Enrich Fröhlich

Név: Enric Fröhlich

Kor:65

Magasság: 176 cm

Nem: Férfi

Faj: Vámpír

Előtörténet:

Firenzében születtem még a 19.század elején. Apám német kereskedő volt, anyám pedig egy firenzei kispolgári családból származott. Utóbbi szülőm nagyobb hatással volt rám, így fiatalon lelkes nacionalista voltam és Garibaldit tartottam a példaképemnek. Ebből kifolyólag apámmal hamar megromlott a kapcsolatom mivel ő békepárti volt, mindig azt hangoztatta, hogy a háború és a politikai feszültség nem tesz jót az üzletnek, amit én gyávaságnak és a Habsburgok pártolásnak tekintettem. Egy idő után már nem is beszélgettünk. Fiatalon be akartam lépni a Toszkán Nagyherceg seregébe, de gyenge fizikumom miatt nem lehetem a tagja. Így más módon próbáltam a segíteni a népemet. Pár barátommal összefogva az olasz falvakat és városokat látogattuk ahol republikánus és nacionalista eszméket hangoztattunk. Emiatt többször kerültünk börtönbe és kényszerültünk bujkálásra. Az 1850-es években épp Dél-Itáliában próbáltam szerencsét. Csakhogy Nápoly környékén elfogyott a pénzem, így munkára volt szükségem. Egy helyi olasz nemes szerencsére ekkor keresett egy szolgálót a vidéki kúriájába. Eleinte nem igazán akartam egy nemesnek dolgozni, de később kiderült, hogy ő is köztársaságpárti volt, bár nem olyan köztársaságban gondolkodott, mint én, de ezt a békát már le tudtam nyelni. Végül engem alkalmazott, mint új könyvtáros. Őszintén rosszabbra számítottam. A kúria messze volt a várostól, így ritkán jártam be szórakozni és elkölteni a pénzem. Bár nem volt sok dolgom a ház körül, így időm nagy részében vagy a táj szépségében gyönyörködtem, a nemes által felhalmozott régiségeket tanulmányoztam, a szolgáló leányokkal próbáltam több-kevesebb sikerrel bensőségesebb viszonyt ápolni vagy a könyvtárban olvastam valamelyik időtlen görög, római, olasz, német vagy francia klasszikust. Eleinte azt hittem ez egy ideiglenes munka lesz. De a régi világ hátrahagyott relikviái jobban lekötöttek, mint eleinte gondoltam volna. Nem tudom szavakba önteni mennyire nagyszerű érzés volt számomra eredeti Horacius művek felkutatása vagy épségben megmaradt római ezüst étkészletek megvásárlása. Ez a furcsa lelkesedésem fel is tűnt a kúria urának így én lettem a személyi bizalmasa, ha régiségek felkutatásáról volt szó. Ennek köszönhetően következett be vámpírrá válásom is. 1860 telén történt. Épp Velencébe siettem az uram egyik barátjához aki antik könyvekkel foglalkozik és sikerült egy a Havasalföldi Fejedelemség területéről származó, az első millennium idejéből fennmaradt latin nyelvű krónikát megszereznie. Mikor megtaláltam a kapcsolatunkat a kávézóban ahova megbeszéltük a találkozót láttam, hogy nem egyedül jött, hanem három álig felfegyverzett alak kíséretében. Kissé ideges voltam a társaságukban, de nem mertem felhozni a témát. A kereskedő megpróbált időközben lebeszélni arról, hogy megvegyem a könyvet, hajlandó lett volna még fizetni is érte. A szemeiből csak úgy üvöltőt a félelem. De ettől csak jobban érdekelt a könyv. Így átadta azt, ami egy vaspántokkal megerősített tölgyfaládában volt. Mielőtt elindultam volna, gondoltam körülnézek a városban és bár ne tettem volna. Sajnos nagyon elszaladt az idő, így kénytelen voltam megszállni a csatornák városában. A látogatom éjfél körül érkezet. Szerencsétlenségére rossz szokásom volt, hogy késő éjjel is olvasok. Épp a frissen szerzett bőrkötésű krónikát tanulmányoztam. A fedőre és a bele írt szöveg egyértelműen latin volt, a felírat, amiről feltételeztem, hogy a könyv címe a „Chronicles Vampire” mindig vérvörös színnel volt leírva. Mind a borítón, mind az első oldalón. A könyv emellett tele volt különös egész oldalas rajzokkal, amiket egy-egy kisebb leírás követett. A rajzok hol embereket, hol különös szörnyeket, máshol pedig érdekes tárgyakat ábrázolt. Mielőtt jobban elmélyülhettem volna a könyvben, valaki felfeszítette az ajtót és egy pillanattal később már a hálószobámban volt. Egy pillanatig habozott az alak, ami elég idő volt ahhoz, hogy a kéznél lévő porcelán teáskannával arcon vágjam. Sebeket még nem láttam olyan hamar begyógyulni. A félelemtől leblokkoltam, majd a lény nyakon harapott és úgy éreztem, hogy a vérem eltávozik belőlem, majd mintha vissza is térne. Ezt követően hamarosan elájultam. A rém elvitte a könyvet és engem is. Később mikor eszméletemhez tértem a velencei vámpírok vezetője fogadott, nem tűnt boldognak és a karjáról csöpögött a vér, mögötte pedig a padlón ott feküdt az a lény, aki az éjjel megharapott. Hallott volt, most már tényleg. A vezér elmondta, hogy nekem meg kellett volna halnom, de Ceasar a bérgyilkos vámpír nem bírt magával és vámpírrá változtatott. A vámpír fejedelem rendkívül kegyesen felajánlotta nekem a döntés jogát miszerint lehetek öröklétű vérivásra kárhoztatott szolgálója vagy választhatom a kegyes és gyors halált mint ember. Én a vámpír létet választottam.

