1X01 - Paradicsom a pusztaságban

Amint ránk zárul a piramis rögtön fedezékbe vetődöm. A Szomáliában már eljátszották ezt velem én pedig nem hiszek a véletlenekben.
Rögtön fedezékbe is húzódok egy oszlop mögött. Elég vaskos kétlem, hogy átvinné bármiféle golyó. Ráadásul a gyenge fáklyafény sem világítja be a terem ezen, részét. Tökéletes lőpozíció. Bárki lép be szinte másodpercek alatt ki tudom lyuggatni.
Kinyílik a kapu és be is lépnek. Tökéletes célpontok. Még észre sem vesznek, mert a sötétben gubbasztok. Egyetlen semmiből jött sorozattal le tudnám teríteni mind az ötöt.
A parancsnokasszony láthatólag nem vette észre, hogy már kitűnő lőállást vettem fel. De megértem. Én fedeztem az alakulat hátsóját.
Akkor most már csak egy agresszív mozdulatra kell várnom és végük is.
Elvigyorodok, mikor felszólítanak a megadásra. A parancsnok csaknem ekkora kretén, hogy egy előnyös helyzetet eldobjon. Ráadásul kitudja, milyen veszélyekbe sodorná ezáltal a védtelen embereit. Ha ezek itt kannibálok és emiatt aztán megzabálnak minket vagy mondjuk erőszakolók
Egyre rosszabb helyzetek sora forog a fejemben.
A lényeg, hogy tapasztalt alakulat vagyunk. Képesek lennénk a legnagyobb szarból is kivágni magunkat, de ha letesszük, a fegyvert azzal csak azt bizonyítjuk, hogy gyengék vagyunk.
Ha többen is vannak egy olyan csapat, mint mi simán ki tudja magát vágni a csillagkapuig. Ha meg provokációnak veszik és tüzet nyitnak akkor nem csak a képzésünkből de az oszlopok fedezékéből kifolyólag is előnyünk van.
Bármit is mond, a Tisztasszony én nem teszem le. Úgyse láttak még meg. Ha eldurvulna a helyzet még mindig kitűnő mentőalakulatként szolgálhatok.

Amikor a piramis lezárul, először azonnal a lehetőségeket veszem számba. Az épület nem elég stabil, hogy robbantsunk, és nem is biztos, hogy a rongálás a legjobb módszer. Ahová be lehetett jutni, onnan kiút is van. Végigfuttatom a tekintetemet a falakon, de nem töprenghetek sokáig. Öten lépnek be, és megadásra szólítanak fel. Ismételten gyorsan gondolom végig, mit tehetünk... Kézben tarthatjuk a fegyvert, és támadhatunk. Ez kisebb öngyilkosság... a fegyvereik a mieinkkel azonos szintűek, nem ismerjük a harci képzettségüket, egyel többen van már az első egységük is. Feltételezhetjük, hogy ők zárták ránk a piramist, ami azt jelenti, hogy jól ismerik a terepet. Emellett, könnyen lehet, hogy még sokkal többen vannak. Az elsődleges ok azonban, amiért kerülném, hogy konfrontálódjunk velük, nem a fegyverek fejlettsége, hanem a küldetés célja. Felderíteni jöttünk, nem harcba keveredni. Ostobaság lenne azonnal konfrontálódni. A csapatom tagjait veszem számba. Ketten közülük biztosan követnék a parancsot, Royson miatt viszont kicsit aggódom.
Végigfuttatom a tekintetem a termen ismét, nem állok meg, mikor észreveszem, hová húzódott be. Nem rossz ötlet tartani egy tartalék embert... amennyiben bebizonyosodik, hogy ők is békés szándékúak, mindenképpen előhívhatom, de addig a rejtekhelyéről biztosíthat minket. Aligha követné a parancsot, ha eldobatnám vele a fegyvert, így köztes megoldást kell találnunk... Egyelőre a csapatom, és a nálunk sokkal képzetlenebb régészek életét sem kockáztathatom. A női alak, mikor kiadta a parancsot, habozott. Feltehetően félnek. Nem kívánom jobban megfélemlíteni őket, sokkal inkább bizonyítani akarom a jószándékunkat.
- Békés szándékkal jöttünk. - mondom, és lehajolva a földre teszem a fegyveremet, felemelve a kezemet. - Felderítők vagyunk, azt hittük, ez a város teljesen kihalt. Nem akarunk semmilyen konfliktust.

