Szentpétervár

Az év első napja mindig nehéz. Nem a vendégek miatt, azok csak ásványvizet és narancslevet kérnek, hanem a reggel miatt: egy kínszenvedés felkelni ilyenkor. Tekio ha a valóságban igen idős is lélekben egy igen fiatal személyiség, ami annyit tesz, hogy a szilveszter estét, ha már unja is az évszázados ismétlődés után, nem töltheti el két dolog nélkül: Mérhetetlen mennyiségű ital és tüzijáték nélkül.

Tehát a reggel betontömböként húzta vissza Tekiot a pihe-puha ágya. Minden nehézség ellenére viszont, talán 5 perces késéssel, kinyitotta a kávézót a szokott időpontban. A nehéz éjszaka ellenére nem lehet észrevenni rajta semmit, bár lélekben igen fáradt most.

A mindennapos vendége természetesen rögtön nyitás után befutott. Kissé meglepte Tekiot, hogy Kael dolgozik ma, nem egy lusta ember, démon, de nem jellemző rá az ilyesfajta “túlórázás”. Még jobban meglepte a démon gondterhelt tekintette. Az amúgy minden lében kanál barátja most csak bámult ki a fejéből. Tekio pár igen feltűnő furcsálló pillantás után letette a kávét Kael elé majd megszólalt.

-Na mondd, mi bánt - mondta kedvesen a lány, leült mellé az asztalhoz fejét megtámasztotta kezeivel és egyenesen a szemébe nézett.

A férfi kitérően válaszolt. Tipikus. Erősen rosszalló tekintettel nézet a férfire reménykedve, hogy az beadja a derekát. Mielőtt bármit is mondott volna kinyílt az ajtó. Tekio egy gyors pillantást vetett hátra majd vissza Kaelhez anélkül, hogy felfogja mit is látott. Miután tudatosult benne a dolog újra visszafordult majd fel is pattant. Mondjuk úgy, hogy Tekionak van szeme a szépséghez és nem sokszor akad meg a szeme bárkin is de ez a nő még egy olyan kifinomult ízlésű lénynek is mint Tekio szépnek számított. A nő kétségtelenül zavart volt, vagy csak menthetetlenül érdekelték a virágok. A nő minden mozzanatában volt valami egyedi, valami gyönyörű és mégis elszomorító. Kael halkan megjegyezte azt amit mindketten gondoltak. Tekio rosszalló pillantást vetett Kaelre majd barátságosan oda szolt a a nőhöz.

-Szeretett és törődés - mosolygott - ez a növény tartás egyetemes titka…
-Meg ha egy érintésre életre kelted őket …-mondta halkan Kael, Tekio könyökével megbökte a férfit.
-Üljön le kérem - mondta majd egy asztalhoz vezette a hölgyet és elé tette az itallapott.

Odadata az itallapot majd várt. Látva, hogy a hölgy igen kevéssé érdekelt a lapon található kávékban így elegánsan visszament a pulthoz és elkezdte készíteni azt amire szerinte a hölgynek most szüksége van: egy Melangent. A nő igen érdekesen oszcillált az ablak virágai és az asztala között. A nő figyelése, és a kávé főzése közben észrevette, hogy nem ő az egyetlen a teremben aki figyeli a hölgyet, bár úgy tűnik a nőt nem zavara a figyelő tekintetek. Kael igen érdekesen nézte az ide-oda mozgó hölgyeményt. Valójában nem okolhatta ezért: egy ilyen szépség bármilyen férfinak roppant élvezetes látványt nyújthat. Kissé talán zavarta is, hogy magához hasonló szépségű nő tartózkodik a körzetben. Egy gonosz nézés után Kael felé az elmosolyodott és felált.

