elengedem. Azt hiszem tévedtem azt illetően, hogy barátok vagyunk…
- Jól van… - mondom halkan. Még hozzátenném, hogy nyugodtan szóljon, bármikor segítek, de végül nem teszem. Úgysem élne a lehetőséggel. Én pedig nem akarom magam ráerőltetni másokra, ahogy eddig sem.
Van egy barátom, ez is már eggyel több, mint amennyi eddig volt itt a Roxfortban… Ezután inkább csak csöndben lötykölöm a gyümölcslevet, amit szintén alig bírok lehúzni. De ha màr belekezdtem, nem fogom itthagyni…

Aaron tovább eszik, de amikor látja, hogy Ai már csak gyümölcslevezik, akkor azért odapillant.
- Ümm... Ennyi? Egy muffin? - kérdezi hitetlenkedve. - Ezzel nem fogod kihúzni estig, nem?

Adok magamnak időt, mielőtt válaszolnék, nem sietem el. Előbb erőt veszek magamon és lehúzom a maradékát, bár egyáltalán nem esik jól, sőt… Kicsit grimaszba rándul az arcom de semmi feltűnő. Utána mosolyogva fordulok Aaron felé.
- Megleszek. Neked meg további jó étvágyat! - mondom, majd felállok az asztaltól. - Oh, köszi az SVK korrepet, nagyon hasznos volt!

- Te tudod - rántja meg a vállát, de nincs meggyőzve, de nem is akar beleszólni a dolgába. - Köszi! És bármikor! - kacsint még a lányra, majd integet, ahogy elhalad.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Ahogy Ai éppen haladna kifelé jógázni, a füves placcon beleszalad valaki. Egy fiú az, méghozzá szintén Griffendéles. Ai talán még a nevét is tudhatja: Wei. Mindenesetre a a srác addigi zilált külseje egyből felragyog, ahogy meglátja Ai-t.
- Ó, kedves hölgyem, minő szerencse, hogy beléd futottam. Esetleg volnál oly szíves és kisegítenél? - néz kiskutya szemekkel a lányra.

Tágra nyílt szemekkel pislogok arra, aki majdnem letarolt. Ismerős az arca. Beugrik, hogy Griffendéles. A nevére viszont az istenért sem emlékszem. Wang… Wong? HANK? Nem, nem Hank… mindegy. A kis monológjára meg a kiskutya szemekre felkuncogok. Kicsit emlékeztet a beszédstílusa a középkori fantasy-kéhoz, amiket olvasni szoktam.
- Jó uram, ha módomban áll, ezer örömest - mondom neki, sőt még egy pukedlit is kap, mert vicces.

Wei csak elmosolyodik, huncut fény csillan a szemében.
- Kérlek, ha nem probléma, tudnál mutatni nekem valamerre egy kis Zenélő ringlót? Mintha a Gyógynövénytan terem környékén lenne... - gondolkodik el. Mégis mit akarhat a srác?

Értetlenül pislogok a fiúra. Zenélő ringló? Olyat nem ismerek…
- Bocsáss meg, de nem tudom, mi az a Zené…. ooooh! Irányringlóra gondolsz? - kérdem. Válasza után folytatom. - Őszintén, még sosem találkoztam vele itt a Roxfortban… mondjuk máshol sem -mosolygok bűnbánóan. - Szívesen segítek, de nem hinném, hogy túl nagy segítség lennék…

Wei egy pillanatra összezavarodik, de aztán csak legyint egyet.
- Igen, arra gondoltam, nemes és okos hölgy! Induljunk hát! - mondja vidáman, majd kitartja a karját, hogy Ai belekarolhasson. Mint egy igazi lovag.

Kicsit, na jó, nagyon meg vagyok illetődve, főleg mikor a karját nyújtja nekem. Ilyen kedves velem nem volt még nagyon senki Damin illetve Mattie-n kívül. Még bele is pirulok a dologba, de végül elfogadom és belekarolok. “Olyan, mintha randevúznánk…” Ismét elveszek a romantikus gondolataimba, és el is felejtem az engem nyomasztó dolgokat. Egy időre legalábbis.

- Akkor ez most egy randi? - néz a lányra egy félmosollyal, huncut tekintettel, miközben sétálnak.

A gondolataimból a hangja zökkent ki.
“- Akkor ez most egy randi?-” Köpni nyelni nem tudok hirtelen, de annyira, hogy megtorpanok és el is engedem. Közben pedig a fülem tövéig elvörösödöm.
- Én…mi…uh… nem… nem tudom?! - a végén már annyira felszalad a hangom, hogy lassan már denevér hangtartományban van.

- Akkor mondjuk azt, hogy igen! - nevet fel, majd visszatartja a karját, hogy újra belekaroljon a lány.

- N-nanii?! - ha azt hittem volna, hogy ennél vörösebb már nem lehetek, tévedtem. A hirtelen a fejembe tóduló vér miatt kicsit megingok, de el nem ájulok. Nagy levegőket veszek gyors egymásutánban. - De… de… n-nem… - nyelés. - Szóval nem is ismerjük egymást, mert ha ismernél… - …akkor te is kerülnél, mint mindenki más… fejezem be magamban a gondolatmenetet, miután elhalkultam. Közben pedig a földet bámulom. Ha jól emlékszem, kviddicsezik Hank… azaz nem Hank.

- Ahh, ugyan, egy ilyen szép hölgyet vétek lenne nem megismerni, nem igaz? - hajol kicsit közelebb igéző szemekkel a srác. - Aislinn, igaaaz? Gyönyörű név... - sóhajt fel.

Oké, hivatalosan is kijelenthetjük, bepánikoltam. Mi történik?! Egy romantikus regénybe csöppentem, ahol én lettem a főszereplő? Vagy tán csak álmodom? Hmm ez egy sansos verzió… Észrevétlenül a lábamba csípek. Nem, ez nem álom… Megint vörösödni kezdek. És még a nevemet is tudja! Nyelek egy nagyot és csak bólogatni kezdek jobb híján. Ritka alkalmak egyike, mikor én jövök zavarba. Úgy bókolni, hogy tudom, hogy az illetőt egyáltalán nem érdeklem, nagyon könnyű. De jelenleg köpni-nyelni nem tudok.
- Gomen… - ha ideges/zavarban vagyok japanglish-ül kezdek beszélni. - … de én nem tudom a Te neved… - hazukashiiii…

Egy pillanatra legörbül a szája. - Hát, igen... De nem baj. Azért vagyunk itt, hogy ismerkedjünk. A nevem Wei.

- Örvendek, Wei! - mosolygok bocsánatkérően rá. - Én Aislinn vagyok… - elvörösödöm. - … de ezt már tudod… Uhm… szólíts Ai-nak!

- Ai... Fantasztikus becenév... - ízlelgeti a nevet, ahogy lassan a kastélyhoz értek. Már éppen megint megszólalna, mikor hirtelen Tanya tanárnő jelenik meg egy kicsit ideges fejjel. Pedig a nő alapvetően elég crazy és jófej, de most letámadja Wei-t.
- Wei Wuxion! Mégis mi a büdös francért rohant el előlem?! Láttam, hogy maga volt! - tajtékzik a nő.
- Nem értem, tanárnő... Miről beszél? - kérdezi a srác. Ahogy Ai megnézi a tanárnőt, láthatja hogy mintha pirosabb lenne a nő bőre és tollak is találhatóak a hajában. Ennyire ő sem őrült.
- Ne nézzen hülyének!
- De tanárnő! Ai-val randizom jó ideje! - mondja kétségbeesetten a srác, közben Ai-ra néz.

Csak pirulgatok a bókokon. Nem sűrűn kapok ilyeneket, így még nem igazán tudom, hogyan kellene megfelelően reagálnom rá. Egy ideig csendben sétálunk a kastély felé, mikor is az egyik kedvenc professzorom, Tanya tanárnő idegesen jelenik meg előttünk. Kíváncsian pislogok, mi lehet a probléma. “Tetszenek a tollak a hajában!” Gondolkodom rajta, hogy megjegyezzem ezt neki, de nagyon nincs rá lehetőségem. Főleg mert két szempár kereszttüzébe kerülök. Eleinte csak szótlanul helyeslek.
- Igen, ez így van - erősítem meg szóban is, miközben ártatlan tekintettel nézek a tanárnőre és Wei-be karolok.

Tanya kétkedve méregeti a párost.
- Még sosem láttalak titeket együtt, pedig én aztán sok mindenkikről tudok!

“Gondolj, gondolj, gondolj Ai!”
- Mert még viszonylag új ez az egész, és amennyire lehet, igyekszünk privátak maradni - mondom a szokásos “ártatlan Ai” mosolyommal, miközben azért valamennyire elönt a pír. “Sosem szoktam hazudni, főleg nem Tanya tanárnőnek, miért épp most kezdem?” Kérdem magamtól, noha szó nélkül belementem a srác füllentésébe, noha nem is igazán ismerem…

Tanya továbbra is kétkedve méregeti a párost, de aztán lassan egy huncut mosolyt megereszt.
- Na, jól van akkor, csak turbékoljanak! Aztán tessék vigyázni a hölgyre! - vált szigorúbbra, majd kuncogni kezd. Lehet, nem a legjobb ötlet volt ezt mondani? Ki tudja, kinek kezdi híresztelni... De Wei-t láthatóan nem zavarja, sőt, egészen jó kedélyűnek tűnik. Ezután Tanya elvonul.

A tanárnő huncut mosolygására meg a mondandójára megint a fülem tövéig elvörösödöm. De nem kezdek el ellenkezni, most legalább nem. Csak szegén Wei-be kapaszkodom, nehogy elájuljak. Csak mikor a tanárnő hallótávolságon kívül ér csak akkor fordulok a fiúhoz kétségbeesetten.
- M-m-m-m-most mitévők legyünk?

