Luna Nova

Csak elmosolyodom, hisz elértem, amit akartam. Mindketten kiakadtak. Chatris még próbálkozik, hogy hadd mehessünk, de persze nem jön össze. Nem értem a problémájukat… csak az évnyitóra kéne odaérnünk, amiről már úgyis késünk… és Merlownak igaza van… hányszor van lehetőség egy zseni? kísérleteinek megnézésére? Meg ha kicsapnak, legalább mehetek haza…

Ahogy egy terembe érünk egy pipettával kiszed valami szert és önként jelentkezőt kér. Azért kipróbálni nem akarom… Chatris mögöttem bujkál. Merlow ismerőse, szóval nem kétséges, hogy végül Ő lesz a „szerencsés”. A szer lenyelése után bőre átlátszóvá vált, majd zsugorodni kezdett. Először értetlenül próbáltam keresni, hova lett, de megéreztem az apró mancsait a vállamon. De aranyos! Megtarthatjuk? Akarom mondani… hja, cuki. Kifakad. Egy morcos beszélő hörcsög. Én meg akarom tartani!
- Klassz! – válaszolok Merlow kérdésre, bár azért fura értetlen „He?” grimaszba vált az arcom, amikor a terveiről beszél… azért a gyerekemnek nem engedném, hogy egy fura bácsitól cukorkát vegyen el, amitől cuki állatka lesz…

Merlow felajánl még egy kóstolót. Magamon nem próbáltam volna ki, de megnéztem volna Hercegnőt pattogó hörcsögként. De neeeem… neki udvariasan vissza kell utasítani, mert késünk. Szomorú… Kelletlenül bólintok, jelezve, hogy igaza van.
Megkaptuk az igazgatónő ajándékát, majd az átjáróhoz mentünk.
- Viszlát! – búcsúzom.
Felszállok a seprűmre és Charlotte-al elindulunk. Remélem láthatjuk, mi van a csomagban és hogy fog rá Hoolbrock igazgatónő reagálni.

A padlóból bukkanunk elő hatalmas ováció közepette. Lemaradtunk az évnyitóról. Evvan. Vajon most mindenki előtt, vagy majd az ünnepély után raknak ki minket? Fél szemmel látom Hercegnő megszeppent arcát. Talán kissé meg is sajnálom. Ő szeretne idejárni. Valószínűleg itt én vagyok az egyetlen „defektes”, aki nem akar itt tanulni. Charlotte magyarázkodna, de egy tanár a szavába vág. Igaza van, ezért sem nyikkantam meg. Rezzenéstelen arccal vártam a sorsunk kinyilvánítását. Na jó, mégsem tudtam olyan képet vágni, enyhén elszomorodtam. Kicsit azért rosszul estek a tanár szavai. Pedig ezt akartam. Hercegnő már a könnyeivel küzd. Szeretne magyarázkodni, de nem megy neki. Továbbra sem szólalok meg. Felesleges bármit is mondani. Őt nem hatná meg semmi.

Váratlanul az igazgatónő szól hozzánk. Hát persze, az ajándék… Charlotte bólogat. Igazgatónő eléggé lelkes lesz, amire enyhén felszalad a szemöldököm. Várjuk ki a végét… bár, ha a kinyitásra mindenki kis állattá változik, meg fogok engedni magamnak egy szélesebb mosolyt.

Hát nem változott senki sem kis állattá… de be kell vallanom, a jelenség elég szép. Még az én közömbös lelkemet is megérintette kissé. Aztán jött Hercegnő halk megjegyzése, majd a váll érintés és az igazgatónő szavai. Furcsán éreztem magam. Csalódottnak kéne lennem, hogy nem csapnak ki és mehetek haza, de… elég… nem hagyhatom, hogy ez a kis élmény eltérítsen a meggyőződésemtől. Hercegnő elbőgte magát itt mellettem. Neki ez tényleg sokat jelent. Aprót sóhajtottam, majd finoman megsimogattam a karját. Nem tudtam, mit mondhatnék, hisz különbözőek a nézeteink, de aztán eszembe jutott valami, ami fura mosolyt csalt az arcomra.
- Na mibe, hogy szobatársak leszünk?