“-Köszi a kávét.-majd oda súgja - Most kettesben hagylak titeket.-És ezzel ki is lép a havas utcára. ”

Elkészítette a kávét majd szokásos vendég barát mosolyával odavitte a hölgy asztalához. A nő kissé elmélázva tett egy apró megjegyzést a hóra, majd elmosolyodott. Na ebben a pillanatban let tiszta a dolog: valami nagyon komoly gondja van ennek a hölgynek. Volt valami furcsa ebben a nőben. Annyira tökéletes volt külsőre, hogy Tekio nem tudta elhinni, hogy bármi olyasfajta problémája lenne amiben az ő segítségére lenne szükséges. Csupán véletlenül tért volna be ide. Pont ide? Január elsején, Szentpétervár egy eldugott kissutcájának kávéházába ? Csak úgy a semmiből? Nem … itt valami nem normális. Mivel a nő nem mondott eddig semmit ami arra utalna, hogy “tudja mit akar” így Tekio játssza azt amit mindig is szokott: az átlagos fiatal kávéházast. Kedvesen mosolygott majd válaszolt.

-Nem semmit. Látom érdeklik a virágok. - kedvesen letette a kávét majd visszatért a pulthoz. - Sokan megkérnek, hogy segítsek nekik - hosszú szünetett tart, és fürkészi a nő arcát - a virágok nevelésében. Sajnos nem tudok olyamsit mondani ami új: szeretett, napfény és törődés… meg álldozatt természetesen - ismét szünetett tart - Sok időt kell rááldozni a kedveseimre, hogy így … éljék életüket. -mosolyodott el kedvesen.

Szórakozottan hátra fordúl majd visszatér a nő asztalához, kezében csokival. Leteszi az asztalra majd kedvesen megszólal.

-Amolyan reggeli rituálé a visszatérő vendégeim közt- mondta majd ő maga is bevett egy kockát. Nem szereti a csokoládét de a látszat kedvéért már megszokta.

Rövid ideig még figyeli a nőt majd leül mellé.

-Elnézést, remélem nem veszi tolakodásnak de muszáj megkérdeznem: valami nagy probléma nyomja a vállát ugye? Nem vagyok isten - mondta állszerényen - de ha megosszuk a problémánkat valakivel az sokszor segít. Ami igazán visszatartja az embert a nehézségek megoldásában az nem a probléma maga hanem a tény, hogy magunkhoz szorítjuk őket és hagyjuk, hogy lehúzzanak a mélybe, pedig ha csak egy pillanatra elengedjük őket akkor hirtelen észrevesszük, hogy a probléma megoldása rá van írva a problémára, csak olyan erősen szorítottuk magunkhoz, hogy nem láttuk.

A nő minden válaszában volt valami rejtelmes és elszomorító. Egy aprócska győzelmeként könyveli el magának a nő mosolyát és reménykedve folytatja a beszélgetést: talán segíthet rajta. Vigyázva fürkészte a nőt, próbált leolvasni valamit az arcáról. Nem értette a helyzetett: mit keres itt egy ilyen nő az ő kávézójában ? Miféle problémája lehet ? Nem sokára pedig minden tiszta lett. A nő elmondta a történetét bár az még mindig igen hihetetlennek tűnt neki. Ki hagyna el egy ilyen nőt? Mármint mennyi az esély, hogy egy férfinek az életében nem egyszer hanem kétszer is lehetőség van egy ilyen kategóriájú nő megszerzésére? Mármint azt a lehetőséget, hogy ezt a nőt egy kevésbé gyönyörűért elhadja valaki azt elhanyagolhatónak tekintette, túl szép volt ahoz. Lehetettlen, egy ilyen nőt nem hagy el az ember. Ahogy halgatta a nőt egy gondolat fogalmazódott meg az agyában: ezt a történetett túl sokszor hallotta már és túl sok embertől. Ahogy nézte a nőt tekintette a kis ékszerre esett. Igen drága darab volt, nem sok ember engedhetné meg magának. Szomorú arcall hallgatta a nő történetét mikor hirtelen egy ijesztő gonodlat süvített át az agyán : mi van ha az egész az ő műve? Ha a nő aki elvette a jegyesét nem egy csoda hanem az eggyik kliense? Már a gondolat is megrémítette. Nem szeret és nem is szokott belegondolni munkásságának ezen mellékhatásába viszont most mintha egy vonat ütötte volna el úgy hasított belé a bűntudat. Mi van ha ez a szegény nő tényleg miatta szenved ? Ha egy másik irigy senki miatt ő tönkretette egy ilyen csoda életét ? Nem sokáig gondolkodott mert a nő befejezte a beszédett. Egy rövid ideig csak nézte és gondolkodott mit is mondhatna erre az egészre?