Wei lazán, széles mosollyal a lány felé fordul.
- Hogy érted? Folytatjuk a randit, nem? Igencsak kíváncsi vagyok rád, Ai... - mondja, ahogy közelebb hajol, egészen a lány fülébe mondja a szavakat. - Na, de amúgy köszi a segítséget. Amúgy tényleg én voltam a tettes - vigyorog gonoszkásan, ahogy elhúzódik, majd finoman húzni kezdi a lányt, hogy induljanak. - Mit szeretnél csinálni, kedves?

A szívem egyébként is a torkomban dobog és pillangók röpködnek a gyomromban, de mikor megérzem a lehelletét a fülemen egy pillanatra megszűnik körülöttem a világ. “Vajon ilyen az első látásra szerelem?” Megkérdőjeleződik bennem, hogy valóban voltam-e már szerelmes, vagy csak bebeszèltem a dolgot. Vagy most is csak azért érzek így, mert folyamatosan szép és kedves dolgokat mond?
- Uuuh… Hát… öh… huh… - nem jutok szavakhoz. Azt sem tudom mit akartam eddig csinálni. Igyekszem rendbe tenni a gondolataimat, de csak annyi tisztul ki, hogy mennem kell majd a Babakornishoz ma. A többi dolog az teljesen homály. - Hát uh… szóval… nem tudom… 1-2 óra múlva mennem kell majd Chiasa-hoz, de amúgy n-nekem bármi megfelel…

- Ó, hát, az rengeteg idő! - mondja vidáman a srác. - Sétálhatunk a suliban is vagy élvezhetjük a szép időt. Úgyis gyönyörűen csillog a hajad a napsütésben, szívesen nézném...

Szótlanul igyekszem a tudtára hozni, hogy a döntés az övé, nekem bármi megfelel…

- Na, jó, akkor csak sétáljunk idekint. Mesélj magadról kicsit, most szívesebben figyelek csak.

- Huh? Nem igazán tudom mit mondhatnék… Ummm… kedvenc színem a kék, szeretek és tanulok is táncolni meg karatézni. Szeretek romantikus fantasy könyveket olvasni, de még jobban szeretem az ilyesfajta ábrándjaimat én magam szavakba önteni. Van egy törpe golymókom, Sir Lancelot a neve. Umm… - igazából ennyi után tanácstalanul megvonom a vállam. Fogalmam sincs, mire kíváncsi, vagy hogy valóban érdeklik-e ezek a dolgok, vagy csak udvarias…

Wei érdeklődve bólint.
- Uhumm... - mondja, hogy látszódjon, tényleg figyel. - Milyen táncot tanulsz? - kérdez vissza elsőre.

- Jelenleg hip-hop-ot. De tanultam többféle társastáncot: keringő, salsa, jive, slowfox, paso doble… balettoztam is régen, step táncot is tanultam illetve ír néptáncot, meg pár évig ritmikus sportgimnasztikáztam is… - rá pillantok, mert lehet nem volt ennyire részletesen kíváncsi erre.

Wei csak pislog nagyokat.
- Oké, ebből egy szót sem értettem - nevet fel, egy pillanatra el is kalandozik, ahogy megpróbálja elképzelni ezeket. - De biztosan fantasztikusan ügyes lehetsz - kacsint egyet.

- Bocsánat… - motyogom mikor mondja, hogy nem értett abból egy szót sem, amit mondtam. - Túlságosan beleéltem magam… Nem akarsz inkább Te mesélni magadról? - kérdezem, miközben az ujjaimat ropogtatom.

- Hm, nem - gondolkodik el egy pillanatra, majd egy hatalmas vigyort küld a lánynak. - Jobb a te hangodat hallgatni... - bújik közelebb a srác.

Hát… uff. Már hozzászoltam a “visszautasításokhoz”, de ez valahogy máshogy ütött. Kicsit kínosan érzem magam, annyira kitárulkozni nem szeretek én sem. Meg mit mondhatnék: Hehe, nincsenek barátaim, mert fura vagyok? Végső soron igaz lenne… Veszek egy nagy levegőt, s elkezdek a lehető legnagyobb randomságokról beszélni. Narglikról, képzeletbeli/mesebeli hercegekről, hercegnőkről, fantázia világokról, gonosztevőkről, mágusokról. Csak úgy ugrálok a témák között, ahogy egyre jobban jövök bele, úgy egyre gyorsabban és lelkesebben is beszélek és kezd oldódni a feszültségem is.

Ai észre sem veszi, de majd 40 percet beszél mindenféléről, Wei pedig nem nagyon szól bele, csak hallgat, néha visszakérdez, néha elkalandozik pár percre, de aztán visszatér. Néha ő is mond pár személyesebb dolgot, de nem kifejezetten fontos dolgokat. Aztán a mesét félbeszakítja Tanya tanárnő. Megint.
- WEI WUXION! - üvölti. - TUDTAM, HOGY TE VOLTÁL!
- Ajaj... - kuncog a srác, majd kezet csókol Ai-nak. - Köszönöm hölgyem a fantasztikus társaságot, de azt hiszem, a mai randevúnk itt véget ért... Egyelőre - kacsint egyet, majd elindul a tanárnő felé, hogy Ai-t bevédje.
- Ne izguljon fiatalember, Aislinn egy művészlélek, úgysem tudna ilyesmit művelni. Na, jöjjön, keressük meg a házvezetőjét! - mondja szigorúan a néni, majd elloholnak a suli felé.

Küldök a srác felé egy bocsánatkérő pillantást, majd a kézcsók után, ami miatt természetesen elvörösödöm, megszorítom bátorítóan a kezét.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Mivel Aaron barátai Párbajszakkörön voltak, ezért a srác arra gondolt, hogy töltene egy kis időt a húgával, hogy beszélgessenek, megkérdezze, milyen volt az első hét, hogy érzi magát, milyenek a dolgok. Hannah-nak más programja lett volna, hiszen ő meg akarta látogatni a Babakornist, így kompromisszumot kötöttek: Aaron lekíséri a húgát, miközben beszélnek. Így vonulnak le kettecskén, Hannah lelkesen mesél, Aaron pedig mosolyogva hallgatja. Ahogy megérkeznek, üdvözlik Hagrid-ot, aki éppen készül segíteni a Párbajszakkörön, így hamar elköszön. Odabent legnagyobb meglepetésükre Ai-t találják, Hannah egyből odaszalad, hogy megölelje, Aaron pedig int és köszön.
- Mi újság, Ai? - kérdezi a kislány.

Én még mindig egy kicsit a történtek hatása alatt állok. Kicsit zavar maga a tény, hogy az elején inkább csak én beszéltem, de utána nagyon kellemesen éreztem magam vele. Megvolt az első randim… gondolom álmodozva, amikor valaki megölel.
- Ó, szia Hani! Minden rendben… a legnagyobb rendben… - mondom egy kissé álmodozósan. - És veled… - ekkor veszem észre Aaront. - Veletek mi a helyzet?

- Épp Aaron-nak meséltem a hetemről, mert kérdezte, eddig hogy érzem magam... Érdekel téged is? - kérdezi csillogó szemmel.

-Persze! - vágom rá vidáman mosolyogva.

Következő egy órában a kislány mesél a hetéről. Aztán ő is kérdez párat, közben játszani kezd a Babakornissal, végül ők kikötnek Hagrid kertjébe, ott kergetőznek kedvesen, így bent marad a két fiatal.

Örömmel hallgatom Hanit meg válaszolgatok is neki, de a mai randevút azt egyelőre nem mondom… Legalábbis nem a bátyja előtt, nem is hinném, hogy érdekelné. Mikor Hannus és Babakornis kimennek játszani, én jókedvűen dúdolva pakolok tovább. Valahogy az utóbbi időszak nagyon kellemesen telt, jobban megismertem több embert is: Aspival, Damival, Hanival, Tommy-val, na meg a mai Wei-jel…

Aaron csak úgy az ajtóban áll a gondolataiba merülve és a húgát nézi egy halvány mosollyal. Nem tudni, mi jár a fejében.

Annyira el vagyok merülve a gondolataimban, hogy nem is veszem észre az ajtóban álló Aaront, csak miután hátulról belemegyek.
- Uh, bocsika, kicsit elkalandoztam - mosolygok rá, miközben alaposan tanulmányozom az arcát, hátha látok valamit.

Aaron meglepődik, de azért jobbak a reflexei, így csak egyet lép előre, majd hátrafordul felhúzott szemöldökkel.
- Látom - röhögi el magát. - Te is olyan fáradt vagy, mint én vagy más miatt? - kérdezi csevegő hangon.

Nagy kiskutya szemekkel pislogok rá.
- Miért vagy fáradt? Az edzések miatt? - majd kicsit elpirulok, ahogy belegondolok, hogy miért ábrándoztam el ennyire. - Mmm, más miatt… - mondom kissé elhalkulva ahogy tekergetni kezdem a hajam.

Aaron a fejét ingatja.
- Eddig fos ez az év... Rohadt sok minden lesz, már rossz bele is gondolni - röhög fel megint, de most nem hangzott annyira jól. - Edzések még nem nagyon voltak, csak a válogató - bólogat. - De az RBF-ek is fingatósak lesznek... - gondolkodik hangosan. Aztán elvigyorodik. -TaMÁS miatt? - kérdez vissza. - Bocs, nagyon fáradt vagyok...

Együttérzőn végigsimítok egyszer a karján. Én ezekbe bele sem gondoltam. Igazából annyira lefoglalom magam, hogy az RBF-ek eddig eszembe sem jutottak, lyaly…
- TaMÁS?! - pislogok rá eleinte értetlenül, mert azt hiszem Thomasról beszél. Majd amint rájövök, hogy ez egy vicc akart lenni, indokolatlanul nagyot nevetek rajta, de hogy még a könnyem is kicsordul. - Huh, ez nagyon tetszett! - mondom, miközben a könnyeim törölgetem.