1.Óra
Álmodj szépeket Csipkerózsika!

Végre elkezdhetem a tanulmányaimat a Luna Novában, már nem is tudom milyen kiskorom óta vártam erre. Az igazgató kedvessége ugyan meglepet, de nagyon örültem neki. Most viszont még az eddiginél is keményebben kell dolgoznom, be kel bizonyítani az igazgatónak és a tanároknak, hogy nem volt hiába az igazgatónő jó szándéka. Csak hát… Bár a szobára abszolút semmi panaszom nem lehet, jó lehet máshoz szoktam, a társaság egészen más tészta. Chia Toma egészen elképesztő jelenség, mintha az iskola semmit nem jelentene neki, abban a két hétben mióta itt vagyunk még egy darab könyvet nem láttam a kezében. Elképesztően idegesít a viselkedése, de jobb modorra neveltek minthogy ezt megemlítsem neki.

És különben is túl fáradt vagyok vele is foglalkozni, sőt, szinte minden máshoz is. Mióta az iskolába jöttem a rémálmaim még rosszabbak lettek. Ezért is jöttem le a könyvtárba, hátha találok valamit ami segít, vagy legalább magyarázatot ad azokra a furcsa álmokra. De hiába rovom a köröket már órák óta, nem találok semmit ami segítene. A kezem mögé rejtek egy ásítást és tovább túrom a könyveket. Talán még van egy kis időm a következő óra előtt.

Chia Toma:
A könyvtárban uralkodó csend borzasztóan hat, nem is csoda, mióta megérkeztél az iskolába egyfolytában csak aludnál, kivéve azt az 1-2 órát amikor tényleg alszol. Rémes álmok kísértenek, meg az új szobatársad is.

Hurrá… a Luna Novában tanulhatok. Egész nap órák, poros könyvek meg fanatikus suli társak. Mondjuk van egy-két jó órám… repüléstan meg állat kommunikáció… meg egy-két egész klassz varázslat, de ennyi. Unatkozom. Amikor csak tehetem a szobámban vagyok, zenét hallgatok, gitározok, vagy alszom. Lehet kevésbé unatkoznék, ha kimozdulnék és interakcióba lépnék az emberekkel, de áááá… itt mindenki olyan, hogy az volt minden vágya, hogy ide kerüljön és nem értik, én mit keresek itt… A szobatársammal is ez a helyzet, bár Ő legalább szórakoztat. Látszik Hercegnőn, hogy beszólna nekem, hogy méltóztassak én is köhögő rohamot kapni a sok poros könyvtől, de Őt jó modorra nevelték, ezért nem szól semmit.
A mai napon mégis lemegyek a könyvtárba, mert már nem bírom elviselni... Jé, milyen nagy… és milyen csendes… túl csendes… Körül nézek, de nem a polcokat vizsgálom, hanem Charlotte-ot keresem. Hamarosan észre is veszem, ahogy a fejét támasztja az egyik asztalnál. Eljátszom a gondolattal, hogy ráijesztek, de inkább nem. Van elég baja, nem akarom, hogy kiakadjon.
- Szia!
Huppanok le mellé és belelesek a könyvébe. Ahogy sejtettem.
- Találtál valamit a rémálmokra? A wikipédia nem írt semmit…