-Muszáj megkérdeznem, a férfi csak úgy eltűnt? Volt lehetősége megbeszélni a dolgokat vele ?

Nem igazán számított válaszra. Nem is tudja miért kérdezte meg. Csupán szomorkásan figyelte a nőt. Majd hirtelen megölelte és halkan mondta.

-Nagyon sajnálom.

Szemét törölgetve visszament a pulthoz és készített magának is egy kávét. Alig fejezte be a nő már kérte is a számlát. Ismét elővéve a “vásárló-barát” mosolyát csupán ennyit mondott.

-Ma a ház vendége volt.

Mikor hallotta a nő utolsó szavait sejtelmes hangon válaszolt.

-Nem mi döntjük el mit kívánunk, mi is csak készen kapjuk a szívünkből. Hogy is lehetne valaki gonosz egy kívánság miatt? A kívánságokat nem mi hanem bennünk teremtődnek. Ha tudja mit akar akkor mondja ki ott ahol kívánsága meghalgatásra talál.

Még beszédre nyitja a száját de nem tud mitt mondani. A nő ki megy. A hideg egy pillanatra megcsapja a lányt. Összerezzen. Mi van ha nem az egyik klinse az oka az egésznek ? Mi van ha ő maga tette ? Mi van ha a férfi akit szeretett eggyik nap betévedt a kávézóba és … tovább maradt mint a többiek. Mi van ha ő maga bűvölte meg a férfit és most miatta tünt el. Nem. Nem lehett. A nő azt mondta elment egy másik nővel. Próbálta elhesegettni a szomorú gondolatokatt de elég nehezen ment. Az ablaknál állt és figyelte a hóesést. Arcán zavarodottság és melankólia ült. A sok év az emberek közt tette ilyenné vagy tényleg ő maga ennyire emberi ? Nem tudta megválaszolni ezt a kérdést magának. Csupán figyelte a hóesést és várta a következő vendéget.

A reggel nem tudott kimenni a fejéből. Egész nap azon pörgött az agya, hogy vajon tényleg ő-e a hibás… de nem volt idő szomorkodásra. A vendégek jöttek és mentek, Tekionak meg mint mindig a legjobb formáját kellet adnia. A szokásos esti tumultus most kissé visszafogottabb: a nagy ivók egy része még nyalogatja a szilveszter esti sebeket. Az este egyre sötétebbé változtatta a környéket. A kis kávézó, ezekben az órákban inkább kocsma, meghitt fényei viszonylag nyugodt estét jósoltak. Tévedtek. Nemsokkal zárás előtt váratlan vendég érkezett. Tekio elég hamar felismerte. A démon külseje kissé feltűnő volt egy ilyen helyhez. Nagy mosollyal köszöntötte és mint rendes vásárlót szolgálta ki. Ebből a helyből senki nem mehet el elégedetlenül. A csendre irányuló kérésére csupán bizalmas mosollyal annyit mondott.

-Ebben az órában nem ígérhetek ilyesmit. A fiuk az utolsó italokat isszák, előfordulhat, hogy hangoskodnak kicsit.