Aaron is rötyög még egy kicsit magán, meg Ai reakcióján is.
- Te amúgy tudsz bármit arról, hogy mit fogunk majd csinálni a közös gyakorlásokon az RBF-re? - kérdezi Aaron.

Megáll a kezem a levegőben a kérdésére, majd ilyen: R U serious bro tekintetet küldök felé. Ezután azonban normális arckifejezést veszek fel és megrázom a fejem.
- Nem, sajnos halvány fogalmam sincs… Volt róla szó valamikor?

- Nem, ez a bajom - sóhajt frusztráltan. - Ahh, mindegy, csak jó lett volna nem full vakon menni... Nem baj, lesz majd valami... - morfondírozik magában és újra a húgát kezdi nézni.

- Majd összehozunk valamit, jó lesz! - biztatom, ahogy a levegőbe bokszolok energikusan. Mondjuk fogalmam sincs hogy, de azzal nem leszünk előrébb, ha negatívan állunk a dolgokhoz. Egy kicsit járatom Aaron és Hannah között a tekintetem, miközben végig mosolygok. -Nagyon különleges a kapcsolatotok. Néha azt kívánom, bár nekem is lenne olyan testvérem mint Hani… vagy Te… - még folytatnám, de annyira meghatódom, hogy egyszerűen nem jön ki több hang a torkomon.

- Ja, tudom, valahogy lesz majd... - mondja egy vállrándítással. Aaron tekintete még jobban ellágyul. - Tudom. Nagyon szeretem a húgom... - mondja kedvesen. Aztán kicsit furán néz Ai-ra, de végül rámosolyog.
- Nana, nekem elég egy húg, vele is nehéz néha - nevet fel végül, ahogy ad egy pat-patet Ai-nak. - De egyet értek. Szerintem mindenkinek kéne legalább egy tesó. Tök más az élet velük, egy csomó mindent tanítanak, ők is egy csomó mindent tanulnak, szóval tök fontos szerintem - magyarázza komolyabban.

- Nekem sem kellene báty, inkább kistesó, ble! - öltöm rá játékosan a nyelvemet. De ígérem, nem lopom el Hanit tőled! - kacsintok rá. Én magam is kicsit össze vagyok zavarodva az érzéseimet illetően, de… azt biztosan tudom, hogy kedvelem Aaront is. Ahogy tovább mondja a dolgokat, én is szomorúbb leszek. Megint rám tör a dolog, hogy egyedül vagyok… Hogy anyukám nélkül nagyon magányos vagyok… Hogy a nagymamám mennyire

hiányzik… Majd eszembe jut Aspi, aki szintén nagyon magányos lehet egy idegen országban távol a családjától, barátaitól. És hogy ebből a szempontból én milyen szerencsés vagyok, hogy amúgy nagyszerű emberek vesznek körül. Közben lassan bólogatni kezdek. Fogalmam sincs, mit mondjak erre. Igazából sok mindenre kíváncsi lennék, de nem akarok az életében kutakodni, szóval inkább mégsem teszem fel a kérdésemet, amit szeretnék. Ezért inkább valami átlagosabb téma mellett döntök.
- Ahogy én észre vettem, nagyon jól megtalálja itt a helyét. Nagyon ügyes, szinte biztos vagyok benne, hogy prefektus lesz majd egyszer belőle… esetleg Head Girl, kviddics csapatkapitány… Mint Mattie csak lányban, nem?

Aaron felnevet.
- Ja, belőle kinézem. Nem annyira hasonlítunk, látszik, hogy csak féltesók vagyunk - mondja. - Amúgy nem tudom, hogy a kviddics mennyire érdekelné. Ha ő talál magának valamit, ami érdekli és tesz érte, akkor mással közepesen szokott foglalkozni.

- Szerintem jobban hasonlítotok, mint elsőre gondolnák. Szerintem legalábbis - vonom meg a vállam mosolyogva, ahogy kiemelem azért, hogy ez csak az én véleményem. - De könnyen lehet, hogy nincs igazam. Amúgy meg, ha van valami ami érdekli, és abba fekteti az energiáját, akkor legalább nem ég ki, ha nem akar a többi dologból is 100%-ot teljesíteni. Mint Mattie, akiért például aggódom nagyon… - húzom el a szám. - Annyira akarja bizonyítani, hogy képes hozni ugyanazt a szintet, amit a bátyja is, sőt többet is vár el magától, hogy önmagát fogja összeroppantani. Ez egy nagy hátránya az idősebb testvéreknek, de ne érts félre! - szólok gyorsan.

Aaron is megrántja a vállát, de nem kommentálja a dolgot, de azért elgondolkodik rajta.
- Egyetértek. Nincs akkora kapcsolatom a sráccal, de a kviddics megbeszéléseken is látszik, hogy fáradt a szeme és szerintem lassan le is fog betegedni... De nem tudom, hogy nekem ezzel mit kéne tennem. Szólok maximum Tom-nak, hátha ő tud vele beszélni, de kétlem, hogy ő ne vette volna észre... - húzza el a száját a srác. - Na, és te hogy érzed? Hogy fogod bírni ezt az RBF-es évet? - kérdezi, ahogy szembe fordul a lánnyal.

- Nem azért mondtam, hogy kezdj vele bármit is… csak hasonlat volt… mindegy. - Amúgy is lebetegedett már szegényem... mondom magamban. Kérdésére megvonom a vállam. - Nekem úgy általánosságban nincs gondom ezzel. Ami kell a továbbtanuláshoz az érdekel és egészen jó is vagyok belőle, a többi meg csak meglesz valahogy - felelem félvállról. - Gondolom bőven van segítséged a barátaidtól, de én is nagyon szívesen segítek neked… is meg bárki másnak is, ha tudok… - egészítem ki gyorsan. El sem hiszem, hogy én ezt most neki felajánlottam.

Csettint egyet.
- Na, látod, én is így állok hozzá - mondja vidáman. Aztán kedvesen elmosolyodik. - Köszönöm. Észben tartom - kacsint egyet.
Ebben a pillanatban a Babakornis felkapja a fejét, néz és hallgatózik kicsit, aztán felnyerít hosszan, s végül megindul a Tiltott Rengetegbe. Közben egészen rájuk sötétedett már. Hannah egy pillanatig néz utána, majd megindul.

- Hani? HANNAH! - kiált aggódva utána a bátyja, majd idegesen megragadja Ai kezét és magával húzva futni kezd a kislány után. Szerencsére a Babakornis és az ő hangját is könnyű követni, mert látni nem lehet sokat.

Ahogy meglátom a Babakornist elvágtatni, azzal a lendülettel nyúlok is a pálcámért. Pont sikerül felkapnom, mielőtt Aaron magával rántana a unikornis baba és a húga után. Nem mintha kellene magával húznia, megyek én magamtól is. Fogalmam sincs mi történhetett, de nagyon-nagyon rossz előérzetem van.
-HANNAH! CHIASA! ÁLLJATOK MEG! - kiáltom kétségbeesetten. Nagyon félek, hogy valami bajuk eshet...

Mindenki - Kami silentcupcake Gresh550

Ahogy a színes csóvák repkednek, Elise és Aspen elérik a tárgyat. A fiú még megpróbálja eltalálni Elise-t egy átokkal, de az kitér előle. A tisztás szélén lévő bokrok vészjóslóan zizegnek, de ezt az adrenalintól feltüzelt és a tárgyra fókuszáló páros nem látja.

Mielőtt Elise letéphette volna a követ az ágról, hirtelen a mellettük lévő bokorból kiugrik öt darab vérfarkas. Legalábbis azoknak tűnnek elsőre. Ezt Mattie még ilyen távolságból is meg tudja állapítani. Az első áldozatuk Elise. Mattie pontosan tudja, hogy a lány mumusai a vérfarkasok, így pálca nélkül pedig egy pillanatig hátrál a lány, majd fenékre esik, ahogy a térde megadja magát a félelemnek. Szemezik a legnagyobbal.

Amikor megtámadja őt kettő, akkor sikít fel. Mattie nem sokat lát, csak azt, hogy a kettő egyből ráveti magát és csak reménykedhet, hogy nem tépik darabokra a sikító lányt. Mellesleg Matt átka betalál, így Quinn a földre zuhan eszméletlenül. Messziről úgy tűnik, mintha Elise testéből lakmároznának ketten, azonban amikor Matt arra lő egy átkot, az pont jó arra, hogy megzavarja őket. A lány körül rengeteg a vér, lassan kiáltozni sem marad ereje és a ruhái is elég cafatosak.

Közben a harmadik Reggie-et támadta meg, aki bár próbál kitérni, végül őt is megharapja és leteperi. Az utolsó kettő az Elise mellett álló Lilah-t támadja meg, szintén hasonlóan teperik le, mint Elise-t. Helen próbálkozik segíteni, de csak azt éri el, hogy mikor Matt segít Elise-n, akkor az egyik rátámad. Ő azonban tud védekezni, így csak megkarmolják, majd sikerül elkergetni egy varázslattal. Így a földön az alig mozgó Elise és Lilah van, illetve a csúnyán megharapott Aspen, de nem életveszélyes állapotban. Tommy közben sikeresen közelebb került, így megpróbálja elkergetni az Elise körül lévőt, s bár elsőre nem megy, másodjára igen, így a lány megmenekül a közvetlen életveszélytől. Talán. Tommy végül Reggie-n próbál segíteni.

Mindeközben Matt és Dami is ugyanarra gondolnak, így egy olyan varázslatot hajtanak végre, amivel nagyon hangosak lesznek és nagyon magas a hangjuk. Ennek eredménye, hogy elmenekül a maradék három farkas. Közben Gemma-nak volt annyi lélekjelenléte, hogy felküldjön vörös jelzést, így a tanárok is valószínűleg úton vannak. Quinn továbbra is ájultan fekszik, Nora pedig bénultan áll, nem bír megmozdulni, sokkot kapott. Egy pillanatig néma csend és dermedés van, ahogy a veszély eltűnik.

