Izabella Jetson
Közzétéve: Apr 13, 2017 10:21:59 GMT 1
Post by Zima on Apr 13, 2017 10:21:59 GMT 1
Név: Izabella Jetson „Easy Jet”
Nem: Nő
Születési hely: Dy
Kor: 24 éves
Faj: Ember
Vallás: Nincs
Magasság: 172 cm
Testsúly: 54 kg
Külseje: Átlagos magasságú, alkata kellően izmos. Szeme zöld, haja vöröses barna. Bal karja könyéktől lefelé robotkézben végződik.
Jelleme: Pimasz, makacs, kitartó. Intelligens, sokszor magának való. Remek megfigyelő, feladattal kapcsolatban türelmes, egyébként viszonylag könnyű felbosszantani. A tisztelet megadásával vannak gondjai.
Ismered az érzést, amikor már nyolc éves korodban azt kérdezi mindenféle nagynevű kutató, hogy apád atomfizikai kutatását, vagy anyád orvosi fizikai munkásságát viszed-e tovább, vagy esetleg egy teljesen más fizikai területen érsz el átütő sikert, vagy talán mérnök leszel? Te meg csak pislogsz, hogy „ember még csak nyolc éves vagyok, a felét sem értem annak, amit mondasz”…? Na, ilyen egy ismert Dy fővárosbeli tudós család lányának lenni. Szívás… főleg, hogy nem voltam olyan beállítottságú… Nem azt mondom, hogy egyáltalán nem érdekelt a fizika, de nem vonzott annyira, hogy egész életemben ezzel akarjak foglalkozni. Családom a legjobb iskolákba járatott, ahol szinte kiváló eredményekkel végeztem. Rangos versenyeken értem el dobogós helyezéseket, két idegen nyelvet beszéltem közel anyanyelvi szinten… Ahogy anyum fogalmazott, az egyetemek szinte sorban álltak értem, de ez engem nem érdekelt. Ugyanis én 16 éves koromban eldöntöttem, hogy mi akarok lenni. Motorversenyző. Mikor bátyám először hagyta, hogy kipróbáljam az övét, rögtön éreztem, hogy ez az, amit kerestem… 17 éves koromban kaptam meg a jogosítványomat és kezdtem el versenyekre járni. Minden megvolt bennem, hogy hosszú távon tudjam és akarjam ezt csinálni. Szeretet, tehetség, elhivatottság. Igen hamar ismert lett a nevem, nem sokára a legjobbak között emlegettek. Büszke voltam magamra. Persze ez a szüleimről nem volt elmondható. Sokat veszekedtem velük, de aztán kompromisszumot kötöttünk. Szemet hunynak a kis „hobbim” felett, cserébe viszont egyetemre megyek. Kelletlenül beleegyeztem.
***
Lehunyom a szemem. Mély levegőt veszek. Eltelek az üzemanyag édes illatával. Szám lassan széles mosolyra húzódik. Itt vagyok, a döntőben! Megint. Mintha csak otthon lennék. Vajon idén ki lesz a második?
- Easy Jet! Easy Jet! Easy Jet!
A nevemet skandálják. Megunhatatlan. Vigyorogva integetek a rajongóimnak. Még a szüleim felé is vetek egy mosolyt a kamerán keresztül. Igazán eljöhettek volna. Gah… hogy ennyire ne legyen elég nekik a fizikusi végzetségem, és hogy a nyaggatásukra megyek tovább asztrofizikára? Mindegy, erre most nem gondolhatok. Majd újra az orruk alá dörgölöm a kupámat. Lassan kezdődik. Felveszem a bukósisakot és végig simítok a járművön. Bátyám ajándéka a 20. születésnapomra. Igazi szépség. Lassan felülök rá. Beindítom. A motor felbőg, mintha csak egy oroszlán üvöltene. Zene füleimnek. Hangja hamarosan inkább duruzsolásra vált, de ezt nem is bánom. Mindjárt kezdődik. Három… kettő… Indulás! Mint akit puskából lőttek ki, úgy törtem rögtön az élre. Persze nem vettem le a szemem a visszapillantó tükrön keresztül a két legfőbb riválisomról. Igyekeztek lépést tartani velem. Kis naivak… Eddig sem sikerült… ezután sem fog…
***
Nagyon lassan tudatosult bennem, hogy ennyi volt. Kész, vége. Lőttek a karrieremnek. Tekintetem akaratlanul is visszatéved a csonkra. Olyan szerencsétlenül vettem be azt a kanyart, hogy ahogy kisodródtam, a motor átgurult rajtam. Az orvosok szerint csoda, hogy egyáltalán túléltem. Ezzel nem derítettek jobb kedvre. A szüleim se, akik meg károgtak, mint valami varjak… Ők ezt nem értik…
Rengeteget győzködtek, hogy ez egy jel volt, hogy nekem a laborban a helyem. Persze… fél kézzel, mi? Szüleimmel egyre jobban elmérgesedett köztünk a viszony, majd egy idő után már be sem jöttek hozzám. Lehet, hogy sok dologban nem értettünk egyet, de ez azért fájt. Bátyám szerencsére rendszeresen benézett. Hiába… mindig is ő volt az egyetlen, aki igazán megértett, aki mindig mellettem volt. Neki köszönhető az is, hogy ráakadtam arra a cikkre és jelentkeztem.
