Post by Kán on Sept 28, 2017 20:38:55 GMT 1
Név:Kán Tariff
Életkór 22
Hajszín: Sötét barna
Szemszín: Sötét barna(fekete)
Külseje:
Sokféle megjelenése van Kánnak, az évek folyamán volt már sivatagi tolvaj, bölcs gondolkodó egy szigeten és szakadt utazó a por lepte városok kocsmáiban. Haja hoszú, csabzot, szokásosan bal szemébe lóg , lehető legjobban takarva sebhelyét. Arcát ápolatlan borosta takarja, itt-ott hosszabb rövidebb szálakkal. Nem egy magas ember, olyan 170 cm lehet. Testét majdnem teljes egészében „tetoválások” borítják: a bőrébe vájt furcsa motívumok, bennük apró vörös kristályok beleégetve a húsába. Nyakában egy kristály lóg, jobb kezén gyűrű, mit szintén egy kristály díszíti. Régi ismerősei számára furcsán, rongyos fehér inget visel, mindkét ujja felhajtva könyökig. Vállán táska, tartalma igen sovány: annyi kristály amennyi beléfér, két könyv melytől nem váll meg soha, nagy adag vöröses lötty kis üvegcsékben és hasonló színű virágok. Másik vállán kabát, zsebeiben olcsó ópiátszármazékos cigaretta és kulacs, benne a már említett vöröses löttyel, és nagy becsben tartott gyújtója(mit már rekord ideje, azaz 3 hete, nem vesztett el). Kezében állandóan egy kis zöld kristály mellyel érmeként játszik. Utazóként sok mindene nincs, viszont van egy kedvenc helye. Köztársaságváros szellemindáinak mélyén egy magas épület 7. emeletén egy volt gazdagember lakosztályán rendezett be magának ideiglenes vackot, abban az esetben ha kifogyna az italból vagy a cigarettából.
Képeségei:
Földidomár létére két furcsa dolog mondható el róla: akrobatikusabb a szokotnál és nagyon ritkán idomítja a földet. Kán elsődleges, másodlagos és harmadlagos fegyvere a kristályidomítás. Földidomítás csupán mobilitás szempontjából haszanál, esések csökkentésére vagy az ugrások segítésében. Viszonylag jól tudja szanálni földidomítás adta érzékelést. Tanult fémidomítást, rendőr szüleiből adódóan van hozzá tehetsége de sosem tanulta meg igazán a használatát. Legnagyobb vágya lávát idomítani mit eddig nem nagyon sikerült, csupán külső segítséggel. Legnagyobb ereje viszont nem is az idomításból jön. Testébe több ezer apró kristály van égetve, tűzkristályok. Ezek a kristályok a chi hatására izzani kezdenek, nagy fájdalmat okozva viselőjének igy(hasonlóan a tűzidomárok érzelem alapú idomításához) az átlagos erejének töbszörösét kezébe adva. A kristályok működése alatt Kán egy félmeditatív állapotban van, elméjével blokkolja a bejövő fájdalmat és sok esetben az érzelmeket is. A kristályok okozta fájdalom igen könnyen megölheti kánt. Ha az összes kristályt felhasználja a fájdalom elég erős ahoz, hogy, hogyha valamilyen módon kilökik a meditációjából a fájdalom megőrítse, vagy éppenséggel megölje. Mikor stabil érzelmi állapotban van (ritkán) képes a kristályokat kénye kedve szerint izzítani és lecsitítani, viszont minden más esetben csupán a felizzítását képes elérni, ilyenkor a harc után okozta fájdalom enyhítésére unortodox megoldásokhoz folyamodik: alkohol, cigaretta, a vörös lötty vagy nők. Kán harcstílusa két dologban gyökeredzik: kiszámíthatatlanság és egy amolyan adok veszek formula. Kaotikus stílusa jóformán utánkövethetetlen és erősen közveszélyes. Egyáltalán nem törődik aval, hogy ki él és ki hall egy harc folyamán, legyen az barát vagy ellenség. Előszeretettel használ olyan nagy területett lefedő harcteknikákat mint „pokolkarikák” , vagy robbanásszerű kristályszilánk használatott. Stílusa elsősorban az egy több elleni forgatókönyvekre készült, igy igen nagy hátrányban van egy vele egyedül harcoló erős ellenféllel szemben, viszont nagy túlerő ellen is képes tartani magát bárkikről is legyen szó. A harc számára matek, a kristályok okozta mellékhatás miatt állandóan fell kell áldozzon a harc utáni állapotából valamennyit. Egy nagyobbacska harc után a gyógyító főzetével is (vörös lötty) órákra esetenként egy napra van szüksége míg újra harcképes lesz.