Majd berobban a Babakornis, roham Dami-hoz, valószínűleg megérezte a veszélyt és ide futott. Mögötte Hannah, de amint meglátja azt a rengeteg vért, lefagy és kiül az arcára a horror. Ekkor szabadul el a káosz. Tommy Elise-hez fut, aki alig van magánál. Iszonyatosan sok vér van rajta és körülötte, a ruhája cafatokban, ami egyre vörösebbé válik. Egyelőre abszolút nem megállapítható, hol van sebe, de sok vért vesztett és valószínűleg még mindig vérzik. Lilah szintén ilyen szar állapotban van, ők ketten kapták a legrosszabb részét. Ő is alig van magánál. Reggie a harmadik áldozat, ő is a földön, de neki nincsenek annyira súlyos sebei, bár ő is egy merő vér és valószínűleg ő is vérzik eléggé. Helen megúszta egy karmolással, ami fáj és vérzik, de nem életveszélyes.

Gemma ahogy meglátja Hannah-t, odarohan, hogy takarja a helyszínt. Megnyugtatóan beszél hozzá, de ő is remeg eléggé és nem túl ritkán Elise felé pillant. Erre a jelenetre érkezik meg Aaron és Ai. A fiú hamar felfogja, mi történt és olyan szinten borul el az agya, hogy először azt sem tudja, hogy a húgával vagy Elise-zel foglalkozzon. Végül a húga mellett dönt.

- Valaki, aki erős a gyógyító mágiában! - mondja Tommy szinte síró hangon. - Elise és Lilah életveszélyben vannak és Aspen-t is megtámadták a vérfarkasok! Helen pedig megsérült. MATT! - üvölt barátjának teljesen szétesve. Matt még sosem látta ilyen állapotban Tommy-t. Hannah hirtelen Ai felé fordult, többé nem volt halálra válva.
- Segítenünk kell! Tessék! - nyúl a táskájába, majd elővesz egy kis szütyőt. - Mindig tartok magamnál ezüstöt is, pont ilyen helyzetekre! – mondja buzgón a kislány.
- Hannus, nem kéne menned - mondja idegesen Aaron, de Ai-t elengedi. Amíg Hannah ezt lerendezi a bátyjával, addig legalább Ai fel tudja mérni a dolgokat. Matt is teljesen magán kívül van, és most már mit sem törődve azzal, hogy amúgy ő maga is milyen szarul van, ahogy csak tud, közeledik a sebesültekhez.

Ai Aaron mellett érkezik meg futva, majd meglátva a helyzetet, egyből elkapja a fiú karját és Hannah-hoz meg Gemma-hoz mennek oda. Bár Ai szíve is kihagy pár ütemet, nem engedi át magát a kétségbeesésnek. Egy jó kórelőzmény fél diagnózis. Lényeg az, hogy maradjon nyugodt és összeszedett és minél több információt gyűjtsön be. Éppen ezért először Gemma-hoz fordul:

- Nagy vonalakban el tudnád mondani mi történt? - kérdi a lány nyugtató hangon, ahogy megfogja Gemma kezét. Közben hallja Tommy szívbemarkoló hangját is, ennek ellenére megvárja, hogy a lány elmondja kb, mi történt. Gemma enyhén idegbeteg, de igyekszik tartani magát.

- Öt rohadt vérfarkas volt... Kettő elkapta Elise-t, kettő Lilah-t, miután Matt egyet leszedett Elise-ről, egy Reggie-t, egy pedig Helen-t, de ő elég ügyes volt, őt biztosan csak megkarmolták... A kurva életbe, hát hogy a picsába jöhetett ide öt?! - mérgelődik, majd megszorítja Ai kezét és mélyen a szemébe néz. - Könyörgöm, mentsd meg őket - mondja halkan. Aaron is megszorítja Ai és Gemma kezét, ugyanis közben odajöttek Hannah-val, így adnak erőt egymásnak. Aztán pedig mosolyogva fordul Hannah-hoz.

- Rendben, köszönöm. A többit bízd csak rám! – kacsint, ahogy elveszi az ezüstport. Még megsimogatja a lány buksiját, majd elrohan. Noha nála is van kb minden, ami egy vészhelyzetre kellhet, nem akarta letörni a kislányt. Matt mellett lelassít.
- Kérlek, maradj itt, nem kell még egy ember, akit össze kell rakjak… - Bár Ai tudja, hogy ez semmit sem fog használni, mert Matt nem is hallja, amit a lány mond, csak majdnem sírva Elise nevét hajtogatja, meg bocsánatért könyörög mindenkitől, hogy ilyen használhatatlan volt. Éppen ezért Ai gyorsan tovább is sprintel. A korábbi infók alapján először Elise-hez megy, ott letérdel. Megfogja az ideges Tommy kezét és lágyan rámosolyog.

- Innentől átveszem. Kérlek, segítsd ide Matt-et, mielőtt önmagát töri össze - Ai bár kívülről magabiztosnak és összeszedettnek látszik, belül vannak kétségei. Ilyen durva sebeket még sosem látott el egyedül. Amíg kicsit magában őrlődik, addig levágja Elise-ről a ruhákat, hogy felfedje a sebeket. Alaposan megnézi őket, hogy van-e harapás vagy csak karmolás, majd felhelyezi a sebekre a dittany-t és az ezüstöt. Közben végig harcot vív magában, hogy vajon menni fog-e a dolog, vagy sem. De tudja a varázsigéket, így vesz egy mély levegőt, koncentrálni kezd, és elkezdi mormogni a varázsigét. Nagyjából Elise kezd stabilizálódni enyhíti, akkor a fájdalmát is csillapítja.

Ekkortájt érkezik meg a másik csapat, s erre Gemma kapcsol és odacaplat hozzájuk.
- Bízzátok rám őket... - mondja, aztán nagyjából vázolja, mi van, s beosztja őket, hogy őrködjenek, illetve páran menjenek a tanárok elé, hogy tudják, mi van. Nem akarják, hogy visszajöjjenek a farkasok, így vigyázni kell. Penny Corvus-szal van együtt, a fiú láthatja, mennyire sápadt a lány és mennyire remeg. Fél. Hát, persze. Penny mumusa szintén a vérfarkasok.
Aaron végül elengedi a húgát, aki mivel hallotta, kivel mi van, Helen-hez megy oda, hogy segítsen. Neki még pont fog tudni, így legalább Ai-nak vele nem kell foglalkoznia. Tommy majdnem üveges szemmel veszi észre Ai-t, csak bólint, szemébe könnyek gyűlnek, de Ai csak később tudja meg, miért. Tommy elmegy Matt-ért, de eddigre a fiú lába kezd rendbe jönni, így mire Tommy odasegíti, már jól van, sajog kicsit csupán. Közben ahogy Ai tevékenykedni kezd és felfedezi a sebeit, Elise nagy nehezen megtalálja a lány kezét. Már alig van magánál, de hirtelen eléggé koncentrál Ai-ra.

- Ne! - kéri halkan, de határozottan, aztán Ai megláthatja, hogy sír. - Megharaptak... Nem csak egy helyen... Nem akarok szörnyeteg lenni - sírja. Ezt már Mattie-ék is hallhatják, ahogy a folytatást is. Hát, ezért voltak könnyek Tommy szemében. - Csak hagyj meghalni... Nem akarok vérfarkas lenni... - motyogja egyre halkabban, elfúló hangon, ahogy zokog. Közben előkerültek a sebei. Elise-nek egy hosszú karmolás fut az állán lefelé a nyakán, a vállán a hónaljáig jobb oldalt. Ezenkívül egy elég csúnya harapás a bal csípőjénél (konkrétan ki lett tépve belőle egy kis darab). Egy másik harapás a jobb fel és alkarján és egy másik karmolás bal lábán végig.

Ai finoman lehámozza Elise kezét a sajátjáról.
- Ne beszélj butaságokat Eli, ez nem igaz… - kezdi halk megnyugtató hangon Ai. Közben Mattie is odaér Tommy segítségével és belül összetörik erre. Viszont Ai pillantásából rögtön levágja, hogy mit kell tennie, így letérdel Elise mellé, megfogja a kezét, hogy Ai tudjon dolgozni.

- Ne mondj ilyeneket, Elise… Te sosem leszel szörnyeteg. Szükségünk van rád! Az öcséidnek, a szüleidnek, Tommy-nak, Gemma-nak, Aaronnak… nekem… - a végén már szerencsétlen srác alig bírja visszanyerni a könnyeit. Időközben elkezdi a lány haját is simogatni. - Kérlek, maradj velem… - a vége már szinte alig hallható. Ai-nak is összeszorul a szíve, és bár egy pillanatig elbizonytalanodott a lány sebei láttán, így viszont erőt vesz magán, és a legjobb tudásán is túlteljesítve igyekszik halk kántálással zárni a lány sebeit.

De Elise nincs meggyőzve, csak nincs ereje ellenkezni. Ahogy Matt megfogja a kezét, még jobban sírni kezd.
- Mattie... - suttogja. - Ne gyere ide... Nem akarom, hogy így láss... Én... Nem tudom... - zokogja, ahogy a fiút hallgatja. Megpróbálja felemelni a kezét, hogy letörölje a könnyeit a fiúnak, de alig bírja megemelni, szinte azonnal visszaesik. - Nem akarlak elveszíteni - leheli szinte alig hallhatóan. - Tommy-ék hol vannak? Jól vannak?
- Itt vagyok, mi jól vagyunk... - mondja elfúló hangon a fiú. Erre Elise kicsit megnyugszik, majd lehunyja a szemét, próbál nem nagyon szenvedni, ahogy Ai nekiáll a dolgoknak, de kegyetlenül fáj neki. Az ezüst és az a növény, különösen a harapásoknál olyan, mintha égetnék. Hiába próbál nyugton maradni, ahogy egyre több vér kerül vissza bele, egyre jobban ficánkol, illetve kiáltozik, sikolt is.