Hercegnőnek asszem hiányoznak a csigák… végül is… francia… csóri alig él, majd elalszik, de azért nagy nehezen kinyögi, hogy nem talált semmit. Aztán hirtelen felugrik, amitől én úgy megijedek, hogy hanyatt vágódok.
- Fény? Levegő? – kérdem elgyötörten, majd nagy nehezen feltápászkodok és utána megyek.
Úgy lohol, mint akit puskából lőttek ki. Mondjuk örülök, hogy csak azután érem utol, hogy kivágta az ajtót. Ziher, hogy amilyen hulla vagyok fejbe vágott volna.
- He? - Nézek fel a kérdésére, miközben próbálom a szemem a fényhez szoktatni.
Megdörzsöm, aztán még egyszer, aztán oldalra döntöm a fejem. Asszem vágom, Hercegnő miről beszél. Vajon, ha megfognánk azokat a nyulakat voltaképpen mihez érnénk? Bizonyítaná, hogy ott vannak, vagy csak a levegőt piszkálnánk?
- Ne csípkedjé má! – csapom el reflexből a kezét, miután belecsípett az arcomba. -Én is látom, amit Te, nyugi! Azaz… nem nyugi, na, de akkor is nyugi, kitaláljuk mi ez.
Ekkor valami az eszembe villan. Ugye nem? Arcom elgyötörtebbé vált és az égre nézek. Először kiabálni akartam, de aztán észbe kaptam, hogy a többiek nem úgy néznek ki, mintha részesei lenének ennek a dolognak és totál kattantnak néznének. Így csak halkan morgok magam elé, Charlotte hallhatja.
- Nem tudom, miféle felsőbb hatalom vagy, de most komolyan… úgy nézek ki, mint valami tipik világ megmentős lányka? Ő még talán az – mutatok hüvelykujjammal szobatársam felé – de én? Miért kell engem szivatni?
Valószínűleg nem kapok választ, szóval egy nagy sóhaj után elindulok. Hercegnő kérdésére csak annyit felelek.
- Megpróbálok interakcióba lépni a nyulakkal. Mondjuk megsimogatni őket, ha nem vérmes vadállatok. Vagy a levegőt… ami ott van. Nem, nem feltétlenül jó ötlet, mert bármik is lehetnek, de jobb nem jutott az eszembe.

A végén ketten közrefogunk egy rózsaszín nyuszit, ami valamiért nem akar elszaladni előlünk, csak tovább rágcsálja a füvet. Biztos finom lehet. Még felnézek Tomára, hogy bátorságot gyűjtsek a társaságából. Jobb lenne valaki nála… Kifinomultabb. De nem igazán van miből válogatni. Nyelek egy nagyot aztán kinyújtom a kezemet a nyuszi felé, remélem, hogy Toma ugyanezt teszi a másik oldalon.

A nyúl szőre nagyon puha és kicsit ragacsos, ahogy kezemre nézek cukrot látok csillogni rajta.

-Vatta cukor…- Mondom ki fennhangon.- He? Mi a fene folyik itt? Vata cukor nyuszik, óriás lebegő cetek, a hold.- Majd hirtelen felvillan valami.- A hold… a hold… a hold, fényes nappal, de nem is látni a napot. Fel kell menünk a toronyban látni akarom felülről, hogy mi folyik itt.- Mondom határozottan Tomának. Ahogy a toronyhoz érünk azonnal látom, hogy nem úszom meg a seprűzést. Egyébként is gyorsabb lenne úgy. A torony bejáratát ugyanis benőtte valami furcsa vastag tüskebokor inda ami egyenesen felkígyózik a toronyba.

-Vissza kell menünk a seprűnkért,- Tudom ez nyilvánvaló, de ha ideges leszek elkezdem kimondani a teljesen egyértelmű dolgokat. De most már biztos ez az izé ennek az akárminek a forrása. De hogy nem vette észre senki mielőtt ekkora lett?