- BLA-BLABLALLA-BLABLAL-BLELV-BLA-BLA-BLALALA-BLA. - Körülbelül ennyit érzékelek a körülöttem zajló eligazításból. Valami régen fejlett civilizáció, valami lepusztult városáról van szó meg az egyik Kukac otthagyta a hajóját meg a régészek hátsóját kell fedeznünk stb. stb. Meg se kell erőltetnem az agyamat kapásból legalább 10 jóval hasznosabb vagy élvezetesebb dolgot fel tudnék sorolni, amit most szívesebben csinálnám ahelyett, hogy itt ülök ezen a rohadt eligazításon, és hallgatom a tucat-utasításokat, amiket kb. minden alkalommal megkapunk. Nem mintha bajom lenne a munkámmal azonkívül, hogy csinálnom is kell valamit. Szerencsére a kaputó nem vagyok tengeribeteg, mint egyesek, ráadásul a bolygók miatt szívok némi friss levegőt is. Bár a szívem mélyén most is tudom, hogy csak abban reménykedem, hogy egyszer találunk egy olyan bolygót ahol Cicalányok lesznek majd. Haza sem akarnék jönni onnan...
Halálra unom magamat, de az olvasáshoz túl sötét van szóval a manga marad a tatyóban, helyette egy jojót halászok elő az egyik zsebemből és azzal kezdek el játszani. Szórakozottan figyelem, ahogy le-föl ingázik a vékony madzagon. Ez a művelet nagy összpontosítást, és odafigyelést igényel, így erősen koncentrálok a Jojó mozgására. Aztán egyszer csak éles fájdalom hasít a bokámba, ami után halkan fel is szisszenek, majd, ahogy oldalra billentem a fejemet látom, hogy a mostohatestvérem Josephine műve ez. ~ A kis Pudvás...- gondolom magamban fogcsikorgatva, majd elterelésképpen elpakolom a jojót a zsebembe. Ezután szép lassan szétcsavarozom a tollamat, majd az eligazításos papírokból apró fecniket letépve kis galacsinokat formázok az ujjaim között morzsolva a fecniket, amíg elérik a kívánatos formát, és aerodinamikailag is kifogástalanok lesznek. Ezután betöltöm őket a szétszerelt toll vázába mely most a mesterlövész puskámként funkcionál. Amikor látom, hogy senki se néz rám, óvatosan felemelem, majd rövid célzás, és célra tartás után tüzelek. A papírgalacsin elegáns pályát ível le, majd pedig rövid röppálya után landol a mostohatestvérem fülében. Győzelmemet apró levegőbebokszolással ünneplem, majd az eligazítás végével elsunnyogok a szobám felé.
Negyed hatkor a kezemben gy kis sütivel lépek be az indítócsarnokba, majd megigazítom a sapkámat, aminek a szemellenzője így már hátrafelé mutat, és türelmesen várom, hogy a kapu kinyíljon. Még pár perc, amíg a MALP igazolja, hogy minden kóser a másik oldalon, és indulhatunk. Lassú léptekkel, kényelmesen végiglépdelek a rácson, majd amikor átlépnék a kapun erős lökést érzek minek következtében kis híján orra esek a másik oldalon. Pár bizonytalan lépés után visszanyerem az egyensúlyom. Amikor végül Josephine is átlép, a kapun egyből lekeverek neki egy tockost a tarkójára. - Mi van Pudvás? Megint a hónapnak abban a részében jársz? - mordulok rá, majd követem a többieket. A várost figyelve az jut eszemben, hogy láttam már hasonlót a Délszláv Háborúban is anno. Szitává lyuggatott házak, robbanások, tüzek nyomai mindenhol. Ezt a helyet egy árnyaltnyival sem nevezném jobbnak, mint azokat a "kísértetvárosokat". Egyedül a begyó siklók roncsai nem illettek bele a képbe. Nehéz elképzelni, hogy itt bármiféle élet is lehet...
- Gyerek ez dögunalom. - szólalok meg magamban miközben fel s alá járkálok a régészek között. A hajó talán érdekes lehetne, hogy ha teljes pompájában láthatnám, mondjuk használat közben. Bár ez azt jelentené, hogy Goa'uld fogágban lennék, vagy pedig az én fejemben is lenne egy begyó sóval inkább passzolom a dolgot. Így viszont marad az unalmas "piramisnézés". Jó lenne kicsit feldobni valamivel a dolgokat...Amint meghallom a tompa puffanást, amivel az ajtó lezárul már tudom, hogy kár volt bármit is kívánnom. - Hát ez szopás. - jegyzem meg unott hangon a csukott ajtót, majd a falakat fürkészve. Nem ismerjük a hajót, szóval bár biztosan van valami kiút nem valószínű, hogy egykönnyen megtaláljuk. Mondanám, hogy ennél szarabb már úgyse lehet, de ekkor ismételten kinyílik az ajtó és bemasírozik rajta 5 fegyveres. Akár harcolhatnánk is, de ezzel megöletnénk magunkat és a régészeket is mivel biztos, hogy egy ekkora piramis őrzésére nem csak 5 embert küldenek, és egészen biztos, hogy nem azokat, akik "kibuktak" az iskolapadból. A fegyvereik látszólag egy szinten vannak a mijeinkkel, de az is lehet, hogy sokkal fejlettebbek, ami még egy ok, ami miatt nem kellene konfrontálódnunk velük. Arról már ne is beszéljünk, hogy ha itt most mészárlásba kezdünk akkor már azelőtt taccsra vágjuk a még el sem kezdődött diplomáciai kapcsolatokat ezzel a bolygóval és a népeivel mielőtt egyetlen értelmes mondat is elhangzott volna. Az, ahogy a parancsok felszólít minket, jelzi, hogy nem célja megöletni minket, a hangjában hallható tétovázás legalábbis számomra erre utal. Remélem az elöljárói is ilyen készségesek lesznek velünk szemben...
- Jah. Inkább üljünk le egy sör mellé és beszéljük meg. - eresztek meg feléjük egy unott fél-mosolyt, majd én is leteszem a lőfegyveremet a földre, amit a Kukri követ.

Amikor megszólaltak a riadókürtök, azonnal tudtam, mi történt - tudtam, de nem hittem el. BEHATOLÁS?! Amióta élek, ilyen nem fordult elő. Álcánk hosszú-hosszú ideje tökéletesnek bizonyult, most mégis betört valaki a birodalmunkba. Csak "Ők" lehetnek azok - villant át az agyamban -, biztosan "Ők" tértek vissza! Talán nem pont azok, akiknek az igája alól felszabadultunk, de lehettek még mások - jól tudtam, még ha sokan ebben nem is hittek. Bármi is jött át a Chapai-n, csak halált hozhat - így hittem, mert nem volt más tapasztalatom.

Az utasításokat kommunikátoron keresztül kaptam meg, három emberemet vittem magammal, az elöljáróval félúton találkoztam. Nem kellett időrabló eligazításokkal bajlódnunk, mindenki megkapta a szükséges információkat. Hosszú-hosszú másodpercek teltek el, amíg a piramisba vezető járatokban masíroztunk. Egyenesen az előcsarnokba vezető kőajtó elé sorakoztunk fel. A többi járőrcsapat - ha voltak egyáltalán - a többi, rejtett bejárat mögött várt az elöljárónk néma jelére. Hallottuk, ahogy a külvilágba vezető siklóajtó nagyot dörrenve bezárul - eljött a mi időnk. Jeleztem az ajtó jobb szélénél álló emberemnek és ő beütötte a kódot a konzolba. Az ajtó nyikorogva, a poros levegőt sziszegve beengedve feltárult. A látványtól teljesen ledöbbentünk. Fegyvereinket persze célra tartottuk, ahogyan a betolakodók is. Nyoma sem volt, súlyos fémsisakoknak, vagy fenyegető botfegyvereknek és személyi erőterek jelenlétét sem jelezték a szenzoraink. Az idegnek nagyon is hasonlítottak ránk és ettől ledermedtünk. Vezetőnk határozottságot mutatott a jövevények felé, de én éreztem habozását és ez megrémített. Beszédbe elegyedett az idegenek képviselőjével és ez nem volt a protokoll része - tudtam: azt várja, hogy váratlanul támadást intézve likvidáljuk a "támadókat".

Az idegenek azonban nem tűntek fenyegetőnek, vezetőjük - egy roppant határozott nő - és a hátát fedező bajtársai mellett volt még néhány ember, akik nem katonának tűntek, egyikük célra sem tartotta fegyverét. Gyorsan végigfuttattam tekintetem a társaságon és megakadt a szemem egy apró részleten.

Előléptem fegyveremet enyhén a föld felé irányítva és egyenesen a vezetőjükhöz intéztem a szavam. A sisak fémes zajjá torzította a hangom, ezért lassan, érthetően beszéltem.
- A nevem K'tau Rah-Na Mor. Ha jól értelmezem a kísérőitek kezében szorongatott, furcsa szimbólumokkal telerótt papírokat, akkor ti kutatók vagytok. kutatók és katonák. Akár csak én. Így meg kell értenetek, hogy ebben a környezetben idegenek vagytok, aggodalmunk jogos. Nem várhatjátok tőlünk, hogy barátként fogadunk titeket!
Egy kimért, nem hirtelen, de határozott mozdulattal felnyitottam a sisakrostélyomat, majd folytattam.
- Ha most lerakjátok a fegyvert, én magam garantálom, hogy nem esik bántódásotok!

Ennél a pontnál vezetőnkre néztem. Persze nem láthattam át az ő arcmaszkján, de abból, ahogyan rám meredt, valamiért rosszallást éreztem ki.