- Elég! ELÉG! EZ NAGYON FÁJ! - mondja szenvedve. Tommy átmegy a másik oldalára és szó nélkül segít egyhelyben tartani a lányt. Ai-nak nagyon jól megy a dolog. Alig két perc alatt sikerült stabilizálnia lányt, bár a kiharapott résszel nem tud mit kezdeni itt, ahhoz kell Madam Pomfrey, legalább ott is elállította a vérzést. A fájdalomcsillapítás is egész jól megy, Elise jobban lenyugszik, de azzal nem tud mit kezdeni, hogy a testében hatni kezd a méreg, ami szintén kegyetlenül marja. Azonban Ai-nak tovább kell mennie Lilah-hoz, aki szintén szarul van. Talán még rosszabbul, mint Elise.

Ai szíve megszakad Mattie és Elise miatt, illetve Tommy miatt is. Ám nem engedheti meg magának, hogy elkalandozzon. Még így is vét egy hibát, hisz arról megfeledkezik, hogy a lánynak ez a procedúra iszonyatosan fog fájni.
- Bocsánat! - mondja azonnal halkan a lány, majd Tommy-nak csak ennyit suttog: - Köszönöm! Gyorsan végzi a dolgát, és amennyire tudja, csillapítja a lány fájdalmát. - Az életveszély már elmúlt, viszont a dittany és az ezüst okozta fájdalmakat nem fogom tudni csillapítani. Takarjátok le, nehogy megfázzon - mondja még lágyan a lány, majd biztatón a fiúkra mosolyog. Mattie már veszi is le a kabátját, hogy ráteríthesse Elise-re, Ai pedig finoman megszorítja Tommy vállát, utána azonban sietve átpártol Lilah-hoz. Tommy odanyúl Ai kezéhez és hosszabban megszorítja, illetve ha mellette áll, akkor kicsit odahajol, hogy egy pillanatra komfortot találjon a lánynál. Szinte odabújik egy pillanatra. Ai viszonozza Tommy szorítását, sőt még egy puszit is ad a fiú hajára, amikor odahajol.

- Minden rendben lesz… - suttogja neki. Mattie mindezekből semmit sem vesz észre, mert ő közben a könnyeivel vesztes küzdelmet folytatva Elise-nek duruzsol és közben simogatja, hátha az segít neki valamit, noha tudja jól, hogy semmit sem ér vele.
Ugyanúgy, ugyanolyan alaposan átvizsgálja Lilah-t, mint Elise-t. Róla is levágja a ruháját, hogy jobb rálátása legyen a sérülésekre, közben próbálja felvenni valakikkel a szemkontaktust egy kis segítségért. Végül Dami és Gemma személyében érkezik a felmentősereg.

- Amit most fogok csinálni, az nagyon fájdalmas lesz számára, kérlek, tartsátok erősen - mondja a lány nyugodtan, majd finom de határozott mozdulatokkal felviszi az ezüstöt és a dittany-t Lilah sebeire is, majd fájdalomcsillapítás mellett megkezdi a sebek begyógyítását. Végig nyugodtan kántál és nagyon igyekszik kizárni a fájdalmas sikolyokat és minden kétségét, ami csak létezik. Dami és Gemma egy szó nélkül teszik a dolgukat, látszik, hogy összeszokottak az edzések miatt. Lilah-nak nem nagyon van karmolása, cserébe vagy 4-5 elég csúnya harapása. Ő már félájult állapotban van, így ő nem is ficánkol annyira, mint Elise. Halkan tiltakozik, mormog, de alig bír mozogni. Ai, ha lehet, itt még ügyesebb. Úgy látszik, kezd belejönni, mert a harapásokat nehezebb gyógyítani, mégis nagyjából ugyanannyi idő alatt végez, mint Elise-zel. Lilah csak kicsit megkönnyebbülten felsóhajt és oldalra bicsaklik a feje, ahogy kevésbé fáj az egész. Elájult, de stabil a helyzete, légzése és pulzusa is van, bár az egekben. Benne is dolgozik a méreg, de még nem annyira, mint Elise-ben. Franc tudja, miért.

Viszont ahogy Ai Lilah-hoz ér, és a lány egyáltalán nem úgy reagál, ahogy Elise, Ai is kezd pánikolni belül. Mi van, ha rosszul csinálta? Persze kifelé ebből semmit sem mutat, de kezd egyre jobban kétségbeesni, hogy mi van, ha cserben hagyja a többieket? Nagyon küzd ellene és nagyon koncentrál, noha a gyomra is megkordul közben. Egy reggeli alma és müzliszelet után ma még semmit sem evett… Szerencsére az akaratereje meg az adrenalon dolgozik benne is, így Lilah-val is hamar végez. Bár tényleg aggasztja a reakciója, meg hogy lehet elkésett. Lehet vele kellett volna kezdenie… Lilahra már a saját térdig érő kardigánját teríti, így Ai-n már csak egy vékonyabb hosszúujjú póló van, de egyelőre nem fázik. Mondjuk elég jó is a hidegtűrő képessége az edzései miatt.

- Előfordulhat, hogy neki is lesznek nagyobb fájdalmai, de az életveszély már elmúlt… - remélem teszi hozzá már csak magában ahogy feláll.
Szóval Ai mehet Reggie-hez is. A fiúhoz legnagyobb meglepetésére Aaron környékezi meg, amikor Ai nekiáll Elise-zel foglalkozni. A fiú próbálja kizárni a dolgokat, előtte pedig a Babakornist szedte össze és most halkan duruzsolt neki, hogy minden rendben. Látszik, hogy kicsit zavarban van, nem tudja, hogy pontosan mit kell csinálni vele, de Ai és Hannah is dolgozik, így ez a legkevesebb, amit tehet. Szóval kettecskén odamennek Reggie-hez és Aaron próbálja szóval tartani a fiút, miután felmérte, hogy annyira nincs életveszélyben, de hallatszik rajta, hogy kegyetlenül ideges, csak próbálkozik. Illetve a Babakornisról mesél Reggie-nek, hátha azzal el tudja terelni a fiú figyelmét a fájdalmairól. Aaron közben folyamatosan simogatja az állatot és Reggie-t is erre biztatja. A Babakornis próbál kicsit odabújni a fiú arcához támogatásképpen.

Reggie tulajdonképpen fel sem fogta, mi történik. Az egyik pillanatban még Elise-el a tárgyért futott, a következőben... vérfarkasok... támadás... égető fájdalom a jobb oldalában... vér, rengeteg vér... Az agya mintha lekapcsolt volna, nem tudott összefüggésekben gondolkodni. Vérfarkasharapás... az azt jelenti, hogy, hogy.... de nem, annyira felfoghatatlan lett volna ez az egész, az agya képtelen volt összerakni. Mindenhol csak fájdalom volt, és vér. Reggie érzékelte, hogy időközben jött még pár ember. Mintha látta volna Ai-t is, de hát ez képtelenség volt. Ő nem jött velük, ő biztonságban volt a kastélyban. Reggie-hez odalépett egy másik srác, egy unikornissal (igen, Reggie most már biztos volt benne, hogy ez az egész egy borzalmas, bizarr rémálom), és ugyan megsimogatja az unikornist, és válaszol is arra, amit a másik fiú esetleg kérdez, de leginkább összefüggéstelen, amit mond. Teljes sokkban van.

Ai körbepillant, de már csak Reggie van hátra. Pár biztató szó után otthagyja a mardekáros párost, majd megindul Reggie és Aaron felé. A lány annyira stresszel, hogy bár látja Aaron milyen cuki, egy pillanatig hagyja, hogy a negatív gondolatok elöntsék. El is kezdi rágni a körmét/a körme körüli bőrt, s csak akkor veszi észre, hogy milyen erőszakosan rágja, amikor sikerül egy olyan darabot kitépnie, ami után vérzik az ujja. Ekkor tér magához és fejezi be a dolgot és újra kezd koncentrálni. Mély levegőt vesz majd odasiet Reggie-ékhez. Küld egy hálás mosolyt Aaron-nak, megsimogatja Chiasa buksiját, majd letérdel Reggie elé. Látja, hogy teljes sokkban van. Gyorsan felméri a fiú sebeit így első ránézésre.

- Hé, Aspi… - szólítja meg finoman a fiút, majd az arcához nyúl, hogy úgy forgathassa a fiú fejét, hogy rá nézzen. Közben Ai végig mosolyog rá. - Most már vége. Nagyon bátor voltál - folytatja tovább nyugtató hangon. - Jöttem, hogy segítsek, de ahhoz előbb le kellene venned a talárod meg az inged is, rendben? - gyengéden simogatja közben a fiú arcát a véres hüvelykujjával, majd ha hagyja, akkor segít kibújni neki az említett ruhadarabokból, miközben végig szóval tartja a fiút. Egy pillanatra az unikornisos matricára téved a tekintete, ami egyszerre hatja meg, és kelt benne bűntudatot. Milyen barát az, aki nincs ott, ha szükség van rá?!

- Ai?- motyogja Reggie szinte hitetlenkedve. Ai tényleg itt van? Mégis mit keres itt? A kastélyban kellene lennie, biztonságban! Ezzel a gondolattal annyira el volt foglalva, hogy nem is volt ideje tiltakozni az ellen, hogy levegyék a talárját meg az ingét, pedig alapvetően még rövidujjú pólót is utált felvenni, annyira nem akarta, hogy bárki lássa az égési sérüléseit az oldalán és a hátán. Ugyan valahol tudta, hogy most nem ezzel kellene elfoglalva lennie, de mégis, még mindig nem sikerült realizálnia, hogy mi is történik pontosan körülötte. - Fáj... -suttogta. Mást nem igazán tudott kinyögni. Ai amilyen finoman csak tudja, úgy hámozza le Aspenről a ruhadarabjait, hogy jól láthatóvá tegye a sebeket. Közben nem kerülik el a figyelmét a régi égési sérülések sem. Előkészíti az ezüstöt meg a dittany-t.