Őszintén meglep, hogy Hercegnő is velem tart. Együtt közeledünk a kiszemelt nyúlhoz. Nem mozdul, egész békés. Charlotte rám néz, hogy erőt merítsen. Látom, hogy fél. Bevallom, bennem is megfordult, hogy hátha az utolsó pillanatban ránk veti magát. De továbbra sem mozdult. Mindketten hozzáérünk.
- Vattacukor... he? - fakad ki Hercegnő, mire megnyalom az ujjam.
- Ja, epres...
Ezután csak beszél és beszél. Nos én elsiklottam a Hold jelenléte felett, tény, de ezért van, hogy neki eszébe jusson. Úgy tűnik, valamire rájött, ezért elindul a torony felé. Kapásból a másik irányba mentem, egyenesen a szobánkhoz. Ismerem az itteni épületeket, hülye leszek fellépcsőzni. Az ablakunk alá érve elmormoltam pár varázsigét. Még jó, hogy a specialitásaimról van szó. Az ablakunk kinyílt, a két seprű kilebbent, majd az ablak visszacsukódott. Amint elhelyezkedtem a seprűn már mondtam is a repülés igéjét és már suhantam is.

Elég gyorsan megjártam, mert Hercegnő ekkor eszmélt rá, hogy nem akar lépcsőzni, na meg, hogy nem vagyok mellette... na meg... hogy valami növény elzárja a bejáratot és még a toronyra is felcsavarodik. Ne már! A botanika sem tartozik az erősségeim közé... Nem hagyom, hogy elgyengítsen a bizonytalanság. Hercegnőnek csak éppen hogy odadobom a seprűjét és már repülök is fel.
- A vesztes szedi le a növényt! - fordulok hátra egy pillanatra és öltöm ki a nyelvem.
Inkább bosszankodjon, mint féljen. Amúgy sincs sok esélye ellenem. A seprűm hihetetlenül jó és hát tehetséges is vagyok. És amúgy is jobb lenne, ha ő kezelné a gyomot, mert ha rajtam múlik, talán csak jobban megnő...
Felfelé repülve figyelem a környezetet, hátha észreveszek valami furcsát, illetve vigyázok, nehogy bajunk essen.

Csak úgy átjár az adrenalin, ahogy a tüskék és bimbók közt repülök. Nincs is jobb, mint száguldozni.
- Woa… - oké…
Alig fogom fel, hogy egy bimbó épp előttem pattant ki. A gyors reflexeimnek és Charlottenak hála megúszom.
- Ez azért meredek volt… de egyben király is…!
De várjunk… jól láttam, hogy egy alak volt benne, vagy csak haluztam? Megvontam a vállam. Lelkesedésemben megkerülöm a növényt, próbálok gyengepontot keresni. Mivel továbbra sem erősségem a botanika, így Charlotte mellé repülök, aki mintha valamit hebegne. Csúcs, legalább Ő tudja, mi lehet ez.
- Kösz az előzőt. Van ötleted, mit kezdjünk vele? Nekem csak a lángszóró jut eszembe, mint opció… Esetleg keríteni egy tanárt…
Persze értelemszerűen helyettesíthető tűz varázslattal. Ú, vagy ott van az a menő fúziós gyújtogatós varázslat… Mondjuk a toronynak meg a varázslókőnek nem kéne megsérülnie… Meg... lehet, hogy olyan élőlény, amelyet le tudnánk zsugorítani, vagy megmenteni... Amúgy… hogyhogy még egy tanár sincs itt? Hm… majdnem mondanám, hogy akkor csak hallucináció, de… az előbb kis híján lecsapott, szal nekem elég valósnak tűnik…

Látom Hercegnőn, ahogy a megoldáson kattog. Na meg fél, hogy leesik. Engem nem zavar a magasság, csak ha közben csapkod egy növény. De ott is leginkább a növény.
A lány kérdésére csak oldalra döntöm a fejem. Az attól függ… Nem feltétlenül halsz meg a valóságban. Legalábbis… szerintem… de még sosem gondolkodtam ilyesmin. Látom, hogy nehezen nyögi ki, mit szeretne ebből kihozni, majd a kezét nyújtja. Hát persze… bakker… hogy a haluzás eszembe jutott, de az álmodás nem… igazából van benne ráció…
Nem szakítom félbe a nehezen kipréselt monológját. Rávigyorgok.
- Csapassuk, nincs jobb ötletem – megragadom a kezét és még mielőtt elbizonytalanodna, ugrunk.