- Előjöhet, ha eldobja a fegyverét. Nem áll szándékunkban végezni önökkel, de itt, a Ramesen tilos a fegyverhasználat. Kérem tartsa tiszteletben a törvényeinket, köszönöm.
Amint az őrmester engedelmeskedett ( ha nem így tesz, a nő felszólítja Jane-t, hogy parancsolja meg az emberének) a felszólításnak, leveszi a sisakját, majd felemeli a kezén lévő, Kara Kesh-re emlékeztető fegyvert és Jane arca elé tartja.
Royson őrmester épp készülne a nőre vetni magát, azonban a csapatparancsnok megnyugtatja, hogy semmi fájdalmat nem érzett. A csapat többi tagjával és elvégzi ezt a vizsgálatot. Egyedül K'tau tudja, hogy milyen célt szolgál ez az eszköz, a nő azonban hamarosan tudatja a CSK-7 tagjaival is.
- Nincs nyoma szimbiótának, ha így lenne, már nem élnének. Üdvözöljük önöket Rames Amen-ban.
Az ismeretlen nő a karjára erősített számítógéppel kezdett babrálni, melynek hatására a piramis immáron fényárban úszott, az egyik falnak látszó kapu pedig megnyílt.
Az ajtó egy folyosót rejtett, melynek végén egy felvonó állt.
- Kövessenek. – felelte lelkesen – nem gondoltuk, hogy van még egy intelligens faj a galaxisban, aki ismeri a chapai működési elvét. Musa Peta-bar Mor elnök úr már biztos várja a találkozást, addig viszont K'tau Ra-Nah Mor-t jelölöm ki a csapat felügyeletére.
Mondta, majd aktiválta a felvonót, amely elindult lefelé, a mélybe. Amit odalent láttok, az egészen elképesztő. Egy hatalmas, föld alatti város. A barlang tetején egy különleges fényszerkezetet, amely a napfényt áraszt. A város végében egy mesébe illő látványt nyújtó palota húzódik, melyet mesterséges palota ölel körbe.
Amint leértek az ismeretlen nő elköszön tőletek.
- Innentől K'tau felügyelete alá tartoztok. – a katona felé fordult. – K'tau, vezesse körbe a csapatot a városban, majd biztosítson szállást nekik az E-75-ös blokkban. Értesítettem őket az érkezésről.
És a nő eltűnt a tömeg sűrűjében. A város lentről már kevésbé tűnik csodálatosnak, tisztán látszik – és a vezetőtök valószínűleg meg is említi - , hogy szigorú rend uralkodik idelent. Feltehetőleg elmeséli a város történetét és néhány alapvető információt, mielőtt elérnétek a szállásotokat.
[Ha valami plusszt elmondanál, a várossal kapcsolatban azon kívül, amit leírtam PM-ben, írj egy üzenetet ]
A hely, amit biztosítottak számotokra semmivel sem különb a város többi épületénél, egy egyszerű lakóblokk ahol frissítőt és meleg ételt vehettek magatokhoz. A város különlegessége a ti általatok sörként ismert ital rames-i megfelelője, ezt vétek lenne kihagyni, mielőtt találkoztok az elnökkel. Körülbelül három óra múlva meg is érkezik egy küldönc a csapatért. Ekkor már este volt, a csapat tagjait több őr kísérte végig a városon, hogy véletlenül se kerüljenek konfliktusba a rendfenntartó szervekkel. Az előadás azonban nem maradhat el, az egyik sarokból ordítást hallotok. ha odapillantotok láthatjátok, hogy két őr leterít egy kint kószáló férfit, majd eszméletlenre verik a sokkolóbottokkal. Az ütések feltehetőleg azért voltak szükségesek, mert az illető tudatosan ellenált a parancsnak, felszólításoknak. Az elnöki rezidencia bejárata előtt mégegyszer átnézik a csapatot, most azonban szigorúbban. Több, röntgenhez hasonló szerkezeten kell végigsétálniuk, átvilágítják a táskáikat és magukat az embereket is. Még K'tau-t is, akárcsak a CSK-7 tagjai, ő is most jár életében először az elnöki palotán belül. A szabályok tovább súlyosbodnak akkor, amikor kettészelik a csapatot. Először Jane-t és Josephine-t fogadja az elnök, mondván hölgyeké az elsőbbség.

A legtöbb folyosó előtt őrség áll, így esélyetek sincs körül nézni, csak sodródtok a vezetőitekkel.
Az ősz hajú elnök személyesen köszöntött titeket, látszólag azonban úgy tűnt, hogy nem kezeli szenzációként a felfedezést.
- Egész Rames Amen nevében sok szeretettel köszöntöm önöket a városban, úgy hiszem ez a felfedezés mind két világ számára egy hatalmas lehetőség, előrelépés lehet. Még nem találkoztunk emberekkel, akik ugyanazon a fejlettségi szinten lettek volna, mint mi. Igazából sok-sok éve elszigetelődtünk a felszíntől, épp ezért fogadtam aggódva a hírt, hogy a Chapai-t aktiválták.Már attól féltem, hogy Ők tértek vissza. A hamis istenek... Szerencsére tévedtem, de ne feszeseggük a sötét történelmet.... Kérem, sőt... könyörgöm....meséljenek a világukról, elmondhatatlanul kíváncsi vagyok a szerkezetére. Cserébe én is mesélek az enyémről, minden publikus anyagot a birodalmuk rendelkezésére bocsájtok. A kutatócsapataikat már vissza is engedtem a felszínre, hogy folytassák amiért idejöttek. Örömmel látjuk önöket, és bízom benne, hogy hosszútávú szövetségre léphetünk majd a világukkal.
Mosolyodott el, azonban mintha... mintha felvillant volna a szeme. Mindketten láttátok, de egyikőtök sem hisz a szemének. Idelent... lehetetlen.

A folyosón várakoztok, amikor veletek szemben egy testőrség tagjai egy vergődő, megkínzott nőt cipelnek végig a folyosón.
A lány hasán egy erszény szerű vágást véltek felfedezni, melynek belsejéből nem sokkal később a Goa'uld parazita ki is sikított.
Az őrök tekintete rögtön elárulja, hogy nem kellett volna látnotok a műsort, azonban a nő féken tartása jobban érdekelte őket. A szobából, ahova a jaffát cipelték nem sok mindent láttok, azonban pont eleget.
A szoba tele volt valami kék folyadékot tároló tartájokkal, melyekben a paraziták teste lebegett, a műtőasztalon pedig rengeteg halott jaffa teteme. A nő még egy utolsót felsikolt, aztán az ajtó bezáródik és nem szűrődik ki több hang a szobából. Pár perc múlva odalép hozzátok az egyik őr, és így szól.
- Az elnők úr ma már nem fogad több látogatót, parancsba kaptam, hogy kísérjem vissza önöket a szállásukra. Kérem kövessenek.
Azonban nektek sem ment el az eszetek, sejthetitek, hogy nem a szállásra akar kísérni az elit katona. Olyat láttatok, amit nem kellett volna. Ekkor lépnek ki azonban a lányok az ajtón, így az őr közli, hogy K'tau is visszakísérhet. Azonban sejthetitek, hogy az incidensnek még nincs vége. Talán jobb lenne beavatni a többieket is... és eldönteni, hogy mi legyen az idegen férfival, jelen pillanatban ő is áldozat.

Hammond tábornok irodájában ülsz, ő maga foglalt helyet veled szemben és eléd csúsztatott egy titoktartási szerződést.

- Nem mondhatom el, hogy pontosan milyen titokról van szó benne, de biztosíthatom, hogy megéri aláírni. Amennyiben a hajlandó a hadseregnek dolgozni, felmentjük az eddigi vádak alól, munkát kínálunk egy olyan projektben, amely megváltoztathatja az emberiség jövőjét.