(Velencei vámpírok feje és az én mesterem)

A vámpír dózse ezt követően maga mellé fogadott. Persze szigorúan kitiltott a vérvonalából, hisz végül is csak egy balesetnek köszönhetem az új életem, de a kíváncsiságom vagy lenyűgözte, vagy simán szórakoztatta. A kettő közül valamelyik ez biztos és ennek köszönhetően megtett a családjának a könyvtárosának. Sok könyv, kézirat és egyéb régiség járt keresztül már akkor is a kezemen és ezek közül nem egy eredeti volt. Középkori kódexek és krónikák, da Vinci és Macchiaveli kézzel írt jegyzetei csak pár a sok közül amivel akkor és ott megismerkedtem. Lassan elkezdtem a könyvtárat a saját kis birodalmammá változtatni és közben nem tettem le a bőr kötetes krónika felkutatásáról, de azt nem találtam a nagykönyvtárban. Sőt biztos vagyok benne, hogy több hasonló kötetnek és esetleg más mágikus ereklyének is lennie kell valahol így ezek megtalálására szenteltem az örökkévalóságig tartó életem. Mivel egy nemes szolgálatában voltam nem volt akkora szabadságom mint azoknak a társaimnak akik szabadon jártak és keltek a nagyvilágban, de ez nem akadályozott meg abban, hogy eljussak a kiszemelt tárgyhoz. Emlékszem talán 15-20 éve volt valamikor még a 80’-as években, hogy eljutottam Laungedoc-ba. A franciahon mélyén egy eldugott templom romjai közt akartam megszerezni az egyik relikviáját a helyi vadászoknak. Egy katar biblia volt az, ami a leírások alapján az egyik régi rendház tulajdonában volt és mágikus erőkkel van felvértezve. Persze ezt csak hozzá költés volt. Pedig mit meg nem tettem, hogy megszerezzem azt a könyvet, loptam, csaltam, lefizettem, sőt még gyilkoltam is érte. Persze végül sietve kellett távoznom a helyszínről. Végül is nem kérhetek magán beszerző akciókhoz embereket a mesteremtől, nem de? Ezen felül nem is igazán szerettem ezeket az információkat megosztani másokkal. Ezek a relikviák az enyémek és az én birodalmamat fogják gyarapítani. Na meg könnyűnek tűnt az egész feladat, de felbukkant egy vadász rend kisebb csapata és a helyiek se voltak túl segítőkészek. Így végül settenkedéssel, piszkos trükkökkel és pénzzel sikerült megszereznem a könyvet. Mint kiderült ez csak egy közönséges katar biblia. De a lényeg, hogy az enyém és nem náluk van. Ezt követően gyorsan szedve a lábam otthagytam Montpelliert és visszatértem Velencébe és egy vitrinbe zártam az antik bibliát. Nem ez volt az első, legérdekesebb vagy legveszélyesebb, de valahogy ez a szinte már átlagos relikviagyűjtés különleges helyet foglal el az emlékeim közt. Egyes alkalmakkor persze nem csak magam miatt kell értékes antikvitásokat megszereznem, hanem a szintén műkedvelő mesteremnek. És szerencsémre legtöbbször ilyen esetekben veszi igénybe a szolgálatomat. Az Éjszaka Háborújában nem kell részt vennem, aminek kimondottan örülök.

Gyenge fizikumom miatt én a legtöbb fajtársammal ellentétben nagyra becsülöm a fegyvereket. Az egyik, amit szinte mindig magammal hordok egy Remington 75 amit én csak Júliának nevezek, ezen felül egy vívó kardot is hordok magammal amit Romeoként emlegetek. De ezen felül több másik fegyverem is van, de ez a kettő amit mindig magammal viszek bárhova is kerüljek. Nem beszélve a jegyzet”füzetemről” mely egy vastag, barna bőrkötésű notesz megtömve különböző papírlapokkal, saját kis jegyzeteimmel teleírva és ott vannak még a tucatnyi nyelv könyvek is. Mágikus tárgyakat nem szoktam magammal vinni ha nem szükséges a kereséshez, de pénzből annál többet. Főleg angol fontban tartom a pénzem, de német márka és olasz lira is megfordul a tárcámban.

(Júlia)

(Romeo)

Egyéb érdekességek és képességek:

Beszélt nyelvek:- Irodalmi és közönséges olasz, klasszikus és vulgáris latin, ógörög, klasszikus francia, irodalmi angol, óhéber, irodalmi német és közönséges német (osztrák tájszólással)

- Nem szokott emberekre vadászni. Inkább palackozott vért iszik. Ennek nem humanitárius okai vannak, csak különbnek gondolja magát annál, hogy ilyenekre pazarolja a drága idejét.

- Nietzsche-t olvas szabad idejében, sőt egy darabig levelezett is vele, míg tavalyi évben a halandó szellemileg nem omlott össze teljesen.

- Több jeles történésszel és régésszel is folytat vagy folytatott levelezéseket (Heinrich Schliman és Sir Arthur Edams és a többiek)

- Olasz történelmi és régészeti újságokban is szokott cikket írni Cicero álnéven