A Roxfort titkai

Reggie teljesen le volt döbbenve. Elképzelni nem tudta, hogy lehet valakinek ennyi energiája, és hogy tud egyhuzamban ennyit beszélni. Vett egyáltalán levegőt? A fiú nem volt benne biztos. Aislinn ráadásul annyira gyorsan és összefüggéstelenül ugrált a témák között, hogy Reggie-nek komoly erőfeszítésébe került nem csak megérteni, hogy mit mondd, de követni is a gondolatmenetet. Először megdicsérté a nevét (?), majd örvendezett azon, hogy mindkettőjük neve A-val kezdődik(??). Ezután egy mondat erejéig örült annak is, hogy Reggie is szereti a bájitaltant, majd rákérdezett, hogy tényleg új-e itt (nem létezik, hogy nem tűnt fel neki, hogy sosem látta korábban??), aztán kitért a szép szemeire (??), amikor is egészen közel hajolt a fiú arcához, aki ennek hatására kissé hátrahőkölt, és elkerekedett szemmel bámult a lányra. De Ai ezt is figyelmen kívül hagyta, mint ahogy azt is, hogy ha valakinek kérdéseket tesz fel, akkor lehet, hogy hagyni kéne neki időt a válaszra, és tovább csacsogott mindenféléről. Például hogy szívesen körbevezeti, és el is kezdte, még mindig a kezét fogva, kihúzni a fiút a Bájitaltan teremből. Hogy most zajlanak a kviddics válogatók, és a Hugrabug ház prefektusa, Mattie lett az új csapatkapitányuk. Reggie emlékezett a magas, szőkésbarna hajú fiúra a prefektus választásról. 

Amikor Ai arról kezdett beszélni, hogy mennyire ügyetlen repülésben, Reggie együttérzett vele. Az elméleti dolgokban nagyon jó volt, de a repülés… fent tudott maradni a seprűn, de nem volt hozzá tehetsége, és nem is szerette. Az, hogy valaki nem csak, hogy fennmarad, de még labdákat is tud elkapni, dobni és célozni… számára ez szinte nagyobb varázslatnak tűnt mint bármelyik bűbáj.

A lány most először (és talán egy jó ideig utoljára) vett egy nagyobb levegőt, és hagyott egy kis időt a fiúnak válaszolni a temérdek kérdésre, amit az imént feltett.

-Nem, nem igazán… - többre azonban nem volt ideje, Ai máris folytatta a csacsogást. Reggie esélytelennek látta, hogy sikerül leráznia – egyrészt, a lány még mindig erősen szorította a kezét, másrészt, nem tartotta kizártnak, hogy ha valahogy mégis kiszabadul, és elindul az ellenkező irányba, a lány követni kezdi. Persze, ha kicsit erélyesebb, és gorombább lett volna, biztosan meg tudott volna szabadulni Ai-tól, de nem szeretett volna vele bunkó lenni. Bármennyire be nem állt a lány szája, és bármennyire nem vágyott a fiú társaságra, azért azt látta a lányon, hogy jóindulatú és kedves – így pedig rosszul érezte volna magát, ha durván viselkedik vele. Így tehát követte, de azért nagyon figyelt, hogy merre mennek, mert volt egy olyan érzése, hogy Ai nem biztos, hogy észrevenné, ha eltévednének. 

Ai körbevezetése pont annyira összefüggéstelen volt, mint ahogyan beszélt, szóval még szerencse, hogy Reggie nagyjából már tudta a járást, mert különben ez a kis túra csak még jobban összezavarta volna. A lány továbbra is nagyjából egyszavas válaszokra hagyott csak időt, de Reggie rájött, hogy tulajdonképpen nem is annyira bánja, mert így legalább nem kellett hosszas részletekbe mennie az amerikai életéről, meg semmi másról sem. Ai kettőjük helyett is eleget beszélt.