A szerződésre helyezett egy golyóstollat, és miután aláírtad így szólt.

- Kérem kövessen.

A titkos, föld alatti szintre kisért, az ablakból már megpillanthattad a csillagkaput.

- Az az eszköz, ott lent bolygók közt hoz létre stabil féregjáratot, lehetéve téve az átjárást közöttük.Világokat felfedezni, technológiát gyűjteni, új fajokat megismerni. Ez a csillagkapu program feladata.

A kezében tartott jegyzetei közt kezdett lapozgatni.

- Önt a CSK-7-hez osztották be, akik jelenleg az M7-36 nevű bolygón tartózkodnak. Egy régészcsapatunk nem rég tért vissza a bolygóról, 18 perc múlva indulnak is vissza. Magával együtt.

18 perc, ennyit kaptál, hogy átöltözz a kevésbé kényelmes katonai egyenruhába, hogy átvedd a fegyvereidet és indulásra készen állj a csillagkapu előtt. Nagy nehezen, a tüdődet kiköpve abszolválod ezt a feladatot. Mind kiderült, a régészek miatt az indulást amúgy sem sikerült pontosan 0:00-ra időzíteni, így feleslegesen siettél. Amint feltárult előtte a kapu, félve léptél keresztül rajta. Ahogy szétszedett, majd újra összerakott... Nem tudod mihez hasonlítani ezt az érzést, mindenesetre amint átérsz a túloldalra, elfog a hányinger. A csapatparancsnok a túloldalon közli az utasításokat.

- Rendben van RCSS-1, 2,3,4 maguk átfürkészik a romokat, RCS-5,6,7 a maguk feladata a piramis átkutatása. Maga ott, maga a számítógépes csajszi igaz? Csatlakozzon a piramist felderítő egységekhez, a menetterv szerint ott kell csatlakoznia a CSK-7-hez.



***

A csapat feltehetőleg még nem ért fel a föld alatti városból, az itt maradt régészek tanulmányozták az épületet, valamint a helyi faj és a CSK-7 katonái közösen őrködtek. Az egyik terminálhosz osztottak be, hogy sérülésmentesen lemásold az adatokat róla, amikor valaki megérinti a vállad.

A nő állig páncélzatban állt előtted, csak sisak nem volt a fején. Az idegenek egyik katonája volt.

- Ne haragudj, ha megijesztettelek. A parancsnokotok azt mondta, hogy kísérjelek le a csapatodhoz. CSK-7, azt hiszem így nevezte őket. Kérem kövess.



A férfiak mintha kísértetet láttak volna, amikor Alexis és a nő megjelent előttük. Az a nő, akit az orvosi szobában láttak és ez a tiszt… Tökéletes egyezés, nem volt kétség felőle, hogy ő az.

- Ha megbocsájtanak.

Felelte, és mielőtt kérdőre vonhatták volna távozott is. A CSK-7 pedig folytatta az útját, akár a felszínre, akár a szállásra, vagy ahová tartottak.

Megkönnyebbültem, amikor az idegenek csapata letette a fegyvert, az ellenállás biztosan a halálukat jelentette volna. Nincs bennük szimbióta, ezt valahogy meg is éreztem. Megörültem az érkezésüknek, mert - ahogyan azt a feletteseimnek küldött jelentéseimben gyakran hangoztattam - egy hasonlóan fejlett, a Goa'uld elnyomásától mentes civilizációval kötött szövetség előnyhöz juttathat minket az ellenséggel szemben. Amikor azonban az elöljáró közölte velük, hogy az elnök látni akarja őket, teljesen ledöbbentem. Az elnöki rezidenciába csak kevés kivételezett helybéli hatalmasság juthatott be, még én sem jártam ott soha. Leírhatatlan balsejtelem fogott el, de érzéseimet igyekeztem palástolni.

A jövevényeket körbevezettem a városon. Persze csak olyan területeket mutattam nekik (iskolák, kórházak), amelyek jó színben tüntetik fel társadalmunkat. Azt nem titkoltam, hogy a városban szigorú rend uralkodik, melynek megszegése büntetést von maga után.
Beszéltem egy kicsit a történelmünkről:
A bolygóra egy idegen világból érkeztek az emberek. Mint mindenhol, itt is rabszolgák voltak, azonban jóval nagyobb mennyiségben kerültek ide. Kb 25 000 fő. Évtizedeken keresztül rabszolgák voltunk, azonban egy sikeres rabszolga felkelés során visszavertük a Goa'uldokat és eltemettük a kaput. Ennek (és a bolygó nyersanyagokban gazdag felszínének köszönhetően) lehetőségünk volt fejlődni, és igen magas szintre sikerült felfejlődnünk. Talán tovább is sikerült volna (már űrprogramunk is volt) amikor az akkori elnök, Piouer Men-nu Mor kiásatta a Csillagkaput, hogy felhasználja terjeszkedési terveiben. Ez azonban balul sült el, néhány utazás után a Goa'uldok felismerték a Rames bolygó lakóit (a páncélzatunk egy eddig még máshol nem talált anyagból, a Meras-ból készült) és az közel két nap alatt, folyamatos szőnyegbombázásokkal a földdel tették egyenlővé a várost. Sok Goa'uld sikló roncsa megtalálható a városban. A városnak volt egy afféle "menedék" programja, amivel a bolygó lakosságának csekély részét (kb 28-29 ezer lakost) a föld alá tudott menekíteni. Köztük az elnök családját, aki időközben egyeduralkodóvá nevezte ki magát és az államvezetés öröklődési rendszer alapján működött eztán.

Ezután a szállásukra kísértem a csapatot, ahol magukra hagytam őket. Csak sejtettem, hogy továbbra is megfigyelés alatt állnak.
Este találkoztam velük újra, amikor - több őr társaságában - a palotához kellet kísérnem őket. Sajnos szemtanúi lettek egy atrocitásnak, ami szemmel láthatóan gondolkodóba ejtette őket. Nem is próbáltam magyarázkodni, az eset egyértelmű volt: kollégáim kötelességszerűen ártalmatlanítottak egy szabályszegőt.
A palotánál átvizsgáltak minket, szerencsére az idegeneknél nem volt rejtett fegyver. Innentől kezdve én is sötétben tapogatóztam és rossz érzésem egyre erősödött.
Először a hölgyeket fogadták. Miközben rájuk várakoztunk szemtanúi lehettünk egy döbbenetes jelenetnek. Fogalmam sincs, mi zajlott le akkor, ott, de a leginkább az aggasztott, hogy "ENGEDTÉK LÁTNI". Ekkor született meg bennem az elhatározás, de alkalom csak később adódott.