Történet:
-Mindig is voltak sötét alakok az éjszakában-kezdte el történetét a kocsma öreg mesemondója kiss ital reményében. A kocsma népe lassan elcsendesedett, a vastagabb pénztárcák tulajdonosai halkan rendelték meg a mese fojtatásához szükséges „hozzávalót” és feltűnés nélkül teték le az öregember asztalára.
-Mindig is voltak ilyen emberek. -folytata- Nem szellemek... nem. Vad, összetört elmék. Néha harcosok, kiknek keze alatt a legnagyobb hadvezér és legelvetemültebb kalóz is erőtlenül roppan össze, máskór egyszerű vézna emberek kik szavaikkal mérgezik meg környezetüket és városokat adnak át a káosz szent kötelékébe.- egy pillanatra megált, a sivatag csendjét néhány homoksikló induló zaja zavarta meg, nagyot húzott a furcsa zöld löttyből az asztaláról majd egy kis grimasz után fojtatta.- Furcsa emberek, ok nélkül teszik ami eszükbe jut... egyszer megvédik azt ki fontos a világnak , majd egy pillanat múlva, mikor a legkevésbé számítasz rá.... bumm tűpárnát csinált a város legfontosabb emberéből.- összerezent, erőtlenül tapogatta meg jobb vállan az egyenlőtlen csonkot mi egykoron a karja volt.- Nem kell félni, nem sok ilyen ember van már a világon.. szabadon. Egyről viszont tudok. Egy vad fiatalember. Ha a laikus ránéz csak egy senkit lát, egy alkoholista barmot... de nem ... üresebb ő annál. Hogy honnan jöt? Nem tudom. Jómagam az északi erdőkben találkoztam vele először. Vérző arccal menekült az ottani kristályidomárok elől miután meghúzta a főnök lányát... onnan van a sebhely az arcán. Csupán egy pillanat volt , még annyi se.
Az öreg ismét megált, rágyujtott egy szivarra maj ivott egy nagyot. Tekintete egyre homályosabb let, majd egy nagy letüdőzés után folytatta.
-Látot itt már mindenki napfelkeltét?-hangzot a kérdés a mesélőtől. A kocsma egyidejüleg bólogatott, helyeselt- A pillanatot, mikor a sejtelmes hajnalba hirtelen csak úgy berobban a nap első sugara és a maradék oltalmazó sötétet is elpusztítja átadva a helyet a nap perzselő erejének. Na olyan ez az ember. A sejtelmes hangok után , csak úgy a semmiből: 8 idomárral a háta mögött szalad és egy gyors mozdulattal kristályokat idomít ki a zsebéből. Nem fogok hazudni, nem emlékszem sokra. Egy karika, ennyi. Egy eszeveszettűl pörgő karika ami mindenkit darabokra csap.- ismét hiányzó karját tapogatta.
- Azt hallottam hogy valami isten háta mögötti kisvárosban jelent meg először. Egy őrült Dai-Li ügynök tanította mindenre. Ismertem a vén barmot de nem tudom elképzelni, hogy ilyesmit teremtsen. A városban lázongások voltak, korrupció, szolgamunka... a szokásos- apró röhécselés hallatszott a sivatag kalózaitól, majd nagy csend.- Nem tudom pontosan merre ment, sok helyen megmutatta a képét. Volt a tűz népénél, mint bérgyilkos ismerik ott, Északon annyit tudok, hogy nem látják szívesen, szintén valami nő ügy miat ha minden igaz. Ideje nagy részét viszont valahol a tengeren tölti, egy szigeten. Egy aprócska sziget, valahol eldugva egy viharverte, zátonyos helyen...