- Tudom, drága… - mondja gyengéden, majd nyom egy puszit a fiú homlokára. - Nemsokára jobb lesz, rendben? Előtte viszont lehet, hogy sokkal jobban fog fájni, de sajnos ez kell, hogy zárni tudjam a sebeidet - Közben int Aaronnak, hogy legyen készenlétben, ha kell. - De tudom, hogy nagyon erős vagy és kibírod. Készen állsz? - kérdezi a fiút, miközben végig simogatja megnyugtatásul.
- P... Persze... - bólogatott. Fájni fog? De hát most is fájt... Mi tudna még jobban fájni? De annak legalább örült, hogy Ai itt volt vele. Meg egy unikornis is itt volt, igen, emlékezett, hogy látott egy unikornist. Milyen furcsa álom. Ai vesz egy mély levegőt, belekeni Aspen sebeibe a keveréket, majd biccent egyet Aaronnak, ezután pedig elkezdi kántálni a varázslatot, ami így harmadjára már sokkal gyorsabban és egyszerűbben megy. Reggie felüvölt a fájdalomtól, amikor Ai valamit rátesz a sebeire, de ahhoz már nincs ereje, hogy nagyon mozgolódni kezdjen. Ahogy a lány elkezdi mondani a varázsigét, a fájdalom is mintha erősödne.

- Semmi baj, mindjárt vége, ígérem. Bírd ki még egy kicsit… - a végére Ai hangja is egy kicsit megremeg, de ez Aspen kiáltásaitól nem észrevehető. Gyorsan össze is szedi magát, hogy mielőbb befejezze, majd a sebek zárása után ráolvas egy fájdalomcsillapítót is, hogy enyhítse a fiú szenvedését. Aaron közben biztatóan megszorította Ai vállát, hogy erőt adjon neki, amikor annak megremeg a hangja. - Készen vagy. Nagyon ügyes voltál Aspi - Ai finoman átöleli a fiút és elkezdi nyugtatólag ringatni. - Nagyon ügyes voltál… Gyere, segítek visszaöltözni - mondja, majd elkezdi felöltöztetni a fiút, hogy ne fázzon meg lehetőleg.

Közben Matt körül teljesen megszűnik a világ, kicsit, de tényleg csak egy egészen aprócskát megkönnyebbül így, hogy Ai ellátta Elise sebeit. Betakargatja a lányt és egyelőre ilyen “semmitmondó” dolgokat igyekszik nyugodt hangon mondogatni neki, mint azt, hogy semmi baj nem lesz, most már biztonságban van, vigyáznak rá, hamarosan jobban lesz… Mire észbe kaphatna, hogy lehet, meg kellene köszönni Ai-nak, addigra ő már rég nincs ott, így csak Tommy-ra vet egy aggódással vegyülő sajnálom nézést. Ha nem vállalta volna el ezt, akkor nem tartanának itt. Ha ügyesebb lett volna, ha gyorsabb, vagy ha nem engedi el maga mellől, akkor ez mind nem történik meg… Ehhez hasonló gondolatok keringenek egyelőre a fejében. Mintha azt látná, hogy kicsit remeg Elise, így nagyon óvatosan a karjaiba veszi és finoman magához öleli.

- Annyira sajnálom, hogy nem voltam melletted, amikor szükséged lett volna rám. De Ai-nak hála ezen is túlleszünk, és utána soha többé nem hagylak magadra és mindig ott leszek, hogy megvédjelek - itt ad egy puszit a homlokára. - Még annyi dolgot szeretnék átélni veled. Szeretném látni, ahogy felragyog az arcod, amikor a csillagokról beszélsz, szeretném látni, ahogy kiállsz másokért, vagy ahogy elküldöd például Finn-t a búsba, vagy amikor éppen megdorgálod az öcséid valami miatt, de közben azért mosolyogsz, mert te sem tudsz teljesen komoly maradni. Lehet kicsit önzőn fog hangzani, de azt még jobban szeretném, ha ugyanúgy megpuszilnád a homlokom, ha esetleg beteg vagyok, mint ma… Nem érdekel, hogy milyen formában, de szeretnék minden pillanatban melletted lenni. Szükségem van rád. A mosolyodra, az aggódásodra, a gyengédségedre, a borzalmas humorodra. Beragyogod az életem. Számomra Te vagy az a csillag, akit még a hold fénye sem tud elfedni… - a homlokát az övéhez érinti a végén és nagyon igyekszik elfojtani a sírást.

Elise-nek fogalma sincs, hol van. Fogalma sincs, mi történik. Azt tudja, hogy a sebei most már kevésbé égetnek, de továbbra is sajognak. Azt érzi, hogy a teste olyan nehéz, hogy a föld mindjárt elnyeli. Milyen jó is lenne! Akkor nem kéne arra gondolnia, hogy ha ezt túléli, akkor mi lesz belőle. Szemét nem nagyon tudja kinyitni, ha mégis, csak mozgó pacákat lát. De az illatok nagyon jók! Mintha Matt-nek az illata lenne. És nem fázik. Mintha valaki magához ölelné. Mintha egy álomban lenne.
Nem tud tisztán gondolkodni, csak azt érzi, hogy a teste lassan melegszik belülről. Még nem fáj, de majdnem biztos benne, hogy fog. Mintha Matt hangját hallaná. De jó is lenne, ha átölelne! Akkor biztosan jobban bírná. Próbál koncentrálni a hangjára, addig sem kell a fájdalommal foglalkoznia. Csak azt sajnálja, hogy ez mind az agya szüleménye. Valószínűleg védeni próbálja a hatalmas sokk miatt. Úgy érzi, mintha a testében ragadt volna és nem tudná irányítani. Mintha ezer kiló lenne, nagy erőfeszítés árán kicsit elfordul, hogy hozzábújhasson. Már ha itt lenne. De olyan jó meleg jön onnan és olyan illata van. Biztonság és nyugalom. Ez a két szó jellemzi. Szóval megpróbál kicsit jobban befordulni.

- Mattie... - sóhajtotta szaggatottan. Azt kívánta, bárcsak igaz lenne minden, amit mondott. Hogy itt lenne, ölelné, puszit adna, szerelmet vallana. Azt gondolta, ezt képzelte legalábbis. Fogalma sincs, mi történik...
- Mondjad, drága Csillagom – szól a fiú hozzá kedvesen és megint megcsókolja a homlokát. Erős a gyanúja, hogy nincs magánál, ennek ellenére legalább a reszketése alább maradt, ha már a fájdalmát nem vehette át tőle. - Itt vagyok, és többé már nem engedlek. Természetesen csak ha te is így szeretnéd… - mondja halkan. Elise-nek eszébe jutott, hogy ez csak egy lázálom, és hogy ezek meg sem történnek, ráadásul az is eszébe jut, hogy ha megtudja, mi történt, akkor nem is akar majd beszélni vele. Hirtelen tör rá az egész este, ami történt, többé nem képzeli, mi van most, hanem hogy mi lesz. Már ha túléli. Egyelőre úgy érzi a lány, csak megpusztul. Ismét sírni kezd, ahogy eszébe jutnak ezek a dolgok, mintha a keze valami ruhaanyaghoz érne, így megragadja és valószínűleg elég gyengén megszorítja Matt pulcsiját.

- Nincsen semmi baj. Minden rendben lesz. Vigyázok rád és mindvégig melletted leszek - próbálja csitítani, ahogy elkezd sírni.
- Matt... – sírja a lány. Elég szakaszosan lehet csak érteni és néha eléggé összefolynak a dolgok. De ha már úgyis valami álomfélében van, legalább kiadja magából. - Úgy félek... Ezentúl szörnyeteg leszek... Betegséget hordozok. Nem biztonságos velem, veszélyben vagy te is, pedig... Úgy élvezem a közös időt veled, egy új világ nyílt nekem... Melletted mindig értékesnek érzem magam és igyekeztem, hogy te is így érezd... Félek, hogy mi lesz ezután... Mi van, ha nem akarsz mostantól hozzám sem szólni... És a sebhelyek, jaj... - keseredik el újra. - Nem akarlak elveszíteni... - mondja újra, ahogy közelebb bújik az álom-Mattie-hez. A többieket tudja, hogy mellette maradnak többé-kevésbé, de őt nem akarja elveszíteni...

- Mert értékes vagy… nekem a legértékesebb. Szóval ameddig szeretnéd, végig melletted leszek. Csak előbb szépen épülj fel, rendben? Utána ígérem, hogy még több dolgot mutatok neked. Csak tarts ki egy kicsit… - már csak suttog a fiú, ahogy simogatja a haját.
- Dehogy vagyok... Most már még kevésbé... - szontyolodik el Elise. - Az jó lenne... Ha mutatnál... Dolgokat... És én... - közelebb bújik, ahogy a haját simogatja. - Meg tudnám szokni, hogy így ölelsz... És az illatod... Egyszerre érzem magam biztonságban és úgy érzem, nyugodt lehetnék... Bár ne lenne ez... - motyogja össze-vissza. Érzi, hogy a teste összerándul, ahogy fájni kezd. Felszisszen. - Úgy érzem, szétmar belülről valami... - suttogja szenvedve.

- Erős vagy és most is az leszel. Bár tudnék valahogy segíteni drága. De utána kárpótollak ezért, rendben? Lehozom neked majd a csillagokat is, csak egy szavadba kerül. Ott leszek, hogy elhalmozzalak mindennel, amit megérdemelsz…- felnéz a tanárok jöttére. - Megjöttek a tanárok! Mindjárt kiviszünk innen… - mondja. Mielőtt bármit mondhatna a lány, mintha új hangokat hallana.
- Visszajöttek?! - ijed meg Elise, nem mintha bármit tehetett volna. Ez volt a legijesztőbb. Hogy teljes mértékben ki volt szolgáltatva. Közeledő lépteket hallott.
- Matt! - kiált valaki hozzá. Ó! Sinistra professzor. Tényleg egy szép álom, hiszen a kedvenc tanára van itt a lánynak. Kicsit el is szégyelli magam, hogy így kell látnia, de aztán visszaemlékszik, hogy ez nem a valóság. - Matt! Minden rendben veled? Ugye, minden rendben? Elise? Hogy vannak a sebei? - aggódik megint a nő.