Amikor elbocsátottak minket, és egy újabb idegent kísértek hozzánk (Ő vajon mit vétett? - gondoltam.), majd magunkra hagytak minket, kikapcsoltam a kommunikátoromat és e szavakat intéztem a jövevényekhez:
- Mostanra már biztosan kitaláltátok, hogy valami nem stimmel itt és ezért én is felelősnek érzem magam. Többször hangoztattam a véleményemet, mi szerint létezhetnek más, fejlett civilizációk, amik nem nyögik a Goa'uld igáját és hogy mindenképpen szövetséget kell velük kötnünk. Az igazság azonban az, hogy ez a város nagyon is el van magában a rideg föld mélyén. A színfalak mögött - már látom - sötét tervek szövődnek. Csapdába csaltak és titeket is magammal rángattalak. Amit a rezidencián láttunk, azt azért láthattuk, mert látni engedték! Életveszélyben vagyunk és minden erőmmel azon leszek, hogy kimenekítselek titeket innen! Ám ehhez össze kell fognunk. Ha legalább egyikőtöknek sikerülne legalább észrevétlenül eljutnia a chapaiig, akkor hívhatna erősítést. Persze ez esetben hátra kellene hagynia a társait, akiknek talán "baja esik", amíg távol van. Vagy visszaszerezhetjük a fegyvereiteket, szerezhetünk más fegyvereket és megoldhatjuk magunk a dolgot. Ez sokkal kockázatosabb és ötletem sincs, hogyan kivitelezhető, de ha így döntötök, tiszteletben tartom és minden erőmmel segíteni fogok!

Mikor a nő Roysont említi, hátrafordulok, és ha kell utasítom, hogy tegye le a fegyvert. A katona, aki sértetlenséget ígért, bár nem volt vezető, de úgy tűnik, a nő is hasonlóan gondolkozik. Mikor felemeli a Kara Keshre hasonlító fegyvert, először ösztönösen hátrálnék, de hamar rádöbbenek, hogy nem okoz fájdalmat... Royson nekitámadna a nőnek, így azonnal megszólalok:
- Nincs semmi baj. - már sejtem, hogy valamilyen vizsgálatra való, és ez a gyanúm hamar beigazolódik, mikor a nő közli, hogy nincs bennünk szimbióta. Ezután megnyílik a fal, és egy földalatti városba ereszkedünk le.
A látvány lélegzetelállító, és azonnal elindul bennem a fizikus gondolkodása... vajon hogy működhet a fényforrás? Szinte tökéletesen pótolja a napot, de mivel a föld alatt van, nem lehet annyira forró, és sokkal kisebb is... K'Tau-ra bíznak minket, aminek valahol örülök, a férfi racionális gondolkodásúnak tűnik, és úgy fest, valamennyire szimpatizál is velünk. Figyeltem a szavait, ahogy körbevezetett a városon... végül is, ez vonzott igazán a csillagkapu programban... a rengeteg lehetőség, hogy megismerjünk idegen civilizációkat. A Goa'uld-okkal való összetűzés nem lepett meg túlzottan... a páncél ritka anyaga pont olyasmi volt, ami felkelthette a figyelmüket. Mikor a beszéde végére ért, megszólaltam:
- Milyen tulajdonságai vannak a páncélzatnak, ami felkeltette a figyelmüket? És... ha szabad kérdeznem, hogy működik a földalatti fényforrásuk? Egyszerűen lenyűgöző...
Amikor a lakóblokkba kísérnek, az élelmet elfogadom, ám az alkoholos italból nem fogyasztok... nem jellemző rám, és szolgálatban is vagyunk. Tiszta fejjel kell gondolkodnom, hiszen akár egy szövetség előzményeit is élhetjük éppen. Meg kell tudnunk minél többet erről a népről, a szándékaikról, de az bizonyos, hogy goa'uld elnyomás alatt éltek, és vannak olyan technológiáik, amelyek ilyen helyzetben segíthetnek a harcban.
Mikor K'tau visszatért, az elnöki palotához kísértek minket. Hangot hallottam az egyik utcából, így odafordultam, és láthattam, hogy két őr eszméletlenre ver egy férfit. Eszembe jutott amit a körbevezetés során a "felügyelőnk" mondott... a városban szigorú a rend. Minden bizonnyal szabályszegés történt, és arra reagáltak, mégis nem gondoltam, hogy ennyire brutális a rendfenntartás. Elfordultam, és vettem egy nagy levegőt. Voltak kulturális különbségek, amikkel tisztában kellett lennünk, és el kellett fogadnunk. Josephine-nel mentünk be az elnökhöz, de nem nagyon nézelődhettünk... a férfi látszólag nem kezelte akkora szenzációként a tényt, hogy a világukba érkeztünk, ám hamar arra kért minket, hogy meséljünk a világunkról. Amit azután láttam... pislogtam egyet, és csak lopva pillantottam Josephine-re, hogy az elnök ne vegye észre, de hátha ő is érzékelte... a férfi szeme mintha felvillant volna. Lehetetlen… hogy goa’uld lenne? Egyelőre nem akartam feltételezésekbe bocsátkozni, de nem zárhattam ki a lehetőséget. Óvatosnak kellett lennünk.
- Köszönjük a szívélyes fogadtatást – mondtam. – Én is bízom benne, hogy a népeink jó viszonyt ápolnak majd. A mi világunk a közelmúltban kezdte aktívan felfedezésre használni a chapai-t, vagy ahogy mi nevezzük, a csillagkaput. – Viszonylag felületes információkat közöltem, amelyek elegek arra, hogy bizalmat ébresszenek, de nem adnak ki túl sokat a Földről, gyanúsabb volt a helyzet annál, hogy igazán sokat beszélhetnék. Ha mégsem taktikáztam jól, és felismerték, hogy nem osztok meg mindent, annyit feleltem, hogy jelen helyzetben nehéz volna teljesen lefesteni a világunk működését… hiszen mi is csak azért tudjuk megérteni és átérezni az ő helyzetüket, mert itt vagyunk, és a saját szemünkkel láthatunk dolgokat. Ez elég nagy részt igaz is, így remélem, meggyőzi az elnököt is. Amennyiben a szemek felvillanását csak valamilyen optikai csalódás okozta (pocsék kifogás, vitathatatlan), akkor nem kellene elveszíteni a bizalmát, ha pedig tényleg ellenfelünk, nem szabad felkelteni a gyanúját. Mindenképpen jól kellett taktikázni.
Miután elhagytuk az elnöki rezidenciát, azonnal észrevettem, hogy Royson és Radovic megdöbbentek, láthatóan kísérőnk, K’tau is. Csatlakozott hozzánk egy új tag is, így először hozzá fordultam.
- Nem tudom, mennyi időnk van, és van-e a bemutatkozásra, de Ewing őrnagy vagyok, a CSK-7 vezetője. Ön pedig… - amint bemutatkozik, bólintok. – Örülök a találkozásnak. – a többiekhez fordulok. – Mi történt, amíg bent voltunk? – ha felvázolják a történteket, azonnal megpróbálom átgondolni a lehetőségeinket. Ekkor szólal meg K’tau.
Az arcát fürkészem, amíg beszél. Úgy fest, ő is áldozattá vált ebben a helyzetben, és mi előnye származhatna abból, ha elárul minket? Úgy döntök, jobb lenne, ha bíznánk benne. A férfi mély igazságérzetűnek is tűnik, így miután végighallgatom, bólintok.
- Ezzel egyetértek. Mindenesetre, jó lenne megtudni, mit akarnak a jaffákkal és a szimbiótákkal, de nem kockáztathatunk mindent. A felszínre elvileg szabadon felmehetünk, vagyis jó esélye van, hogy el tudna valamelyikünk jutni a kapuig. – végigpillantok a csapaton, és végül a skót őrmesteren állok meg. – Royson! Tudná értesíteni a parancsnokságot? Mi addig, azt hiszem, boldogulunk, a diplomáciának is meg vannak a maga fegyverei. Talán ki is deríthetünk még valamit, mielőtt biztonságba kerülünk. K’tau, önre számíthatunk? Jól ismeri ezt a helyet, tud valamit arról, ami lezajlott?