Egyre inkább éreztem, hogy ez lesz az… Talán a motorozás csak a bemelegítés volt és én valójában arra születtem, hogy vadászpilóta legyek. Szinte meg is feledkeztem arról, hogy ehhez egy balesetre volt szükségem. Egy napon betoppant egy parancsnok. Röviden és tömören közölte, hogy rám esett a választásuk. Persze figyelmeztetett, hogy semmi sem biztos és a továbbiak rajtam múlnak, de én már nem bírtam visszatartani az önelégült vigyoromat. Vigyázz, sebesség, jövök, és újra meghódítalak!
A robotkéz eleinte nagyon furcsa volt. Miután kellőképpen tudtam használni és megvoltak az elméleti alapjaim, mehettem az első gépet teszteli. Onnantól nem volt megállás. Az eredményeim egyre jobbak lettek, mind vezetésben, mind karbantartásban. Utóbbi tanulmányaimra is nagy gondot fektettem, mert nem állhat mindig rendelkezésemre egy gépészmérnök. Ehhez hozzácsapva természetesen a robotkezemet is meg kellett tanulnom rendben tartani. Szerencsére elég jól megy. Kissé nehezen szoktam hozzá a tudathoz, hogy katona vagyok, hisz nem akarok ártani senkinek, de mikor végre megkaptam a pilóta engedélyem a legjobb vizsgateljesítménnyel… Elfogadtam.
Immár két éve vagyok felderítő vadászpilóta és végzettség nélküli asztrofizikus. A sérülésem keresztül húzta a tervemet, hogy mesterképzésen vegyek részt, azonban a kedvem egészen megjött a tanulmányaim folytatásához. Így a szabadidőmben az egyik ismerősömtől szerzett egyetemi anyagokat böngésztem. Meg a családi kapcsolatoknak köszönhetően néha eljutottam egy-egy laborba is… Persze nincs akkora tudásom, mintha nappalis diák lettem volna, de hát na… a sereg mellett ez is valami. Pilótaként elég sok helyen jártam, így igen sok nyelvből ragadtak rám dolgok, szóval úgy kézzel-lábbal megértetem magam. A régen elsajátított nyelvtudásomat pedig tökéletesítettem, így anyanyelvi szinten, szakzsargonostul beszélem őket. Ismerőseimnek, feladatoknak hála volt szerencsém különböző gépeket kipróbálni, amik nem motorok vagy vadászgépek. Egyszer poénból megjegyeztem, hogy csak adjanak egy használati utasítást meg 3 percet és bármit elvezetek… Ez később rajtam maradt, kuncogások közepette. Ilyenkor csak megvontam a vállam. Megnézném, ők hogy tesznek le egy Typhont… Bele se mernek ülni… Bezzeg én… Jó, oké, azt a Ratot két centire állítottam meg a faltól landoláskor. De megállt, és nem lett baj… Amúgy ezerszer inkább vezetek egy ismeretlen járművet, minthogy csak úgy gép nélkül kimenjek terepre. Elég jól tudok célozni és még a fizikumom is tűrhető, de nem. Én pilóta vagyok, nem kommandós.
„Véletlenül” meghallottam a feletteseim velem kapcsolatos beszélgetés foszlányát. Aegon őrmester valami küldetést emlegetett. A hanglejtéséből ítélve ez nekem nem feltétlenül fog tetszeni… Csodás…
Egyéb:
- ha olyan körülmények között van, ahol „elvárhatja”, hogy Jetnek szólítsák, de nem úgy hívják, akkor rá se bagózik az illetőre
- rajong a kávéért (a kicsi neon rózsaszínű termoszát mindig magánál tartja)
- magánál hord egy tabletet, egy szőrös pink tokban, amin szabadidejében asztrofizikát vagy egyéb könyvet olvas, vagy a rózsaszín fülesén zenét hallgat
- úgy amúgy utálja a rózsaszínt, de a kis tárgyait nem cserélné le
- ne kérdezd meg tőle, miért hord magánál rózsaszín cuccokat, ha nem is szereti a színt
- a rockot, szimfonikus metált és klasszikus zenét preferálja
- elég jól tud gitározni