- Nem, nincs már baj. Kiviszünk innen. Már vége… - Matt felnéz a házvezetője hangjára. - Professzor! - megkönnyebbül. - Ai ellátta a sebeiket… A többiek hogy vannak? - kap hirtelen észbe. Majd újra eszébe jut, hogy mennyire elhanyagolta a prefektusi dolgait és még csak segíteni sem tudott. Ám csak ennyit tud kinyögni. - Sajnálom…. - nem akarja feltartani a picsogásával, majd később, ha biztonságban van mindenki…


- Egyelőre mindenki stabil... - mondja röviden a nő. Aztán bátorítóan megszorítja a fiú vállalt és rámosolyog. - Nincs miért... Ez ellen még egy képzett ember sem tudott volna mit tenni, hidd el... - mondja.
- Igaza van, nem a te hibád... – motyogja Elise összefüggéstelenül. Sinistra szélesebben mosolyog.
- Látod, ezt még ő is látja ilyen helyzetben... - mondja, majd összeborzolja a fiú haját, valószínűleg, hogy a saját frusztrációját is csökkentse, aztán visszamegy a többiekhez. Matt csak összeszorítja a fogát. Természetesen vigasztalni akarják, de nincs igazuk. Még tovább tartja szóval összefüggéstelen mondatokkal Elise-t, ameddig el nem kezd vergődni és fel nem rakják a hordágyra.

A pár tanár: nyilván az SVK, Sinistra professzor, Tanya is ott van. Amint meglátja a helyzetet, Sybell tanárnő szólal meg, a hozzá legközelebb lévő Gemma-tól tudja meg, mi történt, aki elég részletesen elmondja, de elég gyorsan. A három tanár a három legszerencsétlenebbül járt diákhoz megy oda. Hannah közben végzett Helen-nel, aki szintén beáll a többiek közé. A kislány véres, de csillog a szeme. Végre Ai büszke lesz rá, hogy milyen ügyes volt. Oda is megy egy kis támaszt nyújtani Ai-nak.
- Fantasztikus voltál! Közben láttam, mi mindent tettél... Gyere, most már pihenned kell kicsit... - mondja, majd odavezeti a Babakornishoz és Aaron-hoz. Ebben a pillanatban először Elise, aztán Reggie, végül kicsit lemaradva Lilah kezd el üvölteni és rángani. Úgy tűnik, iszonyatos fájdalmaik vannak.

- Elég! - int az SVK tanár. - Most kezdődött a méreg teljes beépülése. Ez iszonyatosan fájdalmas, mintha belülről marná szét őket... Tanya, kérlek, készíts három hordágyat! - utasítja társát, ő még leellenőrizgeti, hogy Helen-nek is csak karmolása van-e. Sinistra professzor a tömeghez fordul.
- Arra szeretnénk kérni itt mindenkit, de mindenkit - fordul elsősorban Finn-ék felé, de most még Eric-en kívül ők is eléggé meg vannak szeppenve. Eric csak nyugodtan álldogál. - Hogy kezeljétek ezeket az infókat bizalmasan. Tudjuk, hogy úgyis ki fog derülni, de ez nem egy olyan helyzet, amiben van jogotok mesélni erről. Ha kiderül, hogy valaki visszaélt a három delikvens állapotával, az súlyos fegyelmi eljárásban fog részesülni! - mondja szigorúan a nő. Talán még sosem láttátok ilyen szigorúnak.
- Most pedig 2-2 ember legyen szíves segíteni a három embert feltenni és felsegíteni a Gyengélkedőre... - mondja SVK néni.
- Talán a Szent Mungó jobb lenne... - mondja Tanya.
- Már mindegy. Elkezdődött. Csak rontjuk az esélyeiket, ha sokat mozgatjuk őket...
- Sybell! - szól rá figyelmeztetően Sinistra. A gyerekek idegesen álltak ott.
- Jól van, akkor menjünk... – mondja a nő. Dami és Aaron Aspen-nek segít, Corvus és Finn Lilah-nak, míg Matt és Tommy Elise-nek. Közben Ai is végez. Ő azonban nem könnyebbül meg a tanárok érkezésén, sőt egyre megy feljebb a stressz szintje. Hannah közeledtére azonban alaposan megölelgeti a lányt.

- Nagyon ügyes vagy Hani! Nagyon büszke vagyok rád! Ne, ne, nem kell, én jól vagyok… - Ai egyáltalán nem akarja otthagyni Aspent, ám végül sikerül elrángatni. Megint rágni kezdi a körmét idegességében. Amikor azonban a trió felüvölt megint durván kezdi öncsonkítani magát. Nem mondja ki hangosan, de attól fél, hogy elrontott valamit. Matt Elise sikítására csak próbálja nyugton tartani a lányt, ami persze nem igazán megy.

- Elise, kérlek tarts még ki egy kicsit! Ha ezen túl vagyunk, megígérem, hogy soha többet nem hagylak magadra, csak tarts még ki egy kicsit, rendben? - a srácnak majd megszakad a szíve és egyre jobban emészti magát a történtek miatt. És most, hogy megjelent a házvezetője, amiatt is bűntudata van, hogy prefektusi kötelességeit is elhanyagolta. Mindezt igyekszik azonban visszaszorítani, ahogy az ismét feltörő könnyeit is, ha már egyszer letörölte a korábbiakat… Helyette Tommynak segít felrakni és biztosítani a rángó lányt a hordágyra. Ai közben elkezd kételkedni abban, hogy jól tette-e, amit tett, noha tudja jól, hogy igen. Ezt tanulta. De mégis teljesen elbizonytalanodott, de nem meri a tanárokat sem zavarni a kérdésével.

Hannah finoman a kezébe veszi Ai mindkét kezét és finoman cirógatja, hogy ne rágja. Elise közben olyanokat kiabál, hogy annyira fáj neki, hogy mi lenne, ha inkább megkönnyítenék a helyzetét, ne engedjék szenvedni, fáj, szétég belülről, ilyesmik.
A tanárok vezénylete alatt a kis-nagy csapat elindul kifelé az erdőből. Körülbelül húsz perc múlva már a Gyengélkedőn vannak. Madam Pomfrey előkészített mindent, sőt, még a helyet is leburkolta hangtompító varázslattal, hogy ne keljen fel a nép. Egyelőre mindenkit kizavartak a Gyengélkedőről, csak a tanárok maradtak bent. Közben persze McGalagony is megérkezett, szája pengevékony és fehér volt idegességében. A tanároknak még arra sem volt érkezése, hogy az ott maradó diákokat elküldjék lefeküdni. Bár nem maradtak sokan. Aaron (Hannah-t elküldte aludni, aki kivételesen nem ellenkezett), Gemma, Tommy, Mattie és Ai azok, akik első sorban várták a dolgokat. Egy ideig Penny is várt, de a fáradtság erősebb volt, így ő egy idő után feladta a dolgot a többiekkel együtt.

Ahogy telt az idő, s nem lettek okosabb a kint várakozók, egyre nőtt a feszültség is. A kis csapat még pont benne volt a hatókörében a varázslatnak, így tökéletesen hallhatták, ahogy a két lány és Aspen üvölt. Szinte látták maguk előtt, ahogy a Gyengélkedőn alig tudnak az ágyon maradni, ahogy marja őket a méreg... Mikor már vagy egy órája ez ment, akkor Gemma Aaron-ra néz, s szinte egyszerre bólintanak. Mindketten fehérek az idegességtől, fáradtak is, de odalépnek Ai-hoz. Ezt persze Tommy is leveszi, s követi őket. Mielőtt Ai bármit is tehetnek, középen találja magát egy ölelésnek. A két fiú nagyon küzd a könnyeivel, így Gemma az, aki megszólal.

- Nem tudjuk elmondani, mennyire hálásak vagyunk, hogy megmentetted Elise-éket... Tényleg nem... Nélküled ők már....
- Gemma... - nyögi ki Aaron elcsukló hangon. S csak így tartják a lányt egy kicsit, hogy komfortot szerezzenek egymástól. Ai fejében kavarognak a gondolatok, ahogy hallja a bent üvöltőket. Sosem bocsájtaná meg magának, ha a többiek megbíztak benne, ő pedig... Nem, erre gondolni sem tudott... Azért, hogy ne kezdjen el nyilvánosan sírni, vagy éppen szétzuhanni, elkezdi nagyon durván véresre rágni az összes ujját. A fájdalom mindig segített neki koncentráltnak maradni. Látta, hogy mások sincsenek jobb helyzetben, de Mattie különösen megviseltnek tűnik, ezért leguggol mellé. Előkaparta a tágítóbűbájjal megspékelt szütyőjéből a pepperup bájitalt és a kezébe nyomta.

- Ezt mielőbb idd majd meg. Azzal nem segítesz rajtuk, ha te magad még betegebb leszel, sőt... Most leginkább egy erős támaszra van szüksége. Másnapra jobb lesz a betegséged, rendben... - simogatja a hátát. Holtsápadtan üveges tekintettel néz rá, de végül rábólint a dologra. Utána Ai inkább hátrébb állt a többiektől és tovább emésztette magát a sok mi lett volna ha-val meg az ugye nem-ekkel.