Korábban: Az idegen vezetők katonája, Jane a világítás forrása és a Meras-páncél sajátosságai iránt érdeklődött "városnézés" közben. Elmondtam, hogy az energia-gazdálkodás olyan ipari titok, amit nem árulhatok el. Ezt neki is meg kell értenie. A páncél különleges anyagáról annyit elárulhatok - mondtam - , hogy egy könnyen kezelhető és formálható, ugyanakkor rendkívül ellenálló anyagról van szó. A belőle készült páncél rugalmas, hajlékony, könnyű mozgást biztosít és kényelmes, leginkább közelharcban vesszük hasznát, hiszen kések, tőrök ellen viszonylag jó védelmet nyújt. Miután rájöttem, hogy "túl sokat mondtam", meg sem várva a nyilvánvaló kérdést, kissé elmosolyodva folytattam: lőfegyverek ellen sajnos nem véd.

Most: A jelenlegi helyzet számomra is új - a goa' uldok begyűjtése, a titokzatos orvosi helyiség - ilyesmivel korábban nem találkoztam. Attól tartok olyasmivel állunk szemben, ami mindnyájunknak fenyegetést jelent. A legjobb, ha nem teszünk semmi feltűnőt. Ha csak egy valaki próbál visszajutni a világukra, az talán kivitelezhető. A tudósaikhoz való csatlakozás ürügyén bárki elhagyhatja a várost, de arra nem érdemes számítani, hogy a fegyvereket visszaadják, vagy a kapu őrizetlen. Idelent természetesen minden tőlem telhető segítséget megadok. Azt minden esetre örömmel látom, hogy nem fontolták meg a társaik hátrahagyását.

Amint belé a főnökasszony vigyázzba vágom magam és tisztelgek. A kérdésére szépen elmagyarázok mindent, amit csak láttam. Hangomon hallatszik, hogy nagyon zavar, hogy egy ilyen helyen stukker nélkül kell mászkálnom. Nagyon parázok amiatt, hogy talán nem jutok ki élve így örömmel vállalom el az arra vonatkozó parancsot, hogy menjek haza.
Azonnal fölpattanok és meg is indulok.

Fegyvereimet visszakapva a városban háztömbről-háztömbre haladok. Mindig fedezékben és jól rejtő árnyékos helyeken lopódzok vissza a kapuig. Nem szeretném, ha az egész csak egy fura csapda lenne, és egy lövész kikapna a semmiből.
Így próbálok meg eljutni a kapuig.

Egyre erősödik bennem az érzés, hogy mocskos nagy mázlink van, hogy az idegenek civilizált módon intézik a dolgaikat, így nem kell Royson miatt sem aggódnunk. Azonban nem csak kedvenc Rambónk, de én is ösztönösen az idegen parancsnok felé mozdulok, ahogy megpillantom a jelentésekből épp csak hírből (hálisten', hogy csak úgy!) ismert fegyvert. Szerencsére azonban úgy tűnik, nem csak ártani képes a kütyü, így inkább feltartom a kezem és visszalépek eredeti helyemre. - Egy ilyen halálsugarazás után legalább lesz mire fogni, ha büntetlenül szét akarnám rúgni a segged. - súgom oda vigyorogva a tesónak, de azért nem őszinte a mosolyom, mikor rám kerül a sor. Később, mikor megtudom, mire jó ez az egész, egy vállrándítás kíséretében megjegyzem: - ha megkérdezték volna, én simán bevallom, hogy nincs bennem semmiféle kukac. - ártatlan, szinte már bugyuta pillantást vetek a fura nevű fickóra, és közben eldöntöm, hogy legközelebb majd jobban figyelek a nevére.

A felvonóban azon szórakoztatom magam, míg lefelé tartunk, hogy megpróbálom kitalálni, mi várhat ránk az ajtón túl. Felmerül ugyan egy-két ötlet bennem, de az elém táruló látvány felülmúl minden elképzelést. És mindez a föld alatt! Épp csak fél füllel hallom, ahogy a nő elköszön ( megint elszalasztottam a kísérőnk nevét, hogy a franc essen a bámészkodós természetembe!) és már el is tűnik mellőlünk. Annak ellenére, hogy az első benyomások alapján szinte tátott szájjal bámultam a föld alatti várost, már kezdtem látni, hogy azért nem minden olyan szép és tökéletes, mint első pillantásra tűnhetett. Még úgy is észrevehető ez, hogy nyilván nem a nyomornegyedeken keresztül igyekeztek minket a szállásunkra vinni. Ahogy az idegenvezetőnk mesélni kezd, tovább halványul bennem a csodálat. A szállásunk nem fényűző, de az igényeinknek bőségesen megfelel. Az itt eltöltött idő alatt sem unatkozom. Mindent megnézek, kipróbálok, megkóstolok, felfedezem a szállást és sokáig figyelem az ablakból az alattunk elterülő utcán jövő-menő embereket. A nagy bámészkodás közben az az érzésem támad, hogy akár a Földön is lehetnénk; úgy kell emlékeztetnem magam, hogy nem vagyunk. Ez egy idegen bolygó, idegen emberekkel.

Bár nem telt tétlenül a szálláson töltött idő, mégis örülök, mikor megérkezik kísérőnk (korábban már kiderítettem, hogy K'tau a neve), hogy az elnök elé kísérjen minket. Bár minden porcikám tiltakozik ellene, a nálam maradt pisztolyt és egyéb fegyvernek minősíthető tárgyakat én is a szálláson hagyom. Az elnök elé úgysem engednek be ilyesmik birtokában és igencsak rosszul érintene, ha elkoboznák a kedvenc Sigemet. Érdekes találkozásra számítok, és kicsit izgatott is vagyok, bár a politika nem éppen az erősségem. Szerencse, hogy nem nekem kell majd beszélnem. - Hé mit csinálnak vele? - csúszik ki meggondolatlanul a számon a kérdés, az összevert férfi láttán. Hát persze! Ellenállt. Az pedig itt nem járja, ahogy elnézem. Gondolatban ezt is felírom a jóljegyezdmeg listám tetejére.

Ahogy azt sejtettem, az elnöki palotába nem engednek be akárkit, akármivel. Bár minden fegyveremet a szálláson hagytam, még így is kipakoltatták velem a táskám mélyéről az utazó körömreszelőmet (pedig csak 3 hüvelyknyi a "pengéje"), a kanálgépemet, és a fiolányi kis parfümömet is. Mintha csak egy kxrva reptéren lennék, komolyan!