A lány hirtelen, látszólag minden előjel nélkül megtorpant. Reggie kis híján beleütközött, és már azt hitte, valami baj történt – de Ai csak azt akarta tudni, hogy ebédelt-e már. 

-Hát, még nem, de… - nem is vagyok éhes, viszont a mondatot befejezni már nem volt ideje, már el is indultak (vélhetően, remélhetőleg) az étkező felé.

-De én nem fogok Bájitaltan szakkörre járni… - magyarázta újra Reggie, bár volt egy olyan sejtése, hogy Ai ismét figyelmen kívül fogja hagyni, amit mondott. De tényleg nem akart menni. Pláne, mert tartott tőle, hogy esetleg Penny, vagy bárki más, is ugyanolyan bőbeszédű lesz, mint Ai, és majd két oldalról beszélnek hozzá folyamatosan, egészen addig amíg a saját gondolatai helyett is az ő hangjukat hallja…  a gondolat kissé elborzasztotta.

- … és a klubba való se vagyok… - motyogta. Nem volt benne biztos, hogy a lány, ha hallotta is, figyelt arra, amit mondott, mert máris magyarázott tovább: vacsora, bál, Yule Ball, csupa olyan társasági esemény amit Reggie-nek szándékában állt minél messzebbre elkerülni.

- Sir Lancelot? – a fiú remélte, hogy „hű társ” alatt Ai valamilyen aranyos állatot értett, és nem, mondjuk, egy… inkább nem is akart az alternatívába belegondolni. Valahogy el tudta képzelni a lányt ahogy összebarátkozik egy veszélyes (lehetőleg emberevő) varázslénnyel is.

Következett egy újabb adag információ és kérdés, amire leginkább csak „Igen”-nel (Van háziállatod?) illetve „Nem”-mel (Értesz a varázslényekhez?), valamint „Semmi esetre sem”-mel válaszolt (Szeretné-e megnézni az óriás polipot a tóban?).

Átmentek a Nagytermen át az alagsorba, majd a Hugrabug és a Mardekár házak klubhelyiségein is, végül megálltak egy körtéket ábrázoló festmény előtt, amikor is Ai felé fordult, és megkérdezte, szeretné-e ő csinálni.

-Mármint… mit csináljak a festménnyel? – nézett teljesen összezavarodva a lányra.

-Hogy… mi? – pislogott a fiú zavartan, miközben Ai úgy nézett rá, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne körtéket ábrázoló festményeket csikizni, azért, hogy… nos, ezek után azon se lepődött volna meg, ha valami hatalmas, rejtett édesség készlet rejtőzik a kép mögött.

-Oké, hát, akkor lássuk – lépett közelebb a képhez, és… megcsikizte a körtéket. 

Reggie alig tudta követni az eseményeket – ahogy az ajtó kitárult, úgy látta, hogy valami hátsó (vagy egyetlen?) bejáraton át a konyhába jutottak, majd pedig észrevette a házimanókat (hát persze!). Egyiküknek Ai nagyon meg is örült, úgy tűnt, mintha barátok lennének, ami több szempontból is érdekesnek tűnt a fiú számára. Neki nem igazán volt még kapcsolata házimanókkal, de Ai pont olyan lánynak tűnt, aki velük is összebarátkozik. Reggie meglehetősen zavartan álldogált az ajtóban. Nem igazán volt biztos benne, mit kellene tennie, mígnem pár lelkes házimanó rögtön ott termett, hogy leültessék őket.

-Nagyon örülök, Puszedli és Hógolyó, Aspen vagyok – mutatkozott be, majd ugyanígy tett a többiekkel is, ahogy az asztalhoz jöttek valamilyen finomsággal. Vett egy pár darab csokis muffint, amik pont olyan finomak voltak, mint ahogy kinéztek.

Közben Ai és Puszedli a lány legújabb történetéről kezdtek beszélgetni, amit Reggie egyelőre csendben hallgatott. Úgy volt vele, hogy Ai valószínűleg anélkül is elmeséli az egészet, hogy ő különösebben közbeszólna.