Jonathan
Közzétéve: Feb 27, 2017 21:09:27 GMT 1
Post by Geri on Feb 27, 2017 21:09:27 GMT 1
Gyönyörű világunkat hajdanán még nem lakták kedves zombik, nem volt mérgező gáz és hullaillat. Csak a pázsit és a virágok szaga borította a parkokat és naiv természetvédők igyekezték megtartani azt a szar helyzetet ami ez előtt a Földön volt. De szerencsénkre eljött a megváltás, és eljutottunk az édenkertbe. A vegyi üzemből kiáramló csodaszer szebb és jobb hellyé tette a világot, és megteremtődött minden mi jó és elengedhetetlen az igazán jó élethez. Lassacskán elöntötték a városokat a dallamosan durmoló tömegek és megalakult az Új világ. Az értéktelen szántóföldek helyét pompás sivatagok vették át, és a szinte teljes kietlenség vonta uralma alá a tájat. Miután a köd felszállt a bolygónk megmutatta új arcát, mely a káosz csodálatos rendszerességével büszkélkedett és büszkélkedik a mai napig. Miután a Föld újjászületett következtek az élőlények. A kapzsi emberek, a vánszorgó zombik és a semmirekellő vemhesek, majd jött a régi lemez: kisebb városok, területekre osztás és a hasonló eszement ötletek melyek rendszert próbálnak teremteni ebben a csodában, s ezzel tönkretenni azt. Tehát a lényeg a lényeg, ennél jobban elbaszott világot még senki sem látott, mint a mostani. Azok a kurva dögök vannak mindenhol amerre a szem ellát. A városokban nyüzsögnek, ha találsz egy normális helyet ahol lepihenhetsz éjszakára már szerencsésnek mondhatod magad. De ez még semmi. A kikúrt vemhesek a legrosszabbak. Egyik pillanatban még a tűz körül énekeltek, béke van meg minden, a másikban meg próbálják kinyalni az agyadat a szemüregeden keresztül. Ez aztán az igazi élet nem igaz? Egy perc nyugta nincs az embernek, de legalább a választás a tiéd: harcolsz vagy feladod és se perc alatt kinyuvaszt valami, legalábbis a legjobb esetben (hogy rosszabb dolgokat már ne is említsek).
Na és hogyan boldogultam én eddig? Gondolom ennyi szövegelés után már nem igazán érdekel, de azért elmesélem 
. Habár nem a legérdekesebb sztori, nemvolt könnyű átmenni ennyi mindenen, és valószínű az se lesz könnyű ami ez után jön... Hol is kezdjem? Legjobb lesz az elején:
. Habár nem a legérdekesebb sztori, nemvolt könnyű átmenni ennyi mindenen, és valószínű az se lesz könnyű ami ez után jön... Hol is kezdjem? Legjobb lesz az elején:Én már ebbe a nyavalyába születtem bele, viszont egy elszigetelt közösségbe. Itt nevelkedtem, volt iskolánk meg minden féle hasonló, ahol megtanulhattam írni és olvasni és mindent ami ebben a világban a túléléshez kell - fegyverkezelés, csomók, vízszűrés, főzés és további hasznos dolgok. Itt találtam meg a szerelmet és a boldogságot, majd itt történt meg velem az a dolog, ami olyanná tett amilyen most vagyok. Távolságtartó, bizalmatlan, és egyesek szerint kissé erőszakos.
A feleségemmel gyermeket vártunk, lányunk született, azonban a feleségem a szülésbe belehalt. Ez 22 éves koromban történt, azonban ezen sikerült túltennem magam. De mikor már azt hittem minden rendbe jött és kezdtem visszarázódni a mindennapokba, akkor kaptam egy jó okot arra, hogy azt mondjam, az emberek kegyetlenebbek tudnak lenni a zombiknál. 28 éves koromban megtámadták a helyet ahol addig éltünk. És nem zombik voltak, emberek. A kapzsiság és az irigység vezérelte őket. Tönkretettek mindent és mindenkit azzal, hogy elvették a kislányomat, méghozzá kegyetlenül. Elráncigálták, elvitték.
Követtem őket , mivel vissza akartam szerezni őt és semmiképp nem maradhattam volna, mivel a helyett ahol eddig éltünk felégették, és ellepték a dögök. Mire rátaláltam a kislányomra már halott volt. Az út mellett táláltam rá, megkínozva, megerőszakolva, és felkötve egy fára, a lábai lecsócsálva, azonban még enyhén hörgött. Bele se merek gondolni mit tettek vele pontosan és miképp. Nem tudtam mit tegyek, rámjött a hányinger, halálvágyam volt, és ordítottam mint a sakál. Ordítottam és nem érdekelt mit vonz oda a hangom. Addig abba sem hagytam míg el nem ment a hangom. Ekkor ahogy voltam eldőltem és elvesztettem az eszméletem pár
Követtem őket , mivel vissza akartam szerezni őt és semmiképp nem maradhattam volna, mivel a helyett ahol eddig éltünk felégették, és ellepték a dögök. Mire rátaláltam a kislányomra már halott volt. Az út mellett táláltam rá, megkínozva, megerőszakolva, és felkötve egy fára, a lábai lecsócsálva, azonban még enyhén hörgött. Bele se merek gondolni mit tettek vele pontosan és miképp. Nem tudtam mit tegyek, rámjött a hányinger, halálvágyam volt, és ordítottam mint a sakál. Ordítottam és nem érdekelt mit vonz oda a hangom. Addig abba sem hagytam míg el nem ment a hangom. Ekkor ahogy voltam eldőltem és elvesztettem az eszméletem pár
pillanatra, aztán meghallottam az első hörgéseket. Nem tudom, hogy voltam rá képes, és nem is emlékszem szinte semmire az éjszakából, de mikor reggel felkeltem legalább 15 zombi hevert körülöttem szétkaszabolva. Akkor eldöntöttem:
útra kelek és megkeresem azokat akik ezt tették a lányommal és a várossal és őket is megkínzom, meghurcolom, és felkötöm, hogy őket is megmarcangolják, mint
a lányomat. Nem érdekel, hogy ezzel én is olyanná válok, mint ők. Az emlékezetembe véstem az arcukat, akiket láttam, és meg fognak lakolni. Visszamentem a városba, felfegyverkeztem, összeszedtem a holmikat amik kellenek a túléléshez, majd útnak indultam. Azóta eltelt 3 év és minden napom azzal töltöm, hogy vadásszak rájuk és túléljem a mindennapokat.
Név: Jonathan
Kor: 31
Fegyverzet: Karbantartott mesterlövészpuska hangtompítóval
amellyel nem kis gyakorlata van és egy pisztoly, mellé machete mellyel profi
szinten bánik és egy kés magnéziumos gyújtórésszel a tokján (lőszere pár
tárnyi van)
További felszerelés: Gázmaszk, hátizsák (70 literes), hálózsák, karimat, csajkák, kulacs (1 literes), vizes palackok, elsősegélycsomag, kötél, írószerszámok, füzet, villanylámpa, pót elemek, tű és
cérna, pár ruha, erős bőrből készült, vasorrú bakancs, élelem és víz olyan mennyiségben, amennyit elbír úgy, hogy legalább közepes sebességgel tudjon haladni.