Az elnök irodájáig úgy jutunk el, hogy szinte semmit sem láttam a palotából, a folyosót leszámítva. Az említett irodát nagyjából akkorának saccolom, mint a nemrég vásárolt lakásom, de a nézelődéssel is kénytelen vagyok felhagyni, mert úgy látszik, az elnök egy nagymonológgal készült az üdvözlésünkre. Udvariasan mosolygok és bólintok, ahol úgy érzem, illő; a férfi mosolya még akár megnyerő is lehetne, de valami bezavar a képbe. Elkapom a Ewing parancsnok pillantását, de nem merek semmilyen jelzést adni; maximum a pupillám összeszűküléséből tudhatja vezetőm, hogy én is láttam, amit ő. De vajon tényleg azt láttuk, amire gondolok, vagy csak az elolvasott jelentések által belém ültetett paranoia kongatja a vészharangot? Bárhogy is, nagyon-nagyon-nagyon-nagyon-nagyon-nagyon (néha túlzásokba esem, igen) szóval rohadtul óvatosnak kell lennünk. Ewing őrnagy ennek megfelelően jár el, én pedig továbbra is butaszőkén mosolygok és bólogatok, ahol illőnek érzem. Mégis olyan, mintha a gyomrom diónyira szűkült és felköltözött volna a torkomba. Azt hiszem, kicsit túlparáztattam magam. Sebaj. Legszívesebben hátat sem fordítanék a fickónak, de mégis csak hülyén nézne ki, ha így rükvercben botorkálnék ki az iroda ajtaján, így minden lelkierőmet összeszedve a parancsnokom nyomában elhagyom az irodát.

A csapathoz csatlakozva máris látom, hogy valami gáz van. Ráadásul eggyel bővült a földiek száma, akik -megérzésem szerint- rohadtul veszélyben vannak ezen a fura helyen. A sebtében felvázolt történések és K'tau kiegészítése egyértelművé teszi, hogy goa'uld szaga van a levegőnek. Pfúújjj!
Ewing őrnagy esze gyorsan vág, így hamar eldönti, hogy mi legyen. Csak azt furcsállom, hogy nem parancsot, hanem kérést intéz Royson felé. Ha átváltunk demokráciába, itt még bajok lesznek, de ennyire nem akarok előre szaladni. - Itt működik valamilyen megfigyelés? Mert, ha igen, akkor máris sokat mondtunk, és szerintem minél előbb el kellene tűnnünk innen. - jegyzem meg előbb K'taura, majd a parancsnokra pillantani. Olyan érzésem van, mintha a bigbrother villa egy lakója lennék, ami itt talán természetes, de nekem mégsem tetszik. Ellenben, ha most kilépünk az ajtón, talán sosem lesz lehetőségünk törvényes keretek közt visszajönni ide. Nem lennék most Ewing őrnagy helyében.

Nekem nem okozott gondot, hogy letegyem a fegyveremet. Ez volt a parancs, ráadásul az ésszerű megoldás is így aztán nyugodt szívvel szabadultam meg tőlük, amúgy is lehúzott a súlyuk. A fejlemények szerencsére z idegenek is a kedvükre valóak voltak így aztán frankón megúsztuk, hogy esetleg telepumpáljanak lövedékkel vagy megsüssenek, vagy valami hasonló nyalánkság (ki az Isten tudja, hogy miként működnek helyi fegyverek). Azon, hogy Royson ottlétéről tudomása volt a nőnek már meg se lepődöm (végtére is ők vannak hazai pályán, és meglepne, hogy ha a kapu körül ne lennének hőkamerák vagy valami egyéb biztonsági berendezés) inkább csak azért vagyok hálás, hogy nem csinált semmi hülyeséget, amivel megölethetett volna minket...

Egyhangúan figyelem, ahogy Royson még mindig készségesen kinyíratná magát, de szerencsére a parancsnok leállítja időben. Látom, hogy még a kis nővérkém is mozdulna, de végül hál Isten Ő is kibírja, hogy nyugton maradjon, és ne csináljon semmi baromságot. Nem sok kedvem van ugyan túlesni a rögtönzött vizsgálaton, aminek egyenlőre fogalmam sincs, hogy mi célja van, de ha már a többiek túlestek rajta, és túlélték miért ne tennék én is hasonlóan. Persze vannak fenntartásaim hisz hallottam illetve olvastam már hasonló fegyverről, és nem éppen jó dolgokat...Mindenesetre a vizsgálat tényleg nem fájdalmas, és gyorsan véget ér. Mire én is túlesek rajta, fény derül a titok nyitjára csak szimbiótákat kerestek bennünk. Ésszerű lépés ráadásul egyszerű, és nagyszerű is. - Bocsi meg tudnád mondani, hol lehet ilyet szerválni, és mennyiét? - fordulok a nő felé a Kara'kesh szerű szerkezete mutatva. Eskü, ha van nálam elég pénz és lehet ilyet kapni, akkor beszerzek egyre. Bár az eredeti jobb lenne...viszont ezzel tudnám piszkálni a mostohatestvéremet...

- A Te sebességeddel mire megmozdulnál, addigra egyszer egy centis kockákra aprítanálak a kisujjammal. - felelek egyhangúan egy fél-mosollyal a Pudvás szavaira. - Elfelejted, hogy Nekem nincs szükségem vadászgépre, hogyha gyors akarok lenni, főleg ha közelharcról van szó. - eresztek meg felé egy halovány vigyort. Nem voltam elragadtatva, amikor egy csapatba kerültünk (bár ha jobban belegondolok eleve attól nem voltam elragadtatva, hogy ebbe a helyzete kerültem) viszont így legalább van kinek húznom az agyát, ami egy kis öröm az ürömben. A nő a kezén lévő szerkezettel aktivál valamit, és egyből mindenhol világosabb lesz, amitől már nekem is kicsivel jobb a hangulatom. - Felesleges Egy bevándorlónak azt se hinnék el, hogy ha Jó Napot kívánna. Tőled még egy kiló narancsot se vennék. - villantok felé egy vigyort mielőtt eloldalaznék a kijárat irányába, hogy kövessem a többieket, az ekkor már fényárban úszó piramison keresztül a kinti "szabad" világba. Persze csak miután használtuk a felvonót, ami előttünk terem.

Nem tudom, hogy a felvonó foglaljon le inkább agy az, hogy ezeknek milyen borzalmas neveik vannak. - Ha nekem kellene ilyen nevekkel leélnem az egész életemet, akkor röhögve fejelnék le egy láncfűrészt, de az biztos, hogy minden nap sírva fakadnék, amikor hivatalos ügyeket kéne intéznem. - súgom oda a mostohatestvéremnek a felvonóban. Nos a "kinti szabad világ" alatt nem feltétlenül a föld alatt húzódó világot értettem, de ahogy szétnézek meg kell, hogy állapítsam ez bizony nem is olyan rossza. A mesterséges fényforrás, aminek hála mindent fény borít be egészen lenyűgöző. - Kíváncsi lennék, hogy vajon képes-e imitálni a különböző napszakokat vagy pedig mindig ugyanazzal az erővel világít egész nap. - jegyzem meg szinte csak úgy magamnak. Az ismeretlen férfi szavaira odafigyelek, azért hátha valami hasznosat is hallok, ami később a segítségünkre lehet. Nyilvánvalóvá válik, hogy igen szigorú rend uralkodik ebben a földalatti világban, ami talán nem is csoda. Nem ismerem az itteni viszonyokat, de józanésszel belegondolva a föld alatt egész biztosan sokkal kockázatosabb lehet az élet, mint felette. Hisz az embereket nem a földalatti életre alkotta meg a természet. Mindenesetre a szálláson egyből megragadom az alkalmat, hogy elsunnyogjak "sörözni" az első kocsmába, ahol némi manga-olvasással töltöm el az időt, és igyekszem kicsit közelebbről megismerkedni a csinos pultos lánnyal, ha időm engedi. Mindenesetre, amikor eljön az idő, érzékeny búcsút veszek tőle azzal az ígérettel, hogy ha lesz rá alkalmam, akkor még mindenképpen visszatérek.