-Egyszer voltam ott is.-mondta mély melankóliával a hangjában- Maga a paradicsom az a hely: nagy erdők , egy aprócska kis város ahol mind a 4 elem mesterei békében kutatnak újabb és újabb teknikák, módszerek után. Ott sokan ismerik ezt az embert. Mindenki Kánnak hívja. Azt regélik, hogy a szülei rendőrök voltak vagy mi, meg, hogy az egész családott lemészárolták a kicsi Kánnon kívűl. Nem tudom mennyi az igaz ebből de egy dolgot tudok: ott mindenki nagy tisztelettel beszélt róla, ha utálta ha nem. Sokan azt állítottak gonosz szellemekel is kumunikál, két bugris tudóst emlegettek sokat mikor ő szóba jöt... Valami Nite.. vagy mit tudom én , és volt még egy....-tekintete elsötétedett- de annak még a nevét se tudom...-belenézett az üres pohárba, majd mélyen gondolkodó ábrázattal felálni készül. A kocsamiak gyorsan újra italt nyomtak az öreg kezébe, majd leült.
-Merre is mentem tovább... áh, a vulkánok szigetére. Itt kicsit másképp emlékeztek rá. Tanulni akart, mindent. Egy elvetemült turistának nevezét, valakinek aki elég hülye volt, hogy a régi beavatási szertartáson is átessen. Testét összevágták és valami port tettek bele, végleg megőrítve őt.
-Miért is olyan gonosz ez az ember?- tette fel az egyik kiszolgáló lány miközben egy újjab italt hozot a mesélőnek.
- Kedves lányom- mosolygot- Sokféle gonosz van. Van a nagy patetikus gonosz, aki egy nagy cél érdekében tesz rosszat, van az önző aki pénzért, vagyonért öl, van a sarokba szorított kint a véreivel fenyegetnek... de ő más. Neki nincs semmie. Neki nem kell semmi. Tudod milyen az ha valaki azért halad mert csak haladni tudd? Igen, én láttam ezt az embert őlni, megölni egy papot, asszonyt, nőt gyereket... s miért ? Mert fegyvert szegeztek rá... . Ó nehogy félre értsd. Nem azért ölte meg mert erre kényszerítették, egyszerűen csak ott voltak. Láttam ahogy kivégzett egy nagy ember csak azért mert az jutott eszébe. Végignéztem ahogy megöli egy lány miután kikászálódott az ágyából azért mert követték és nem akarta, hogy beszéljen. Sokféle gonosz van és mind mást mond. Ilyen vagyok mert.... mert ez a jó, mert ezt kell tennem , mert nincs més választásom... de tudod, hogy ez az ember mit mondoyt mikor rákérdeztem, mi vagy?
Csend lett. Senki nem szólalt meg. Az öreg tekintete megakadt az ajtón. Homoksiklók érkeztek. Nevetgélés és egy rendet parancsoló hang halatszott. Az ajtó kicsapódott és 8 homokidmár lépet be az épületbe.
- Mindenki nyugodjon meg- mondta az eggyik- ha jól viselkednek senkinek nem eskib semmi bántódása. Ezt a férfit keressük- egy posztert mutatott melyen egy sebhelyes arcú fiatalember volt.
A kocsma összerezzent. A poszteren nem csak a kép de egy szám is volt 25000. A kocsma minden embere egymásra nézett. A jelenlévők próbáltak agresszívan fellépni a „behatolók” ellen de azok gyorsan bemutatták képeségüket, pár embert lenyomtak a földbe. Gyors mozdulatokall körbejárták a kocsmát és mindenki arcát megnézték. A mesélő összerezzenve nézte a neki is megmutatott poszter.
Hirtelen a pulthoz értek. Egy fiatalember iszogatott nyugodtan ott, fejére rongyok voltak csavarva, öltözete egy rongyos ing és nadrág.
Sosem nézték meg az arcát. Nem volt rá idejük. A kocsma hamar szétesett. Mindenfelé kristályok repkedtek. Sok mindenki meghalt, nők, gyerekek... de sokan túlélték. A férfi az incidens után, nyugodtan rágyújtott és elindult kifelé. Az egyik kiszolgálólány még élt és vérző karját kötözte az arjtó mellet. Mikor ki akart menni megfogta a lábát.
-Mi vagy te ?-mondta szájába harapva a fájdalomtól.
-Vagyok aki vagyok, mert kell egy ilyen is.
Nem hagyott senkit életben. Kivéve eggyet, az öreget és pár nap múlva máj újult erővel beszélt „A gonoszról” egy másik kocsmában.