Akechi
Közzétéve: Nov 22, 2017 21:17:25 GMT 1
Post by Deleted on Nov 22, 2017 21:17:25 GMT 1
Név: Akechi
Kor: 20
Kaszt: Tűzidomár
Kinézet: Vörös haj, sárgásnak tűnő szem, átlag test alkatú, mindig van rajta valami fekete az apja iránt érzett gyász miatt.
Jellem: Kitartó már annyira hogy nem tudja mikor kell feladni, önfejű, lobbanékony, logikus gondolkozású. Szereti a jót meglátni másokban, de ha egyszer elárulták a bizalmát soha többé nem lehet vissza nyerni azt.
Történet:
Szüleimmel Köztársaság városban éltünk. Egész fiatal koromban előjöttek az idomár képességeim, de nem csoda. Apám vízidomár, anyám pedig tűzidomár. Emiatt Anyára hárult az idomári képességeim fejlesztése, míg a szellemi “képzésem” (igazából dühkezelési óráknak is hívhatnánk) Apára hárult. Rendesen jártam iskolába, míg szüleim rendes munka helyeken dolgoztak. Az iskolában megpróbáltam jól tanulni, de annyira unalmas dolgokról kellett tanulni. Bezzeg amikor a tűz idomárok keletkezéséről tanultunk, egy külön órán, na akkor mindent megtanultam első hallásra. A tüzem lassan de biztosan fejlődött anyám oktatása alatt. 12 éves koromban megtanította a villámokban rejlő lehetőségeket is.
A városban voltunk amikor az Egyenlőségiek megtámadták azt. Apámat elvitték és azóta se láttuk újra. Egész életemben akkor voltam a legdühösebb. A tüzemet felhasználva romboltam és pusztítottam a környéken. Ekkor történt az is, hogy valami újat éreztem. Éreztem a körülöttem állók hőjét. Valahogy éreztem ki hol áll. Persze akkor még nem túl jól, de éreztem az energiákat ha csak egy pillanatra is. De nem segített. Apám eltűnt én pedig elbuktam. Jó persze nem az én hibám volt, de kit kellett volna okolnom? Az Avatar-t? Anyámat? Az Egyesült Erőket?
Következő négy évet a Tűz népénél töltöttem, hogy megtanuljam kezelni ezt az úgy nevezett hő idomítást. Szerintem semmire se jó, de legalább teát tudok forralni. Persze ott arra is jutotta az időmből, hogy a rendes idomítási képességeim tovább fejleszem. És fejlesztettem is. Nem akartam, hogy még egyszer ugyanaz megtörténjen ami Apámmal történt. Mikor erről az útról haza tértem, rögtön nem is tudtam mi hol van. Lett egy szellemerdő a város közepén, amiből egy szellemi átjáró nyílt meg. A levegő nomádjai pedig újra létező nép volt. Kicsit fura volt és anya is máshova költözött mert az előző házat a Kuvita elleni küzdelemben elvitte egy robbanás. Egy ideig nem is tudtam mit kezdjek magammal. Dolgoztam kidobó fiúként a triádoknak, próbálkoztam az erőművi munkával is. De nagyon nem jött be egyik se. Mondjuk a kettő párosítva, hogy legálisan pénzért verjek el másokat az jól hangzott. Ezért álltam be az EE földi csapataihoz. Utálom a hajókat.
Kor: 20
Kaszt: Tűzidomár
Kinézet: Vörös haj, sárgásnak tűnő szem, átlag test alkatú, mindig van rajta valami fekete az apja iránt érzett gyász miatt.
Jellem: Kitartó már annyira hogy nem tudja mikor kell feladni, önfejű, lobbanékony, logikus gondolkozású. Szereti a jót meglátni másokban, de ha egyszer elárulták a bizalmát soha többé nem lehet vissza nyerni azt.
Történet:
Szüleimmel Köztársaság városban éltünk. Egész fiatal koromban előjöttek az idomár képességeim, de nem csoda. Apám vízidomár, anyám pedig tűzidomár. Emiatt Anyára hárult az idomári képességeim fejlesztése, míg a szellemi “képzésem” (igazából dühkezelési óráknak is hívhatnánk) Apára hárult. Rendesen jártam iskolába, míg szüleim rendes munka helyeken dolgoztak. Az iskolában megpróbáltam jól tanulni, de annyira unalmas dolgokról kellett tanulni. Bezzeg amikor a tűz idomárok keletkezéséről tanultunk, egy külön órán, na akkor mindent megtanultam első hallásra. A tüzem lassan de biztosan fejlődött anyám oktatása alatt. 12 éves koromban megtanította a villámokban rejlő lehetőségeket is.
A városban voltunk amikor az Egyenlőségiek megtámadták azt. Apámat elvitték és azóta se láttuk újra. Egész életemben akkor voltam a legdühösebb. A tüzemet felhasználva romboltam és pusztítottam a környéken. Ekkor történt az is, hogy valami újat éreztem. Éreztem a körülöttem állók hőjét. Valahogy éreztem ki hol áll. Persze akkor még nem túl jól, de éreztem az energiákat ha csak egy pillanatra is. De nem segített. Apám eltűnt én pedig elbuktam. Jó persze nem az én hibám volt, de kit kellett volna okolnom? Az Avatar-t? Anyámat? Az Egyesült Erőket?
Következő négy évet a Tűz népénél töltöttem, hogy megtanuljam kezelni ezt az úgy nevezett hő idomítást. Szerintem semmire se jó, de legalább teát tudok forralni. Persze ott arra is jutotta az időmből, hogy a rendes idomítási képességeim tovább fejleszem. És fejlesztettem is. Nem akartam, hogy még egyszer ugyanaz megtörténjen ami Apámmal történt. Mikor erről az útról haza tértem, rögtön nem is tudtam mi hol van. Lett egy szellemerdő a város közepén, amiből egy szellemi átjáró nyílt meg. A levegő nomádjai pedig újra létező nép volt. Kicsit fura volt és anya is máshova költözött mert az előző házat a Kuvita elleni küzdelemben elvitte egy robbanás. Egy ideig nem is tudtam mit kezdjek magammal. Dolgoztam kidobó fiúként a triádoknak, próbálkoztam az erőművi munkával is. De nagyon nem jött be egyik se. Mondjuk a kettő párosítva, hogy legálisan pénzért verjek el másokat az jól hangzott. Ezért álltam be az EE földi csapataihoz. Utálom a hajókat.