Természetesen, hogy nem maradjon unalmas az elnöki palota felé vezető út, ha már ilyen szép díszkíséretet utaltak ki Nekünk, egyből kapunk némi ízelítőt az itteni rendfenntartási szokásokról, és a szigorú rendről, amit korábban már sejthettünk. - Szerinted? - mordulok rá a mostohatestvéremre. - Rögtönzött eligazítást tartanak neki, hogy mivel jár megsérteni a helyi rendet és utána még kekeckedni is. Ne foglalkozz vele. - súgom a fülébe mielőtt tovább haladnánk. Nem lenne ésszerű beleavatkozni egy idegen kultúra belső ügyeibe, főleg, hogy erre nincs is jogunk még akkor is, hogy ha az itt látottak nem feltétlenül egyeznek meg a mi értékrendünkkel és szabályainkkal. A palotához érve természetesen megszabadítanak minket miden "felesleges" súlytól beleértve a manga-mat és még a csóri kis jojómat is. - Hé'! Arra vigyázni, mert drága volt! - hívom fel az őrök figyelmét, amikor a Manga-t is elveszik tőlem (Mintha azzal agyoncsaphatnám a elnököt vagy valami). Amikor kettéválasztanak minket mondván, hogy az Elnök előbb inkább a nőket fogadja nem igazán értem a logikát benne, ha csak nem egy patkányluk az irodája, amit nehezen elképzelhetőnek tartok. de nem kekeckedem az ötlet ellen, ha Főnöknek megfelel így.

Nem mintha irigykedtem volna, hogy a nők külön elbánásban részesülnének, hanem sokkal inkább az zavart, hogy idelent halálra fogom magamat unni (most, hogy a szórakozás minden formájától megszabadítottak) bent meg majd aggódhatok, nehogy Royson valami olyat szóljon be a parancsnok jelenléte nélkül az elnöknek, ami miatt egyből vérpadra küldenek. Épp tovább elmélkednék keserű kilátásaimon,a mikor hirtelen dulakodás zaja üti meg a fülemet, és látom, hogy néhány őr egy nőt hurcol végig a folyosón, akiről nemsokára az erszénynek hála az is kiderül, hogy Ő bizony egy Jaffa, egy a Goa'uldok legendás harcosai közül. Az őrökön látszik, hogy nincsenek elragadtatva attól, hogy szembesültünk a dologgal, de jobban el vannak foglalva azzal, hogy a jaffa-t elhurcolhassák. A teremet ahova viszik, csak egy pillanatra látom, de ez is elég, hogy felmérjem mi is folyhat itt. A jaffak-ra nincs szükségük, ezt jelzi a rengeteg holttest a műtőasztalokon, és nemsokára ez a nő is hozzájuk fog csatlakozni (erre a gondolatra akaratlanul is, de szánom a nőt hiába az ellenségem ha minden igaz)

- Meg vagyok lepve. - jegyzem meg szarkasztikus hangon egy gunyoros mosoly kíséretében. Őszintén megmondva habozok követni az idegen katonát, de szerencsére ekkor megjelenik a Parancsnok és a mostohatestvérem így erre már nincs szükség. De megvan a baljós előérzetem, hogy az ügy ezzel nincs lezárva. Ez olyasmi volt, amit nem mutogatnak minden új látogatónak. Vázolom nekik röviden a látottakat. - Nem tudom, mit akarnak a szimbiótákkal, de ha tippelnem kéne talán a gyógyítóképességeikhez lehet valami köze. - teszem még hozzá egy vállrántással a parancsok szavait hallva. -A Goa'uldok elvileg nagyon hosszú ideig élnek, egyesek szerint talán hallhatatlanok, és bár ez nem valószínű, de tekintve, hogy sokan Istenekként imádtatják magukat úgy, hogy írásos emlékek tanúskodnak a fizikai jelenlétükről a jaffa (Teal'c) beszámolójáról nem is beszélve így elég valószínű, hogy talán évezredekig is elélhetnek szóval biztosan nagyon jó a regenerációs képességük. - egészítem még ki halkan a mondandómat. - Mi van, rajtam kívül senki nem olvas Manga-kat? Egy csomó hasonló sztorit találni bennük. - rántom meg a vállamat, ha esetleg meglepődve néznének rám.

- Na és mi volt az elnöknél? - intézem a kérdést a többiekhez, és ha valamelyikük veszi a fáradtságot, hogy közölje velem, azt amit az irodában tapasztaltak, akkor egy pillanatra eléggé összeszűkült szemmel tekintek a kísérőnkre, aki túlságosan is önként, és lelkesen ajánlkozott, hogy Ő bizony kisegít minket. - Csak nem...Goa'uld lenne a tag? - pillantok a Főnökre és a testvéremre. - Végül is nem elképzelhetetlen. - teszem még hozzá, de inkább csak magamnak már elmerülve a gondolataimban, hogy hogyan is lehet ez lehetséges, ha van rá mód. Már pedig miért is ne lehetne? A következő döntés tekintetében teljes egészében a parancsnokra bízom magamat, bízom a képességeiben. - Na mi legyen Főnök? - pillantok rá kérdő tekintettel. – Mindenesetre a randimnak a pultos lánnyal úgy néz ki lőttek…- vakarom meg tanácstalanul a buksim hátulját.

Egy irodában találtam magam egy kopasz fickó társaságában. Na, jó valami fejes lehet, szóval megpróbálok komolyabb lenni. Egy papírt dugott az orrom alá.
- Tehát, ha jól értem, ha nem írom, alá el sem mondja? Hm… a fizetés nem rossz és kíváncsi is vagyok, szóval nincs más választásom.
Aláírtam a papírt majd követtem a tábornokot, míg meg nem pillantottam egy eszközt. Meglepődtem, mert még soha nem láttam ilyet. Méregettem az eszközt, míg hallgattam a tábornokot.
- Most azonnal? – kérdeztem vissza, mikor a tábornok közölte, hogy át kell mennem azon a valamin – Rendben. Bár nem tudom, hogy mennyire fog sikerülni 18 perc alatt, de megpróbálom.
Végül is sikerült átöltöznöm és hamarosan átléptem a kapun. Megérkezvén olyan hányinger fogott el, mint még soha. Egy kicsit meg is kellett kapaszkodnom.
- Igen én volnék. Merre kell mennem?
Hát mit ne mondjak majdnem becsokiztam, mikor egy kéz landolt a vállamon. Egy nő állt velem szemben, aki kicsit furcsán nézett ki. Megkért, hogy kövessem, így ezt tettem.
- Kezdek hozzászokni azt, hiszem. Te ide tartozol? – érdeklődtem az idegentő – Miféle hely ez? – kérdezősködtem.
Kissé összezavarodtam. Nem tudtam mire vélni ezt az egész helyzetet. Végül megérkeztünk a csapatomhoz. Emberek. Ugyanolyan emberek, mint én. Nagyon örültem nekik.
- Üdv mindenkinek! A nevem Alexis Walters.