Szemmel tartja. Valami itt nagyon nem jó. Nem egyedi eset, hogy démon jár a kávézójában de nem bejelentés nélkül érkeznek. Ami még jobban zavarja az inkább a véletlen egybeesés, hogy ugyan azon a napon téved be egy ismeretlen démon a kávézóba mikor egy úgymond kisemmizett nő is. Nem lehet leolvasni az arcáról de erősen zavarja a nő jelenléte.Majd hirtelen sikerül nem szimpatikusból hulla jelölt kategóriába áttennie magát. Megpróbált lecsapni egy potenciális kliensre. Tekio rövid ideig nézte majd elmosolyodott. A kávéház másik felében vidám fiatal társaság iszogatott. Az italos üvegek és kávés poharak között vidám beszélgetés és forró hangulat uralkodott. Lekapcsolta a villanyt és csak a hangulat világítás derengte be a kávézót. Tekio lassú léptekkel a zenegéphez sétált. Kimért mozdulattal rákeresett egy lassú és romantikus dalt majd elindította. A hatás várható volt. A társaság kis szerelmes galambjai egyből örömtelien felpattantak és egymásba fonódva táncoltak a helység egy szabadabb sarkában.



Az asztalnál ottmaradó pár magányos fiatalok zavartan beszélgetett tovább. Oda ment az asztalhoz és leült melléjük.

-Fiuk, fiuk ilyenkor táncolni kell - mosolyodott el és még mielőtt bárki válaszolhatott volna folytatta - tessék felkérni azt a hölgyet ott a pult mellet. Az ügyvéd macával meg nekem van beszélni valóm. Ha jól viselkedtek még lehet én állom az este utolsó italát majd.

Tovább ment. Arcán kedves mosoly. Szeme sarkából figyelte az egyik férfit ahogy feláll és elindul az asztal felé. Mikor odaért a démon asztalához megérintette a nő vállát majd lehajolt és szemébe nézett. Megpróbálja megtörni a démon hatását.

-Hozhatok valamit ? - arcán nagy mosoly szemével egyenesen a lány szemébe néz. Nincs ideje válaszolni. A férfi megérkezett és elegánsan felkérte egy táncra. - Hogy is lehet egy ilyen fiatalembert visszautasítani ? -majd a démonra nézett -nekünk úgyis beszélni valónk van a hölggyel. -mondta kedvesen majd már helyet is foglalt az asztalnál. Ha a lány ellenkezne, egy “mélyreható” tekintettel megpróbál rásegíteni a dologra.

Ha a lány elmegy, rákönyököl az asztalra és nagy zöld szemeivel fürkészni kezdi a démont. Nem mond semmit csupán nagy mosollyal az arcán nézi. Vár.

Ha a lány nem akar elmenni arca megkomolyodik majd a démonra néz.
-Mi most hátra megyünk beszélgetni.

- Üdv, Fatia. Igazából nem biztonsági őr, hanem főnök. A különbség az, hogy nekem van eszem a dolgokhoz. - válaszolom kedvesen mosolyogva. Ha megérti szuper, ha nem ahhoz is hozzá vagyok szokva, nem nagyon hat meg. Viszont borzasztóan furcsálom Sophia viselkedését. Oké, mostanában tényleg furcsán viselkedik, mintha a második lázadó korzsakát élné, de eddig még sosem hozott partnert az ilyen eseményekre. Most meg betoppan egy lánnyal. Ismerem a barátnőit (hiszen ez is a feladataim része), de őt még nem láttam. Ennek ellenére furcsán ismerős. Valakire emlékeztet, de vajon kire? Nem tetszik nekem.

Eloltom a cigarettámat és az egyik biztonsági emberhez furdolok.
- Én bemegyek, ti tartsátok szemmel az érkező vendégeket! - a fickó bólint és ismét az emberek felé fordul. Amikor beérek, megkeresem a tekintetemmel Sophiát és Fatiát. Ha megvannak, igyekszem úgy mászkálni, hogy lehetőleg mindig hallótávolságon belül legyek és a szemem sarkából láthassam őket, nyilván amennyire lehet, feltűnés mentesen. Ha nem találom őket, jelet küldök az impnek, hogy fokozottan ügyeljen, egy vendég se menjen a számukra zárt területekre és azonnal szóljon, ha érzékel valamit.