Nagyban rágta a jobb hüvelykujját, amin még csodálkozott, hogy van bármi rágnivaló, amikor fel sem tűnik, hogy egy csoportos ölelés közepén terem. Csak óvatosan meglapogatja a mellette állók hátát, de nem mond semmit. Már így is elérte a képességeim határát, és nem akarta hamis reményekkel álltatni őket. Hisz már fogalma sincs, hogy jól csinálta-e, vagy csak többet ártott ezzel az egésszel. Vagy hogy ha még mindent jól is csinált, megélik-e a holnapot. Ezek a dolgok teljesen felemésztették belülről. Ennek ellenére ezeket magába fojtotta és egy halvány, nekik biztató mosollyal biccent, amikor elengedik. Viszont azt látni, hogy nekik milyen nehéz és alig bírják tartani magukat, Ai-nak sem segít... Na, meg azt látni a háttérben, hogy a mindig összeszedett és mosolygós Mattie teljesen összetörve gubbaszt egyedül az ajtó mellett... Tommy ezek után odamegy Matt-nek támaszt nyújtani, úgyhogy odaül mellé. Aaron és Gemma pedig Ai egyik kezét ragadják meg és úgy várakoznak, hogy egymásnak és a lánynak is erőt adjanak. Mikor megfogják a kezét, óvatosan megszorítja mindkettőjükét. Viszont amikor már hosszabb ideje fogják, és nem úgy tűnik, mintha elengednék, kezd emelkedni a pánik és stresszszintje a lánynak. Viszont nem akarja elhúzni tőlük a kezét sem, ha ez nekik valamilyen szinten segít, így az ajkát kezdi harapdálni egyre erősebben. A fájdalom és az ismerős, nyugtatóan fémes íz megjelenése a szájában kezdi egy kicsit megint nyugtatni, úgy ernyednek el az izmai is.

- Ne rágd a szád, minden rendben lesz... - suttogja Aaron kicsit közelebb hajolva. - Te mindent megtettél, innen nem rajtad múlik a dolog, hanem... Rajtuk... - mondja kicsit nehezebben. Egy kicsit csöndben marad.
- A fájdalom valamilyen szinten lenyugtat, ezért csinálom... – mondja. Arra inkább nem válaszol, hogy közel sem biztos, hogy minden rendben lesz, és hogy megtett-e mindent, mert alakulhatott volna másképp is, ha előbb ott van...
- De ez nem jelenti azt, hogy szét kell szedned magad - húzza fel a szemöldökét Aaron, ahogy megemeli Ai véres kezét. Gemma szeme elkerekedik.
- Jesszusom, te lány, észnél vagy?! - kérdezi döbbenten, majd felemeli a pálcáját és a legalapabb gyógyító bűbájjal rendbe is teszi a lány kezét. - Remélem, a szádon nem kell segítenem - búj kicsit közelebb a lányhoz, ahogy a vállára hajtja a fejét. Ai elárulva érzi magát, és ezt Aaron is láthatja, ahogy hitetlenkedve, durcásan néz rá. Hogy tehette?! Nem mond neki semmit az alaphelyzet miatt, de amúgy valószínűleg valamit visszaszólt volna, ami esetleg rosszul eshet neki. Így inkább csak némán eltűri, hogy az egyik fájdalomforrásom kiiktatják. Nem volt hozzászokva ehhez a mértékű figyelmességhez, és figyelmezteti magát, hogy most se élje bele magát. Úgyis elmúlik...

- Mmmm, nem kell... a kezemre is elég lett volna csak egy gyógypuszi... - mondja neki halkan, ahogy a fejét Gemma-éra hajtja.
- Miért, a szádra szeretnél egy gyógypuszit? - kérdezi hirtelen Gemma. Hirtelen neki is elkerekednek a szemei.
- Ööööh... - ennyi jön ki igen értelmesen. Lehet, nem értette jól. Lehet, már képzelődik? Összevont szemöldökkel előre meredve értetlen tekintettel próbálja megfejteni, hogy ez valós kérdés volt-e, vagy csak beképzelte. Mondjuk, ez még tőle is fura képzelgés lenne... Gemma egy pillanatra felnevet, a fejét rázza, ahogy Aaron is.
- Nyugeszgumesz... - mondja a lány, de nem tudja folytatni, mert hirtelen nyílik az ajtó. Sybell jön ki.

- Kedves maguktól, hogy itt várnak, de nem mehetnek be hozzájuk... A mai este történik az átalakulás, holnap reggelig biztosan nem nagyon lesznek maguknál... - a levegőben ott van a mondat, hogy már ha túlélik a mérget a szervezetükben. Ai-hoz fordul. - Miss Normoyle, igaz? Remélem, tudja, hogy három diáktársa magának köszönheti az életét! - mondja szigorúan, de ez tőle egy dicséret. - Ha maga nem lett volna ott fejben, nem tette volna, amit kell, a két lány biztosan meghalt volna, az úriember pedig kétséges, hogy túlélte volna-e. Amit maga megtehetett, azt megtette, Madam Pomfrey-nak nem sok dolga maradt, ez dicséretre méltó. Minden tisztelet, Miss Normoyle, ezért száz pontot adok a Griffendél háznak! - mondja, s mintha egy kicsit el is mosolyodott volna. – Csak hogy biztosra menjünk: innentől minden rajtuk múlik, akármi is lesz, maga a maximális túlélési esélyt adta nekik. Legyen magára büszke! – mondja, majd vár egy kicsit, aztán visszamegy.

Ismét hosszas várakozás kezdődik, így legalább már éjfél, ha nem egy óra van. Aaron idegességében nem tud mit kezdeni magával, így gyorsan elugrik, hogy szerezzen kaját. Ki tudja, honnan… Mindenesetre alig húsz perc múlva eléggé megrakott zacskóval tér vissza, s mindenkinek hozott valamit. Egészen valószínű, hogy a manók segíthettek neki, ugyanis mindenki a kedvenc ételét kapja. Tényleg.

Szóval a következő fél óra egy fokkal nyugodtabb falatozással folytatódik, senki nem szólal meg, mindenki csillapítja az éhségét, ami elég nagy ennyi stressz után, ráadásul jó pár óra eltelt már.
Közben azért néha kihallatszódik a tanárok feszült hangja is.
- De mégis mit vár tőlem, Minerva? Ez nem egy kórház, amennyire tudtam csillapítani a fájdalmukat, annyira megtettem – sopánkodik Madam Pomprey.
- Értem, Poppy… Akkor is szörnyű hallgatni őket – mondja fáradtan az igazgatónő.
- Minerva… A szülőket értesítettük, de csak pár óra múlva tudnak érkezni… - hallatszik Sinistra professzor hangja is.
- Köszönöm Aurora… - mondja még Minerva, de ekkor valami furcsa dolog történik. Mintha eggyel kevesebb hang lenne.
- AZONNAL IDE EMBERT! – üvölti el magát Madam Pomfrey. – A LÁNY LÉGZÉSE LEÁLLT! – hallatszik, aztán bent kitör a káosz.
Tommy erre felugrik, s aggódóan Matt-re pillant. Mi van, ha Elise-nek? Nem derült ki, hogy kinek… A többiek is közelebb húzódnak, Gemma szintén a körmét kezdi rágni, Aaron lecsapja a kezét. Hosszú percek következnek, aztán csend lesz. Pontosabban csak a másik két sikolyok hangzanak fel néha. De a harmadik elnémult.

- Vár a tököm… - morogja Gemma, majd a talárjából elővesz egy… Fület. Igen, ez egy telefül. Óvatosan kinyitja az ajtót és bedugja a szerkezetet, így végre hallhatjátok, mi van odabent. Halk sírást hallhat a társaság, valamelyik tanár nem bírta tovább.
- Készüljetek, Poppy… A szülőket értesítjük, hogy a lányuk nem élte túl a vérfarkas támadást. Tudjanak róla, mielőtt ide belépnek… - mondja gondterhelten és nagyon sötéten McGalagony.
- De nem értem… Aislinn tökéletesen ellátta őket! – mondja Tanya.
- Ez így van. Azért húzta ki eddig… De a mérget a testében még Miss Normoyle és Madam Pomfrey együtt sem tudja kiszedni belőle. Ha a teste megadja magát neki, akkor ők tehetnek bármit… - mondja Sybell, de alig bírja befejezni, mert ekkor Matt ront be a többiekkel a sarkában a terembe. A tanárok meglepődve néznek, de a fiú Elise felé tart. Legnagyobb megkönnyebbülésére a lány továbbra is vergődik, sőt, most már egy tál is van mellette, amiben nem egy hányás található. Ezért a fiú is Lilah felé tart.
Ellenben szegény Lilah nem mozdul. Ekkor Aislinn lép be elszánt tekintettel, s Madam Pomfrey-ra néz.
- Madam Pomfrey, újraélesztjük a lányt a kettős módszerrel, addig igazgatónő, legyen szíves hívni a Szent Mungóból orvosokat! – mondja határozottan. Nem tudná elviselni a gondolatát, hogy miatta hal meg az egyik társa, ezért ilyen bátor.

Ismét hosszú percek következnek, de a két gyógyítónak úgy tűnik, legalább a légzését sikerül visszahoznia a lánynak. Ekkor McGalagony tanárnő kitereli a gyerekeket a teremből. Szinte könnyes szemmel néz Aislinn-re, mert nem tudja elhinni, hogy komolyan sikerült nekik visszahozni a lányt a halálból. Pedig ő már arra készült, hogy a lány szüleivel kell közölni a szörnyű hírt. És most mégsem.

- Miss Normoyle? Nem tudom szavakba önteni, mi mindent tett ma… További ötven pontot adok a Griffendélnek… - mondja szinte szipogva, de aztán összeszedi magát. – Most azonban menjenek aludni! Már így is hajnali három. Miss Bachet és Mr Medlar túl fogják élni már. Csillapodtak a tünetek, lassan teljes az átváltozás. Ami Miss Lawrence-t illeti… Érte lassan itt vannak a Szent Mungóból, így jó kezekben lesznek. Most pedig menjenek aludni, nekünk még sok a dolgunk…